Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-29 / 202. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NOGRÁD AZ M S'Z M P -*N'Ó GRÁD MEGYE-I BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLI. EVF., 202. SzlAM ARA: 1.80 FORINT 1985. AUGUSZTUS 29., CSÜTÖRTÖK beleül szomueCes IHő^radban Megfelelő fedezet a tervezett feladatokhoz Űj szemlélet szükséges a megváltozott körülmények között végzendő munkához — ezzel a gondolattal nyitotta meg szerdán a Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának ülését Devcsics Miklós megyei tanácselnök. A másfajta követelményrendszerhez a régi tanácstagoknak is hozzá kell igazodni. A munkamódszereket illetően elhangzott. hogy a megnövekedett tanácsi önállóság minden korábbinál nagyobb felelősséggel is párosul. Tankönyvek ragyogó abiakokkal Viszik a tankönyveket a káliói általános iskolások is. Az intézmény egyik osztály aha n már napok óta folyik a tetszetős kötetek árusítása, Juhász Józsefné igazgatóhelyettes a nyolcadikosoknak — képünkön — Tahik Róbert, Sergely Tamás, Kiss Gábor részére válogatja a következő tanévre való kiadványokat. Eközben az iskola csinosítása is folyik, a virágokat elhelyezték az osztálytermekben, a szertárban rendszerezték az új felszereléseket, ragyognak már a tantermek ablakai is, minden készen áll a diákok fogadására. — kulcsár — Mai számunkból: Mi Hálálni közeli * II Rimáiéi az Míg * Az olvasóit fóruma * MNK. Mbintoti az SB1C, »isseit az SKSE Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese szerdán a Munkásőrség Országos Parancsnokságára látogatott. Kíséretében volt Kovács Jenő, a Központi Bizottság osztályvezetőhelyettese. A vendégeket Borbély Sándor, a munkásőrség országos parancsnoka fogadta. A párt főtitkárhelyettese először a munkásőrség központi ellátó parancsnokságát kereste fel, ahol Szabó Attila mérnök-ezredes tájékoztatta a testület anyagi, technikai ellátásáról. Németh Károly megtekintette a parancsnokság objektumait és elbeszélge- ,tett a szolgálatban lévő munkásőrökkel. A program az országos parancsnokságon folytatódott, itt Borbély Sándor tájékoztatta a párt főtitkárhelyettesét a munkásőrség tevékenységéről, hangsúlyozta, hogy a munkásőrök politikailag elkötelezetten vesznek részt az Cl^gí cmtiisirBp@rísiÍBSta szolIcBaritcasi akciősorozat Rémei)} Károly látogatása a Munkásőrség Országos Parancsnokságán A testület tegnapi ülésén beszámolót hallgatott meg Nógrád megye tanácsai 1985. évi fejlesztési tervének és működési költségvetésének első félévi teljesítéséről. Sára János, a tervosztály és Farkas Sándorné dr., a pénzügyi osztály veztetője a közös előterjesztésben mindenekelőtt megállapította: a fejlesztési alap összesített bevételi tervét a nógrádi tanácsok összességében 50,4 szá- százalékra teljesítették, s ez megközelíti az elmúlt év hasonló időszakának arányát. A saját források bevételi teljesítése 51,8 százalékos, a bevételek és a tanácstípusok között azonban jelentős az eltérés. A megosztott bevételek 63.5 százalékra teliosül- tek, s az első fél évben az átvételre tervezett pénz 44 százaléka került a tanácsokhoz. Összességében a rendelkezésre álló források megfelelő fedezetet teremtettek a tervezett feladatok finanszírozására, S ami a felhasználásokat illeti: a tanácsok 1985-ben 744 millió forintot terveztek fejlesztésre, ebből 596 millió forint a tanácsi beruházások, ra számított kifizetés. Az éves előirányzatnak 34 százalékát teljesítették az első fél évben, s mintegy 40 millió forinttal haladja meg az előző négy év azonos időszakának átlagát. A főbb célkitűzések között különböző konstrukcióban tervezett lakások 23 százaléka készült el az első fél évben. Az üzemí be helyezett lakások száma és aránya meghaladja a tervidőszak első négy évenek időarányos teljesítését. A tervezett családi házak 25 százaléka kapott használatbavételi engedélyt, s az első fél évben a központi szervek és a tanácsok is további intézkedéseket tettek a fiatal házasok és a többgyermekes családok lakáshoz juttatásának támogatására. Mindent ösz- szevetve az állásfoglalás szerint az éves lakásterv teljesítése várható, s ezzel megvalósul a középtávú lakásépítési elképzelés is. Az egészségügyi és szociális ellátás fejlesztésére az éves előirányzat 57 százalékát, ezen belül a kórházrekonstrukciókra 65 százalékot fizettek ki. Az ágazat egyéb állami beruházásai közül az ecsegi orvosi rendelő és lakás műszaki átadása megkezdődött az első fél év végén, Szurdokpüspökiben pedig megindult a kivitelezés. A kulturális ellátáson belül továbbra is az oktatási feltételek javítása volt a kiemelt feladat. A közművelődési ' beruházások közül a szécsénvi, nézsai és a ceredi művelődési ház építése tovább folytatódik, megkezdődött és a szerződés szerinti ütemnek megfelelően folyik a megyei könyvtár kivitelezése. A vízellátás közműveinek beruházásaira az éves előirányzat 41 százalékát fizették ki a fél évben. A VI. ötéves tervben megfogalmazott ágazatpolitikai célok lényegében már 1984-ben teljesültek, az 1985-ben befejeződő törpe vízművekkel a társulati prog. ram is túlteljesül. Egyéb ágazati beruházások áttekintése után úgy fogalmaztak, hogy az éves terv else félévi teljesítése meghaladja a2 előző évek átlagos teljesítését A tanácsok megfelelő gazda, ságszervező munkája esetén pedig azzal lehet számolni, hogy megvalósulnak az éves előirányzatok is. Ez egyben a középtávú tervünk sikeres befejezése, s a következe tervciklusra való zavartalan átmenet megteremtése szempontjából is fontos. A működési költségvetés végrehajtásának értékelése után a végrehajtó bizottság megállapította: a két pénzalap bevételei megfelelő fedezetet .nyújtottak a tervezett feladatok megvalósításához. A működési költségvetést illetően a gazdálkodásban tovább fokozódott a feszültség, s ezt a még erőteljesebb takarékosság és hatékonyság eredményei is csak enyhíteni tudták. A Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága ezt követően a természetvédelem helyzetéről hallgatott meg tájékoztatót — dr. Halaj Ignác a mezőgazdasági- és élelmezésügyi osztály vezetője előterjesztésében —, és meghatározta az ezzel összefüggő feladatokat. Dr. Horváth István a művelődési osztály vezetője a video- és számítástechnika iskolai bevezetésének programjáról adott tájékoztatást a széles körű, alapos viták tanulságainak összefoglalására a NÓGRÁD-ban visszatérünk. A testület végül előzetes egyetértését adta — C. Becker Judit Salgótarján Városi Tanács elnöke előterjesztése alapján — ahhoz, hogy a megyeszékhelyen közterület-felügyeletet hozzanak létre. A terű koncepció uítaja Pasztán Kiemelt feladat a lakásellátás iavífása Pásztó az elmúlt tíz év4 ben jelentősen fejlődött: nagymértékben nőtt a lakásszám, bővült a kereskedelmi és szolgáltatóellátás, új iskola, óvoda, bölcsőde, középiskolai diákotthon épült. A további lehetőségeket határozza meg a VII. ötéves terület- és tanácsi gazdaságfejlesztési e1- gondolás, amelyet tegnapi ülésén vitatott meg Pásztó Város Tanácsa. Szóbeli kiegészítőjében Hirsch László osztályvezető mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a tervről való döntés egy folyamatnak a része, s a kétszakaszos tervezésben érvényesíteni kell a tanácsi gazdálkodás új rendjéből eredő követelményeket is. A városi tanács osztályvezetője felidézte a társadalmi konzultáció legfontosabb tapasztalatait, a kiemelt fel-, adatok között említette a lakásprogram folytatását és az ivóvízellátás javítását. Hozzátette, hogy indokolt a környező községekkel is egyeztetni a feladatokat és javítani az együttműködést. Hasonlóképpen még a konkrét terv elkészítése előtt kéresnd kell a közös megoldásokat Pásztó és a szomszédos két megye — rí a*/o-. és Pest — között. A VII. ötéves ‘terület. és településfejlesztés főbb feladatai között fogalmazták meg, hogy indokolt növelni Pásztó szerepkörét a környező települések ellátása-, ban. A kereskedelmi, hírközlési és egészségügyi ellátás javításával egyre inkább a városkörnyék valóságos központjává kell válnia. Pásztó tervkoncepciója is hangsúlyozza, hogy a gazdasági teljesítmények alapján a lakosság életszínvonalának növelése a fő cél. Kiemelt feladat a lakásellátás javítása, ezen belül a fiatal házasok lakáshoz jutásának, a szakemberek letelepedésének segítése. A kereskedelemben és a szolgáltatásban a kiegyensúlyozott ellátás biztosítására kell törekedni, az egészséges ivóvíz érdekében pedig támogatni kell a víztársulások szervezését. A terv sorra veszi a tanácsi gazdálkodásban meglevő főbb feszültségeket is. Az anyagi lehetőségeket mérlegelve a terv kialakításakor is számolni kell azzal, hogy a meny- nviségi szükségletek teljeskörű kielégítésére, az ellátás minőségi színvonalának fokozottabb emelésére még a társadalotnp optikailag kiemelt területeken sem lesz mindenhol lehetőség. A megyei tanács meghatározza a (Folytatás az 2. oldalon) Antiimperialista szolidaritással a békéért, a társadalmi haladásért jelszóval szerdán Tiszafüreden a városi művelődési központban ünnepi nagygyűléssel nyitották meg az őszi szolidaritási akció országos eseménysorozatát. A Magyar Szolidaritási Bizottság, a Hazafias Népfron Országos Tanácsa, a SZOT, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, valamint az Országos Béketanács által rendezett demonstráción Jakab Sándor a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke mondott beszédet. ■fr A Magyar Szolidaritási Bizottság szerdán ülést tartott. Ezen értékelték a féléves munkát, s megtárgyalták az őszi hónapok szolidaritási és antiimperialista akcióival ösz- szeíüggő , feladataikat. ' Sütő Gyula, az MSZB titkára egyebek között elmondta: a társadalmi szervekkel és mozgalmakkal közös rendezvény- sorozat célja, hogy ezúttal is országszerte kifejezésre jusson a magyar nép szolidaritása a nemzeti függetlenségükért és államiságukért, vagy annak megsziládításáért küzdő népekkel, íelszabadítási szervezetekkel, mozgalmakkal. A most kezdődő és az év végéig tartó időszakban számos politikai és kulturális rendezvény, békenagygyűlés, fórum és baráti találkozó nyújt lehetőséget arra, hogy megismerjék , a békéért, a leszerelésért, a népek békés együttműködéséért* a társadalmi haladásért világszerte folyó küzdelem aktuális eseményeit és problémáit. Az őszi szolidaritási akciósorozat szerdán a i Tiszafüreden tartott megnyitója után szeptember 1-én, az antifasiszta világnapon a békéért és a leszerelésért folyó harc támogatására a SZOT szervezésében számos rendezvényre kerül sor. Ugyanebben a hónapban az indokínai, majd a latin-amerikai népekkel való szolidaritás akciósorozata nyújt alkalmat harcuk támogatásának ismételt kifejezésére. Októberben a palesztin néppel és a haladó arab népekkel vállalt szolidaritás fejeződik ki a rendezvényeken. ☆ Az őszi antiimperialista szolidaritási akció megyei programját egyeztette koordinációs értekezletén a Hazafias Népfront Nógrád Megyei Bizottsága, A testvérországokkal rendezett barátsági napok mellett sportrendezvények, jótékony célú hangversenyek szerepelnek a sorozatban. A megyei Vöröskereszt nyola bányai üzemnél szervez nagygyűlést. Felkérés esetén a TIT vállalja szakképzett előadó biztosítását bármely intézmény érdeklődése esetén, a témához kapcsolódó előadás megtartására. Szeptember 2-án Palotáshalmon nagygyűléssel hivatalosan is megnyitják a szolidaritási rendezvénysorozatot, stílusosan kötődve a világháború befejezésének időponj óihoz. MSZMP XÍIL kongresszusa határozatainak végrehajtásában, s a nehezebb körűimé nyékét megértve eredményesen dolgoznak munkahelyeiken, az iparban, a bányászatban, a szállításban és a mezőgazdaságban. A munkásőr- egységek idei kiképzési feladataik 85—90 százalékát mái teljesítették. A pártszervezetei segítségével biztosított a testület utánpótlása. A munkásőrök közéleti aktivitását jelzi, hogy 17 ezren viselnek párttisztséget, több ezren tanácstagok, póttanácstagok éí számos más társadalmi funkciót is betöltenek. A tájékoztatót követőer Németh Károly időszerű politikai kérdésekről beszélgetetl a jelenlevőkkel. Elismerőer szólt a munkásőrök munkahelyi, közéleti és szolgálati helytállásáról. A látogatás a munkásőrség központjának megtekintésévé ért véget. (MTI)