Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-15 / 63. szám
Nyolcvan év magasan Szabó f. Attila új kötetéről a z irodalom, a művészet, a tudomány sohasem nélkülözheti az iskolateremtő nagy egyéniségek, a nemzedékek sorát nevelő professzorok, a tanár urak jelenlétét. Számukra ez a cím, ez a megszólítás nem csupán, nem elsősorban az egyetemi katedra miatt dukál, hanem, mer* a szellem, az erkölcs, a teremtőerő, a példa katedráján látjuk őket. Ilyen fejedelme volt a zenének Kodály Zoltán, a költészetnek Füst Milán, a filozófiának Lukács György, a művészettörténetnek Fülep Lajos — hogy csak néhányat említsünk (egyébként misztifikálás nélkül) a közelmúlt évtizedek legjelesebbjei közül. S ilyen típusú tudós ma — többek között — a kolozsvári Szabó T. Attila, akinek nemrégiben ünnepelhettük nyolcvanadik születésnapját. Soklombú irodalomtörténészi, tudomány- szervezői, oktatói, s kiváltképp folklorisztikai és nyelvészeti munkássága korán kiterebélyesedett. önálló kötetei, publiká- eiói mellett igen sokfelé jelentek meg olyan tanulmányai, cikkei, melyeket kár lett volna a rejtőzködő, kallódó folyóiratok, újságok lapjain felejteni. A hetvenes évek eleje óta zajló idők ezért (a példátlanul dús betakarítás: a hatalmas mű, az Erdélyi magyar szótörténeti tár tető alá hozása melett) az összegzést-rostá- lást is jelentik Szabó T. Attila életművében. Nemrég napvilágot látott Tallózás a múltban című gyűjteményét születésnapi ajándéknak is vélhetjük, mit az ünnepelt ad olvasóinak. Ez immár a hatodik kötet a ■válogatott cikkek, tanulmányok sorában. A recenzens — mivel annak idején egyetemi tanulmányai elsősorban a szénák) nyelvészed és néprajzi okfejtéseinek egy részével ismertették meg — most a : negyedük, as Olvasás kötőben című eSOost találta a leggaadagabtmak. (Talán, mert időközben végképp átpártolt az irodalomtörténethez — s most ebből okulhat a legtöbbet.) De hát csupán alkalmi reflexiókat és tisztán a literatúrai érintő gondolatokat kapnánk itt? Dehogyis! Átcsapnak egymásba a tudományszakok, kicsit emlékeztetve arra a módszerre — termékeny, de regu lázott csa pangásra —, amely Szabó T. Attilával sok tekintetben rokon Mészöly Gedeon sajátja volt A vérbeö professzor egyébként soha nem csupán kész műveket kínál diákjainak, hanem továbbgondolandó problémákat is. Szabó T. Attila is ekként jár el: a nagy tanulmányok véglegesnek tetsző problématisztázása mellett ezt a fajta inspiráló nyitottságot is vállalja. Ördögharapás című népbotanikai-nyelvészeti cikke egyetlen nyomtatott oldalnál is rövidebb, mégis volt szíve negyvenegy évvel a kérdés első megpendítése után újra elővenni, mégegy- szer átgondolni — és egy talán végleg eltűnt, talán- talán valahol föllelhető adat gondját a követőkre hagyni. A nyanyelvűnk életéből, A szó és az ember, Nyelv és múlt, Nép és nyelv, Nyelv és irodalom. Tallózás a múltban — sorakoznak a gyűjteményes kötetek, a címmel is história, irodalom, tudomány kölcsönhatásaira helyezve a hangsúlyt, s kiváltképp a nyelv szót fényesítve — bizonyára a „Nyelvében él a nemzet” igazságát is sugallva. Egy szót hiányolok a mindig kiemelő hatású címekből: a név szót. Szabó T. Attila azok közül való, kiknél személy és