Nógrád, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-07 / 210. szám

* í

,

A szép Supergirl

A jövő ablakai

Sci-fi filmek divatja

r Irodalomban, képzőművészetben, filmben egyre nagyobb helyet foglal el a Science fiction Méghozzá nem is újkeletűen, hisz’ a világirodalom, s az egyetemes képzőművészet számos példát mutat rá. Bár nagy részük

— ezt el kell ismerni — inkább fantasztikus, mint tudományos. Nem ezekkel akarok most foglalkozni, inkább az utóbbi évek filmművészetében — filmgyártásában — sűrűn felbukkanó sci-fikkel. Nem megyek vissza Wells A láthatatlan emberéig. Az idő ablakait is csak azért említem, mert magyar példa. 1969-ben rendezte Kuczka Peter írásából Fejér Tamás, nemzetközi szereposztással. Gábor Miklós és Darvas Iván mellett a bolgár Ivan Ando- bov, a lengyel Krystyna Mi- kolajewska és az NDK-beli Heidemarie Wenzel (a tévében futott: A halál archívuma című sorozat egyik szereplője) játszották.

Majmok bolygója, Fahrenheit 451, Harmadik típusú találkozások, Csillagok háborúja, E. T., A nyolcadik utas: a halál, a Solaris, a Sztalker, Robotokkal a Satumus körűi

— néhány cím a nálunk is ismert nyugati és keleti produkciókból.

A siker újabb és újabb sci- fik készítésére ösztönzi a producereket, hisz’ busás profittal kecsegtetnek. Lucas, Spielberg milliomos lett. Gyakran az első alkotás vitatott színvonalát sem érik el’ a folytatások, de úgy látszik, ez sem veszi el a vállalkozókedvet, A Csillagok háborúját követte A birodalom visszavág, a Supermant a Supermanek és a Super- girl, legutóbb a 2001 — űr- odisszeia folytatása készült eV; 2010 — az év, amelyben felvettük a kapcsolatot címmel. Nem sokka] korábban jelent meg nálunk a 2010 könyvalakban, Ebből készült a filmváltozat, Arthur C. Clarke nagy sikerű regényéből írta, rendezte és fényképezte Peter Hvaims, aki a fő_ szerepet az Oscar-díjas Roy Schneiderre bízta. Hyams szerényen így nyilatkozott: Kubrick filmje, a 2001 és az én 2010-em között majdnem 20 év telt el. Változtak az idők, változott a mozi, és az én filmem lényegesen különbözik az első résztől. Kubrick zseni, céltalan lett volna őt utánozni.”

A főszereplő Roy Schneider mellett a produkciónak több más Oscar-díjas közreműködője volt, így Richard Edlung, aki a különleges effektusok felelőse és David Shire zeneszerző.

Miközben e sorokat papírra vetettem, megérkeztek a friss külföldi lapok, amelyek bizonyítják, hogy a sci-fi áradat tovább hömpölyög. Elkészült a Superman és a Csillagok háborúja negyedik része, a 2029-ben játszódó Terminator, a Starfight és a Buckaroo.

Miről szólnak általában ezek a művek? Van-e értelmes élet földünkön kívül ? Ha igen, hogyan történik velük a találkozás? Hogyan pusztítja el magát az emberiség, hacsak...? Földön túli rossz és jó erők harcáról értünk vagy ellenünk. Hová vezethet a tudomány fejlődése? Stb., stb.

És hogyan szólnak? Filozofikusan vagy meseszerűen, színvonalasan vagy gyatrán. Uszítva vagy a békés egymás mellett élést sugallva. Például a 2010-ben amerikai és szovjet asztronauták indulnak közös akcióra.

Azt olvastam valahol, hogy a sci-fi a legoptimistább mi- faj, hisz abban, hogy az emberiség nem pusztítja el önmagát, lesz jövő évezred is. És a műfaj kedvelői? Azt hiszem, kíváncsi emberek vagyunk. Ha már az élet, véges, legalább a végtelen fantázia termékeiben próbáljuk megsejteni, mi lesz. amikor mi már nem leszünk.

Erdős Márta

Szélárnyékban a szobrászművészet?

Beszélgetés Várady Sándor szobrászművésszel

Olykor az az érzése támad az embernek, hogy ezekben az években szélárnyékban vitorláznak a szobrászok. A néhány gyakrabban hallható néven kívül nincsenek kiugró egyéniségek. Tehetségtelenebbek1 volnának az utódok, vagy csupán a lehetőségeik szerényebbek? Netán a mondanivalójuknak nem találnak megfelelő kifejezési formát? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Várady Sándor szobrászművésszel, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége szobrászszakosztályának titkárával.

— Aligha hiszem, hogy holmi tilalomfák akadályoznák a mai magyar szobrász- művészet fejlődését — kezdte Várady Sándor. — A helyzet az önkifejezés szempontjából kedvező, mert nálunk létező jog a művészi szabadság. A szakma egyenesen meg is követeld a művészektől az önállóságot, a sajátos kifejezési módot. Viták és szabad kísérletek folynak a művészeti életben, s születnek egészen bátor alkotások. Sajnos, az ötvenes évek norma- rendszerének a sokkját nehéz kiheverni. Köztudomású, hogy akkor a művészet célja a közérthetőség, a direkt politikai mondanivaló volt. Talán ennek ellenhatásaként született meg az elmúlt húsz évben jó néhány olyan mű, amelynek nincs meg a közönsége. Sokan elfelejtik, hogy a művészetnek a megértés csak az egyik oldala; legalább olyan- fontos az akkumuláció, a belső fel- töltődés.

■— Elmondható-e a mai magyar szobrászművészetről, hogy van sajátos arca, mással össze nem cserélhető karaktere? Van-e nekünk nemzeti szobrászatun k?

— Ez nehéz kérdés. Mit jelent az, hogy ,,nemzeti szobrászat”? Gondolom, olyasmire céloz, ami Medgyessy Ferencre és körére volt jellemző a század első évtizedeiben, a népi ihletésű művészet, a népi Írókéhoz közel álló gondolkodásmód. Nos, ha így érti, Medgyessy után iskolateremtő nagy egyéniséggel már nem találkozunk a

magyar szobrászatban. Sokan a hatása alá kerültek — kijártam hozzá magam is—, egyebek között olyanok is, akik egyébként nem értettek egyet a gondolatvilágával. Medgyessy úgy akart fogalmazni, hogy a néző magyar szobrot lásson, ne Rod int és Maillolt. Érdekes, hogy ennek ellenére — vagy talán ezért — éppen Maillol figyelt fel rá, s kapott ezután Grand Prix-t az 1930-as párizsi világkiállításon... Ma is vannak nagy szobrászegyéniségek. de már nem iskolateremtő erejűek. S a feladatok arányában ma is visszavisszanyúlunk Medgyessy- hez, ami persze nem szégyen. Éppen ő volt az, aki kijelentette: „Mindenkinek volt apja”. Vagyis: kultúra csak a dolgok egymásra épülésével, az előző generációk tapasztalatainak figyelembevételével létezhet... Régen, a művésztelepeken biztosított volt a folyamatosság. Az egy körhöz tartozók hasonlóan gondolkodtak, s ez bizonyos fajta biztonságérzetet adott. A tereket saját szempontú szobraikkal és épületeikkel töltötték be. A „szocreál” szétdűl. ta a régi telepeket. Az egyéni hangokat nem tudta elnyomni, a hamu alatt izzott a parázs, de egységes csoportok már nem alakultak ki. Teljesen újjászületett az utóbbi húsz évben a magyar képzőművészet, s ma általános érvénnyel elmondhatjuk, hogy a szakma jó átlagszínvonalon dolgozik. A szobrászművészetet két nagy veszély fenyegeti: a túlzásra való hajlam és a sietség, a kiérlelet- lenség.

— Megmagyarázná ezt egy kicsit bővebben?

— Most a nonfiguratív az úr, s ez a tábor hallani sem akar a figuralistákról, azok értékeiről. És nem ez az egyetlen „izmus”, amely a tolerancia minden jele nélkül magának vindikálja a művészet babérkoszorúját. Sohasem vezet jóra, ha egy-egy irányzat ki akarja sajátítani magának a közönség ízlését. Másrészt az embereket ma borzasztóan hajtja az idő: újra és újra bizonyítani kell, kiállításon szerepelni, lehetőleg minél többet és minél hamarabb. Ez a sietség nem kedvez az elmélyült munkának, az igazán kiérlelt alkotásoknak. Kétségtelen, hogy a sikeres, avagy sikertelen munka mindig is egzisztencL ális kérdés volt a szabadfoglalkozású művészek számára, de régebben ez valahogy másként „manifesztálódott”, mint manapság Ré- gente a kávéházak voltak a legjelentősebb színterei a művészeti életnek. Egy-egy nagy művész köré gyűlni rangot jelentett, s tőle még az igaz. ságtalan kritikát is könnyebben elviselte az ember. Ma ilyen kávéházi csoportosulások nincsenek. Többszörösen fontos szerep hárul tehát a szövetségre, a szakosztályokra. Nekünk kell fórumot biz. tosítanunk a vitáknak, az érdekcsatározásoknak. Más ez természetesen, mint egy kávéházi törzsasztal, de hát változnak az idők.

— A gazdasági „jégkorszak” hogyan érinti a szobrásztársadalmat ?

— Tapasztalataink szerint

a művészek úgy védekeznek, hogy alkotóközösségekbe tömörülnek. Legalábbis ez az egyik, gyakori útja a védekezésnek. Termelőszövetkezetek történetét festik meg díszes albumokban, összehangolják az eladásokat, vevőkört toboroznak. Az állami támogatás csökkenése, az állami megrendelések elenyésző száma azokat érinti a legérzékenyebben, akik korábban az úgynevezett beruhá- aásos munkákból éltek. Most,

a felszabadulás 40. évforduló, jára szaporodtak ugyan a megrendelések, de tartós javulásra nem lehet számitani. Folyamatosan emelkednek az anyagárak, a műterembérek, az energiaköltségek. A kivitelezés költségei fölemésztik a honoráriumot.

— Ha a gazdasági tényezők ennyire meghatározzák a művészek lehetőségeit, indokolt-e még művészi szabadságról beszélni?

— Ez a kérdés bennem >s többször megfogalmazódott. Különösen azután, hogy az egykor az abszolút szabadságot jelentő szimpóziumok is anyagi okok következtében indultak hanyatlásnak. A szimpóziumi ösztöndíj ma olyan kevés, hogy aligha engedheti meg magának egy családos szobrász a több hónapos részvételt. Havi háromezer forintból nem lehet eltartani a gyerekeket, kifizetni az otthoni műhely rezsijét... Igen súlyos gondnak tartom, hogy a mai gazdasági szabályozók egy kalap alá veszik a képzőművészeket a szórakoztatóipar alkalmazottaival. Művész — művész... Alapvetően kellene megváltoztatni ezt a szemléletet, s akkor talán megnyugodna a szakma, amely most a fel- bolydult méhkashoz hasonlítható. S még valami: le kelle- ne szokni arról, hogy mindig a művész adakozzon, ő legyen nagyvonalú. Szobrok kellenek egy szabadtéri nagy- rendezvényhez? Kérjük a köveket, lehetőleg azonnal, 9 ingyen! Aztán az ünnepek után a művész futkoshat, hogy egyáltalán visszakapja a szobrait. Konkrét példákat tudnék felsorolni az ilyen szervezésre.

— ön milyen kiutat lát ebből a helyzetből?

— Csak a magam nevében, és a magam posztjáról nyi- latkozhatom. Nagyon sok körülöttünk a sértett, csalódott művész. Vissza kell szereznünk a szövetség tekintélyét, s vissza kell szereznünk ezeket az embereket.

Havasi János

Hiányt pótol honismereti irodalmunkban

Könyvsorozat Magyarország megyéiről

Egyre többen szeretnék megismerni szülőföldjüket, s a kört bővítve, hazájukat. Ezt a korjelenséget aknázta ki a Kossuth Könyvkiadó, amikor tervbe vette és megindította a Magyarország megyéit bemutató könyvsorozatát, amely ízelítőt ad egy-egy megye jelenlegi életének minden területéről. A Gyenes László szerkesztette, eddig tíz megyét bemutató sorozat egységes, a kötetek azonos felépítésűek, jóllehet a részletkidolgozásban eltérések is vannak. Ez természetes, mert minden könyvet más, általában ott lakó szakemberekből álló alkotóközösség írt. Az A/5 formátumú példányok terjedelme változó. Nem érik el, vagy csak esetenként á 200 oldalt. Ez meglepő, mert úgy tűnik, hogy a szerzők az egyes köteteknél nem használták ki a megengedett terjedelem adta lehetőségeket. Nehéz elhinni, hogy Veszprém megyéről csak 148 oldalt, Békésről csupán 155 oldalt lehetett közreadni akkor, amikor ugyanebben a sorozatban Komárom és Gvőr-Sopron megye szerzői 202—?02 oldalra kaptak lehetőséget.

Minden kötet a megve földrajzi leírásával kezdődik. Furcsa, hogy a Baranya- és Veszprém-kötetben sem a földrajzi ismertetésnél, sem 1 a közigazgatás bemutatásánál nincs térkép, s a Békéskötet térkepén csak a városok neve olvasható. Mintha Magyarországon még soha ilyen jellegű munka nem készült volna, teljesen új ösvényen kellene járni! Holott kitűnő hazai példaképek vannak ebben a műfajban, mint a Borovszky Samu által szerkesztett Magyarország vármegyéi és városai sorozat, vagy hazánk műemléki topográfiájának néhány, eddig napvilágot látott kötete.

A következő fejezet címe: Történelmi-társadalmi viszonyok. Ez a fejezet minden kötetben a megye történetét foglalja össze s ezért jobban fedi a tartalmat a Gvőr-Sop- ron-kötet, „A megye története” fejezetcím a többiben található „Történelmi-társadalmi viszonyok”-nál. A Győr- Sopron-kötet következő fejezetcíme is jobb és szebb, mint a többieké: „Településszerkezet, közigazgatás, népesség”, szemben a „Településviszo- nyok’Lkal, amelyhez a köz- igazgatás és a népesség ismertetése kapcsolódik. (Mellesleg, a mai magyar jogrendszer közigazgatás helyett az államigazgatás fogalmat használja.)

Érdemes összehasonlítani, hogy az egyes megyék milyen terjedelemben tárgyalják történetüket. A legbővebben — 47 oldalon — Kornál

rom (igaz, hogy a népesség alakulásával együtt), a legszűkszavúbban — 16 oldalon — Veszprém, ugyancsak a népességgel együtt. A többié e határok között mozog, ami érthetetlen még akkor is, ha a kiadó csak a megyék jelenlegi életének bemutatására összpontosította figyelmét. A már említett Bo- rovszky-féle sorozat is a megyék akkori állapotának fel- térképezését tekintette céljának, mégis például a Nógrád vármegyét leíró, 1911-ben kiadott kötetben, a vármegye története 246 oldal, míg a mostani l^'rád-kötetben

mindössze 20 oldal, a felénél is kisebb alakú könyvben. Az 1935-ben megjelent Jász— Nagykun—Szolnok vármegye múltja és jelene című monográfiában 149 oldalon olvasható a megye története, a Szolnokban pedig 24 oldalon ... A legterjedelmesebb fejezet minden könyvben a gazdasági viszonyokat mutatja be. Túlzás nélkül állítható, hogy ezek a sorozat legszebben kimunkált részei.

A politikai és társadalmi szervezetek, a művelődés- ügyet, a tudományos életet, az egészségügyet, a megyei testnevelést és sportot tárgyaló fejezetek ismét szűkszavúbbak.

Külön fejezet foglalja öszj sze a megyék természetvédelmét, műemlékvédelmét, idegenforgalmi helyzetét. Itt Nógrád idevágó fejezete a szerencsésebb, mert a szerző a műemlékek ismertetésére helyezi a súlyt a jelentősebbek felsorolásával — s ennek kapcsán beszél a műemlék- védelemről. így sokkal áttekinthetőbbé válik.

Mindegyik könyv a testvérmegyei kapcsolatokkal zárul.

A köteteket számtalan fénykép illusztrálja, amelyek a megfelelő fejezetekhez kapcsolódnak. Ebből adódik, hogy viszonylag kevés az olyan látványos kép, amely a megyére. egy-egy városára a legjellemzőbb. Több az ipari és mezőgazdasági üzemet, az ott dolgozókat, munkafolyamatokat bemutató fotó, mint amennyi arányosan kellene. Például a Szabolcs-Szatmár- kötet 59 fotója közül 26, a Fejér-kötet 64 képe közül 27. A megyék városait — a megyeszékhely kivételével — meglehetős mostohán kén- viselrk kének, általában e®'-- kettővel, mint a Heves-kő* ben. ahol Eger 15, Györ>«-"s

2. Hatvan és Heves mind*"®- sze 1—1 kénen szerepel. Falukép pedig csak elvétve akad.

A könyvek rendkívül olcsók, áruk 30 és 38 forint között van. A megyénként 35 000 példányban megjelent kötetek gyorsan vevőre találnak.

Fejezeteik, szövegközi táblázataik, grafikonjaik iól érzékeltetik a jelen fejlődést, amely alatt az utolsó negyven esztendő értendő. A sorozat hasznos, nagy űrt tölt be honismereti irodalmunkban, és ezért sikeres.

De. Csonkaréti Károly

Roy Schneider a 2010-ben