Nógrád, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-07 / 287. szám
Törőcsik Mari Milyen ház a művelődési ház ? Október közepén, a televízió Stúdió ’85 műsorában, amely színpadi szerepéről szólt, egy mondatába csak úgy befűzte, hogy ötvenéves. Még színésztől is ritkán hallani ilyesmit, hát még színésznőtől, de Törőcsik Mari ezt a legtermészetesebbnek tartja, nem kérkedik vele, de nem is titkolja. Mint aki azt mondja: fogadjuk el őt olyannak, amilyen, s ettől elválaszthatatlan az életkora is. Utánanéztem a lexikonban: csakugyan 1935. november 23-án született korunk egyik legnagyobb színésznője. S, hogy mily’ nagyon korunké ő, hogy pályafutása mennyire a huszadik század második felére jellemző, annak bizonyítéka a Körhinta. Vagyis az, hogy először — es milyen fiatalon, még főiskolai hallgató korában! — filmen aratott messzemenő, megalapozott,- de nyugodtan mondhatjuk: nemzetközi sikert. A Körhinta elkészültének évében a cannes-i nemzetközi lesztiválon képviselte a magyar filmművészetet, s ott mind Fábri Zoltán rendezése, mind a főszereplő, Törőcsik Mari alakítása őszinte elismerést keltett. A különös az, hogy Törőcsik ezután — a főiskola elvégzése után is még jó néhány évig — elsősorban filmszínésznő maradt. Olyannyira, hogy színházi szerepléseit eleinte vagy kínos csend, vagy jóindulatú vállonveregetés fogadta, s egyfajta érthetetlen- ség is; a közönség és a kritika egyaránt nem értette, hogy aki a mozivásznon már eny- nyire eredeti egyéniség, és oly’ vonzó jelenség, miként képes csak szerény eredményekre a színpadi emberábrázolásban? A Peer Gynt Solvejgjében mu. tatkozott be a Nemzeti Színházban, s halovány alakítását elmarasztalta a kritika. Évek teltek el, míg végre a színpadon is kinyílt, mi több, kivirágzóit Törőcsik Mari ele. mentáris tehetsége. Talán a Tánya című Arbuzov-darab volt az, egy szovjet rendező irányításával, amelyben egyértelmű és igazi színpadi sikert aratott, de meg kell hagyni, hogy valamennyi ezt követő színpadi szerepében aztán ugyanolyan fortisszimó- ban lelkesedett érte a kritika (s a közönség), mint a sűrűn sorjázó filmalakításaiban. Nem lexikonnak készülő címszó ez a cikk, sok helyet venne igénybe felsorolni TöTörőcsik Mari a Körhintába n. Brecht: Kurázsi mama című darabjában Győrött. rőcsik valamennyi szerepét színpadon, filmen, televízióban, rádióban, ha csak a kiemelkedőbbeket, az érdekesebbeket lajstromoznánk, az is hasábokat töltene meg. Szóljunk mégis arról, amit az utóbbi hónapokban produkált. A múlt évad végén ját-t szotta s ebben a szezonban folytatja az eszelős, púpos, gonosz elmegyógyintézeti igaz. gatónö félelmetes alakjának megmintázását a Fizikusok című Dürrenmatt-játékban, a Nemzeti Színház színpadán, valamint tündérien kedves operettprimadonnaságát is tovább viszi a József Attila Színház Régi nyár előadásában. S a két szezon között, a nyáron, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Csárdáskirálynőt is játszotta, igen, ezt a szerepet is volt bátor, sága eljátszani Honthy Hanna után. Nyert a merészségével, annyira eredetien, oly’ megvesztegető bájjal esinálta, hogy meghatározóvá, színpadtörténeti értékűvé vált még ez a Törőcsik-alakítás is. És két új őszi premierje: Jepanesina, egy nyugalmazott tábornok felesége Dosztojevszkij A félkegyelműjében, a József Attila Színházban; és Egérke, a Macska játék című Örkény István-tragikomédiá- ban, a Játékszínben. Egyik sem főszerep. De bármennyire is epizódalakja csupán a Félkegyelműnek Jepanesina, Törőcsik kiragyog az előadásból, akaratlanul is főszereplője annak azáltal, hogy kimagaslóan a produkció legjobb alakítását nyújtja. A Macskajátékban ő Egét* ke, szürke kis pária, ijedt. el. hagyott asszonyka a robosztus, mindenkin uralkodó Orbánná árnyékában. De valami hallatlan finomsággal és érzékenységgel, ezernyi színnel, árnyalattal éli