Nógrád, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-16 / 269. szám
Remekművek a Thyssen-Bornemiszagyűjteményből Az európai kulturális fórum idején Budapesten látható kiállítások között megkülönböztetett figyelemmel fordul mind a szakmai, mind a művelt közönség érdeklődése a báró Thyssen-Bornemisza gyűjteményéből a Magyar Nemzeti Galériában rendezett, s öt évszázad remekműveit fölvonultató kiállítás felé. Negyvenhét különböző korokból származó remekmű persze önmagában is mindig és mindenütt figyelmet érdemel, különösen akkor, ha tudjuk, a képekét korunk egyik leggazdagabb magángyűjteményéből válogatták, amély napjainkban — a szobrokon és az iparművészeti alkotásokon kívül — több mint másfél ezer festményt foglal magába a kora középkor századaitól napjainkig. Jelen kiállítás is, amely természetesen még csak megközelítően sem nyújthat keresztmetszetet e világraszóló- an gazdag anyagból, időben 1440-től 1985-ig terjed, Jan van Fyck Az angyali üdvözlet című táblájától báró Hans Heinrich Thyssen-Bornemisza portréjáig. Ez utóbbi egyenesen Sigmund Freud unokája, Luden - Freud festőművész londoni műterméből érkezett Budapestre. A magyar származására mindenkor szívesen hivatkozó svájci bárónak a kiállításhoz írt ajánló soraiként olvashatjuk: „Ma,gvarország szellemi igényei eredendően magasak. Magyarnak születvén. igen büszke vagyok rá, hogy ez a kiállítás Budapesten és Szombathelyen némi betekintést nyújthat régi és modern festészeti - gyűjteményembe." Számunkra külön öröm, hogy 8 luganói Villa Favoritában, ahol a világhírű gyűjtemény helyet kapott, s ahol időnként más országok válogatott kép- eőművészeti alkotásait is bemutatják —, például korábban szovjet múzeumok válogatott kincseit, vagy a jövőben a spanyolokét — idén nyáron magyar múzeumok remekműveivel, a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum válogatott anyagával ismerkedhetett meg a nemzetközi közönség. A 47 magyarországi remekmű luganói bemutatóját június közepétől október közepéig naponta átlag h ötszázan tekintették meg, így elmondhajuk, hogy igazi nemzetközi sikert könyvelhettünk el. Ennek viszonzása a mostani budapesti kiállítás. A gyűitemény alapjait Heinrich Thyssen-Bornemisza báró (1875—1947) rakta le, a „rohonci kastély gyűjteménye” az idők során kiteljesedett. A Villa Favoritét 1932-ben vásárolta meg, ahol gyűjteménye számára különszárnvat építtetett. Halála után Ma, Hans Heinrich Thyssen-Bornemisza folytatta a gyűjtemény gyarapítását, s 1948- ban megnyitotta a nagyközönség számára is a kiállítást. A Villa Favorita galériáiénak húsz termében természetesen csak a gyűjtemény egy része tekinthető meg. másik részét angliai házukban. Glouees- tershire-ban mutatják be. Még így sem látható egyidejűleg a teljes gyűjtemény, így Thyssen báró nagy súlyt helyez arra, hogy folyamatosan táguljon annak nyilvánossága. Ezért a Thyssen-gyűjtemény műkincseiből’a világon mindenütt kiállításokat szerveznek. főként annak modern anyagából. Az utóbbi években ilyen bemutatók voltak' többi között Japánban. Ausztráliában. Űj-Zélandban. Amerikában, a Szovjetunióban és számos európai országban. A mostani vendégkiállításon olyan műremekek is szerepelnek, amelyeket megvásárlásuk óta másutt még sohasem mutattak be. Továbbá ez az első olyan tárlat, ahol a Thys- sen-gyűjtemény régi és modern képei együtt láthatók. A remekművek sorát németalföldi, flamand és német mesterek féltve őrzött darabjai nyitják meg. köztük Az angyali üdvözlet Jan van Eyck- től. Jacques Da.ret Jézus születése című táblája, Albrecht Dürer A 12 éves Jézus az írástudók között című festménye, a „velencei” korszak egyik főműve, Jan van Score!, id. Bartholomaus Bruyn, Anthonis Mor van Dashorst, vagy Peter Paul Rubens és mások művei. Az olasz, spa- nvol és francia remekek között kínál páratlan élményt többek között Fra Angelico csodálatos korai festménye, a Trónoló Mária gyermekével és angyalokkal, Piero della Francesca feledhetetlen érzékenységű gyermékfeje, Gentile Bellini nagyszerű hatású korai Angyali üdvözlete, Francesco del Cossa Gyűrűt tartó férfi képmása, Domenico Bec- cafumi frisseségében és üde- ségében megragadó, kegykép rangú festménye. Paris Kordoné, Veronese, Giovanni Battista Piazzetta képei, hogy csak példákat említsünk. A modern mesterek remekművei nem kevésbé tanulságosak. A kiállításon természetesen itt is a modern művészettörténet nagy neveit látjuk, a gyűjtemény rangja mást nem is tesz lehetővé. A válogatók arra törekedtek, hogy olyan mestereket mutassanak be, akiknek műveiből nemigen jutott a magyar gyűjteményekbe, vagy ha igen, akkor más alkotások. Van Gogh Auvers-i tájképe után Kandinszkij, Paul Klee. Franz Marc, Picasso, Léger, Braque, Chagall, Suetin és mások utalnak arra a hatalmas gazdagságra, melyet a gyűjtemény modern anyaga is képvisel például az expresszionizmus, a kubiz- mus, a szürrealizmus, a konstruktivizmus, a korai amerikai és az orosz szuprematizmus kiemelkedő alkotásain keresztül. Chagall Falusi Madonnája röpködő angyali figuráival, az aranyló felhők alatt lobogó Sabbat gyertyával, amelv beragyogja Vitvebszk házait, a hófehér, ruhába öltözött Madonnával, a hegedülő tehénnel a rhagalli é'etmű sugallatosságának egyik reprezenta- tív darabja, s önmagában is igazolja a művész vallomását: „én nem láttam, hanem álmodtam a Bibliát.” A már említett Thyssen- Bornemisza-portré zárja a sort, Lucien Freud hiperrealista stílusában, ez a művész második arcképe a nagy gyűjtőről. A világ egyik legnagyobb magángyűjteménye a luganói Villa B^avoritát már régóta jelentős kulturális fórummá tette. A kedvelt svájci fürdőét, üdülőhelyre a művészetkedvelők zarándoklata folyik a világ minden részéből. A Luganói tó partián álló Villa Favorita műremekei Budapesten is méltán keltenek szenzációt a galéria hazai és külföldi látogatói körében. A kiállítás december 1-ig tekinthető meg Budapesten, december 13-tól február 9-én pedig Szombathelyen az új képtárban állítják ki a remekműveket. Ez egvúttal Thvssen-Bor- nemisza báró tisztelgése a szűkebb haza közönsége előtt, Rohonc a történelmi Vas része volt, Burgenland és Nvu- gat-Magvarország kulturális kapcsolatai napjainkban is példamutatóan élénkek. * — tóth e. — POLNER ZOLTÁN Honfoglalás Én füvek és búzák forrásvidékéről vagyok. Pipacs-forradalmárokkal jöttem Európába. A dombokon ezeréves akácok, István király pogány előőrsei. Napsütésfekete bivalyok húzzák a hajnalt, özönlenek nyomukban a proletárok. Homlokuknál sirályszél zokog. A jégesőpenészes földeken fölravatalozva a kenyér. Virrasztják a jegenyék. Hatalmas égitest-napraforgók csvkordulnak: Hamuhodó arcomat nézik, összezárva egy almafával énekelek a kés udvarában. Szekercés Dózsák, rohamozó tizenkilences vöröskatonák kráterléptei dübörögnek. Letelepedni végre az Alföldből kiásott Horthy-koponyák között. Haza, haza a törvénykező történelem útjain erdőtűzcsillagok alatt. Sass Ervin: Cigarettatárca, ezüstből 1/: esik az eső, és a kopogó írógép előhoz egy régi-régi történetet. Nem is történet az tulajdonképpen, mert nincs annak se eleje, se vége, és úgy lapul a lelkem mélyén megoldhatatlanul, mint a hamleti kérdés : lenni vagy nem lenni ? Akkor készültem az érett- eégire, és a városunkban vendégeskedő színdtársulat szub- rettprimadonná járói álmodoztam. Túl az első verseken és életem első színházi tudósításán, melyet mint a helyi lap „külső munkatársa” írtam tizenöt sorban, és zengedeztem izzó jelzőkkel a kis szubrett szembetűnő tehetségét. Bűnös vagvok-e azért, mert tavasz volt és kék szemű az a nő? Bűnös vagyok e azért, mert miközben tavasz volt és kék szemű Volta az a nő, nem sokat törődtem azzal, mi van otthon? Hogy az apám fizetése hónapról hónapra kevesebbet ér? Hogy a nemzet tanítónapszámosait nem kényeztette el az akkori történelem? Hogy az anyám leakasztotta a falról az egyik képet, egy selyemfonállal hímzett gobelint, és eladta valakinek? Mennyit kapott érte, nem tudom, és már ő sem tudja megmondani, mért nem hallja, ha kérdezem. Mindenesetre csinált egy pár jó ebédet, vacsorát. Így ért az ötveneshez a naptár, amivel az időt és az életet mérjük, én köny- nyelmű ifjonc csak azt láttam: megint és megint üresen maradt egv kép helye, lassan megettük az apám részletre vásárolt gyűjteményének a felét, egy Czene- képet, erre világosan emlék-- izem, füstölt sonkáért adtunk ál ötvenkettőbe». Amikor a történetem kezdődik, még nem volt ötvenkettő. Negyvenhét volt, és hála a szímitársulat távozásának, több-kevesebb sikerrel leérettségiztem. Mindez nem is lenne most fontos, ha nem ezzel kapcsolódna össze az amit elmesélek. Az apám nem szerette a külsőségeket. Nem tudott szülői hegyibeszédet tartani, nem magyarázta el, hogy miért kell így, vagy miért amúgy: fél szavai voltak, és ha nagyon dühös volt rám valamiért, odasózott egyet a kobakomra. Nem tudtam mit akar, megdicsér-e, hogy túl vagyok az első próbán, vagy lehord a sárga földig, mert a lattnérettségin. én a senki, összehajtottam a tanárommal, hogy amit éppen hiányol, előtte mondtam el, tanú rá az egész vizsgabizottság. Így aztán kis híján majdnem elbuktam Caesar nyelvéből, hogy nem ez történt, számomra ma is isteni csoda... Azt mondta az apám: „Ott van az íróasztal felső fiókjában az ezüst cigaretta- tárca. A tied.” Persze, hősiesen dohányoztam, „Hároméves terv”, „Munkás”, és a dugiban szerzett, negyvennégy előtti „Extra” volt a kedvencem. Ezüsttárca? Nekem? Az övé? Amit az anyám ajándékozott neki az eljegyzési ebéden? Amiben ott van a monogramja: S. Ä.? Köszönöm, mondtam, és ezzel az érettségi és társai el voltak intézve közöttünk, Szép tárca volt. Forgattam: nehéz. Meg kopott is, a cirádái az egyik oldalán laposra simultak a használattól. Pedig az apám akkor már évek óta nem hordta, eltette a fiókba. Talán mert nekem szánta, az érettségire, és szóba sem jöhetett, hogy ebből is füstölt sonka legyen. Teliraktam cigarettával, betettem a belső zsebembe, és úgy vonultam a kisvonat állomásához, hogy Gyopáros- fürdőre utaztunk, ahol az érettségi bankettet rendeztük. A kisvonat nem sietett, voJtunk már vagy húszan-huszonöten, bolondságokat beszéltünk, meg az érettségit, rágyújtottunk, fújtuk a füstöt, és elkapott bennünket a világ leggonoszabb érzése:, azt hittük, miénk a világ. Amikor aztán én is felpattintottam az ezüsttárcát, és körbekínál- tam a penészszagú, de gyönyörű Extrákat, az elhűlt társaság közepén harsonák zengték-zúgták a diadalt: ettől a pillanattól minden megváltozik. Jött a kisvonat, kidaloltuk magunkat Gyopárosra, megettük a vacsorát, ellógtunk a lányokkal fürödni és hajnalban, angolkeringőt táncolva mentünk hazafelé a széles betonúton, aki pedig látott minket, vagy nevetett, vagy szomorkodott. A tárca ott lapult a zsebemben. Hűségesen szolgálta új gazdáját, nem szólt egy szót sem, ha leejtettem, vagy •annyi cigarettát tömtem be^ le. hogy nem lehetett becsukni, tűrt és létezett. Nem tudta még, hogy én ölöm meg, hogy én leszek az, aki egyszer végez vele. Eltelt egy csomó év, még hittem abban, hogy ,.az élet szép, tenéked magyarázzam?”, pedig tudtam már, hogy az élet nem galambtur- békolás, az élet nem száguldó siker, hanem harc és kifulladás, talpra állás és lero- gyás. Hogy az élet az életre hasonlít leginkább. Egyszóval teltek az évek, az ezüsttárcát félretettem, nehéz volt, húzta a zsebem, minek? Leszoktam a dohányzásról is, és ez a hősi tett egészen felvillanyozott. A monogra- mos ezüsttárca az én íróasztalom fiókjába került, egészen hátra, ott húzódott meg levelek és fényképek között, bebújt egy doboz alá és hallgatott. Amíg egyszer el nem jött a vég, ami a sorsába volt írva. Ezüstvásárt hirdettek az ékszerbollok, „jó pénzért veszünk tört ezüstöt, most adja el,, ha van ilyenje”. Eladtam. Vittem, mint egy hóhér a boltba, ahol rátették a mérlegre, és kifizették érte a csúfondáros kis összeget. A tárca eltűnt egy másik fiókban, még kiáltani sem volt ideje, én meg a pénzen bevásároltam, és csaptunk egy jó vacsorát. : n _ a kolbászt et- iKOr terrlj jutott eszembe a füstölt sonka, a Czene-képért kapott füstölt sonka, ötvenkettőben. Én még életemben nem szégyelltem úgy magam, mint akkor. Eladtam az ifjúságom. Akkor adtam el egészen. Ez a történet, talán kár is volt elmesélni. A csehszlovák fotó műveszet szemléié Kiállítás nyílt a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központban fotóművészek alkotásaiból. Képeink a kiállításról: Milos Vajir: Akt Lenka Nesazalova: Cím nélkül NÓGRÁD — 1985, november Jój, »lombot 9
