Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-07 / 132. szám
Kádár János választási beszéde Csepelen (Folytatás az 1. oldalról.) viseli a mi hazánk, a Szovjetunió, ezt képviselik a Varsói Szerződés tagállamai. a szocialista országok. Mély meggyőződésünk, hogy ebben a kérdésben egész' népünk támogatását élvezzük. Ügy gondolom, hogy szombaton, a választás napján békeakarat.unkat is kifejezésre juttatjuk: a békére szavazunk. Kedves elvtársak! Most, a választás időszakában pártunknak. kormányunknak, a Hazafias Népfrontnak, a képviselő- és tanácstagjelölteknek is számadást kell készíteniök. Szól- miok kell arról —, s ez részben a jelölő gyűléseken és a választási gyűléseken megtörtént —, hogy a legutóbbi választás óta eltelt, öt évben ez akkor hirdetett programok szerint éltünk és cselekedtünk-e? A válaszunk egyértelmű igen: az öt évvel ezelőtti választási ígéreteknek megfelelően dolgoztunk és cselekdtínk, s nem kevés eredményt értünk el. Pártunk és kormányunk ebben az öt évben is állhatatosan dolgozott a békéért, népünk biztonságáért. Ezt szolgálja az az alapvető állásfoglalásunk is, hogy mi az erőegyensúly fenntartásának hívei vagyunk, erőfölényre nem törekszünk, de azt sem engedjük meg, hogy bárki erőfölénybe kerüljön velünk szemben. Meggyőződésünk, hogy ez az álláspontunk nemcsak a magyar nép. a szocialista országok népeinek biztonságát szolgálja, hanem megfelel minden ország lakossága érdekeinek is. Az erőegyensúly az egész emberiség érdeke, ezért dolgozunk oly kitartóan megőrzéséért. Leginkább csak néhány mondatos sajtóközlemények jelzik, de ezek sokaságából nyomon követhető: pártunk és kormányunk napról napra fellép a nemzetközi küzdőtéren azért, hogy biztosítsuk népünk számára a, békét és a biztonságot, a nyugodt építőmunka feltételeit. Szigorú programot hirdettünk Itthoni körülményeinket tekintve tudjuk, érzékeljük, hogy az elmúlt öt év nem volt könnyű. A párt 1980- ban tartott XII. kongresszusa idejében számot vetve a helyzettel, elég szigorú programot hirdetett. Nyíltan és becsületesen tette ezt, mert a fő kérdések megoldására kívánta mozgósítani a dolgozókat. E program megvalósítása meghozta az eredményét; kritikus és nehéz helyzetben megőriztük az ország fizetőképességét, csökkentettük az ország adósságát. Ez nagyon fontos volt. Ugyanakkor — bár a termelés fejlesztésének ütemét az egyensúly elsődlegessége miatt alacsonyabban kellett meghatározni — ezekben az években sem toporogtunk egy helyben, a nemzeti jövedelem 8 százalékkal növekedett. A pénzszűke öt éve alatt is nem kevés új létesítménnyel gyarapodtunk. Közöttük van a paksi atomerőmű, egy olajfinomító üzem; modernizáltunk kohászati és acélgyárakat, felújítottunk bányákat; tovább épült a metró, hidak, utak építésével és rendbehozásával is fejlesztettük a tömegközlekedést. Szekszárdon húskombinátot, sok más helyen nagyon fontos élelmiszer-feldolgozó üzemeket létesítettünk és bővítettünk. Más iparágakban is a hatékonyabb termelés fejlesztéséért dolgoztunk, így öt év alatt elértük, hogy a munka termelékenységének növekedése meg_ haladta a termelés növekedését, és most egyegységnyi termék előállítására 9 százalékkal kevesebb energiát használunk fel. És végül — bár sajnos nem sikerült teljes mértékben megvalósítani azt a célt, hogy az elért életszínvonalat megőrizzük — ezen a területen is értünk el eredményeket. A lakosság fogyasztása növekedett, fél évtized alatt felépült 300 ezer lakás és több, igen fontos, az életkörülményeket javító intézkedés történt; általánossá vált az ötnapos munkahét, az ipar jelentős területein bevezették a 40 órás munkahetet. Mindehhez a többi között arra volt szükség, hogy határozottabban megköveteljük a hatékony termelést. Hogy miként, arra éppen a Csepel Művek nyújt jó példát. Ez elsősorban nem az üzemek nagyságrendjétől függ. Lehet nekünk bármily gigászi üzemünk is, ha a hatékonyabb termelés azt igényli, akkor át kell szerveznünk. így történt Csepelen is. A Csepel Művek pártszervezetei, a társadalmi szervezetek, a csepeli dolgozók a döntés végrehajtásakor felelős magatartást tanúsítottak, segítették az átszervezést. S máris jó és biztató eredmények mutatkoznak, amelyek közül csak egy tényt szeretnék említeni: 1984-ben a Csepel Művek üzemeinek összes nyeresége egy- milliárd 200 millió forint volt. Ez a kétszerese az előző évinek! Ügy gondoljuk, hogy a továbbfejlődés még csak kibontakozóban van, de a kezdeti eredmények örömmel tölthetnek el mindnyájunkat. Megragadva az alkalmat, hogy ezen a gyűlésen a csepeliek a házigazdáink, szeretnék a csepeli párt-, állami és társadalmi szervek vezetőinek, s valamennyi dolgozónak gratulálni a határozott, jó helytálláshoz és szívből kívánok további sikereket. Kedves elvtársak! A továbbiakban szólni szeretnék munkánk néhány erős és gyenge pontjáról. Ha előre akarunk jutni, akkor meg kell tanulnunk a szocialista rendszer erőforrásaira támaszkodni, és az attól idegen, gyenge pontjainkat megszüntetni, vagy legalábbis csökkenteni. Vannak olyan vívmányaink, amelyeket a köznapokon, a mindennapi munka menetében nem nagyon szoktunk emlegetni. így például nem sokat beszélünk a Magyar Néphadsereg, a Belügyminisztérium, a határőrség, a munkásőrség és az igazságszolgáltatási szervek tevékenységéről, de azért mindenki tudja, hogy mit köszönhetünk az ő tisztességes munkájuknak. Néphadseregünk eleget tesz a reá háruló feladatoknak, és gondoskodik népünk biztonságáról. A határőrségtől is nagy munkát követel a megnövekedett idegenforgalom, hiszen évenként már több külföldi tartózkodik hazánkban, mint amennyien idehaza élünk. Biztosan minden gondolkodó magyar állampolgár nagyra értékeli, még ha nem is beszél róla, hogy Magyarországon törvényes rend van. Érvényesül a szocialista törvényesség mindkét oldala, tehát a vétlen embert az állam, törvényeink ereje, a társadalom védi, de a bűnösnek lakolnia kell. Elismerés jár azoknak, akik ezt biztosítják, és a jövőben is biztosítani fogják. A termelőmunkában, a társadalom mindennapi életében az eddiginél többet kellene tennünk a szocialista normák teljesebb érvényesítéséért, mert azok még nem valósulnak meg a szükséges mértékben. A társadalmi igazságosságnak a jelenleginél jobban kellene érvényt szereznünk.' Ehhez persze törvényes rendelkezések, kormányzati, gaz% * vm* Mm* h »»»Mf dasági intézkedések kellenek. De ezek végrehajtását segítheti a megfelelő közszellem, a társadalom fellépése és támogatása is. A gazdasági életben bizonyos követelményeknek lassan már kezdünk eleget tenni. Helyes az az elv, hogy nálunk csak a becsületes dolgozó boldoguljon, s a fizetés a teljesítmény, a szociális támogatás, a rászorultság, a közteherviselés és az adózás pedig a jövedelmek szerint történjék. Ez felel meg a társadalmi igazságosságnak, és érvényesüléséért még sokat kell tennie a pártnak, a társadalmi szerveknek, a kormányzatnak és nem keveset magának a társadalomnak. Erre azért is szükség van, hogy a becsületes munkának meglegyen a vonzereje. De tennünk kell annak érdekében is, hogy a dolog másik oldala is rendben legyen : az, aki a köz terhére és mások rovására —, hogy úgy mondjam — ingyen él, ne boldoguljon a mi társadalmunkban. Alki a törvényt kijátssza, a jogszabályokat vesztegetésekkel megkerüli, a fogyasztók becsapásával és más módon harácsol, azt felelősségre kell vonni, meg kell büntetni és a harácsolt javakat vissza kell venni tőle a társadalom és a nép számára. Ily módon — a törvénykezéssel, megfelelő intézkedésekkel és a közszellemimel — tegyük lehetetlenné az ingyenélést, a harácsolást. a köz megkárosítását, a befolyással való visszaélést, a vesztegetést, mindazt, amit népünk igazságérzete nem visel el. A becsületes, tisztességes munka védelmében és ösztönzésére be kellett vinnünk a köztudatba — s ez nem volt könnyű —, hogy a fizetés, a 'kereset, a , jövedelem a teljesítmény szerin t al ak üljön. Ennek kapcsán megemlítem:a szocializmus eredeti célja a társadalmi egyenlőség. De mi nem a szegénység egyenlőségét akarjuk, hanem azt az egyenlőséget, amely megfelelő mennyiségű javak birtokában alakul ki. Ehhez a szív- vel-lélekkel végzett termelőmunkát értékén kell megfizetnünk. így teremthetjük meg mindazt, amire a társadalomnak szüksége van. Kedves elvtársak! A választási ciklus öt esztendő. de mi olyan politika támogatását kérjük, amely nem öt évvel ezelőtt született. Hazánkban hosszabb ideje töretlen a politikai irányvonal és biztos vagyok abban, hogy meg sokáig töretlenül érvényesül az a gyakorlat, amely eddig is jelentős eredményeket hozott. Politikánk nagy eredrriénve, hogy a nép kivívta és megvédte hatalmát. Ez volt az első és döntő lépés abba az irányba, hogy Magyarország a szocialista fejlődés útjára léphessen, és azon is haladhasson tovább. Ennek során leraktuk, rhajd jelentősén tovább fejlesztettük » szocialista társadalom alapjait. Gondoljanak vissza e munka egyik rendkívül . fontos részére, a mezőgazdaság szocialista átszervezésére. Bizony akkor nem volt mindenki az első szóra száz százalékig híve a szocialista átszervezésnek. Az persze több éves folyamat volt, s a . megalakult szövetkezeteknek állami tá- mogtást is kellett adni. Akkoriban a munkásemberek közül sokan mentek falura, segítették a szövetkezetek megalakítását, gépesítését, de közben szóvá tették, hogy mégis drága a zöldség. A zöldség ma is drága, de azért ma már egyértelműen bebizonyosodott: érdemes volt a munkásosztálynak megfogni paraszttestvérei kezét, és a parasztok helyesen döntöttek, mikor ezt elfogadták, s így végbement a mezőgazdaság szocialista átszervezése. létrejött egy modern, korszerű, szocialista gazdasági ág. Ez bizonyftja, hogy van értelme az ilyen munkának, küszködésnek. Átalakítottuk a gazdaság- irányítási rendszert is. Ez sem volt "lyan egyszerű; sokan nálunk sem értették és mások is tűnődtek rajta. Lépéseink lényege mindig az volt, és ma is az, hogy Magyarországon szocialista terv- gazdálkodás folyik. Az üzemek nagyfokú önállósággal rendelkeznek. Ez találkozik azzal a törekvésünkkel is, hogy a dolgozók kollektívái felelősen dönthessenek saját terveikről. Olyan hatékony szocialista tervgazdálkodásra van szükség, amely figyelembe veszi a Diac követelményeit. Volt idő, amikor növeltük a termelést, de a termék egy része raktárakba került, mert kiderült, hogy sem itthon, sem külföldön senkinek nem kell. Hát ilyen termelésre a szocializmusnak nincs szüksége. Kell a korszerű termék Gazdaságunknak megfelelő minőségű, alacsony önköltségű, korszerű termékeket kell gyártania a hazai fogyasztás, a szocialista országok és minden kereskedelmi partnerünk számára. Érjük el, hogy keressék a magyar árut, legyen értéke, becsülete. Gazdaságirányítási rendszerünk most már több mint 16 éve működik sikeresen. A továbblépés egyik eleme a vállalati önállóság kiszélesítése. Ez arra is módot ad, hogy a kollektívák, a társadalmi szervek jobban beleszólhassanak abba. mi történjék a munkahelyeken. Kedves elvtársak! . Hosszabb időszakra visszatekintve a társadalmi krízis, az ellenforradalom ellenére is jelentős a fejlődés. Ha ösz- szehasonlító számokat nézünk, 1950-hez viszonyítva a nemzeti jövedelem ötszörösére, az ipari termelés kilencszeresére, a mezőgazdasági termelés kétszeresére növekedett. Gyarapodott a dolgozók műveltsége, kultúrája, a reáljövedelem is 3.5-szeresére növekedett 1950 óta. S még valamit: jelenleg Magyarországon a lakások hatvan százaléka 1950 után épült. Ez nem rossz arány. Ennek a politikának, és ha egészen pontos akarok lenni, akkor úgy mondom, hogy a párt politikájának, a népfrontpolitikának és népünk megértésének, helytállásának mmm. nak. Amikor gondjainkat, tennivalóinkat vesszük számba gondoljunk arra, milyen nehéz feladatokat oldottunk meg, amikor megvolt hozzá az akarat, a felelősség és a hozzáértés. A küzdelem, a harc soha nem hiábavaló. S ha elég állhatatosak, következetesek vagyunk, és nem tágítunk céljainktól, nem hunyjuk be a szemünket a nehézségek láttán, akkor ezentúl is megvalósíthatjuk terveinket. Ilyen szellemben, ilyen hozzáállással bizakodva nézhetünk a jövőbe. Politikánk marxista—leninista, szocialista, kommunista, népfrontpoiitika. Ez mind együtt igaz. A marxista—leninista elmélet, a szocialista társadalmi rendszer célja az, hogy a népnek boldogabb és jobb élete legyen, az ország virágozzék, a nemzet boldoguljon. Ez a mi politikánk. Ehhez szükség van arra a nagy erőre, amit mi úgy hívunk, hogy szocialista nemzeti egység. Nagv erő ez, mert a nemzet fiai és leányai, mindazok, akik felismerik a nép érdekeit, s azt szolgálni készek, összefognak és dolgoznak. A szocializmus a munkásosztály eszméje. amelyet egész népünk magáévá tett. A szocialista cél. és maga a mű, a szocializmus, ami épül, már a mi népünk célja és műve. Elmondhatjuk: pártunk vezetésével, népünk becsületes, tisztességes munkájával biztatóan fejlődik szocialista táraid*!» Ennek eredménye, hogy bélés külpolitikánk révén népünk békében és biztonságban él, nyugodt körülmények között dolgozunk a fejlett szocialista társadalom felépítésen. Van távlatunk. Már folyik az ú j. a jövő év január: 1-ével kezdődő ötéves terv előkészítése. Lehetőségeinkkel reálisan számot vetve most úgy tűnik, hogy ha áz 1985-ös népgazdasági tervet megfelelően teljesítjük, a hetedik ötéves terv már egy újabb lépés l^sz előre a mögöttünk levő öt évhez képest. Mostani ismereteink szerint a nemzeti jövedelem 14—17 százalékos. az ipari termelés 13— 16 százalékos, a mezőgazdasági termelés 12—14 százalékos, a lakosság reáljövedelmének és fogyasztásának 10—13 százalékos növelését - irányozhatjuk elő. Ez attól is függ, hogy az idén a tervet, megfelelően teljesítsük, legyen kellő kiindulási alapunk. A lehetőségek megvannak rá. Naev tartalékokkal rendelkezünk ahhoz, hogy a munkateljesítményeket még magasabb színvonalra emeljük. Kedves elvtársak! Június 8-án szombaton választás lesz. Azt kérjük állampolgárainktól, választópi.- g árainktól, honfitársainktól, hogy szavazzanak a szocializmusra, a békére, rendszerünkre. politikánkra, s mint ahogy eddig is, a társadalmi igazságosság nagyobb fokú érvényesítésére. A választási előkészületeket idén egy új elem is élénkítette: most nemcsak szavazunk. hanem a politikánk. a közügyek képviseletére vállalkozó jelöltek közül választunk is. Ezt segíti elő a kötelező többes jelölés. Legalább két jelöltet mindenütt állítottak, de némelyik országgyűlési választókerületben hármas,' sőt négyes je1 ö- lés is történt. A tanácstagje- löitéknél még nágyöbb arányban fordult elő többes jelölés. Mindez egy lépést jelent előre, nemcsak, a választás, hanem egész szocialista rendszerünk demokratizálása útján. Mert igaz — és ez helyes is —. hoev a jelöltek mindnyájan vállalták a Hazafias Népfront országépítő, szocialista programját, de nagyőn fontos, hogy az egyéni választókerületekben a lakosság valóban kiválassza azokat az embereket, akik a legalkalmasabbak a közéleti tisztségre és akikben a legjobban bízik. Olyan országgyűlésre es tanácsokra van szükségünk, amelyek képesek hatékonyan előmozdítani népünk alapvető törekvését, a szocializmus építését. békénk és biztonságunk védelmét. Magukról a jelöltekről természetesen nem tudok szólni, őket választóik — így a csepelieket az itt lévők — ismerik. De a tanácstagjelöltekkel kapcsolatban általában szeretnék utalni arra. hogy sokszor hallhatjuk a tanácstagok és még inkább a tanácsi tisztviselők bírálatát. De olyat én sehol nem hallottam, hogy valaki irigyelte volna őket. Támogassák a köz szolgálóit Azt kérem tehát önöktől, hogy támogassák azokat, akik vállalták a köz szolgálatának nem mindig hálás, nehéz feladatát, és készek ezt a munkát tisztességgel elvégezni. Megérdemlik ezt a támogatást. Az országos listán jelöltek mellett nem kívánok agitálni, mert úgy tűnne, mintha magam mellett is szólnék, hiszen én is köztük vagyok. Szeretnék azonban utalni arra, amit az előttem szólók is mondottak: e lista politikánk tükre, a rajta szereplő személyiségek részvételére szüksége van az országgyűlésnek. Az országos listán a 35 jelölt között a pártonkívüliek aránya egyébként nagyobb, mint amilyen az arányuk a jelenlegi országgyűlésben. Kedves elvtársak! A szocialista nemzeti ösz- szefogás egyik eredménve, hogy a társadalmilag aktív emberek jobban megismerték egymást a közös küzdelemben, a közös vállalásokban. Jobban összeforrtunk, közelebb kerültünk egymás-- hoz. Ez végső soron azt jelenti, hogy különböző világnézetű emberek, párttagok, pártonkívüliek, fizikai dől-1 gőzök, értelmiségiek foghatnak össze az egész népünk érdekeit szolgáló közös és nemes célokért. A szombati választás váljék népünk szocialista törekvéseinek segítőjévé: olvan megmozdulássá, amely erősí-' ti egységünket, összeforrott- ságunkat és növeli hazánk megbecsülését határainkon kívül is.. Ami engem illet, én bízom abban, hogy ez így lesz. Kádár .fános nagv tapssal fogadott beszédét követően, a nagygyűlés Kállai Gyula zárszavával, majd a Szózat hangjaival fejeződött be (MTI) ülésezett az SZKP KB Politikai Bizottsága Javítják a dolgozók anyagi érdekeltségét Kovács B. Sándor, az MTI tudósítója jelenti: Legutóbbi ülésén az SZKP KB Politikai Bizottsága jóváhagyta azoknak a tárgyalásoknak az eredményeit, amelyeket Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára Gus- táv Husákkal, a CSK.P KB főtitkárával, Csehszlovákia elnökével folytatott. Mint a testület megállapította, e tárgyalások tovább erősítették a két párt és a két ország együttműködését; a megállapodások, a 2000-ig szóló gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési program aláírása új távlatokat nyitnak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése előtt, minőségileg gazdagítják a szovjet—csehszlovák együttműködést. A megállapodások következetes valóra váltása fontos feladat, amely az SZKP-nak abból a változatlan politikájából fakad, hogy szilárdítsa a szocialista közösség egységét és összeforró ttságát. A testület jóváhagyólag tutemfaui Vú*Ui Ve*«*. nyikovnak, az SZKP KB PB tagjának, az Oroszországi Föderáció miniszterelnökének kanadai látogatásáról szóló beszámolóját, és hangsúlyozta:, a Szovjetunió továbbra is a Kanadával való kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlesztésére törekszik; ez érdeke mindkét népnek, s a béke megszilárdítását és a nemzetközi együttműködést szolgálja. A PB foglalkozóit a normarendszer korszerűsítésének egyes kérdéseivel. E korszerűsítés célja a munkatermelékenység növelése, a munka szerinti bérezés szocialista elvének megszilárdítása. A Politikai Bizottság' ismét foglalkozott az aratás előkészületeivel. Egyebek között kötelezte az illetékes minisztériumokat és főhatóságokat, a helyi párt- és tanácsi szerveket, a gazdálkodó egységeket, hogy kellő időben készítsék fel a betakarításhoz szükséges gépeket, szállítóeszközöket, magtárakat, a takarmányüzemeket és az siimttm- t—d—áaatafc. A