név egybeforrását élet és életmű bizonyítja. (Kriterion Kiadó, 1985). T. T. Egy színház aranykora 150 éve született Paulcy Ede „A Nemzeti Színház aranykorának” nevezték azt az 1879-től 1894-ig tartó 15 esztendőt, amely Paulay Ede igazgatóságának korszaka volt. A nagy felendülés évei elválaszthatatlanok munkásságától. Paulay 150 éve, 1836. március 15-én született Tokajban. Szülei papnak szánták, de ő tizenhat éves korában színésznek állt Miskolcon. Játszott később Kassán, Szegeden, Debrecenben, Győrött, s tízévi vidéki színészkedés után 1863 augusztusában vendégszerepeit a Budapesti Nemzeti Színházban: a Bánk bán és a Hamlet címszerepét játszotta. Feleségével, a kitűnő tragikáva! együtt aizonnal szerződtették. Nagyobb feladatokhoz azonban nem jutott, a régi nagyok féltékenyen őrizték szerepeiket, s majdnem öt év telt el, míg rendezést bíztak rá. Igaz, a rendezés akkoriban bizonyos technikai feladatok begyakorlását jelentette, a rendező ügyelt például arra, nehogy két színész véletlenül egyazon ajtón lépjen ki vagy be a színre. Paulay szakított először ezzel a gyakorlattal, ő volt az első tudatos rendező. Magas e'méleti képzettséggel rendelkezett. Európa nagy színházaiban tanulmányozta az új drámai irányzatokat és színpadi lehetőségeket. Tanított a színi tanodában, egyre nagyobb tekintélyre tett szert a Nemzeti Színházban. A színá tanoda aligazgatója lett, majd amikor Szigligeti Ede, a Nemzeti Színház igazgatója 1878-ban elhunyt, Paulay Edét nevezték ki a színház élére. Ötévi távoliét után tért vissza, s azt tapasztalta, hogy előző munkája semmivé vélt, az örökébe lépő rendezők keze alatt az előadások szétestek magán- számokká, szürkék, álmosak voltak a produkciók. Paulay újrarendezte, felfrissítette a darabokat, majd kiegészítette a repertoárt a hiányzó magyar és idegen remekm övékkel. Shakespeare, Moliére, Racine. Calderon, s az ókori klasszikusok: Euripidész, Plautus. Szophoklész drámáit tűzte színre, ő ismertette meg a magyar közönséggel Ibsent. De mivel a kasszára is tekintettel kellett lennie, bemutatott több biztos sikert ígérő, ám gyenge francia szalondrámát és bohózatot is. Ami ennél lényegesebb: értő és lelkes híve volt a magyar drámának, és igen sok, addig ismeretlen vagy feledésbe merült szerző művét vitte a közönség elé. (1881-ben — a magyar színjátszás történetében először — teljes ciklust szentelt a hazai drámairodalomnak.) Nevéhez fűződik a Csongor és Tünde ősbemutatója (1879-ben), valamint Csiky Gergely irodalomtörténeti jelentőségű drámájának, a Proletároknak a szín revi tele, de legnagyobb tette Madách remekművének, Az ember tragédiái ának bemutatása volt. A kísérletet —. hogy az addig könyvdrámának tartott művet színpadra vigye — sokan megkérdőjelezték, s irodalmi körökből ellenkezést váltott ki. „Tíz előadást sem fog megérni” — jósolta a színház intendása, báró Podma- niczky, s nehezen adta beleegyezését a bemutatóhoz, amelyre 1883. szeptember 21- ón — úgyszólván az egész közvélemény ellenére — került sor. A sajtó sosem bánt kesztyűs kézzel Paulayval, sok volt az irig've, de színészei rajongtak érte. „Nem volt a kontinensen színház, amely vetélkedhetett volna úgy műsorával, mint egyes művészi