Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-12 / 188. szám
Ivóvízvezeték Róróson és Szorospatakon Egy perc telefon* Hegymászóink egészségesek A NÓGRÁD pénteki számában — Ítéletidő Európában címmel megjelent írás után igen sok érdeklődő telefont kaptunk: kik az<>k a hegymászók, akik szerencsétlenül jártak az Alpokban. A hír azért érintette érzékenyen olvasóinkat, mert a salgótarjáni hegymászóklub tagjai is éppen úton vannak a Mont. Blanc csúcsa felé. A tarjáni műszók időközben hazatelefonáltak, hogy mit, airól érdeklődtünk Orosz Mihály édesanyjánál. — A csoport egyik hölgytagja hívott fel bennünket szombat este. hogy a fiunk három társsal délután indult útnak jó egészségben. A telefonból úgy tűnt. ők nem is tudnak a balesetről. Az értesülésünk tehát csak annyi, hogy ők kivárták a rossz idő végét, és szerencsére jól vannak. — Orosz Mihály vezeti a csoportot. De ki a három társ? — Én csak Buda Lászlót és Farkas Pétert ismerem közülük. Sajnos többet nem tudok mondani. — Köszönjük szépen! A hír így is örömíeli, bár igazán nyugodtak csak a bátor vállalkozás végrehajtása, szerencsés hazatérésük után lehetünk. —vési— Ponten írtnak Évek óta a legjobbak kősóit van a szécsénvi vasútállomáson dolgozó MÁV—Volán komplexbrigád. A budapesti vasútigazgatóság területén levő 23 vasútállomáson 15 komplexbrigád végzi a fuvarozást. Közülük kimagasló teljesítményük miatt a szé- csényi brigád már évek óta a legjobbak közé tartozik. A 27 fős kollektívából 10-en a MÁV-nál, 17-en a Volánnál állnak alkalmazásban. Az egy év alatt kezelt. közel háromezer vasúti kocsinak kevesebb mint egy százalékát rakták ki, illetve be késve. A munkaversenyben részt vevő szécsényi szocialista brigád megszervezne a vasútállomáson tevékenykedő tanácsi megbízottak oktatását ifi. Példájuk nyomán a MÁV Budapesti Igazgatósága valamennyi komplexbrigád részére javasolta ezen. oktatások megszervezését. Földgáztárolás r Már a télre készülnek a Hajdúszoboszlói kőolaj- és földgázbányászok. Megtörtént a koolaj és a földgáz termelését, kezelését ellátó technikai berendezések vizsgálata, kijavították, kicserélték a hibás szerelvényeket, csővezetékszakaszokat. A kapacitás bővítése érdekében új termelő kutak bekötését kezdték meg.1 A tervezettnél is gyorsabb a hajdúszoboszlói föld alatti tároló feltöltése. Az idei nyár elején üzembe helyezett új gépekkel együtt., már napi négy^-öt- millió köbméter földgázt tudnak besajtolni a föld alá. Ezzel a tároló teljesítménye az elmúlt évi kétszeresére növekszik. A Nógrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat harmadik negyedévi átadási programjában két munka befejezése szerepel. Az egyik a rá- rósi víkendtelep vízvezetékének kiépítése, két víztározó létrehozásával. Az ivóvízhálózatot, amely meghaladja a két kilométert, már elkészítették. A víztározókat az end- refalvai termelőszövetkezet építőrészlege építi. A terv szerint a munkálatokat augusztus végére befejezik. EnIdén összesen mintegy húsz vagon paradicsomot szállít a Galgamenti Áfész szakcsoportja a Budapesti Konzervgyárnak. Nógrád legkisebb fogyasztási és értékesítő szövetkezete — az évente nyolcvan-száz vagon uborka mellett — most második éve konzervparadicsom termesztését is bevezette, példát mutatva ezzel a nálánál nagyobb. erősebb szövetkezeteknek. Ellentétben a A Salgó Cipőipari Szövetkezet tavaly végrehajtott gy á rtm ány f ej lesztésé nek eredménye már az első félévi eredményekben is jelentkezett. Termelési tervüket 10,8 százalékkal szárnyalták túl, nyereségük pedig 23 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakát. Az első fél évet jellemző sikeres folyamat azóta sem tört meg. A mostani negyedévben 27 ezer pár férficipőt, 3000 leányka-vászonlábbelit, 20 ezer pár női csizmát és 50 ezer munkavédelfni eszközt gyártanak. Júliusban árEgyre gyakrabban hallhatunk egy új amatőr színjátszó együttesről Salgótarjánban. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola KIVISZI együttese a nyárral is dacolva sok helyütt lép színpadra. A hét végén az úttörővezetők, aktivisták és ifivezetők salgóbányad találkozójának résztvevőit szórakoztatták Kaposi Miklós Júlia és Rómeó című paródiájával, valamint, a Megóvott szüzesség című vásári komédiával. Pénteken ugyancsak Salgóbányán szerepelnek a középiskolások vezetőképző táborában, augusztus 20-án pedig, a ceredi publikum tapsolhat hangulatos előadásukon. nek a feladatnak az elvégzése 4,5 millió forint bevételt jelent. A másik ivóvízvezeték átadására szeptember közepén kerül majd sor. Erre az időre elkészítik a két kilométer hosszúságú ivóvízvezetéket Szorospatakon, amelyért 2,5 millió forintot kapnak. A hálózat kiépítésével megoldódik az itteni bányaüzem vízellátási gondja. ugyanakkor ivóvízhez jutnak a közvetlen' környezetben lakó családok. Naptár 1 1985. augusztus 12., hétfő. Klára napja. A Nap kel 5.36 — nyug- I szik 20.02 órakor. A Hold kel — nyugszik 17.51 órakor. Száztíz évvel ezelőtt, 1875. augusztus 12-én született Nezsiderben, és 86 éves korában, 1961-ben halt meg Tapolcán Csörgey Titusz ornitológus. 30 fok Várható időjárás az ország területére ma estig: Túlnyomóan napos idő várható. Elszórtan azonban futózápor, esetleg zivatar is kialakulhat, mérsékelt, változó irányú széllel. Legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül alakul. 98 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a 32. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményille- ték levonása után — a következők : 4 találatos szelvénye 98 fogadónak volt. nyereményük egyenként 103 374 forint: 3 találata 9081 fogadónak volt, nyereményük egyenként 558 forint; a 2 találatos szelvények száma 259 484 darab. ezekre egyenként 24 forintot fizetnek. (MTI) — Több mint 20 millió forintos aktívummal zárta első féléves tevékenységét a Ka- rancs Termelőszövetkezet. A lapuitőiek eredménye a tavai- lyinél magasabb szervezettségnek köszönhető. T- Az iskolák egymást segítő akciójának szép példája, hogy a Deitári Általános Iskola hasznait, de még felújítható iskolapadokkal se. gitt sóshartyáni testvér intézményét. hozzájárulva a zökkenőmentes tanévnyitáshoz. Égett a méz is Tűzhöz riasztották 10-én a kora reggeli órákban a salgótarjáni tűzoltókat. Pásztó belterületén Kövicses u. 12. sz. alatt Turcsányi Pál portáján kigyulladt egy 40 négyzetméter alapterületű melléképület. s benn égett nagyértékű méhészfelszerelés, bar- kácsgép, motorkerékpár, tíz mázsa méz. közel 180 ezer forint értékű kárt okozva. A pásztói önkénteseket és a salgótarjáni tűzoltóparancs- nokság egységeit hajnali négy órakor riasztották, s a tüzet másfél órán belül sikerült elfojtani. A tüzet feltehetően a gázkészüléken felejtett éghető anyag okozta. Személyi sérülés nem történt. (MTI) Kedvezmények, Áfész-para dicsőm a Budapesti Konzervgyárnak NógKlifiSZl a színpadon rádban eléggé elterjedt közhiedelemmel, miszerint ebben az északi megyében nem lehet gazdaságosan jó minőségű zöldségfélét termeszteni, a „Galgamente” folytatja a konzervparadicsor- tömeg- termelését, Négy év alatt az áfész fokozatosan a jelenlegi mennyiség kétszeresére, mintegy negyven vagonra kívánja emelni a konzervparadi- csom termesztését, értékesítését. bevételük megközelíti a 8 milliót. E mögött 14 ezer 865 pár férficipő és 7440 munkavédelmi eszköz előállítása húzódik meg. Ebben a negyedévben 34 millió forint árbevétel elérésére vállalkoznak. A jelenlegi sikereik azzal biztatnak, hogy ezt túl is tudják szárnyalni. Amennyiben elképzeléseik megvalósulnak, akkor Szeptember végén, az év elejétől számítva, 85 millió forint árbevételt könyvelhetnek < el. Ez az összeg az éves terv 80 százalékának felel meg. Alkalmi vásár Szombaton fejeződött be a Nógrád Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat salgótarjáni alkalmi vására. A vásárcsarnok szabadterén rendezett akciós vásáron több mint félmillió forint értékű áru kelt el 30, 40. illetve 50 százalékos árkedvezménnyel. Nagy sikerük volt a féláron kínált fűzfa bevásárló kosaraknak. 1500 darabot adtak el a három hétig tartó akción. Ezentúl jelentős árkedvezménnyel árusították a testápolókat, samponokat, dezodorokat, habfürdőket és öblítőket. különvonatok az OMÉK-ra r A MÁVINiFORM tájékoztatása szerint, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra utazóknak több kedvezményt nyújt a MÁV. Augusztus 17-től 25-ig 50 százalékos árengedményt kapnak a menetjegyek árából azok az utasok, akik vidékről érkeznek a vásárra. Ez alatt az idő alatt a szokásosnál több szerelvény áll meg Kőbánya- Felső állomáson: a Békéscsaba—Budapest között közlekedő Csaba Express mindkét járata, valamint a Miskolcról 9.3«, 6.00. 6,30, 7.02. 10.30 órakor és az Egerből 6.48 órakor Budapestre induló gyorsvonat. Ugyancsak megállnak Kőbánya-Felsőn a Keleti pályaudvarról 13.00, 15.00, 16.00, 17.00 órakor pénteken 15.30 és 17.00 órakor Miskolc ielé, valamint a naponta 17.25 órakor Egerbe induló gyorsvonatok. Az OMÉK időtartama alatt tizenkét alkalommal indítanak vonatot a Keleti pályaudvarról Kőbánya-Felsőre és onnan vissza a kiinduló állomásra. A Kelétiből közlekedő járatok indulási időpontja 9.45,; 10.10, 10.45, 11.10, 11.45, 13.10, 14.10, 15.10, 15.20. 15.45, 17.45, 18.25; Kőbán va-Felsőről 9.57, 10.22, 10.57, 11.22, 12.00, 13.22. 14.32, 15.22, 15.32, 15.57, 18.06 és 18.40. A vonatok menetideje 7 perc. a viteldíj 3 forint, menettérti útra 6 forint. (MTI) — HETELO— MARI ÖRÖMÖK Fellélegzett a héten a mezőgazdász, talán minden túlzás nélkül mondr hatjuk, hogy a legjobbkor jött az eső. Ráadásul az előzetes beharangozással ellentétben Nógrádot minden különösebb kísérő baj — fát tördelő vihar. termést pusztító jégverés — nélkül érte el az égi áldás. Jótékony hatásának következményeit már számolgathatják is az érintettek: mennyit jelent majd a csapadék forintban. Bár ki tudja, a néhány napos esőzésről nemigen van mindenki egy véleményen a mezőgazdászokkal. A nyaralók is számolnak. Összeadnak és kivonnak; aztán a számla megmutatja, hogy mennyit vitt el'pluszban a párnapos „ősz”. Mert mégiscsak olcsóbb a Balaton partján napozni, mint az üdülök társalgóiba beszorulva enni és inni. Kiváltképpen akkor, ha olyan kiváló helyen töltik a szabadságot, mint ismerősöm, aki ezzel jött haza a néplavórtól: „A rablás már szemérmetlen, negyvenöt forintért ihattam a legolcsóbb sört!" A sör árának ismeretében el lehet képzelni a megköny- nyebbülést, amikor elvonult a Balaton fölül a vihar, s a kényszerű sörözést ismét felválthatta a napozás. Igaz, addig ki kellett húzni valahogy az éjszakákat is. Hálózsákban például, még jó, hogy lehet kapni ezt is a nyári Balaton partján, s a hírek szerint fogyott is tisztességesen. De nemcsak a hálózsáknak volt keletje, a tudósítások arról is beszámoltak, hogy megszállták a nyaralók az áruházakat, kihasználandó a nyári vásár pénzügyi lehetőségeit. Nem is hiszem. hogy nem a mindenre kész kereskedelem intézte el a párnapos zimankót, beterelendő a strandok közönségét az üzletekbe. A nyár örömeihez, persze, nemcsak az eső és a nyári vásár tartozik, a héten a megszokottnál is gyakrabban kaphatta fel a fejét az olvasó: „Valakinek már megint megtojt a tyúk..Találóan kifejezve. hogy forintban is mérhető jelentős szerencse ért embereket. Az irigykedést sem nélkülöző megjegyzéseknek az az apropója, hogy a héten többször leírtuk: „Nógradban járt Fortuna. ..” Magyarán, ismét lottónyereményeket fizettek ki. S ha lassan minden napra jut egy-egy ilyen híradás, akkor meg kell változtatnunk a csaknem mindig azonos címet is. A .,Nóg- rádban járt Fortuna” helyett ezt biggyeszthetjük a tudósítás fölé: „Letanya. zott Nógrádban Fortuna”. A kifizetett lottónyereményekkel az államnak sok gondja már nem lesz, még időben levonja belőle az adót. .Talán előrelátásból, mert tudja, hogy az egyszer kézhez kapott pénztől nem szívesen válunk meg. Legalábbis adó címén. Példáért nem kell messzire menni, a héten is megírtuk; egyetlen nagyközségben több mint fél- százan vannak azok, akik önszántukból nem fizetnek. Nem is annyira azért, mert nincs miből, hanem ilyen megfontolásból, jobb az a néhány száz- (ezer) forint a szalmazsákban, mint az adóhatóságnál. Az újság, persze, nem irta meg, hogy a lottónyertesek kivették-e már szabadságukat, voltak-e már nyaralni. Ha csak ezután utaznak, néhánnyal kevesebben fogják szidni az üdülőhelyi vendéglátást Az első napokban legalábbis. egy négyes találatra jutó pénzzel a zsebben könnyedén kifizetnek akár negyvenöt forintot is a sörért. A nagy többség azonban fizetésből és nem lottónyereményböl nyaral a családdal. Némelyikkel talán együtt tölti a szünidőt a csodagyerek is. Meglehetősen sokan lehetnek, hiszen ugyancsak egy eheti híradás szerint a 6. nemzetközi konferencián Hamburgban ezer szülő, orvos, pedagógus, pszichológus tanácskozott a csodagyerekekről. Egy csodagyerek pedig többet ér egy lottónyereménynél is. Ö talán még abban is segíthet: hogyan tud kijönni egy család a Balatonnál. Nem vízből, hanem a fizetésből. Kelemen Gábor Jogtalan volt az elbocsátás Döntött a Legfelsőbb Bíróság Egy nemrég alakult városi jogú nagyközségi tanács előadóját, aki 32 éve dolgozott az államigazgatásban, kése. delmes ügyintézés miatt szigorú megrovásban részesítették, majd két hét múlva átszervezés címén felmondtak neki. A tisztviselő mindkét határozat hatályon kívül helyezéséért pert indított. Az ügyben végső fokon döntő Legfelsőbb Bíróság a fegyelmi büntetést megrovásra változtatta. a felmondást pedig érvénytelenítette. Megállapította: az. a munkakör, amit az előadó betöltött, továbbra is megvan* tehát az átszervezés a munkaviszony felmondását nem tette indokolttá. Hosszú szolgálati idejére tekintettel figyelembe kellett volna venni a Minisztertanácsnak azt a rendeletét, amely a vezető állású, valamint az államigazgatás és az igazságszolgáltatás terén legalább tizenöt éve dolgozó — A megyeszékhelyen idén 370 lakás átadását tervezik, ebből az elő fél évben 98 készült el, további 99-nek zajlik a műszaki átvétele. A jelek szerint az év hátralevő résziében valóra válnak a tervbeli elképzelések, sőt túlteljesítés is várható. ügyintézők munkaviszonya megszüntetésének lehetőségére vonatkozik. Ez a rendelet a felmondási okokat tételesen felsorolja. — Ebben az ügyben egyik felmondási ok sem áll fenn — szögezte le a Legfelsőbb Bíróság. Az államigazgatási szerv nem szűnt meg. sőt hatásköre és illetékességi területe bővült A Minisztertanács arra a munkakörre, amelyben az elbocsátott tanácsi dolgozó tevekenvkedett, nem rendelt el olyan nagymérvű létszámcsökkentést, ami az illető további foglalkoztatását lehetetlenné tenné. Éppen az ellenkezője áll fenn. A tanácsnak tehát nem volt lehetősége, hogy a több mint harminc évet az állam- igazgatásban eltöltött, dől-' gozójának — a jogszabályban meg nem engedett átszervezés címén — felmondjon. Ezért intézkedése jogellenes volt. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága ás a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VTNCZF ISTVANNF. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóci Imre tár t Telefon- in irt Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-59G. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján Palóc? Imre tót «. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányitószám: S101. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hlrlapkézbesiiőknél. a Posta hírlapüzleteiben es a Posta Központi Hirlan Irodánál IKHI) Budapest V.. Tózsrf nádor tár 1. 1900 közvetlenül. vagv postautalványon, valamint átutalással a (KHI) 215—9(jie? oéntforgalml telzős/ámra Előfizetési dij egy hónapra- 45 forint negyedévről tea toriul, egy eviw átf torUil. fcióáUUJaj a Nógrád Megyei Nyomdaipari vállalat, Jlfti Salgótarján, Palóca Imre tér t, PI-i m. Felelős vezetői keuümln gAbos igazgató, hu ISSN 0133-iayá. apozók, pihenők a Bánki-tó partján. Nem tört mea a sikeres folyamat