Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-29 / 202. szám

rrr a yí-spói Nincs világítás... : a salgótarjáni Beszterce­telepen egy hónapja átadott parkolóban, panaszolják az ott lakók. Kénytelenek a zsú­folt belső úton hagyni kocsi­jukat, mert a tágas parkoló­ban nem biztonságos a gép­járművek éjszakai „álma”. Az ÉMÁSZ beruházási osz­tályvezetője, Turcsánvi Béla, kérésünkre elmondta, hogy az említett parkoló kivilágítása beruházási program szin­ten szerepelt a tervekben, de ez még nem kivitelezési igény. Amennyiben a városi tanács megrendeli, úgy a munkákat elvégzik. Föidkupac... tarkítja a salgótarjáni Ybl Miklós pt 45 számú ház mellet, ti lépcső! ej árót, három hónapja megnehezítve köz­lekedésüket — tette szóvá Il­lés Ferencné. Kiss Gyula művezető, a lakásszövetkeze­tek közös gondnoksága részé­ről elmondta, hogy eddig ka­pacitáshiány miatt nem tud­ták elszállítani a vízóraakna készítése során keletkezett földet. ígérete szerint a na­pokban megoldják ezt a gon­döt. Tanévkezdés a salgótarjáni zeneiskolában r Lassan minden oktatási in­tézményben, így a salgótarjá­ni zeneiskolában is meg:indul az élet. A nyár folyamán a tetőtourkolatot újították fel, a festés is befejeződött. A felvételi vizsgák, beirat­kozások júniusban megtör­téntek, de szeptember 2-án és 3-án néhány tanszakra még várnak jelentkezőket, Eső­sorban rézfúvós, jazzbőgő, hegedű, népi hegedű, nagy­bőgő, orgona szakra. Újdon­ság, . hogy lehetőség lesz a jazz tanszakon íúvóshang- szerep — elsősorban szaxo­fon — oktatására is. Szeptember 4-én és 5-én, már elkezdődik a szolfézs- órák beosztása az iskolában kiírt rend szerint, míg 6-án, lesz a tanévnyitó ünnepély, mégpedig délután négy óra­kor a vonós, zongora, orgona, jazz és gitár, hat órakor a fúvós, ütos, népi hangszerek és előképzés zeneóvodás ta­nulók számára. A tanévnyitó ünnepélyek után kerül sor a tanulók hangszeres óráinak beosztására, hogy 9-én az el­ső tanítási napon megkezdőd­hessen a komoly munka. NÓGRÁD Választási előkészületek * Hazafias Népfront Nóg­rád Megyei Bizottságának el­nöksége szerdán délután tar­tartotta soron következő ülé­sét Salgótarjánban, amelyen elsőnek a HNF VII. kongresz- szusa óta végzett közművelő­dési , munka tapasztalatait összegezték Kiss Imre alel­nök előterjesztésében. Ezt kö­vetően Letovai Ildikó, a HNF megyei titkára számolt be a népfrontszervek újjáválasztá- sának politikai, szervezeti és személyi feladatairól, utalva a konkrét megyei teendőkre. Végezetül egyéb. szervezeti kérdéseket tárgyalt a testület. Alkoholfogyasztás, balesetek, táppénzállomány Az alkoholfogyasztás, az üzemi balesetek és a táppénz­állomány közötti összefüggé­seket vitatta meg szerdai ülé­sén Salgótarjánban a Nógrád Megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság. A különleges vizsgá­lat a megye nagyüzemeinek hároméves tapasztalatát rög­zítette. Az alapos fölmérés, amelyet a széles körű vita megállapításai is kiegészítet­tek, figyelmeztet á többi kö­zött arra, hogy az alkoholiz­mus gazdasági-termelési kárai­ról, kihatásairól nincsenek ki­mutatások, esetlegesek a szon­dás ellenőrzések, formálisok az alkoholellenes megmozdulá­sok. A népi ellenőrök a hely­zet orvoslására teendőket fo­galmaztak meg, ebben szere­pel a vállalati programok ösz- szeállítása, a témának a dol­gozók közötti megvitatása, s a megelőzés érdekében törté­nő társadalmi összefogás sür­getése. Eszperantó palóc földön Az 1985—86-os tanévben té­rítésmentes eszperantó okta­tást indít a Magyar Eszperan­tó Szövetség Nógrád Megyei Bizottsága és a salgótarjáni városi csoport, általános isko­lás fiatalok részére. A szak­köröket két helyen, az ifjú­sági házban és az útörőház- ban tartják, melynek során a kisdiákok megismerkednek a nyelvtani alapokkal, a nyelv történetével, felhasználási le­hetőségeivel. Segíti majd az oktatást a külföldi eszperan- tistákkal történő levelezés. A rendkívül egyszerű grammati­kán alapuló