produkcióival — írta Újházi Ede a Nemzetiről. — Paulay a háttérbe húzódott, és minden érdemet az 6 gárdájára hárított A nagyközönség nem tudott róla; csak a színészekről és az előadásokról beszélt” Amikor 1894-ben, 58 esztendős korában elhunyt, nagy pompával temették el. „Temetésekor — írja Újházi — egy úriember azt kérdezte, hogy ki ez, akit ilyen pompával búcsúztatnak. Paulay — feleltem —, a Nemzeti Színház igazgatója. Sosem hallottam róla — felelte.” S ehhez még hozzátehetjük Jászai Mari e percekben mondott keserű szavait: „Temetni azt tudnak nálunk. De élőt igazán megbecsülni nem.” Az utókor egy pesti utcát nevezett el Paulay Edéről. De vajon eléggé ismerjük-e munkáját, tanítását, korszakos jelentőségét? K. Gy. Ámatőrfilmesek, videósok Ritkán tapasztalható, 78 százalékos helykihasználással játszották nemrég a budapesti Horizont moziban azt a műsort, amely díjnyertes hazai amatőrfilmekből állt össze. Érdekes volt már a vetítés is: szupemyolcas gép zümmögött az egyik hátsó páholyban, a Fővárosi Távfűtő Művek támogatásával működő Profil Amatőrfilm Klub tagjai szorgoskodtak körülötte (ők hozták a berendezést), míg a 16 mm-es masinát ezúttal is a mozi gépésze kezelte. A közönség nem csekély hányada lehetett amatőrfilmes, vagy „pártoló tag”, valamelyik klub, esetleg „magányos” filmalkotó vonzáskörében. Minek szól az érdeklődés ? Annak, hogy küszködő amatőrmozgalmunk egyik legállandóbb értékvonulata épp a filmesek teljesítménye; élénk a figyelem a korábbi, s az újabb termés iránt. Láthattunk ez alkalommal olyan dokumentumfilmet, mely tényszerű rögzítésmódjával a képernyőn is helyet érdemel. (Dr. Bródy Péter: Szerződés, Széli Gyula: Téglagyáriak); a világszerte ismert magyar filmanimáció kimeríthetetlen utánpótlásáról alkothattunk fogalmat az időközben első játékfilmjét állami stúdióban elkészítő Tímár Péter, vagy Nagy Gyula munkái révén; környezetüket nyitott szemmel, ironikus kedéllyel figyelő emberek szóltak hozzánk, (mint dr. Oláh Imre). Több filmes ágban is kiválót alkotó személyiségekkel találkozhattunk, (mint Kotnyek István); volt, aki a családi krónika filmkockáit olyan közegbe helyezte, hogy ezek egyszercsak valami általánosabbról kezdtek el beszélni (Stier Sándor: Képek anyámról). Zabolátlan nemzedéki önarckép is akadt ezen az érdekes fílmtárlaton (Szőke András: Kakukk] é- szek). Furcsa módon a já- tékfilmkísérlietók hatottak a leginkább kimódoltnak: épp a mindennapi élet természetesen kínálkozó lehetőségeit hagyták figyelmen kivüL A mérleg így is: kitűnő. Csepp a tengerből; hasonló kép tárulna elénk, ha más amatőrfilmes összeállítást elemeznénk. Mégpedig igen hízelgő kép, hiszen a tavalyi szemlén, Siófokon a döntőbe jutott filmanyag csaknem fele érettnek bizonyult, valamilyen díjra, de legalábis elismerésre. Nagyon valószínű, hogy nem lesz ez másként 1986 áprilisában, Hajdúböszörményben sem, a XXXIII. országos amatőrt: lm-fesztiválon. De, vajon minden rendben van-e az amatőrfilmesek házatáján? A 600 egyéni tagot, 100 klubot számláló mozgalom — húsz esztendővel, a Magyar Amatőrfilm Szövetség újjáalakulása után — hasonló gondokkal küszködik, mint amilyenekkel a színjátszók, vagy az énekkarok. Közismert, hogy „a 118-as rendelet” —, így emlegetik a művelődés berkeiben — fölszabadította ugyan a vállalkozói kedvet, gazdaságos tevékenységre ösztönöz, ám eközben hátrányos helyzetbe hozta azokat a képződményeket, amelyek —, úgymond — „csak viszik a pénzt”, tehát —. például — a különféle művészeti ágak amatőréit. Emiatt szűntek meg amatőrfilmklubok is, mert helyiségüket a művelődési ház bérbe adta „hasznosabb” célokra. Megesett, hogy a művelődési ház vezetője be akarta fizettetni a ház kasz- szájába annak a nívódíjnak az összegét, amelyet a „megtűrt” amatőrfilmesek nyertek valahol, mondván: a ház támogatása nélkül díjat sem kaphattak volna, s a pénz ily módon a fenntartót illeti. S ha már a támogatásról van szó: a Magyar Amatőrfilm Szövetség —, amelyhez most már részben a videósok is csatlakoztak —, úgyszólván önfenntartó szervezet, háromfőnyi hivatásos irányítógárdával. Hogyan léteznek mégis? A szövetség, mint „jogi személy”, a Művelődési Minisztérium filmfőigazgatóságával áll kapcsolatban, és gyakorta szerez ily módon külső szakmai megbízatásokat, „bérmunkát” filmesei számára: így sikerül a működés költségeit úgy, ahogy előteremteni. Növekvő tekintély S, növekszik eközben a szövetség tekintélye: tavaly ősszel Nyíregyházán több „független videós” döntőt# úgy, hogy vállalja a tagságot; mások még haboznak, mert az amatőr megjelölést —, ki tudja miért, hiszen nem dilettantizmusról van szó —• sértőnek, értékfosztónak tekintik. (Bár az is igaz, hogy a videózás jelenlegi szintjén —, s ezt is megmutatta a nyíregyházi szemle —, még igen sok a gyönge teljesítmény, általános a szakmai tapasztalatlanság. Dékámy István főtitkár szerint a fenntartás gondjai mellett az amatőrfilm társadalmi nyilvánosságának a megteremtése a legfőbb feladat (a Horizont mozi említett műsora ilyen tekintetben is jelentős vállalkozás. Nagy lehetőséget ígér a kábeltelevíziózás terjedése a városok lakótelepeim: a műsorszükséglet egy részét amatőrfilmes produkciók biztosíthatják, amint ezt a dunaújvárosi, bajai példák is igazolják. A XVIII. magyar játék- filmszemle idején, február 9-én nemzetközi érdeklődés közepette megalakult film- blubsizövetség is hasznos partnernek ígérkezik: hiszen a klubhálózat „filméhségót” a legjobb amatőrfilmek rendszeres vetítése, belső forgalmazása is csillapíthatná valamelyest. Követendő példák De vannak más. igen hasznos — és követendő — példák is. Több településünkön szinte hagyomány már, hogy „helyi krónikáikat” készítenek gyakorlott amatrőfilmesek, mint Hajdúböszörményben dr. Oláh Imre állatorvos. Telt házakat vonzanak csaknem húsz esztendeje az ottani eseményeket megörökítő — s emiatt a helytörténeti kutatás, a hagyományápolás szempontjából is rendkívül érdekes — dokumentumfilmjei, de Csongrádon, Szentesen, Dunaújvárosban is kiaknázzák az ilyen lehetőségeket. Ezernyi magyar atmotőrfü- mes és videós kezében már jó ideje nem puszta szórakozás, időtöltés eszköze a kamera. Korunk mozgóképen rögzített arcmása okvetlenül szegényebb volna nélküle. Tiszteletet — és főként: több segítséget — érdemel hasznos* fontos, értékes munkájuk. K. Zs. Berky Lilire emlékezünk „.. .Berky Lili három nemzedéket gyönyörködtetett, régen a kabaréban, operettben, később