Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-18 / 65. szám

Mitterrand elvesztette politikai többségét a törvényhozásban Franciaországban új poli­tikai helyzet keletkezett a va­sárnapi nemzetgyűlési vá­lasztásokkal: az ötödik köz­társaság fennállása óta elő­ször a köztársasági elnök el­vesztette politikai többségét a törvényhozásban. A szocialistá párt emelt fő­vel veszített, mert történeté­nek legjobb eredményét érte el, de hiába lett az ország első pártja, kisebbségbe ke­rült a jobboldallal szemben. Az RPR és az UDF pártszö­vetsége a szavazatok 42.8 százalékával megszerezte a mandátumok közel felét, s a független jobboldal néhány mandátumával csekély ab­szolút többséghez jutott a nemzetgyűlésben. Pozícióját erősíti és gyengíti egyben, hogy az előretört szélsőjobb- oldali nemzeti front is erős parlamenti képviselethez ju­tott­A baloldalon az eddig kor­mányzó szocialista párt és a baloldali radikálisok közös listái megkapták a szavaza­tok 31-6 százalékát. Az FKP nem tudott javítani legutóbbi választási eredményén, 10 százalék körüli szavazatot kapott, s a nemzetgyűlésben azonos eredménnyel végzett, mint a nemzeti front. A választások eredménye: RPR—UDF 291, szocialista párt 216, FKP 34, nemzeti front 34, (RPR 145, szoc. és baloldali radikális UDF 125- 212, egyéb jobb 21, egyéb bal 4)­Francois Mitterrand fran­cia elnök a választási ered­mények szinte teljes tábláza­tának ismeretében nem sieti el a leendő kormányfő meg­bízását. Délelőtt tanácskozott Pierre Joxe belügyminisz­terrel, Roland Dumas kül­ügyminiszterrel és Laurent Fabius miniszterelnökkel. Péntekre összehívta a kor­mány ülését. Az elnöki palota Fabius és Mitterrand találkozója után közzétette Fabius rövid le­velét, amiben a kormányfő felajánlotta. hogy az elnök által legalkalmasabbnak ítélt időpontban benyújtja kormá­nya lemondását. Az RPR— UDF pártszövetség csak hét­fő délutánra, két polinéziai RPR-képviselő megválasztá­sával érte el az abszolút többséget, a 289 mandátumot. Az államfő nyilván úgy véli tehát, hogy a gyenge parla­menti helyzetben levő kor­mányképes koalícióval szem­ben kulcspozíciója még job­ban megerősödött, s a kivá­rással lazíthatja a jobboldal belső összetartását. Feltehető­leg azt is be akarja várni, milyen elnököket választanak abban a féltucatnyi tartomá­nyi tanácsban, ahol az RPR— UDF csak a szélsőjobboldali nemzeti fronttal együtt tud többséget összehozni­Új fejlemény a Palme-gyilkosságban Bűmrészesség címén vádat emeltek hétfőn Stockholmban az ellen a férfi ellen, akit múlt szerdán a Palme-gyil- kossággal kapcsolatos nyo­mozás során tartóztattak le — közölte K. G. Svensson svéd főügyész. A gyanúsított 32 éves, fog­lalkozása tanár. Nevét nem közölték. Mint a nyomozást vezető Hans Hotmer stockhol­mi rendőrfőnök hétfői sajtó- értekezletén bejelentette, a (férfi nem tudott elfogadható alibit igazolni a gyilkosság éjszakájára, és ezzel kapcso­latos vallomásait többször is megváltoztatta. Ügyvédei el­ismerték, hogy a férfi heve­sen jobboldali érzelmű, Palme iránt pedig mindig is „kifeje­zett politikai ellenszenvet táp­lált”. Holmer közölte: a férfit, az •ette gyanússá, hogy a gyil- íkosság utáni órában úgy vi- éneTkedett, mint aki menekül valahonnan. Ruházata is olyan volt. mint amilyenről a gyil­kosság tanúi beszámoltak. Né­hány héttel a véres esemény előbb egyébként egy telefon- beszélgetésben azt mondta, hogy „Palme rajta van a ha­lállistán” és „Stockholm ut­cáin vér fog folyni”. Holmer nem válaszolt az újságírók­nak arra a kérdésére, ha a férfit bűnrészességgel vádol­ják, akkor ez vajon azt je­lenti-e, hogy több tettesnek kell lennie. Kijelentette azon­ban: „Nem hiszem, hogy ez lenne az utolsó letartóztatás az ügyben”. Az Aftonbladet című svéd lap hétfőn interjút közölt a gyanúsított volt feleségével. Az asszony szerint volt férje „az Egyesült Államokat an­gyalnak, a Szovjetuniót pedig ördögnek” tekintette, és meg volt győződve arról, hogy „Palme Svédországot az ör­dög karmaiba fogja taszí­tani”. 1981-ben a házaspár — nem sakkal a válás előtt — néhány hónapra az Egyesült Államokba költözött. A költö­zés egyik oka éppen a férfi Palme iránt érzett gyűlölete volt. Lengyel—szovjet külügyi tárgyalások ' Lengyel—szovjet külügymi­niszteri tárgyalások kezdőd­tek Varsóban, Eduard Se- vardnadze, szovjet külügy­miniszter, aki a lengyel kor­mány meghívására érkezett hivatalos baráti látogatásra Lengyelországba, hétfőn négy- szemközti megbeszélést folyta­tott kollégájával, Marian Or- zechowskival. A lengyel te­levíziónak adott rövid nyilat kozatában Sevardnadze kije­lentette. hogy a megbeszélése­ket jó munkahangulat jellem­zi. A két külügyminiszter találkozója után együttes ülést , tartott a lengyel és a szov­jet külügyi tárgyalóküldöttség. Sevardnadzének ez az első hivatalos látogatása Lengyel- országban. Honecker—Bangemann találkozó Berlinben A két német állam jól fej­lődő gazdasági együttműkö­déséről és a kapcsolatok egyéb területeiről tárgyalt hétfőn Berlinben Erich Honecker és, Martin Bangemann, az NSZK szabaddemokrata gazdasági minisztere. Az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának el­nöke és a nyugatnémet mi­niszter elégedetten nyilatko­zott az NDK és NSZK közötti árucsere-forgalomban tavaly elért nyolcszázalékos növeke­désről. Egyetértettek abban, hogy fejleszteni kell a gazda­sági együttműködést és Ho­necker hangsúlyozta: a kap­csolatok minden téren bővít­hetők. Megállapították, hogy a két német állam viszonyában az elmúlt évben számos terüle­ten jelentős előrehaladást ér­tek el. Így például kidolgoz­ták a kulturális egyezményt, bővültek az ifjúsági cserelá­togatások és jól alakulnak a környezetvédelmi , együttmű­ködésről folyó tárgyalások is. Az NDK államfője és a nyugatnémet miniszter — aki az FDP elnöke — egyetértett abban, hogy meg kell akadá­lyozni a fegyverkezési hajsza kiterjesztését a világűrre. Ho­necker rámutatott, hogy ez a kérdés jelentősen befolyásol­ja a két német állam viszo­nyának alakulását. Bange- mann szerint a bonni kor­mány jelenleg a nyugatnémet cégeknek, az SDI kutatások­ban való részvételéről tár­gyal és kíván megállapodást kötni. Ez nem az űrfegyver­kezésben való részvétel — vélte a miniszter. I Gromiko fogadta a háborúellenes mozgalmak képviselőit A háborúellenes mozgal­mak követelései sokban egy­becsengenek az utóbbi idő­ben tett szovjet békekezdemé- nyezésekkel — mutatott rá hétfőn Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke. A szovjet ál­lamfő fogadta Nyugat- Európa, az Egyesült Államok és Ka­nada háborúellenes szerveze­teinek képviselőit, akik e szervezetek találkozóján vesz­nek részt a szovjet főváros­ban. A baráti légkörű beszélge­tésen Gromiko hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió nagyra ér­tékeli a sok országban, vala­mennyi világrészen kibonta­kozott háborúellenes mozgal­mak tevékenységét, majd is­mertette a Mihail Gorbacsov január 15-d nyilatkozatában megfogalmazott javaslatokat, és azt az átfogó nemzetközi biztonsági