nyelvet az átla­gosnál sokkal rövidebb idő alatt elsajátíthatják a jelent­kezők. A megyében sajnos még gyerekcipőben jár az eszperantó terjesztése, tanítá­sa, ezéft minél több általános iskolást várnak az ifjúsági házban szeptember 7-én kez­dődő tanfolyamra. Naptár 1985. augusztus 29., csütörtök. Beatrix, Erna napja. A Nap kel 5.58 — nyug­szik 19.31 órakor. A Hold kel 19.38 — nyugszik 4.20 órakor. Kétszázöt évvel ezelőtt, 1780. augusztus 29-én született, és 89 éves korában, 1869-ben hunyt el Jean Auguste Do­minique Ingres francia festő, a francia klasszicizmus legje_ lentősebb művészalakja. Eső Előrejelzés az ország: területé­re ma estig: Időnként már felszakadozik a felhőzet, de újabb eső, zápor még várható. Az erős, északi, északkeleti szelet továbbra is viharos szél­lökések kísérik. Legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 33 fok között alakul. — Áruházi forgalom. Az idei év első nyolc hónapjá­ban 120 millió forint értékű áru kelt el a szécsénvi Palóc- Skála Áruházban, felsősorban az élelmiszer- és a műszaki osztály forgalma nőtt. — Olvasóink figyelmébe. Értesítjük olvasóinkat, hogy lapunk szokásos, péntek dél­előtti jogi tanácsadása e hé­ten és a jövő héten elma­rad. A legközelebbi jogi ta­nácsadás időpontja szeptem­ber 13-a. PÉaii/em a folyélioiiyniürágya- gvárban Megkezdődött a próbaüzem a Tiszamenti Vegyi Művek új folyékonyműtrágya-gyártó üze­mében, Szolnokon. A vállalat saját műszaki gárdája által ter­vezett létesítmény határidő előtt készült el, s évi har­mincezer tonna, gazdaságosan felhasználható, nagy haté­konyságú talajerőpótlót állít elő. Az őszi talaj-előkészítő munkákhoz, a vetéshez már tíz-tizenkétféle szuszpenziós műtrágyát bocsát a mezőgaz­dasági üzemék rendelkezésére. A próbaüzem során naponta száz tonna folyékony műtrá­gya készül, amelyet folyama­tosan szállítanak a gyár két célgazdaságába, a Törökszent­miklósi , Béke, és a Mezőhéki Táncsics Tsz-be. A vegyiművek új terméke lehetőséget nyújt arra, hogy megvalósuljon a MÉM prog­ramja: 1986—87-re a mező- gazdaságban felhasználásra kerülő műtrágya legalább negyven százaléka folyékony natóanyag legyen. Társadalmi segítség az iskoláknak A nyári hónapok nem tel­tek tétlenül a rétsági és Rét- ság környéki települések óvodáiban és általános isko­láiban sem. Néhány helyen — például a városi jogú nagy­községben, Diósjenőn, Nóg- rádon — jelentős felújításo­kat végeztek az épületeken, és fűtéskorszerűsítéseket haj­tottak végre. A települések döntő többségében alkotmá­nyunk ünnepére befejezték a szokásos nyári karbantartási és nagytakarítási teendőket. Valamennyi kétkezi munká­ból kivették részüket a szü­lők. a patronáló gazdasági egységek szocialista kollektí­vái és a pedagógusok. A von­záskörzet lakói összesen 400 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá ah­hoz, hogy idejében elkezdőd­hessen a tanítás valamennyi településen. Egyedül Diósje- nőn —■ ahol a legnagyobb mértékű a felújítás és kor­szerűsítés — várható eltoló­dás a határidőben. — Radiátor. A múlt évinél és a tervezettnél is több, csaknem 98 millió forint, ér­tékű radiátort gyártott az év első nyolc hónapjában a Ba­lassagyarmati Fémipari Vál­lalat. Az igényes kivitelű. Romantik radiátorok zömét az Aluker Vállalat kapta, de küldtek belőle nyugatnémet, finn és svéd vevőnek is. Bóvli a neimizi Mist Szeptember 1-től újabb 15 or­szágot lehet Magyarországról távhívással elérni. Országhí­vó számok: Algéria 213, An­gola 244. Bolívia 591. Chile 56. Ecuador 593, Elefántcsont­part 225, Etiópia 251, Líbia 218. Mali 223, Málta 356, Ma­rokkó 212, Niger 227, Pakisz­tán 92, Peru 51, Togo 228. Hazánk 1975-ben kapcsoló­dott be a nemzetközi távhí­vásba. Először Ausztria, Svájc és az NSZK előfizetőit tudták közvetlenül hívni a nemzet­közi távhívóhálózatba bekap­csolt hazai előfizetők. A fo­lyamatos fejlesztés eredmé­nyeként jelenleg már 74 or­szágot lehet távhívni. — Diszpécserközponttal gaz­dagodik a kán vási Béke­akna. A munkálatokat még a nyár közepén elkezdték a helyiség kialakításával és egyes szakaszokon a Mavox típusú hangosító egységek sze­relésével. A berendezések legfőbb szállítója a Várpalo­tai Szénbányák Vállalat idén legyártja a vezérlőpultot és a többi elektronikáit is. — Fotókiállítást nyitottak meg tegnap a salgótarjáni Jó­zsef Attila Városi-Megyei Művelődési Központ fotóga­lériájában. Papi Lajos kis­újszállási művész alkotásait három hétig élvezheti a nagy­közönség. Védekezzünk a szövőlepke ellen A megye déli részén Szarvasgede, Palotóshalom, Héhalom térségében az ame­rikai fehér szövőlepke-fertő­zés az út menti és házikerti gyümölcsfákon erősödött. A gyümölcsfákon jelentős meny- nviségben két-három darab hernyófészek is előfordul. A lepkék későbbi rajzása miatt a tömeges lárvakelés a na­pokban várható, így további hernyófészkek megjelenése várható. Mint veszélyes kár­tevő ellen, kötelező a véde­kezés. A fiatal hernyókat mechanikai úton, a hernyó­fészkek levágásával és annak elégetésével, sikeresen lehet gyéríteni. A hernyófészkeket addig kell levágni, amíg a fiatal hernyók együtt tartóz­kodnak. Szétszéledést köve­tően, tarrágás is előfordul­hat. így igen jelentős lomb­kártételt okozhatnak. A kémiai védekezést lehe­tőleg a fiatal hernyók ellen kell végrehajtani Ditrifon-, Saíox-, Unitron-. Fiiból- és Se vin-készítmények egyiké­vel. A védekezést a fertőzött térségben a községi tanácsok­nak is feladata szorgalmaz­ni. végrehajtatni, mivel a következő évi erősebb fertő­zést csak így lehet megaka­dályozni. KAPCSOLTAK... Piros telefon. Brrrrrrrr... — Csókolom! Ki tetszik lenni? — Hm. Mond­juk, a kékszakállú herceg... vagy ... Paff, a bűvös sárkány: — Mindegy, ki tetszik lenni. Mert én csak most tud­tam kivenni a telefont a beépí­tett szekrényből. Tetszik tudni, az anyu mindig oda szokta eldugni előlem, amikor elmegy értekez. letre. — Milyen érte­kezletre? — Sokáig szok­tak ott lenni.. mert onnan nem lehet eljönni. Ilyenkor én egye. dűl vagyok a la­kásban, Anyu ram zárja az ajtót, ki­ * I kapcsolja az ára­mot. .. meg eldug­ja a telefont. — És apu? — Apukámnak régóta külföldre kellett menni. Tanfolyamra. Már biztos na­gyon tud vezetni minden autót. s haza fog jönni. Amerikában van. — öregem, ak­kor te gyakran vagy egyedül... — Gyakran, de ilyenkor mindig kiveszem a tele­font, aztán össze­vissza telefonál­gatok. .. Valaki mindig fölveszi, csak az a baj, hogy rögtön le is rakják. A bácsi mért nem tette le? Felhívhatom máskor is? — Hát. ha na­gyon unatkozol, próbáld meg... a 13-868-at. Szia! Piros telefon. Brrrrrrrr. . . — Mondja, ma­ga beszélt az előbb Bélus fiammal?! — Azt hiszem, igen. — Nahát akkor a saját fiacskájá­nak szervezzen programokat! Azt biztatgassa an a. hogy a telefonnal szórakozzon! Tud­ja maga mennyi telefonszámlát fi­zetek én havonta? Magyarázza már el, hogy lehet ki­jönni ebből i kis fizetésből! Meg aztán a sárkány­nyal ijesztgetjük a más gye. . . Piros telefon. Brü! (tanka) Az áruházi szolgáltatások sorában gyorsjavító cipőszalont alakítottak ki a salgótarjáni Pécskő Üzletházban. A bevá­sárlóközpont nyitvatartási ideje alatt azonnal elvégzik a lábbelik sarkalását, talpalását, apróbb hibáinak kiigazítá­sát, amíg a vevő körülnéz más osztályok kínálatában, per­cek alatt elkészítik a beadott cipőt. Ugyanitt ingyenesen orvosolják a garanciális panaszokat is, az áruház cipőosz­tályán, a korábban vásárolt lábravalók jótállási időn be­lül történő javítása is itt történik. — kj — Negyvenéves a Szabad Föld A Szabad Föld című hetilap első megjelenésének 40. év­fordulója alkalmából ünnepsé­get rendeztek szerdán Buda­pesten a Népszabadság szék­házéban. Az eseményen részt- vett Pozsgay Imre. a Hazafi­as Népfront Országos , Taná­csa és Eleki János, a Ter­melőszövetkezetek Országos Tanácsa főtiktára is. Eck Gyula főszerkesztő idézte fel a lap múltját, emlékeztetve arra. hogy a Szabad Föld a felszabadult magyar paraszt­ság számára született a Ma­gyar Kommunista Párt kezde­ményezésére. Az évforduló alkalmából ki­tüntetéseket adtak át a lap kiemelkedő munkát végzett dolgozóinak. Uf kenderbetakarífó gépek Űj, speciális kenderbetaka­rító gépeket mutatlak be az érdekelt szakembereknek szer­dán a Szegedi Kenderterme­lési Rendszer bázisgazdaságá­ban, a Mártélyi Fürts Tsz-ben. A gépűjdonságokhoz —, ame­lyek zöme szovjet gyártmá­nyú — a hetedik ötéves terv­időszakban juthatnak hozzá a kendertermesztő gazdaságok. Már a jövő évben 110 új tí­pusú, a réginél erősebb szer­kezetű szovjet kenderkombájn érkezik hazánkba, hogy foko­zatosan felváltsa az elavult berendezéseket. Ugyancsak vá­sárol a termelési rendszer a legújabb típusú szovjet gyárt­mányú rakodógépekből. Bemutatták a résztvevőknek a Zalagép Vállalat modern kenderbálázó gépét is. Ez a korábbiaktól abban különbö­zik. hogy automatikus kötöző­szerkezettel látták el. További előnye, hogy fémhuzal helyett olcsóbb anyaggal, zsineggel köti át a bálát. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS deviza Árfolyam aj Érvényben: 1985. augusztus 29-én. Deviza vételi eladási érf. 100 Ft-ban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Hollandi forint Japán yen (1600) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK-márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Tr. és cl. rubel USA-dollár 6867. 3452. 87, 487, 830. 579, 1572. 207, 3610, 16259, 598, 1769. 26. 251, 29, 30, 2160, 593, 2597, 4915 6881,44 3459.82 87.57 488,01 832,21 580,96 1575,76 207,92 3617,37 16291.93 599.85 1773,51 26.43 252,40 29.58 30,13 2164,85 594.70 2602.60 4925,05 NOGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. éószerkesztó: VTNeZE ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján. Palöcz tore tér i. Telefon: 10-973. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógiád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Imre tér I Telefon' 12-54’ Telez: 229 109 Irányitószám: 3101 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postaim atalnál. a hírlapkézbesitöknél. a Posta hírlapüzleteiben es <, Posta Központi Hírlap Irodán a: <KHI)~ Budapest V„ József nádor tér L W0« közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a (KHI) 215—9*162 oénzforgalmt jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre; 129 forint, egy évre: 516 forint, KlöáUltjai a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, MM Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Pf.J 86. Felelős vezetői KELEMEN GABOS igazgató. HU ISSN 0133-1558. Szövetkezeti vendéalátás Évek óta először növekedett a szövetkezeti vendéglátás megyei forgalomból való ré­szesedése. A félszázalékos tér­nyerést követően a fogyasztá­si szövetkezetek vendéglátó­üzleted a megyei vendéglátó­forgalom 54,7 százalékát bo­nyolítják le. A boltok 48 szá­zaléka szerződéses formában működik, ezek adják az árbe­vétel több mint a felét. A szerződéses üzletek működési tapasztalatai általában ked­vezőek, eltekintve a forga­lom esetenkénti túlhajszolásá- tól, illetve a szakmai hozzá­értés hézagaitól. Jelentősen meghalad ja az üzemági átla­got az előfizetéses étel- és az üdítőital-forgalom, s az üzlet- politikában megfogalmazottak­nak megfelelően növekedett a rendezvények száma. Vezetékes vízmű Diósjenőn Gondot jelent a jó ivóvíz biztosítása Diósjenőn is. A he­lyi tanács 9,2 millió forintot biztosít erre a célra, a lakos­ságtól kétezer forint körüli hozzájárulást kérnek. A víz­ellátás mellett az útkarban­tartás jelent legnagyobb prob­lémát — több útszakasz kő­burkolattal való beborítását kell megtervezni, ezen kívül az állagmegóvás is sok forin­tot elvisz, összesen két és fél millió forint jut erre a célra, és még a település központjá­ban a járdásítási programot is szeretnék folytatni — je­lenleg csak az egyik oldalon van beton a gyalogosok talpa alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents