Nógrád, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
1 XLI, ÉVF., 301. SZÁM ARA: 2.20 FORINT 1985. DECEMBER 24., KEDD K arácsony van, a levegőben fenyőillat úszik. Az ünnep valahogy békésebbé tesz bennünket. Elül a családi perpatvar, megértőbbek, türelmesebbek vagyunk egymáshoz, jut szeretetből taián annak is, aki egész esztendőn át hiába sóvárgott utána. Ügy készültünk az ünnepre, hogy tudjuk, olyan hétköznapok vannak mögöttünk, amelyekre eseményekből, munkából is jutott bőven. Korán tavasszal tanácskozott a párt XIII. kongresszusa. Megválasztottuk »• tanácsokat, képviselőinket a parlamentbe és megtartották kongresszusukat a szakszervezetek is. S, mindössze néhány napja, hogy befejezte munkáját a Hazafias Népfront VIII. kongresszusa, hasznos munkára serkentve férfit és nőt. időset és fiatalt. Azokat, akiknek bizodalma az ember, a munka es azokat is. akiknek hite a túlvilág, de itt a földön készek cselekedni az ország, a szűkebb haza boldogulásáért. S, éppen ebben az évben volt negyven esztendeje annak is, hogy kontinensünkön elcsitultak a fegyverek, és a Föld egy sor országában, mint nálunk is, Új rend született. Nem volt eseménytelen év ez a mostani a nemzetközi életben sem. Alig egy hónapja, hogy befejeződött közülük a legjelentősebb, a szovjet—amerikai csúcstalálkozó- Korántsem mondhatjuk. hogv Genfben sikerült 'ffvm-lénben megegyezni. Ám. az mindenképp jó dolog, hogy igyekeztek megismerni, megérteni a másikat, $ az álláspontok sok tekintetben közelebb kerültek egymáshoz. S, ami ugyancsak nem kevés, megmaradt a lehetősege az újabb találkozónak, az újabb párbeszédnek. S, amíg az emberek találkoznak, politikáról, gazdaságról, kultúráról tanácskoznak, kereskednek, —, ha sok mindenben nem is értenek egyet —, addig semmiféleképpen nem háborúskodnak. Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan kézfogasa Genfben embermilliókban ébresztett reményt, hogy közös felelősséggel megmenthető a világ, az emberiség a már-már csillagokig nyújtózó, egyetemes véggel fenyegető háborújától. Mert Reagan „álma” a hadászati védelmi kezdeményezés a csillagháború fegyvere. Érdemes hát figyelni az intő szóra, amelyet már a találkozó után Mihail Gorbacsov fogalmazott meg: „Amennyiben aj- x tót nyitnánk a fegyvereknek a világűrbe, úgy a katonai vetélkedés méretei hihetetlenül megnövekednének és a fegyverkezési verseny visszafordíthatatlan jelleget öltene, ellenőrizhetetlenné válna. A csillagháborús program nem csak új lökést ad a különböző fegyverfajták versengésének, de meg is szünteti a verseny megfékezésének minden lehetőségét”. A világűrnek békés célokat kell szolgálnia ahhoz, hogy békesség legyen a földön is. Ez mindannyiunk — az országok, a népek, az egész emberiség közös érdeke. Nincs olyan lehetőség, amelyet meg ne ragadnánk .— a szocialista országok népes családjának tagjaként — mindezek megerősítésére. Ám azzal is számot kell vetnünk, hogy a nagyvilágban szavaink súlyát a munka adja. Az, hogy milyen tisztességesen dolgozunk. hogy hazunk táján milyen a rend, a fegyelem, milyen értékeket hozunk létre a gazdaságban, a tudományban, a kultúrában, közülük mit, mennyire becsülünk, vagy vetünk el. Az Országgyűlés téli ülésszakán nem kevés szó esett az elmúlt esztendőkről, köztük az ideiről is. Arról, hogy eredményeink most szerényebbek, mint amit a korábbi években megszoktunk. Munkánk még nem olyan termelékeny, mint szeretnénk, termékeink még nem olyan jó minőségűek, hogy maradéktalanul vevőre találjanak minden piacon. Ezért aztán a gazdaság gyarapodása sem a kívánt mértékű, ritmusa egyenetlen. Eredményeink mellett vannak hiányosságaink, hibáink is. Így- adódik aztán, hogy a vállalatok, s az emberek sem mindig a közös érdekek érvényesülésében vélik megkeresni, megtalálni a maguk érdekeit. Másképpen, jobban, pontosabban