Nógrád, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-02 / 258. szám

Domanovszky Endre: Halász

A MAGYAR GOBELIN 1945—1985

A kulturális fórum tiszteletére rendezett kiállítások sorából kiemelkedik a Műcsarnok új tárlata, mely a magyar kárpitszövés felszabadulás utáni történetén kalauzol végig.

Az igényes, nagy mesterségbeli tudással, drága anyagokból készült gobelinek a középkor végétől kezdve, a főúri reprezentáció elmaradhatatlan kísérői voltak, olyannyira, hogy a királyok, hadvezérek, a nagy csaták idején még sátraikban is felaggatták. A várak, kastélyok, paloták falait díszítették Franciaországban, Flandriában, majd Európa más országaiban is. Magyarországon a XV századtól kezdve számolnak be a hagyatéki leltárak falkárpitokról, melyek a születés. a rang előkelőinek otthonait díszítették.

A nagy hagyományú kárpit- szövés évszázadok múltán a szecesszióban éledt újjá Euró- pa-szerte. Nálunk a gödöllői művésztelepen Körösfői

Kriesch Aladár és Nagy Sándor alapították az első modern szőnyegszövő műhelyt, amelyet több is követett. A hazai kárpitszövés azonban európai rangra az iskolateremtő Ferenczy Noémi munkásságával jutott, aki első kárpitjait a tízes években szőtte. A mesterséget a gobe- ünszövés fellegvárában, Párizsban, a híres Manufacture des Gobelinsben sajátította el. Hamar megteremtette a maga sajátos stílusát, amely- lyel az 1937-es párizsi világkiállításon Grand Prix-t nyert. A magyar kárpitszövés terén a harmincas évektől kezdve. Pekáry István és Do- manovszkv Endre is jelentékeny munkásságot fejtett ki. Stílusuk a felszabadulás után teljesedett ki.

Az újjáépítés lázában középületeink igényelték a falikárpit műfaját, a világosan megfogalmazott történelmi és politikai gondolatok, nagy tettek magasrendű képi kifejezésével. A megnövekedett feladatokat Ferenczy Noémi, Domanovszky Endre, Pekáry István, a fiatalok közül Bán

István és Ferenczy Noémi növendékei elégítették ki. A művésznő az iparművészeti főiskolán, . 1950-ben önálló tanszéket kapott.

Az első termek, gobelinjei nemcsak az ötvenes evek kor- stílusának jellemzői, hanem a nagy idők tanúi is.

A hatvanas években a festészet stiláris megújhodása a falikárpit addig teljesen képi igényű formanyelvében is változást' hozott, elsősorban Domanovszky Endre expvesz- szív színálmaival és Hincz Gyula dekoratív, jelképi sű- rítésű monumentális kárpitjaival. Más festők is a műfaj felé fordultak, így fokról fokra új stílustörekvések nyertek polgárjogot. A belsőtervezők is felismerték a műfaj hangulatteremtő ereiét a belső térkialakításban. így az állami mecenatúra jóvoltából középületeink, tanácstermeink, szállodák, egyetemek, házasságkötő termek reprezentatív dísze lett az új művészeti gondolatokat közvetítő gobelin.

A jubileumi tárlat változatos képet nyújt a műfaj megszaporodott művelőinek munkásságáról és különböző irányú stílustörekvéseiről. A palettán a képigényű alkotásoktól a teljesen absztrakt, dekoratív megoldásokig mindenfajta művel találkozhatunk. Az idősebb nemzedékek munkáitól a legfiatalabbakig, nagy stiláris mozgékonyság figyelhető meg a pop arttől az enyhe nosztalgián át az ironikus művekig, amelyek a hagyományos technika ellenére sem hatnak bizarrul. A műfaj hazai klasszikusai, Ferenczy Noémi, Domanovszky Endre. Pekáry István mellett a középnemzedék nevezetes alkotásai láthatók újra. Hajnal Gabriella, Fett Jolán. Tu- ry Mária, Cságoly Klára Széchenyi Lenke, Fóth Ernő. a nemrég elhunvt Plesnivv Károly, Pécsi László művei. A fiatalok közül Barabás Márton, Baráf.h Hajnal. Katona Szabó Erzsébet, Pérelv Zsuzsa művei tűnnek fel friss, új hangokkal.

