Nógrád, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-21 / 17. szám

I vélemény Nem újság az, amit csü­törtök este láthattunk a tele­vízió képernyőjén: riportból tévéfilm született. Mégis az újdonság, a frissesség erejé­vel hatott Málnay Levente és Szalai Györgyi műve — R. Székely Júlia riportja nyo­mán. Ennek egyszerű a ma­gyarázata : rég láthattunk ilyen valóságra érzékeny, tár­sadalmunk szinte minden ré­tégét érintő, ugyanakkor el­sősorban csak egy nagyon fontos rétegéről szóló filmet. Persze ellenvethetnék, hogy körülbelül két hónapja futott a Majd belejössz Pistám; hát az mi volt? Amire csak azt tudom válaszolni: hasonlóan időszerű, alapvető kérdéseket tárgyaló munka, amelyben ugyanakkor éreztem valamifé­le anakronizmust. Vagyis bi­zonyos elemei a műnek ma már nem egészen úgv érvé­nyesek. ahogvan abban ábrá­zolódéit, ami miatt aztán tisztességes szándéka, nagyon fontos üzenete, művészi és po­litikai szempontból egyaránt, megkérdőjeleződik. Kiragadott példaként emlékezzenek szak- szervezeti tisztségviselő Pistá­nak, az igazgatói kinevezésére. Nos. ebből a meggondolás­ból helyezem figyelmen kívül az egyébként igencsak figye­lemre méltó Majd belejössz, Pistámat. A Krízisben nin­csenek ideiét múlt elemek. Ám miközben esztétikai érte­lemben ez az erén ve. az itt és ma élő állampolgár szemé­vel tekintve éppen a legna­gyobb ,,bűne”. Hogvan lehet­séges kiátkozni, megfenyeget­ni egv munkáját hittel és el­kötelezetten végző orvost9 Bár ez még hagvján! Hogyan lehet esy komolv. felelős em­berekből álló etikai bizottság­nak még el is marasztalni? De ez a felvetésem is ponto­sításra szorul. Az etikai bi­zottság ugyanis nem állapít­ja meg a vétséget — hiszen nincs is —, ám olyan döntést hoz — úgymond a kedélyek megnyugtatására —, hogy az az orvosnő megbüntetésével egyenlő. Rágalmazójának azonban a haja szála sem görbül.. Miféle közvélemény kívánja az ártatlanok meghurcolását? Miféle emberi nyomorúság, kisszerűség takarja el sokunk szeme elől az igazat, a va­lót? Miért nem tekintünk ön­magunkba; miért mindig, mindjárt másokban keressük a hibát? A Krízis jeleneteiből egy fejlődésben, mozgásban le­vő, de még kialakulatlan, va­lóságos önmagát meg nem ta­láló társadalom képe bonta­kozik ki előttünk. Olyan ez a társadalom, m-int a kamasz gyerek: nem tanult meg nor­málisan élni a jogával, és még a kötelességeit sem vet­te számba rendesen. Ráadá­sul hirtelen nőtt. nem eléggé ellenálló a betegségekkel szemben. Sajátos vírusfertőzé­sek gyengítik e testet. Olyas­féle. mint: az ingyenes orvo­si ellátást nem tekintik an­nak, ami — az emberék több­sége hálapénzt fizet, vagy kí­sérel fizetni. S ennek hát­terében — sok1 egyéb közön — ott annak tudata is, hogy az orvosok sokáig alacsony fizetést kaptak, és mintha az egvéni lelkiismeret ezt a tár­sadalmi furcsaságot kívánná kompenzálni. Aztán szó van a pályaelhagyásról. A mérnök féri és az orvosnő butikot nvit, és betartva a törvényes­séget olyan mesés jövedel­mekhez jut. amilyenekről gyakorló értelmiségi koruk­ban álmodni sem mertek. S aki mindezeknek szemtanúja — az újságíró —. nvüván nem veoes a boldogságról. Szemlélődik, összefüggéseket kutat íDe ió. hogy találha­tók ilven zsurnaliszták, hosv ilven körülmények között dol­gozhatnak!) Persze ő sem jár iobban. mín+ az értelmiségi házaspár. Csak az ő p«etéhen foglalkozásából következően gyorsabban Őrölnék a mal­mok, s a patthelyzetből rög­vest kimenti a főnök, és a