a drámákban és idős korában — minden műfajban- A gyermekek meséit hallgatták, a háziasszonyok receptjei szerint főztek az egész országban, a fiatal színészek tőle tanulták a színpadról. milyen is egy nagymama vagy egy királynő.” Ezeket a meleg sorokat Al- pár Ágnes írta Berky Liliről, aki március 15-én lenne 100 éves. Szép sorok, olyan szépek, amilyeneket kevesekről írtak le. Amikor a televíziónk egy- egy neves magyar színész filmjeiből összeállított sorozatot sugároz, feltűnik bennük Berky Lili alakja, idős korában is gyönyörű vonásai, szép hangja. Hetvenkét évet élt, huszonnyolc éve, hogy nincs közöttünk. Győrött született 1886. március 15-én. A színiakadémia elvégzése után Kolozsvárott lépett színpadra, ma jd a budapesti Király Színház és a Népopera tagja volt- 1915-ben visszakerült Kolozsvárra, ahol az akkoriban induló némafilmgyártás egyiik erőssége lett. Két évre rá kötött házasságot Gőzön Gyulával, és vele tért vissza Berky Lili és Gőzön Gyula Budapestre, Apolló Kabaré, Muskátli Kabaré, Király Színház, Belvárosi Színház, Renaissance, Magyar, Andrássy úti Színház, majd a Nemzeti és a Víg Színház színészeként szerette a közönség. Milyen is volt Berky Lili? Sudár termet, kellemes megjelenés, szép hang. sokoldalú jellemábrázoló készség — olvashatjuk róla a kritikákban. Kezdetben ope- rettcsdllagként tündöklőit, primadonna volt, aztán lett vígjátéki, majd drámai hősnő. Jellegzetes, meleg orgánuma, kivételes beszédtechnikája elragadta közönségét és kritikusait. A hosszú életpálya valamennyi állomását lehetetlen volna felsorolni, csak néhányat ragadunk ki színpadi és filmszerepei közül. Volt Gla- vari Hanna a Víg özvegyben, Iiuska a János vitézben, Cecil a Kék rókában, és megszámlálhatatlanul sok néma- és hangosfilm szereplője. 1915-ben forgatta a Tetem- rehívás filmváltozatát. A Mágnás Miska 1916-os verziójában, az 1934-ben készült Ida regényében, a Meseautóban, az 1936-os Három sárkányban (március 14-én látható a televízióban), az 1951-ben forgatott Különös házasságban láthattuk a többi között. A Tanítónő 1917- es és 1945-ös változatában is szerepelt. Élete végén több több mint százszor játszotta el Csiky Gergely A nagymama című darabjának címszerepét a József Attila Színházban. Legendásan szép volt házassága Gőzön Gyulával, aki tizennégy évvel élte túl szeretett feleségét. <e. m ) GYÖRKE ZOLTÁN: Szerelmünkön pecséf Kóbor szelek kifosztják házamat. A fákról fagyos levél-könny pereg. Fuldokló kert, mint halak jég alatt. Lábamnál lecsapott virág-fejek. Orvul tört rám a magány évszaka. Csendből húzok magam köré falat, S várom, jöjjön a sarki éjszaka. Megbénult minden szándék, akarat? S jöttél, szemedből fény áradt s meleg Eldöntötted a hamleti kérdést: Lenni kell, s immár örökre veled. S ím: tetszhalott kertem újraéled. Bennem vágyrobbanás, tavasz-féltés. S szerelmünkön pecsét már a véred. SÁRÁNDI JÓZSEF: Számítás Egy verssorért harminckét forint is adható Naponta százharminc volt az önkéntes „füstadó” Amíg telt tizenháromezer a téli szezonra „glóriás” fejemnek kisebb volt a gondja Ellángolt könyvem bérének fele — „múlékony szerelmek emléke is vele” De hogy a jövőben ne nagyon fázzam erdőt irtok s befogom a szájam