Brestyánszky Ilona

Óvári László: ünnep

Xasssy HU» : Kakas

Európa képei a Budavári Palotában

„Jó Budavár” európai — és észak-amerikai — képekkel várja látogatóit. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet budapesti, kulturális kérdésekkel foglalkozó fóruma egyik fontos eseményét jelenti az a nemzetközi festészeti kiállítás, amely október 21-én njnit meg. s az év végéig tart nyitva a Magyar Nemzeti Galériában.

Emlékszem a neves bécsi születésű angol művészet- történész, E. H. Gombrieh kissé rezignált, ám föltétlenül igaz és bölcs soraira A művészet története című művéből, amelyet egyébként minden európai nyelven kiadtak. A könyv vége felé ezt írja: „Nemrég egy napilap felhívta olvasói figyelmét egy divatos festő kiállítására: feltétlenül nézzék meg, ha »versenyben akarnak maradni«. Hál- istennek nincs ilyen verseny, de ha volna, jól tennék, ha a teknősbéka és a nyúl meséjére emlékeztetnénk magunkat. Fontosabb, mint valaha, hogy mégegyszer felhívjuk a figyelmet, micsoda óriási különbség van a művészet, valamint a tudomány és a technika között.” Gondolom, utóbbiakra mindenképpen alkalmazhatók az olyan jelzők, mint fejlődés és haladás, ha ennek következményeként nem is állítható egyértelműen, hogy általa boldogabb lett az emberiség. Hiszen a fejlődéshez tartozik az is, hogy az emberi élme teljesítményeként eljutottunk a bun! kósbottól a rakétaindító gombig. Kérdés viszont, hogy a századunkban különösen fölgyorsult erkölcsi erózió közepette képes lesz-e az emberiség tudományos és technikai eredményeinek okos fölhasználására, valódi érdekeinek érvényre juttatására, vagy pedig az intolerancia ezerféle megnyilvánulásai közepette rettegéssel tekint a jövőbe. Napjainkban a világ számos pontján fölmerül a művészet válságának kérdése, s megfeledkezünk arról, hogy valójában az ember morális válságáról van szó, aminek előbbi csak kifejezője. A művészetek összessége pefsze ennél jóval többet is jelent, figyelmeztetve a természeti és emberi — köztük az erkölcsi — értékek megóvására, az érzelmi és gondolati szolidaritás erősítésének szükségességére, ébren tartva reményt az emberi lét értelmében.

Ez a nemzetközi festészeti

kiállítás, amely a maga lehetőségeivel szintén a kulturális fórum céljait szolgálja, a művészeti gondolatok szabad áramlását is dokumentálja. egyedülálló alkalom arra, hogy érzékeljük a képzőművészet az irányzatok sokfélesége ellenére —, vagy éppen ezzel együtt — változatlanul életünk része. S, nehezebb nemzetközi politikai viszonyok közepette különösen szükség van arra, hogy a szellemi. művészeti értékek szembesülésének és cseréiének elve ne szenvedjen csorbát. Ez a budapesti nemzetközi festészeti seregszemle, tehát létrejöttével a békés együttélés és együttműködés gondolatát szolgálja, ilyen módon már létezésével politizál is.

Ami a tárlat művészi hatását illeti, e kontinensnvi — sőt, azon túlmutató — szemle elsősorban a képzőművészeti sokféleség lehetőségéről és létjogosultságáról ad hírt. Képeit 31 ország — köztük az USA és Kanada — közgyűjteményeiből válogatták többnyire az utóbbi két évtized terméséből. A rendezők a fórum szellemében az arányosság elvének betartására törekedtek, így valamennyi ország művészei három-hat képpel szerepeinek, függetlenül az országok méreteitől, történelmi múltjuk különbözőségétől, művészettörténeti súlyuktól. A látogató mindenképpen egyetért a demokratikus elv érvényesítésével, amely ugyan nem teszi lehetővé — különösen az európai és észak-amerikai országok kortárs művészetében való jártasság nélkül — a mélyebb áttekintést, de föltétlenül segíti a teljesebb kép kialakítását, s egyúttal ösztönöz a további tájékozódásra.

Igaz. vannak a kiállításon világhírű, illetve a mi tájainkon ismertebb művek is, mint például az egyesült államokbeli Willem de

Kooning Asszony című olaj- kollázsa Washingtonból, másrészt a szovjet heroikus realizmus egyik jellegzetes példája, Mihail Szavickij Parti- zán Madonnája Moszkvából, mégsem látszik helyesnek nemzetenként és alkotókként szólni a tárlatról. Sokkal célravezetőbb az összbenyomás kialakítására való törekvés, az általánosabb összefüggések érzékelése. Például annak fölismerése, hogy az európai festészetben ma is sokféle Iá* tásmód él, s a hagyományokhoz kötött ízlés jegyében fo* gant művek éppen úgy meg* találhatók, mint a legel-von- tabb festői szemlélet doku* mentumai. S főként, érdemes megemlíteni, hogy úgy látszik, egyre kevésbé van privilegi* zált irányzat és ízlés. Általában a hagyományos techni* kák uralkodnak a technikai megoldásokban, habár gondolatilag mind áttételesebben és elvontabban szólnak a művek. A kiállítás tanúsága sze* rint, az avantgardizmus irány" zatai változatlanul nagy súly- lyal vannak jelen az európai festészetben, viszonylag sok példa adódik a konstruktív megoldásokra és bizonyos re.i* tett, finom szürrealizmusra. De vannak példák a nagy realizmus változataira, a szimbolizmus újabb megnyilvánulásaira, újrealista, s még számos posztmodern törekvésre is, hogy csak néhány példát említsünk. Magvaror* szágot Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Kokas Ignác, Kondor Béla és Németh József művei képviselik a nemzetközi festészeti kiállításon.

— tóth e. —

KATONA JUDIT:

KÁLDI JÁNOS:

TEHETŐKERTBEN

PILLANATKÉP

Gyertyáink égnek. Mélyebb az éjek árka.

Óriási-kötény az alkony.

Vérfoltok itt is, ott is a kötényen.

a csigáJc útja hosszú, szín ezüst. Szétroncsott agyú bíbor dáliákra

Fújni kezd egy-egy kései álmom,

dérgörongy hullik s hamuszín esők.

mint csontos, hideg síkon a szél.

Hány éne móri Fejem lehajtva várok,

Szólnak szinte szüntelen

talán mögém lépsz anyám, nesztelen.

a tél száraz, konok dobverői.

Mi fönn már fázunk. Mi véd ott lent? Virágod s nállkendődet a lábadhoz teszem.

Jönnek a halottak a temetőből.

Sereglenek és énekelnek.

Tar Janes bal téfbteá rúgott. A kutya — Csipszí névre hallgat — kas ívben repült a lombja vesztett bokor alá, majd vinnyogva iszkolt a garázs mellé, barnára festett kis házába. Nem értette a dolgot. Pedig egyszerű.

Az óra reggel hatkor csörgött, mint rendesen. Tar János fölkelt, megmosakodott. Felesége közben elkészítette a reggelit s amikor a férfi kilépett a fürdőszobából, már ott gőzöl gött a tejes kávé az asztalon. Tetején, mint az égetett bőr, a ráncos föl.

— Már ezerszer megmondtam, bogy ne forró kávét adj! — kiáltotta dühösen, és le sem ölt az asztalhoz. Maga sem értette pontosan honnan ez a hirtelen harag, de nem is nagyon törődött vele.

A buszt persze lekéste, gyalog indult neki a tizenöt perces útnak, mert várakozni sem volt kedve. A műhelyben a szokott zajok fogadták, meg a művezető:

— Jánoskám! Nincs anyag, el sem indítsd a gépedét. Menj át a téemkába, ott majd adnak munkát.

Tar János dühös lett megint. A fene egye meg! — gondolta magában. Ebben a hónapban már harmadszor nincs anyag, pedig kéne a pénz, a gyereknek születésnapjára megígérte a sílécet. Így item jön össze az ára. Meg aztán a téemká főnökét ki nem állhatta, s jó oka volt rá. Ifjú farkas — jutott eszébe róla, ahányszor csak ránézett. Fölényes és nyegle a diplomájával, azt hiszi, nála okosabb embert nem hordott hátán a föld. Vitáról vele szó sem lehetett. egyetlen igazság volt csupán — az övé.

Pista bácsi is, na tessék. Hát hiába mondta el neki. hogy fél liter tejet kér és zsömlét, az öreg mégis kiflit hozott. Az űzetni éítoe&;

dében elfogyott a kínált három ételből kettő, így aztán mákos tésztát kellett ennie. Tar János érezte, hogy a gyomrát összeszorítja valami.

Délután fé* háromkor lépett ki a kapun, de előbb

még végigszenvedte a megalázó tortúrát. A rendész őt választotta ki motozásra. Tíz éve nem fordult elő ilyesmi. Emiatt megi nt lekéste a busz*, gyalogolhatott. Jót is

tett a séta az enyhe szélben, kihúzta magát, éd-vezte a gyaloglást, fölfrissült tőle, és a feszültség is fölengedett ott belül.

Az ABC-ben ketten is megelőzték a vásárlásban, pedig szokás szerint őt illette volna az elsőbbség. Ezen inkább mosolygott. De azon megint föthorgadt benne a keserűség, amikor az eladó félbehagyta az ő kiszolgálásét, és a pult végén megjelenő nyakikendős férfihoz fordult. Valamit susorogtak egymással, a nyúzott kis békaarcú eladónő eltűnt a raiktárban, majd nagy, barna csomaggal jött elő.

— Banán — gondolta Tar

János. — Nekem nem jut belőle. Ha szólnék, kinevetne — álldogált a pulit előtt, egyre szerencsétlenebbül

érezve magát, húsz deka párizsival a kosarában.

Még vett ezt-azt, majd szinte kimenekült a boltból.

— Szólni kellett volna. Maosckda daUag az ilyesmi,?

És belül megint szorítani kezdte egy láthatatlan marok. Már nem élvezte amy- nyira a gyaloglást, nem figyelt a langyos szélre. Egy Zsiguli zúgott el mellette az úton szétfröccsent ve a járdaszéli pocsolyát, amiből jutott Tar János kabátjára is.

— Hogy fordulnál föl! — rázta utána az öklét, s csak percek múltán jutott eszébe, hogy elfelejtette leolvasná a rendszámát.

Az anyósa nem rótt otthon, amikor hosszas tanakodás után becsöngetett hozzá. Jó negyedóra múlva jött elő a szomszédból, s már jöttében ömlött belőle a panasz a hidegre, a melegre, a szomszédokra... Tar János csak bólogatott a szóözön- ben, amikor megütötte a fülét:

— Margit szerint a te idegességed az oka.

— Minek?

— Tudod te azt, János.

Áz mondja az én Margitkám, hogy a munkahelyen is baj van veled, ötvenegy éves vagy. édes fiam. megjöhetne már az eszed.

Arra már nem emlékezett, hogyan jött ki a lakásból, csiak arra, hogy égett a füle, s azt hitte, az utcán mindenki tudja: fejére olvastak nem létező, ám kivédhetetlen bűnöket. Így találkozott össze Kisjános osztályfőnökével, a rendetlenül öltöző, lyukas fogú, lompos nőved.

— Jó, hogy találkozunk. A múltkori szülői értekezleten úgy sem volt ott. kedves apuka.

(Hogy lettem volna — mordult föl magában a férfi —, amikor azt a rohadt nyaralót bütyköltük épp a te igazgatódnál. A pénz... — sóhajtott.)

— Káromkodik, kérem, jc* hallotta. A lányoknak disznó vicceket mesél. szex újságot találtam nála. Korai még egy tizenhat éves fúnái, nem gondolja ?

Tar János megsimítotfa a homlokát, úgy érezte, elég. Mára mindemképpen.

— De. gondolom.

— Akikor csináljon vele valamit. Mégiscsak az apja nem?

— Majd csinálok.

— Itt az ideje — vetett* oda még foghegyről a lompos nő, és ettől Tar János a legszívesebben utánave- tette volna magát, hogy belemarkoljon fésületlen hajába.

Így ért haza. Kinyitotta a levelesládát, de a szokott újság nem volt a helyén, pedig számtalanszor megmondta már a postásnak. hogy igenis a ládába tegye, azért vásárolta jó pénzért. Az meg. mintha nem is hajtotta volna a kifaikadást. másnap megint csak bedobta a kerítésen a Népszabadságot, meg a Magyar Nemzeté

Tar János becsapta a levelesláda fedelét és mevfrir- dulit. Egy tócsa szélén átázva, kirajzolva a betűkön át is a járda kavicsait, ott hevert a Népszabadság.

Ekkor rohant elő Csinszi, a kedves kis korcs, a garázs mellől.

Hortobágyi Zoltán t NÓGRAD - 1985, november 2ú, szombat 9

BOSSZÚ