Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-26 / 199. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, jelenlegi és volt munkatár­sakkal, sportbarátokkal, hogy a szeretett férj és édesapa KABA JÖZSEF ny. vb-titkár és HM titkár, életének fit), évében elhunyt. Temetése 1985. augusztus 27- én, 11 órákor lesz a pat-aki temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD Fővárosi Tanács VB csecsemő­otthona — Buda, valamint eií. gyermekotthona felvételre keres 17 éven felüli szakkép­A Nógrád Megyei Szolgáltatóipari Vállalat tájékoztatja kedves ügyfe­leit, hogy Szécsényben, a Rákóczi út 74. sz. alatt mintaboltot nyitott, melyben szög és DEXION-elemek nagy választékban kapha­tók. Naponta 8-tól 15 óráig várjuk kedves vásárlóin­kat. Közületek megrende­léseit várjuk. Á státus fenyegetettsége nőveti az infarktus veszélyét A szívinfarktus fokozott kockázatának vannak kitéve azok az emberek, akiknek a hivatali és társadalmi 'státu­sát ■ veszély fenyegeti. Ezt ál. lapította meg egy tanulmány során Johannes Siegrist, a marburgi egyetem orvos-szo­ciológiai professzora. Ennek a tanulmánynak a keretében 416 férfi dolgozót figyeltek meg hosszabb időn keresztül. Az infarktusos betegeknek előző­leg gyakrabban kellett elvisel, niük alacsonyabb munkakör­be helyezést, gyakrabban vol­tak arra kényszerítve, bogy hirtelen térjenek át más te­vékenységre és a roham előtt jobban szenvedtek a munká­val való túlterheléstől vál­lalatuknál a munkahelyek szá­mának csökkenése miatt. Ugyancsak gyakrabban gyö­törték őket a betegség kitörése előtt kínzó alvászavarok, va­lamint a tehetetlen düh és a reménytelenség érzése. Egyéb, ként ezek a kísérleti eredmé­nyek hasonlítanak a majmok­kal végzett kísérletekére. zett és szakképzetlen csecse­mő- és egészségügyi gyermek- gondozonőket, valamint egyéb munkaerőket az alábbi mun­kahelyekre: Csecsemőotthon Bp. XII. Re­ge u 1—4. Telefon: 166-584, 366-838 cseesemögondozónő, egészségügyi gyérmekgondo- zónő. mosómester férfi, víz­szerelő, takarító (nyugdíjas is), portás-éjjeliőr. Csecsemőotthon Bp. II., Völgy a. 21.: Telefon: 364 982. cse­csemőgondozó, takarító. Csecsemőotthon Bp. II., Gár­donyi u. 25. Telefon: 164-619 cseesemögondozónő, takarító. Eü. gyermekotthon, Bp. II., Báthory n. 6. Telefon: 165-699, eü. gyermekgondozónő szak­képzett és szakképzetlen. Gon­dozónők a főnővérnél, egyéb dolgozók a gazdasági vezető­nél jelentkezzenek. Szállást lehetőség szerint biztosítunk. *------------------------------------------------------­I | A salgótarjáni Stromfeld ! Aurél Szakközépiskolában az 1985'86-os tanévben az alábbi tanfolyamokat indítjuk: 1 — GÉPÉSZETI MŰSZAKI RA.IZOI/H i — BETANÍTÓ HEGESZTŐ — KAZÁNFŰTŐ. Jelentkezés a« iskolásán, személyesen. A Nógrád Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat azonnali belépéssel felvesz férfi hálózati eHeit Követelmény: szakirányú főiskolai végzettség. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán. Salgótarján, Rákóczi át 194. Felvételre keres az EL ZETT Művek Szécsényi Gyára tömeggyártásban jártas műszaki főiskolát, egyete­met végzett szakembere­ket, SZERSZÄM­SZERKESZTÖ, GYÁRTMÁNY­FEJLESZTŐ, TECHNOLÓGUS MUNKAKÖRBE. Főiskolai végzettséggel pénzügyi és számviteli szakembereket valamint 3 műszakos munkaterületre gépi forgácsoló, géplakatos szakmunkásokat gépbeállí- tói munkakörbe. Bérezés megegyezés szerint. A Nógrád Megyei Tanács VB szociális otthona, Mi­zserfa. FELVÉTELRE KERES SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLÓ szakmunkást, vagy a szak­mában jártas, gyakorlat­tal rendelkező betanított munkást. Nyugdíjasok, jelentkezését is várjuk. Jelentkezni személyesen, vagy írásban a gazdasági vezetőnél lehet. Mizserfán. A Pentamer Ipari és Szol­gáltató Szövetkezet felvételre keres: Minősített hegesztőket, hegesztő, illetve vasszer­kezeti lakatos szakmunká­sokat. Kellő minősítési végzettség, illetve szakmai gyakorlat esetén, külföldi munkavégzésre is van le­hetőség. i Bérezés aa idevonatkozó rendelet alapján történik. Jelentkezni lehet: Bátony- terenye (Nagybáfonyj Bo­lyok! út 3. Személyzeti ve­zetőméi. ,i---------------------------------------------1­G AZSZÜNET Értesítjük gázfogyasztóinkat, hogy 1985 augusztus 30-án 7.00 órától 1985. augusztus 31-én 20.00 óráig, tehát penteken és szombaton Salgótarjánban az alábbi városrészben, ut­cákban a gázvezeték nagy­karbantartása miatt szünetel­tetjük a gázszolgáltatást. Beszterce-lakotelep teljes te­rületén — Kemerovo-lakóte- lep teljes területén. Vörös Hadsereg útján — Ifjú G. úton, Móricz Zs. úton, Gazdaság úton, Zrínyi úton, S^lgó úton, Dó­zsa Gy. úton, Házi F. úton, Malinovszkij úton, Marx—E. úton, Fürst S. úton, Lovász J. úton, Sehuyer F. úton, Munkácsy M. úton, Munkás úton, Rákóczi úton, Bajcsy- Zs. úton, Bartók B. úton, Ady E. úton, Bem úton, Damja­nich út, Zója krt., Úttörők útja, Tanács út, Lenin tér, Játszó út, Lőwy S. út, Kállai £. út. A karbantartási feladatok befejeztével a lakásokban csak abban az esetben tudjuk a gázszolgáltatást megindítani, ha szakembereink meggyő­zödnek arról, hogy a lakás­ban nem maradt nyitva gáz­készülék. Az önök és kör­nyezetük biztonsága érdeké­ben kérjük, tegyék lehetővé a lakásba való bejutást. Kérjük azokat a gázfo­gyasztókat, akik a fenti idő­pontban nem tartózkodnak otthon, hogy a gázmérőnél le­vő főcsapot zárják el, az el­zárás tényét íriák le, és alá­írásukkal igazolják. Az igazo­lást az otthon tartózkodó szomszédnak, vagy házfelügye­lőnek adják oda. Amennyiben a gázvisszaadás időpontjában a lépcsőházban olvan lakás van, amelyikben nem tudunk meggyőződni a gázfőcsap elzárásáról, vagy azt írásban nem kanjuk meg. úgy a robbanásveszély