kényes téma helyett foglal­kozhat a labdarúgással. (Az igazsághoz tartozik, hogy ná­lunk az sem könnyű feladat.) Annyira kézenfekvő a cím, hogy meg sem kísérlem ma­gyarázni. Akinek szeme és füle van a problémákhoz, úgyis tudja... Az a kérdésfelvetés, amit hőseink átélnek, értelmiségi­ek ezreit nyugtalanítja. Mit tegyünk az anyagilag kellően nem értékelt pályán? A hi­vatástudat — a kúszó árak mellett — meddig lehet haj­tóerő? És egyáltalán meddig várható el ez efféle gondol­kodás? A hiányzó anyagiakat pótolhatja-e a lelkesedés? Egyszer mindenki felteszi a kérdést, és dönt. Butik, vagy hivatás. Másképpen: pálya- korrekció. vagy hűség. A Málnav T/evente által rendezett tévéfilm megítélé­sem szerint filmpublicisztika. Nem az esztétikuma — abban nincs semmi különös, a meg­szokottól eltérő —, hanem a társadalmi mondanivalója az érdekes. Az a túlzásoktól mentes, nyílt szókimondás, ami végig jellemzi a művet. Nem hergel, nem siránkozik — megmutat. És nem is kö- vetel, mert ismeri jelenünk kényszerű korlátáit. Azt azonban igényli mindenkitől, hogy komolyan figyeljen a problémáikra. Gondolkodjon el egvéni és társadalmi ér­dekről. hasznosságról, mások helyzetéről, közérzetéről. és próbáljon megoldást keresni, felmutatni. Málnay és alkotótársai — beleértve a színészeket is — meggyőződéssel vallják, az igazi választás nem a butik és a hivatás között vethető fel, akármilyen jövedelmező is a hűtlenség egyeseknek. Vissza kell adnunk rangiát a hivatásnak. Akár a becsület­tel. jól végzett munkának, a türelmes, segítő emberségnek, a megszenvedett tudásnak. Akkor kerül krízisbe a Krízis. Sulyok László N épművészeti pályázat A SZOT kultúrális, agitá" eiós és propagandaosztálya, más országos és megyei szer­vekkel, intézményekkel kar­öltve pályázatot hirdetett a tárgji népművészet minden ágában — hímzés, szövés, fazekasság, fafaragás, ková­csolás, bőrművesség, kékfes­tés, népi gyermek játék- és hangszerkészítés stb. — nép- művészeti alkotásokra. Ezen részt vehet az ország minden szakszervezeti tagja, aki ama­tőrként műveli a népművé­szetet. Egy-egy pályázó öt, egy-egy közösség maximum 15 alkotással nevezhet be. A megyei pályázók alkotá­saiból a Szakszervezetek Nóg- rád Megyei Tanácsa és a Sal­gótarjáni József Attila Váro­si-Megyei Művelődési Köz­pont május 5—20. között ki­állítást rendez az intézmény üvegcsarnokában. A szak­zsűri által kiválasztott mun­kákat június 30-ig küldik el az országos pályázat gyűjtő­helyére, a dunaújvárosi mű­velődési központba. Az újra­válogatott tárgyakból október második felében nyílik ki­állítás, Az alsó szólam — tartalékban — kép: kulcsár — Meg kell újítani a folklórt Igor Mojszejev 80 éves A héten ünnepli nyolcvana­dik születésnapját Igor Moj­szejev, a Szovjetunió legis­mertebb a népitánc- és ének- együttesének vezetője. Lenin- díjas, állami díjas. Együtte­sének műsorán ma a világ ötven országának 400 tánca szerepel. A halk -szavú, hatá­rozott, mester ma is rendkí­vül aktív, még mindig fris­sen mutatja be az egyes lé­péseket tanítványainak. Az újságírók nemrégiben sajtó- értekezleten találkozhattak vele: senki nem hitte volna, hogy már 80 éves. Művészi hitvallásáról, együttesének munkájáról így vallott a Trudnak adott in­terjúban: — Megváltozott az együt­tes alkotói arculata. Lénye­gében a népi tánc színházává váltunk — a monumentális koreografikus formákat ked­veljük, a táncszivetet, az egy- felvonásos népi baletteket. A ,-Poloveci táncok”, a