Egérkét, felemelő, megtisztító, valóságos katarzist okozó mindaz, amit a színpadon csinál. Óriási értéke színjátszásunknak Törőcsik Mari. Szeretnénk remélni, hogy írók és rende_ zők színházban, filmen, televízióban a jövőben is hozzá méltó szerepekkel keresik és találják meg őt. Barabás Tamás VüCáPnSBI délelőtt vetítésre várunk. Mö- VUOQiilffU göttem 4—5 éves fiúcska kérdezi: — Apu, ez mozi? A válasz: Nem, kisfiam. ez egy olyan ház, ahol mindenfélét csinálnak. Valóban. Nem hangzik ugyan tudományos definícióként, de tömörségével elgondolkoztat. Az utóbbi időben megszaporodtak a művelődési fiázakkal foglalkozó- különféle megnyilvánulások. A sajtóban, a rádióban és a televízióban a korábbinál gyakrabban hallani róluk. Munkájukat, megítélésüket illetően elég szélsőséges véleményekkel találkozunk. Mindenesetre induljunk ki abból a tényből, hogy a statisztika szerint 1984-ben 2505 ilyen intézmény működött Magyarországon. Mai típusai és formái 1949 után jöttek létre. 1950-ben 433, 1960-ban 2800, 1968-ban 3348 volt a számuk. Ez is mutatja, hogy nem átmeneti, ideiglenes igény kielégítésére létesültek. A kérdés az, hogy tevékenységükkel lépést tudtak-e tartani a gyorsuló idővel, és a változó társadalmi, gazdasági környezettel. Milyen változásokra gondolok? Csak néhány a legjelentősebbek közül: a tömegkommunikációs eszközök robbanásszerű betörése (rádiótól a videóig), a tanulás, a képzés, továbbképzés, feltételeinek kiterjedése, és általánossá válása, a motorizáció gyors térhódítása, mely kitágította az emberek mozgási és tájékozódási lehetőségeit. Mindezek — más tényezőkkel együtt — az életmód, a mindennapi élet formálásában is erőteljes változásokat hoztak. A kérdés tehát az: hol van a helye, mi a szerepe a mai művelődési házaknak abban a folyamatban, amit művelődésnek nevezünk? Milyen feladatokat kell magukra vállalniuk, és melyeknek tudnak eleget tenni? Ha a művelődési folyamatot mint a világot — és benne önmagunkat — megismerő, átalakító és értékmentő tevékenységet értelmezzük, világossá válik, hogy mindez csak egy folyamatos művelődési tevékenységben, és kiterjedt, jól szervezett munkamegosztásban valósulhat meg. A kultúraközvetítés és -teremtés intézményeinek kialakulása és fej lődése jelzi azt az utat, ahogyan a művelődési, kulturális tevékenységek intézményesültek. Példaként a színjátszást és a színházat említeném. De mit mondhatunk ebben a megközelítésben a művelődési házakról? Nyilvánvaló, hogy bennük nem egy meghatározott tevékenységi forma intézményesült, hanem éppen ellenkezőleg, azoknak adott és ad otthont, amelyek nem intézményesültek és nem is intézményesülhetnek. Az emberek szabad, kötetlen társas egvüttlété- nek formáit vagy az amatőr művészeti tevékenységet nem lehet intézményesíteni, hiszen ezzel lényegüket veszítenék el. Végül is a művelődési házak feladata az, hogy a közösség- és szemályiségformálás helyszínei legyenek a különféle kultúrahordozók segítségével, és a művelődés különböző módszereivel és eszközeivel. Ami egyben azt is jelenti, hogy a többi közművelődési intézménnyel együtt a művelődési igények felkeltése, kielégítése és fejlesztése érdekében mindenki számára tegyék hozzáférhetővé a művelődés különféle eszközeit és lehetőségeit. Ezzel elősegíthetik a kultúra demokratizálódási folyamatát, s közösségi gondolkodás és életmód általánossá tételét. Képesek-e minderre mai intézményeink? Nem. Többségüknek tárgyi és személyi feltételei sincsenek a fent leírtak megvalósítására. De helytelen lenne az általánosítás. Ha településtípusonként, illetve az intézménvek lehetőségei, éf törekvései, valamint az elért eredmények alapján közelítjük meg, a kérdést, máris igen széles lesz a skála, amelyen elhelyezhetők. Az elmúlt 10—15 évben létrejött és szakmailag megerősödött az épületükben és szellemiségükben egyaránt korszerű házak