Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-08 / 185. szám
nr Ä 13.596T T' Víz nélkül Kovács Zoltán, a 3-os számú házkezelőség vezetője telefonált szerkesztőségünkbe, bogy a keddi NÓGRÁD-ban megjelent „kisamerikáról" szóló cikk helyszínén az éjszaka folyamán szétrepedt egy cső. A salgótarjáni Salgó út 24—42-ig ezen a héten csak kis nyomással tudnak ivóvizet biztosítani az (KV emberei. A javítási munkálatok folyamatban vannak, előreláthatólag a hét végén már lesz víz, addig is ivóvizet a Salgó úti közös kutakról vehetnek az Ott lakók. Felhívás r 1985 őszén ünnepli a magyar polgári védelem megalakulásának 35. évfordulóját. Az évforduló méltó megünneplése érdekében szeptember hónapban megyei kiállítást terveznek a polgári védelem életéből. Kérjük a megye lakosságát, polgári védelmi szervezeteket, úttörő- és KlSZ-alapszerveze- teket, szocialista brigádokat, hogy a légoltalmi és polgári védelem életét reprezentáló — kéziratokat, fényképeket, igazolványokat, igazolásokat, eszközöket, egyéb tárgyi emlékeket — a területi vagy a megyei polgári védelmi parancsnoksághoz juttassák el 1985. augusztus 25-ig. Az átvett tárgyakról, fényképekről stb. átvételi elismervényt adnak, s azokat a kiállítás után visszajuttatják. Cím: Polgári Védelem Nógrád Megyei Parancsnoksága. Salgótarján, Rákóczi út 192. Öl'alti siHeres szereplés az országos versenyen A Balassagyarmati Fémipari Vállalat MHSZ futóvadlövői 1985. VIII. 2—4-én részt vettek a Győr városában megrendezett 17. országos MHSZ futóvadlövő versenyén (az ifjúsági és juniorversenyzői). Ifjúsági fiú 40 lövéses vegyes országos bajnok: Havaj Attila Bgy. FIV versenyzője 573 körrel. Ifjúsági csapat: 30+30 normál 1601 körrel a III. helyezett a Bgy. FIV. csapata, melynek tagjai: Havaj Attila, Kelemen Viktor, Révai Ákos. A juniorok versenyében a 40 lövéses versenyben Hegedűs Attila a Bgy. FIV. versenyzője 376 körrel II, lett. A juniorok 30+30 normál országos bajnoka : Hegedűs Attila lett 579 körrel. A fenti eredmények eléréséhez nagy segítséget nyújt a szakosztály edzője. Batuska J#nos. aki e feladatot társait munkában végzi. P. I». A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI Érvényben: BT85. augusztus 8-án. Közös zöldségbolt A Nógrád Megyei élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat régi partnere a Csongrád Megyei Zákányszéki „Egyetértés” Szakszövetkezet. A szakszövetkezet látja el áruval többek között a salgótarjáni ÉVI ABC szeptemberi kitelepülé- ses vásárát. Friss, jó minőségű árujával mutatkozott be másütt is a szövetkezet. Szállításának bővítésére a szak- szövetkezet a kiskereskedelmi vállalattal közös üzemeltetésű boltot nyitott a salgótarjáni vásárcsarnokban. A • vállalat 227-es számú zöldség-gyümölcs üzletét ezután a csongrádi szakszövetkezet látja el heti két alkalommal friss zöldséggel, gyümölccsel. Traktorok — kistermelőknek Deviza vételi árf. 100 eladási Ft-ban Angol f. 6636,32 6649,60 Ausztrál d. 3487,62 3494,60 Belga f. 86,28 86.46 Dán korona 482,40 483,36 Finn m. 813,45 821,09 Francia f. 569,83 570,97 Hollandi f. 1544,20 1547,30 Japán y. (1000) 208.00 208,42 Kanadai d. 3653.15 3660,47 Kuvaiti d. 16390,32 16423,14 N-orvég k. 591,56 592,74 JVSZK-márka 1737,22 1740,70 Olasz 1. (1000) 26,08 26,14 Osztrák s. 247,19 247,69 Portugál e. 29,55 29,61 Spanyoi p* 29,68 29,74 Svájci f. 2106,51 2110,73 Svéd k. 587,70 588.88 Tr. és cl. rubel 2597.40 2602,60 US A-dollár 4964.63 4974.57 A Közlekedési Minisztérium és a MÉM együttes tájékoztatót adott ki egyes, mezőgazdasági vontatóként üzemeltetett járművek úgynevezett lassú járművé történő átminősítésének lehetőségeiről. A tájékoztató ismerteti az ide sorolható traktortípusokat; egyebek között a közismert MTZ—50-es, MTZ—52-es, az UTOS—45-ös és az UE—50-es erőgépeket. Ezeket a jövőben egységes elbírálás szerint, az eddiginél szélesebb körben használhatják a kistermelők, amennyiben a lassú járművekre előírt műszaki feltételeknek még megfelelnek, függetlenül attól, hogy teljesítményük nagyobb a magánszemélyek által üzemben tartható mezőgazdasági vontatók teljesítményhatáránál. Az átminősítést a tulajdonosok kérhetik a területileg illetékes első fokú közlekedési hatóságtól. A MÉM-böl kapott információ szerint árra lehet számítani, hogy a mezőgazdasági _ üzemekben lefutott, ám a kistermelés céljaira egy ideig még megfelelő erőgépek az eddiginél nagyobb számban cserélnek gazdát, s ezzel is javulnak a kistermelés műszaki feltételei. (MTI) Díjkedvezmény cascosoknak A eascobiztosftás alapján díjkedvezményben részesíti az Állami Biztosító azokat az ügyfeleket, akik balesetmentesen vezetnek és nem kell részükre kártérítést fizetni. Az összesített adatok szerint július végéig Nógrád megyében összesen 2 millió 545 ezer forint casco-díjkedvezményt kaptak az autósok. Tizenötezer ilyen biztosítás van a megyében, a díjkedvezmény révén minden biztosítás — átlagosan — 170 forinttal „olcsóbb”. Kohászati csomagológép A különféle kohászati termékek, főleg hidegen hajlított profilok csomagolására alkalmas gépet konstruáltak a Dunai Vasmű tervezőirodájának szakemberei a kombinát lemezfeldolgozó gyáregységével közösen. A csaknem teljesen automatikusan működő gép hermetikus burkolattal látja el az árut. Nagy szükség van rá, hiszen a jövő év elején üzembe helyezik a Dunai Vasmű 6. profilgyártó sorát is, s ez az eddigieknél lényegesen finomabb kivitelű, már valóban precíziós profilokat készít, részben a hazai jármű- és bútoripar számára, részben pedig exportra. Az ilyen profilok szállítása már elképzelhetetlen olyan gondos csomagolás nélkül, amely megóvja őket a sérüléstől, tengeri szállítás esetén pedig a sós levegő korrodáló hatásától is. (MTI) II jövő század energetikája Naptár 1985. augusztus 8. Csütörtök. László, Oszvald napja. A Nap kel 5.30 — nyugszik 20.08 órakor. A Hold kel 23.16 — nyugszik 13.29 órakor. Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1985. június 4-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. (MTI) A szovjet tudósoknak 2000- re lehetőségük lesz, hogy elsőként villamos áramot termeljenek termonukleáris berendezéssel — ez a véleménye Borisz Kadomcev akadémikusnak. a Szovjetunió egyik vezető fizikusának. Elmondta, hogy az országban kiterjedt munka folyik ezen a területen. A szovjet fizikusok most a T—10 típusú berendezés fejlesztésén dolgoznak, amellyel több mint negyvenmillió fokos hőmérsékletet lehet majd előállítani. Most a legfontosabb feladat — a hőmérséklet további növelésével kapcsolatos problémák megoldása, hogy jobb lehetőségek legyenek a plazma tulajdonságainak vizsgálatára. Száznegyvenöt évvel ezelőtt, 1840. augusztus 8-án mxitatták be Erkel Ferenc első magyar dalművét, a Báthory Máriát a pesti Magyar Színházban, amelyet attól a naptól kezdve neveztek Nemzeti Színháznak. Esős idő Előrejelzés az ország területére ma estig: Jobbára erősen felhős lesz az ég, számottevő felhőzetcsökkenés eleinte csupán nyugaton, délnyugaton. az időszak vége felé egyre több helyen valószínű. Csaknem mindenütt várható ismétlődő eső, záporeső, zivatar. Az északi, északnyugati szél az északkeleti országrész kivételével gyakran erős, főként a Dunántúlon időnként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 15 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17, 22 fok között alakul. ORSZÁG-VILÁG LOTTÓZIK ’85! Nem múlik el nyár lottó- pályázat nélkül. Ez a megállapítás érvényes az idei nyárra is. A Lapkiadó Vállalat és a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság ez évben is tart közös akciót a lottózóknak Ország-világ lottózik ’85! jeligével. A pályázaton a 31., 32., 33., 34., és 35. heti nyeretlen szám táblás és iker. valamint az augusztusi előfizetéses szelvényekkel vehetnek részt azok a 'fogadók, akik az Ország-Világ július 31-i és augusztusi számait is megvették. A résztvevőknek az Ország-Világ július 31-i és augusztusi számaiban található rejtvényszel vén veket és az augusztusi nyeretlen" lottó- szelvényeket kell az alábbi címre beküldeni: Lapkiadó Vállalat reklámszerkesztőseg, Budapest, Pf. 223., 1906. A borítékra rá kell írni „LOTTÓ”. A pályázatok beérkezési határideje: 1985. szeptember 14. A sorsolást 1985. szeptember 23-án tartják. A főnyeremény egy Polski Fiat 126 típusú személygépkocsi. MEGÚJULT AZ ABLAK- ZSIRÁF A napokban új köntösben jelenik meg a könyvesboltok polcain a kisiskolásoknak készült Ablak—Zsiráf című gyermeklexikon. A kiadvány 1971 óta 14. alkalommal lát napvilágot a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában. A mostani bővített, felújított kötetben a régi, hasznos szómagyarázatok mellett a mai gyermekek ismereteihez igazodva új kifejezéseket is bevettek a szerzők, Mérei Ferenc és V. Binét Ágnes. A több mint 1200 szóhoz az új grafikákat Szecskó Tamás készítette. Az új könyvből 174 ezer példány jelenik meg. (MTI) — Űj üzemelésben. A Nógrád Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat új üzemelési formára kiadható üzleteinek 70 százaléka működött az első fél évben szerződéses, illetve jövedelemérdekeltségi formában, számuk egy év alatt héttel gyarapodott. Az év végéig további négy bolt vállalkozik új üzemelési formára, ezzel arányuk eléri a 80 százalékot. — Minőségi körök. Az igényesebb minőség elérése, illetve a hibaokok kiszűrése céljából minőségi köröket szerveznek a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár nagycsarnokában és hagyományos üzemében. A minőségi körökben elsősorban fizikai dolgozók vesznek részt. — Társulási szerződés. Az eddigi exportbizományi szerződés helyett idén közös nyereségérdekeltségi alapon álló külkereskedelmi társulási szerződést kötött a Tesco Külkereskedelmi Vállalattal a d régeivpalánki Szondi Ipari Szövetkezet. A társulási szerződés a szövetkezet exportjának bővítését szolgálja. — Video a BRO-ben. Kéthetente rendeznek videofilmvetítést a Budapesti Rádiótechnikai, Gyár salgótarjáni gyáregységének ifjúsági klubjában. A vetítés után táncos rendezvényen szórakozhatnak az itt dolgozó fiatalok, akik szombat estéken rendszeresen eljárnak ide. A H bosszúja Színhely: az 1-es helyi- járati busz Salgótarjánban. Fülledt meleg, többen igyekeznek a nyitott ablakok mellé furakodni. Egy szakállas férfi ül a busz középső részén, és a Jedi visszatér című könyvet olvassa. Láthatóan rá se hederít a lökdösődő tömegre, tekintete makacsul a könyv lapjait fürkészi. Aztán hirtelen bosszúsan felkiált: — Ááá! Már két megállóval előbb le kellett volna szállnom! — Szövetkezeti cukrászat. A tervezett 440 ezer torint helyett 475 ezer torint értékű cukrászsüteményt készített az év első felében a Galgamenti Áfész cukrászüzeme. Jól szolgálta a termelés bővülését az ez időben megrendezett cukrásztermék-bemutató is. — Ezrek kultúrára. A Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalatnál 160 ezer forint körüli Összeget fordítanak évente kulturális célokra. A rendelkezésre álló összeg nagy részét kirándulásokra. színház- és mozibérletek vásárlására, ismeretterjesztő előadásokra fordítják. Miségi is Ä Vegyipari Dolgozók Szak- szervezetének elnöksége kihelyezett ülést tartott szerdán a Fejér megyei Kincses- bányán. A Dajka Ferenc főtitkár vezetésével megtartott iálésen, amelyen a bauxitbányászat és az alumíniumkohászat helyzetét vitatták meg, részt vett Soós Gyula ipari miniszterhelyettes és Dózsa Lajos, a Magyar Alumíniumipari Tröszt vezérigazgatója is. Az iparág problémáival való kiemelt foglalkozást indokolja. hogy a hazai bauxit- ból előállított alumíniumtermékek exportja jelenleg az ország nettó devizabevételének 20 százalékát adja és ez az arány a jövőben tovább emelkedik. Az ülésen megvitatták az iparág dolgozóinak munkahelyi körülményeit, jövedelmének és létszámának alakulását. az iparág fejlesztésének kérdéseit. Az elnökség úgy vélekedett, hogy a bauxitbányászok munkájának nehéz körülményei indokolttá teszik a nekik járó kedvezmények bővítését. Az alumíniumkohászat helyzetével kapcsolatban a testület megállapította, hogy az iparág eredményes műszaki fejlesztési és beruházási tevékenységet folytatod, a hazai alumrmumkohók műszaki színvonalának emelésére, .sikereket ért el a dolgozók fizikai terhelésének csökkentésében. Tovább növekedett a fertőzöltség Július második felében az ország túlnyomó részén tovább növekedett az almafavaraso- dás-fertőzöttség. A kórokozó felhalmozódásának megakadályozása, illetve a gyümölcsök épségének megóvása érdekében, ezért a helyi csapadé- kosság. és harmatképződés figyelembevételével továbbra is fordítsanak figyelmet a védekezésre. Az esetleges szer- maradék-problémák elkerülése végett ditiokarbamát hatóanyagú készítményeket már ne alkalmazzanak. A védelmet más kontakt hatású — elsősorban réztartalmú — gombaölő szerekre alapozzák. A tájegységek többségében gócosan erős . gyümölcsfata- kácsatka-fertőzések alakultak ki. A július végi erőteljes fel- melegedés az atkanépesseg szaporodásához újabb lendületet adott, ezért sokfelé kritikus helyzet jöhet létre. A lombozat károsodásának mérséklése, illetve az átteleló népesség korlátozása céljából a veszélyeztetett ültetvényekben mielőbb gondoskodjanak a szükséges blokkoló kezelések elvégzéséről. Az almamoly második lárvanemzedékének kelése szórványosan megkezdődött. A hernyók általános megjelenése most augusztus elején várható, ezért készüljenek fel a védekezésre. A kezeléseket helyi rajzásvizsgálatokra alapozva időzítsék. Feledékeny olvasók 14-5 96 Tudvalévő, hogy ha az ember kikölcsönöz egy, vagy több könyvet a könyvtárból, azt határidőre vissza is kell vinni. Illetve kellene. Mert sajnos vannak olyanok, akik mindezt figyelmen kívül hagyva, önkényes kölcsönzési időt szabnak ki, így keserítve meg a könyvtárosok amúgy sem könnyű munkáját. Erre aztán a könyvtárak megkezdik az értesítők „nagyüzemi gyártását”, azaz figyelmeztetik az olvasót a határidő leteltére. Az első csupán egy baráti hangú figyelmeztetés: ,,T. Olvasónk! Bizonyára elkerülte figyelmét, hogy a könyvtárunkból kölcsönzött könyvek kölcsönzési ideje lejárt..A második felhívás már késedelmi díj fizetésével fenyeget. amely azonban nem több pár forintnál. Így még ez sem rémiszti meg eléggé a hanyag olvasót. Erre egy szép napon levelezőlapot talál a postaládájában, feladóként ez és ez a könyvtár van megjelölve, melyben hivatalos hangon kilátásba helyezik a bírósági eljárást. Némely megátalkodott olvasóra azonban még ez sem hat, jót nevet magában, sőt, egyesek még dicsekedve mutogatják az asztalfiában őrzött értesítőket: íme. ezt mind nekem küldték. Látjátok milyen fontos ember vagyok?! Aztán az egyre szigorúbb felhívások (vagy tán a szunynyadó állampolgári kötelesség- tudat hirtelen felszínre vergődése?) felébresztik benne a félszet, s egy nap sűrű bocsánatkérések közepette és halaszthatatlan hivatalos ügyeire való hivatkozással megjelenik a könyi:tárban. .Hóna alatt a kölcsönvett könyvek, arcán ártatlan-zavart mosoly, és előkerül a pénztárca, abból meg a késedelmi díj. Amikor aztán a könyvtárosok rosz- szalló tekintetétől kisérve kilép a könyvtárból, felébred ■ benne furcsán a bűntudat. Lázadó szelleme megpróbálja újra és újra elnyomni, de a gondolat erősebb: Nem lehetett volna mindezt előbb megtenni?! J. I. IfSiS. ív ni .úiMfiÜl Akkor ez így most hány lóerő? fotó: Bábel NÓGRÁD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megye! Bizottsága és a Nógrád Megyet Tanács lapja. Főszerkesztő! VINCZ* I8TVANNE. Szerkesztőségi Salgótarján, Palóc* Imre tér I. Telefon! M-971. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Imre tér 4L Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irán.vitószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézhesiröknét. a Posta hírlapüzleteiben e» b Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI) Budapest V., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a (KHI) 215—961*2 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre) 129 forint, egy évre* ál* formt. Előállítja) a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér 1. Pf«! 9*. Felelői vezető) KELEMEN GAB OB igazgató. HU ISSN 0133-1558. / \