kell dolgoznunk, mint eddig. A mindent megmagyarázó, a hibából is erényt kovácsoló szavak helyét foglalják el a mindannyiunk számára hasznos cselekedetek. Az emberek szemében azoknak legyen becsülete, akiknek szavai ugyan kevésbé ékesek, de a helyükön becsülettel teszik dolgukat. Így lehetséges megvalósítani közös programúkat, élénkíteni a gazdasági fejlődést, megőrizni —, s nem rontani •— helyzetünket a gazdi. a tudomány, a technika, a kultúra világméretű versenyében. Megőrizni, és nem elveszíteni mindazt, amit eddig, nem kis erőfeszítések árán elértünk. Okosabban, s a kevesebb pénzből ésszerűbben, takarékosabban is kell gazdálkodnunk. Így korszerűsíthetünk mind több üzemet, építhetünk több és talán olcsóbb lakást, iskolát, őrizhetjük vizeink, a levegő tisztaságát. Mintahogv ez a módja annak is, hogy egy kicsit nvugodtabban éljünk. Ha nem Is a kívánt mértékben, de mégiscsak könnyítsünk a gyerekeket vállaló anyák, a népes családot nevelő emberek gondján. S, így oldhatjuk fel azt a szorongást is, amely az életük javát megért, szerény járadékból élő, magukra maradt idős embereket szorítja. K arácsony van, s talán nem ünneprontás a hétköznapok józansága. Számot vetünk a hónapokkal, amelyek mögöttünk maradtak, s azokkal is, amelyek előttünk állnak. Nagyobb terhekkel indulunk eléjük, mint reméltük, s nagyobb felelősséggel is. A tét nem kevés sem számunkra, akik e hazában itthon vagyunk, sem az emberiség számára. Nyugtalan a világ, amelyben élünk. Nincs nap, hogy ne repítene hozzánk a televízió riasztóan tragikus képeket politikai, vagy gazdasági válságról, éhínségről, háborgó, tüzes lávát ontó vulkánokról, háborúkról. A lapok hasábjain félelem bujkál, s ha nem vigyázunk, az aggodalom befészkeli magát az agyakba, a szívekbe, megbénítja a cselekvésre lendülő karokat. Szeretnénk hinni' az ember képes arra, hogy felülemelkedjék, a félelmen, megfékezze a rombolás, a pusztítás erőit a földön és a világűrben, s megvédje, őrizze a rendet, a nyugalmat, a békét. Nekünk, a megyeszékhelyen élőknek, a város szülötteinek, valamennyi lokálpatriótának a karácsony dupla ünnepet hordoz. A bőségesen terített asztal mellett nem feledkezhetünk meg arról, hogy mindaz, arai negyvenegy esztendővel ezelőtt történt, hozta meg számunkra a békét, a köznapok biztonságát, nyugalmát. Emlékezünk. Emlékezünk a felszabadulás napjaira, amikor csillaghomlokú katonák nyitották ki az óvóhelyek kapuit, friss levegőt, friss szellemet árasztva. Emlékezünk. A városépítés nehéz éveire, a talp- raállás erőfeszítéseire. Elég. ha kitekintünk az ablaI Emlékezünk kon, elég, ha belecsodálkozunk az est fényeit árasztó új lakótelepek világá ba. Hol van már az egy utca varosa? Hol a „ke- nyeretlen” Tarján? Felnőtt, megizmosodott e hegyek, dombok közé ékelődött település. Keresünk, kutatunk az emlékeinkben. Próbáljuk felidézni, mi is volt egykoron a modern városközpont helyén, hol futottak a kis bányavillamos sínpárjai... Azt sem feledjük, hogyan alakult át a megyeszékhely magja, hogyan sarjadt a régi helyén az új. Békében élünk, munkálkodunk. S e munkálkodás eredményei kézzel foghatóvá váltak. De nem feledjük azokat, akik kemény harcok, az életük árán nyitották meg előttünk egy jobb világ kapuit. Tegnap délután koszorú- zási ünnepség volt a szovjet hősi és a felszabadulási emlékműnél. A megyei, a városi pártbizottság, a tömegszervezetek, a fegyveres testületek, a tanács, az üzemek képviselői helyezték el a kegyelet és a hála virágait. A múltat őrző, de már a jövőt köszöntő virágokat. Kiss Mária VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A megye gazdálkodása Lakótelepek Pásztói) a VII. ötéves terv küszöbén Sportemberek, történetek... Közelkép a képviselőről Ünnepi magazin ^otómontázs: Kulcsár József Kellemes karácsonyi ünnepekei kívánunk! Békesség a földön...
