Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-30 / 203. szám

PrAgäbon Hegemlékezés a szlovák nemzeti felkelésről A prágai Valdstejn-palotá- ban a Csehszlovák Nemzeti Front ünnepi nagygyűlésén emlékeztek meg csütörtökön a szlovák nemzeti felkelés 41. évfordulójáról. A CSKP, a Csehszlovák Nemzeti Front központi bizottsága és a csehszlovák kormány gyűlé­sen részt vevő küldöttségét Josef Kempny, a cseh nem­zeti tanács elnöke vezette. A gyűlés szónoka, Tomas Travnicek, a nemzeti front kb alelnöke beszédében Csehszlovákia népei történel­mének dicső fejezeteként méltatta a szlovák nemzeti felkelést és emlékeztetett ar­ra, hogy abban az antifasisz­ta internacionalista összefo­gás jegyében a szlovákokkal vállvetve, csehek és még huszonöt nemzet fiai — köz­tük magyarok is — részt vet­tek. Az évforduló alkalmából a csehszlovák politikai és tár­sadalmi élet vezető képvise­lői csütörtökön megkoszorúz­ták Klement Gottwald és Jan Svema sírját a Zizkov-hegyi nemzeti emlékműben. (MTI) Oé!-Afrikra További összecsapások A dél-afrikai rendőrség csü­törtökön is összecsapott Gu- guletü feketék lakta elővá­rosban a tüntetőkkel és há­rom feketét megölt. Ezzel 24 órán belül 16-ra emelkedett a zavargások halálos áldoza­tainak száma. Sokan megse­besültek, 114 személyt letar­tóztattak. Fokváros félvérek lakta külvárosában, Mitchells Plainben, a diákok kövekkel és benzinpalackokkal dobál­ták meg a kivezényelt kar­hatalmi egységeket, amelyek útakadályok emelésével, va­lamint páncélozott jármű­vekkel lezárták a negyedet. Szemtanúk szerint a roham­rendőrök a Johannesburg melletti Sowetoban is diákok­kal csaptak össze. A bormőny tárgyalta Földrengéskárok — környezetvédelem A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­ki ülésén jelentést hallgatott meg a földrengés okozta ká­rokról és a kárrendezések helyzetéről. Megállapította, hogy, a helyreállítási munká­latok rendben folynak, az il­letékes szervek a szükséges intézkedéseket megtették. A Minisztertanács megvi­tatta a környezetvédelmi munka tapasztalatait és to­vábbfejlesztésének egyes kér­déseit. Ügy határozott, hogy e tevékenység eredményesebb ellátása érdekében növelni kell a területi tanácsi szervek és környezetvédelmi bizottsá­gok szerepét, felelősségét. A jövőben növekszik az Orszá­gos Környezet- és Termé­szetvédelmi Hivatal elnöké­nek szakigazgatási, irányí­tási, felügyeleti és ellenőrzé­si jogkör?, módosul a kör­nyezetvédőm szervezete. A kormány — az állami vállalatokra vonatkozó, új rendelkezéssel összhangban — meghatározott, illetve mó­dosított egyes államigazgatá­si hatásköröket. Tanácsülés Balassagyarmaton (Folytatás az 1. oldalról) városban élő 20 ezer, s a vá­roskörnyéken lakó mintegy 24 ezer ember alap- és kö­zépfokú ellátását. A működési feladatok elsődlegessége mel­lett — folytatta a tanácsel­nök — szükséges bizonyos fejlesztési elképzelések valóra váltása. E célokra pénzeszkö­zeink 18,3 százalékát java­soljuk, ez az elmúlt tervidő­szak lehetőségeihez mérve szürény előrelépést jelent s csak a társadalompolitikai szempontból kiemelt felada­tokra nyújt lehetőséget. A tanácsülés elé terjesztett írásos anyag fő rendező elv­nek tekinti a meglevő intéz­ményhálózat bővítését, az állóeszközök megóvását, az átmenő beruházások biztosí­tását. A főbb fejlesztési esz­közök közé sorolja a lakás- helyzet gondjainak további enyhítését, a közoktatás kö­rülményeinek javítását, az egészségügyi hálózat bőví­tését, s a vízellátás jobbítá­sát. Dr. Győri Sándor szóft a jövőre bevezetendő település- fejlesztési hozzájárulásról, il- _ lktve ennek tanácsi feladatai. ; ról. Egyebek között elmon- | dotta, hogy a hozzájárulás . mértékét a jogszabály 300— | 2000 forint között állapítja meg lakásonként, ingatlanon­ként egy esztendőre. Mente­sülnek a fizetési kötelezett- ség^lól azok a családok, ahol az egy főre jutó jövedelem szintje nem éri el a havi 2500 forintot. Utalt a tanácselnök arra a jogszabályra, amely szerint a tanács csak abban az esetben állapíthat meg te­lepülésfejlesztési hozzájáru­lást. ha a fizetésre kötelez­hetők többsége’ előzetesen egyetért a bevezetésével. Az előzetes elképzelések szerint — amit a tanácsülés is »jóvá­hagyott — á településfejlesz­tési hozzájárulás összege 1000 fprint lenne, s a víz­ellátást s az általános isko­lák oktatási körülményeit jobbítaná. Mind az írásbeli előterjesz­téshez, mind dr. Győri Sán­dor tanácselnök szóbeli ki­egészítéséhez számos kér­déssel kapcsolódtak a ta­nácstagok, többen elmondták véleményei küt, javaslataikat. Dr. Horváth József tanácstag nyíltnak, őszintének nevezte az elmúlt öt évet bemutató összegzést, a jelenleginél na­gyobb társadalmi összefogást sürgetett a célkitűzések meg­valósítására. Ember Csaba ta­nácstag a társadalmi munká­latok fő irányát kérte meg­határozni a tervelőirányzat­ban. A számvizsgáló bizott­ság állásfoglalását adta közre Turchányi Sándorné, „helye­sen tárja fel a lehetőségeket, orientál a teendőkre, s össz­hangban van a lehetőségek­kel” — így summázható a testület véleménye. Zen tai Csaba, az MSZMP Balassagyarmat Városi Bi­zottságának titkára, végre­hajtó bizottsági tag beveze­tőül' a VI. ötéves tervidőszak főbb tapasztalatait tekin­tette át. Felelősségteljes mun­kát végez a testület, hangsú­lyozta, a most megfogalma­zott fő irányok a város életét hosszú esztendőkre megha­tározzák. Zentai Csaba ismer­tette a párt végrehajtó bi­zottságának állásfoglalását, s felhívta a figyelmet az új tanácsi gazdálkodás elő­nyeinek kihasználására, az igények és tehetőségek közötti optimális összhang megte­remtésére. Kovács József tanácstag, az egészségügyi ellátás hely­zetének javítását szorgalmaz­ta, míg Szakai Jenő, a Ha­zafias Népfront városi bi­zottságának titkára a tervelő­készítés társadalmi vitájának tapasztalatait ismertette, hangsúlyozva, hogy az írásos anyag ezt maximálisan figye­lembe vette. Javasolta, hogy a tanácstagok jelenlegi 10 ezer forintos alapját emeljék duplájára, ez a társadalmi munkaszervezés forrásait bővítheti. Dr. Bartos Dénes tanácstag konkrét kérdés megoldását sürgette, majd Sára János, a Nógrád Me­gyei Tanács tervosztályának vezetője kért szót. Tájékoz­tatta a testületet a megyei gazdálkodás lehetőségeiről, beszélt a fejlesztési elképzelé­sekről, a céltámogatási rend­szer előnyeiről. A balassa­gyarmatiak célkitűzéseit reá­lisnak, megvalósíthatónak nevezte, fölhívta a figyelmet a társadalmi erőforrások, va­lamint a vállalati együttmű­ködésből eredő előnyök ka­matoztatására. A tartalmas és felelősségtel­jes vitát dr. Győrt Sándor fog­lalta össze, válaszolva a föl­vetett kérdésekre, s hangsú­lyozva, hogv az elhangzotta­kat, valamint a későbbi tár­sadalmi vita tapasztalatait a végleges terv összeállítása­kor figyelembe veszik. A tanácsülés további részében interpellációkat tárgyalt a testület. Befejeződött a szocialista országok ENSZ-társaságainak tanácskozása Letartóztatások a Golanon Az izraeli biztonsági szol­gálat az annektált Golan- fennsík Mazsdel Samsz nevű településén öt embert letar­tóztatott államellenes tevé­kenység vádjával. A Szíriától elfoglalt, majd egyoldalúan izraeli területnek nyilvánított térségben ezzel 19-re nőtt azoknak a száma, akiket az elmúlt napokban tartóztattak le. (MTI) r rrTrítytatás az I. oldalról) pénz az eddigi harminc nap­pal szemben 42 napra, egye­dülállók esetében pedig 84 napra jár. A hatévesnél idő­sebb, de tízévesnél fiatalabb gyermek ápolása címén éven­ként és gyermekenként 14, egyedülállók esetében pedig 28 naptári napon át jár a táppénz. Űj vonás a gyermekápolási táppénz rendszerében, hogy az egy-egy évre járó, de .fel nem használt napok a követ­kező évre átvihetők. Fontos tudnivaló, hogy itt nem nap­tári évről, hanem a gyermek egvik születésnapjától a kö­vetkező születésnapjáig eltelt esztendőről van szó. Közös nyilatkozat elfogadá­sával csütörtökön véget ért kilenc szocialista ország ENSZ-társasa g árnak konzulta­tív tanácskozása Budapesten. A kétnapos eszmecserén —, ame­lyet a SZOT központi iskolá­jában tartottak — a résztve- vevők megvitatták az ENSZ Társaságok Világszövetségé­nek (WFUNA) szeptemberi genfi közgyűlésére és európai regionális konferenciájára be­nyújtott határozati javaslato­kat. A tanácskozás zárónapján részt vett Marek Hagmajer, a WFUNA főtitkára, s tájé­koztatta a delegátusokat a világszövetség közelgő 30. köz­Az eddigiekhez képest mó­dosulást jelent, hogy a gyer­mekápolási táppénzt a gyer­mek egyéves kora után min­den külön eljárás nélkül bár­melyik szülő igénybe veheti. Nincs már szükség sem a szü­lők együttes kérelmére, sem az engedélyezési eljárásra. Ezenkívül az apa- igényének benyújtásakor nem kell vizs­gálni azt, hogy az anya jogo­sult-e gyermekápolási táp­pénzre. A megkötés csupán annyi, hogy ha az együttélő házastársak (élettársak) közül az apa igényli a gyermekápo­lási táppénzt, részére azt to­vábbra is az anya munkahe­lyén számfejtik és fizetik ki. gyűlésének előkészületeiről. Ezt követően az ENSZ-társa- ságok képviselői megvitatták a világszövetség programját, továbbá azt, hogy miként já­rulhatna hozzá a WFUNA, hogy az ENSZ-ről az eddigi­eknél reálisabb kép alakul­jon ki. A továbbiakban So­mogyi Ferenc, a Külügymi­nisztérium főosztályvezető­je tartott tájékoztató elő­adást Hazánk külpolitikája és az ENSZ címmel. Gömbös Ervin, a Magyar ENSZ Tár­saság főtitkára ismertette az ENSZ megelakulásának 40. évfordulójára és a nemzetkö­zi békeév előkészítésére ala­kult magyar nemzeti bizott­ság programját. Egyebek kö­zött elmondotta, hogy más társadalmi s tömegszerveze­tekkel együttműködve tudo­mányos és ismeretterjesztő tanácskozásokat tartanak a világszervezet mindennapi te­vékenységéről. a világpoliti­kában betöltött szerepéről és ered mén veiről. Utalt arra is, hogy kiadványokat jelen­tetnék meg, ^amelyek közül már napvilágot látott ma­gyar nyelven az ENSZ-alap­okmánya, az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata és a társaság szerkesztette Hazánk és az ENSZ című ismertető­füzet. Gömbös Ervin az MTI mun­katársának adott nyilatkoza­tában kiemelte: a budapesti konzultatív találkozó fon­tosságát növeli az a tény, hogy közeleg az ENSZ meg­alakulásának 40 évfordulója, amely nagy feladatokat ad az egyes F.NSZ-társaságoknak, saját hazájukban és a WFU­NA keretein belül is. A kon­zultáció hatékony segítséget nyújtott a résztvevőknek ah­hoz, hogy a genfi közgyűlés munkájában eredményesen ve­gyenek részt. A közös nyilatkozatról szól­va, hangsúlyozta: a dokumen­tumban a konzultatív tanács­kozás résztvevői megerősítik szilárd hitüket azolcban az alapelvekben, amelyeket az ENSZ alapokmánya tartalmaz és az ENSZ működését irá­nyítják. Az erőfeszítések ellenére a fegyverkezési verseny folyta­tódik, különösen a nukleáris arzenál gyarapodik. Az új és újabb típusú tömegpusztító eszközök, vegyi és hagyomá­nyos fegyverek új generációi tovább növelik a világot fe­nyegető veszélyt. Ezenkívül aggasztóak azok a kísértetek és tervek is, hogy a fegyver­kezési versenyt a világűrre is kiterjesszék, különös tekin­tettel az Egyesült Államok úgynevezett stratégiai-védel­mi kezdeményezésére. vagy más szóval csillagháborús programjára. Ezek az elkép­zelések katasztrofális és be­láthatatlan következmények­kel terhesek. A nyilatkozat- tevők ebben az összefüggés­ben örömmel üdvözlik a Szov­jetunió új békekezdeményezé­seit. r A dokumentumban a szo­cialista országok ENSZ-társa- ságai felhívják a WFUNA va­lamennyi tagját: az ENSZ alapokmánya szellemében munkálkodjanak a nemzetkö­zi együttműködési rendszer fenntartása és. megerősítése érdekében, és járuljanak hoz­zá, hogy az ENSZ még ha­tékonyabb eszközzé váljon a béke és a biztonság elősegí­tésében. (MTI) 2 NóGRÁD - 1985. augusztus 30., péntek Szeptember 1-tel Sajtótájékoztató Vietnam nemzeti ünnepe alkalm 'sból Nguyen Lung, a ‘Vietnami Szocialista Köztársaság bu­dapesti nagykövete hazája közelgő nemzeti ünnepe al­kalmából sajtókonferenciát tar­tott csütörtökön hivatalában. Bevezetőjében felidézte a negyven évvel ezelőtt történ­teket. Délkelet-Ázsia első munkás-paraszt állama meg­születésének körülményeit. Szólt azokról az erőpróbák­ról, amelyekben népe sikere­sen helytállt nemzeti szabad­sága s- függetlensége kivívá­sáért, megőrzéséért. Nguyen Lung meleg szavak­kal köszönte meg azt a segít­séget. amelyet a magvar nép hosszabb ideje nyújt Vietnam országépítő munkájához, biz­tonságának rnegvédel nézésé­hez. (MTI) f ifi set ni faun as (2.) Külpolitikai horizont A kis Tupoijev gép sebesen falta a kilométereket, s las­san Ho Si Minh-városhoz. az egykori Saigonhoz közeledett. A tájkép egyre zöldebb lett, öntözőcsatornák vékony sza­lagjai szabdalták keresztbe a vidéket, s a trópusi régiók felé közeledve a repülőgép kabinjában is mind maga­sabbra kúszott a hőmérő hi­ganyszála. Hamar kiderült, hogy a csinos stewardessek nem véletlenül készítettek minden ülésre a beszáiiáskor az elmaradhatatlan egészség- ügyi papírzacskó mellé egy- egy legyezőt is. VÉRZIVATAROS ÉVEK A Hanoitól délre tartó pár órás légiót mégsem volt za­vartalan — legalábbis leiki értelemben nem. Nehéz volt ugyanis szabadulni a gondo­lattól. száműzni a tudatból az állandó felbukkanó kérdést: látszik-e még valamilyen nyo­ma onnan fentről az évtize­des háborúknak, az amerikai terrorbombázásoknak, begvó- gvultak-e a lakott és lakatlan területeken válogatás 1 nél­kül ejtett sebek. Nos. a lát­vány csalóka. A dzsungel lombia jótékonyán eltakarja a bombatölcsérek millióinak holdkrátereit, s a mindenhol helyreállították a lerombolt hi­dakat, utakat is. Az évtizedes küzdelem ha­tása mégis mindenütt érezhe­tő. S nemcsak a biológiai - kémiai hadviselés lassabban kiheverhető, alattomosabb pusztításáról van szó, hanem a tudati-érzelmi következmé­nyekről. Vietnamban még ma is lehetetlen úgy szóba ele- gveledni emberekkel, úgy ér­deklődni az életkörülmények­ről, a változásokról, a min­dennapok gotíjairól. hogy a beszélgetés rövidesen ne ka­nyarodjon vissza a háború vérzivataros éveihez. Nem cso­da hát, hogy kevés nép van földünkön, amelyik jobban ragaszkodna a békéhez, a ki- egvensúlyozott éoítőmunkához. mint a vietnami. S épp ezért tragikús, hogy e népnek az elmúlt esztendőkben is oly rövid időszakokra adatott csu- p’1 meg a nyugalom, a lehe­tőség a belső feladatok meg­oldására. Az 1975-ös katonai győze­lem, s az egy évvel későbbi hivatalos országegyesítés után nem sokkal ugyanis ismét vé­res konfliktus zavarta meg a megindult fejlődést: egyre el­viselhetetlenebb tett a Kam­bodzsával határos térség fe­nyegetettsége. mindennapossá váltak a határincidensek. A fájdalmas feszültséggócot csak a Pol Pot-rendszer eltávolítá­sa révén sikerült felszámolni, a vietnami katonai szerepvál­lalás miatt azonban ekkor a hajdani szövetséges. Kína in-, dított „merieckéztetö táma­dást”. Nem kis része volt mindennek abban, hogy a het­venes évek második felére kidolgozott tervek túlzottan derűlátónak. túlfeszítettnek. nemegyszer hibásnak bizo­nyultak. Hiszen ismét nagyobb anyagi és szellemi erőforráso­kat kellett a honvédelem cél­jaira biztosítani, s ezt bizony a termelés más szférái síny­lették meg. SOROZATOS KEZDEMÉNYEZÉSEK Érthető tehát, hogy az elhú­zódó szembenállás, a feszült­séget fokozó ellentétek fenn­tartása korántsem érdeke a vietnami vezetésnek. Ez ma­gyarázza azokat a diplomáciai kezdeményezéseket, amelyek­kel nemcsak a kambodzsai kérdés, hanem az átfogóbb indokínai térség problémáinak megoldására törekszik. Az el­múlt években javaslatok sorát terjesztették elő a három in­dokínai testvérország (Viet­nam. Kambodzsa és Laosz) államférfiainak találkozóin, az :al a céllal, hogy Kambod­zsában békés. tárgyalásos megegyezés szülessen, s a tá- gabb szomszédságban is a párbeszéd politikája érvénye­süljön a terméketlen, veszé­lyes konfrontáció helyett. Sajnálatos tény, hogy a so­rozatos indítványok minded­dig kevés eredményt hoztak. A Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) kül- * ügyminiszterei legutóbb júli­usi konferenciájukon utasítot­ták vissza Vietnamnak a kam­bodzsai helyzettel kapcsolatos rendezési javaslatait. Nem váltott ki egyelőre érezhető álláspont-módosulást részük­ről az az augusztus közepén kiadott Phnom Phen-i nyilat­kozat sem, hogy — a vietna­mi és a kambodzsai kormány közös döntése alapján — a kö­vetkező években felgyorsítják a Kambodzsában állomásozó vietnami alakulatok kivoná­sának ütemét, s amennyiben a körülmények nem rosszab­bodnak — az évtized végéig mindannyian elhagyják az or­szágot. Ez a lépés egyaránt tükrözi az erőviszonyokban lezajlott változásokat. a Phnom Phen-i kormány ellen küzdő csoportok háttérbe szo­rulását, s — a hanoi remé­nyek szerint — kiindulópon­tot jelenthet egy tárgyalási fo­lyamathoz. kedvezőbb légkört teremtve a délkelet-ázsiai tér­ségben. TÁRGYALÁSOK WASHINGTONNAL? A vietnami külpolitikai ho­rizont áttekintése persze alig­ha merülhet ki az indokínai kérdéskörrel. Nem maradhat említetten Hanoi aktív tevé­kenysége az el nem kötele­zettek mozgalmában, valamint az a szoros kapcsolatrendszer, amely a szocialista közösség­hez fűzi. Közismertek a kí­nai—vietnami viszony javítá­sára. vagy legalábbis norma­lizálására tett próbálkozások is. Némileg kevésbé köztudott ugyanakkor, hogy Hanoi — összhangban kiUkapcsolatainak sokoldalú bővítésével — nem mondott le az Egyesült Álla­mokkal fenntartott viszony rendezéséről sem. Magas ran­gú vietnami illetékesek szá­mos alkalommal kijelentették: Hanoi a maga részéről nem támaszt semmiféle előfeltételt a kétoldalú tárgyalások fel­újításához. A közeledésnek, az érintkezési pontok keresésé­nek esetleges fórumai tehet­nek azok a megbeszélések, amelveket az egykor Viet­namban eltűnt amerikaiak maradványainak felkutatására szerveztek. Hanoi a politikai jó szándék jeleként augusztus közepén több tucat elesett amerikai katona holttestét juttatta vissza a washingtoni kormány képviselőinek. Tárgyalási javaslatok, a ka­tonai feszültség növelése el­ten hozott intézkedések egy­aránt találhatók tehát a vi­etnami diplomáciai palettán. A különböző lépések célja mégis azonos: a békés külső környezet megteremtése a nvugodt országépítő munka elősegítése. Vietnamnak ugyan­is 1— s ezt a függetlenség mostarii negyvenedik évfor­dulóién sem vitathatja senki — erre lenne változatlaul a leginkább szüksége Szegő Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents