Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-16 / 192. szám
/. MVP >*}. Icc VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESUIJETEKI NOGRAD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYE» BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄGS LAPJA Felújított boltot adtak át Somoskőújfaluban Deucsics miiklos nyilatkozata XLI. ÉVF., 192. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1985. AUGUSZTUS 16., PÉNTEK Gyorsjelentés a földrengésről — 11 nagymarosi vízlépcsőrendszer építésének helyzete — Befejezés előtt az aratás A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén gyorsjelentést hallgatott meg a reggeli órákban eszlelt földrengésről. A jelentés szerint a földrengés emberi áldozatot nem követelt. Az anyagi kár az érintett körzetekben számottevő. A helyi szervek feladataiknak megfelelően mindenütt gyorsan .intézkedtek. Folyamatosan történik a károk felmérése, a helyreállítási munkák megkezdődtek. A kormány utasította az illetékeseket, hogy a további szükséges intézkedéseket tegyék meg. A Minisztertanács megtárgyalta a gabcikovo—nagymarosi vízlépcsőrendszer építésének helyzetéről, a mű környezeti hatásairól és a további teendőkről szóló jelentést, amelyet az Országos Vízügyi Hivatal elnöke és a vízlépcsőrendszer kormánymeghatalmazottja nyújtott be. Megállapította, hogy az előkészületek és a munkálatok az államközi megállapodások szerint folynak. Tudomásul vette a mű építésével, üzemeltetésével kapcsolatos várható környezeti hatásokat vizsgáló tudományos munka eredményét; a tanulmányt az erre a célra létrehozott tárcaközi bizottság készített, szakmai intézmények és szakértők .bevonásával. s véleményezte a Magyar Tudományos Akadémia. valamint az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács. A kormány a vizsgálatok megállapításait hasznosnak tartja a gabci- kovo-nagymarosi vízlépcső- rendszer elkészülésének segítéseben. természeti, táji értékeink megóvásában. az érin tett terület fejlesztésének elő. mozdításában. Elismerését fejezi ki a munkában részt vevő kutatóknak, szakembereknek. , A tudományos vizsgálatok megerősítették, hogy a gabcikovo—nagymarosi vízlépcsőrendszer terv szerinti — a környezetvédelmi célú beruházásokkal együttes — megvalósítása lehetővé teszi a Duna ésszerű hasznosítását, vízkészlete minőségének megóvását, a mesterséges beavatkozások esetleges kedvezőtlen hatásainak kiküszöbölését és a természeti táj arculatának megőrzését is. A beruházással összefüggésben számos terület- és település- fejlesztési lehetőség kínálko. zik. amelyeket összehangoltan kell hasznosítani. A Minisztertanács kötelezte a végrehajtásért felelős szerveket, hogy tegyék meg a további szükséges intézkedéseket az államközi szerződésben vállalt feladatok teljesítéséért, és gondoskodjanak a környezeti ertekek megőrzéséről, továbbfejlesztéséről. Utasította az illetékes szerveket, hogy a megvalósítás során törekedjenek a gazdaságos megoldásokra, a VII. és a VIII. ötéves tervidőszak beru. házási terheinek mérséklésére. A kormány tájékoztatót hallgatott meg a kalászos gabona befejezéshez közeledő betakarításáról. Elismerését és köszönetét fejezte ki a mezőgazdasági nagyüzemek, az aratásban részt vevő ellátó és felvásárló vállalatok, valamint az irányító szervek vezetőinek és dolgozóinak a betakarítási munkák gondos előkészítéséért, összehangolt, magas színvonalú végrehajtásáért. A Minisztertanács áttekintette a munkaidőalap védelmével kapcsolatos határozat teljesítésének helyzetét. Megállapította, hogy a végrehajtás vontatottan halad, az itt tett intézkedések nem ki- elégítőek, ezért további, feladatokat határozott meg a munkaidőn túli nyitvatartás es az ügyfélfogadási idő bővítése. valamint a munkafegyelem erősítése érdekében. Ülésezett a KISZ Nógrád Megyei Bizottsága Munkamegosztás az ifjúság nevelésében Mi a KISZ szerepe a megye politikai rendszerében? Ho. gyan vállaljon részt az ifjúság neveléséből? Milyen legyen a társadalmi munkamegosztás a fiatalokkal való foglalkozásban? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a KISZ Nógrád Megyei Bizottsága csütörtöki ülésén, amelyre Török Tibor megyei titkár készített előterjesztést. Mondandójában hangsúlyozta, az elmúlt évek során a testület érdekképviseleti, -védelmi munkája tovább fejlődött, a társszervekkel történő együttműködése változó színvonalú. Az eredményesebb munka érdekében további teendők szükségesek. Az előterjesztés áttekintette a közelmúlt jelentősebb, országos és megyei eseményeinek ifjúságpolitikai intézkedéseit. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt esztendőkben kiemelt figyelmet kapott a pályakezdés. a beilleszkedés, a családalapítás. az önálló otthonteremtés témaköre. Áttekintette az eddigi tapasztalatokat megemlítve, hogy a KISZ Nógrád Megyei Bizottságának álláspontját, véleményét, minden — fiatalokat érintő — kérdésben kikérik, figyelembe veszik. Akad azonban több olyan kérdés, amely — tervszerűt! őrségből fakad — rövid idő alatt kell véleményezni, megvitatni, így előfordulhat:, hogy az nem alapos, nem felelősségteljes. Az előterjesztéshez Juhász András, a KISZ Nógrád Megyei Bizottságának első titkára fűzött szóbeli kiegészítést. Utalt a megyei párt- bizottság és KISZ-bizottság közelmúltbeli együttes ülésére, amelynek témája szintén az ifjúság nevelése, az ebben! munkamegos7.lás volt. A feladatok sorából különösen két dolgot emelt ki Juhász András. Egyrészt a különféle rétegek iránti differenciáltabb politikai munkát, másrészt a kő vetkezel esebb erde k'kép viseletét. Szólt a társszervekkel való kapcsolatok fontosságáról, az együttműködés folyamatosságáról. Szót kért a tanácskozáson Losonczi Tamás, a Nógrád Megyei Tanács ifjúsági titkára, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az érdemi döntéshozatal során igen fontos pontosan körülhatárolni a résztvevők hatáskörét. Gond. ként említette, hogy olykor az események szervezésében elsikkad a felelősség a több rendező szerv között. Balázs Ottó, az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának munkatársa bevezetőül a nemrégiben megtartott együttes ülés főbb megállapításait elevenítette fel. kiemelve, hogy a munka- megosztás nem fejlődött, a kellő mértékben, s a KISZ felvállalt olyan feladatokat is, amely nem tartozik kifejezetten a teendői közé. Ezután a megye politikai intézményrendszerének kérdéseit taglalta, körülhatárolva ebben a kommunista ifjúsági mozgalom helyét, szerepét. Cserei Miklós, a KISZ Központi Bizottságának megyei instruktora néhány konkrét teendőre hívta fel a figyelmet. míg Lichner András, a KISZ Salgótarjáni Városi Bizottságának első titkára a saját felelősséget hangsúlyozta. Végezetül Juhász András foglalta össze a tatában elhangzottakat, utalva arra, hogy az értékelés nem lezárt, a főbb megállapítások, teendők, a további munka szerves részét képezik. A tanácskozás további részében a középiskolások közelgő mozgalmi évének programtervezetét, majd a KISZ- szervezetek első féléves gazdálkodásainak tapasztalatait vitatta meg a testület. A somoskőü.jfaluiak fokozott érdeklődéssel kísérték a bolt avatását (felső kép). A tágas el* adótér gondolái gazdagon rakottak áruval (alsó kép). —kulcsár-íelv.— Bensőséges ünnepségre került sor tegnap Somoskőújfaluban. ahol a megyei kistelepülések bolti egységei rekonstrukció.; : :iai, keretében átadták a felújított élelmiszer-vegyes boltot. Az eseményen jelen volt Devcsics Miklós, a Nógrád Megyei Tanács elnöke, a városrész országgyűlési képviselője, Balázs Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezető helyettese, Győrffy Dezső, a városi tanács általános elnökhelyettese és a helyi közélet képviselői. A megjelentekéi. Gecse István. a Nógrád Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója köszöntötte, majd Devcsics Miklós mondott rövid beszédet. A többi között hangsúlyozta, hogy a születendő új, mindig örömet jelent, ünneplésre késztett bennünket, színesebbé teszi