Nógrád, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-16 / 217. szám
Család védelem — közős erővel M/ került a panaszládákba? Idézet egy olvasói levélből: „Csaknem fél évvel ezelőtt olvastam a NÓGRÁD-ban, hogy Salgótarjánban megalakult a családvédelmi szolgálat, azzal a céllal, hogy feltárja, felkutassa a hátrányos helyzetben élő öregeket, családokat, a problémával birkózó fiatalokat. Azt is megtudtuk a cikkből: a város tíz pontján fehér keresztes piros panaszládákat szereltek fel orvosi rendülök, gyógyszertárak környékén, hogy akinek jelzése, segélykérő levele van. abba bedobhassa. Kérdésem: mi lett a családvédelmi szolgalat sorsa, kerültek-e levelek a panaszládákba?” A kérdést a legilletékesebb- . nek. Zvada Ödönné városi vöröskeresztes titkárnak továbbítottuk. aki a családvédelmi szolgálat létrehozásánál bábáskodott, orvost, jogászt, rendőrt, pszichológust, gyámügyi szakembert szervezve a panaszokat orvoslók sorába. — Mint minden új kezdeményezés. ez is nehézkesen indult. Talán nem volt elég széles a propaganda, talán kevés ember tudott a ládák rendeltetéséről. .. Tény. hogy hosszú heteken . keresztül egyetlen levelet sem kaptunk. Már az is felvetődött bennünk; env- nyire problémamentes az életünk? Netán ennyire közömbösek vagyunk mások dogai iránt? Ami a problémamentességet illeti: csupán a megyeszékhelyen több mint tízezer a nyugdíjasok száma. Egy részükhöz eljutnak a vöröskeresztes aktívák, szociális gondozónők, ám még mindig akadnak feltáratlan fehér foltok. Élnek közöttünk idős emberek elhagyottan, egyedül, akiknek jólesne a támogatás, egy-egy baráti szó. És élnek közöttünk családok, amelyekben az apa. vagy mindkét szülő. italozik alkalmi munkából tengődik, a gyereket pedig az utca neveli. Előzzük meg a bajt, ha lehet! A családvédelmi szolgálat, a lakossági jelzések alapján. éppen erre hivatott. — Némi eredményről azért már beszámolhatunk — mondja a vöröskeresztes titkár. — Eddig négyszer bontottunk ládákat. összesen tizenkét panaszos levél érkezett. Teljes terjedelmüket a diszkréció, a titoktartás miatt nem adhatjuk közre, de a lényegből levonhatjuk a következtetést. A tizenkét jelzésből a legtöbb az úgvnevbzett nagyivókkal foglalkozik. Azokká1 akik még nem merítik kj az alkoholista fogalmát. de gyakran ..bedobják” a fejadagot. otthon zűröznek, bomlasztják a családot. — Nem alkalmaztuk azonnal a legszigorúbb szankciót. A szóban forgó italozókkal a megyei kórház ideggyógyász főorvosa beszélgetett, s hogy milyen eredménnyel, az máj, később derül ki. — Hogy mit tartalmaz a többi levél? Kérelmet szociális otthoni elhelyezésre, időskorúak gondozására. gyámügyi problémát, mozgássérülteket érintő környezetrendezést. — Meddig terjed a családvédelmi szolgálat jogköre? — Feladatunk az, információk begyűjtésé, s ha mód van rá. helybeni elintézése. A komplikáltabb eseteket továbbítjuk az ügyben illetékesekhez. — A sikerélményt az jelenti, ha -egy-egy bejelentés megnyugtatóan elintéződik. Kapnak-e erről visszajelzést? — Még nem vált gyakorlattá, Kivétel a rendőrség, és a -városi tanács igazgatási osz- . tálya, ahonnan levelet kaptunk az általunk továbbított ügy sorsáról. Ä családvédelmi szolgálat tehát él, létezik. Ne menjünk hát el közömbösen a fehér keresztes piros ládák mellett. Nem nagy fáradtság tollat, papírt ragadni és leírni azt, mit látunk, tapasztalunk a környezetünkben. Mindazok érdekében, akik valóban a társadalom támogatására, segítségére szorulnak. — ria — Megjelent a Béke és Szocializmus 8. száma Wémefri Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárhelyettese méltatja az MSZMP XIII. kongresszusát, elemzi a kongresszus határozatait. A többi között hangsúlyozza : a kongresszus megerősítette és az új követelményeknek megfelelően továbbfejlesztette a párt fő politikai irányvonalát. Pham Van Dong. a Vietnami Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszterelnöke méltatja hazáiénak az 1945. augusztusi forradalom óta megtett történelmi útját. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom az idén november 28-án emlékezik meg Friedrich Engels születésének 165. és augusztus 5-én halálának 90 évfordulójáról. Heinrich Oemkow professzor, az NSZEP KB mellett működő Marxizmus—Leninizmus- Intézet igazgatóhelyettese méltatta Engels munkásságát, Orlando Millas. a Chilei Kommunista Párt Politikai Bizottságának és titkárságának tagja elemzi, hogy milyen hatást gyakorolt Latin- Amerikára a második világháború. Guayana belpolitikai helyzetét súlyos feszültségek jellemzik. tanét Jagan, Guayana Népi Haladó Pártja Központi Bizottságának titkára áttekintést ad a párt tevékenységéről. A Béke és Szocializmus Prágában májusban szimpóziumot rendezett a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom történetének kiemelkedő állomásáról, a Kommunista In- ternacionálé 50. évfordulójáról. A folyóirat széles körű összeállítást közül a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusának történelmi jelentőségét és időszerűségét feltáró előadásokból. A nyugatnémet bókemozga- lom fő áramlatainak képviselői a folyóirat kezdeményezésére Bonnban eszmecserét folytattak a békemozgalomnak a megváltozott új körülmé- nvek között adódó új feladatairól, A szerkesztőség rövidítve közli a résztvevők állásfoglalásait. Fél évszázaddal ezelőtt, 1935. derekán Párizsban tanácskozott a kultúra védelmének nemzetközi kongresszusa. A nevezetes tanácskozásról Fe- liksz Kuznyecov, a filológiai tudományok doktora, a szovjet írószövetség vezetőségének titkára emlékezik meg. A tőkés társadalmak szociális és osztályösszetételének változásai szorosan összefüggnek a gazdasági struktúrájának módosulásával. A finn társadalom osztályszerkezetének változásáról ad átfogó képet Gunnar Asplund, Finnország Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja. Az idén véget ér a nők évtizede, amelyet az ENSZ 1975-ben hirdetett meg a Nemzetközi Demokratikus Nószö- vetség kezdeményezésére. A nők évtizedének legjelentősebb eredményei közé sorolható. hogy a világ közvéle- ménvének figyelmét sikerült felhívni a nők gondjaira. Er- rői ír Fairn Winston. az Egyesült Államok Kommunista Pártja nők jogaival foglalkozó bizottságának tagja. — Ki volt bátrabb, mint Heraklész, bölcsebb, mint Szókratész, becsületesebb, mint Washington és szebb, mint Apollo? — A feleségem első férje. ☆ Egy új popegyüttes vezetője dicsekszik: — A jövő hónapban külföldön lépünk fel. — Ez nagyon tapintatos Miietek. HUMOR — Honnan valók ezek a számok? — A számítógépből! — Hívja a főprogramozót! — A számítógép elbocsátotta 1 — Bocsánat, de ki itt a fő_ nők, én vagy a számítógép? — Sajnálom, de a számítógép egyértelműen azt mondja: nem ön! — ön megint kapott fize- tésemelest, én meg nem, Berger kisasszony. Hogyan csinálja ezt? — Elárulhatnám, kolléga úr, de ez magának mit sem használ. ☆ — Mami, mit csináljak, hogy ne legyen gyerekem? — Semmit, kislányom, abszolút semmit. Hunoaro»©n-lionol©m»vh©telc Díjátadás a nyitó hangversenyen Ma este minősítik a Nógrád táncegyüttest Minősítő bemutatót tart ma este Budapesten, a Budai Vigadóban a megyeszékhely Nógrád táncegyüttese. A fennállásának tizedik évfordulóját nemrégiben ünnepelt együttes jelenleg Arany III. minősítésű, ma este az Arany I.-ért lépnek színpadra. Ez a legmagasabb kategória, amit amatőr néptáncegyüttes elérhet, a cím odaítélésének feltételei a közelmúltban változtak. A Népművelési Intézel táncosztálya által delegált zsűri most koreográfusból, táncesztétából, zeneszerzőből, valamint az öltözetek hitelességének' elbírálására avatott emberből áll. Az évforduló alkalmából rendezett két gálaműsor tapasztalatait hasznosították a minősítésre való felkészülésben, s átszerkesztették műsorukat. A kétrészes műsor élére került a saját gyűjtésű öttételes Palóc szvit, szünet előtt lesz a Regrutanóta. s a műsor végére került a bonchidai Rokonság. Mint megtudtuk az együttes vezetőjétől, Mlinár Páltól, a minősítésre való felkészülés nem alakult szerencsésen. Az együttes kulcsszereplői közül ketten súlyosan megbetegedtek. négyen főiskolai tanulmányaik miatt elkerültek a városból. A fellépésen azonban már együtt lesz a csapat, a betegek is vállalták a szereplést. Örömhír azonban, hogy azok az alapító tagok, akik a minősítő után búcsúzni készültek a tánctól, megváltoztatták elhatározásukat. A Budai Vigadóban 19 órakor kezdődő műsorban a Csepel táncegyüttes is fellép, őket nem minősíti a zsűri, azért mutatják be műsorukat, hogy összehasonlítási alapul szolgáljanak a Nógrád megítélésénél. KATONA JUDIT: MAGÁNY Ma újra Rilkét olvasom s ülök a magány ablakában. Két gyerek figyel. Integet kamasz fiam. s a pici fodros, piros ruhában. Odatapasztják homlokuk az idő tiszta, kék üvegéhez, így látom őket mindig én, míg Kháron folyójához érek. A Budapest kongresszusi központban rendezték meg szombaton a Hungaroton- hanglemezhetek fővárosi nyitó hangversenyét. A Magyar Állami Hangversenyzenekar. a Magyar Rádió es Televízió énekkara közremű- désével Sólyom Nagy Sándor. Kincses Veronika. Takács Klára. B. Navy János. Polgár László el :;adá.s;:ban Doráti Antal vezényletével csendült fel Liszt Christus-oratóriuma Az esten átuták a Művelődési Minisztérium „Az év har.giemeze” díjait is'. Ezt' a kitüntetést Bartók Béla Hat vonósnégyes című lemeze nyerA Magyar Állami Operaház 102. évadjának nyitó társulati ülését szombaton tartották a budapesti dalszínházban. Mihály András igazgató es Szirtes György igazgatóhelyette el — a műveket a Takács- vonósnégyes szólaltatja meg: Schubert IX. (C-dúr) y/imfó- má.iának felvétele a Budanés- ti Fesztiválzenekar előadásában. Fischer Iván vezényletével: Händel Duettek es kantáták című korongja Respighi A láng című opera'a, egv népzenei album' a Finnugor és 'török népek zené valamint három irodaim1 e- mez: az Illyés Gyula -e-'ei — a költő előadásában: Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszai és A bús férfi panaszai, valamin* Csukás István—Bergendv István Süsü újabb kalandjai című felvételek. tes köszöntötte az Operaház dolgozóit és művészeit, köztük a társulat 11 új tagját, s értékelte az elmúlt idény művészi eredményeit és az intézmény munkáját. Évadnyitó társulati ülés az Operaházban Legyen házigazda... mottóval új kezdeményezésbe fogtak Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ munkatársai. Az akció lényege, hogy bárki megvalósíthatja saját ötleteit a művelődési központ munkatársainak segítségével, az intézmény technikai lehetőségeinek felhasználásával. A gyarmatiak kezdeményezése beleillik abba a korábban elkezdett sorba, hogy ne a művelődési ház szabja meg, hogyan és mivel töltsék az emberek a szabad idejüket, inkább az intézmény igazodjék a pihenni, szórakozni, művelődni vágyó közönséghez. Ez a törekvés összhangban van a „nyitott ház” koncepcióval, s lehetővé teszi, hogy az emberek igényeinek megfelelő szolgáltatásokkal váljon hasznossá a művelődési ház. Egybecseng a megyében működő szocialista brigádok számára meghirdetett Munka es művelődés mozgalom célkitűzéseivel is — s ebben igen aktívan részt vesznek a balassagyarmati brigádok. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ ezért különösen számít a szocialista brigádok kezdeményezéseire, arra, hogy egy-egy kollektíva jelzi, milyen színházi előadást, hangversenyt, filmet látnának szívesen, kivel találkoznának, miről hallanának előadás vagy kötetlen beszélgetés formájában. A kezdeményezés sikerét azonban az mutatja igazán, ha a szervezett közösségeken kívül baráti társaságok, spontán alakult közösségek jelzik, mit kívánnak a népművelőktől. A művelődési központban első alkalommal a Budapesti Finomkötöttárugyár egv brigádja lesz házigazda, ők egy nosztalgiabál megrendezéséhez kértek lehetőséget és segítséget. KOSSUTH RÁDIÓ: *.18: Mai kulturális programok Mit üzen a Rádió? (Ism.) 8.0«: A nét zeneműve. — Mozart: Ész-dúr zongora- verseny K. 482. 0.30: őszi séta Debrecenben. — Gulyás Pál versei 8.38: Ki kopog? 10.05: Nyitníkék 10.35: Muzsikáló természet 10 40: Nóták U.05: A Vándor-kórus fetvéteieiból 11.38: A kelletlen lány. XV/l. rész. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tála 13.00: Magyar előadóművés*«* albuma 14.10: Szvorák Katalin népdalokat énekel 14.28: .... őrizem a szemedet“ 14.55: édes anyanyelvűnk 15 00: Veszélyben 15.32: Kóruspódium 18.05: Hobbi. Dominó, gyerekek motoron <ism.) 17.00: Ecomix. Gazdasági maB«zin 17.30: A zeneirodalom remekműveiből 4 NÓGRÁD - 1985. szeptember 16., hétfő it 25: Mai könyvajánlatunk (is m.) 19.15: Az Ifjúsága Rádió bemutatója. 19.53: Lemezek és levelek 20.48: Dietrich Fischer-Dieskau operaáriákat énekel 31.3«: Mérce és teljesítmény 32.20: Tíz perc külpolitika 22.36: Népdalok 32.38: PAF-műsor 32.5«: Nagy mesterek, világhírű előadóművészek #.15: Éj fel után PETŐFI RADIO: #.#5: Népdalcsokor 9. OS: Napközben — zenés délelőtt 12.10: Fuvóopolkák 12.25: Kis magyar néprajz 12.30: Berki László népi zenekara játszik 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig. . 17.05: Újdonságainkból 17 30: ötödik sebesség 11.3#-? Zeneközetoen 10.30: Sportvilág _ 20.05: Show, ami show 23.20: Fali operettjeiből. 1. Az / elvált asszony, részletek 0.15: Éjfél után MISKOLCI STÜDIO: 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. 17.05: Hétről hétre, hétfőn es-te. Zenés magazin. Telefonügyeiét: 35-510. Szerkesztő: Horváth Kálmán. (Közben: El szeretném mondani. Mérő Miklós jegj^zete — Válaszolunk hallgatóink leveleire. Harcsai Nagy Éva összeállítása.) 18.00: Észak-magyarországi krómka — Sport. 18.25—18.30: Szemle az Észak-Ma- gyarország, a Déli Hírlap, a Heves Megyei Népújság, valamint a NÓGRÁD keddi számából. BESZTERCEBÁNYA: 10.30: Tv-hiradó 20.05: Magma. Szlovák tP-film. (ism.) 21.10: A Bega-terv. Dokumentumműsor. 21.50: Zenes, szórakoztató műsor 22.30: Hírek 22.40: Mi az a Rooming-jn-? (Ism.) 2. MŰSOR: 19.36: Tv-híradó 20.00: J. s. Bach-hangverseny. (Ism.) 20.30: Sporttükör 21.30: Időszerű események 21.36: Ez történt 24 óra alatt 22.10: Romantieizmus kontra klasszicizmus MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: A Sárkány közbelép. Színes amerikai—hongkongi karatekai and film. — Kohász: Aranyeso Y,uc- eában. Színes, szinkronizált oia.sz western. — IMH : Ki kém, ki nem kém? (14) Szinkronizált USA bűnügyi film vígjáték. — TlTj Folyóparti tangó. (14) Színes, szinkronizált szovjet film. — József Attila: Fla-shdance. Színes, USA-filxn. — Balassagyarmati Madách: Fél 4. háromnegyed 6 és 8-tól: Egy kicsit én, egy kicsit te. . . (14) Színes film vígjáték.— Pásztói Mátra: Ádáz hajsza. (16) Színes, szinkronizált bűnügyi film. — Nagybátonvi Petőfi: Fehér toM. Színes NDK- indiánfilm. — Szécsényi Rákóczi: Józan őrület. (14) Színes, NSZK— francia koprodukció. Meseinozi: A tanulékony panagáj. — Rétság: Átlagemberek. (141 Színes USA- ftlm. — Karancslapujtö: Álmodik az áMatkert. Színes magyar ter- mészetfiim. — Kisterenyei Petőfi: Sárkányölő. (14) .Színes, szitok - ronizált USA-mesehorror. — Ér- sekvadkert: öt láda aranyró'g. Színes;, szinkronizált francia ka- ’andfilm. — Nagylóc: Tskolamo- zi: Koma kalandjai — Jobbágyi: Sókirályfi menyasszonya. Színes, szinkronizált, látványos csehszlovák—NSZK mese fi lm. Rimóci lányok népviseletbe«