Nógrád, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-24 / 301. szám

I Miről írtak negyven éve? Szegények karácsonya a Nemzeti Szállóban A fekete karácsony, de egyébként is egyéni és nem­zeti életünk egyik legfeke­tébb karácsonya előestéjén, többnyire nőkből és gyere­kekből álló csoportok gyü­lekeztek a Nemzeti Szállóban levő közkonyha étkezőtermé­ben. Egy-egy idézés volt a kezükben, és sokan csak ott tudták meg, hogy miért is hívták őket össze; karácso­nyi adományokat osztanak ki. közöttük. Az MNDSZ ügybuzgó szo­ciális gondoskodása révén textiláru- és élelmiszer-ado­mány érkezett a város sze­gényei részére és ezt az ado­mányt az MNDSZ vezetősége a nemzeti segély, valamint a város szociális ügyosztálya segítségével, a tőlük telhető legnagyobb gonddal és leg­méltányosabban igyekezett szétosztani. Kiosztásra került 30 ruhá­nak való flanellanyag, 30 pár gyermekcipő, 40 pár gyermekharisnya, 16 darab pulóver és 30 orsó cérna. Ezenkívül kiosztottak még 80 élelmiszercsomagot is, ame­lyekben 1 kilogramm nullás liszt, 1 kilogramm gersli, 80 dekagramm cukor és öt do­boz gyújtó, egyesekben pe­dig még 10 ezer pengős bank­jegy is volt. Az összehívottak türelme­sen várakoztak, halk beszél­getés közben nézték a terem­ben felállított karácsonyfát. Szép karácsonyfa, csak csu­pasz. Ha volna is rajta dísz, cukorka, vagy sütemény, az úgyis hamis lenne . •. Olvassák a neveket, és egymás után veszik át a ru­ha- és élelmiszercsomagokat, . és csendesen, halkan köszö­nik meg. Legtöbben valami határtalan szomorú örömmel, arra gondolva, istenem, mi lesz otthon? öt-hat, vagy még több gyerek van és kö­zülük csak egy, vagy kettő kap valamit, amikor ő na­gyon, olyan nagyon szereti mindegyiket... És sietnek haza az ajándé­kokkal. Haza, ahol nincs ka­rácsonyfa, nincs kalász és nincsen hús az asztalon. Ház, ahol a karácsonyi vacsora talán éppen ebből a kis cso­magból kerül ki, amit kap­tak. Körülbelül 250 törődött, magányos öregember maradt még ott, akik szerény, de íz­letes karácsonyi vacsorát kapnak, hogy ne kelljen ne­kik ezt a szentestét magá­nyosan, elhagyatva. hideg szobában tölteni, mert ennél aligha van szomorúbb vala­mi . •. {Munkás Szó, 1946. ianuár 1.) A KERESKEDŐK KARÁCSONYI GYŰJTÉSE A Kereskedők Országos Központi Szövetségének sal­gótarjáni fiókja a város sze­gényei részére 1 millió 96 ezer pengőt gyűjtött ösz- sze, mely összeg a karácso­nyi és újévi ajándékozások során a város arra legjobban rászoruló szegényei között lett szétosztva. Az emberi érzés, a jóakarat és szeretet nevében ezért hálás köszö­netét kell mondani. (Munkás Szó, 1946. január 1.) Gyűjtötte: Gáspár János Hetente két alkalommal a kisterenyel körzeti művelődési házban tartja próbáit egy új, kis létszámú, de annál lel­kesebb néptánccsoport- A Terenne nevű együttes nyolc tagja különböző munkakörű és érdeklődésű. Közös céljuk a tánchagyományok ápolása. Fellépéseikkel szeretnék meg­ismertetni a fiatalok körében a néptánc szépségeit. Veze­tőjük Angyal László, a Nógrád táncegyüttesben szerzett tapasztalataival irányítja a csoport életét- Fotó: Barna Falusi népfőiskola Baranyában Baranya első falusi népfő­iskolája megnyitotta kapuit Kétúji'alun. Gazdája a Vörös Csillag Tsz, amely már eddig is kitűnt a tagjainak képzé­sét szolgáló különféle kezde­ményezéseivel. A közös gaz­daságban nyolc falu lakossá­ga dolgozik, a népfőiskola tehát egy egész körzet műve­lődését szolgálja. Két „sze- mesztert” hallgathatnak az érdeklődők, s az agrárágazat jellegének megfelelően az őszi munkák befejezése és a ta­vaszi munkák megkezdődése közötti időszakban tartják az előadásokat. A téli népfőiskolák gondo­latát a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa hirdette meg, Baranyában a tsz-szövet- ség és a TIT karolta fel a kez­deményezést. Célja: az isme­retterjesztés és a közösségte­remtés. A kétújfalui népfő­iskola ennek a kettős célnak megfelelően állította össze a programját. A hallgatók ré­szére különféle társadalom- és természettudományi, hely- történeti, agrártörténeti, egész­ségügyi, néprajzi, nemzetiség- politikai témájú előadásokat tartanak, s ha véget ér a stúdium, létrehozzák a nép­főiskolások baráti körét és így megőrzik a kialakult kö­zösséget. Bokri források Kemény szél fújja át a Cserhát völgyeit, hajladoznak a télre készülődő út menti er­dők, még az autót, is meglen­díti a szél egy-égy erősebb lökése. De szép isxez a vidék lankába hajló dombjaival, a völgykatlanokban megbúvó apró falvaival! De nagy kár, hogy nem a hó lámpása mu­tatja, merre az irány Bokor felé. — Oda igyekeznek, abba az isten háta megetti. faluba? — kérdezi Alsótold határán egy fejkendős idős asszony, még azt is hozzáteszi: — Men­jenek csak érdemes. Igen szí­vélyes, összetartó nép a bok­ri... Az utcák üresek, délelőtti csend. Az öregebbje otthon, behúzódva a konyhák melegé­be, a kenyérkeresők a mun­kahelyen. A település „mozga­tórugóit” a tehenészeti tele­pen találjuk meg. Igen nagy munkában vannak. Év végi leltárt készítenek az állatállo­mányról. — Ha megvárja, amíg lemázsázunk, utána szívesen elbeszélgetünk a dolgainkról, megsétáltatjuk a faluban, — money a Cserényi Márton, a község elöljárója, a helyi nép­frontbizottság eln'öke. Krát- ki János, a tehenészeti telep vezetője, a népfronttitkár, sű­rűn bólogat, megerősítvén az elhangzottakat. De miféle nehéz munka is a mázsálás! Asszonyok, embe­rek tuszkolják a mérlegre az egyre ellenszegülő teheneket. Amúgy is elmaradtak a dolog végzésével, mert az éjjel a nagy szélvihar elvitte az ára­mot, se leltározni, se fejni... Igaz, reggelre elhárították a hibát. Ami igaz. az igaz. nehéz le­het kikászálódni a bajból, ha az valamilyen formában be­jön egy ilyen elzárt, apró kis faluba. Mi történik, ha leesik a nagy hó, rosszak, csuszam- lósak az utak. mi történik ak­kor, ha valaki hirtelenjében életveszélybe kerül, sürgős or­vosi ellátásra lenne szüksége? Már a falu irányába gyalo­golunk, miközben kísérőim a városi ember aggályoskodásait hallgatják. • Összemosolyognak. Azt mondja Marci bátyám, ne gondolkozzak már a régi szokás szerint. A mai világban ne próbáljak ilyen romantikát keresni, ne várjak el szomorú históriákat. rémtörténeteket magányosságról, elzártságról. És veszik sorjában... — Olyan tél még nem volt, hogy a falut jármű megköze­líteni ne tudta volna. Olyan eset nem fordult elő, hogy a beteg időben orvoshoz ne ke­rült volna. Hogy jó-e a közlekedés? Krátki János szerint több busz jár erre, mint Budapestre. Kanyarog a falu utcája, ka­nyarog a beszélgetés erre-arra. Bokor községben hetvennégy házszám van, úgy száznyolc­van lelket számlálnak. Miért tartják szívélyesnek, összetar- tóna-k á bokriakat? Az már a származásukból is adódik. Nemzetiségi község ez, szlo­vák leszármazottakkal. An­nak idején a drótostótok te­lepedtek meg errefelé, az utó­dok már mezőgazdálkodással foglalkoztak. A szláv szívé­lyességet ma is hordozzák ma­gukban. És honnan az össze­tartás? A zártság egyfajta egymásrautaltságot is jelent. Először a „magad uram, ha szolgád nincs” mondás jegyé­ben. most meg a törekvés ser­kenti az embereket, hogy szé- pítgessék lakóhelyüket. — Az elmúlt években ren­geteg társadalmi munkát vé­geztünk. A fiatalok — lehet­nek