Nógrád, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-12 / 214. szám

fSwtií •motor A fáradtság biztonságrontó hatása A gépjármű vezetésekor a különböző hatások miatt el­fáradunk. .Figyelemkihagyás, hibás mozdulatok, helytelen megítélés, szendergés, álom­kép. tudatkiesés, sőt elalvás is bekövetkezhet vezetés köz­ben. A fő veszély az, hogy az elfáradás kezdeti jeleit nem vesszük észre mindig. A biológia szerint a fáradt­ságot a testben felhalmozódott sa akanyagok idézik elő. Egyedüli ellenszere az alvás, amely alatt a felgyülemlett méreganyagok elbomlanak. A hosszú út fárasztó hatá­sa ellen csak úgy leltet vé­dekezni, ha leállunk, egy ki­csit mozgunk, szellőztetjük a vezetőfülkét. Ez minőén élánkítőszernél jobb hatású. Fárasztó .hatásokat kelte­nek a rezgések is. A gépjár­művek motorjai élénk rez­gésbe hozzák a karosszériát, amelyet átvesz a benne ülő ember teste is. Belső szer­veink (a gyomor, a vesék, stb.), amelyek laza rögzíté- sűek, különösen érzékenyek a rezgésekre. A testben ugyan­is a rezgések egy része hő­vé alakul át. más része az izmok rugalmas ellenállásán megtörik. Az izomellenállás — a munkavégzéshez hasonló­an — igénybe veszi az izmo­kat, tehát fáraszt. Ezenkívül a rezgések zavarják a vérke­ringést és a belső elválasztásé mirigyeket is. Elfáradást okoz a kényelmetlen vezetőülés is, amelyből nem lehet jól ki­látni a forgalomra, vagy nem illeszkedik testünk méretei­hez, formájához, túlzottan elölte vagy hátra van döntve. Az a jó vezetőülés, amely a gerincoszlopot végig megtá­masztja, mert másképpen a test rugózik és fárad. A rosz- szul elhelyezett kezelőpedá­lok szintén igen fárasztók. A helyes megoldás, az, amikor a pedál nyújtott, támasztott lábbal működtethető. A vezetőfülke levegőcseré­jéről is gondoskodni kell, mert a befülledt, oxigénhiá­A gumi­abroncsokról A gépjármű egyik legfonto­sabb alkatrésze a gurniao- roncs. A ma gyártott abron­csok két nagy csoportra oszt­hatók, diagonál és rádiói ab­roncsokra. A diagonál gumi­abroncs szovetvázában a kord- cérnák a kerék haladási irá­nyával 30—40 fokos szöget zárnak be, tehát az egyes ré­tegek kordszálai egymást ke­resztezik. A radiál abroncs­ban a kordszálak egymással párhuzamosan, a haladási irányra merőlegesen futnak. Ez az alap rugalmas és ter­helhető, de még nem elég szi­lárd. Ezért a futófelület alatt még egy övbetétet helyeznek el textilkord- vagy acélsze­reiből. A diagonál és radiál ab­roncsok nemcsak konstrukció­ban, hanem menettulajdon­ságokban is eltérést mutat­nak. A kedvezőbb tulajdon­ságok a radiál abroncsnál je­lentkeznek: jobb tapadás, jobb úttartás, nagyobb rugalmas­ság, nagyobb utazási kénye­lem, jobb iránytartás, bizton­ságosabb kanyarvétel. A hát­rányokat sem szabad persze elhallgatni: magasabb beszer­zési ár, nagy önfrekvencia (kockakövön rezonaciahajlam), érzékeny oldalfal. (Az oldal­falak érzékenysége miatt a járdát a lehető legnagyobb szögben közelítsük meg. és kis sebességgel, óvatosan hajtsunk fel rá.) A jelenleg érvényben lévő szabályok értelmében a gép­kocsira kizárólag egyfajta ab­roncs szerelhető, (vagy dia­gonál. vagy radiál.) A kétb'- pus ugyanis, különbözőképpen viselkedik a kanyarban. A diagonál gumiknak nagyobb az oldalirányú „kúszása” a ka­nyarban. Ha netán az első kerekeken diagonálok vannak és a hátsókon radiálok, a ko­csi nehezebben jön ki a ka­nyarból, míg ellenkező eset­ben könnyebben kicsúszik. Ha a gépkocsi egyik tengelyén különböző szerkezeti abron­csok vannak, normál körül­mények között a jármű veze­nyos levegő álmosít. Fárasztó lehet az út a forgalom egy­hangúságával, kicsi vagy ép­pen túl nagy forgalmával,.éj­jel a mögöttes forgalom erős reflektorával, valamint a bo­rús, esős idő, a hőség, az időjárás-változás. Ezek a ha­tások semmiféle gjmgyszer- rel nem ellensúlyozhatok, csak a fokozott figyelem, az éberség, a nyugodtság segít­het. A nagyobb gépjárművek vezetése mindig, a kisebbeké pedig huzamosabb ideig fá­rasztó, akkor is, ha egyéb­ként minden rendben van. A gép működtetése, irányítása ugyanis szellemi és fizikai munkát követel, a fáradtság pedig a biztonságot veszé­lyezteti, ezért közbeiktatott pihenők szükségesek. Ahhoz, hogy a fáradtság el­len sikeresen védekezzünk, elsősorban ismernünk kell a tüneteit. Melyek azok? Köz­ismert a szemhéj elnehezedé- se, az ásítás, a melegérzés, az alvás vágya. Van aKinél úgy jelentkezik a fáradtság, hogy szúrást érez a szemében, sze­me előtt kettős kép jelenik meg, kiszárad a szája, szom­jas lesz. Ilyenkor meg kell szakítani bizonyos időre a vezetest, és a gépkocsiból ki­szállva pihenni, mozogni kbll, frissítőt kell fogyasztani. A hosszú, nyílegyenes sza­kaszokkal épített autópályák fárasztó jellege ismert doloc Van olyanfajta veszélye, amely autóhipnózis néven kezd ismertté válni. A hip­notikus állapotnak egy bizo­nyos válfaja ez, amikor a vezető nem alszik, mégis nem létező tárgyakat, alakokat lát, és nem lát meg olyanokat, amelyek viszont léteznek. Nem kell magyarázni, milyen veszélyes állapot! Egyébként nemcsak a hosszú, egyenes útszakasz válthatja ki, ha­nem az is, ha egyhangú úton nagyobb sebességgel halad, ha minden idegszálával össz­pontosít a gépkocsivezető. Ideális módon — állítva — tárolt gumiabroncsok külön­böző futóműprofilokkal. tője nem észlel különbséget. Ha azonban hirtelen fékezni kell, az eltérő tapadási tulaj­donság miatt a gépkocsi a radiál abroncs felé irányt változtat a vezető akarata el­lenére, a kocsi megcsúszhat, megperdülhet. Annyi könnyítést azért meg­engednek az előírások, hogy a diagonál vagy radiál abron­csokkal ellátott autóknál a két első vagy a két hátsó ke­rék más mintázatú legyen. Igen ám, de ilyenkor két pót­kereket kell magánál tartania az autótulajdonosnak, hogy kerékcsere esetén meg tudjon felelni a követelményeknek:. Akár diagonál, akár radiál abroncsokkal van felszerelve egy gépkocsi, legyenek azok bármilyen mintázatúak. egy vonatkozásban nincs enged­mény: a mintázatnak mini­málisan egy milliméternyire ki kell emelkednie a gumife­lületből. Amint ugyanis a gumiab­roncs mintázatának mélysége 1 mm-re vagy ennél keve­sebbre csökken, a tapadóké- pess'ég rohamosan romlik, ne­hezebb az iránytartás, a ka­nyarvétel. növekszik a bal­esetveszély. B. L Kínos meglepetés Soproni SE—Salgótarjáni BTC 2—1 (t —1) Sopron, 2000 né­ző, v.: Molnár, (Gergácz, Ka. ráth). Sopron: Horváth G. — Gosztola, Benkő, Vámos, Hegedűs — Riba (Ta­más a 46. percben). Szaiai, Fehér — Wlczek, Boga ti (Ha­lász a 67. pereben). Deresár. Edző: Gun.vhó Ferenc. SBTC: László — Nagy, Juhász, 7A- monvi, Babosán — Poór (Oláh M. 73. percben). IJrbányi, Lin- ták — Sváb (Oláh B. a 46. pereben), Jónás, Bartus. Ed­ző: Haász Sándor. A Bányász kezdett jobban, a 3. percben Zimonyi éles fe­jese alig kerülte el a soproni kaput. A 15. percben Goszto­la bombája zúgott el László kapujának felső .sarka fölött. A 21. nercben Bogáti szögle­te után. Vámos pörgetése csaknem vezetést szerzett a hazaiaknak Egy perc múlva, -Tuhász szabadrúgása a felső lécen csattant. A következő percben a sooroniak ellentá­madását Bogátj vezette. jó labdával indította Wiczeket, a szélső csinált egv esőit, maid átívelt a túlsó oldalra, ahol a berobbanó Derecár öt méterrőL estében a jobb sa­rokba lőtt. 1—0. Lipták Zoltán A gól után a Bányász min­dent elkövetett az egyenlíté­sért. Urbánvi háromszor is gólhelyzetbe került, a két leg. nagyobbat elhibázta, a har­madiknál aztán 18 méterről, laposan a jobb sarokba küld­te a labdát. 1—1. A 42. perc­ben Dercsár sárga lapot ka­pott. Nagy Bogáti-szólóval kez­dődött a második félidő. Vé­gül a csatár ballal laposan lőtt, László azonban nagy bra­vúrral elcsípte a labdát. Egy tarjáni támadás végén Zimo­nyi lövését Horváth vetődve védte. A 68. percben Wlczek a kaputól 10 méterre, Gosz­tola elé gurított, s a jobbhát­véd pattogós lövése a jobb sarokba került. 2—1. Egy perccel később az Oláh Bé­lát lerántó Hegedűs is .■járga lapot kapott. A 88: percben Fehér a mérkőzés legnagyobb helyzetét hibázta el. A ragyogó időben lejátszott mérkőzésen a játék képe egyáltalán nem mutatta, hogy a táblázat első helyezettje játszik a 19. ellen. Gunvhó Ferenc edző meglepetést ké­szített tarjáni kollégájának, Haász Sándornak: azt a Bo- gátit küldte pályára, aki már csaknem egv éve nem ját­szott. A veterán középcsatár jó játékkal hálálta meg a bi- za’mat, így része 'van a győ­zelemben. Az SBTC a me­zőn vben tetszetősen játszott, különösen Lipták és Urbá- nvi, de a kínálkozó' gólhely­zeteket elhibázták. A Sopron győzelme reális, az eredmény csak azoknak meglenetés, ak:k nem látták a mérkőzést. Jók: Gosztola, Hegedűs, Wlczek, ill. Zimonyi, Lipták. Weisz Ferenc Helycsere a másodosztály élén NB I.: Békéscsaba—Tatabá­nya 3—1 (1—1), Pécsi MSC— MTK-VM 2—0 (1—0), Debre­ceni MVSC—Bp. Volán 0—0, Bp. Honvéd—Haladás 2—1 (0—1), Siófok—Ferencv. 2—0 (1—0), Vasas—Videoton 0—0, Csepel—Rába ETO 2—0 (1—0), Zalaegerszeg—Ú. Dózsa 1—1 (1-í). A bajnokság állása 1. Bp. Honvéd 8 5 3­19- 5 19 2. Pécs 7 5 2­14- 4 12 3. Z.-egerszeg 8 2 5 1 13-11 9 4. Rába ETO 8 2 4 2 17-14 8 5. Videoton 8 2 4 2 9- 8 8 6. Debrecen 8 2 4 2 6- 9 8 7. Békéscsaba 7 3 1 3 11- 9 7 8. Ferencváros 6 3 1 2 11-10 7 9. MTK-VM 8 3 1 4 10-11 7 Kispályás labdarúgás 10­-11. Haladás 7 3 1 3 9-10 7 Ű. Dózsa . 7 2 3 2 9-10 7 12. Tatabánya 8 1. . 5 2 6- 9 7 13. Vasjas 8 2 3 3 10-14 7 14. Bp. Volán 8 2 2 4 11-15 6 15. Siófok 8 2 1 5 10-12 5 16. Csepel 8 2­6 5-13 4 NB II.: Debreceni Kinizsi— SZEOL DÉLÉP 2—2 (1—1), Metripond—Baja 6—0 (3—0), Szekszárd—Nagykanizsa 1—1 (0—1), Szolnok—Komló 2—0 (0—0), Kazincbarcika—Vác 1—2 (1—2). Veszprém—H. Szabó L. SE 3—1 (1—0), Keszthely—DVTK 4—1 (3—0), Nyíregyháza—Dunaújváros 0— Ó, Eger—Ganz-MÁVAG 1— 0 (1—0). A bajnokság állása 1. Eger 6 4 2­11- 4 10 2. Salgótarján 6 4 1 1 11- 3 9 3. Keszthely 6 4 1 1 9- 4 9 4. Vác 6 4­2 6- 7 8 5. D.-újváros 6 2 3 1 8- 4 7 6. Diósgyőr 6 3 1 2 13-10 7 7. G.-MÁVAG 6 3 1 2 7- 6 7 8. Szekszárd 6 2 3 1 6- 5 7 9. SZEOL-DÉL. 6 2 2 2 12- 8 6 10. Metripond 6 3­3 11-19 6 11. Komló 6 3­3 10-10 6 12. N.-kanizsa 6 2 2 2 9- 9 6 13. Veszprém 6 3­3 30-12 6 14. Nyíregyháza 6 2 1 3 6- 8 5 15. Szolnok 6 2 1 3 8-11 5 16. Baja 6 2 1 3 9-14 5 17. Sopron 6 1 2 3 7-11 4 18. Debr Kinizsi 6 1 2 3 6-10 4 19. H. Szabó L. 6 1 1 4 6-10 3 20. K.-barci.ka S­­6 5-14 0 Országos akció a Magyar Ifjúság Kupáért Fodíj: utazás a jövő évi mexikói világbajnokságra Sajtótájékoztatót rendeztek tegnap a KISZ KB budapes­ti székházában, ahol dr. Var­ga Sabján László, a szövet­ség központi bizottságának titkára beszélt az idei köz­ponti ifjúsági, turisztikai és sportakciókról. Elmondta, hogy hazánk felszabadulásá­nak 40. évfordulóján me­gyénként öt fiatal kerékpá­rozta végig a Battonyától Nemesmedvesig tartó 510 ki­lométeres távot, és az úton sok százan csatlakoztak hoz­zájuk. Több mint tízezren vettek részt a VIT-túrán az ország négy helyszínén és kö­zülük harmincán elindultak a moszkvai találkozóra is. Eh­hez az eseményhez még szá­mos sportrendezvény kapcso­lódott hazánkban. A bajai ODOT-nak 1500, a szilvásvá- radi EEOTT-nak is minden eddiginél több résztvevője volt. Népszerűeknek bizonyul­tak a vándortáborok és a balatonszemesi sportvezető­képző tábor már a diáksport­szövetség közelgő megalaku­lását készítette elő. Mintegy 900-an indultak a legutóbbi fővárosi kajak-kenu verse­nyen. Az olimpiai ötpróba ak­ciónak pedig továbbra is igen sok a híve. A KISZ KB titkára ezután ismertette a Magyar Ifjúság Kupa kispályás labdarúgó- torna indításával kapcsolatos, legfontosabb tudnivalókat. Az akció célja a rendszeresen sportoló fiatalok táborának szélesítése, és a sportszerve­zők, -aktívák számának, az if­júsági közösségek öntevé­kenységének növelése. A KISZ, a SZOT, a TOT, az MLSZ és Expressz Utazási Iroda akciójára tíztagú női és férficsapatok jelentkezhetnek. Feltételek: az együttesek tag­jai közül legalább hét 1954. december 31 -e után született fiatal legyen; a játékosok nem lehetnek olyanok, akik tavaly, vagy az idén igazolt labdarúgók voltak a férfi­bajnokság első három, illetve a női bajnokság első osztá­lyában. A csapatok összetéte­le a mérkőzéssorozat folya­mán nem változhat. A nevezési díj ezer forint csapatonként; ezt az összeget a városi, illetve a nagyközsé­gi KISZ-bizottságokon besze­rezhető csekkeken kell befi­zetni. Emellett ki kell tölte­ni azt a nevezési lapot, amely a Magyar Ifjúságban, a Nép­sportban és a Népszavában többször is megjelenik majd, és a csekkszelvénnyel együtt beküldeni az illetékes KISZ- bizottságokhoz. Benevezni 1985. október 15-ig lehet. Sportpályát és labdát, ese­tenként felszerelést a helyi sportegyesületek, játékveze­tőket a megyei szövetségek biztosítanak maid az akció­hoz. A selejtezők 1986. már­cius 31-ig tartanak, szabad­téri pólyákon és teremben. Az a cél, hogy minél több mérkőzést játsszon egy-egy csapat. Az országos finálé 24 női és ugyanennyi férfi­együttese április 11—13-án dönti el Budapesten a végső sorrendet. A két győztes gárda tagjai ott lehetnek majd nézőként a jövő évi mexikói labdarúgó-vb-n. a második helyezettek a BEK- döntőn, vagy más világver­senyen, a harmadik-hatodik helyen végzők pedig sport­szervásárlási utalványokai kapnak. (Az akció Nógrád megyei lebonvolitósáról ha­marosan részletesen tájékoz­tatjuk olvasóinkat.) V. F. Olimpiai ötpróba Jövő szombaton: futó kispróba két helyszínen A kiírásnak megfelelően ebben a hónapban folytatódik az olim­piai ötpróba rendezvénysorozata. Nógrád megyében legutóbb, má­jus 19-én próbáztak a vállalkozó fiatalok és idősebbek, hiszen a vizis>portok ű zésére nincs mód itt tömeges méretekben. Az ed­digi nógrádi próbázásokon a ko­rábbi években tapasztaltnál jó­val többen vettek részt. Akik a hátralevő három próbán teljesí­tik az előírásokat, összegvűjthe- tik az emblémás sporttáskák el­nyeréséhez szükséges 10 pontot. Ezzel egyben jog of szereznek ar­ra is, hogy részt vegyenek azon a sorsoláson, amelyen az 1987-es római atlétikai világbajnokságra szóló jegyeket lehet nyerni. A szeptember' 21 -i futó kispró­ba távja férfiaknak 14, nőknek 7 kilométer, amelyet 90. illetve 40 perc alatt kell megtenni. Sal­gótarjánban a hagyományos hely­színen, az SBTC tóstrandi pályá­jánál lesz a rajt, ahonnan a nők Somoskőújfalu, a férfiak Hatvan irányába futnak majd. Balassa­gyarmaton, a nagy ligeti sportte­leptől Kóvár. illetve a nyírj esi tó felé indul el jövő szombaton a mezőny, egységesen 9.30 óra­kor. A próbázás feltételei azo­nosak a korábbiakkal: orvosi igazolás és 20 forint nevezési díj befizetése szükséges hozzá. Ezen a rendez\Tényen is lehet szerez­ni egy-egy pecsétet a Palóc 4-f-l próbasorozathoz. Hogy mi­nél többen induljanak, a rende­zők 5—5 ezer forintos vásárlási utalványt iá felajánlottak a leg­több diákot indító általános és középiskolának. ■—Ry— Kupak ü ideírnék Salgótarjánban Illusztris vendégcsapatok a pályán A hét végén kétnapos női. ess férfi-röplabda- torna színhelye lesz a nógrádi me­gyeszékhely. A gyengébb nem képviselői „Ka- rancsi Barátság” címmel nemzetközi viadalon vesznék részt a Beszterce-telepi Álta­lános Iskola tornatermében, míg a férfiak a salgótarjáni városi sportcsarnokban mér­kőznek meg majd a hagyo­mányos Karaites Kupáért. A hölgyek mezőnyét a szlo­vákiai T. I. Iskra Hnusta és a Slovan Rimanska Sobota részvétele teszi nemzetközivé. Négy együttes érkezik a fő­városból: a BHG SC, a BVSC juniorcsapata, a Ganz Vil­lany SE és a Ferroglobus SC. A salgótarjáni SVT — az új sportegyesület — mint házi­gazda és két további NB li­es rivális, a Jászberényi Lehel SC és a Nyíregyházi VSSC vesz részt még a tornán. A kilenc csapatot két cso­portba sorolják, melyek kö­zül a másodikban a rima- szombatiakkal, a ganzosokkal és a Ferroglobusszal kerül össze a nógrádi együttes. A mérkőzéseket két nyert játsz­mára játszák. A csoportokon belül szombaton 8-tól 19 órá­ig. vasárnap ugyancsak 8-tól 10.30-ig tartanak a selejtezők. Ezután játszák le a helyosz­tókat a csoportok azonos he­lyezettjei között. (A B cso­port negyedik helyezettje két­szer lép pályára a helyosz­tón.) A hét férficsapat között természetesen ott lesz a Sal- gó öblös SC és a Romhánui Kerámia együttese is. Olyan neves ellenfeleik lesznek, mint a Kossuth KFSE, a Bor­sodi Bányász, a Gyöngyös. valamint a DXJTÉP SC és a Honvéd Steinmetz SE Pécs­ről. A tarjániak szombaton az első párban, 8.30 órakor lép­nek pályára a baranyaiak el­len. utána a Kerámia SE el­lenfelei lesznek a gyöngyösi­ek. A sportcsarnokban más­nap 8 órától folytatódnak a körmérkőzések. Izgalmas, színvonalas csatákra van ki­látás mindkét helyszínen. A kupaviadal jó alkalom a résztvevőknek az NB Il-es bajnokság előtt az erőfelmé­résre. Érmek Kaposvárról Kaposváron ren­dezték meg a ha­gyományos Kapos —Pannónia Kupa ifjúsági és fel­nőttökölvívó-vi­adalt. Nógrád megye színeit a Balassagyarmati Sportegye­sület féltucatnyi sportolója képviselte és mind a hatan éremmel tértek haza. Zagyi László (75 kg) arany-, Mik­lós Tibor (81) ezüst-, Gresi- na Gábor (63,5), Kolompár Jenő (51), Fekete András (63,5) és Horváth Ervin (81) bronzérmet szerzett. Gresina és Zagyi az ifjúságiak között indult. Szívroham a kispadon Kedden este Cardiffban drámai körülmények között alakult ki a Wales—Skócia labdarúgó-világbajnoki selej_ tező 1—1-es végeredménye. A tét nem kevesebb volt, mint a mexikói vb 24-es dön­tőiébe jutás, amelyre a dön­tetlennel Skóciának még meg­maradt az esélye. Az izgalmak olyannyira megviselték Jock Steint, a skót válogatott világszerte köztiszteletnek örvendő «2 éves szövetségi kapitányát, hogy néhány perccel a hár­mas sípszó előtt rosszul lőtt a kispadon, elveszítette esz­méletét, s hiába szállították azonnal kórházba, már nem lehetett megmenteni az éle­tét. Az orvosi diagnózis sze­rint szívroham okozta halá­lát.

Next

/
Thumbnails
Contents