elkerülé­se érdekében a lépcsőházba a gázszolgáltatást nem tud­juk visszaállítani. Kérjük fogyasztóink segítsé­gét és támogatását az ered­ményes és zökkenőmentes gázvisszaadás lebonyolításá­hoz. TTGÁZ Nógrád megyei kiren­deltség 6 NÓGRÁD - 1985, augusztus 26,, hétfő { gyorsabban és olcsóbban KONYHABÜTOR,VÁSAR SALGÓTARJÁNBAN, A VÁSÁRCSARNOK MELLETTI TORNATEREMBEN augusztus 26—31-ig. t EGYES BÚTOROK ÁRENGEDMÉNNYEL KAPHATÓK VÁLASSZON A TISZA BŰTOR TERMÉKEIBŐL MINDEN VÁSÁRLÓT SZERETETTEL VÁRUNK PN rendszámú 1500-as Lada eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Nógradsap, Marx n. 2. ELADÓ Fiat 850-es Sport Cupé. Nagy- loc, Kossuth üt. 43. PX-ES írsz. 1500-as Lada eladó. Érdek­lődni: Pásztó, 197-’ es telefonon, mun­kaidő után. Nagy János. Pasató, Lenin út 43. ZSIGULI 1200-as, pi ros, IN-es e! ad ó. Galcsó Gábor. Szur­dokpüspöki, Kos­suth üt 5. SKODA 105 S, 3 éves, levizsgáztatva eladó. Érdeklődni lehet: mindennap, 17 órától. Szirák, Petőfi u. 32. KIFOGÁSTALAN állapotban levő, ga­rázsban tartott PA-s Wartburg de Luxe eladó, ugyanitt most muszaikiztatott, 10 éves Skoda eladó. Érdeklődni: Cser­hátsurány, Jókai út 3. CO-S Trabant friss műszaki vizsgával eladó. Lukács Lász­ló. Nagybátony, Is­kola út 2?3. 412-ES Moszkvics olcsón, friss műsza­kival eladó. Mizser- fa, Május 1. út 1. ELADNÁM vagy elcserélném megkí­mélt Jáwa Babettá- mait kis vagy nagy Romefctra. Nagybá- fcony, Révay út 1. m/i. IM-ES 1200-as Zsi­guli jó állapotban eladó. Salgótarján, Kilián György út 86. IV/24. egész nap. ZO-S L2O0-as Lada eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Ifjú Gárda út 2. Tel.: 11-206. 17 órától. FELÚJÍTOTT ZS-es Wartburg eladó. Ér­deklődni: Földi And­rás. Kisterenye, Zrí­nyi út 8. 18 órától. JÖ állapotban le­vő Trabant olcsón el adó. Ki sterenye, Wesselényi út 13. ZR-ES Lada 1300- as eladó (garázsban tartott). Cím: Salgó- tarj á n. 10-977-es te- éetanon. UR-S 15<W-as Pols­ki Fiat friss műsza­kival eladó. Ugyan­itt nagyméretű, vá­sár ozosa tor, komp­lett. Érdeklődni: 17 órától. Tel.: 1-2-190. FRISSEN műszaki­zott. felújított ZB-s Wartburg eladó. Ér­deklődni: Baglvasal­ja. Andrási-telep 1. Ugyanitt nagyméretű vámkezelt Toshiba rá­diós magnó eladó. DÁCIA 1300-as, há­rom és fél éves, igé­nyesnek eladó. Zagy- vapá lfalva, Déryné út 9. 11/1(1. EEHD *i- ■ —.......... .. HAROMSZOBAS, telefonos, önálló családi házat bé­relnénk, lehető­leg városköz­pontban, hosz- szabb időre. IBUSZ, Salgó­tarján. PASZTÖN kertes, kis családi ház be­költözhetően eladó. Érdeklődni: Pásztó, Satahanov u. ll. PÁSZTÓ központ­jában újszerű csalá­di ház eladó,, ugyan­ott gáztűzhely, pa­lackkal eladó. Ér­deklődni: Pásztó, Rákóczi u. 18. MÁTRASZELEN levő családi házamat elcserélném Salgó­tarjánban, bérház­ra. Cím: S Marján, 10-977-es telefonon. ZAGYVAPÁLFAL­VÁN 3 szoba, kony­ha, fürdőszobás csa­ládi ház eladó. Irányár: 450 000 Ft. Érdeklődni: Csokonai út 144. adatt, egész nap. BÁTONYTERENYE Rá k óczi-b á n yatel e- pen 2 szobás l-akás, kerttel eladó. Ér­deklődni : Salgótar­ján, Ybl Miklós út 33. III/15. Tel.: 14-860. HÁROMSZOBÁS, összk om fontos, ker­tes, családi ház Sal­gótarján belterüle­tén eladó. Telefon: 15-138. GYÖNGYÖSÖN 1 +• 2 félszobás la­kás, OTP-kölcsön- nel eladó. Bódi Fe­renc. Gyöngyös, Far­kas Tamas út 11 ..III. em. 9. Ugyanitt jász- árokszáFIási vfkend- haz tétekké! eladó. SALGÓTARJÁN, Kistarján út 4. VIIT'T. alatt kétszobás örök­lakás eladó. Érdek­lődni: 17 órától. ZAGYVAPALFAL- VAN, a Rózsafa ütőn 3 szobás családi ház, a Csokonai üt 115. a 1 att ugyancsak csa­ládi ház eiado. Ér­deklődni*: Csokonai út llő. SALGÓTARJÁNI modern ikerház fete eladó, vagy kétszo­bás la(ka sora cserél­nénk. Cím: a 10-977- es telefonon. BUDAPESTEN, VH. kerületben 35 négy­zetméteres, komfor­tos tanácsi II. eme­leti lakásom elcse­rélném , sa Lgótarj á ni szövetkezeti vagy csa­ládi házra, félig kész is érdekel. Telefon: munkanapokon 19 órától: 13-434. Aján­latokat: 10-977-es te­lefonra kérek, HÁZ eladó. nagy telekkel. Terén y. Arany János út 78. KERTES családi ház eladó. Balassa­gyarmat, Áchim A. út 11. ELADÓ három szo­ba, komfortos csa­ládi ház, mellékhe­lyiségekkel. Kazár, Rákóczi út 16. ELADÓ, a Pásztó, Szabadság u. 65. szám alatti ház üres álla­potban. Irányár: 520 000 Ft. Cím: Bu­dapest, Horváth Mi­hály tér 6. Mihály Tibor. Minden elfo­gadható ajánlatra vá­laszod. A NÁÉV HÖVTLI» Leány­vállalat ELADÁSRA kínál 1 db IFA 50 nyújtott platós TEHER­GÉPKOCSIT. Felújított motor, érvényes műszaki vizsga. Ár: meg­egyezés szerint. Cím: Salgótarján, Sehuyer F. u. 3. .1---------------------------­­T ACSKÓKÖLYKÖK eladók. Salgótarján, Ybl Miklós út 8. Ér- dektodnt: egész nap. SOFA-THERM nyílászárók vására az Észak-magyarországi TÜZÉP telepein 1985. atigttsztus 27-töl szeptember 7-ig. Üj típusó, energiatakarékos ablakok és erkélyajtők 20 százalék I /, I engedménnyel. Várjuk kedves vásárlóinkat. HÓFEHÉR pekingi paiotapincsri kisku­tyák olcsón eladók. Pusztamonostor, Sza­badság út 46. Tel.: 15. KOMPLETT pe­csenyesütő-berende­zés eladó. Cím: a 10-977-es telefonon. ELADÓ! 1 és 2 fe­jes elektromos orsó­zó, lOÓOO-as motoros Diamant kötőgép, egy db 2 túágyas VERI­TAS kötőgép. Tele­fon: S a Lgótarj am, 10-052. 18 órától. REDŐNY, reluxa moot ol­csóbban. Köziéi Miklós. 3053 Ko­zárd, Jókai köz 4. Telefon: Budapest: 1-146-971, 1-406-663.-1----------------------------­E LADÓ kétszemé­lyes, ágyneműtar­tós, nagyobbítható gyermekrekamié. Ér­deklődni: délelőtt, Salgótarján, 10-673 telefonszámon, 19 óra után 12-084 te­lefonszámon. ELADÓ! Texas INSTRUMESNST, 16 kilobaytos személyi számítógép, kedve­ző áron. Érdeklőd­ni : a 15-798-as tele­fonon. BONACZA román hálószobabútor ori- gináltan eladó. Ara: 23 000 Ft. Salgótar­ján, Kereseg út 40. HIT.-*---------— ------------------ " A Közmű- és Mélyépítő Válla­lat budapesti, központi iroda­házába heti 40 órás munkaidő­vel, jó kereseti 1 ehetőséggel. BÉRELSZÁMOLÓ munkakörbe fei- ' vételt hirdet. Vidékiek részére munkásszállón történő elhelye­zést biztosítunk. Jelentkezés: Közmű- es Mély­építő Vállalat, személyzeti és ok­tatási osztály, Budapest IX. kér., Angyal u. 1—3. (Angyal u.—Bo­ráros tér sarok). Telefon: 336-916 (155 mellék), vagy 141-854. ... | J, A salgótarján- bagl vasa Íjai ál­talános iskolai diákotthon érettségizett férfi és női munkaerőt keres gyermek­felügyelői és ké­pesített ápolónőt gyermekgondozói munkakörbe. Cím: Petőfi út 96. Tel.: 11-480. A Balassagyar- mditi Városgaz­dálkodási Válla­lat SZABAD KAPACITÁSSAL RENDELKEZIK 1983. 'évre fűtésszerelői, kazán javítási. épületgépészeti szerelési. karbantartási munkák végzésére. Várjuk Tisztelt Megren­delőinket! Ba­lassagyarmati Vá­rosgazdái kod ás! Vállalat hőszol­gáltatási üzem. Babcsán Tibor. Tel.: 97/n mellék, vagy telex: 229279. Cserépkályhást állandó munkára felveszek. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: Sánta László, 2654 Romhány, Wesse­lényi út 12. sz. . HAZAFIAS Nép­front Mgtsz Ce­ti alom FELVÉTELT HIRDET kedvező fizetési feltételek mellett GÉPKOCSI­VEZETŐ és ERÖOÉP­VEZETÖJ munkakörök be­töltésére. Ezen kívül szabadságon levő gépkocsi- és erőgépvezetőket is alkalmazunk. Jelentkezés a tsz műszaki főágazat- veze tőjénél. A báton ytereny-ei Váci Mihály Ginv- názi-nm értesíti tamiléit, hogy a tanévnyi­tó ünnepély 1985. augusztus 31-én. de. 9 órakor, a javítóvizsga 29- én, 8 órakor, az 1. osztályosok tá­bora 30-án., de. 9 órakor lesz aa is­kolában. GONDOZÓNŐT ke­resünk beteg nagy­mama mellé. Nyug- d íj as kor ú, rend es asszonyt várunk, aki ott is laknia. Cím: a 10-977-es telefonon. Levélcím: Salgótar­ján, Palócz Imre tér 4. Lapkiadó vál­lalat. KIADÓ házaspár­nak külön bejáratú, bútorozott szoba- konyhás lakás, für­dőszoba-használat­tal. kerttel. Zagy- vapálfalva, Kálmán Imre út 57. (Újte­lep) . SALGÓTARJÁN­BAN albérleti szoba kiadó. Cím: a 10-977- es telefonon. KÉT diáklány ré­szére Salgótarján­ban albérlet kiadó. Érdeklődni: Arany János út 19. fsz. 2. DIÁKLÁNY részé­re szoba kiadó. Cím: a T0-977-es telefonon. Salgótarján,. 44 éves, 175 cm ma­gas szőkésbarna, el­vált férfi, házasság céljából szeretne megismerkedni hoz­záillő növel, , vagy elvált asszonnyal, la­kás van. Kézzel írott leveleket várok a ba­lassagyarmati taka­rékszövetkezetbe. GARÁZS a Pécskő út végén kiadó. Te­lefon : Salgótarján, 14-636. 48 m2 alapterületű szu terén raktárnak, illetve garázsnak ki­adó. Ugyanitt 33 060 kcal rnonori lemez­kazán eladó. (4600 Ft). Salgótarján. Szé- csényi út 86. Érdek- ^ lodni.: egész nap. /

Next

/
Thumbnails
Contents