Cam mongol mese, az „Éj a Ko­pasz-hegyen”, „A munka ün­nepe” mind történetet mon­danak el, egymástól teljesen különböző hősökkel. Mojszejev szólt arról, hogy egészen ifjú korától nagyon szeretett utazni. Sok helyen megfordult, mindenütt azt figyelte, hogyan énekelnek, táncolnak az emberek. Az em­lékekből nagyon sok megma­radt. Ugyanakkor a néptánc eredeti formájában már nem létezik. Megváltoztak az em­berek életkörülményei. s már csak az egyes táncok bi­zonyos elemei maradtak fenn. — Megpróbálták feltámasz­tani a régi fonókat. Azt a fa­lusi hagyományt, hogy téli estéken a lányok összegyűl­tek valahol és kézimunkával foglalkoztak. Ide gyűltek a legények is, beszélgetni, ud­varolni, kiszemelni a jöven­dőbelit. A folklór ma a mű­vészeté. A hivatásos művé­szet feladata, hogy megőriz­— Ha valaki azt mondja, hogy Mojszejev utánozza a folklórt, én fogok elsőként ellentmondani. A folklót megújít, táplál. Egyébként eredeti formájában ma már egyoldalúnak tűnik. Tehát al­kotó módon, korszerűen át kell alakítani. Ugyanakkor nem lehet kitekerni, tőle ide­gen vonásokat ráerőltetni. — A népi táncmotívumo­kat hozzá lehetne és hozzá kellene igazítani a modern ritmusokhoz. Ezzel viszont senki sem foglalkozik. Igaz. hogy a ma létező „tömegtán­cok”, némelyike — nem min­dig a legjobb — maga is részé­vé válik egy sajátos városi fol­klórnak. A valóban modern, dinamikus, a fiatalok számá­ra hozzáférhető és a népi mo­tívumokra épülő új táncok létrehozása olyan komoly fel­adat. amely sok ember erő­feszítését követeli meg, s ide­je lenne elmélyülten foglal­kozni ezzel — mondotta Igor Mojszejev. ze. Művelődés, szórakozás utazással A Volántourist és az Express lehetőségei Egy-egy jól szervezett szín­házi túra, osztálykirándulás formálja a személyiséget, se­gít a diákoknak megismerni egymást, erősíti a közösséget.. Amikor túljutnak a féléven, sok iskola tanulóinak köré­ben újra központi téma lesz: hova menjünk legközelebb9 Nógrád megyében két uta­zási irodában foglalkoznak ki­emelten a fiatalok tanulmá­nyi kirándulásainak* üdülte­tésének szervezésével. A Nóg­rád Volán utaztatási irodájá­ban — a salgótarjáni Ta­nácsköztársaság téri pavilon­soron — Juhász Béla iroda­vezető elmondta: szolgáltatá­suk a múlt esztendőben to­vább bővült. Számos ügyfelük a busz bérlésén túlmenően egyéb igényekkel is megke­reste őket. Rendeltek szín­házjegyeket. több osztály ju­tott el segítségükkel a Pla­netárium előadásaira, étkezte­tést, szállást is intéztek. Az utak 66.2 százalékát a diák­turizmus keretein belül szer­vezték. Az álta’ános és kö­zépiskolások számára kedvez­ményeket adnak. Nem igazán nyereséges ez a tevékenység — de rendszeresen visszatérő partnereiket nem akarják cserben hagyni, és más me­gyék Volán-vállalataival együttműködve rugalmasan tudják a jegyrendeléseket, szállást megoldani. Amire a tavalyi évből különösen büsz­kék: Szécsénv. Rimóc, Endre- falva, Ludányhalászi általá­nos iskolásainak salgótarjáni úszásoktatásában vállaltak szerepet. Negyven különjárat­tal. tíz-tíz alkalommal utaz­tatták a gyerekeket. Ezt eb­ben az évben is folytatják. Az EXPRESS Ifiúsági és Diák Utazási Iroda Nógrád megyei kirendeltségén Payer György vezetőhelvettes ; sok. újdonságról, a tervük egy­harmados túlteljesítéséről szólt. Tavalv 12 ezer vendég­éjszaka került a zárómérleg­re — ebben az esztendőben 2277-tel szeretnék ezt túlszár­nyalni. Az ide érkezőknek öt szálláshelyet tudnak felkí­nálni — középiskolai kollégi­umokat, a TIT-bázist, a sal- góbányai és a salgótarjáni tó- strandi tábort. Várakozáson felül sikerült az Állami Ifjúsági Bizottság káp­talanfüredi üdültetése. Tíz turnust kaptak a nógrádi fia­talok. Az ősszel szervezett ta­nulmányi kirándulásokon több száz diáknak tudtak komplett szolgáltatást adni. A városné­zés. étkeztetés mellett gyár- látogatás, sokszínű kulturális program jellemezte a kínála­tot. ,>Sajnos, a Macskákról és az Operáról álmodni sem merünk...” — jegvezte meg Payer Györgv — de számos izgalmas, érdekes dolgot tu­dunk ajánlani. Tavaly part­nerei lettek a csehszlovákiai ‘CSEDOK-irodápak, ami gaz­dagította lehetőségeiket. A nvárra előrepillar.tva: számos középiskolai szaktábort szer­veznek kézműves és horgász, zenei és számítógépes egya­ránt van köztük, s ifjú spor­tolókat is üdültetnek, sport, versennyel összekötött tábort rendeznek. Ahol öröm oz üresedő polc Könyvvel könnyebb — hir­deti a reklámmondat. Ez kü­lönösen igaz vidéken, ahol ma is a legfontosabb kultúraköz­vetítő eszköz, leginkább elér­hető szórakozás a könyv. Nem véletlen, hogy az áfész-köny- vesbo! tokra több olyan feladat is hárul,' mely inkább közmű­velődési, mint kereskedelmi jellegű. Több üzletben már elké­szült a tavalyi év mérlege, összességében elmondható, megnőtt az aktivitás, keres­ték a forgalomnövelés. a könyvek megszerettetésének lehetőségeit, a könyves ünne­pekhez számos kiállítással, író-olvasó találkozóval kap­csolódtak- együttműködtek a művelődési házakkal, könyv­tárakkal. Ami gondot okozott a megyei hálózatban: sok sze­mélyi változást hozott az 1985-ös esztendő. Szécsényben például a kétszemélves üzlet egyik eladója eltávozott, a rétsági egyszemélyes bolt elég sűrűn tart zárva, mivel a továbbképzésekre. értekezle­tekre el kell járnia a vezető­nek. Pásztón viszont a könyv­barátok számára kedvező ese­mény miatt módosult a „fel­állás”: a Művelt Nép Könyv- terjesztő Vállalat is boltot nyitott. A szövekezeti könyv­forgalom azonban így sem maradt el a várakozástól: négy millió 269 ezer forintos bevétellel teljesítették a ter­vet. Általában egymillió fo­rint értékű a készletük, amit a szép karácsonyi forgalom jócskán megcsappantott. Ha­sonlóan jó eredményekről szá­moltak be a balassagyarma­tiak: a tervet 104,4 százalék­ra teljesítették; 11 millió 700 ezer forint volt a forgalmuk. Itt általában hárommilliós a készlet, ebből az év végén a kétharmadrészt elvitték a vásárlók, és rengeteg hangle­mez, kazetta is elfogyott. A kisterenyei bolt forgalma sze­rény. de az egyik legjobb példát mutatják a közműve­lődési feladatok ellátásában, a könyvtárosokkal való együtt­működésben. J KOSSUTH RADIO.: I.M: Mal kulturális programok ÍJ#: Társalgó ».44: DsuHail üzen Ázsia. *».1*5: Diákíéiióra 10.35: Éneklő ifjúság S0.S0: Beethoven: A-dúc szonáta. Op. 69. ■LM: Scsedrtm: Lénán a nép szivébe;' KLM: Üt a láfthaitaálein házhoz K.45: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galériát 13.45: Balettzene 14.10: Magyarán szólva 14.®: Orvosi tanácsok 14.30: Raigtime-melédiák 15.00: Arcképek a német irodalomból 15.17: A titkos házasság 16.05: A Nyitntkék postája 17.00: „Lá-r.gos csillag állít felettünk. . . 17.30: Beszélni nehéz 17.45: A Szabó család 18.15: Hol volt, hol nem vont™ 18.25: Mai könyvajánlatunk. (Ism.) 18.30: Esti magazin 19.15: Gondolat 20.00: Hangportrék 21.08: Szatay László nótákat énekel 21.30: Pro és kontra 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Nótamuzsika 22.90: Mitológia és fényképezés 23.00: Lemezmúzeum 23.33: Barokk versenyművek 0.15: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓI 8.08: Slágermúzeum 8.90: Tíz perc külpolitika. (Ism.) 9.05: Napközben NÓGRÁD - .1986. január 21., kedd 12.10: Mámray Ferenc opererttf elv ételeiből 12.90: Lakatos Sándor népi zenekara játszik 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 14.15: Népdaiikörök pódiuma, (Ism.) 14.40: Hangos szótár 15.05: Fúvószenekarok felvételeiből 15.20: Könyvről, könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: K am a sz p anasz 18.30: Talpaláva-ló 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: .örülj, hogy éltél, örülj, hogy lobogták 20.22: Nyolc rádió, nyolc dada 21.05: Cserebogár, sárga csere bogár. . . 21.35: Népdalok 21.59: Napraforgók ünnepe 23.20: Sanzonestek a Magyar Rádióban 0.15: Éjféli után MISKOLCI STÚDIÓ: 17.00: Műínordsmertetés, hírek, időjárás. 17.05: Fiatalok zenés ta­lálkozója. Szerkesztő: Beély Ka­talin és Zakar János. 13.00: Észak-ma gyár országi krónika. 18.26—18.30: Lap- 66 műsoneiőze- fces. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.55: Tévétoma 9.00: Iskolatévé. Kémia (ált. lsk. 7. oszt.) 9.30: Magyar irodalom (ált. isk, alsó tagozat) 10.00: Mikszáth Kálmán: Prakovszky, a siket kovács. 10.50: Néhány első szerelem története 11.50: Képújság 15.30: Iskolatévé 15.50: Tudományos? Fantasztikus! 16.05: Kiss Anna: A holdnak háza van 16.40: Hírek 16.45: Három nap tévéműsora 16.50: Kirándulás az ausztrál sivatagban 17.35: Képújság 17.40: Kalendárium 18.30: Tparvilág 18.50: Reklám 19.05: Ministúdió '86. 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Az Aphrodáté-örökség. VIII13. rész: lm összegyűltünk. 20.55: Stúdió ’86. 21.55: Aranyok fényében — aranyok árnyában. 22.55: Tv_híradó 3 23.05; Himnusz 2. MŰSOR: 18.00: Tv-Baflic-tanfolyafn 18.25: Képújság 18.30: Körzeti adások 19.35: A szlovák nemzeti galéria 20.00: Gondolkodó 20.50: Tv_híradó 2. 21,10: Az írnok alászáll az alvilágra 22.00: Képújság BESZTERCEBÁNYA: 19.30: Tv-híradó 20.00: Az arany öngyújtó esete. Skót bűnügyi filmsorozat. 3. rész 20.50: Terv 1986. Dokumentumműsor 21.20: URH-kocsival. Magazin 22 00: Kamarahangverseny 22.45: Hírek 22.55: A napkirály kertje 2. műsor: 19.30: Tv-híradó 20.00: Fiatalok tévéklubja 21.30: Időszerű események 21.56: Időjárás-jelentés 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.10: Menekülés. NSZK- tévéfilm. 2. rész MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: A Kék villám. (14) Színes. látvá­nyos szinkro-názáilt amerikai bűn­ügyi film. — Kohász: A tenger zamat a. (14) Színes olasz fi'ítm- vígjáték. — Tarján-vendéglő: A Kék villám. (14) Amerikai film. — Balassagvarmati Madách: Fél 4. háromnegyed 6-tói: Hamupi­pőke. Színes, színikro-nizáilt ame­rikai rajzfilm. 8-tól: Lady Chatterley szeretője (16) Színes, szinkron iz ált francia—angol film. — Pásztói Mátra: Ivanhoe. Szí­nes. szinkronizált szovjet törté­nelmi ka.iamdfiiltm. — Nagybáto- nyi Petőfi: Pásrizs. Texas. n 4) Színes, szinkronizált NSZK-film. — Nagybátonyi Bányász: önbí­ráskodás. (16) Színes. francia bűnügyi film. — Rét«ág: Nyo­más. utána! (14) Színes. szAnkro- niizáfflt Oilaisz füímvígjáték. — Kis­terenyei Petőfi: Break. Színes, zenés látványos amerikai film. TskolamO'Ei: Veri az ördög a fe­leségét. (14) — Jobbágyi: Koma kalandjai. Színes, szdmkronizáiljfc

Next

/
Thumbnails
Contents