Nógrád, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-23 / 300. szám

December 21-e, a téli ülésszak má­sodik napja. Kiemelkedő történelmi évforduló is egyben: negyven évvel ezelőtt, 1944. december 21-én ült össze a debreceni református kollégiumban az Ideiglenes Nemzetgyűlés. Még dörögtek a fegyverek, a bekerí­tett Budapesten elkeseredett harcok folytak, a nehéz körülmények között azonban már zajlottak a választások. A nemzeti összefogást szolgálva no­vember 30-án, napvilágot látott a Magyar Kommunista Párt programja. Három hét múlva találkoztak a nem­zetgyűlés megválasztott képviselői, másnap megalakult az ideiglenes nem­zeti kormány. Új fejezet nyílt a történelemben, a népi demokrácia születésnapjaként megörökítve az eseményeket. ☆ A kiteljesedés bizonyítéka, a nép parlamentjének tanácskozása a mostani ülésszak, amely a következő öt évről, közös jövőnkről dönt. A széksorokban a fiatalabbak mellett itt vannak a nagy idők tanúi is. A Nógrád megyét több. mint két évtizede képviselő Brutyó János, az MSZMP KB tagja, a KFB nyugalmazott elnöke a tanács­kozás megnyitása előtt Hámori Csabá­val. a Politikai Bizottság tagjával, a KISZ KB első titkárával és Devcsics Miklóssal, a megyei tanács elnökével, országgyűlési képviselővel vált szót. Brutyó János egy későbbi szünetben azt mondja tevékeny hétköznapjairól: — Minden héten kétszer bemegyek dolgozni, a mostani ülésszak előtt pe~ dik sok elfoglaltságot jelentett a szak- szervezeti kongresszusra való készülés is. Megtartottuk az építők kongresszu­Parlam&nti jegyzetek sát — felelősségteljes, hasznos eszme­csere volt. ☆ Miként a mostani, az országgyűlé­sen zajló is. Faluvégi Lajos, a Minisz­tertanács elnökhelyettese jó okkal mondhatta szombaton a vita összefog­lalójában: kritikus hozzászólások hang­zottak el. Erre példa Tulok András Veszprém megyei képviselő, állami gazdasági kerületvezető megnyilatkozása: „A tervjavaslatot elfogadom és támoga­tom, az indokolással azonban nem min­dig értek egyet. Az egészséges, vezeté­kes ivóvizet adó hálózatot például nemcsak az érintett települések felé­nél kellene célul tűzni. Ezt a munkát be kell fejezni.. ☆ A kritikát nem nélkülözte az egyik legnagyobb sikert aratott felszólalás sem. Bánffy György színművész mel­lesleg igen elfoglalt manapság: egy hét­tel ezelőtt a népfront Vili. kongresszu­sán válthattunk vele szót, a munkát a művészeti dolgozók szakszervezetének kongresszusán folytatta, ezúttal pedig képviselőként könnyelműségeinkre, mulasztásainkra, vagy éppen felelőt­lenségeinkre figyelmeztetett. A lendületes hozzászólás épp úgy óvott anyanyelvűnk gazdagsága tékoz­lásától. a kenyérrel való pazarlástól, az anyaggal könnyelműen bánó, túlsúlyos gyártmányok készítésétől, mint az energiapocsékolástól. A vég nélküli példasort pedig kiegészítette: — Pazarlás a szellemi energia hát­térbe szorulása is. A józan kritikai szellem természete­sen pártfogásra talál. Tőzsér Gáspár nógrádi képviselőhöz is ezzel lépett Kapolyi László ipari miniszter: — Gratulálok a felszólalásához! Sze­rezzen még több hívet, jó lenne, ha minél többen szorgalmaznák ugyanezt, amit ön. •k A törvényalkotásnak nemcsak diplo­maták, újságírók a tanúi, a karzaton ott vannak a vendégek is. Dr. Miklós Zoltán nógrádi képviselő ezúttal a fe­leségét hozta el. Amíg felérünk a má­sodik emeletre, a honatya az időjárást dicséri, a Litkei Ipoly Tsz ágazatveze­tője a gazdaságra gondol: — Az őszi vetéseknek igen jót tesz a mostani időjárás. Mintha a termé­szetfelelős is szeretné helyre hozni azt, amit máskor elront. A karzaton a képviselő felesége élénk érdeklődéssel figyeli a vitát, s erre minden oka megvan: — Közgazdasági osztályvezető va­gyok a Magyar Nemzeti Bank Nógrád Megyei Igazgatóságán, tudatosan vá­lasztottam ezt az ülésszakot. A napi­rend a szakmámba vág, s egészen más itt. élőben figyelni az országgyű­lés munkáját, mint az újságok rövidí­tett anyagaiból tájékozódni. S, hogy mik a benyomások? A szemlélődés élménynek sem utolsó. Dr. Miklós Zoltánné azonban ezt is megjegyzi: ..Beszélhetnének a képvi­selők lényegretörőbben is”. így igaz. Bár ez az intelem aligha csak a parlamenti munkára érvényes. Kelemen Gábor | NÓGRÁD — 1985. december 23.i hétfő 3 Eredményesen dolgoztak az idén a Váci Hiradástechnikai Anyagok Gyárának romhá- nyi üzemében. Száznegyven- egy-millió forint értékű transzformátort, világítási előtétet és elektronikai za­varszűrőt gyártottak hazai és külföldi megrendelőik szá­mára. Képünkön Paumann Éva higanygőzlámpák fojtó­alkatrészét meózza — kulcsár — A toronysztori Nyelvünk nem különbözte­ti meg nemek szerint a fő­neveket. De ha így volna, a tévétorony bizonyára a nő­neműek közé sorolódna. Csak rá kell nézni Rétság vadonatúj átjátszóadójának antennarendszerére. Kecses, karcsú- S bár az 53 méteres magassághoz tartozó súly te­temes, mégis légies könnyed­séggel nyújtózik az öreg szőlő fölött kergetőző felhők felé. S hogy most ott lehet, s hogy a minap ünnepélyes avató zárta le jól sikerült pró­baüzemelését — annak nem akármilyen története van. Rétságon 1982 szeptembe­rében vetődött fel — akkor már valóban elemi erővel —, hogy mégiscsak valamit tenni kellene a több mint mostoha vételi viszonyok javításáért. A családok a pesti és a ké­kesi adóról próbálták a mű­sort fogni. Akár innen, akár onnan, a kép minősége kriti­kán aluli volt. S ma, amikor a televíziózás életünk oly annyira fontos része, ezzel a helyzettel aligha lehetett ki­békülni. — Nemcsak kértek az em­berek, de a falugyűléseken színt is vallottak: hajlandók anyagilag is áldozni, ha meg­oldást találunk — emlékezik vissza az események indulá­sára Gresina István, a Rétsá­gi Városi Jogú Nagyközségi Ta­nács elnöke- — Nagyvonalú számítást készítettünk, esze­rint egy húszwattos átjátszó- adó másfél millió forintba kerülne, ezzel az egves csa­torna műsorának vételéről le­tudhatjuk a gondot. Megkez­dődött a szervezés. Hozzáláttak a tervezéshez a posta rádió és televízió mű­szaki igazgatóságán is. Egy­kettőre kitűnt, hogy a húsz­wattos adó csak a rétsági családok otthonába juttatja el a jó minőségű képet. S a tolmácsiak? A bánkiak? — Ügy véltük, hogy ha már ilyen kezdeményezés született, nem szabad ilyen alacsony színvonalon megállni — mond­ja — dr- G. Tóth Károly üzemviteli igazgatóhelyettes, — Véleményünket közöltük is a rétságiakkal. Éppen ,.félúton” találkoztak a rétságiakkal. Merthogy ak­korra már a lakosság étvá­gya is megjött: legyen olyan berendezés, ami a kettes csa­tornához is jó. És ne csak Rétságra sugározzon! Legyen a hatóköre tágasabb! — A kövérebb lúd viszont éppen háromszor annyiba ke­rült — veszi vissza a szót Gresina István. — Honnan szerezzük meg a rávalót? Be­lebukunk még mielőtt igazá­ból nekifogtunk volna?! Késélen táncolt a vállalko­zás sikere- Ekkor — tudomást szerezve a rétságiak szorult helyzetéről — a Magyar Pos­ta Központ és a műszaki igazgatóság két szocialista brigádja felajánlotta: társadal­mi munkában, brigádvállalás gyanánt segít a gyártásban, tervezésben, irányításban. A két csapathoz harmadikként csatlakozott a Nógrád Me­gyei Szolgáltatóipari Vállalat Videotechnikai Leányvállalata. — Nógrád megyéről, a mi szülőföldünkről volt szó. Mi­kor segítsünk, ha nem most? — így Krei;si László, a le­ányvállalat igazgatója. — Ügy gondoltuk, odaadjuk ingyen az átjátszóadó berendezéshez való anyagokat. Csak legyen, aki össze is szereli! Akkor tanácskozott éppen a leányvállalat 13 dolgozója, Egyéves huzavona után ki­mondták, hogy megalakítják a Kandó Kálmán brigádot. — Ez volt fél tizenegykor, háromnegyed tizenkettőkor felajánlottuk az adó összesze­relését — közli a mesébe il­lő fordulatot Bucsánszky Jó­zsef fejlesztőmérnök, bri- gádvezető-helvettes- — A mi brigádunk ezzel esett át a tűzkeresztségen. Szerencsés település Rétság. Mert mindeközben még a mű­szaki igazgatóság is „talált” egy használaton kívüli tor­nyot. Lebontotta, odaadta. Ily módon nem minden nagyköz­ség sütkérezhet Fortuna ke­gyeiben, mint ez most Rét- ságnak megadatott! Az már magától értetődő, hogy ezek után a rétsági gaz­dálkodók sem mérték szűk marokkal a segítséget. Az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat társadalmi munká­ban alapozta a tornyot- Az Ipolymenti Víztársulás szer- vizutat és kerítést csinált. Az ÉMÁSZ az energiaszolgálta­tásban adott támogatást. A költségvetési üzem meg amo­lyan biztonsági szelepként működött. Nemcsak a fogadó­házat építette meg és a tere­pet rendezte, hanem ugrott mindig, ha szükség volt rá. Háromévi kemény birkózás, hatalmas szervezőmunka után ott áll hát az elegáns, for­más torony, a két 80 wattos adóval az öreg szőlőben. Ép­pen ott, ahová a mai rétsá­giak öregapái, széDapái szán­kózni. pihenni, kicsit szórakoz­ni kijártak- S ahol ezt a ne­héz vajúdással megszületett tornyot egyszer még egy sza­badidő-központ is övezheti. Szánkópályával, MHSZ-lőtér- rel, kispályákkal, szalonnasü­tőkkel. Miért is ne? Mert ha tévé­tornyot nem is mindennap talál az ember, az összefogás mindig kéznél van! Szendi Márta Több mint ötmilliárd exportra Szombaton lekerült az utol- *ó kilométer exportra gyártott szabadvezeték a balassagyar­mati kábelgyár berendezései­ről, s ezzel a nagyüzem befe­jezte idei kiviteli tervét: 1985- ben egymilliárd-százharminc- kilencmillió forint értékű sza­badvezeték és erősáramú ká­bel került a gyárból külföld­re, összes termelésének több mint a fele. A gyár legna­gyobb megrendelője a Szov­jetunió és a Kínai Népköztár­saság. A szombati nappal egy­szersmind a hatodik ötéves terv feladatait is teljesítették a balassagyarmatiak, öt év le­forgása alatt kilenc és fél milliárd forint értékű termé­ket bocsátottak ki, amiből öt- milliárd-kétszázhetven ötmillió forint értékű árut exportál­tak: egy részét a Szovjetunió­ba, nagyobbik felét tőkés­országokba. . Ezzel a teljesít­ményével a balassagyarmati kábelgyár megszilárdította a helyét a megye legjelentősebb exportáló vállalatainak so­rában. Jó kilátások vannak a kö­vetkező évekre is. A gyár ma már képes bármely ország szabványának megfelelni. En­nek köszönheti például, hogy az idén sikerült betörnie a svéd piacra, s ott megvetnie a lábát. Az idén az utolsó akadályt küzdötték le: a vál­lalat szakemberei megoldották a szigetelt vezetékek hőkeze- léses lágyítását, ami azok szerelhetőségét jelentősen megkönnyíti. Ez megnövelte a balassagyarmati termékek ki­viteli esélyeit más nyugati or­szágok megrendelőinél is. Ismét a művezetők ősrégi, áim ma is keményen csattanó — mert többnyire igaz — aforizma: „A mű­vezető? Két cin tányér között a levegő...” S máris komolyabbra fordítva a szót: „A művezetőik az igazgatást képviselik a mű­helyekben, de feladataik nincsenek ponto­san meghatározva és keresetük gyakran ki­sebb, mint a munkásaiké- Túlzás nélkül ál­lítható, hogy ők az ipar mostohagyermekei.” Az idézet egy angol szaklapból való s egyértelműen jelzi, hogy a művezetőkérdés Angliában — és gyaníthatóan másutt is — éppen olyan gond, mint nálunk." A más ba­ja persze senkit nem vigasztalhat, mert a művezetőkkel kapcsolatban szerencsére még nem jutottunk el odáig, hogy „hja, kérem ez világjelenség!. . Sőt: nagyon is ..ismer­jük a problémát és mindent elkövetünk a megoldás érdekében...” (Az utóbbi idézet egy néhány évvel ezelőtti művezető-tanács­kozás anyagából való.) Való igaz: időnként rangos intézmények, hivatalok, szervezetek és testületek foglal­koznak a művezetőkkel, tagadhatatlanul jobbító szándékkal, okos felismerésekből ki­indulva, ám meglepően naiv hitel- Mert, ha egyszer felismert tény például, hogy a vál­lalatok belső irányítási rendszerében — pon­tosabban a munkahelyek hierarchiájában — a felelősség „felfelé” fokozatosan növekszik, „lefelé” meg csökken; következésképpen, ha az is tény, hogy az alsó szinteken egyre na­gyobb az ellenőrzés szerepe és emiatt lét­rejön a „túlellenórzött”, a minimális dön­tési szabadsággal és felelősséggel do’jozók jelentős rétege, akkor ugyan mi okbó* hi­hető, hogy például kormányrendelettel eny­híthető a művezető-társadalom megannyi gomdja-baja? Ahol a művezető több millió forintos termelési programmal dolgozik, de nincs joga kivételezni például egy 200 fo­rint értékű munkaköpenyt; ahol ugyanez a művezető, egv nem túlságosan jelentős, ám tetemes normaidőt rabló gyártási műveletet csak nagy titokban ésszerűsíthet — mert hát mit szólna a technológiai osztály? ... — nos, ott mit segíthet bármiféle rendelet? Figyelmeztető jelek sorozata arra int, hogy a művezető-probléma önmagában nem kezelhető, mert leválaszthatatlam a vállalat belső irányítási rendszeréről és felelősség­megosztási mechanizmusáról. Micsoda lehe­tetlen helyzet: a művezető felelő« ugyan a műhelyterv, a kiszabott normaóraterv tel­jesítéséért, de többnyire lemmi kapcsolata nincs a gyártás-előkészítéssel. így aztán szakmai ismeretei, gyakorlati — s főleg munkahelyvezetési — tapasztalatai alig-alig hasznosíthatók a gyártásszervezésben, a technoi ógizálásbain. A művezető, úgymond kulcsember. Ám e „kulcsember” lényegében nem válogathatja meg a munkatársait, érdemlegesen nem ju­talmazhat és nem büntethet. (Illetve, ami az utóbbit illeti, dehogynem! Minden mű­vezető önálló joga a szóbeli figyelmeztetés. Az írásbeli figyelmeztetéshez már admi­nisztratív egyeztetések kellenek, a fegyelmi eljárás javasolható, az elbocsátási jog ped g egyszerűen képtelenség-) Mondom: a mű­vezető, állítólag, kulcsember, ám évtizedek óta és manapság is olyan fizetségért dol­gozik, ami önmagában is oka a művezető- gárda tagadhatatlan felhígulásának. Koráb­ban többen is úgy vélték, hogy az ösztön­zőbb bérezés, a differenciáltabb anyagi elis­merés egyik nagy akadálya, hogy a műveze­tői teljesítmények nem mérhetők megbízha­tóan. Mert például nehezen vagy éppen se- hogysem mérhető, hogy a művezetők mi­lyen szervezési erőfeszítéseket tesznek cso­portjuk teljesítményének növeléséért, vagy hogy mennyiben járulnak hozzá — a szok­ványos rutinfeladatok elvégzésén túl — az úgynevezett jó munkahelyi légkör kialakí­tásához. Csoda-e, ha ilyen körülmények között a művezetőknek mindössze elenyésző hánya­da próbál csak valami módon kitömi e sakk-matt helyzetből? Ezt hivatalos felmé­rések bizonyítják. A többség fásult-fáradt belenyugvással viseli az önállótlanság álla­potát, ám senki ne ítélje el őket. A jegyzetíró csak 1964-ig emlékezik visz- sza: akkor jelent meg a művezetők helyze­tét rendezni .kívánó 35. számú kormány- rendelet, s a művezetőgárda azóta is egy­re súlyosbodó gondokkal bajlódik. Nem vi­gasz, mindössze csak elszigetelt helyi — ám azért reménvikeltő — kísérlet, hogy néhány éve a dunaújvárosd kohászat vezetői pró­bálkoztak radikális belső intézkedésekkel a művezetők érdekében. Űjabban Miskolc­ról, a Lenin Kohászati Művekből érkeznek hasonló hírek, jeléül annak, hogy ez ügy­ben igenis a vállalatoknál kell előbbre lép­ni; ott kell megfelelő jogoy hatáskört, le­hetőséget, egyszersmind rangot adni a mű­vezetőknek. V. Cs. MAIL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents