Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-21 / 144. szám
RAJTRA KÉSZÜLVE Megkezdődött a „visszaszámlálás" Jó illemben haladnak az előkészületek Salgótarjánban, a július eleji nemzetközi női kosárlabdatorna, az Ifjúsági Barátság Versennyé bővült, hagyományos Salgó Kupa rajtjához közeledve. Rár az eredetileg tervezett IBV-rendező, Kuba hivatalosan csak nemrég mondta le a szervezést — így a korábbi egy év helyett csak néhány hónap állt a nógrádiak rendelkezésére a felkészüléshez —, már szinte minden rajtra készen áll az új helyszínen. A megyei illetékesek biztosították a közeli napokban érkező. nyolc ifjúsági válogatott tagjainak és vezetőinek szálláshelyét és ellátását. A ma- gi/ar ifjúsági csapat már kedden délelőtt Salgótarjánban lesz, itt készül a tornára. A sportcsarnok frissen felújított, játékterén gyakorolhatnak még két héten át a mieink. Hamarosan elkészülnek a plakátok és a műsorfüzetek is. A kedvezményes bérletek (diákoknak 40, felnőtteknek 80 Ft) árusítását is megkezdték a sportban (Vörös Hadsereg útja 14.) A részt vevő szocialista országok női ifiegvüttesei már ismerik sorsolásukat, csoportbeosztásukat is. A magyar válogatott dolga igen nehéz lesz, hiszen a többszörös győztes és jelenleg is címvédő Szovjetunióval, valamint Romániával és Lengyelországgal kerültek egy csoportba. Utóbbiakkal találkoznak az első játéknapon, július 2-án. amikor a Kuba —Korea mérkőzéssel, 14 órakor megkezdődik a nemzetközi torna. Ezután lesz a hivatalos megnyitó. s a mieink 17.30-kor kezdik meg kemény „menetelésüket”. Szerdán és csütörtökön 14.30 órától játsszák le a további csoport- mérkőzéseket. Pénteken a csoportok 1. és 2., illetve 3. és 4. helyezettjei „keresztbe", szombaton az azonos helyen végzettek „párhuzamosan" találkoznak egymással. Az eredményhirdetést a zárónapon 17.30 órára tervezik. A hagyományoknak megfelelően a városi KlSZ-bizott- ság egy-egy salgótarjáni üzem ifjúsági szervezetére bízta a nemzeti ifjúsági válogatottak patronálását. Az SKÜ fiataljai a szovjet, az öblösiiveg- gyáriak a kubai, az erőművesek a koreaiba siküveggyáriak a magvar, a BRG-sek a csehszlovák, a ruhagyáriak a bolgár. a városi tanácsiak a román, a vízművesek a lengyel kosaraslányok „házigazdái” lesznek. Baráti taláikozók, gyárlátogatások, kirándulások. múzeumnézés, diszkó, városnézés szerepel a tervezett szabadidős-programokban. A kosárlabdázást szerető szurkolók, a magyar színekért szorítani, a mieinket buzdítani tudó nézők is elkezdhetik lassan a „ráhangolódást” a júliusi salgótarjáni „sportnapokra”. ..- Ry Régi labdarúgócsillagok a pályán Rio de Janeiró- ban Alfredo Saade, a szaúd- arábiai Al-Ahli klub illetékese sajtóértekezleten jelentette be, hogy a 44 esztendős Pelé részt vesz Szaúd- Arábiában egy bemutató mérkőzésen. — Különböző találkozókat, szervezünk a labdarúgás népStockholm: A svéd labdarúgókupa döntőjében az AIK Stockholm 1—1-es végeredmény után 11-es rúgásokkal 4—3-ra győzött az öster ellen és Indulhat a KEK-ben. * Prága: A Sparta Praha nyerte a csehszlovák labdarúgó-bajnokságot. A szerdai, utolsó fordulóban a bajnoki címért versengő Bohemians és a Sparta egyaránt vereséget szenvedett, azonos pontszámmal végeztek és jobb gólkii- lönségével a Sparta lett a győztes. * Szófia': A bolgár labdarúgókupa döntőjében a CSZKA Szófia 2—1-re győszerűsítése érdekében, s ezek keretében Pelé is vállalt né- hányperces szereplést az Al- Ahli együttesében — mondotta Alfredo Saade. A klubot egyébként a brazil válogatotthoz visszatérő Tele Santana irányította. Pelé 1977-ben vonult vissza, s azóta csak egyszer lepett pályára. zött a Levszki Szartak ellen, így KEK-szereplő lett. A bajnokok küzdelmében a Levszki képviseli Bulgáriát, az UEFA Kupában pedig a Trakija Plovdiv az egyik résztvevő, a másik csapat a hét végén befejeződő bajnokság eredménye alapján lesz ismert. * Róma: Az olasz labdarúgókupában a Fiorentina, a Milan, a Sampdoria és azln- ternazionale jutott a legjobb négy közé. Az elődöntőt június 23-án és 26-án rendezik meg. A négybejutásért játszott visszavágók (zárójelben az első eredmény): Fiorentina— Parma 3—0 (0—1), Juventus —Milan 0—1 (0—0), SampdoJúlius 28-án a leedsi stadionban megismétlik az 1966. • évi angliai világbajnoki döntőt. amelyen Anglia 4—2-re győzött az NSZK ellen. A Charlton testvérek. Beckenbauer. Haller és mások húz* zák fel ismét a stoplis . cipőt* s játszanak azért, hogy segítséget nyújtsanak a bradfordí stadion 53 halottja hozzálar-1 tozóinak. (MTI) t ria—Torino 4—2 (0—0), Inter- nazionale—Verona 5—1 — hosszabbítás után (0—3). * Bukarest: Szerdán befejeződött a román labdarúgó-bajnokság, a Steaua Bukarest szerezte meg az első helyet egy pont előnnyel a DU namo előtt. 1. Steaua 54. 2. Dinamo 52, 3. Sportul Studentesc 48 pont. A nemzetközi kupák román szereplői: Bajnokok Európa Kupája: Steaua, KEK: U, Craiova, UEFA Kupa: Dinamo Bukarest és Sportul Studentesc. A kupadöntőt június 23-án a Steaua és az Ú. Craiova vívja. A gólkirályi címet Hági, a Sportul Studentesc játékosa szerezte meg 20 találattal. A világ sportja — sorokban Nyári úttörő-olimpia Már csak a zárónap van hátra Áz MTK-VM már elkezdte Borús időben ébredt Kaposvár, így az olimpikonok is. Ez különösen a szabadtéren megrendezett sportágakban versenyző fiatalok számára jelentett hátrányt. A leány- és fiúcsapat közül atlétikában a leánycsapatokat, az eltelt nap végén, távolugrásban és súlylökésben elért eredményeik alapján sorolták be. Az első helyezést Pest megye szerezte meg 754-es összesített pont- enedményével.-A második helyen Hajdú áll 701 ponttal; harmadik pedig a 672 pontos Fejér. A rendező somogyiak 639 ponttal csak a negyedikek. Nógrád megyét a salgótarjáni Petőfi Sándor Általános Iskola növendékei képviselik. A lányok vezetője Rákóczi István tanár úr, aki egyben az edzőjük is. A csapat az elért eredmények alapján holnap a 15. helyről indulhat majd 600 méteres síkfutásban és kislabdahajításban. A tanár úr szerint, a Góga Emília, Tajti Andrea. Csábi Erika, Jeck Andrea. Piskátorisz Beáta és Nagy Mónika összeállítású gárda első versenynapján nem hózta formáját, de bízik benne, hogy a többre képes leányok a verseny végén előkelő helyen fognak végezni. A fiúk versenyében is érdekelve volt Nógrád megye, mégpedig a Balassagyarmatról érkezett fiúgárda révén. A 60 méteres síkfutás alapján első Borsod megye 375, második Fejér 360, harmadik Békés 354 ponttal. Somogy itt is csak a negyedik ISKOLAI SPORT Követendő példa Salgótarjánban a Beszterce- telepi Általános Iskolában a múlt héten befejeződött az 5—6. osztályos fiúk kispályás labdarúgó kupaküzdelme. A nyolc csapat közül az 5. a a 6. a és c, valamint a 61 SC jutott tovább az első fordulóból. két-két mérkőzés után. A két 6. osztály közül az a- sok, a másik párosból a „hatvanegyesek” bizonyultak jobbnak, akik végül a-döntőből is győztesen kerültek ki. Megérdemelten, hiszen kezdettől legalább 5 gól . különbségű győzelmeket arattak. A gólkirály Papp A. (22 találat!) mellett a csapat többi tagja: Juhász. Oláh, Angyal, Nagy L.„ Papp T„ Viczián és Virág is megérdemli az elismerést. De mindenekelőtt a rendezők, a lebonyolításban segítő tanárok és szülők aktivitását dicséri a kupatorna, amely remélhetőleg szeotembertől követőkre is talál majd a megye többi oktatási intézmé- m ében 1 Üt magyar sú-yemelő ai ifjúsági világbajnokságon A skóciai Edinburghban szerdán kezdődik az idei ifjúsági súlyemelő világ- és Európa-bajnokság, ahol , öt magyar fiatal indul. — Hosszú ideje készülünk a fiatalok nagy eseményére, a kijelölt versenyzők jó formában várják a rajtot — mondotta Ambrus László, az ifjúsági válogatott edzője. — A korábbi ifjúsági világbajnokságukon sikeresen szerepeltünk, a legutóbbi években elsősorban Szanyi Andor jóvoltából jutottunk aranyérmekhez. Reméle'm, jó lesz Skóciában a folytatás, bár tény, hogy Szanyihoz hasonló esélyessel most nem rendelkezünk. Az idei ifjúsági VB-n. EB-n induló magvar súlyemelők: 60 kg: Ovrova István (Kinizsi Húsos), legjobbja 265 kg; 75 kg; Szalai István (Oroszlány). 307.5 kg: 82,5 kg: Tóth Róbert (Oroszlány), 337,5 kg: 90 kg: Kiss Antal (Oroszlány), 335 kg; plusz 110 kg: Grózli József (Tatabánya) 350 kg. Az öt versenyzőből hárman Oroszlányból kerültek a válogatottba, bizonyítva a korábbi világ- és Európa-baj- nok Bagócs János jó nevelőmunkáját. Bagócs véleménye: — Az oroszlányiaktól, de a többiektől is azt várjuk, hogy beállítják vagy túlszárnyalják egyéni csúcseredményüket. A VB és EB elsősorban a bol- g'r és a szovjet súlyemelők párharcát ígéri az első helyekért, de mögöttük versenyben lesznek a mieink is az értékes pozíciókért. Biztos, hogy lesz érmesünk is. A magvar súlyemelők június 23-án utaznak Skóciába (MTI) (354 pont). A balassagyarmati fiúk 21. helyen állnalc 321 pontos összesített eredménynyel, de még nincs vége a versenynek, és itt az elsőhöz képest sem behozhatatlan a pontkülönbség. Megyénknek két egyéni indulója is van. mégpedig Pénzes Irén .és Vigh György. Edzőjük a salgótarjáni Mártiról Üti Általános Iskola, fiatal testnevelő tanára, aki egyben Irén édesapja is. Figyelemreméltó. hogy egy ének-zene tagozatos iskolából is került be versenyző az úttörő-olimpia döntőjébe! Érsekvadker fiúkézilabda- csapata csütörtökön a Bgtori Általános Iskola (Veszprém' csapatával mérkőzött meg éc 17—9-es arányú veresége* szenvedett. így a negyedú" nan után. rpég mind’g a 6 helvet foglalja el. Péntekem a hétpontos. e!«ő helyen á"ó komlói Fürst Sándor APnlá- nos Iskola együttesével iátsz- sza le utolsó mérkőzését. Péntek este fél nyolckor a kaposvári városi sportcsarnokban ünnepélyes keretek között véget vetnek a XX! nyári olimpiai játékoknak. A versenyzők hazautazására szombaton különvonatoka biztosít a rendezőbizottság. (telek) _______________________I ___ A z MTK-VM labdarúgó- csapata csütörtökön délelőtt a Hungária úti stadionban Makai György irányításával megkezdte az előkészületeket az új idényre. A vezető edző személyében még nincs végleges megállapodás. addig .Makai György dolgozik az együttessel. Az első edzésen a teljes kórábbi játékoskeret vett részt, vagyis senki sem hiányzott és új labdarúgó sem kapcsolódott még a munkába. A kék-fehérek azért kezdtek ilyen korán, mert részt vesznek a nyári nemzetközi kupában, s a további magyar ré.sztvevőkhöz hasonlóan. június 29-én már pályára lépnek. Az MTK-VM norvég, bolgár és svájci klubbal vív 6 nemzetközi kupaTERULETI BAJNOKSÁG mérkőzést, ezenkívül július 24-én barátságos találkozón az FC Magdeburg együttesét fogadja, akikkel majd tavasszal lesz a visszavágó. A Videoton, a Zalaegerszeg és az Ü. Dózsa csehszlovák, svéd, dán, lengyel és osztrák klubokkal kerül még össze. A magyar csapatok mérkőzései a nyári Totó Kupa ban: június 29.. szombat. Zalaegerszeg—Aarhus (dán), Valerengen (norvég)—Ü. Dózsa, IK Start (norvég)—MTK- VM. A Videoton ellenfele az első fordulóban a Bohemians Prága; idegenben, dé más napon játszanak. Július 6., szombat: Videoton—Bohemians, Zalaegerszeg—Gornik Zabrze (lengyel), Ű. Dózsa—Hammarby (svéd), Csernomorec Burgas (bol- gár)—MTK-VM. Július 13., szombat: Videoton—AIK Stockholm (svéd), Young Boys (svájci)— Zalaegerszeg, Eisenstadt (osztrák!—Ű. Dózsa, július 17., szerda: MTK-VM—IK Start. Július 20., szombat: St. Gallen (svájci)—Videoton, Zalaegerszeg—Young Bovs, O. Dózsa—Éisenstadt, MTK- VM—Csernomorec Burgás. Július 27., szombat: Videoton—St. Gallen, Gornik Zabrze—Zalaegerszeg. Hammarby—Ű. Dózsa, MTK-VM— Aarau. Július 31., szerda: Aarau' MTK-VM; augusztus 3., szombat: AIK Stockholm—Videoton, Aarhus—Zalaegerszegi Ú. Dózsa—Valerengen. Fordulóról fordulóra Vasárnap befejeződtek a küzdelmek a területi bajnokság Mátra-csoportjóban is. Az utolsó forduló mérkőzései választ adtak egy sor kérdésre. Eldőlt, hogy egy hevesi és két borsodi csapat kényszerült búcsúzni a harmadik vonaltól. A nógrádi csapatok teljesítették tehát elképzeléseiket. Az utolsó pillanatig „kötéltáncot lejtő” Romhány hazai Szügy magasabb osztályba léphet környezetben jó játékot produkálva, biztosan nyert a H. Papp J. SE ellen. A Nagy- batony döntetlent játszott Bélapátfalván, míg a Síküveggyár minimális arányú vereséget szenvedett Recsken. Előbbiek az ötödik, utóbbiak a hatodik helyen fejezték be az idényt. A záróforduló mérkőzéseit 4100 néző látta. A legtöbben — ezren — az „arany”- és Megyei B, Nyugati csoport felnőttek: Nagvióc—Nógrádmarcal 4—1, Bércéi—Becske 1—0, Jurisits SE—Diósjenő 2—3, Rétság— Rimóc 1—0, Szügy—Nógrád - sipek 2—1, Herencsény— HVCSSE 2—1, Örhalom— Szanda 7—0. A bajnokság végeredménye 1. Szügy 2. Rimóc 3. Örhalom 4. Bércéi 5. Rélság fi Beeske 7. HVCS SE 8. N.-sipek 9. Jurisits SE 10. Nagylóc 11. Herencsény» 12. Diósjenő 13. N.-mareal 14. Szanda 26 16 7 3 72■43 39 26 15 8 3 50-28 38 26 17 4 5 73■26 38 26 14 9 3 58■30 37 26 12 6 8 39■38 30 26 10 8 8 45-46 28 25 8 10 7 54-43 26 25 7 8 10 46■50 22 26 8 6 12 45-53 22 26 6 9 11 49-49 21 26 8 4 14 ?«■-4R 19 26 3 9 14 43-75 15 26 3 7 16 34-75 13 26 4 5 17 41-81 13 (Az elmaradt Nógrádsipek— HVCSSE mérkőzést vasár- nat) játsszák). Ifjúságiak: Nagvióc—Nógrádmarcal 0—0. Bércéi—Becske 1—3. Rétság—Rimóc 0—1, Szügy—Nógrádsipek 1—2, Örhalom—Szanda 6—1). városkörnyéki és körzeti bajnokságok Szécsényi körzet, felnőttek: Ságújfalu—Szécsényfelfalu 5—0, Nógrádszakál—Hollókő 0—3, Varsán?—Ludányhalászi 1—0, Karancsság—Piliny 3—3. . A bajnokság állása " A bajnokság 1. Szügy 2. N.-sipek 3. Rimoc 4. Becske 5. Örhalom 6. N.-marcal 7. Bércéi 8. Nagylóc 9. Rétság 10. Diósjenő 11. Herencsény 12. Szanda végeredménye 22 16 2 4 86-24 34 22 15 3 4 81-21 33 22 11 6 5 61-44 28 22 13 2 7 55-42 28 22 13 - 9 54-54 26 22 12 2 8 39-50 26 22 11 3 8 72-38 25 -JZ2 8 4 10 37-55 20 22 6-16 38-60 12 22 5 1 16 30-8! 11 22 4 3 15 30-84 11 22 3 2 17 32-83 8 1. Ságújfalu 2. Varsány 3. Piliny 4. L.-halászi 5. Sz.-felfalu fi. Karancsság 7. N.-szakái 8. Hollókő Ifjúságiak: dányhalászi —Piliny 2—8. 24 18 1 5 65-22 37 24 16, 3 5 76-33 35 24 15 3 6 66-42 33 24 13 2 9 57-52 28 24 9 2 13 48-66 20 24 8 1 15 43-64 17 24 5 2 (7 31-68 12 24 5 - 19 24-64 10 Varsán?—Lu- Karancsság Balassagyarmati körzet: Terén?—Hugyag (félbeszakadt), Csitár—Cserhátsurány 6—0, Ipolyszög—Dejtár 4—2, Patak—Patvarc 5—0, Magvar- nándor—Nógrádkövesd 8—0, Cserháthaláp-—Mohora 1—1. 6-1, ezüstérmes” rangadóján, Hatvanban szurkoltak kedvenceiknek (a bajnok Ganz-MÁ- VAG győzött). A fordulóban tizenkilenc gól született. A góllövőlista első nyolc helyezettje már a záróforduló eiőtt „kivette szabadságát”, így egyetlen változás sincs az élmezőnyben: Juhász (Hatvan) 21, Csomány (Gyöngyös) 18, Gergely (BKV) 16, Bartha (Füzesabony), Oroszki (Ganz-MÁ- VAG) és Nagy G. (Gyöngyös) 13, Sváb (Hatvan) 12, Sági (Romhány) 11 gólos. A forduló Nógrád megyei válogatottja: Koncsik (Síküveggyár) — Pingiczer (Romhány). Orosz (Nagybátony), Czene (Síküveggyár), Varga (Romhány) — Tréznik (RomA bajnokság állása 1. Moliora 2. Cs.-surány 3. Ipolyszög 4. Csitár 5. PatVarc 6. Dejtár* 7. Patak*** 8. Cs.-haláp 9. Hugyag 10. N.-kövesd 11. M.-nándor 12. Terény** 21 18 1 2 79- 7 37 21 14 2 5 53■32 30 21 12 4 5 43-30 28 20 10 2 8 49» ■39' 22 20 10 2 8 37-36 22 21 10 2 9 47-46 21 21 10 2 9 45-28 19 21 9 1 11 40■5? 19 20 8 2 10 37■42 18 21 5 1 15 21■61 11 21 516 31•64 10 20 3 1 16 18■77 1 A bajnokság állása l. Varsány 15 13 l 1 85-12 27 2 Piliny 14 9 1 4 50-23 19 3 Ságújfalu 13 8 5 37-36 16 4 Karancsság 14 4 10 32-76 8 5. L.-halászi 14- 14 23-67 " * = büntetőpont levonva — Strchó — NÓGRÁD - 1985, jú hány), Hajdara, (Nagybátony), Hodur (Romhány) — Kovács (Romhány), Szekula (Síküveggyár), Loch (Nagybátony). (A megyei és a területi bajnokság értékelésére a nyári bajnoki szünetben visszatérünk.) — pilinyi — 21., péntek 7 3