Nógrád, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-10 / 263. szám
r”-*»Tr.*TT"-y WW Ünnepi váltófutás Salgótarjánban November 7-én reggel Nógrád megye 822 általános és középiskolása gyülekezett a Csizmadia-telepen, hogy részt vegyen a hagyományos ünnepi váltófutáson. Mindkét korosztályban egyaránt 43 leány-, továbbá 36 kisiskolás és 20 diák fiúcsapat rajtolt a Somlyói út kazári elágazásától, illetve az ottani emlékműtől. At '8t-öt tagú ymv'stafetak' összesen 1670, a fiúváltók 2090 métert tettek meg (heten-he- ten) a Salgótarján központjában levő szovjet hősi emlékműig. Az oktatási intézményék közötti versengésben a hagyományoknak megfelelően a több csapatot is indító, nagy. múltú, helybeli testnevelés tagozatos iskolák stafétái végeztek az élen. A kisebbek viadalát mindkét nemben, a Petőfi Sándor Általános Iskola I. csapata nyerte, s ezzel megszerezte a Nógrád Megyei Tanács - művelődési osztályá- rt§k ’diját is; A Táriyótk versenyében a Petőfi Iskola II. csapata végzett, a 2. a Lovász József Általános Iskola I. csapata a 3. helyen, míg a fiúknál a győztes mögött fordított volt a sorrend. A középiskolások váltófutását — és ezzel a KISZ megyei bizottságának serlegét — ugyancsak mindkét nemben a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola I. csapata nyerte; a lányoknál ugyanezen intézmény II. és III. gárdája, a fiúknál a gépipari szakközépiskola és a Bolyai Gimnázium stafétája előtt. Képeinken: a Petőfi iskola „befutó fiúja” (balra fent); díjátadás a szovjet hősi emlékműivé’ (jobbra fent) és a középiskolás lányok váltóinak első emberei a rajt után (lent). Egyéni és összesített pályacsúcs Az NB II előző fordulójában Nógrád megye mind a négy csapata otthonában szerepelt. Különösen az újonc Mátranovák ért ei kiemelkedő Eredményt. A Nádújfaluról igazolt,1 2 3 4 5 6 ifjúsági korú Nagy remeklésével, a gyári csapat 2694 fával új pályacsúcsot, a debreceni Széles pedig 471 fával új egyéni rekordot ért el. A Somoskőújfalu női csapata az utolsó előtti fordulóban szerezte meg első győzelmét, közben Kormány Erzsébet révén itt is egyéni pályacsúcs született 483 fával. Eredmények, nők: Somoskőújfalu—Szolnoki MÁV MTE .6:2 (2305—2137). Férfiak: St. Síküveggyár—Egri Spartacus 8:0 (2683—2312), Somoskőújfalu—Szabolcsi Építők SC 7:1 (2718—2489), Mát- ranc\ áki Vasas SC—Debreceni MVSC 6:2 (2C94—2572). NB III: Egri Forgácsoló—Pásztó 6:2 (2282—2212). Megyei CSB: Somoskőújfalu—St. Síküveggyár 3:5 (2399—2412), Nádújfalu II.—Mátranovák II. 6:2, Karancshús—Pásztó elmaradt. Sorsoltak az UEFÁ Kupában Péntekén Zürichben az Európai Labdarúgó Szövetség j elkészítette az UEFA Kupa harmadik fordulójának sorsolását, ahol már csak 16 együttes jut szóhoz. A sorshúzás- . nál 12 nemzet volt érdekelt, két-két helyet foglalt el az NSZK, Spanyolország, Olaszország, és a Szovjetunió, egvet-egyet Belgium. Franciaország, Jugoszlávia, Svéd- j ország, Portugália, Skócia, Svájc és Lengyelország. Ami a Videotont, az 1984'85-ös sorozatban ezüstérmet nyert székesfehérvári együttest kiverő Legia Varsót illeti, a lengyelek kimondottan nehéz ellenfelet kaptak: a milánói Internazionalét. Az UEFA Kupa 3. fordulójában rangadónak ígérkezik a Borussia Mönchengladbach és a Real Madrid összecsapása. A sorsolás a nyolcaddöntő- ben a következő (elöl az első mérkőzések házigazdái): Borussia Mönchengladbach (NSZK)—Réal Madrid (spanyol), Waregem (belga)—AC Milan (olasz), FC Nantes (francia)—Szpartak Moszkva (szovjet), Dnyepr Dnyepropet- rovszk (szovjet)—Hajdúk Split (jugoszláv), Hammarby (svéd)—FC Köln (NSZK), Atletico Bilbao (spanyol)— Sporting Lisszabon (portugál), Dundee United (skót)—Neuc- hatel Xamax (svájci), Inter- nazionale (olasz)—Legia Varsó (lengyel). — pauchli — Pályázat a szabadidő-sport fejlesztésére A: Budapest Főváros Tanácsa VB ifjúságpolitikai titkársága, testnevelési és; sporthivatala, a KISZ budapesti bizottságával közösen pályázatot hirdet olyan új foglalkozási formák, eszközök megismertetésére és népszerűsítésére, amelyek lehetővé teszik a szabadidő-sport kereteinek kiszélesítését, a megfelelő testedzési forma kialakítását. A pályázatra javasolt témakörök a következők: — teljesítménykövetelményeken alapuló formák (futás, úszás, kerékpározás, turizmus stb.); — családi sportprogramok; — labdajátékok; — diáksportakciók, tanfolyamok; — meglevő egyéb rendeltetésű létesítmények sportcélú felhasználása; — új sporteszközök, felszerelések. A javaslatban nem szereplő témák is feldolgozhatok, és azonos elbírálás alá esnek. A bírálóbizottság döntése alapján a következő díjakat osztják ki: I. díj: 10 000 Ft, II. díj: 7500 Ft, III. díj: 6000 Ft, IV. díj: 3500 Ft, V. díj: 2500 Ft, VI. díj': 1500 Ft. A legsikeresebb pályázatokat, amelyeket bevezetnek és eredményt hoznak, 50—100 ezer forintos működési támogatásban részesítik. A pályázat beküldési határideje: 1985. november 30. Cím: Budapesti Testnevelési és Sporthivatal (V. kerület, Váci utca 62—64.) — Pályázat megjelöléssel. Az eredményhirdetésre 1985. december 10-ig kerül sor. NB tí; Gól még nincs — pont már van Dunaújváros—Salgótarján 0 — 0 Dunaújváros, 1200 néző, v.: Plasek. Dunaújváros: Holló — Gróf, Boldóczki, Menyhárt. Misko- vicz — Ross, Tatár, Dupai — Csikesz, Csorba (Németh), Törő. Edző: Kovács András. SBTC: László — Nagy, Juhász, Zimonyi, Babosán — Vágó, Urbányi, Lipták — Sváb. Jónás. Poór (Bartus, 87. p.). Edző: Haász Sándor. Óriási lendülettel kezdett a Dunaújváros. Az első támadás végén Törő gólhelyzetben nagy lövést küldött kapura, de Zimonyi „bevetődéssel” szögletre mentett. Öt perccel később Csikesz ugrott ki a jobb szélen, nagy lendülettel kapura tört, lövését azonban a kapufa mentette. Negyedóra elteltével a Salgótarján is veszélyeztetett: Sváb ugrott ki a védők közül, időközben Holló kifutott kapujá. ból, a tarjáni csatár az üres kapura lőtt, de a visszafutó Grósz a gólvonalnál elérte a labdát és fel tudott szabadítani! A 16. percben Vágó lerántásért sárga lapot kapott. Támadott a Kohász, de a Salgótarján igen szorosan védekezett. így gólhelyzetbe nem tudtak kerülni a hazai csatárok. Szünet után úiból a DKSE kezdett jobban Ress már három védőn is túljutott, de közelről nem tudott a kapuba találni. Egyre élénkebbé vált a mérkőzés, nasv csata dúlt a játéktéren Többet támadott a Dunaújváros, de a tarjáni kontratámadások is veszélyesek voltak. Jónás egy esetben már túljutott a hazai védőkön, amikor a visszaér.1 kező Miskovicz a 16-os vonalánál fel tudta tartóztatni,’ így csak szabadrúgás lett az esetből. A végjátékban nagy erővel támadott a hazai gárda. de jól megtermett tarjáni védőkkel nem bírtak. Befejezésül Törő szerezhette volna meg a győzelmet, de közeli lövése a kapufán csattant Végül nagy küzdelemben} igen jó mérkőzésen, a remekül védekező Salgótarján — ha szerencsés körülmények között is —, megszerezte aZ egvik pontot. Jók: Gróf. Boldóczki MisJ kovicz, Németh, ill.: László,1 Juhász, Zimonyi. Markó Lajos 1 Területi bajnokság, Mátra-csoport Lendületben az „üvegesek" ST. SÍKÜVEGGYÁR SE—BALASSAGYARMATI SE 4—1 (2—1) Salgótarján, 400 néző, v_: Csík. Síküveggyár: Rédei — Zsély, Balga, Czene, Verbói — Dóra, Králik, Marosok, — Garat, Kovács, Szekula. Edző: Kiss László. Bgy. SE: Pintér — Paumann (Tóth J.), Robb, Szlezák, Susán — Taskó, Tóth FVarga (Lászlók), Szalánsz- ki — Szűcs, Gál. Edző: Bund- zsák Dezső. Az első, eseménytelen percek után, negyedóra elteltével Szekula előtt nyílt gólszerzési lehetőség, de az ötös sarkáról leadott, erős lövését Pintér bravúrral védte. Három perc múlva azonban már tehetetlen volt a balassagyat1- mati kapus. Ismét a tarjáni balszélső lépett ki a védők közül, s hét méterről a bal sarokba lőtt. 1—0. A második gólra a 29. percig kellett várni. Ekkor Dóra húzott el őrzője mellett, s erősen kisodródva, balról, laposan a kapu közepébe lőtt. 2—0. Gyors kiugrásokkal köny- nyen zavarba lehetett hozni a vendégek védelmét. Két esetben is Pintér bravúrja mentette meg a góltól a Bgy. SE-t. Előbb Szekula, majd Czene 10—12 méteres lövését védte. Közben Tóth F. révén a kékek is kísérleteztek — kevés sikerrel. A 39. percben egy gvors akció után mégis szépítettek: Szalánszki húzott el a bal szélen, s a kifutó Rédei mellett „kilőtte” a hosszú sarkot. 2—1. Szünet után a hazaiak hamar eldöntötték a mérkőzést. A 48. percben Marcsok átkígyózott a védelmen, és az ötös sarkáról — a kapust is elfektetve — lőtte a hálóba a labdát. 3—1. Egy óra telt el a játékból, amikor Susán csúnyán felvágta a harmadik gól szerzőjét, ezért sárga lapot kapott. A következő percben Kovács is begyűjtött egv színe. kártyát — reklamálásért. Három perc múlva Garai növelte a hazaiak előnyét. Jobbról, az ötös sarkáról bombázott Pintér kapujába. 4—1. öt perccel később Taskó kapott sárga lapot a Kováccsal szemben elkövetett szabálytól lanságáért, majd nem sokkal később Tóth J. Szekula felvágásáért. A hátralévő időben Garai, Szekula, Králik, majd ismét Szekula puskázott el egy-egy lehetőséget. A találkozó képe hűen tükrözte a két csapat táblázaton elfoglalt helyét. Többnyire a Síküveggyár támadott és gólokat is szerzett. A vendégek — egv kivételével — akcióikat átütő erő nélkül vezették végig. Jellemző, hogy a találkozó 74. percében végeztek el először szögletrúgást. Az „üvegesek” a négy gól mellett még számtalan helyzetet dolgoztak ki, de az esetek többségében baj volt az irányzókkal. Ez a salgótarjániak negyedik győzelme volt sorozatban! A Nógrád megyei rangadó közepes színvonalat és egyértelmű hazai fölényt hozott. Jók: Balga. Zsély, Marcsok, Szekula. Králik ill. Pintér, Szalánszki, Gál. — pilinyi —■ _j Sok hazai helyzet maradt ki ROMHÁNYI KERÁMIA—BORSODI BÁNYÁSZ 1—0 (0—0) Romhány, 400 néző. v.: Somén. Romhány: Balogh — Sági, Menczel. Filiczki, Füzér — Pincze, Matyóka (Kaliczka 50. p.) Tréznik, Hodur — Varga, Szedlák. Edző: Beke Ferenc. Romhányi rohamokkal kezdődött a mérkőzés. A sűrű támadásokra jellemző, hogy Szedlák a 10. percben már az ötödik szögletet rúgta. A félidő derekán feljavult a vendégcsapat, és tömör védekezéssel a két 16-os között tartotta a labdát. Szünet után újra a hazaiak nyomasztó mezőnyről ény ével folytatódott a játék. Az 53. perc meghozta a gólt, ami — végül kiderült — a két pont sorsát is eldöntötte. Tréznik bal oldali ívelését a védők kivágták, húsz méterre a kaputól Füzér egy jó csellel tisztá-a játszotta magát és jobbal hatalmas gólt lőtt félma gasan. közvetlenül a bal oldali léc mellé. 