Nógrád, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-15 / 39. szám
Baracs István rozsdamentes hőcserélőt készít A Carborobot széntüzelésű kazán az új termékek egyike A gyári tanműhelyben a szakember-utánpótlást oktatják Mindenki ntasi esin ói A szellőzőberendezések szerelése Ugye. ismerik a nótát: „Mindenki mást csinál, egészen mást csinál...’’? Ez a dallam jutott az eszembe a FÜTÖBER bátonyterenyei gyárában —, hallva a gyári szervezetben idén bekövetkezett, Csekélynek egyáltalán nem mondható változásokat. Dalra ugyan nem fakadtam, mint ahogyan a fűtőberesek sem. tartanak a melódiára karéneki próbákat, de ha megtennék mégis, egészen biz- tbsan erre gyújtanának rá. 'itr níost -ugvanis két dolog történt. Az egyik az, hogy az- ; elmúlt esztendő végétől gyári hatáskörbe került az addig vállalati központ által gondozott kereskedelem, üzletkötés, fejlesztés és anyag- beszerzés. A másik az, hogy ettől a gyárban dolgozóknak egyszeriben sürgőssé vált az, amit egyébként addig is tudtak,- hogy a gyári szervezet, a teendők „felszeletelési” technikája nem kimondottan kedvez a megnövekedett önállóság gyakorlásának. ■ Űjraszeleteltek tehát. A feladat egészének szétvag- dosása azt eredményezte, hogy egy helyre kerültek a tennivalók és azok végrehajtásának feltételei, továbbá azt is, hogy most valóban ■ mindenki-mást csinál, egészen mást csinál.... — Az irányítási mechanizmus teljes átgyúrásában az vezetett minket, hogy mindenkinek könnvebb egy egészében új teendőt megtanulni. mint, folytatni a régit, de egészen más módszerekkel — szolgál a nagyon is logikus magyarázattal Szűcs László, a gyár igazgatója. —. Ezért hát nem a plusz kötelességek helyén feltűnt lyukakat'- tömködtük csupán be, hanem ugyanazzal a neki- vesel kedéssel korszerűsítettük az egesz szervezetet. A bátonyterenyiek felkérésére munkához látott a Bán- ky Donát Műszaki, Főiskola szervezési tanszéke, elkészítette a szervezeti és működési szabályzatot. Megkezdődött a dokumentumban foglaltak életre keltése — e folyamat jelenleg is tart — mindenekelőtt a megfelelőnek látszó személyek kiválasztásával. Ami persze korántsem volt ennyire egyszerű. Mint minden átszervezéskor, ez esetben is működésbe léptek az egyéni érdekek, mocorogni kezdtek a kétségek, aggályok, hiszen — s ez egészen természetes emberi dolog — mindenki saját egzisztenciáját féltette. — Időben tudomására hoztuk mindenkinek, akit az átszervezés egyáltalán érintett: itt vissza nem lép senki, legfeljebb előre! — közli az igazgató. Korábban az igazgató közvetlen gazdasági segítői a főkönyvelő és a főmérnök voltak. Helyettük most ez a „második vonalbeli” felállás: termelési igazgatóhelyettes, műszaki-kereskedelmi és gazdasági igazgatóhelyettes. A változás azonban jóval több annál, mint amire a hangzatosabban szóló funkciók utalhatnak. Feltűnő, hogy egy kézbe került a műszaki és a kereskedelmi irányítás — ugyanakkor magától értetődő is. Amit Homoki László, mint műszaki igazgatóhelyettes „megfőz”, azt Homoki László kereskedelmi igazgatóhelyettesnek kell „megennie”, azaz eladnia. Ha fejlesztési feladatot hajt végre, tudnia kell, hogy a végeredményként megjelenő terméket hogyan fogadja a piac. Viszont hozzá sorolták a minőségellenőrzési területet is, azon egyszerű oknál fogva, hogy ne kerülhessen konfliktusba a „sok” és a „jó” külön-külön igen előnyös, de csak összhangban valamit érő szempontja. S, lám csak, mit tesz a kötelességek logikus felépítése! Az újdonsült műszaki-kereskedelmi igazgatóhelyettesnek azonmód feltűnt, amire azelőtt oda se igen figyeltek: miért kerül a Bora radiátor az üzletben olyan sokba?! — Ügy véljük, lehetne ez a termék a termelői árhoz képest kedvezőbb fogyasztói árral is felpántlikázva — mondja Homoki László. — Ehhez persze az kell, hogy lerövidítsük a vásárlóig megtett útját, hogy felkutassuk a közvetlen értékesítés lehetőségeit. A központtól újonnan leosztott kártyalapokkal most meg kell tanulni játszani. S, eközben szembetűnővé válik egy egész sor dolog ami eddig eszébe se jutott a a bá- tonvterenyeieknek. Hogy például, honnan is kapják ők az alapanyagot? Kik dolgoznak ott? Miért áll annyira egy lábon a kereskedelmi munka? Nem kellene vajon új vevők után nézni? És egyáltalán. Hogy fordulhat az elő. hogy itt, Bátonvterenvén tudnak olyan tartályokat csinálni, amit az alig karnyújtásnyira lévő szécsényi termelőszövetkezet a Dunántúl túlsó sarkából rendel meg? — Mi a vállalat szárnyai alatt nyugodtan szélárnyékban éltünk, mi több. meglehetősen magunkba zárkózotton is — ismeri el Szűcs László. — Eddig ez megfelelt, hiszen minek törődtünk volna olyasmivel, amit a központ csinált nekünk?! Egyértelműen a végrehajtó szerepköre jutott nekünk, nem alakultak ki külső kapcsolataink, a gyári szervezetet illetően meg különösképp felkészületlenek voltunk. Hiszen teljes körű feladat és az ehhez való jogkör nélkül nem is nevelhettünk felkészült szakembereket. Káderek dolgában mindig gyengén álltunk: bizonytalan volt agyáron belüli előrejutás, nem akadt alkalom szakosodásra. Most is vallom: nem igazán jó az olyan termelésirányító, aki mindig is az volt, és soha nem tudott másba belekóstolni! Most aztán kóstolgatják az új ízeket! Domonkos István például a termelési osztály- vezetői széket cserélte fel a kereskedelmi osztályvezetőével. Ez teljesen új szék, ilyen itt még soha nem volt. Csapatának kimondottan jót tesz, hogy nem ismerik a vevőpartnereket: így legalább bekopogtatnak egy sor olyan helyre, ahol a bemutatkozás után derül ki, hogy hiszen itt is lehet eladni! Hajdú János műszaki osztályvezető volt, most a termelési osztály irányítását bízták rá 12 esztendeje dolgozik a gyárban, most mégis merőben új módszereket tanul. — Egy dolog nem tetszik a mostani munkámban, hogy túlságosan elveszek a részletekben — panaszolja. — A műszaki osztály élén mesz- szebbre és átfogóbban lehetett látni, itt viszont a napi beavatkozáson a hangsúly, Jó volna, ha legalább egy hónapra előre tudnék tekinteni! Véleménye szerint ehhez a biztonságosabb piac mellett a közvetlen termelés nagyobb szervezettsége is szükséges. Ügy látja, hogy a közvetlen termelésirányító posztokon maradt minden a régiben, így egy viszonylag gyengébb alapra épül most ez az egészen korszerű szervezet. — Semmiféle minősítést nem szabad elhamarkodni — gondolkodik el. — Kifutásnak legalább egy esztendő kell. Év végén többet tudunk majd ... Sok új kinevezést osztottak itt ki az elmúlt hetek alatt — és sok rizikót vállaltak. Hiszen minden új megbízás magában hordja a kockázatot. A szokásosnál talán, valamivel még nagyobbat is akkor, ha olyan fiatal mérnököt tisztelnek meg a bizalommal, mint Király Gyulát. A 25 esztendős fiatalember pályakezdő létére lett a műszaki fejlesztési osztály vezetője. — Világért se tűnjék nagyképűségnek, de nem ijedtem meg a hirtelen jött