rendszert, amely­ről részletesen szólt a Köz­ponti Bizottság politikai be­számolója a pártkongresszu­son. Brit elutasítás Az atomfegyverek fokoza­tos és teljes felszámolására tett januáré szovjet javasla­tot a brit kormány „puszta propagandafogásnak” tartja, s ezért elutasította azt — je­lentető kii hétfőn Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter. Margaret Thatcher minisz­terelnök már egy héttel ez­előtt elküldte nemleges vála­szát Mihail Gorbacsovnak. az átfogó szovjet atomleszerelé- si javaslat Angliát érintő ré­szére. Senki sem ünnepel önfeledt örömmel Párizsban. A polgá­ri jobboldal két vezető ere­je, a laza választási szövet­ségre lépett új-gaulleista RPR és az UDF ugyan megszerezte az abszolút többséget, de nem az általuk remélt arányban. És ezt is csak a késő éjszakai órákban vehették biztosra. Sokáig úgy látszott, rászorul­nak majd más, kisebb jobb­oldali erők támogatására. A szocialisták minimális célki­tűzésüket ugyan megvalósítot­ták, megszerezték a szavaza­toknak több mint 30 száza­lékát, de elvesztettek 66 man­dátumot, s képviselőik száma a következő időszakban csak 216 lesz. A francia kommu­nista pártnak ugyancsak vesz­teségeket kellett elkönyvelnie. Mindössze 34 mandátum ju­tott neki. A választásokon a 2 NÓGRÁD — 1986. március 18., kedd Magyar—szovjet—csehszlovák béketalálkozó Minden eddiginél szélesebb társadalmi a’apon Az Országos Béketanács nemrégiben fogadta el a nem­zetközi békeév hazai programját, eszerint a magyar béke­mozgalom 1986-ban minden eddiginél szélesebb társadal­mi alapon szervezi rendezvényeit, megmozdulásait. Erről szólt Barabás Miklós, az OBT főtitkára, az MTI-nek adott nyilatkozatában. A februárban elfogadott program tulajdoniképpen ke­ret, s a benne levő javasla­tok továbbfejleszíthetők. Első­sorban azokat az irányokat és elveket kívántuk érzékel­tetni, amelyekért a magyar békemozgalom küzd, a konk­rét programajánlatok pedig aizt tükrözik, hogy a közösen megfogalmazott célokért, ho­gyan lehet tenni. Örömmel tapasztaltuk, hogy elképzelé­sünket a közvélemény ked­vezően fogadta: az elmúlt egy hónapban számos konk­rét kezdeményezéssel gyara­podott a tervezett haziai bé- kemazdulásofc sora. mi pedig igyekszünk az újabb és újabb ötleteket beépíteni program­jainkba.. Tevékenységünk szempont­jából kiemelkedő jelentőségű­ek az SZKP XXVII. kong­resszusa és a januári szovjet leszerelési javaslatok: napi munkánkban tapasztaljuk, hogy közvéleményünk milyen élénk érdeklődéssel kísérte a szovjet kommunisták tanács­kozását, és támogatásáról biz­tosítja a béke ügyét szolgáló nagy jelentőségű szovjet kez­dőmén rezeseket. Ily módon, az akcióban természetes módon kapcsolódnak össze a nemze­ti és a nemzetközi célkitűzé­sek. Ez évi programunk nem­zetközi része eseményekben rendkívül gazdag: április 24. és 27. között Szófiában ülé­sezik a Béke-világtanács. ok­tóber közepén Koppenhágá­ban béke-világkongresszust tartanák, decemberben pedig Görögország ad otthont egy nagyszabású békerend ezvénv- nek. Mindezek mellett nagy figyelmet fordítunk a kapcso­latok ápoláséira, tartalmi gaz­dagítására a fszocia.iifíin orszá­gok békemozga’lmiai'yn!. A tervezett események kö­zül kiemelkedő jelentőség' a májusi szovjet—csehszlovák— magyar béketalálkozó, amelyet szeminárium követ: itt az európai szocialista országok békemozga Imádnák képvise­lői cserélik ki tapasztalataikat. Emellett különösen ' gazdag­nak ígérkezik együttműködé­si programunk az NDK-beli és a lengyel béketanáccsal. Figyelemre méltó a tavaly újjáalakult kínai béketanács küldöttségének őszre tervezett magyarországi látogatása. Nyugat-Európában fontos feladatunknak tartjuk kap­csolataink szélesítését a há­borúellenes mozgalmak lehe­tő legszélesebb körével. Munkánk iránti őszinte ér­deklődést tapasztalunk: a francia békemozgalom például arra kért fel bennünket, hogy nyújtsunk segítséget a május végén Párizsban sorra kerülő nemzetközi tanácskozás tar­talmi előkészítéséhez. E kon­ferencia a leszerelés, a béke és a fejlődés összefüggéseit vizsgálja maid. Március vé­gén Brüsszelben magyar—bel­ga békeszeminárium lesz, ahol leszerelési és biztonságpoliti­kai kérdésekről tárgyalunk. Részvételünket a különböző sajtó- és békefesztiválokon azért tartjuk nagyon hasz­nosnak. mert egv-egy hétvé­gén emberközelben, nagyszá­mú érdeklődővel tudjuk meg­ismertetni mozgalmunk törek­véseit. mindennapjait. Visszatérve hazai dolgaink­ra: arra biztatjuk a mozgal­munkban résztvevő kisebb- nagyobb békeközösségeket, hogy minél öntevékenyebben dolgozzanak, s próbálják a saját maguk nvelvére és le­hetőségeire lefordítani azt a programot, amelyet kínálunk. Erre például a máiu«i béke- hónap teremt ió alkalmat, de már most is egyre többen él­nek az önálló programszerve- zés lehetőségével. .Tó például szolgált a közelmúltban meg­hirdetett békenépsravazás. Ez jelentős érrdeklődést vál­tott ki, azért is, mert a kü­lönböző békemozgalmi prog­ramokon lehetőséget terem­tünk arra, hogy az emberek ne csak az aláírásukat ádják a felhíváshoz, hanem leírhas­sák személyes gondolataikat, véleményüket a békéről. Az akció „eredményét”, az aláírásokat a béke-világkon­ferencián kívül el akarjuk juttatni az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakára is, kifejezés­re juttatva a magyar béke­mozgalom, közvéleményünk elkötelezett állásfoglalását. Ehhez az akcióhoz kapcsoló­dik a „Gondolataim a béké­ről” elnevezésű vállalkozás, amelynek meghirdetésekor ab­ból indultunk ki, hogy az utóbbi időben nagyon sokan keresnek meg bennünket kü­lönböző elképzelésekkel, ötle­tekkel és javaslatokkal. Szeretnénk minden elgondo­lást megismerni, összegyűjte­ni, s azt tervezzük, hogy a béketanácshoz eljuttatott véleményekből még ez év vé­gén kötetet jelentetünk meg. Ugyanezt nemzetközi mére­tekben is szeretnénk megva­lósítani: különböző országok békemozgalmait is megkériük. hogy gazdagítsák a közös gondolkodást, s elképzeléseik­ről további könyvet adunk ki. Mindez nagyon hasznos tárháza lehet maid a béké­vel kapcsolatos tudnivalóknak. Kedvező fogadtatásra talált az a kezdeményezésünk is, hogv augusztus 30—31-én Budapesten —. s ezzel pár­huzamosan több más város­ban is — békehétvégét tart­sunk. Ennek legfontosabb cél­ja. hogv a hazai közvélemény számára elérhetővé tegye, kö­zelebb hozza mozgalmi törek­véseinket. Olvan rendezvé­nyekre, gondolunk, amelyek­nek egvaránt vannak politi­kai, tudományos. kulturális és snortprogramiai. A meg­mozdulásra külföldről is hí­vunk vendégeket. Ezt a hé. keaikclónkat az őszi rrni«- vónvpk nyitányának szántuk, am elvek egészen a záróeco. ménvekig, á békeév leká-rásót jelen iő országos békekon remeiéig tartanak maid — mondotta befejezésül Barabás Miklós. Kínai lap a szovjet fejlesztési tervekről Nicaraguai tiltakozás Reagan vádaskodásai ellen Nyilatkozatban tiltakozott a nicaraguai kormány Ro­nald Reagan vádaskodásai el­len. amelyek az amerikai elnök vasárnapi televíziós beszédében hangzottak el. A közép amerikai ország washingtoni nagykövetsége által közzétett dokumentum­ban „uszító retorikának” mi­nősítik az amerikai kormány-' zat vezetőjének rágalmait, amelyek „hamis következte- téteken és a tények kiforga- tásán alapulnak". Az elnök állításai ellenére — mutatnak rá — az ellenforradalmárok- nak szánt amerikai segítség kiszélesítése szöges ellentét­ben áll a Contadora-csoport erőfeszítéseivel- amelyek arra irányulnak, hogy a békés pár­beszéd, a tárgyalások útján kerüljék el a háborús konf­liktust. A managuai kormánynyi­latkozat végezetül hangsúlyoz­za: az Egyesült Államoknak „komolyan és feleiősségtelje sen kell kezelnie a közép­amerikai problémákat”­Dániel Ortega nicaraguai államfő — aki a svéd fővá­rosban Olof Palme temetésén vett részt — vasárnapi saj­tónyilatkozatában hangsú­lyozta, hogy kész találkozni Ronald Reagan amerikai el­nökkel- „Készek vagyunk tárgyalni az ellenforradalmá rok vezetőjével, aki nem más- mint Reagan” — jelentette ki Ortega a stockholmi rá­diónak. Párizs — öröm nélkül meglepetést a szélső jobbol­dali nemzeti front okozta, amely immár ugyancsak 34 képviselői hellyel rendelkezik. Sikerükért éles bírálatok érik minden oldalról a szocialis­tákat, mert —, mint a kri­tizálok rámutatnak — az ál­taluk erőltetett és a törvény­hozáson keresztül hajszolt új választási rendszer nyitotta meg az utat a nemzeti front előtt, amely —, minthogy harmincnál több a képviselő­je — önálló parlamenti frak­ciót alakíthat. Most Francois Mitterrand elnökön az ország szeme. A kérdés: kit bíz meg kor­mányalakítással. Mivel az RPR—UDF-nek megvan az ab­szolút többsége, nagy a va­lószínűsége annak, hogy e pártok vezetői közül választ­ja ki azt, aki számára a leg­megfelelőbb partnernek lát­szik. Mindenképpen új kor­szak kezdődik tehát az or­szág életében. Az államfő az övétől eltérő pártállású kor­mányfővel, illetve kormány­nyal kényszerül együtt mun­kálkodni. Ám, a még De Gaulle tábornok által meg­alapozott elnöki hatalom meg­lehetősen széles körű, s Mitterrand már korábban ér­tésre adta: a szocialisták ve­resége esetén sem mond le tisztéről, hivatalban marad, és vállalja e politikai társ­bérlettel járó nehézségeket. Thurzó Tibor A Liaovang (Kitekintés) cí­mű kínai hetilap legújabb számában elemző cikket kö­zöl arról a stratégiai irány­ról, amelyet az SZKP 27. kongresszusán fogadtak el a Szovjetunió társadalmi-gaz­dasági fejlődésének meggyor­sításáról az ezredfordulóig terjedő időszakra. Megfigye­lők rámutatnak, hogy a kí­nad sajtóban ez az első elem­ző cikk a szovjet pártkong­resszusról. A lap különtudósítója hang­súlyozza, hogy a stratégiai irány, amelyről Gorbacsov részletesen szólt kongresszusi beszámolójában, egyebek kö­zött magában foglalja a szo­cialista gazdasági rendszer tökéletesítését, a termelő­erők, a tudomány és a tech­nika fejlesztését, a dolgozók jólétének közvetlen összekan- csolását a munka termelé­kenységével, a dolgozók és a dolgozó kollektívák kezdemé- nvező- és alkotókészségének teljes kibontakoztatását, vala­mint az ideológiai és a szer­vezési munka összekapcsolá­sát az élet valóságos problé­máival. E stratégiai iránv alaojám, a Szovjetunió az ez­redfordulóig meg kívánja két­szerezni nemzeti iövedelmét és inarának termelését. Mint a kínai hetilap írta, az SZKP kongresszusa állást foglalt a gazdasági rendszer és a gazdasági.rányitás mód­szereinek radikális megrefor­málása mellett, s a reformot a társadalmi-gazdasági, vala­mint a m űszaki -ti i d «mán vos feitődés kulcskérdésének mi­nősítette.

Next

/
Thumbnails
Contents