Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-05 / 130. szám

MŰVÉSZETI ÉLETÜNKRŐL Palócországban Palócországról Tóth Elemér vitaindító írá­sában általános képet adott művészeti életünk helyzetéről, jelezve, hogy áttekintése nem teli es. Hozzászólásomat tehát egy kiegészítéssel kezdeném: ha művészeti életről beszélünk, ve feledkezzünk meg az épí­tőművészeiről sem, a legősibb, leglátván yosa bb, környezetün­ket, mindennapi életünket leg­általánosabban meghatározó művészeti ágról. Jelentőségé­hez képest mostohán kezelt- nek érzem az iskolai oktatás­ban is és a művészetekről fo­lyó sajtóvitákban is. Vannak-e például Nógrádban építőmű­vészek? Kapnak-e megbízatá­sokat? Milyenek az életkörül­ményeik, alkotóműhelyeik? Alkotásaikon akár szerényen meghúzódva szerepel-e név­aláírásuk? Velünk, alkotásaik használóival van-e módjuk eszmecserét folytatni? Talán a vi'a során valaki válaszol majd ezekre a kérdésekre is. X Hozzám legközelebb a kép­zőművészet áll, hiszen ezt ta­nítottam, s magam is műve­lem, így talán nem szerény­telenség, ha nem tekintem magam „csupán” laikus kí­vülállóként. Képzőművészeti életünk — rangja emelkedvén — egyre nyitottabbá vált. tárlatai or­szágos jelentőségűek. Ez szé­pen hangzik. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a tárlatokon a sok új. idégen, ismeretlen név és ..műalko­tás” megjelenése évről évre fokozza a látogatókban az idegenkedést, a kétkedést. Nem egészen ok nélkül, hi­szen sokan műhelymunka, út­keresés, avantgardizmus stb. címén a hely szellemét sem tisztelő módon mutathatják be kóklerségeiket. Az ilyen „mű­vészet” inkább elriaszt, mint híveket szerez, szinte ellen­propagandája a képzőmű­vészetnek. (Itt persze a zsű­rik tévedhetetlenségét és fe­lelősségtudatát is megkérdő­jelezném. Blöffölök mindig lesznek, amíg szabad ,utat kap­nak. Ha megszűnne elismeré­sük, talán mást alkotnának, vagy erre való képesség híján eltűnnének a kiállításokról.) Legalább ilyen fontosnak tartom azt a tényt, hogy mindez az itt élő és alkotó művészek háttérbe szorítását is jelenti. Egyre kevesebb hely jut számukra a falakon s a megye mecenatúrájának egy része is elvándorol, sok esetben érdemtelen díjazások forrná iában. A Palócföld 1985. évi 2. számában Menyhárt László szigorú, de — véleményem szerint — reális kritikát írt a legutóbbi salgótarjáni rajz- biennáléről. Az általa leírtak jelentőségét csak fokozza, hogy nem erre az egyetlen eseményre, hanem egy folya­matra vonatkoztathatók. Ma­gyarországon évek óta, siker­telenül próbálkoznak orszá­gosnak tekinthető, teljes es egyben színvonalas áttekin­tést nyújtó kiállítás megszer­vezésével. Hogy mi a kudar­cok oka, nem tudom, s itt, most nem is keresem. Tény, hogy a kritikák az ilyen jel­legű tártatokról távo.1 maradó alkotókkal többet (foglalkoz­nak, mint a jelenlévőkkel. Szükséges-e nekünk itt Nóg­rádban. eleve kudarcra ítélt vállalkozásokkal kísérletez­nünk? Nem a bezárkózás igénye és nem is csupán a régebbi „ta­vaszi tárlatok” színvonalas, közönséget és vendég kiállí­tókat egyaránt vonzó nosztal­giája mondatja ezeket. Úgy hiszem, hogy az itt élő mű­vésznek, még gazdag külföldi sikerek után is szüksége van egy őt szerető, ismerő, ma­gáénak valló közönségre, s a közönség sem vádolható be­szűkül tsóggel, ha jobban ér­deklődik a vele együtt élő, ismerősként is számon tartott alkotók iránt. Képzőművészeti iskolák, tájegységek sajátos stílusai nem alakulhattak volna ki bizonyos lokálpatrio­tizmus, vagy legalább az ösz- szetartozás tudata nélkül. Az alföldi festők évszázadok óta a „csodálatos nagy semmit” festik, újat, maradandót, or­szágos érvényűt alkotva. Pa­lócországban és Palócország­ról is születtek jelentős kép­zőművészeti alkotások. Far­kas András képei ma is úgy beszélnek erről a tájról és né­péről, mint Mikszáth novellái, s id. Szabó István szobrai is az idő próbáját kiálló szín­vonalon állítanak emléket az itteni emberekről. Czinke Fe­renc művészete, művészeti életet és közönséget, környe­zeti kultúrát is formáló tevé­kenysége is itt emelkedett or­szágos rangra, de még soka­kat említhetnénk a példák kedvéért. A helyi kötelékek előnyeit megtartva talán szí­nesebb, érdekesebb, a ki- és egymásra tekintés lehetőségét jobban megteremtő módszer lehetne művészek és közönség számára, ha e tájégységek művészei cseretártatokat ren­deznének, ezáltal frissítve az ország képzőművészeti vérke­ringését. X A Képzőművészeti Alapot valamikor tréfásan a „vágy villamosa"-ként emlegették sokan, mert szerettek volna oda feljutni. Azóta valami megváltozott. Talán a villa­mos lett döcögősebb, vagy a bérlet drágult, tény, hogy egy­re többen érzik jól magukat e villamoson kívül is, szaba­dón alkotó amatőr képzőmű­vészként. Kiállítani így is le­het és a tehetségeket alkotá­saik minősítik akár úgy is, hogy átléphetnek azon a ti­tokzatos sorompón, amely az amatőröket a hivatásosaktól elválasztja. Ez a sorompó egyébként is mesterkélt, hi­szen, az eredmény az egyet­len. ami rangot adhat az em­bernek. A mi játékszabályaink szerint Van Gogh, Cezanne és Gauguin is csak amatőrnek számítana. Talán figyelemre méltóak azok a hazai kezde­ményezések. amelyek hivatá­sosak és amatőrök ' részére együtt rendeznek kiállításo­kat. X Az idén elmarad a már ha­gyományossá vált megyei amatőr képzőművészeti tábor. Bármi legyen is ennek az oka, vesztesége a közművelődés­nek, amely sokszor feleslege­sen áldoz pénzt és energiát érdektelenségbe fulladó ren­dezvényekre. Fel kell ismerni, hogy az emberek nagy része passzív befogadó szerep he­lyett aktív részvételre, alko­tásra vágyik. A művészet közönség nél­kül értelmetlen, céltalan. Nem értek egyet azokkal, akik min­den kudarcot egy kézlegyin­téssel az emberek művelet- lenségére hárítanak. Nem biz­tos, hogy csak őket kell ne­velni. Persze az is szükséges, de ennek elengedhetetlen esz­közei közé tartoznak a jó mü­vek és a vonzó kiállítások. Fancsikné Csaba Mária A békéért, népünk boldogulásáért Kádár János beszédeinek és cikkeinek újabb gyűjteményes kötete Az ünnepi könyvhétre je­lent meg — a Kossuth Könyv­kiadó gondozásában — Ká­dár János 1981 júliusa és 1985 áprilisa között elhang­zott beszédeinek, az ebben az időszakban megjelent cikkéi­nek, és a vele folytatott in­terjúknak új gyűjteményes kötete A békéért, népünk boldogulásáért címmel. Immár csaknem három, tör­ténelmileg rendkívül moz­galmas évtized következetes marxista—leninista politiká­jának markáns vonásait tük­rözi ez a legújabb kötet is, meggyőzően érzékeltetve, bi­zonyítva elmélet és gyakorlat egységét. S egyben annak do­kumentumaként is, hogy előbbre jutni, a tömegekkel szót érteni csak a marxizmus •—leninizmus szüntelenül fej­lődő és differenciált alkal­mazása révén lehet. Kádár János egy alkalommal a tu­dósok plénuma előtt mutatott rá annak szükségességére, hogy a különböző szintű ve­zetésben mennyi mindent le­hetne rugalmasabban, éssze­rűbben csinálni, s hogy a dön­tési folyamatoknak mindenütt meg kell gyorsulniok. Tud­juk, hogy ezen a téren az el­múlt években nem kevés tör­tént: ám azt is, hogy nem elegendő. Még mindig áll az, amit pártunk főtitkára frap­pánsan így fogalmazott meg: „Iáiba nálunk, hogy a jó is megél, és a rossz is; az is, aki dolgozik, és az is, aki csak státusban van. Ezen változ­tatni kellene, a szóban forgó terület és valamennyi ott dol­gozó ember, az egész közös­ség érdekében.” Meggyőző és önkritikus ér­vek következtek e beszédé­ben is; nem csupán szocializ­mus és kapitalizmus mai tel­jesítményének egybevetése, hanem a szocializmusban rej­lő nagy lehetőségek, tartalé­kok felmutatása is. Valahogy úgy kellene fejlődnünk — mondta többek között —, hogy az öntudat, a felelősség nö­velésében is legyen érdekelt­ség. Példaként említette, hogy a költségvetésben rendelke­zésre álló összegeket nem­csak szétszórni, hanem ér­telmes célokra fordítani is lehet. Vagyis „olyan érdekelt­ségi rendszer kell, amely ar­ra késztet, hogy értelmes cé­lokra fordítsák.” Majd így összegzi a legfontosabb kö­vetkeztetéseket: „A szocialista erkölcsi követelmények kö­zött én az' első helyre teszem: ha vállalkozol egy munkára, azt végezd is el tisztességgel! Ezt mindenkitől meg kell kö­vetelni, a tudóstól kezdve a szakképzetlen segédmunká­sig. Mindent egybevetve: szo­cialista rendszerünk politi­kailag szilárd, gazdaságilag megalapozott. A fő követel­mény az, hogy jobban, haté­konyabban kell dolgozni. Az irányító munkát is, kezdve a Központi Bizottságtól, a kor­mánytól egészen a művezető­kig, jobban kell végezni mint eddig. Az ország adottságain senki nem tud változtatni; csak a nehezebb feltételekhez való gyorsabb és rugalmasabb alkalmazkodással, az igénye­sebb munkával javíthatjuk tovább a gazdasági egyen­súlyt, és tarthatjuk fenn az elért életszínvonalat.” „A legmegbecsültebb és legtapasztaltabb európai ál­lamférfiak közé tartozik” — állapítja meg róla az egyik, tőle interjút kérő nyugati saj­tóorgánum szerkesztője; majd feltette neki a kérdést: Ho­gyan látja az európai enyhülés jövőjét? Vajon földrészünk új hidegháborúra van-e ítélve most, amikor konzervatív erők vannak hatalmon a legtöbb vezető nyugati országban? S íme néhány mondat a válasz­ból: „A veszélyek ellenére is adottak a feltételek a nem­zetközi feszültség csökken­téséhez, a különböző társa­dalmi rendszerű országok kö­zötti kapcsolatok fejleszté­séhez. Meggyőződésem, hogy azok az erők vannak több­ségben, amelyek érdekeltek a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatokban, a minden né­pet gazdagító tudományos és kulturális együttműködés­ben, az emberi kapcsolatok bővítésében. Nem vagyok jós, de én, mint minden józan, a valóságos tényezőkkel és a történelem tapasztalataival számot vető ember, mélyen meg vagyok győződve arról, hogy a békés egymás mellett élés eszméi élnek, a helsinki értekezleteken egyetértésben elfogadott ajánlások a nehéz­ségek ellenére is érvényesülni fognak, annál is inkább, mert Európa népei, a világ népei számara más, előrevezető, a« 4 felÖGRAD - 1985. június 5« sierdq J „Elsős lesz a gyerek Együtt kerestük a könyvet a lakótelepi könyvtárban, mi­után átnéztem, át is adtam a fiatalasszonynak, ö egy pár nap után visszaadta. mert megvették — így jobban ki tudják használni. Végül úgy alakult, csak idén szeptemberben lesz elsős a gyerek — egy évet még az óvodában töltött. Kényes té­ma, kényes helyzet? — Ocso- vai Béláéknál nem.. — A fiunk testsúlya, fej­lettsége nem érte el az isko- laérettek átlagát; bé kellett vinni a nevelési tanácsadóba. Az a vizsgálat meggyőzött ar­ról. jobb neki, ha egy évvel később indul, addig még so­kat tanulhat, javul az álló- képessége. A kórház melletti óvodába jár. az óvónője so­kat segít abban, hogy ügye­sebb. okosabb legyen — elő­rajzol neki, otthon gyakorol­hat. Az édesanya a kisebbik fiá­val gyermekgondozási szabad­ságon van, az ideiéből telik arra. hogv a leendő iskolás­sal foglalkozzon. Ez nem is marad el — legelőször meg­vették a kis íróasztalt, széket, a szükséges, hasznos könyve­ket. ' Olvasnak is neki, nem mulasztják el a „házi környe- zetismereti foglalkozásokat” — a kirándulások, séták 'mellett a falusi rokonoknál ismerke­dik a növényekkel, állatok­kal. — Az az igazság, hogy ha nagyon erősködünk, már ta­valy is járhatott volna isko­lába Laci. De «azt mondták, bizalmatlan, félszeg. gyenge testalkatú, rosszat teszünk ve­le, ha iskolába erőszakoljuk, ősztől egész napos, úgyneve­zett iskolaotthonos formát vá­lasztunk. Egy ismerősünk ja­vasolta. aki úgy hiszi, ez ki­egyensúlyozottabb, harmoni­kusabb az iskola plusz nap­közi formánál, különösen, hogy fáradékony típusú a gyerek. Az édesapa veszi át a szót — most éppen itthon van; a vasútnál három műszakban dolgozik, forgalmi szolgálat- tevő. — Nem volt vita köztünk a feleségemmel — én is úgy gondoltam, egy év halasztás jót tesz a fiúnak. Tavalyhoz képest érettebb, kiegyensúlyo­zottabb, kicsit komolyabb lett. Azelőtt pár percre sem ült le, most. .már többször telje­síti a megjelölt feladatokat. Talán néha szigorúak is va­gyunk hozzá, de az ő érdeké­ben. hogy ne legyen majd gondja az iskolával. Közben kijön a gyerek a konyhába, ahol beszélgetünk. A mama megvárja, míg átsé­tál a szobába, mert nem a.- ő fülének szánja a mondandó­ját. — Amit mi kérünk, az ke­vésbé fontos. — A fiú arra figyel, ha az óvónő üzen, kér valamit... Ezért is lényeges számunkra a jó kapcsolat az óvodával. Már egy ideje beszélgetünk, amikor először szóba kerül az a kérdés, milyen érzés voit, hogy egy évet halasztani kel­lett a beiskolázásiban. Őszinte a válasz. — Rossz volt első hallásra. Mindenki arra gondol, éppen az én gyerekemre mondják, hogy iskolaéretlen. De ez el­múlt. Jól telt el a pluszesz­tendő. hasznára vált Laciká­nak. És ez a legfontosabb. Elbúcsúzom, mert jönnek az esti teendők — vacsora, fürdetés, esti mese, egy kis hancúrozás. Az anyuka úgy köszön el: — Majd a másik gyerekről iskolaköteles korában bizto­san többet tudunk mondani... Visszagondolok a beszélgeté­sünk elejére. amikor azt mondta: „Félünk az iskolá­tól...” Az a véleményem, nincs miért. G. K. M. Tízezer éves kultúra Megközelítően tízezer éves épületek maradványaira buk­kant egy nemzetközi régész­csoport Törökország délke­leti részén. Erről a csoport vezetője Chicagóban közzé­tett jelentésében számolt be. A romok az eddig feltárt legrégebbi épületmaradvá­nyok közé tartoznak, és a régészek feltevései szerint a városi élet eddig ismert el­ső nyomai előtt négyezer év­vel épültek. A négyszögletes fali pillérek, oszlopsor jelle­gű szerkezetek és teraszos díszítőelemek romjai arról tanúskodnak, hogy az - őket építő — eddig ismeretlen et­nikumú — népcsoport meg­lepően fejlett építészeti kul­túrával rendelkezett. Az épü­letek rendeltetését további kutatásokkal kell majd meg­határozni. A romok alól elő­került összeégett emberi ko­ponyák az építő nép halott- kultuszáról vallanak. életet, a fejlődést biztosító üt nincs.” Az idő itt is a két év­vel ezelőtti válaszadót lát­szik igazolni, s az ő érvrend­szerét: „Földrészünk és a vi- Jág sorsa attól függ, hogy a szembenálló államok felelő­sei készek-e a józan ész sza­vára hallgatva cselekedni. A Szovjetunió, a szocialista kö­zösség országainak javasla­tai, kezdeményezései az egész emberiség érdekeit szolgál­ják.” Több mint fél évszázados — megpróbáltatásokban és si­kerekben egyaránt bővelke­dő — életútjának értelmét és célját, a beszédei, cikkei most megjelent kötetének cí­mében is kifejezett nagy prog­ramját fogalmazta meg tulaj­donképpen a XIII. pártkong­resszuson elmondott emlé­kezetes vita-összefoglalójá­ban : „A marxizmus—leninizmus számunkra is iránytű, amely­től soha nem térhetünk, és nem is térünk el. Azért dol­gozunk, hogy a munkásember, minden dolgozó boldoguljon, az eddiginél jobban éljen, és egy szebb jövő felé tekinthes­sen. Azért dolgozunk, hogy szocialista hazánk tovább vi­rágozzék. Nem közömbös ne­künk az sem, hogyan véleked­nek más népek a magyar népről, hogyan ítéli meg a vi­lág közvéleménye a Magyar Népköztársaságot. Ezt semmi­féle udvarlással nem lehet formálni, ezért dolgozni kell. Ha munkánk eredményes, akkor tisztelet és elismerés övezi népünket. Pártunk — ez világnézetéből is követke­zik — optimista, bízik a jö­vőben. Olyan világért harco­lunk, amelyben az emberi szellem és munka eredményei az életet, a szilárd és tartós békét szolgálják. Ebben bí­zunk, ez a mi programunk.” * - U J Három alkotás képviseli a magyar filmművészetet a to­kiói nemzetközi filmfeszti­válon. A június 9-ig tartó eseményen a „Fesztiválok fesztiválja” szekcióban Mé­száros Márta „Napló gyer­mekeimnek” című produk­cióját, „A világ harminc leg­jobb filmje” szekcióban Ko­sa Ferenc „Mérkőzés” című művét, a „Fiatal filmesek versenyében” pedig Gothár Péter „Megáll az idő” című alkotását vetítik. Csehszlovákia több váro­sában június végéig tart a Munkás Filmfesztivál: ezen Dobray ©yörgy „Az áldo­zat” című produkciója kép­viseli a magyar filmművé­szetet. A XV. nemzetközi Animáci­ós Filmfesztivál versenyében június elején Annecyban Haris László „Apokrif”, Varga Csa­ba „Valcer” és Gémes Jó­zsef „Daliás idők” című al­kotását mutatják be. A szem­le információs szekciójában Horváth Mária „Ajtó — 8.” és Rófusz Ferenc „Gravitá­ció” című filmjét vetítik, a díjnyertes filmek szekciójá­ban Varga Csaba „Auguszta szépítkezik” című műve szp- repel. A fesztivál díszvendé­ge Jankovics Marcell rendező. Magyar költői estet ren­deztek hétfőn este Párizsban a Magyar Intézet közremű­ködésével. Az esten, amelyen megjelent Palotás Rezső ma­gyar nagykövet, Szávai Já­nos, a Sorbonne magyar ven­dég professzora ismertette Ju­hász Ferenc költői , munkás­ságát, majd a költő felolva­sott verseiből, Monique Rover színművésznő pedig azok francia fordítását szavalta el. A francia színésznő továbbá Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Vajda János, Ady Endre, Babits Mihály. Kosz­tolányi Dezső, Füst Milán. József Attila és Illyés Eyula franciára fordított verseiből is felolvasott; Szegedi Anikó zongoraművésznő pedig Liszt- és Kodály-műveket adott elő. Húsz kiadótól, egymillió-nyolcszázezer forint értékben vá­logathatnak könyveket a böngészők, a salgótarjáni Nógrádi Sándor könyvesboltban. Emellett egymillió forintnyi hang­lemez és kazetta áll a zenekedvelők részére, a legkülönbö­zőbb műfajokban. r-barna-» Magyar költői est Párizsban Filmjeink a világban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents