Nógrád, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-10 / 8. szám

A gazdaságpolitika uí vonásairól (II.) II ItsisgsútyvÉllás szükségessége A hangsúlyváltás szükséges­sége, oka egyrészt az eléren­dő célokból, másrészt a gaz­daság irányítási rendszerének és működésének színvonalából vezethető le. A célok eseté­ben az életszínvonal • lassú emelkedése, illetve a reálbé­rek csökkenése, stagnálása miatti társadalmi feszültsé­gek leküzdéséről, egy fokozot­tabb társadalmi aktivitáshoz és jó közérzethez feltétlenül szükséges, érezhetően javuló viszonyok eléréséről van szó. A keresők és nyugdíjasok azon rétegei ugyanis, akik számára nem nyílott (nyílik) külön jövedelemszerzési le­hetőség, vagy akik erre kép­telenek, illetve az ilyen le­hetőségekkel nem is akarnak élni, az utóbbi évek igen ne­hezek voltak. Sajnos, tény, hogy a nyolcvanas év ék ele­je e többmilliós réteg szá­mára az életkörülmények romlását jelentette. M fahad a kényszer? A hangsúlyváltás kényszere a gazdaság irányításának és működésének belső feszültsé­geiből és ellentmondásaiból fakad. Ezen a „pályán” való haladásnak ma már egyszerű­en nincs perspektívája. A vsszalögásos gazdaságpolitika jellegéből eredően ugyanis szükségszerűen védekező stratégiára tud berendezked­ni, s mindemellett tartós fo­lyamatokat rövid távú szem­pontoknak, érdekeknek kény­telen alárendelni. Huzamosabb idő után egy ilyen kurzus önmaga ellen forduló, azaz* csapdaszituációt erősítő vo­násai erősödnek fel. A tál* ponmaradás szempontjából sikeres 1979—85. közötti kur­zust azért (is) kell mielőbb egy dinamizáló kurzussal fel­váltani. Abba ugyanis sem­milyen körülmények között nem nyugadhatunk bele, s nem szemlélhetjük tétlenül, hogy tovább növekedjék a távolság a „ magyaf , és' a. világ- gazdaság műszaki színvonala és teljesítőképessége között. I hangsúlyváltás mndéa A tartós folyamatokat rö­vid távú szempontoknak szükségszerűen alárendelő restriktiv kurzusnak a leépü­lés irányába mutató tenden­ciák megfordítása miatt tehát feltétlenül véget kell vetni. Ellenkezője: történelmi mulasz­tás lenne. Az élénkítéadazonban nagyon összetett, s egyszerre több követelmény kielégítését, plusz a megfogalmazott prio­ritások harmonizálását is megkövetelő gazdaságpoliti­kai kurzussal egyenlő. Ami fordítva is igaz. Valós ered­ményre csak harmonizálható prioritások vezethetnek. Azt azonban világosan kell látni, hogy a jelenlegi struk­túrában az élénkítés öngyil­kosság lenne, másrészt, nem is lenne keresztülvihető. A szűk felhalmozási lehetőségek miatt egy ilyen élénkítés ugyanis újabb eladósodáshoz, a cserearányok fokozódó rom­lásához,- a felhalmozási lehe­tőségek folyamatos beszűkü­léséhez, a veszteségtérítő tá­mogatáspolitika szélesítéséhez vezetne, s piaci oldalról sem lenne megalapozható. Az ugyanakkor kétségbevonha­tatlan, hogy a magyar nép­gazdaság, mint közepesen tej­lett gazdaság, közepes felhal­mozási képességével .és szín­vonalával —, a szerkezetileg és műszaki színvonalában megújuló világgazdasági kő-. zegben — nehézségeiből nem tudja önmagát saját hajánál fogva kiemelni. Akkor hát nincs kiút? Sze­rencsénkre van. Kiutat minde­nekelőtt egy általános társa­dalmi-gazdasági megújulás je­lenthet. A kérdést az élénkí­tésre szűkítve, egy, az egyen­súlyt a visszafejlesztéseket is magában foijlaló szelektív fejlesztéspolitikát az export- orientációval és a külső forrá­sok bevonásával összekapcsoló gazdaságpolitika. , A külső erőforrások bevo­nása kapcsán természetesen nem a hetvenes évtized de­ficit finanszírozásához ha­sonló újbóli eladósodásról lenne szó. haném a külső koo­perációk szélesítéséről, közös vállalkozások alapításáról és a működő tőke nagyobb ará­nyú bevonásáról. A legfonto­sabb akadályt e tekintetben a saját magunk teremtette mesterséges korlátok, mint kötöttségek jelentik, amelyek eltávolítása az első szükséges lépés e megoldások partnere­ink számára történő vonzóbbá tételének útján. A gazdaságpolitikai hang­súlyváltás célja és értelme nagyon röviden tehát: a ha­tékonyság javítása és a jöve­delemtermelő képesség növe­lése irányába elmozdítani a gazdaságot. A jövőben gyak­rabban kell szembenézni az­zal a döntési problémával is, hogy érdemes-e egy adott te­rületen teljesen kihasználni a rendelkezésre álló termelési tényezőket. Gyakrabban kerül­het sor olyan döntésre, hogy a társadalom számára előnyö­sebb átmenetileg lemondani az erőforrások egy részének kihasználásáról, mint azokat nem hatékonyan működtetni. A gazdaságnak nagyobb mér_ tékben kell mozgósítható mun­kaerő- és kapacitástartalékok­kal rendelkeznie. Ez fokozza a gazdaság alkalmazkodóképes­ségét. ami önmagában is rend­kívül nagy hatékonyságjavu­lást eredményezhet. Hggasztóan alacsony a munkamorál A hangsúlyváltás' végső és legfőbb biztosítékait az embe­ri tényezőben rejlő tartalékok kiaknázása jelentik1. Ebből a nagyon összetett feladatcso­korból csupán kettőt kiemelve: A munkamorál aggasztóan alacsony szintjén lehet és kell is változtatni. Ennek fő mód­szere a hatékonysági kényszer és érdekeltség egyéni szinte­kig való levitele. ami a kis­vállalkozások szintjén nagy­részt már megoldódott. Van­nak akik ezen az alapon olyan következtetésre jutnak, hogy ( a hatékonyság útján való ha­ladás a szocializmusból kifelé mutat!? Ez nem igaz! Ezért is lenne fontos és sürgős e megoldások nagyüzemi adap­tációjának szorgalmazása. . (Vége) Dr. Barta Imre, a közgazdaságtudományok kandidátusa Magyargéci kisdiákok Jó szolgálatot tesznek az ujjak Az első osztályosok Antal Ferencné irányításával ismer* kednek a tudományok alapelemeivel „Segédeszközök” a matemati kához képek: kulcsár — Erősödő bizalom Gépipar 1986 Iparágak közül a legnagyobb mértékben fejlődik Az idei népgazdasági terv az ipar termelésének 2,8 szá­zalékos növekedését irányoz­ta elő, az iparágak közül a legnagyobb mértékben a gép­ipar fejlődik; termelését a számítások szerint legalább három százalékkal növeli.. A gépipar belföldi értékesí­tése nem nő számottevően, mivel az előzetes piaci felmé­rések alapján a beruházási javakból nem várható az igé­nyek bővülése. Fogyasztási iparcikkekből viszont fokozott keresletre lehet számítani, ezért a tervben kiemelt helyét kapott a tartós fogyasztási cikkek gyártása, a hiánycikkek körének szűkítése. A gépiparon belül gyorsab­ban fejlődik az elektronikai ágazat, elsősorban a mikro­elektronikai alkatrészek gyár­tása. Űj elektronikus megol­dásokkal, .köztük a mikropro­cesszorok alkalmazásával. — a gépipari termékekbe, példá­ul híradástechnikai és mű­szeripari készülékekbe, szer­számgépekbe való beépítésük­kel — számottevően növelhe­tő a versenyképes exportáru- alap. A gépipár átlagának megfelelően bűvül az idén a közlekedési eszközök gyártá­sa. Elmarad viszont az, átla­gostól a gépek és gépi be­rendezések. a fémtömegcikk- ipari termékek és a villamos­ipari gépek és készülékek elő­állítása. A gépipar idei terve a szo­cialista piacon négy százalé­kos exportnövekedéssel, s a konvertibilis kivitel mintegy hétszázalékos _ bővítésével szá­mol. Lehetőséget látnak a ko­rábbinál több járműipari gyártmány, így hátsó és mell­sőhidak, autóbuszok, valamint mezőgazdasági és élelmiszer- ipari gépek, — köztük komp­lett vágóhidak- baromfifeldol­gozó rendszerek, gabona- és szemestakarmány-tárolók, ma­lomipari gépek és szállítóbe­rendezések — kivitelére. Elő­reláthatóan lehetőség lesz több orvosi műszer, erőművi gép és számítástechnikai rend­szer exportjára is. Nő az ex­port jelentősége a fejlődő or­szágok nyersanyagforrásainak kitermelését segítő beruházá­soknál. A vállalatok az ipari­lag fejlett országok cégeivel az eddiginél több kooperáció kialakításán fáradoznak. A vállalatok idei fejlesztési erőforrásaikat elsősorban a különböző mechanikai és elektronikai eljárások össze­kapcsolására, a finommeg­munkálás fejlesztésére, az automatizálás fokozására, to­vábbá a robottechnika elter­jesztésére fordítják. Program­jaikban kiemelt helyet kap az anyag- és energiatakarékos megoldások és termékek ki- fejlesztése, valamint az alkat­rész- és részegységgyártás kort szerűsítése. A gépipari válla­latoknál továbbra is fontos célkitűzés a termékeik gyár­tásához szükséges import ész­szerű mérséklése. Ennek ér­dekében növelik az úgyneve­zett háttéripari termékek (al­katrészek, csavarok, kötőele­mek stb.) hazai előállítását. A gyárak javítani akarják partneri kapcsolataikat a ko­hászati üzemekkel, mivel a feldolgozóipar jobb minőségű, súlycsökkenést is eredménye ző kohászati gyártmányokat igényel. (MTI) Január 10-én, pénteken kez­di meg munkáját a Mező- gazdasági, Erdészeti és Víz­ügyi Dolgozók Szakszervezeté­nek XXVI. kongresszusa. Számvetés és ünnep is ez egyben a küldötteknek és a szakszervezet tagjainak, hi­szen a szakszervezet megala­kulásának 80. évfordulójáról is megemlékeznek. Dr. Dobi Ferenc főtitkárral a kong­resszusi készülődés befejezé­séhez közeledvén sok minden­ről beszélgethetnénk, de most csak néhány fontosabb kér­dést. érintünk. — A kongresszus előtt min­denütt befejeződtek az alap- szervezeti választások. A ME- D ŐSZ az egyik legnépesebb szakszervezet Magyarországon, így a választási tapasztalatok is jórészt általánosíthatók. Ho­gyan jellemezhető az alap- szervezeti taggyűlések légkö­re? — A MEDOSZ-nak 400 ezer tagja van, akik több tízezer munkahelyen dolgoznak. s 1375 alapszervezetben tömö­rülnek. A választásokon a tagság rendkívül aktív volt. amit egyebek között az is je­lez- hogy a tagok 80 százalé­ka részt Vett rajtuk, s 50 ez­ren véleményt is mondtak. Sokan üdvözölték a választá­sok új. demokratizmust, erősí­tő vonásait, a titkos választás és a többes jelölés kiterjesz­tését. Azt tapasztaltuk, hogy a demokratizmus erősödése a tagok bizalmát is növelte a szakszervezet iránt. Az alap­szervezeti vezetőtestületek tagjainak 25—30 százaléka ki­cserélődött. Ez az. arány ked ' vező. hiszen lehetőséget nyújt az állandóságra és a megúiu- lásra egyaránt. Kivételt ké­peznek a kisebb termel őszö vetkezetekné! dolgozó alap- szerkezetek. melyeknél az or­szágos átlagot ]énvegeSort meghaladták a személycserék. Ez két dolgot is jelenthet Beszélgetés dr. Boti egyszerre: a demokratizálódá­si folyamat tartalmi változá­sokat hozott, másrészt a ter­melőszövetkezeti alapszerve­zetekben nagy a vezetőségi tagok fluktuációja. A jelen­ség mindenképpen figyelmet érdemel. — Az alapszervezeti tag­gyűlések egyfajta társadalmi párbeszédet is jelentenek, s ezt az ötvenezer felszólalás megerősíti. Mi foglalkoztatja manapság a szakszervezeti tagokat? — Már a beszámolókból is kiderült, hogy a szakszerveze­ti tagok a korábbinál érzéke­nyebben reagáltak a társadal­mi. gazdasági eseményekre, folyamatokra. A taggyűléseken sokan például aggodalommal szóltak a mezőgazdaság. az erdészet és a vízügy helyze­téről, hiszen tapasztalják, hogy ezek az ágazatok is mind ne­hezebben teljesítik terveiket, megcsappant a nyereségük, s kevés pénzük van a termelés bővítéséhez. Markánsan meg- ielent az alapszervezeti ta­nácskozásokon két réteg probt lámája: a fiataloké és a nyug­díjasoké. A mi szakszerveze­tünk a tagok korát tekintve fiatal, a 30 éven aluliak ará­nya mintegy 30 százalék, ők szinte mindenütt hangsúlyoz­ták. hogy a korábbinál lé­nyegesen nehezebb a pálya­kezdés. a családalapítás- kü­lönösen a kistelepüléseken emlegették, hdgv az iskolából kikerülő lányok nem mindig találnak maguknak munkahe­lyet: a kisgyermekes családok yordisit szaporítja, hog1’ nincs elég hely a bölcsődékben, óvodákban. Másik' sajátossága szakszervezetünknek, hogy a ccel. i IBUSZ tagok között sok az átlagosnál jóval szerényebb jövedelmű nyugdíjas, öt év alatt ugyan •mintegy ezer ember kapott közülük nyugdíj-kiegészítést, de ez alapvetően nem oldhat­ta meg a kisnyugdíjasok hely­zetét. — Ma már közhely: elosz­tani csak azt lehet, ami meg­van. A szocialista munkaver­seny és az újítások szervezé­sével, a teljesítményeken ala­puló érdekeltség szorgalmazá­sával a szakszervezet is a termelés bővítésére ösztön­zött. Milyen sikerrel? nek a helytállásnak az anya­gi és erkölcsi elismerése el­maradt. Csökkent az ágazat nyeresége, a kisebb érdekelt­ségi alapból nem jutott elég pénz g nagyobb teljesítmé­nyek elismerésére, s a kedve­zőtlenül alakuló bérek miatt sokan elhagyták az erdőgaz­daságokat. A vízügyi ágazat teljesítette a VI. ötéves terv célkitűzéseit, sőt. a tervezet­tet meghaladó mértékben bő­vült az ivóvíztermelés és a csatornahálózat. — A múlt esztendő egyik kiemelkedő eseménye volt az új irányítási formákra való átállás. Az állami gazdaságok magukra vállalták a kezde­ményezést, elsőként választot­tak vállalati tanácsokat, igaz­gatókat. -4 szakszervezet szer­vezte a választások előkészü­— Az agrargazdaságot si­kerágazatnak tartják ország­szerte, s ezt az elismerést teljesítménye álapján ki is érdemelte a mezőgazdaság. Az export növelésével és az im­port mérséklésével a mező- gazdaság számottevően hozzá­járult a külgazdasági egyen­súly javításához, s közben a hazai ellátás is jobb lett. Ezek kétségtelen sikerek, ám szá­mos területen feszültségek is tapasztalhatók. Az utóbbi években tovább nyílt az ag­rárolló. növekedett a tartó­san veszteséges mezőgazdasá­gi nagyüzemek száma, sok helyütt romlott a dolgozók életszínvonala is. Az erdészet pedig még a mezőgazdaságnál is kedvezőtlenebb helyzetben van Az erdőgazdaságok nö­velték a fakitermelést, az el­múlt télen szinte emberfelet­ti erőfeszítésekét tettek a tű- zifnellátás javítására, minden “ddiginél nagyobb mértékben létéit, s szerepe ma sem, csök­kent a vállalati demokratiz­mus kiteljesítésében. Hogyan tudnak együttműködni az ön- kormányzati testületekkel? — Bár ma még jogszabályi iá tfed esek vannak, de többsé­gében zavartalan az együtt­működés. Az ellentmondások ^könnyen messzüntethetők.' ha a vállalati tanácsok és a szak- szervezeti bizottságok kölcsö­nösen tiszteletben tartiák egymás jogosítványait- nem ragaszkodnak mereven a jog­szabályokhoz, hanem azok szellemét érvényesítik. Persze mindez csak átmeneti időre lehet érvényes, hiszen az egy­értelmű jogszabályi rendezést sem szabad elhanyagolni. Mint mindenben, e tekintet­ben is a célt kell szem előtt tartani: a vállalatok hatéko­nyabb gazdálkodását. Az ezt. elősegítő módszereken, eszkö. 7,ökön lehet vitatkozni, de en­nek eredménye a célhoz iga­zodjék bővítették az exportot, de en V Fni'lfííc NÓGRÁD - 1986. január 10._ péntek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents