Nógrád, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-12 / 240. szám
ZENÉNK A NAGYVILÁGBAN Alighanem portyázó eleink vitték először külföldre a magyar zeniet. 926-ban jegyezte fel egy jámbor Szent GaOen-i szerzetes az ott járó lovas magyarokról, hogy ettek-ittak. majd „elkezdtek szörnyűséges hangon isteneikhez ordítozni” — vagyis énekelni. Zenetörténetünk persze nem erre az „exportra” a legbüszkébb. A XVI. században Bakfark Bálint személyében a legnagyobb lantművészt és lantkomponistát adtuk Európának, a XIX században Liszt Ferencet, kiváló karmestereket, hegedűművészeket. Auér Lipót például az orosz, majd szovjet hegedűiskola megteremtője volt. Századunkban tömérdek muzsikusunk vált világhírűvé, nemcsak Bartók, Kodály, hanem előadóművészeink is, százszámra.- A világhírű magyar muzsikusok többsége válaszút elé került: vagy elhagyja hazáját a karrier reményében, vagy itthon marad, de lemondhat a nemzetközi pályafutásról, sőt, 1945. előtt mindenféle fényesebb karrierről is. Ugyanis 'zenekultúránk, zeneakadémiánk ontotta a tehetségeket de nem teremtette meg, méltó itthoni tevékenvkedésük feltételeit. s nem volt olyan hatékony intézmény- rendszere sem. amely szervezte volna a zeneművészek rangos jelenlétét a nagyvilágbán. Mennyire jellemző, hogy mind Bartók, mind Kodály külföldi — bécsi — kotlakiadóhoz vitte műveit, mert a hazai vállalkozásoktól sem rendszeres kiadást, sem a művek előadásának gondozását nem remélhette. Századunkban több hullámban rajzottak ki a világba muzsikusaink, kenyér, boldogulás reményében. Sokat ártott az ötvenes évek merev felfogása, muzsikusaink elzárása a nyugati országoktól. Igaz, zenekultúránk jelenléte a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban azoknak az éveknek a vívmánya. A hermetikusan-lezárt nyugati határ volt a fő oka azonban annak, hogy 1956-ban oly’ sok zeneművészünk távozott. E cseppet sem politikai emigrációról csakhamar kiderült, hogy képviselői a magyar művészetnek új hazájukban is. Voltaképp a legutóbbi bő negyedszázad eredménye, hogy zenekultúránk, a hazai fejlődéssel összhangban, kiléphetett a nagyvilágba, mégpedig Magyarország képviseletében. Az eiső nagyhatású koncertsorozat az 1958-as brüsszeli világkiállításhoz fűződik. Ugyanebben az évben került sor az Operaház felszabadulás utáni első jelentős külföldi vendégjátékára, a világ vezető zenés színházai egyikében, a moszkvai Bolsojban. A 60- bs évek kezdetén megújuló, korszerűsödő ma- gyaí zeneszerzés is mind több nemzetközi elismerést arat, felfigyelt az idő tájt a világ zenepedagógiánkra, amatőr kórusmozgalmunk eredményeiig is. A Magyar Állami Operaház jóval több külföldi turnét teljesített az utóbbi negyedszázadban. mint a megelőző 75 esztendőben. Énekes szólistái közül Kincses Veronika, To- kody Ilona, Gulyás Dénes. Miller Lajos, Polgár László (a névsor nem teljes!) szinte többet van színpadon külföldön, mint itthon. Rendszeresén járja Európát a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata is. Szimfonikus zenekaraink is nagy becsben állnak világszerte: nemcsak a fővárosi zenekarok utaznak gyakran, más városaink — például: Győr, Szombathely — nagyégyüttesei is szívesen látott vendégek. Vonósnégyeseink attól kezdve, hogy a Tátrai-vonósnégyes nemzetközi -rangot szerzett, folyamatosan járják a világot. Hangszeres szólistáink közül a 30-as években hírnevet szerzett Fischer Annie éppoly sokat játszik külföldön, akár Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, a gordonkás Perényi Miklós, Onczay Csaba — és sorolhathám tovább. Ma már kétségtelen tény, nem szükséges az emigrációt választania annak a muzsikusnak, aki nemzetközi karrierre vágyik, s arra érdemes is. Zenei életünk hírét persze nem csupán az előadók viszik szét a világba.' Jelentős tényező a magyar hanglemez, amelynek értékét külföldi pályázatokon szerzett tömérdek nagydíj is kifejezi. Számos országban kedveltek a magyar kiadású kották, zeneműkiadásunkban rendkívül jelentős tétel az export, a Szovjetuniótól Kínáig, Spanyolországtól Japánig használják kottáinkat. Zeneszerzőink nemzetközi sikerei aligha sorolhatók fel. Jellemző, hogy Szokolay Sándor operája, a Vérnász, budapesti bemutatója (1964) óta 20 külföldi együttes műsorán szerepelt. Sokfelé ismerik és becsülik Balassa Sándor. Bozay Attila, Kurtág György, Láng István. Lendvay Kamilló, Petrovics Emil, Sárai Tibor, Szőllősy András alkotásait. A zenei nevelés Kodály nevéhez fűződő magyar módszerét tömérdek országban tanulmányozzák és alkalmazzák — hovatovább több eredménnyel, mint mi magunk. E módszer legjobb hazai ismerői rendszeresen kapnak kurzusok tartására külföldi meghívásokat. sok érdeklődő pedig nálunk tanulmányozza zenepedagógiánk metódusát. Kórusaink rendszeresen szerepelnek külföldi versenyeken, százával nyertek értékes díjakat e rangos találkozókon, negyedszázad alatt. Zenéi diplomáciáink is az elmúlt 25 évben fejlődött ki. Egész zenekultúránk elismerése rejlik amögött, hogy sok nemzetközi zenei társaság választott vezetőségében tevékenykedik magyar szakember Breuer János B fi NY FI JÓZSEF: £) B S 1 T Majd virágokat éltetek terméketlen talajba. Vén Asmrét az i'—hcr vatabogy eltakarja. Korán kaptam az obeáHbt, Kegyvesztett mm az ángyát. Szolgálni már nem akarok semmiféle csapatban. Haszna nincs így se, ügy se, csak nevetségre szolgál. Nem baj, boltod ha benn üres, csak ragyogjon a portál. Néhányon, öreg átmoddk, leváltott dinnyecsőszök, dünnyögünk mind egy ócska dalt, aki összeverődött. s majd elballagunk csöndesen, , korai elrekedtek, s megkóstoljuk a vérszíné éretlen cigánymeggyet. A házsor mögött lassan elbújt a nap, sötétebbek lettek a falak, itt is, ott is, mozaik- szerűen, mintha kirakós játék volna, gyúltak ki a fények az ablakokban, s ahogy az est palástja szétterült, egyre több ablak világított. — Barátságos itt — mondta a fiú, mert hosszú volt már a csönd. — Vicces — szólalt meg a lány is. A fiú tizenöt éves volt, a lány majdnem annyi. — Te ... — a fiú folytatni akarta, de elhallgatott. A bal keze kisujja a lány kezéhez ért. Arra gondolt, hogy a másik oldalon kellene ülnie, aztán felnevetett. — Mi van? — A lány nem vette el a kezét, de a hangjában szemrehányás érződött. — Arra gondoltam, hogy Ilyen közel még nem ültünk egymáshoz. Erre aztán arrébb húzódott fi lány. A régi helyükön ülték, egy füves löszpadon. — Az ablakok miatt van — mondta a fiú. — Most biztonságban érzed magad. — Hülye vagy. A fiú nem válaszolt, csend volt, a lány magára haragudott, amiért megbántotta a fiút. — Ne haragudj. — Azt akarod, hogy a csillagokról beszéljek? Most alig látni őket. Halványabbak. — Az ablakok miatt. — Igen, az ablakok miatt. Nem figyelted meg? Minél több itt a ház, annál halványabbak a csillagok. — Tegnap költöztek be. A fiú nem válaszolt, hallgattak, de újra összeért a kezük. — Azért ez is szép — mondta végre a lány, mert úgy vélte, hogy a beköltözés a fiú szerint nem illik ehhez a hangulathoz. — Szebb — mondta a fiú. — Mert más. — Minden más szebb? — Nem tudom. Talán igen. — Furcsa. — Mi furcsa? — Hogy nem ismerjük őket. — A lakókat? — Igen. — Lehet, hogy van köztük ismerős. — Lehet. Megint hallgattak egy sort. Tücsök ciripelt a közelben. — Nézd — mondta a fiú—, abban a lakásban egy Che Guevara-kép van a falon. — Es milyen nagy! — Poszter — magyarázta a fiú. — Nálunk ezt nem árulják.- Sokféle posztert lehet kapni. — De ezx nem. Aktot igen. Che Guevarát nem. Pedig jó lenne szerezni egyet. — Hova tennénk? A fiú nem felelt. Csak egy idő múlva szólalt meg: '— Rohadt ügy. — Micsoda? — Hogy csak az ablakokat látjuk. Nem tudjuk, hogy melyik mögött ki van. — Te mindig kimondod, amire gondolsz? — Többnyire. — Tudod, én most szeretnék becsöngetni a lakásokba. Oda, ahol ég a villany. — Szerinted mit szólnának hozzá? — Nem értenék. — Szerintem a szomszédok sem ismerik egymást. A válluk is összeért. Nem mertek megmozdulni. — Jó veled — mondta egy idő múlva alig hallhatóan a fiú, és a bal karját a lány vállára emelte. Régóta készült erre a mozdulatra, de most szégyelte, amit mondott, és sutának érezte magát. — Kívánlak! — jelentette ki, mintegy bizonyságául annak, hogy megveti a szentimemalizmust. — Nem hiszem — mondta a lány. — Ezt az utóbbit nem hiszem. — De tapasztalt vagy! A lány kibújt a karja alól. A fiú zavarában hátradőlt a füvön — A srácok most kiröhögnének. — Nézd — mondta a lány —, ott a földszinten kikönyökölt valaki. Farkas András: Dózsa WEÖRES SÁNDOR* Hadi emlékek Van aki ottmarad, van aki visszatér, s otthon hőstetteket, borzalmakat mesél. Van aki mellre szívja, van aki ásít, únja már és nézi, lába bütykén,, hogy mászkál a bogár. A lakás szögletében türelmes lámpa ég, körében kelnek-múlnak a háborús mesék. — Zavar? — Nem. De azért ülj fel... Ügy. — Egyedül van a szivar. — Biztos dolgozik a felesége— És ha nincs felesége? — Van. Különben nem kapott volna lakást. Biztos gyereke is van. Vagy gyerekei. — Te szeretnél gyereket? — Majd. Ha berendezem az életemet. — Látod, ez az. Az életet nem lehet berendezni. Vagyis nem érdemes. Azért szakadnak el egymástól, mert mindenkinek a saját ablaka a fontos, ahonnan kikönyökölhet. Azzal kész. . — A lakás is fontos. — Annyira, mint az ing. De, nem úgy mint egy saját parcella a világból. — De okos vagy! Nézd csak. hány új ablak van itt. Akkor váltsd meg a világot, ha neked is lesz saját ablakod. — Én nem fogok kikönyökölni, az biztos. — Akkor sem, ha nem leszek otthon? — Akkor sem. Egymásra néztek, aztán ügyetlenül, szenvedélyt mímelve összecsókolóztak. Mindketten óvatosan nyitották ki a szemüket, és elnevették magukat. — Biztosan sokan néznek — mondta a lány. — De többen vannak, akik nem néznek. El tudod képzelni, hogy hány ablak van a világon? „Életem legnagyobb eseménve" A nyelvművelő Kosztolányi Kosztolányi Dezső, anyanyelvűnknek Arany János óta talán legavatottabb művelője és művésze, nemrég lett volna százesztendős, ha el nem ragadja olyan korán, alig ötvenévesen a halál. A nagy- közönség elsősorban mint költőt, s regényírót ismeri, pedig nyelvművelő írásai, amelyek többnyire a Pesti Hírlap hasábjain jelentek meg erede-' tileg valóságos kis nyelvművelő remekek, s egész testes kötetet töltenek meg. . Az úgynevezett „nyelvtisztító” mozgalomban tűnt ki nyelvi ötleteivel, leleményével az anyanyelvet fenyegető fölösleges idegen szavak áradatával szemben. De mint a jó orvos, nem tilalomfákat állított, hanem fölírta a gyógyszert, egyszerre négyötfélét is, a kéznél levő, észre alig vett természetes gyógyfüveket: „A fantasztikus Kelet délibábos, regényes, rege- szerű. Fantasztikus szépség? Talán káprázatos, varázsos, elbűvölő, tündökletes, vagy csak csodálatos ... Mindenre alkalmazzák, ami a képzeletet csigázza. Ezért néha meg- rökönyítő, néha hökkentő, néha örvendetes. A fantsztiku- san buta ember szörnyen, vagy egetverően buta. A drágaság fantasztikus, tehát rémítő, sőt rémisztő.” Városi költőnek, írónak tartották, s annak vallotta magát ő is, hiszen egyetemi évei óta a fővárosban élt. De a magyar vidék, a Dél-Alföld, a a „boros, bús, lomha Bácska” küldte az irodalomba. Móra olvastán vallja ő, a városi író: „a magyar próza gyökerében és mivoltában népies, s más nem is lehet. Nincsen tudós stílusunk. Minél elvon- tabb, minél finomabb, légiesebb árnyalatokat keresünk, annál inkább vissza kell nyúlnunk a népnyelvbe...” De volt mondanivalója szinte minden nyelvi jelenségről: a szavak szépségéről, a helyes hangsúlyozásról, a szavak életéről, jelentésváltozásáról, s természetesen a nyelvet szürkítő, képzelethí- jas, bikkfanyelvű hivatali stílusról is. Az első világháborús években pécézte ki a következő „mintamondat”-ot egy közleményből: „A kormány nincsen abban a helyzetben, hogy az állatállomány kiszolgáltatása iránt támasztott igény teljesítésének lehetőségét elismerje.” S, mindjárt hozzá is tette csúfondáros leleménynyel: „A kalocsai meg a szolnoki paraszt azonban, ki csak arra kíváncsi, elviszik-e marháját vagy sem, s nem tudja, hogy ez a halmozott birtokviszony a francia szövegben csakugyan ékesen és világosan hangzik, így sóhajt föl: -A magyar nép nincsen abban a helyzetben, hogy az ép nyelvérzéke ellen elkövetett kicirkalmazott és körülterenn- tcttézett erőszakosság megért- hetőségének körülményeit előmozdíthassa«.” Minthogy élete az írás volt, s így állandó életeleme a nyelv, nem csoda, hogy anyanyelvéről azt írta: „életem legnagyobb eseménye __ Kőb en az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán.” Kosztolányi Dezső verseit, regényeit, elbeszéléseit, tárcáit, tanulmányköteteit forgatva, ékes, tiszta és szép magyarságát ízlelgetve mi sem igen mondhatunk róla kevesebbet, mint amit ő mondott Arany Jánosról: „Megindultan tekintünk emlékére. Mindig együtt fogiuk bámulni ót és anyanyelvűnket, melyet a legmagasabb tökélvre emelt.” Szilágyi Ferenc NóGRÁD — 1985. október 12, szombat 9 Aczél Gábor: ABLAKOK