sora, melyek közül a legjobbak már ma is megmutatják, hogyan tud ez a sajátos intézménytípus beépülni a kultúraközvetítés struktúrájába. Kezdetben néhány épület újszerűségével, majd az ott folyó munkával is magára tudta vonni a szű- kebb és a tágabb környezet figyelmét. Akkor járunk közel az igazsághoz, ha kimondjuk: valóban sok művelődési ház nem tölti be funkcióját, mégis százával vannak, amelyekben eleven élet folyik, amely bizonyít, ja, hogy valóságos igény van rájuk. Tegyük hozzá: az eredmény, a sikeres munka nem csupán az objektív feltételeken és az ott dolgozó szakembereken múlik. Legalább ilyen fontos a település, a lakóhely társadalmi, politikai és gazdasági vezetőinek figyelme, a partneri kapcsolat, mely bizalmat kölcsönöz, stabil hátteret teremt. De igaz az is, hogy a használók igénye még sokszor nem találkozik a kínálattal. Gyakran ma is csak egyoldalú kultúraközvetítő funkciót igyekeznek betölteni, és nem találják meg az utat, a módszert, a közvetlen emberi kapcsolatoknak helyet adó közösségek teremtéséhez és befogadásához. Az erősödő közösségek pedig szerencsére gyarapodnak. Helyet keresnek maguknak. A művelődési házaknak erre figyelniük kell. Nem elég, ha előadásokat, kiállításokat, műsoros esteket tartanak, mert ezeket mások is megtehetik. Minden kultúraközvetítő munkának, ami hazánkban folyik, csak akkor van igazi értelme, ha szervesen kapcsolódik egy sokoldalú közösségi tevékenységhez, ha biztosítja a használók, a résztvevők számára a megnyilvánulás, az aktív részvétel lehetőségét. képességeik kipróbálására serkent, röviden: személyiségformáló hatása van. Végül is miben összegezhetők a művelődési házak ürügyén megfogalmazott gondola, tok? Legfontosabb, hogy a különböző kulturális intézmények tevékenységében az összehangoltság és a szemléleti egység erősödjék. A tervezés és a szervezés során a hagyományos széttagoltság helyett az intézmények, szervezetek és kulturális szolgáltatások egymásba kapcsolódó rendszerében gondolkodjunk, melyben egyaránt fontos tényező valamennyi tudományos oktatási, művészeti és közművelődési intézményhálózat és szervezet. Ü7 illiait szellemű közgondolkodás kiüt liyCli alakítását tűzi ki célul az ez év decemberében megrendezendő országos tanácskozás a művelődési otthonokról. A rendező szervek és szakemberek arra vállalkoznak, hogy a közművelődés egészének továbbfejlesztése érdekében — számba véve az intézmények jelenlegi helyzetét, működési feltételeit — elvégezzék a művelődési otthoni szakmai tevékenység színvonalának elemző vizsgálatát, melyre a hosszabb távú cselekvés programja épülhet. Dr. Vincze Tamásné Vadakról, vadászokról Új állandó kiállítás Szécsénvben Több mint egy évszázada, 1880. január 3-án jelent meg a „Vadász- és Verseny-lap" vadászrészének különkiadásaként a NIMRÓD jogelődje, az önálló vadászújság első száma, a „Vadász-lap". A szerkesztőségi iroda Pesten, a Hatvani-utczában, a Nemzeti Casinó II. emeletén volt, hova a kéziratok és előfizetési pénzek is küldendők voltak. Már az első szám igen sok színes hírt közölt a téli vadászatokról, „A túzokfogás és a vadászati törvény” című cikk Golyó névvel jegyzett szerzője paragrafusokat olva. sott mindazok fejére, akik megsértve a törvényt, egy decemberi ólmos eső után százával fogdosták össze és bun- kózták le a túzokokat, híres vadászatokról tudósítottak Angolországból és más külföldi tájakról is. Jómagam sohasem vadásztam, nem mintha nem kedvelném például az őzgerincet, mégis nagy kedvteléssel lapozgattam nemrég ezt a több mint százéves vékonyka újságot, miként a nagy magyar vadászok leírásait is régóta szívesen olvasom. S, bár a vadászatot, vadgazdálkodást laikusként szemlélem, egy új múzeumi állandó kiállításrá jó szívvel hívom fel az érdeklődők figyelmét. A szécsényi Kubinyi Ferenc TTjhan az idei múzeumi 4« műemléki hónapban nyílt meg a vadászati és vadgazdálkodási állandó kiállítás, amely a magyarországi apró- és nagyvadakat mutatja be, ízelítőt kínál a vadászat történetéből, nem utolsósorban pedig három híres magyar vadásznak, Kittenberger Kálmánnak, Nadler Herbertnek és Szécsényi Zsigmond nak állít emléket. A tíz éve megnyílt Kubinyi Ferenc Múzeum ebben az évben megújult, magát az épületet, Nógrád megye e jelentős barokk emlékét is felújították, s felfrissültek, tartalmukban gazdagodtak az új állandó kiállítások. Kezdjük a vadakkal. A ki. állítás a földön, a vízben és a levegőben élő apróvadakat, legnagyobb számban a madarakat természetes környezetükben mutatja be. Igen áttekinthető a rendezés, utal a természetben lévő megbonthatatlan egységre is, amely tanulságot különösen napja, inkban nem árt ismételten hangoztatni, hiszen minden beavatkozás» a természet rendjébe súlyos következményekkel járhat, amennyiben tudományosan nem megalapozott. A nagyvadas terem talán a leglátványosabb. A laikus érdeklődő is elgyönyörködhet erdeink, mezeink- gazdagságában, a szarvasok, őzek, dámvadak, muflonok, vaddisznók látványában, de a nálunk ma már nem honos barnamedveben, süketfajd- ban, nyírfádban is. Meg kell említenünk itt Muray Róbert festőművész tájképét, amely mélységet ad a kiállításnak, kiemeli a nagyvadak látványát. A kiállításon végigkísérhetjük a vadászkodás eszköztárának és folyamatának fej-; lődését is. A fegyverteremben a történelmi és az újabb- kori fegyverek arzenálja várja a látogatókat. Mindez önmagában is színes látványt jelent, de ugyanakkor bepillantást enged a vadászat történetébe, s ez által kicsit a hazai történelembe. A tőrök, lőporszaruk, golyóöntők a korabeli ipartörténet szempontjából is figyelmet érdem- lőek. Két Afrika-vadászunkat, Kittenberger Kálmánt és Széchényi Zsigmondot világszerte ismerik. Nadler Herbert munkássága szintén nemzetközileg ismert. Kittenberger és Nadler a vadászújságot is szerkesztette, Széchényi könyveit számos idegen nyelvre lefordították. Egyébként, valamennyiük műveiben plasztikusan tárulnak fel a tér. mészet törvényei, s könyveik esztétikai értékekkel is rendelkeznek, bizonyítván, hogy nemcsak a vadászatnak, hanem a tolinak is mesterei voltak. Emlékszobájuk így kicsit irodalmi emlékhelyként is funkcionál, jóllehet a hangsúly elsősorban természete, sen vadászati, szakmai tevékenységükön van ezen a kiállításon. Széchényi Zsigmond 1927- ben indult első afrikai vadász- és gyűjtőútjára Szudánba, de az újabb expedíciói is Kelet-Afrikába vezettek, gyűjtött és vadászott Egyiptomban, Kenyában, Ugandában, Tanganyikában, Líbiában. A harmincas évek közepén Alaszkába és Indiába is elvetődött, 1960-ban részt vett a Magyar Nemzeti Múzeum, Természettudományi Múzeum kelet-afrikai expedícióján, amelynek elsősorban a második világháborúban megsemmisült gyűjtemény pótlása volt a célja. Utolsó útja szintén Kenyába vezetett 1964-ben. Könyvei több kiadásban és mintegy egymillió példányban láttak napvilágot, hat nyelvre fordították le őket. Nadler Herbert, a zoológus és szakíró, akinek szakcikkeit és könyveit szintén több országban kiadták, ’ életének nagyobbik részében elsősorban vadászati és . vadgazdálkodási szakértőként , műkor dött. Még korábbi,, bögötei működése idején kezdett behatóbban foglalkozni e kérdésekkel, ahol egyébként részt vett a bögötei úgynevezett szabadiskola létesítésében Égi madarak is. ő alkotta meg a nevével jelzett,, úgynevezett Nadler. pontozást. Ezt a trófeaértékelési módszert nemzetközileg is használják. A nógrádi múzeumok állandó kiállításai kökött sajátos hely illeti meg a szécsényi vadászati kiállítást, amely min# tematikai gazdagságával, mind technikai megoldásaival látványosan és tanulságosan hívja fel a figyelmet a természet féltő óvásának folyamatos szükségességére. T. E. NÓGRÁD - 1985. decembor 7., szombat 9
