Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-24 / 198. szám
VfiMEK 1985 Szerény részvétel Értékes díjak, elismerő oklevelek A látványosságokban és érdekességben is gazdag és változatos Országos Mezőgazdasági Kiállitás es Vásár. ame. lyet hetvenedik rendezvényként jegyeznek fel, nemcsak a szakembereknek, a mező- gazdaságban dolgozóknak mondanak sokat. hanem mindazoknak, akikben megtalálható az érdeklődés, a kíváncsiság, az új ismeretek szerzésének vágya, akik bepillantást akarnak nyerni a külföldön is több tekintetben elismert mezőgazdaságunk fejlődésébe. ugyanakkor lehetőségük van árra is, hogy a nyugati és a szocialista országokból érkező resztvevők eredményeinek megismerésével összehasonlítást végezzenek, s ily módon még nagyobb kaput nyissanak saját maguk számára; a világban elért mezőgazdasági eredmények megismeréséhez. PALÓCFALU: OM ÉK-ARA NYEREM Nógrád megye reprezentánsa az építőipari szabadterületen a több mint 15 méter magasságú szerkezetével hamar szembeszökött a látogatók előtt. A K»roncs Mezőgazdasági Termelőszövetkezet akáctározó és gabonasiló csaknem 13 méteres belső átmérőjű kupolája alatt, sárga fényben világítottak a napsugarak a műanyag ponyvás tetőn keresztül. A karancslapujtőiek kiállítását az első napokban Kenyeres István építészeti fő- ágazatvezető mutatja be az érdeklődőknek. — A kiállításon látható újdonságaink közül a fő termékünk, az akácfából készült gabonatároló. Ezt. a 100 va- gonnyi termény tárolására alkalmas épületszerkezetet egy hónap alatt építettük fel itt, a vásáron. Már a nyitás napjának délutánján többen felkeresték és megnézték bemutatónkat — tájékoztat a fő- ágázatvezető. —• Egyébként, ha a vásár után a tárolót lebontjuk, az Pásztora kerül majd. a vasútállomásnál már felépített három gabonasiló mellé. A körtároló jellemzőit ismertető leírásból kiderül, hogy nem csak gabona, hanem például műtrágya és egyéb ömlesztett áru tárolására is alkalmas. A Magyar Élő Építészeti Kiállítás és a Holnap mezőgazdasága címmel rendezett kiállítás pavilonjaiban a palócfalu makettjeivel, terveivel jelentkezett a szövetkezet. Az A pavilonban és a körtároló belsejébeen felállított tablókon is a szakemberek a KÉR-rel (Karancs Érdekeltségi Rendszer) ismerkedhetnek meg. — Ez a rendszer i dolgozók anyagi érdekeltségének láncolatát mutatja be — kér ismét szót Kenyeres István. — Ennek alaposabb, mélyebb megismerése érdekében már az első napon két mezőgazdasági termelőszövetkezet kért tőlünk ajánlatot. Tisztás üzlet reményével kezdődhetett hát az első vásári óránk a Karancs Termelőszövetkezet számára. Sőt, a gabonatároló előtt elhelyezett. hossztoldott akácfaelemmel kapcsolatban megtudom, hogy ezekkel a szerkezetekkel több juhkarám, istállóépült a mostani kiállításra. Beszélgetésünk közben érkezik a hír: a Palócfalu az OMÉK aranyérmét nyerte el, míg az akáctározó és a KÉR elismerő oklevelet kapott. — Természetesen vásárt is remélünk, de bemutatónknak az a célja, hogy az országban mindenütt megismerjék azt, amit mi otthon végzünk. Legyen az akár- az érdekeltségi rendszer is — fogalmaz Kenyeres István. HARMADIK Díj — ELISMERŐ OKLEVELEK A B pavilonban a Sütői pari Műszaki Gazdasági Társaság égisze alatt —, amely ösz- szefogja a tanácsi sütőipari vállalatokat — mutatja be termékeit a Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat. Tarján György, a vállalat igazgatója részvételükkel kapcsolatban a következőket mondja: — Kiállított termékeinkből — mutat a három gondolára — jelenleg is többet szállítunk Budapestre, ugyanakkor az itt bemutatottak valószínű, segítenek piackutató munkánk eredményességének növelésében. Célunk. hogy még jobban megismerjenek bennünket. Emellett fontos az, hogy ne csak magunkhoz mérjük elért eredményeinket. Végül olyan információkat kívánunk összegyűjteni, amelyek jó irányba befolyásolják további fejlesztést elképzeléseinket. A vállalatnak van mivel és jogosan dicsekednie. mert gyártmányfejlesztése az egészséges táplálkozás megvalósításának programját segíti elő. Ennek érdekében együttműködik az érintett egészségügyi szervekkel. Egyre több olyan termékük van. amelyek az előbbiek szolgálatában állnak. Idesorolhatjuk a kiállított tortaféléket, illetve -családot — benne a diabetikusokat is —, amelyet harmadik díjjal ismertek el. Elismerő oklevélben részesítették a sajtos szendvics, valamint a diabetikus búzakorpás kenyeret. Hallgatva a nézel ődőket, figyelve észrevételeikre, a diabetikus termékekkel kapcsolatban többször egymástól kérdezték; vajon, hol lehet ezeket kapni? A harmadik díjjal elismert tortacsaládra pedig az egyik pesterzsébeti boltvezetőnk a következőket mondta: — Ezeket ismerem, nagyon jók... ALFÖLDI HÜSKENYÉR ÉS AZ AROMÁSAK Nagy sikerrel vett részt a kiállításon a Rest—Nógrád Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat. Tizenhét bemutatott terméke közül az Alföldi húskenyér termékcsalád négy tagja, valamint az Aromás termékcsalád három tagja OMÉK-díjat kapott. Az új készítményeket tavaly, illetve az idei év első felében fejlesztették ki. A gyártmányfejlesztők törekedtek a kor követelményeinek megfelelő összetételre, a harmonikus ízekre, a vonzó megjelenésre, a bolti vevők által legkeresettebb adagokba való csomagolásra, és a hosszított eltarthatóságra. Fejlesztéseik. elképzeléseik, megvalósításában segítőpartnerük volt a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat. Az új termék csomagolóanyagát igen rövid határidőn belül, színvonalas felülnyomással látta el, lehetővé téve ezzel, hogy a PE- NOMAH új formákkal jelenhessen meg az élelmiszeripar nagy seregszemléjén. MAKETTEN A BIOGÁZ ÉS... Az F pavilonban a Szécsé- nyi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet az energia- gazdálkodás keretében maketten, különböző színű fény. csövek működtetésével mutatja be a szécsényi biogáztelepén zajló technológiai folyamatot. A könnyebb megértés céljából hozzá magyarázó szöveg is kapcsolódik. Ebből kiderül, hogy az évenként feldolgozott szerves anyag mennyisége százezer tonna Istállótrágya. A névlegesen elérhető gáztermelés pedig naponta 1800 köbméter. A közös gazdaság az állatokat bemutató területen is helyet kér magának. — Hat hízóbikával, három tehénnel, és szaporulatával van jelen az állatkiállításon a szécsényi termelőszövetkezet. Az előbbiek hármas, az utóbbiak pedig kettős keresztezé- sűek — tájékoztat Korcsma Csaba, az ATMI főmérnöke. Nem sokkal később Laczkó Bertalannal, a szövetkezet állatgondozóiával beszélgetek, aki egyébként a hollókői kerületben tevékenykedik és most az OMÉK idejére ide tette át székhelyét. Elmondja, hogy a szövetkezet szabadta rtásos módszerrel nevelt állatai nehezen bírják a kánikulái hőséget. Az egyiknél állatorvosi segítségre is szükség volt. Szerinte a bírálóbizottság azokat az állatokat díjazta, amelyeket kötött tartásban neveltek. Ezek magas - testűek és erősebbek, mint a szécsényiek, mely utóbbiak alacsony és tömör testi felépítésűek, de nagyon szépek és kifogástalanul gondozottak. VISELHETIK A KAF-EMBLÉMÁT A fogyasztási és értékesítő szövetkezetek élelmiszeripari bemutatóján, a 19-es pavilonban, kisebb területen, szerényebb árukkal mutatkoztak be a megye áfészei. Közvetlenül a bejárat mellett láthatók a salgótarjáni áfész termékei. Közülük kimagaslik a Kiváló Áruk Fórumának emblémája. amelyet a vásár alkalmából a szövetkezet által gyártott Nógrádi sóspálcika nyert el. Ez az elismerés a KAF emblémájának viselésére jogosít. Ugyanitt a balassagyarmati áfész zöldség- és gyümölcstermelő szakcsoportja ad biztató ízelítőt tevékenységéből. Az általuk bemutatott zöldség- és gyümölcsfélék közül a különböző nevekre hallgató burgonyafajták, a szép, nagy testű káposztafélék és karalábék hívják föl magukra a figyelmet. A többi zöldség- és főleg gyümölcsféle inkább csak jelkép a jövőre. A Börzsönyvidéki Egyesült Áfész pékárukat, süteményeket rakott kj a pavilon egyik végében. Alumíniumtálcára rakott, fóliába csomagolt, cukrozott tetejű sütemények fogadják a látogatókat. Salgótarján környékén és a boltokban még nem láttam ezeket, így hát. —, mert itt sincs kiírva — nem is tudom, mit ajánlanak a rétságiak. Nehezen található meg az érsekvadkerti Ipolyvidéki Egyesült Áfész kis kirakata. Savanyúságként darabolt uborka, apróuborka és ecetes almapaprika látható a standjukon. Mellette két darab egyliteres meggybefőtt mutatja a szerény kínálatot. Olyan benyomás alakult ki bennünk a látottak alapján, — figyelembe véve megyénk adottságait, sajátosságait —, hogy Nógrád mezőgazdasága szerény mértékben képviseltette magát, ugyanakkor tiszteletre méltó elismeréseket szerzett. Szöveg: Venesz Károly Zsély András Szendi Márta Fényképezte: Kulcsár József Nagy teljesítményű szovjet traktorok. Egyre nagyobb tért hódít a mezőgazdaságban is a számítógépes termelés és gazdálkodás. A jövő a sok gyapjút termelő juhoké. A balassagyarmati áfész szakcsoportjának árukoliekciója 4 A díjazott és oklevélben részesítét*. Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat termékei. A PENOMAR termékei közül az egyik külön, iegesség: a vadas, ízes pástétom.