Nógrád, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-19 / 246. szám

/ Milyen az élet az Április 4.-lakótelepen ? Családias és baráti légkörben Üj lakótelep, vagy új kertváros? A tágas utcák, a vál­tozatos tervek alapján készült épületek száműzik a rossz értelemben vett, kőbezárt lakótelepi egyhangúságot. A há­zak előtt virágoskertek, néhol kerítésként élősövények, hátul és oldalt teljesen és okosan kihasznált, gondos ke­zekre utaló házikertek. A sokasodó fák, a tiszta utcák, a gondozott porták jelzik, hogy olyan emberek laknak itt, akik valóban magukénak vallják környezetüket. Balassagyarmat új, tágas, formálódó lakótelepéről, az április 4-i emeletes kertváros lakóiról van szó. Vajon mi­lyen emberek laknak itt. milyen közösséget alkotnak, mi­lyen gondok foglalkoztatják őket? Elősövény fogja körbe a bor­dó színűre vakolt 6-os számú épületet. A bejárattól jobbra bitument melegít egy halvány­zöld overálban levő fiatalem­ber. Szakács László mondja a nevét és nyújtja a kezét. a kábelgyárban művezetőként dolgozik. — Ki akarjuk feste­ni a lépcsőházat, előtte pedig rendbe tesszük a tetőt. Erre a napra szabadságot vettem ki... Két társával dolgozik. Az egyik Rith Lajos, a büntetés­végrehajtási intézet pártbizott­sági titkára, aki eljött segíteni. — Reggel kezdtük, délre sze­retnénk befejezni — mondják, majd arra a kérdésre: mi jel­lemzi az utca lakóinak együtt- létét, Szakács László válaszol­ja: — Családias jelleg. Néz­zen körül! Olyan ez az utca, mintha kertes házakban lak­nánk. Ugye, Szerencsések va­gyunk? Ismerjük egymást, ha bárkinek szüksége van segít­ségre, mi természetesnek tart­juk. Hívás nélkül megyünk. Mint általában a kisebb közösségek, a házunkat is jobban magun­kénak érezzük, jobban vigyá­zunk rá. A jó kapcsolatok ki­alakulásában a gyerekek is élen járnak. Ha napközben találkozunk, megállunk egy pár szóra, máskor meg. ha va­lamire szükségünk van, be- csongetünk egymáshoz. A leg­több időt akkor töltjük együtt, amikor a kertet gondozzuk, a füvet, bokrot nyírjuk. Munka után fél órára, egy órára le­ülünk beszélgetni. — Lépcsőházanként döntöt­ték el, hol, mennyit hagynak meg udvarnak, kertnek. Ná­lunk 4x6 méteres a kert. Gon­dozásuk elég sok idő* vesz el — vélekedik Rith Lajos, majd hangsúlyozza: — A közösségi munka valóban összefűz ben­nünket... Igaz, kisebb súrlódá­sok, félreértések nagy ritkán, de előfordulnak, amit közö­sen mindig megoldunk. A mellettük levő lépcsőház­ban laknak ISÍaszály Viktorék. Az asszony van otthon, aki szíves szóval invitál beljebb. A férje, az Ipoly Bútorgyár­ban, ő pedig a KÖPORC ba­lassagyarmati gyárában dolgo­zik. A konyhában lezárja a gázt, majd az ízlésesen beren­dezett nagyszobában ülünk le szót váltani. — Hét gyermekünk van. Kettő már kirepült, hárman dolgoznak és velünk laknak, a két legkisebb közül az egyik ipari tanuló, a másik általános iskolás. Sajnos, ál­landó rohanás az életünk. In­kább csak a gyerekek barát­koznak. Egyébként jól meg­vagyunk a lakótársakkal — mondja a jó kedélyű, közvet­len. szívélyes édesanya. Egészen más miliő, más világ tárul elénk a 46-os szá­mú házban Torjai Attiláék- nál. A feleség nyit ajtót. A Ba_ lassagyarmati Szolgáltató Szö­vetkezet fényképészműter­mében dolgozott, amíg igény­be nem vette a gyest. Második gyermekével, a kétéves kislá­nyával van otthon. — Kislányom csak öt pere múlva jelenik meg. Ennyi idő kell neki ahhoz, hogy az ide­genek jöttére benne kialakult félelme elszálljon... Valóban, nem sokkal ké­sőbb, fiútestvérével együtt —, ahogy az édesanyja mondja — produkálják magukat. — A házsoron többen va­gyunk gyesen. Főleg a nyári időben, délutánonként — ami­óta férjem megcsinálta a ho­mokozót és a kis házikókat — mindig együtt van a csapat. Olyan, mintha egy kis óvoda lenne. Közben „pletykálko- dunk”. Ne értsen félre: arról beszélünk, hogy ki,, mit köt, hogyan öltöztessük a gyereke­ket, ki, miként tudja beoszta­ni a havi fizetést. Akinek el kell menni bevásárolni, meg­kér bennünket, hogy vigyáz­zunk csemetéjére. Mi a név­napokat is megtartjuk. Juhász Péternéékkel jövünk össze. Ilyenkor hol az egyik, hol a másik családnál túrják fel a lakást a gyerekek. Beszélgetés közben nyílik az ajtó és belép Kaszás Ist­vánná. A szépen berendezett lakásban otthonosan mozog, ő is bekapcsolódik a beszélgetés­be. — Egy-két kivételtől elte­kintve, jó köztünk a kapcsolat — jegyzi meg, majd így foly­tatja1 — Idő kérdése, s még jobban összeszokunk. Az egy korosztálybeliek értjük meg igazán egymást. Azonosak a témáink, gondjaink. Én is jól érzem itt magam. Jók a szomszédaink. Az együtt­élés légkörét barátinak tar­tom. Az itt szerzett kellemes ér­zéssel telve jutottam el Jakus Jánosig, aki egy nagy farakás mellett serénykedett. Elmond­ta, hogy a PENOMAH balas­sagyarmati gyárában, a mar­havágóban dolgozik már 17 éve. Szabadságot vett ki, hogy a féldeszkából gyújtóst vág­jon. — Nagyon jó a kapcsola­tunk — mutat a még mellet­te levő két lépcsőházra. ☆ — Mivel töltik szabad ide­jüket? — Egy részét elviszi a hob­bikért — mondja Szakács László. — A többit pedig a gmk-zásra fordítom... — Mivel a férjem és az én keresetem kevés, ezért sza­bad időnk jó részét az 1300 négyszögöles telken végzett munkával töltjük el. Szóra­kozni, korábban sem jártunk a gyerekek miatt. Elég ne­künk a tv, a rádió, a magnó — folytatja Naszályi Viktor- né. — A vállalatnál szerve­zett kétnapos kiránduláson vi­szont részt vettünk. Gyulán voltunk és nagyon jóléreztük magunkat. — Kicsik még a gyerekek, ezért nem nagyon szoktunk elmenni — válaszol Torjai Attiláné. — Van lemezját­szónk, tévénk, rádiónk. Fér­jem —, aki a postánál háló­zattervező — szabad idejében, ha teheti, olvas, aztán ott a kiskert is. — Igaz, hogy messze van az ifjúsági ház, de ötéves gyermekemet elvittem a báb­előadásra, filmvetítésre. Mi­kulás-estre. Nagyon jólérez­tük magunkat, talán többet is elmennénk, ha jobban propa­gálnák ezeket a rendezvé­nyeket — vélekedik Kaszás Istvánná varrónő. "&• Most pedig, ahogy a mesé­ben szokott lenni, megkérde­zem, kinek, mi a kívánsága? Elsőként a szomszédban levő ABC-áruház nem kielégitő, nem folyamatos áruellátására panaszkodnak, pedig új veze­tő került az élére. Második­ként a meglevő játszótér hiányos felszerelését említi — társadalmi munkával is hozzájárulnának —, majd a rapszodikusan járó buszjáratot teszik szóvá. Kérésük, hogy a menetrendet ismertessék ve­lük. Végül, szóba került a kö­zelben levő körzeti pártszék­ház, ahol esetenként kulturá­lis rendezvényeket kellene szervezni gyerekeknek, fel­nőtteknek. ■& Dr. Fehér Sándorné, a Szán­tó Kovács János Gimnázium és Szakközépiskola magyar— francia szakos tanárnője, a la­kónegyed újonnan megvá­lasztott tanácstagja, a telepü­lésfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos beszélgetések so­rán eljutott minden választó­jához. Arra a kérdésre, mi­ként látja az itt lakók életét, a következőket mondja: — A hangulat családias, a lakóhá­zakat körülölelő kertek, ját­szóterek összehozzák a lakó­kat. Örömmel mondhatom, hogy mindenki részéről segí­tőkészséget tapasztaltam. A meglátogatott családok 90 szá­zaléka egyetértett a telepü­lésfejlesztési hozzájárulással, annak összegét azonban 500 forintra javasolta mérsékelni. A találkozás során jó érzés­sel tapasztaltam, hogy nem csak én. hanem választóim is kedvezően fogadták, hogy megismerhettük egymást. Á jövőben azt szeretném, hogy még több fa csepered­jen a lakóházak előtt, jobban felszerelt legyen a játszótér... Szöveg: Venesz Károly • Fotók: Bencze Péter Serénykedés a konyhában Na szályéknál Szakács László a bitumenfele­lős Többen vannak gyesen a ház sorból Uzsonna az erkélyen Szigetelés a háztetőn

Next

/
Thumbnails
Contents