Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-05 / 182. szám
gyaszjelentes KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mély fájdalommal tudatjuk, Ezúton mondunk hálás köhogy a szeretett feleség, édesszönetet a rokonoknak. Ismeanya és nagymama rősöknek és mindazoknak, VANIGA ISTVANNÉ akik szeretett halottunk szül.: Sulyok Julianna ÖZV. JEKKEL FERENCNE 65 éves korában ethunyt, Hambúcsúztatásán megjelentek. vasztás utáni búcsúztatása részvétnyilvánításukkal fáj1985. augusztus 6-án, kedden. 11.30 órakor lesz a salgótarjáni dalműnk ban osztoztak. központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD A GYÁSZOLÓ CSALÁD köszönetnyilvánítás * Ezúton mondunk hálás köszönetet a rokonoknak, isszönetet mindazoknak a rokornerösöknek, szomszédoknak. noknak, szomszédoknak és barátoknak és mindazoknak. ismerősöknek, akik szeretett halottunk HÖRÖGI ISTVÁN akik szeretett halottunk FÖLDI KAROLY temetésén részt vettek, sírja| temetésén megjelentek, sírjara koszorút, virágot helvet, tk ra koszorút, virágot helyeztek. és mély fájlal munkát enyhírészvétükkel fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALAD teni igyekezteK. A GYÁSZOLÓ CSALAD KÖZLEMÉNY1! A Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat távfűtési üzeme értesíti tisztelt fogyasztóit, hogy a távfűtőellátó főüzemi berendezések éves karbantartási munkái miatt a használati melegvíz-ellátást MÁTOU AUGUSZTUS I3-IG SZÜNETELTETJÜK. Ezen belül a kooperációs együttműködés biztosította lehetőségeivel az üzemszünet időtartama a déli városrészben (Pécskő út páratlan oldaláig) augusztus 8-án, délelőtti órákig tart. A többi fogyasztói terfilefen a használati meleg víz-szolgáltatást augusztus 13-án indítjuk be. A kazántelepekre kapcsolt fogyasztóknál (Besz- teree-telep. Kemerovo-ltp.) a szolgáltatás szüneteltetése a gazsgftltet időpontjával eoik egybe. Ez vonatkozik az Ybl M. út 51. és 102. sz. alatti épületekre is. Kérjük a fogyasztóinkat, hogy a melegvizes csapokat az üzemszünet időtartama alatt tartsák zárva. Ajánlataink 4 /VV4 RlVÁSÁR minden áruházban és szaküzletben más választékából. 20—30—40 százalék ENGEDMÉNY A PÉCSKÖ ÁRUHÁZBAN: Női pólók, blúzok, fürdőruhák, szandálok, baMonr.uhák, bakfis kétrészes nyári együttesek, férfinadrágok, -ingek, könnyű szandálok. AZ ÉVI ÁRUHÁZBAN: Férfi rövid ujjú ingek, campingnadrágok, női és gyermekszandálok. AZ IPOLY ÁRUHÁZBAN: Női strandtáskák, pamutruhák, fürdőruhák, hálóíngek, nyári pamut és jersey méteráruk,, férfi ballonöltönyök, ingek, pólók. Gyermek- és bakfispulóverek, lánykablúzok. NYÁRI VÁSÁR, MÁS AJÁNLAT, MÁS ÁR! Pályázati felhívás igazgatói munkakör betöltésére Az Ipori Minisztérium pályázatot hirdet a Salgótarjáni Kohászati üzemek (3101 Salgótarján, Maiinovszkij u. 63.) — nyugdíjba vonulás miatt megüresedő — igazgatói munkakörének betöltésére. A kinevezés határozott időtartamra létesül. Bérbesorolás az 5/1983. (XI. 12.) ME. sz. rendelet 4. sz. mellékletének előírásai szerint történik. A Salgótarjáni Kohászati üzemek „A” kategóriába sorolt, mintegy 3500 dolgozót foglalkoztató vállalat. Tevékenységi körébe tartozik a kohászati másod-, harmadtermékek előállítása, ezen belül elsődlegesen a következők: Hidegen hengerelt acélszalag, szabadon alakított és süly- lyesztékben kovácsolt termékek, hidegen vont, fémmel bevont és bevonation huzalok előállítása. Szöggyártás, DEXION- Saigó raktárelemek, Rapistan-Salgó anyagmozgató berendezések és fémmel bevont kis átmérőjű csövek gyártása. A vállalat termelési értéke meghaladja a 4 milliárd forintot. Szocialista exportja közel 100 M Ft. Tőkésexportja pedig 500 M Ft körüli. A vállalat Kisterenyén egy gyáregységgel rendelkezik. A munkakör betöltésének alapvető feltételei:- egyelem« (műszaki, illetve közgazdasági) végzettség,- legalább középfokú politikai iskolai végzettség, vagy elismerhető képzettség,- legalább egy idegen nyelvből közép-, vagy felsőfokú nyelvvizsga, • a kohászat, illetőleg az ipaz területén szerzett 10 éves szakmoi gyakorlat,- 5 éves vezetői gyakorlat,- erkölcsi, politikai feddhetetlenség. A beküldött pályázat tartalmazza:- a pályázó munkahelyét, beosztását, munkaköri besorolását és jövedelmét,- eddigi munkaköreinek és tevékenységének felsorolását,- idegen nyelvtudását,- kitüntetéseinek megnevezését, illetve felsorolását,- részletes önéletrajzát,- iskoloi végzettséget, szakképzettséget, politikai iskolai és egyéb végzettséget, illetve az alkalmazási feltétel meglétét — nyelvvizsga-bizonyítványt — tanúsító okirat hiteles másolatát,- a pályázó legfontosabb elképzeléseit a vállalat irányításában szükségesnek látott tennivalókra. A bizottság a másoddiplomát, (mérnök-közgazdász, gazdasági mérnök stb.) a nyelvismeretet és a nemzetközi együttműködés területén szerzett gyakorlatot külön is figyelembe veszi. A pályázatot az Ipari Minisztérium Személyzeti és Oktatási Főosztályára (1525 Budapest, Mártírok útja 85.) 1985. szeptember 1-ig keil benyújtani. A beérkező pályázatokat bizottság bírálja ef. A bizottság által a munkakör betöltésére alkalmasnak tartott személyek közül az időközben megalakuló vállalati tonács titkos szavazással választja a kinevezésre kerülő igazgatót A döntésről a pályázók írásos értesítést kapnak. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást ad:- Gyenes Emánuel, az Ipari Minisztérium Személyzeti és Oktatási Főosztályának főmunkatársa. Tel.: 296-636.- a vállalat részéről Szabó Aladár személyzeti és szociális igazgató. Tel,: 10-486. IPARI MINISZTÉRIUM Személyzeti és Oktatási Főosztály \i»nóniKin?ri>siíií-----------------•- ------------------------■ — 1M-ES Zaporozsec bontásra egyben eladó 40 ezer kilométerrel. Érdeklődni egész nap. Tereske, Dobó 5. NEGYEVES Skoda 120—L, négylampás, nagylámpás hátfallal gyári matt lökhárítókkal, extrákkal eladó. Alváz- és tfregvédve dinitrollal, 4 éves, októberig érvényes garancia! Simkó. Balassagyarmat, Rákóczi út 79. 1/3. este 19 órától. ZM rendszámú 1500- as Lada 54 000 km-rel eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Kemerovo krt. D/5. ép. 39. IV/3. Horvátb. KEVESET futott Wartburg Tourl-Jt eladó, vagy Skodái a, Zsigulira cserélném. Karanusiceszi, Fő út 358. ETZ Luxus motor- kerékpár sürgősen eladó. Bátonyterenye, Szorosípatak, Ludvik Gábor. FELÚJÍTOTT IN-es 1200-as Lada eladó. Irányár: 50 000 Ft. Ka- rancslapujtő, Petőfi út 50. PE-S 1500-as Lada eladó. Érdeklődni: 7—16 óráig1. 12-992-es telefonon. Murár. SKODA Octáwia Con&bi olcsón eladó, ftarancslapujtő, Honvéd út 2. 1R-FS Polski FIAT 1300-as eladó. Nagybá- tony. Bolyoki út 9. (Zeneiskola mellett.) NEGYEVES Trabant extrákkal eladó. Cím: Nagyoroszi, Kertész u. 38. TS-ES Polski Fiat 126-os eladó. Karancs- keszi, rő út 1. 7 és fél éves 1500-as Lada eladó. Varsány, Szécsényi út 10. HÁROMÉVES IZS-s kisteherautó eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Szécsényi út 100. MOST vizsgázott, jó állapotban levő, IP-s Zsiguli eladó. Etes, Öregetesi út 4., egész nap. PS 74—07 írsz. tolótetős Wartburg de Lux eladó. Cím: a 10-977-es telefonon, Salgótarján. SZKIF sátras utánfutó eladó. Érdeklődni: 17 óra után, Salgótarján, 12-672 telefonon. HATÉVES 1200-as Lada, friss műszakival eladó. Dr. Váraljai Mátrán óvá k. 1500-A.S Polski Fiat 9 éves eladó. Telefon: Salgótarján, 11-027. emm SZOBA, konyhás lakás 300 négyszögöl telken sürgősen eladó. Cered, Táncsics Mihály út 4. ELADÓ! Városközpontban levő aarom- szobás családi ^ ház nagy kerttel. Balassagyarmat, Bástya u. 13. JÁSZAROKSZÁLLÁS üdülőövezetében 140 m'i-es 400 négyszögöle,^ telekkel, melléképületekkel családi ház 90 °n-os készültségi állapotban eladó. Közületek részére üdülőnek is alkalmas. Érdeklődni: egész nap a helyszínen. Ocsai László, Jászárokszállás, Sallai út 12. CSALÁDI ház eladó. Szécseny, Batthyány út 12. sz. alatt. 2 szobás OTP-lakas eladó kp OTP-at- vallalással. Érdeklődni: 17 óra után. Szé- csény. Komjáthy J. út 2/B. Figura. ÖBLÖSÜVEGGYARI pályánál 35-ös számú garázs eladó. Gyöngyösi Robert, Salgótarján, Ybl M. u. 35. 2986-OS beköltözéssel tehermentes 2 szoba -f étkezős szövetkezeti lakás, részletfizetéssel is eladó, Salgótarján, Ybl M. u. 35. sz. III/14. Érdeklődni: a helyszínen naponta 18—20 eréig. A kemerovói garázssoron garázs eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 12-521, 16 órától. SALGÓTARJÁN, Salgó út 10/A-ban, 3 helyiségből álló magánlakás eladó, kis kerttel. Érdeklődni: a helyszínen, 17 órától. ELCSERÉLNÉM somlyóbanyai szoba, konyha, spájzos tanácsi bérlakásomat 1 4- félszobásra. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat ,,Jó levegő” jeligére a kiadóba kérem. KÉT szoba, összkomfortos. szövetkezeti, erkélyes lakás eladó 550 000 Ft kp. 4- 80 000 OTP. Salgótarján. Salgó út 15. Érdeklődni: U-767 telefonon. ‘ TELEK eladó Pées- kőn. Érdeklődni: Salgótarján. Pécskő út 9. Jerebincsek. CSALÁDI ház eladó beépíthető telekkel és gyümölcsöskerttel. Salgótarján, Mezei út 2Ű. KISTERENYÉN Gyermekek útja 10. szám alatti családi ház eladó. Érdeklődni lehet: mindenkor a oisztróval szemben, a virágelárusító helyen.. ELADÓ háromszobás, fürdőszoba, WC-s kertes családi ház. Rónabánya, Asztalos János út 13. sz. alatt. (Garázs, pince van.) Ar: 300 000 Ft. esetleg elcserélem egyszobás tanácsira, értékkülönbözettel. ELCSERÉLNÉM Budapesten városközpontban levő 1 szoba összkomfortos tanácsi lakásomat Salgótarjánban hasonlóra. megegyezéssel. Érdeklődni: Oláh István. Salgótarján, Munkás út 4. fsz. 4. Szombat, vasárnap. GYÖNGYÖS központjában 3 szobás lakás mellékhelyiségekkel, garázzsal, pincével, 300 négyszögöles kerttel igényesnek eladó, vagy Salgótarján központjában szövetkezeti lakásra cserélném. Érdeklődni: Kiss László,’ Salgótarján, Damjanich út 61/A. ZAGYVAPALFALYÁN 3 szobás családi ház eladó vagy öröklakásra cserélném. Cím: Nagymező út 67. BAGLYASALJÁN 500 négyszögöles zárt- kert, megosztva is kerítésan y agga-1 együtt eladó. Érdeklődni : délután Salgótarján. Kállai Éva út 2. tetőtér, Hegedűs. EI.CS ERÉLNÉM salgótarjáni, n-agy családi, összkomfortos, kertes, központi fűtéses házamat tehermentes, gázfűtéses, erkélyes, másfél szobás öröklakásért I—n. emeletig. Tanácsi lakás is érdekel. Ráfizetést ké- r^k. Cím: 10-977 telefonon. 670 m2 saját tulajdonú, közművesített (víz, csatorna a telken), építési telek eladó. Bátonyterenye (Kisterenye), József Attila úton (Csentén). Cím: Al- mási Gyula, Salgótarján, Kilián krt. 39., vagy Orosz Gyula, Bátonyterenye (Kisterenye), Május l. út 1. sz. alatt. SALGÓTARJÁN legszebb részén, a Martos Flóra út 26. szám alatt kétszobás, gázfűtéses családi ház beköltözhetőén eladó. Érdeklődni: a helyszínen lehet. SALGÓTARJÁN, Katona József u. 27. sz. alatt kettőszoba- hallos, komfortos, ga- razsos. 837 m2-en fekvő családi házas ingatlan eladó. Érdeklődni: 1. számú Ügyvédi Munkaközösség, 3HM) Salgótarján, Ka- rancs u. 6. sz., személyesen, illetve telefonon: 32-es körzetszám, 10-335, dr. Ve- rebélyi Gyula ügyvéd. irodavezetőnél. ELADÓ telek faházzal Somoskő térségében. Érdeklődni : 17 óra után. Salgótarján. 12-672 telefonon. HAJDÚSZOBOSZLÓN jövedelmező nyaraló, gázfűtéses, eladó. Bródi u. 38. GARÁZST bérelnék szeptembertől Salgótarjánban, a Pécskő utcai garázssoron. Ajánlatokat a 10-977- es telefonra kérek. MAGANTULAJDONÜ üzletet vagy arra a eélra alkalmas helyiséget, területet vennék. esetleg bérelnék forgalmas helyen. Ajánlatokat, címeket a 10-977-es telefonra kérek. ««I hWIW* EGY pár heréit ló eladó. Nógrádmegyer, Malom xxL 11. HÁROM hónapos malacok eladók. Sze- leczky Andrásné, Ipolyszög, Fő út 59. ELŐNEVELT sárga, kendermagos csirke, pecsenyekacsa kapható. Mohora. Gyógyszertár mellett. Tel.: 16. PHILIPS G 7000-es Computer videojátékot eladnám vagy elcserélném műszaki cikkre. Ugyanitt Siemens képmagnó műsoros kazettákkal eladó. Telefon: Salgótarján, 14-030. HALÓSZOBABÜTOR és konyha-szekrény eladó. Salgótarján, Dimitrov út 44. 60 literes fagyasztó eladó. Salgótarján, Kismarty út 12. Tóth. Érdeklődni: 17 órától. NÉG YSZEMÉLY ES billenthető napvédőtetős családi hinta eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 12-983-as telefonon. TACSKÓKÖLYKÖK és blokkkvérő gép eladó. Zagyvapálfalva, Blaha Lujza út 12. (Díszhalüziet) BETEG feleségem mellé gondozónőt keresek. napi 6 órás ' elfoglaltsággal. Salgótarján. Ybi Miklós út 102. I. em. Telek Ferenc. MATEMATIKÁBÓL, fizikából javítóvizsgára felkészítést vállalok középiskolásoknak. Cím: 10-977 telefonon, Salgótarján. 52 éves, 180 cm magas. nem dohányzó, káros szenvedélytől mentes, jó megjelenésűnek mondott, érettségizett, középvezető beosztásban dolgozó, elvált férfi Balassagyarmaton 3 szoba összkomfortos OTP- lakásban lakom 20 éves fiammal együtt. Kocsi, jogosítvány van. Megismerkednék házasság céljából korban hozzám illő, hasonló adottságokkal rendelkező özvegy-* vagy elvált asz- szonnval. Fényképes leveleket balassagyarmati takarékszövetkezetbe ,.Különös szeretet” jeligére kérem. KIADÓ bútorozott egy szoba, konyha, fürdőszoba azonnali beköltözéssel. Balassagyarmat, Hét vezér út 3. * Építőipari szolgáltató vállalat FELVESZ Budapest területén működő munkásszállóiba : szobaasszonyt, szobalányt, takarítónőt, udvarost. Karbantartási munkálatokhoz«: asztalost, villanyszerelőt, vízszerelőt. Jelentkezés: a központban: Budapest. XI., Bartók Béla út 152. Telefon; 665-870. Vid éki d o 1 g ózó in-knak munkásszállást biztosítunk. Építőipari szolgáltató vállalat FELVESZ Budapest területén 5 és 7 napon át üzemelő konyhaüzemegységeibe : konybalegényt, konyha lányt, kézilegényt, kézilányt, feketemosogatót, felszolgálót. Napi egyszeri térítésmentes főétkezés, 7 napos konyhán >0 %-os munkahelyi pótlék. Jelentkezés a központban : Budapest XI.. Bartók Béla út 152. Telefon: 665-870. Vkiéki dolgozóinknak munkássá 11 ást biztosi • „ tunk. VAROSKÖZPONTI üzlet megnyitásához ötLetdús társat keresek, aki némi tökével is rendelkezik. 0 „Becsületes 114364” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. 26 éves, 166 cm magas, barna, rövid hajú, átlag csinos, szakmával rendelkező fiatalasszony egy óvodás kislánnyal megismerkedne egy hozzá hasonló fiatalemberrel 26—32 éves korig házasság céljából. Komoly gondolkodású fényképes fiatalember leveleit várom. Lakás megoldható. „Lakással rendelkezők előnybe” jeligére a pásztói könyvesboltba. A Pásztói „Béke” Mg. Termelőszövetkezet métra- szőlősi tehenészeti telepére karbuniarió szerei keres felvételre, kiemelt bérezéssel, készenléti pótlékkal. Érdeklődni a tsz irodájában lehet. A Cserhátvidéke (Ma- gyarnándor) Körzeti Takarékszövetkezet értesíti a működési terület lako6sá_ gát, hogy megkezdte a kedvezményes 3 •/„_«, ka- matozású folyósítását Részletes felvilágosítást a lakóhelyileg illetékes kirendeltség dolgozóitól lehet kérni.