mindennapjainkat. Egy' bolt átadása főként, jelentős esemény a szűkebb település lakosságának életében. Hangsúlyozta. hogy céljaink megvalósítását szolgálja e bolt átadása, az életszínvonal elért szintjének megőrzését, az életmód javítását, az áruellátás színvonalának fenntartását; a bevásárlási terület javítását, segíti elő a nehezebb gazdasági körülmények között is. A Somoskőújfalui élelmiszer-vegyes bolt a korábbi két kis alapterületű, elavult épületben működő élelmiszer- boltok helyett jött létre, megközelítőleg öt és fél millió forint költséggel. Az új ABC alapterülete 243 négyzetméter, a kereskedelmi egység alapterülete csaknem 100 négyzetméterrel gyarapodott. Az építési munkákhoz tavaly októberben kezdtek hozzá és a határidőt tartva, a kivitelezést az Ipoly Termelőszövetkezet építési ágazata végezte. A litkei építők mellett kivette a részét a munkálatokból az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat karbantartó üzeme is. Az új ABC tervezett havi forgalma 1,8— 2 millió fontat. A korszerű létesítmény lehetővé teszi, hogy a somosköújfaluiak mélyhűtött árukhoz, háztartási üveghez, porcelánhoz, apró közszükségleti napi iparcikkekhez, rövidárukhoz, egyes háztartási faárukhoz, helyben jussanak hozzá. A szolgáltatások között szerepel ajándékcsomagok készítése. őrlés-darálás, árengedményes vásárok tartása. A boltot jelképesen — a nemzetiszínű szalag átvágásával: Devcsics Miklós adta át. Az esemény alkalmából a megyei tanács elnöke lapunknak nyilatkozott. , (Folytatás az 2. oldalon) 1 Augusztus idusán született, és a mostan in lett volna ötvenéves. Szegény palóc gyerek volt, salgótarjáni: parasztos munkásszüiők egyengették gondolkodását, magatartását a felnőtté érés rögös útján. Gerelyes Endre, a hatvanas évek irodalmának nagy felfedezettje és tehetsége születésének 50. évfordulójára koszorúzás! ünnepséget rendezett tegnap a Magyar írók Szövetsége a budai Farkasréti temetőben, amelynek D 44- es számú urnájában az író hamvait helyezték el. Az alkalomból koszorúzott az író- szöveség mellett, a Művelődési Minisztérium, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja. Lerótták kegyeletüket a szűkebb haza, Nógrád me- gve képviselői is. A Nógrád Megyei Tanács, koszorúját dr. Horváth István, a megvei művelődési osztály vezetője és Szilasi András, a megyei mű-, velódési osztály helyettes vezetője tette a kolombáriumra. Az emlékezés, a hála virágai nem maradtak el a rokonoktól, a barátoktól és jó ismerősöktől sem. A koszorúzás; ünnepségen a Magyar írók Országos Szövetsége nevében Bárányt Ferenc József Attila-díjas kölÖtueneues lenne Emlékezés Gerelyes Endrére tő. a Palócföld főszerkesztője mondott ünnepi beszédet. Ba- ranyi Ferenc személye egyben a barátot is jelenti Gerelyes Endre esetében. ..Olyan ember sírját koszo- rúzzuk most, akitől mi sem á-lit távolabb, mint a ilyenfajta ceremóniák. Egyébként is a koszorúk érdekelték a legkevésbé, mégha babérból fonták is azokat... Gerelyes Endrét nem a koszorúk érdekelték, hanem a hozzájuk vezető út. A »küzdés maga« — a szó legmadáchibb érteimé* ben.” A küzdelenvvolt számára a legnag’-szerűbb dolog — mondta Baranyi Ferenc. Sőt ez volt célja az életének. S ezért odaadta a győzelmet is — sportban, életben egyaránt. Nem kiütni akart, hanem pontozásos győzelmet aratni. Mert tudta, hogy társadalmi terveinket csak lépésről lépésre valósíthatjuk meg. „írónként is ezért volt a szocializmus hűséges, kárhoztatott krónikása” — hangzott el a koszorúzási ünnepségen. Érezte, ez a kor inkább küzdelmet, mintsem beteljesülést kínál a résztvevőinek. De tudta azt is. hogy ez az átmeneti időszak megváltozik, és a kommunizmus megvalósul. Az írószövetség által szervezett. koszorúzási ünnepség résztvevői ezzel a hittel és meggyőződéssel vettek búcsút Nógrád megye szülöttétől, és a születésnapjára összegyűlt ismerősöktől, barátoktól. Gerelyes Endre életét rövidre szabta a sors. De ,ez a 38 év örökkévalóságot teremtett a számára. A KORBiflAniV TÁRGYALT A