vagy húszán — sportpá­lyát építettek, a lakók a jár­dákat ’ csinosították, a volt iskolából a lakosság segédle­tével vált korszerű orvosi ren­delő. A maradék termekkel meg az a tervünk, hogy klu­bot alakítunk ki öregeknek, fiatalabbaknak egyaránt. A pásztói népfrontosoktól bú­tort kaptunk hozzá, tavaszon már beülhet oda a szórakozni, kikapcsolódni vágyó. Szórakozásról, kultúráról már a helybeli kocsmában pe" reg a beszéd. Marci bátyám, igen fájlalja — amellett, hogy fogékony a napi változásokra, tudja szükséges volt a körze­tesítés — szóval nehezményezi, hogy elvitték innen az utolsó tanítót is. Azt. aki műsorokat tanított be, nőnapi, ünnepi rendezvényekben segédkezett. — Midenfajta ünneplés át­került Alsótoldra, a körzeti iskolába. A nyolcvanéves déd- mama már nem tud olyan messzire utazni, hogy meg­hallgassa, de szépen énekel az unokája. Elvitték a kultúrát Bokorból, ez az igazság. — No azért ne legyünk eny- nyire borúlátóak — veti köz­be Krátki János —, mert a nemzetiségi találkozóinknak híre van közel-távolban. Volt, amikor a gyetvaiak adtak mű­sort, mi meg cserébe amolyan igazi bokri báránypörköltet és kiváló hangulatot. Meg ter­veink is vannak a hagyo­mányápolással. Ha elkészül a klub, felkutatjuk a faluban a régiségeket, vászongatyát, in­get, sokgombos mellényt, ami­ben egykor jártunk, aztán ki­rakjuk amolyan házimúzeum­nak. — Hogy mi szó esett az előbb a fiatalokról? —kapcsolódik a beszélgetésbe Bojáti Lajos ifjú ember, a tsz állattenyész­tője, aki három éve ker.ült Bokorra Szabolcsból, a család­jával együtt. — Újsághirdetés­re jöttünk ide otthont keres­ni. Tetszett a hegyvidék, tet­szettek az emberek. Tősgyö­keresnek vallom magam ilyen rövid idő után is. Nem hiszek abban, hogy a falu elöregszik. Három olyan parasztházról is tudok, amelyet városiak vásá­roltak meg. Kicsinosították, kiszépítették, élvezik a vidék romantikáját. Az a vélemé­nyem, hogy a városok forga­tagából egyre többen keresnek majd csendes vidékeken me­nedéket. Végigpásztázzuk a kocsma melletti vegyesbolt árukíná­latát. A kenyér friss, tejter­mékkel teli a hűtőpult, koz­metikai szerek, befőttek, még a különlegesebb fajtából is — Legtöbb gondom a ke­nyérrel van. Nem tudom ki­ismerni az igényeket. Van amikor idejekorán elfogy, máskor meg rámszárad — pa­naszolja Hegedűs Józsefné. a bolt vezetője. — Azt is helyte­lennek tartom, hogy a meg­rendelők nem hajlandók csak nagy tételekben szállítani, ez vonatkozik vajra, cigarettára, egyebekre. Figyelembe kellene venni, hogy kis lélekszámú fa­luról van szó. — Nem tartanánk helyes­nek, ha a boltban kiraknának öt pár cipőt, meg három öl­tönyt. Igényes ma már a fa­lusi ember is. inkább bemegy a nagyáruházba, ahol válogat­hat — szólal meg egy vevő. — A nyitva tartás ellen sem lehet panaszunk, este fél nyolckor zár be a bolt. A nagy tereferélésben las­san bealkonyodik. Krátki Já- noséknál búcsúztatjuk a na­pot. A törekvők, iparkodók azért elismerést is kannak. Krátki János például a Mun­ka Érdemrend bronz fokoza­tának tulajdonosa, Cserényi Marci bátyánk pár hete vette át a Kiváló társadalmi mun­káért kitüntetést, amelyhez 35 éves tanácstagsága is hoz­zájárult. Úgy érzi, ennek a kitüntetésnek a falu lakói is részesei, kicsit gazdái. Búcsúzunk Bokortól, de a kuriózumot nem hagyjuk el. A falu közepén zubog a Cseplica meleg vizes forrás. Le­het úgy 23—24 fokos. Annak idején, még a mosógépes kor­szak előtt az asszonyok ide­jártak ruhát sulykolni. Most meg már zuhany van rajta, nyáron a fürdőzők veszik kö­rül. A botóak szeretnék, ha amolyan kis helyi strand ala­kulhatna belőle. A víz párája beleúszik az estébe. Olyan forrás ez, amely a falu szimbóluma is lehetne. Télen, a legkeményebb hideg­ben sem fagy be. Kiss Mária A ^ mm A I W at# A o u v I t o • -gy igaz, ahogyan mond- I ják a helybéliek, hogy nagyot változott a vi­lág a Süvítőn. Hajdanán, ha a Herminán, a pusztán, le­szakadt a felhő, idezúgott le az áradat és elöntött min­dent. Sztrémi Istvánék, akko­rában kezdtek oda építeni egy kis házacskát- Hajnalban lepte meg őket az árvíz, A nagy kiabálásra riadtak fel, mert mindenféle kézi szer­számmal kezükben talpon voltak az emberek. Ugrott 6 is, de a víz már kötözködésig ért és alig lépett vagy kettőt, nyakig süppent a vízzel telt krumpldsgödörbe, onnan húz­ták ki. Ilyen volt valamikor a mai Hunyadi utca ' Szé- csényben. Most meg akár a kertes villák utcája és olyan sitno- gatóan ringató a csend, hogy a mennyországban sem kü­lönb. Sztrémi Pistáék kapu­ján belül meg akár egy új világ. Szépen sorakozik a rend. Mindennek helye van: Elöl a virágos ágyaknak, há­tul a jószágok fehérre me­szelt ólainak, amelyben tu­catszámra viháncolnak a rózsaszín malacok. Tőlük kü­lön az anyák, majd magányos csendjükben az érett hízók­Bent a lakásban a cserép­kályha ontja finom melegét. Egymásba nyílik két szoba. Egyik a társalgó, másik a há­ló. Ez Sztrémi Istvánnak és feleségének, született Barkó Erzsébetnek, az otthoni fész­ke. Itt dőlnek el a családi ügyek, mert az is mindig akad, ahol olyan forgandó az élet, min-t náluk. Az öreg Sztrémi Istvánnak az előszo­bából külön bejáratú a szo­bája. Tárva az ablak, mert életén át a friss levegőhöz szokott az öreg tanyagazda. Mert az volt, a valamikori úri birtokon. Még a legény­fiúnak van külön lakosztálya, hogy a maga gondjával za­vartalan foglalkozhasson. A lány már a sajátjában a lá- kótelepen- Sztrémi István ho­zományként vette a * fiatalok­nak. De azok is inkább ott vannak a Hunyadi utcában, mert Sztréminek a szeme fé­nye az unoka, aki nem ma­radhat- el otthonról, esetleg az esti órákra amikor hazamen­nek. Ennek az embernek ak­kora boldogság az a tipegő- topogó kislegény, hogy el nem mondható. Annak min­dent szabad. Lerámolhatja a díszeket, a szekrényről. ezer felé szórhatja a gyufát, tép­heti. döntheti a virágokat, azért senki egyetlen szót sem szólhat. Különösen, amikor még azt is megmutatja a kis csöpség, hogy az öreg papának hogyan áll a szája, amikor szívja a cigarettát. Mondja is a nagypapa: — Boldogságom ez a kicsi legény — és unokájának olyan gyengéden simogatja selymes haját azzal a kérges tenye­rével, mintha az a világ leg­törékenyebb dolga volna. A kisfiú meg gügyög neki, amit talán senki, csak az öreg apó ért igazán. Olyanok ezek a pillanatok Sztrémi Istvánéknál ott a Hunyadi utcában, mint ami­kor ezekben az ünnepeket vá­ró borongás natpokban kilo- pódzik a napfény a felhők mögül. Sztrémi Pista is meg­nyugszik az egész heti hajsza utón- Kint a majorban dol­gozik. A darálogépet kezeli. De azit sem lehet lélek nél­kül kezelni. Amikor elindít­ja, arra a hétezernél is több jószágra gondol, amiket na­ponta etetni kell. A múltko­riban nagy sietve jöttek a malomból, hozták a darálni- valót. zsákolt, cipekedett, hogy ne késsenek a darával. A darálógép kifúvója pedig el­romlott. Futott, akár az életé­ért loholnak a szerelőkhöz, hogy javítsák ki a hibát, mert a jószág türelmetlen. De alig készültek el, már szólí­tották, hogy menjen a köz­pontba, mert->az elnök várja. Sztrémi István tagja a tsz vezetőségének és az elnök so­kat ad a véleményére. Most is egy fegyelmi ügyben kér­dezte meg­Nem tűri a szabálvtalansá- got Sztrémi István természe­te, mert az ember azért em­ber, hogy tartása legyen. így szokta mondani. És jó maga is kötelezően ehhez tartja magát. Az élet számára meg­próbáltatásokat szabott ki. Abban kellett embernek ma­radnia. A cselédek sorából indtrlt a tanyáról. Hosszú éveken át hajtott lovakat az erdészet kötelékében vízmosta erdők mélyén. Terhével megrakott kocsi temette maga alá. Meg­úszta. Mégsem az ott ' levő veszély miatt, hanem azért, mert a közös gazdaságban látta a holnapot, vállalt ott munkát- Fogatosként, Varga János biztatására, aki akkori­ban a nyugati brigád vezető­je volt. Még a korábbá elnök Sümegi János látta meg ben­ne a szorgalmat. Mondta is: „Pista a lovak mögé szüle­tett.” Sztrémi Pistának a beceneve: Gizi. Nagyon anyás gyerek volt, így ragadt rá, és ért is rá, mert többségében így szólítják Szécsényben. Varga Jancsi, a brigád veze­tője mondta neki: „Te Gizi, bevágódtál az elnöknél. . Azt mondta Sztrémi István gondolataival visszatekintve abba az időbe: — Akkoriban kezdtem ma­gam összeszedni. •. Tisztességgel dolgozott és jól meg is fizették. Igaz, armg mások hármat, addig ő négyet, ötöt is fordult a beta­karítás idején. Annyira gya­rapodtak, hogy apródonként kezdték bővíteni a lakást is. Toldtak hozzá egy szobát a kert felé, építették az ólakat, hogy disznókat neveljenek benne. Sztrémi Pista, a kö­zösben, apja, meg a feleség«: otthon a jószágokkal dolgozik azóta is. Amikor szaporodtak a gépek a közösben és fogy­tak a lovas fogatok, került a magtár darálójába Sztrémi István. Most is vallja: — Mehettem volna köny- nyeb-b dologra, de én ezt vá­lasztottam, mért én ott érzem jól magam, ahol a munkám után megfizetnek-.. Sokat, dolgozik ez az em­ber. de nem megviselt, jói tartja magát. Az otthoni de­rűs pillanatokban pedig megfiatalodik. Barna arcán a jókedv. Akkor komorodott el, amikor felidézte, hogy ott a raktárban sem farsang az élet. Dolgozni kell keményen. Aztán elmondta: egy alka­lommal a kukoricát takarítot­ták be és a termés annyi volt, hogy kidöntötte a rak­tár falát, Sztrémi Pistát pe­dig maga alá temette. Nem vesztette el az eszméletét, a romok alatt hallotta, hogy az emberek milyen kétségbe­esetten keresik, de nem tudott életjelt adni magáról. Végül is kiszedték, igaz összetört csontokkal, de élve és ez volt a legfontosabb- Most már de­rül Gizi., mert elfelejtette a fájdalmait­— A munka, meg az ilyen megpróbáltatások edzik az embert igazán emberré... — mondta. Most vannak Bözsa asz- szonnyal nagy gondban. Az egyiik disznót az ünnepekre le kell vágni. Mért olyan ünnep mint a karácsony, ' legalább ezt igényli- Még senki sem tudja, de Böske már megvette a karácsonyfát. Ott, lapult a pince legmélyebb sötétjében. Aztán összedugták fejüket Pistával, hogy kinek mit te­gyenek. Már azok is az ün­nep előtt jóval, gondosan el­rejtve, szépen csomagolva ké­szen vannak, hogy örömet okozzanak egymásnak. Ügy tűnik, mintha senki semmiről nem tudna. Az ün­nep estéjéig mindenki végzi a maga dolgát. Sztrémi Pista kint a majorban, a darálóban szorgoskodik, hogy amikor az ünnepre kerül sor, a jószág­nak ne legyen hiánya. Böske még valamelyik este ott a társalgóban a cserépkályha mellett megbeszélte a férjé­vel, hogy vásárol néhánv ma­lacot is- Nagyon szépeket lá­tott és biz-atta az emberét, hogy vegyék meg Náluk ez így mean Pistának ennyi volt a válasza: — Jól van Bo7.se, vedd meg. . K arácsony estét köszöntő napon pedig előkerül a fenyőfa és csillogóra öltöztetik. Szép ünnepeket nekik a Sü­vítőn, ahol nagyot változott a világ! Bobál Gyula 6 NŰCRÁD — 1985. december 24., kedd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents