Nógrád, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-16 / 243. szám

Szépen üresen Berhidán Tibiké földrengést játszik. Jóformán szünet nélkül. Ke­zét előrenyújtja, s furcsa re­megésbe hozza testét. Fájda­lommal telve nézik szülei, ro­konai. Mindössze háromesz­tendős Tibiké, de átélte a földrengést Berhidán. A ba­konyi 574 méter magas Öreé Futóné lábánál, a síkságon au­gusztus derekán dühödten morgott, remegett a föld, Ber- hidától a Balaton partjáig nyolc településen át tombolt, pusztított. — Most is félnek, remeg­nek az emberek, nem mernek visszamenni a házakba. Ha felettünk száll el egy repülő­gép. azt hiszik, megint jön a földrengés — mondja Stróbl Tiborné csöppnyi udvarukban, ahová találomra nyitottunk be, hogy közeli képet kapjunk a történtekről, és megtudjuk, miként halad a helyreállítás, van-e segítségük? Stróblék háza áll, a meg­roggyant kéményen önkéntes segítők dolgoznak. Valameny- nyien a 22-és Állami Építőipa­ri Vállalat dolgozói, a Petőfi Sándor Szocialista Brigád tag­jai. OktóMsii' — Szerda van, nem hiányol­ják magukat a vállalatnál? — A paksi atomerőművét építjük, kilenc plusz ötös munkarendben dolgozunk, s most szabadnapját tölti a többség — hangzik a válasz. Hamar meggyőződhetek ösz- szeszokottságukró!, szinte egy- emberként válaszolnak a kér­désekre. — Ha segítjük Mexikót, az éhező afrikaiakat, kötelessé­günk itthon is segíteni. Ön­ként jelentkeztünk a munká­ra, semmiféle ráhatás nem volt. Azt kérte tőlünk a ber- hidai tanács, hogy ne szom­bat, vasárnap jöjjünk dolgoz­ni, mert akkor az ország min­den részéből sok önkéntes ér­kezik. Aki nem tudott Paks­ról eljönni, az plusszmunkát vállalt otthon, melynek ellen­értékét átutalják az egyszám­lára. Körmöezy Zoltán, a paksiak művezetője azért jött, hogy megnézze: van-e elegendő anyag az építőknek. — Most negyvenegy tagú a brigád — mondja — négy komplexcsapatot vállalt az atomerőmű. Voltak itt Zala­egerszegről munkások, szer­számok, gépek nélkül. A mi erőnk abban rejlik, hogy hár­man előre jöttünk, megnéz­tük: konkrétan mit kell csi­nálni. Amikor a többiek meg­érkeztek, már tudták, ki, me­lyik házon fog dolgozni. Az anyagokat, a gépeket, állvá­nyokat, a kéziszerszámokat egy központi helyen tároljuk a faluban, kizárólag az építő­anyagokat kapjuk a tanácstól. A többiek visszakapasz­kodnak a tetőre, folytatják a kémény bontását. Mint Schell János mondta: az idő nekik segít. Valóban, kellemes nyár­utói nap van, de a lehulló falevelek, diók jelzik: őszben járunk már. Körmöezy Zoltán társaságában felkerestük a Bezerédy utcát, ahol a többi paksi dolgozik. Az egyik épü­let tűzfalát már kibontották, mielőtt hozzálátnának az új­jáépítéshez, alapot készíte­nek, anélkül húzták fel a há­zat hajdanában. Átellenben megroggyant vályogházat igye­keznek lakhatóvá tenni a pak­siak. — Megígérem, ez a fal nem fog eldőlni — kopogtatja meg Munkában a paksi önkéntes brigád a téglasort Vízi István —, de azért ne éljünk át még egy földrengést. Bármelyik utcában járunk, egymást követik a megtámasz­tott falú házak. — Amikor meglátták ácsa­ink ezeket a gyönyörű fenyő­gerendákat, fájt a szívük, vé­tek ilyet dúcolásra használni — mondja Körmöezy Zoltán. — A tanács a helyreállítás, az anyagok költségeit leszámláz­za, a tulajdonosoknak kell ki­fizetni. Nézze ezt a házat, nem érdemes helyreállítani, idővel majd összedől. Sok van ilyen, ezekre nem szabad köl­teni. — A lehetőségekhez képest nagyon elégedett vagyok a helyzettel, a szükségeshez vi­szonyítva paar nem — mondja Gyuricza László, az MSZMP Veszprém Megyei Bizottságá­nak eiső titkára. Munkahe­lyén, Veszprémben kerestük fel, hogy rövid interjút ké­szítsünk vele. — Az intézmé­nyek helyreállításánál nincs gond. lengyel munkások ís jönnek, csak a magántulaj­donban levő házak javításá­nál van feszültség. Az éjsza­ka eszembe jutott a honvéd­ség, talán tudnának segíteni. Én nem látok lehetőségét ar­ra, hogy a tél beállta előtt va­lamennyi magánház elké­szüljön. A faluközösségekben nem nyilvánult meg a kész­ség, hogy kalákában kijavít­sák a megrongálódott épüle­teket, holott általában kalá­kában épültek a házak. A földrengés után az emberek kiültek a ház elé és vártak. Nehezíti a munkát, hogy so­kan bejelentés nélkül érkez­nek segíteni. Ezeket az embe­reket először munkára kell szervezni, ezzel a beruházási vállalat van megbízva. — Falukat járva, magunk is meggyőződhettünk róla, de a munkások is elmondták, némi pazarlással folyik a helyreállí­tás. Mi erről a véleménye? — Ez biztos. Ilyen esetek­ben a pazarlás majdnem tör­vényszerű. A dúcoláshoz hasz­nált faanyag egy-másfél mil­lió forintba kerül. Bányavi­Az aládúcolt peremartoni bolt­ban déken vagyunk, a föld alatt alkalmazott anyagokat hasz­nálták fel a bányászok. Biz­tos, ami biztos, a dúcolásnik lélektani szerepe is van. Két­ségkívül van pazarlás. Veszprémben járva, volt al­kalmunk találkozni a megyei tanács elnökével, István Já­nossal. — A Berhidán dolgozó pak­si önkéntesek elmondták, jó­ízű kosztot kapnak, csak ke­veset. Sőt, tegnap este ők hagyták abba utoljára a mun­kát, alig jutott nekik vacso­ra. Azt is elmondták, hogy saját időbeosztásuk szerint reggel 6 órakor reggeliztek volna, csakhogy zárva találták az étkezdét. — Nem tudtunk róla. Ilyen jellegű panasz még nem ér­kezett hozzánk. Nincs megkö­tött forintkeret, ha a mun­kások naponta öt kávét kér­nek, megkapják azt is. Ez a helyi tanács figj’elmetlensége. — Lassúnak tűnik a hely­reállítás. Télre visszaköltöz­hetnek saját házukba a ká­rosultak? — A teljes helyreállítás be- fejeztét a jövő év közepére tesszük. A hidegebb idő be­álltával nehezültek a körül­mények. itt-ott elégedetlenség tapasztalható. A földrengés és az utórezgések száz négy­zetkilométeres területen nyolc települést érintettek, csak­nem 31 ezer embert. Egy hó­napig statikusok dolgoztak a településeken és ezt nehezen értették meg az emberek, azt hitték, két hét alatt végeznek. Elsődleges dolgunk a kitele­pítés volt, Veszprémben 210 OTP-lakást lefoglaltunk, Vár­palotán negyven családot he­lyeztünk el. A háztáji, az ál­latok miatt sokan nem akar­ták elhagyni Berhidát, nekik sátrakat állíttattunk fel. Ha szükséges, bárkit két nap alatt át tudunk telepíteni Veszp­rémbe. — Ügy tudom, a költsége­ket átterhelik a háztulajdono­sokra. De mit tehet az, aki­nek nincs tartaléka, vagy ele­gendő jövedelme? — Az Állami Biztosító kár­térítése mellett az OTP ked­vezményes kamatú hitelt biz­tosít, és maximálisan 100 ezer forintig vissza nem térítendő hitelt kaphatnak azok, akik erre valóban rászorulnak. Azt senki sem vállalta és vállalja, hogy az állam fedezze teljes egészében a kiadásokat. Je­lentős a társadalmi segítség, szinte óráról órára növekszik az egyszámlára befolyt összeg. Októberben Berhidán és Peremarton-gyártelepen még nem csitultak el a földrengés utórezgései. Gyuricza László első titkár szerint még két-há- rom évbe is beletelik, amíg az utolsó hullámok is elülnek, s teljes egészében helyreáll a rend, megnyugodnak a kedé­lyek. Boltosra varva — Má’ megörültünk, azt hittük, a maszekboltos jön! — fogadnak bennünket a ku­tasói öregek. Szépen, türel­mesen várakozva a főtéren Ülnek a lócán, beszélgetnek, hátha jön már az a boltos. Öt Cserhátszentivánnál hagy­tuk el, sokan álltak a kocsi körül, várni kell hát a kuta- sóiaknak. — De hát irt egyáltalán nincs bolt? — Hogyne lenne — mond­ják kórusban —. szép, új, most tették rendbe. Csak ép­pen harmadik hete zárva van. . . Szerény, formás kivitelű, frissen vakolt üzlet áll a fa­lucska közepén. Az egyik he­lyiségben élelmiszert, a má­sikban italt árusítanának — ha lenne eladó, aki helyette­sítene. vagy hosszabb időre el­vállalná a boltot. De nincs. Az egyik pulton tejeszacs­kók. csomagok, a másikon pá­linkásüvegek sorakoznak. — A kultúrházban megve- hetjük a tejet és a kenyeret, de ha mást akarunk vásá­rolni, mosóport, lisztet, teát, cukrot. . . akkor buszozni kell — sorolják a várakozó öre­gek, Bessenyei Lajosné, Sze­kér Mihályné, Szőllős János- né, s Huszár Kálmán. — Már aki be tud menni — veti közbe egyikük —, mert bizony nekem a lábam nem bírja, öreg vagyok. Hát mit tegyek ? — Megoldódik ez a gond — biztat — bennünket, Búzás Lászlóné. aki a pásztói áfész ellenőrző bizottságának égtük tagia, helybeli, s most ő áru­sítja a tejet, kenyeret a mű­velődési házban. A jelenlegi boltos gyereket vár, azt mond­ják, néhány évig ,otthon ma­rad. Kutasó.' ez az isten háta mögötti kis település alig két és fél száz lelket számlál. Az átlagéletkor magas, jobbára időskorúak élnek itt. Olya­nok, akik itt cseperedtek fel, innen jártak el dolgozni, s itt is öregednek meg. Fiata­lok évtizedek óta nem költöz­tek ide, építési engedélyt ti­zenöt éve nem adott ki a ta­nács. Kihalóban hát a falu? — Jönnek ide Pestről is! — háborognak a megjegyzésre az öregek. — Nézze csak meg a faluszéli víkendházakat! Valóban, a falu „kapujá­ban". egy domboldalon tucat­nyi házikó épült az üdülőtel­keken. egy másik tucat be­építésre vár. Itt a Cserhát karéjában gyönyörű a panorá­ma. nyugtató a csend, s nem száll a levegőben füst, gáz és piszok. Ha nem is tolonganak ezekért a parcellákért, de ka­pósak. Persze, ők csak hét vé­gére jönnek, megrakott ko­csikkal. — Nem lehet könnyű hely­zetben az alsótoldi közös ta­nács — említem Hirka Sán­dor végrehajtó bizottsági tit­kárnak —, hiszen hat telepü­lésről kell gondoskodnunk: Felső- és Alsótoldról. Garáb- ról. Bokorról. Cserhátszent- ivánról. Kutasóról. Jut a ke­vésből mindenhova? — Próbálunk igazságosak lenni — mondja —. dehát va­lóban kevés az igényekhez képest a rendelkezésünkre álló pénz. Kutasón nemrégiben csináltunk járdát, az Arany János útiaknak utat, a pász­tói áfész pedig a boltot re­noválta. .. — Mégis ott áll zárva! — Sajnos, hiába sürgetjük, kérleljük az áfészt, azt mond­ják, nincs emberük. Harma­dik hete van így, de most már tarthatatlan a helyzet. A pásztói áfész számos kis­település kereskedelmi ellátá­sáról gondoskodik. Persze, ez az utóbbi jelző egy kicsit túl­zó a kutasóiakat illetően. — Egyszerűen nem volt. aki vállalja — kaptuk az őszinte de korántsem elfogadható vá­laszt a kereskedelmi osztá­lyon. — Amíg nincs véglegesen új személy, addig miért nem lehet helyettesítésről gondos­kodni? — Ezt. sem vállalta senki. Messze van Kutasó, nehéz a közlekedés, sok időt elvesz. Egyébként. napokon belül megoldódik a gond minden bizonnyal, a környékből, sike­rül szereznünk egy házaspárt, akik vállalnák az élelmiszer-, és az italbolt vezetését. Most egyezkedünk. Mire e sorok napvilágot látnak, meglehet, jó árukész­lettel, választékkal, udvarias boltosok várják a kutasóia­kat. Meglehet. Ám, az alapel­látás egy kétszázötven fős fa­lucskában is alapvető kér­dés, s hetekre sem halogatha­tó. Ezt csak igazán az tudja, aki saját bőrén érzi: megélt hetven esztendőt, nehezen jár- kel, s nem buszra szeretné költeni kevéske nyugdíját. Tan ka László B népfront kongresszusa előtt Összehangolt igények és térnék Balassa'gyarmaton a "Szügyi úti pártház ezen az estén is megtelt: itt tartotta választási gyűlését a V. számú város­körzeti népfrontbizottság. Odakint már zajlott az élet, sokan még csak most tértek haza a munkából, ami­kor Siket Béla lévezető elnök félórával a kitűzött időpont után — hat órakor — meg­nyitotta a gyűlést. Unatényi László, aki az előző ciklusban a körzeti nép­frontbizottság elnöke volt, így kezdte beszámolóját. — Konkrét tárgyi ered­ményeink helyett inkább a HNF szerepéről szeretnék né­hány szót szólni. Legfontosabb feladatunknak a kapcsolat, az információáramlás fenntartá­sát tartottuk a lakosság és a városi tanács között. Unatényi László elmondta, hogy igyekeztek segítséget nyújtani az állami szerveknek, hogy terveiket jobban össze­hangolhassák a lakosság igé­nyeivel. — Nagy gond, hogy moz­galmunknak csak a lelkiis­meret és a becsületszó az alapszabálya, ebből sok fél­reértés származik — folytatta. — Vannak, akik felvállalják a közéleti szereplést, a meg­bízatást, de nem tesznek ele­get annak. Gyakorlati tevékenységükről szólva elmondta, hogy leg­fontosabbnak a környezetszé­pítést és karbantartást tart­ják. Miután a népfrontgyűlés elfogadta a beszámolót, a második napirendi pontra, a városi tanács VII. ötéves terv- koncepciójának ismertetésére került sor. — Folyamatos, zökkenő- mentes átmenetet szeretnénk biztosítani a VI. és a VII. öt­éves terv között — kezdte előterjesztését Puszta István- né, a városi tanács munka­társa. — A tavalyi évről, il­letve az előző ciklusról csak annyit, hogy sok gondot si­került a félmilliárd forintos költségvetésből megoldani. Puszta Istvánné hangsúlyoz­ta, hogy az elkövetkezendő ciklus legnagyobb feladata a nevelési központ építése, amelynek első szakaszára a szerződéseket a napokban ír­ják alá. — Feladatként áll előttünk a telefonhálózat és a szenny­vízrendszer bővítése. Lesznek olyan gondok — folytatta — amit továbbra is csax a la­kossággal együtt tudunk meg­oldani. A népfrontgyűlés végén Siket Béla ismertette a jelölő- bizottság javaslatát a négy­tagú városkörzeti elnökségre és a 23 tagú városkörzeti bi­zottságra, valamint javasla­tot tett arra a három aktivis­tára, akik a városi népfront- értekezletten a körzetet képvi­selni fogják. Az egyhangúlag elfogadott javaslat szerint a körzeti bizottság elnöke, Vi- czián Tibor, titkára Czencz Józsefné, alelnök Dankó Jenő és Szalai István lett. A városi népfrontértekezle­ten Fenyvesi János, Pünkösti Istvánné és Rózsahegyi Sán- domé képviseli a V. számú városkörzeti bizottságot. h. r. Éhesnek lenni: mindany- ^ nyian ismerjük e kelle­metlen érzést. Ingerlékenyek, türelmetlenek teszünk tőle, s ilyenkor még felesleges kiló­inkról is megfeledkezünk... és ilyenkor nem jut eszünk­be, hogy a világon majdnem 500 millió ember éhezik, so­kuknak már szinte az evés­hez se lenne ereje. Október 16. Élelmezési vi­lágnap. A FAO, az ENSZ az idén 40 esztendős, élelmezési és mezőgazdasági szervezete — magyar javaslatra — ‘ 1979- fes konferenciáján határozatot hozott arról, hogy ezen a na­pon a világon mindenütt for­dítsanak fokozottabb figyel­met a föld jelentős részét sújtó éhínség felszámolására. E feladat szinte elképzelhetet­lenül bonyolult és nagy. Hi­szen miként lehetne feloldani azt az ellentmondást, hogy amíg a világ fejlett országai­ban az élelmiszerraktárak iärcwae vannak, az élelmiszer­ÉLELMEZÉSI VILÁGNAP árakat a kormányok mester­ségesen tartják magasan, és egyre több ember küzd a túl- tápláltságból eredő betegsé­gekkel, addig a harmadik vi­lág országaiban százmilliók az éhhalál szélén tengődnek. A FAO tagországai évente több milliárd dollár értékű élelmiszersegélyt küldenek az éhezőknek, s akikhez eb­ből eljut valami, azok némi haladékot kapnak. Ennek ellenére a segélyekre szükség van. Egy világ lehe­tett tanúja nemrégiben, hogy ma is népszerű pop- és rock­sztárok tanújelét "adták «em­berségüknek, annak a még so­I hasem látott, hatalmas kon­certnek a megrendezésével, melynek bevételét felajánlot­ták az éhezőknek. Azóta m rí hazai popzenészeink is szervezik a maguk segélykoncertjét, s bár az ötlet nem a sajátjuk, a cél nemes, és akciójuk min­den támogatást megérdemel. Hiszen az elsődleges cél a mostani helyzetben időt nyer­ni, időt arra, hogy az éhín­séggel küzdő országok segít­séggel, de saját értejükét is erre koncentrálva kiépíthes­sék sajátos körülményeiknek megfelelő élelmiszer-gazda­ságukat. Ehhez pedig szak­emberek, technológiák, te* nyészanyag, gépek, vegysze­rek szükségesek. Csakis ísv lesz képes eltartani a föld az ezredfordulóra prognoszti­zált hatmilliárd embert. Miklós Éve JA vártnál lassabban halad az újjáépítés Horváth Teréz NÓGRAD— 1985. október 1A, szerda 5 Berhidai utcakép

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents