Nógrád, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-23 / 300. szám
GYASZJELENTÄ6 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama, testvér, ÖZV. DÄCHER LAJOSNÉ sz.: Juhász Ilona életének 80. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása. 1985. december 27-én, 11.00 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ ©SALAD * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, SZUKA ENDRE 67 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 1985. december 27-én, pénteken 13 órakor lesz a zagyva- pálfalvai alsó temetőben. A GYÁSZOLÓ ©SALAD Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó feleség, testvér és keresztmama, KELLEK LÁSZLÓN® (sz. Barna Mária) a városi tanács volt dolgozója, 1985. december 19-én, váratlanul elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYÍL VANITAS Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, DK. BALOGH PÉTER főorvos temetésén megjelentek, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD A Nógrád Megyei Tanács Munkaerő-szolgálati Iroda allasajanlataí: GLOBUS NYOMDA rétsági gyáregységét)« felvesz: MŰSZAKI VEZETŐT Jelentkezni lehet! Glóbus Nyomda, személyzeti vezető. Budapest VI., Aradi u- 8—10. KOHÁSZATI ÜZEMEK SALGÓTARJÁN, MALINOVSZKIJ ÜT 83. — jogász — ács — csőszerelő — elektrolakatos — hegesztő — lakatos — hengerész — villanyszerelő — daruvezetőnő — dróthúzó — CO^-húzó — lágyító — szegverő KOHÁSZATI ÜZEMEK BÁTONYTERENYE — gyártás-előkészítő — technológus — vállalkozási csoportvezető — autóvill. műszerész — esztergályos — géplakatos — lakatos — marós NÓGRÁD MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÁLL.. SALGÓTARJÁN, VÁSÁRTÉR ÜT S. — gépjármű villamossági szerelő — épületasztalos — bádogos — villanyszerelő ÖTVÖZETGYÄR ZAGYVARÓNA — főmunkatárs — hegesztő — melegüzemi karbantartó- lakatos — villanyszerelő — víz-, központifűtés- szerelő ÉLGÉP 5. SZ. GYÁRA PÁSZTÓ — gépészmérnök — autóvillamossági szerelő — forgácsoló — hegesztő — vasszerkezeti lakatos NÓGRÁDI SZÉNBÁNYÁK — vájár — géplakatos — föld alatti szállító — külszíni szállító VÁROSGAZDÁLKODÁSI ÜZEM, SALGÓTARJÁN, KERTÉSZ ÜT 2. — építőipari tervező — építőipari árkalkulátor — raktáros ÚJ SZOLGALTATAS! MUNKAJOGI TANÁCSADÁS állampolgárok és vállalatok részére: kedden T—8, szerdán IS—16 óra között személyesen, írásban bármikor. RÉSZLETES INFORMÁCIÓT A VÁLLALATOK MUNKAÜGYI OSZTÁLYAINÁL ÉS A MEGYEI MUNKAERŐ-SZOLGÁLATI IRODÁNÁL, SALGÓTARJÁN, MUNKÁS ŰT 5. TEL.: 10-418. MINDEN KEDVES ÜGYFELÜNKNEK KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÜJ ÉVET KÍVÁNUNK! A „NÓGRÁD” KERESKEDELMI VÁLLALAT (Salgótarján, Rákóczi út 194.) kerékpár, motorkerékpár és kétkerekűjármű-alkatrész szakmában, gyakorlattal rendelkező szakképzett férfi dolgozót keres azonnali belépéssel, boltvezető-helyettes munkakör betöltésére. Bér: megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen, vagy írásban a vállalat személyzeti vezetőjénél. GLOBUS NYOMDA rétsági gyáregységébe keres: — ÉRETTSÉGIVEL RENDELKEZŐ FIATALOKAT MINŐSÉGELLENŐRZÉSRE, — GÉPIPARI SZAKKÖZÉPISKOLÁT VÉGZETTEKET GÉPMESTERNEK BETANÍTUNK. Jelentkezni lehet: GLOBUS Nyomda rétsági gyáregysége, Rótság, Pusztaszeri u. A NÓGRÁD MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT PÁLYÁZATOT HIRDET ipari főüzemvezetői munkakör betöltésére. Feltétel: felsőfokú szerkezetépítő, építész- vagy gépészvégzettség és ötéves vezetői gyakorlat. Személyi és anyagi érdekeltség: a pályázó felkészültsége és gyakorlata alapján, megegyezés szerint. A pályázat tartalmazza a pályázó eddigi munkaköreinek és tevékenységeinek felsorolását, részletes önéletrajzát, jelenlegi alapbérének és jövedelmének alakulását. A pályázatokat 1986. január 15-ig küldjék el a vállalat személyzeti és oktatási osztályára. Cím: S£Í£éín?;és, Munkás út 8. (3100) Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Karamcslapujtő, Rákóczi u- 166. Magasépítési művezetőket keresünk azonnali belépéssel. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: az építészeti főágazatvezetőnél, vagy a személyzeti vezetőnél. Szövetkezetek, vállalatok FIGYELEM! 1986. január 13-tól 8 hetes betanítottgépmunkás-tanfolyamot indítunk- Helye: Karancskeszi, AGROFA telepe. Várható költség: 3200 Ft/fő Jelentkezni lehet: 1985- december 30-ig, a tsz személyzeti vezetőnél, vagy a faipari főágazatvezetőnél. A Vegvépszer Salgótarjáni Gyára felvételre keres: tervezői munkakörbe vegyipari berendezések tervezésében jártas gépészmérnököket, ill. üzemmérnököket. utókalkulátort középfokéi szakirányú végzettséggel és legalább 3 éves szakmai gyakorlattal. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti osztályán. 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 249. Felvételre keresünk: — középfokú gépipari képesítéssel vagy géplakat osszak - munkás-bizonyítvánnyal és hosszú gyakorlati idővél rendelkezőket PVC direktfröccsönitő gépre, fizikai munkakörbe. — ugyancsak felvételre keresünk középfokú cipőipari képesítéssel rendelkezőket, művezetői munkakörbe. Jelentkezni lehet: Ipoly Cipőgyár. Balassagyarmat, Madách u. 2. A Rétsági „Magyar—Szovjet Barátság” Mgtsz felvesz műanyagüzemében három műszakra gépbeállitókat. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a termelőszövetkezet műanyagüzemében: Rétság, Zrínyi v. Barti Károly üzemvezető elvtársnál. APRÓIIIKDGTÉSEK SIMSON S 50 B 10 Oüü Ft-ért eladó. Érd eklő dmi leh et: Nagyba tony (Macomka), Népköztársaság út 143. PLATÓS Robur gépkocsi olcsón eiadó. Szécsény, Dugonics út 3. SKODA S 100-as tartalék motorral, üzemképes állapotban. olcsón eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat, Április 4.- Hp. 22. MEGGYPIROS PK Lada Combi 1200-as sürgősein eladó. Tar, tzondd u. 91. ZART kocsiszekré-" nyes ARO újszerű állapotban eladó. Cím: a 10-977-es telefonon. J Ö ál'! a p ot b a n 1 evő Robur 3 tonnás tehergépkocsi érvényes műszakival eladó. Szarvasgede, Petőfi út 9. PI-S Zaporozsec 1988 decemberig vizsgáztatva eladó. Telefon: Salgótarján, 13- 1*91. naponta 11—18 óráig. ZU-S 1500-as, piros, felújított Lada eladó. Buják, ötéves terv út 18. LADA 1500-a®, felúj í tott ál.lapotb an, sürgősen eladó. Érdeklődni az esti órákban , Salgótarj án, 11-687 telefonon. ÜZEMKÉPES Zapo-rozsec műszaki nélkül eladó. Érdeklődni : Nagyoroszi, Kertész út 10ü SKODA S 190-as, UY-os. érvényes műszakival eladó. Kis- bárkány, Béke út 7. 4 kerekű, Dieselmotoros, 19 q teher- b í rássú j á rm ű (lassú járműre levizsgáztatva) eladó. Erdőkürt, Rákóczi út 19. ELADÓ reális áron, második kézből, jó állapotban levő me- tálbronz színű 1390- as Lada, 5 éves múlt. Érdeklődni: 12-922-es telefonon, vagy a helyszínen, Salgótarján, Salgó út 10/A. J Ö á 1*1 ap otban IG - s 4 Ifi Moszkvics friss műszakival és alkatrészekkel eladó. Cím: Salgótarján, 19-977 telefonon. BALASSAGYARMAT területén eladó 1600 négyszögöl, jól termő málnás (megosztva is) és 1600 négyszögöl szántóterület. Érdeklődni : Hugyag, Kossuth u. 14. HUGYAGON, Kossuth út 14. sz. alatt eladó 4 szobás családi ház. Érdeklődni: ugyanott. ELADÓ komfortos, családi ház beépíthető telekkel. Balassagyarmat, Bástya U. 13. ELADÓ Ságúj falóban, a főúton 1290 négyszögöles beltelek. Érd ek 1 ő dmi: S ágú j falu, Kossuth u. 27; sz. BALASSAGYARM AT k özpomtj áb an 53 négyzetméteres, összkomfortos, 1—2 félszobás, OTPörök lakás beköltözhetően eliadó. Érdeklődni: Balassagyarmat, takarék- szövetkezetben, vagy 320-729'105-ös . melléken. reggel 7-től 14 óráiig. EGYSZOBA, konyha. fürdőszobás albérletet keresek vagy Lakást bérelnék Balassagyarmaton . Ajánlatokat a balassagyarmati fcakarék- szöyetkeaetbe. leérek. .. «, GARÁZS olcsón' eladó az acélgyár mellett. Salgótarján, Salgó u. 25. Németh. KÖZMŰVESÍTETT, déli fekvésű, beépíthető telek eladó. Érdeklődni: Karamcsal-ja. Zrínyi u. 6. ELADÓ Szalma- teres, Petőfi út 2. sz. alatti családi ház. Érdeklődni a helyszínen. KÉTSZINTES lakás 409 négyszögöles telekkel eladó. Zagy- vapáifálva, Kinizsi Pál út 48. GARÁZST bérelnék hosszabb időre Salgótarján város- központj áb an, esetleg a Kemerovón. Ajánlatokat: 19-977 telefonra kérek. 260 négyszögöles építési telek alappal eladó. Szurdokpüspökiben. Érdeklődni: Szurdokpüspöki, Árpád út 10. Tóth Gábornénái. GARÁZS eladó a Zagyvai-rakodon. Érdeklődni : Salgótarján, 15-588 telefonon. PARASZTHAZ eladó Egyházasigergén. Érdeklődni: Egyházasgerge, S ágvári Endre út 2. sz. alatt, szombat, vasárnap. ELADÖ két szoba, konyhás családi há<z garázzsal Balassagyarmat. Dózsa Gy. u. 29. Jakubecz. GMm PIANÍNÓ megkímélt állapotban, igényesnek eladó. Cím: a 10-977-es telefonon. KÉTSZOBA, hallos szövetkezeti lakás, ugyanitt Volkswagen mikrobusz eladó. Salgótarján, Kilián krt. 80., II/7. ELADÖ kettő db gumikocsi. Ár: megegyezés sízerint. Érdeklődni : Kis® Ferenc, Szécsény, Szabadság út 15/A. HÍZOTT sertés eladó: Ár: megegyezés szerint. Cím: Hugyag. Kossuth u. 29. EGY db CSF 210 AKAI DECK és egy tv-foci eladó. Érdeklődni : 10-977-es telefonó«. PATKANYOZASRA, róka- és {vaddisznóvá da szatra ^ jogos szülőktől törzskönyve zett, j a gdter- rier kölykök eladók. Dúló János, Nagyoroszi, Mártírok u. 19. 1 db másfél éves kos eladó. Érdeklődni : Kukucska,. Nógrádmegyer, Felszabadulás út 5. 40 q első osztályú széna eladó. Sc- m os k őú j falu, Ifj ú s ág út 43. 8 hónapos jerke bárány, ugyanitt 3« db anyanyui elhe- 1 y ezé s er e ailkal m as vaskeretes, szétszedhető ' be tömböd ellető, etető, itatókikai0 együtt -> eladó. Irányár: 5000 Ft. 200 db csirke neveíóséheé rácsok, etetők, itatok eladók. Salgótaírj ám,, Katona József út 5. (Eperjes-telep.) 2 kancacsikó, 2 éves, eladó. Kisgéc, Ady Endre út 44. VATTACUKOR-készítő gép olcsón eladó. Cím: Salgótarján, 10-977 telefonon. DRÖTSZÖRÜ foxterrier kölykök eladók. Hasznos, Alkotmány út 190, Érdeklődni : egész nap. NAPOSCSIBE, húfi- és tojófajta 1986. évre rendelhető. Végh- né, Szécsény, 3170 Madách út Ifi/A. Telefon: 370. Redőny, reluxa miniredóny. Köziéi Miklós Kozárd. 3053 Jókai köz 4. Tel.: Salgótarján. 10-977 ÜJ SHARP Hi-Fitorony, vámkezelten eladó. Érdeklődni lehet: Kazár, Petőfi U. 24. KÜLÖN bejáratú, bútorozott, albérleti lakrész kiadó. Salgótarján, Néphadsereg út 32. VAROSKÖZPONTBAN bútorozott szoba, fürdőszobahasználattal kiadó. Cím: Salgótarján, 10-977 telefonon. HAJDÜSZOBOSZ- LÖN, az üdülő központjában összkomfortos, három szobás üdülő — turnusonként 8 személy üdültetésére, felszerelt konyhával — szövetkezetnek, vállalatnak, téli időszakra is kiadó. Leveleket : ,, Haj dúszobo szid” jeligére a kiadóba kérek. SALGÓTARJÁN. Rákóczi út 262, A. alatt központi fűté- fes, külön bejáratú, bú torozatlan, szoba, konyha, spájz kiadó. 56 éves özvegyasz- szorny élettársat keres. Italozók kíméljenek. Válaszokat: „Saját ot trónomba várom jeligére a aagótttfk jani hirdető**.