Nógrád, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-21 / 222. szám
K inek -leinek megvon o kedvenc évszaka. Van. aki a tavaszt szereti, totón a legnépesebb a nyár rajongóinak tábora, sokan a tétre esküsznek. Szándékosan maradt a felsorolás végére az ősz, hiszen — ha újra tombol is o nyár, — jócskán szeptember végét írunk már a naptárban. Ősz. Mennyi vers, rímbe szedett gondolat magasztalja ezt az évszakot. Mennyi jelző ijeszthető hozzá! Levéltarkitó, lombhullató, szőlőérleló, ködöt és esőt hozó, nappalokat rövidítő, vidám vagy borongás. Mindez az ősz. Vidám, vogy borongás? E kérdésre választ kapni fnduíj hát útnak, járj nyitott szemmel, tedd félre a hétköznapi rohanások gondját! Gyönyörködj az ősz színeiben, vagy erezz együtt azokkal, akik az elmúlás felett keseregnek! Járod oz erdőt, taposod az avart, s máris természetbarátokra bukkansz. Hogy azok mennyit tudnak neked mesélni az erdők világáról, a fák, a bokrok, a madarak életéről. Hallgatod őket, és azon kapod magad, hogy más szemüvegen keresztül vizsgálod az eléd táruló látványt, mint néhány perce. Csodálod a tarka leveleket: ilyen rozsdabarnát, égő tüzűt, aranysárgát csak a természet tud varázsolni. És mily' harmóniával illeszkednek egymáshoz! Megsimítod a fákat. A fákat, amelyek minden évben képesek a mar megújulást magukban hordozó elmúlásra. Aztán baktatsz tovább, arrafelé, ahol asszonyzsivaj, tere- fere hallik. A szőlőfürtöket kínálgató tőkék között. Nagy vidámság a szüret! De sok fáradság, kemény munka, mire e féltve pátyoígatott tőkék termést hoznak! Csipegeted az édes szőlőszemeket, ám a szüretelők hadóból kiválik egy nagykalapos, huncut nézésű bátyó. Kacsintgat, menj csak utána, visz ő téged ettől jobb helyre is. A pince hősében aztán megismerheted a borkészítés fortélyait, koccintgathatsz is a mesterekkel. Amolyan jobbféle hegylevével töltik újra és újra a poharadat. Van itt ilyen-olyan évjáratú, lehet vele öblögetni, míg az új bor kiforrja magát. Elköszönsz a víg társaságtól és máris újabb hangulatba csöppensz. Beragyogja a bágyadt napsütés a domb mögött meghúzódó kis falut, öreganyó üldögél a ház elé kirakott sámlin. Olyan, mint a mesében. A tornácon paprikafüzérek, mellette meg a kukorica szárad, öreganyó kesereg, hamar elbújik már a nap, hosszúak az esték. Magányosak. Nem lehet a ház előtt pletykálódni a szomszédokkal. Azt is elmondja neked, hogy majd küld ő a kiskert terméséből a városra, a gyerekeknek. Aztán megtoldja egy sóhajtással; „Tudj’ isten, megérem-e még a jövő nyarat!" Hogyan kapcsolódik egymáshoz az elmúlás és a megújhodás, oz új élet gondolata! Apróka lábak futkóroznak az iskola udvarán. Elsősök. Az ősz nekik valami újat, az eddigi gondtalan életüktől eltérő, más világot hozott. Nézed őket és a saját gyermekkorodra gondolsz. Hány ősz is telt el azóta, hogy először ültél be az iskola padjába? Eljátsza- dozol a szavakkal. Hány ősz szólat festettek hajadba a múló évek? Ah! Félre a borongással! Fiatalság, bolondság. Ismét egy közhelyszerű kijelentés. Ám az tény, hoqy a statisztikák szerint tavasszal, májusban köttetik a legtöbb házasság. És ki gondolná - ismét csak a statisztikára hivatkozva - ősszel, így szeotember táián megsűrűsödik a levélváltás az ifjak és a leányzók között. Mert véget értek az „életre szóló" nyári szerelmek. A vízparton, nyaralókban kötött ismeretségek. Mi marad utánuk? Néhány kedves hangú, nosztalgiázó levél. Levelek, amelyek lassan elmaradnak. És mi marad az őszből? Színüket vesztett, hulló falevelek, szürke, őszi esők, csizma- koptató nagy sarak, szunnyadó természet. És mi marad a lélekben? A megújhodás gondolata, a ta- voszvárás, új ígéretek, elképzelések születése. Hangulatok, impressziók. Vidámak vagy borongások? Embere válogatja. Adj hát választ erre önmagadnak! Szöveg; Kiss Mário Képek: Kulcsár József ŐSZI PILLANATOK