1—0. Kitárnád tak a vendégek, és gyakran Balogh bravúrjai akadályozták meg őket a góllövésben. Közepes színvonalú mérkőzésen. a láthatóan egy pontért utazó vendégek lelkes védőmunkát fejtettek ki, a sok helyzetet kidolgozó és kihagyó Kerámia ellen. Jók: Füzér, Pincze, Balogh} ill. Fehér, Fekete. , Három Détári-gól Békéscsabán Eredmények, táblázatok NB I.: MTK-VM—Ű. Dózsa 1— 2 (1—2), Debrecen—Pécs 0—0, Haladás—ZTE 0—2 (0—1), Volán—Rába ETO 0—1 (0—0), Siófok—Vasas 2— 0 (2—0), Békéscsaba—Bp. Honvéd 1—3 (0—2), FTC—Tatabánya 2—0 (1—0). A bajnokság állása 1 Bp. Honvéd 17 111 4 2 35-14 26 2. PMSC 17 10 4 3 27-12 24 3. Rába ETO 17 5 9 3 29-24 19 4. Ferencváros 17 7 5 5 20-i« 19 5. Zalaegerszeg 17 5 8 4 30-25 18 6. MTK-VM 17 7 3 7 26-21 17 7—8. Tatabánya 17 5 7 5 15-15 17 Videoton 1« 5 7 4 15-15 17 9. Ü. Dózsa 17 6 5 6 23-25 17 1«. Haladás 17 6 4 7 21-23 16 11. Debrecen 17 4 8 5 16-27 16 12. Békéscsaba 17 5 5 7 20-23 15 13. Vasas 17 5 5 7 21-25 15 14. Siófok 17 5 3 9 19-28 13 15. Bp. Volán 17 3 6 8 19-29 12 16. Csepel 16 4 1 11 14-26 9 NB II.: Debreceni Kinizsi— Kazincbarcika 2—2 (1—0), Ganz-MÁVAG—SZEOL- DÉLÉP SE 3—2 (2—1), Komló— H. Szabó L. SE 2—1 (0—0), Diósgyőr—Váci Izzó 2—0 (0—0), Keszthely—Szek- szárd 1—1 (1—0), Metripond— Sopron 3—3 (1—0), Baja— Nagykanizsa 3—1 (1—1). Szol. nők—Eger 2—2 (2—1), Nyíregyháza—Veszprém 2—0 (0—0). A bajnokság állása 1. Eger SE 16 8 7 1 30-14 23 2. Diósgyőr 16 9 5 2 33-18 23 3. SZEÖL-D. 16 9 3 4 33-18 21 4. Ganz-M. LS 8 4 4 30-19 20 5. Keszthely 16 7 5 4 20-18 19 6. Dunaújváros íff 6 6 4 21-15 18 7. Szolnok 16 8 2 6 26-21 18 8. Komló 16 7 2 7 28-26 16 9. Nyíregyháza 16 7 2 7 10-18 16 10. Salgótarján 16 6 4 6 15-14 16 11. H. Szabó L. SE 16 6 3 7 22-23 15 12. Metripond 16 6 3 7 25-27 15 13. Szekszárd 16 5 5 6 15-24 15 14. Sopron 16 4 6 6 10-20 14 15. Baja 16 6 2 8 24-37 14 16. Vác It 5 3 8 12-20 13 17. Debreceni K. 16 3 6 7 18-25 12 18. Veszprém 16 5 2 9 14-23 12 19. Nagykanizsa Iff 3 5 8 19-20 11 20. Kazincbarcika 16 2 5 9 15-29 9 A területi labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának további eredményei: Recsk— Ózd 2—1, BVSC—H. Köteles J SE 2—1, Gyöngyös—Sírok 1—0, Göd—Hatvan 1—1, Bélapátfalva—Sajóbábony 1—2. Borsodnádasd—Edelény 1—2. A 13. fordulóból még nem közölt eredmények: Borsodi Bányász—Sirok 1—0, Göd—■ Edelény 5—1. 1 2 3 4 5 6 A bajnokság állása 1. Ózd 13 11 1 1 35- 7 23 2. H. Köt. J. SE 13 10 2 1 35-10 22 3. St. Síküveg. 14 8 1 5 28-19 17 4. Recsk £3 6 4 3 24-14 16 5. Sajóbábony 13 7 2 4 15-12 16 6. BVSC 13 7 2 4 20-18 16 7. Edelény 13 6 3 4 20-21 15 8. Hatvan 13 5 3 5 17-19 13 9. Nagyba tony 13 6 1 6 13-15 13 10. B. Bányász 13 5 3 5 12-14 13 11. Gyöngyös 13 4 2 7 17-16 10 12. Göd 14 3 4 7 18-21 1« 13. Belapátf. 15 2 6 7 14-22 10 14. Romhány 13 3 4 6 14-26 10 15. Bá’assagy. iff 3 2 8 10-26 8 16. Sírok 13 3 1 9 11-27 7 17. Borsodn. 14 3 1 10 15-35 7 A totó 45. heti .játékszelvényé!! szereplő mérkőzések 1. Hannover—Bochum 1-2 2 2. Schalke 04—Frankfurt 3-1 1 3. VFB Stuttgart—Kaisers. 2-0 1 4. Bayreuth—FC Homburg 1-fi 2 5. Kassel—Aachen 2-t i 6. Blau Weiss 90—Bielefehi 3-1 1 A többi mérkőzést ma játsszák« NÓGRÁD — 1985. november 10., vasárnap 7