tisztességtől — mosolyog a szimpatikus, bajuszos fiatalember. — Más kérdés, hogy enyhén szólva meglepődtem, hiszen alig félesztendős munkakönyves gyakorlat után nem éppen mindennapos az ilyesfajta kinevezés. Nekem az nagyon sokat jelentett, hogy minden üzemben eltöltöttem egy-egy hónapot. Bőséges tapasztalatot, személyes kapcsolatokat adott számomra, s ezeket most kamatoztathatom. Csakúgy, mint saját ötleteit Mert igaz, hogy előtte van a vállalati műszaki fejlesztési terv, de készített mellé kiegészítésül egy sajátot is. Ebben aztán olyan feladatok vannak, mint az olajhűtö rendszer kidolgozása, a technológiák felülvizsgálata, a nyomáspróbarendszer korszerűsítése. — Lehet, hogy kicsit sokat is markoltunk — mondja.;— Mert én úgy gondoltam, hogy osztályvezetőként ugyanany- nyi fejlesztési teendőt tudok majd elvégezni, mint kollégáim, de ez bizony nem megy. Az irányítással is foglalkozni kell, ami legalább annyira nyereség számomra, mint amennyire a szorosan vett mérnöki munkát illetően veszteség is. Király Gyula egy dologban egészen biztos: az idő az átszervezést fogja igazolni. Ami cseppet sem zárja ki azt a lehetőséget, hogy átmenetileg, a begyakorlás! időben veszteségeik is lesznek. — Egészen biztos. hogy lesznek — erősíti meg véleményét az igazgató is. —De egyet látni kell: ezzel a szervezési szisztémával olyan magasra került a „plafon”, hogy csak győzzük felérni! Legnagyobb tartalékunk most ez. Egyébként, ha valaki azt gondolná, hogy a szervezéssel alaposan kiterebélyesedett az alkalmazotti létszám, az nagyon téved! Alig valamivel többen vannak most az alkalmazotti posztokon, mint ennek előtte. A számtalan új feladatot a régihez képest 18- cal többen látják el, de kapun kívülről csupán négy embert vettek föl. S, ha mindössze ilyen csekély többlettel sikerül majd olyan szemléletbeli fordulatot elérni, mint amiről most Szűcs László is beszél, az nem lebecsülendő! — Mi eddig azt tartottuk fontosnak, hogy gyártmányaink műszaki szempontból kifogástalanok legyenek. Most újabb követelmény társul ehhez: a piac számára is mindenben megfeleljenek! Kevés, ha a gyártmány csupán jól működik. Azt és úgy kell tudnia, amit és ahogyan a vásárló elvárja! Ha eddig gyártók voltunk, most gazdák leszünk! Márpedig, ha valaki valóban gazda, annak az is eszébe jut, hogy ha egyszer egy fűtési rendszerhez minden hozzávalót előállítanak, akkor vajon miért nem komplett rendszerben adják el? Ebben van az igazi üzlet! S, ha már tálcán kínálják a vevőnek a teljes rendszert* miért ne vállalkozhatnának a szerelésre is? Ezek bizony itt egészen új gondolatok, s az is igaz, hogy ezt a fajta észjárást csak a táguló önállóság inspirálhatja. Hiszen a kereskedő gondolkodására vall az is amit ugyancsak a minap öntöttek elhatározásba itt: ugyan miért ne kapcsolódhatnának tartályaikkal a mezőgazdasági hígtrágya-programjához? A gazdaszemre utal az is, hogy most készülnek a konkurencia feltérképezésére: mit tudnak és mit nem a piaci versenytársak? Mi módon lehetne lekörözni azokat, akik startelőnyei indultak ugyan, de rosszabb körülmények közt dolgoznak, mint a bátonyterenyei gyár? A „mindenki mást csinál” dallamára Bátonyterenvén megtörtént a kapunyitás. Hogy mit látnak meg a külvilágból, s azt hogyan fordítják a saját javukra — rajtuk múlik. Szendi Márta £fth József és Radics Tibor a radiátorok minőségét ellenőrzi A tartálygyártó csarnok W képek: Kulcsár József — j
