Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-20 / 143. szám
\ r Szovjet exportra készült az SZCS—8—30 típusú automata zsugorfóliázó berendezés a Szé- esényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet csomagológép-gyártó üzemében. —bábel-felv.— A BÚZATÁBLÁKON aranyió kalászók — az iskolák kapuit meg lassan bezárják. Vakáció — nyár — pihenés. Sokunkban így kapcsolódnak a fogalmak, csak az a fontos, hogy a végső következtetés ne legyen a semmittevés. A felnőttek vakációja, á szabadság azt jelenti, hogy szabadon döntjük el, mire használjuk időnket. Kertészkedünk, vagy a házat tatarozzuk, szerencsés esetben nyaralni megyünk a családdal. De az élet addig sem áll meg. A földeken magától értetődő a dolgos nyár, hiszen az áldott napfény aratásra érleli a gabonát, pirosítja a paprikát, paradicsomot, édesíti a gyümölcsöt. De a gyárak második féléves termelési terve sem két hónapos szünettel kezdődik. A kánikulában sem hűsölhetnek a kohászok, napi nyolc óra a kötelező munkaidő a gépektől átforrósodott üzemcsarnokokban. Szezon van az idegenforgalomban, nem szünetelhet a szolgáltatás, működniük kell a hivataloknak, intézményeknek is. Mindez csak úgy lehetséges, ha a nyári pihenésre vonulókat helyettesítik társaik, ha mindazok, akik posztjukon maradnak, többet dolgoznak a szokásosnál. Az ő érdemük, ha az eredményeken nem látszik meg a szabadságolás üteme, ha a harmadik negyedévben is sikerül teljesíteni az exporttervet, beleértve a minőségi mutatót is. Persze, akik a nyári ..csúcsban” is helytállnak az üzemekben, a földeken, a pultok mögött, azok joggal elvárják, ' hogy ügyes-bajos dolgaik intézésében sem legyen fennakadás, hogy a főnökök meg helyetteseik távolléte ne bénítsa meg hetekre az intézmények, hivatalok munkáját. A SZÍNHÁZAKBAN legördül az évadzáró függöny, a közéletben, a politikai, és gazdasági munkában nem. A megválasztott képviselők és tanácstagok nem ülnek babérjaikon, hanem megkezdik, vagy folytatják a köz szolgálatát, a nem mindig hálás, nehéz feladatok elvégzését. Számítanak ebben mindannyiunk segítségére. A választások előkészítése során erősödött a szocialista nemzeti összefogás, a társadalmilag aktív emberek, jobban megismerték egvmást, közelebb kerültek egymáshoz különböző világnézetű állampolgárok. párttagok, pártonkí- vüliek. fizikai dolgozók és értelmiségiek. így sikeresebben foghatnak össze a közös küzdelemben, a közös ügyért vívott napi csatározásokban. „Olyan országgyűlésre és tanácsokra van szükségünk. — mondotta Kádár János, a közelmúltban tartott csepeli nagygyűlésen —, amelyek képesek hatékonyan előmozdítás ni népünk alapvető törekvését, a szocializmus építését, békénk és biztonságunk védelmét”. Békés építőmunkánk fontos szakaszába léptünk, amikor megkezdtük a hetedik ötéves terv előkészítését. Fél esztendő múlva, 1986. január 1-én startol a következő Öt esztendő programja, nem kell bizonygatni, hogy az el <?- készítő munkálatok közepeiig nincs mód kitenni a táblát: Nyári szünet. De ahhoz, hogy a /„hetedik” újabb lépés legyen előre, megfelelően kell teljesíteni az 1985-re esedékes népgazdasági tervet. Csak így tudjuk megteremteni a nemzeti jövedelem 14—17 százalékos növekedésének alapját, és ezzel arányosan az élet- színvonal emelésének feltételeit. MINDENNAPI MUNKÁNKBAN t^hát nincs kilátásunk uborkaszezonra. Pihenésre természetesen mindenkinek szüksége van. Kell a kikapcsolódás a hobbitelken vagy a Balaton partján, külföldön, vagy a hazai tájakon. A jó • kedvű családi kirándulások, a gondtalan barangolás erdön- mezőn, egy-egy meghitt óra kedvenc könyvünkkel, mind az erőgyűjtést szolgálja. Akinek módja van rá, ezzel is hasznosan tölti szabadságát ezen a dolgos nyáron. I. E. Bänyeavállalati módszerek Pályakezdők fogadása Új természet- és vadvédelmi területek a Szovjetunióban A Nógrádi Szénbányák művelődési bizottsága konkrét, alapos helyzetfölmérés alapján készített jelentést „A pályakezdő fiatalok fogadása, beilleszkedésükre tett intézkedések, további feladataink” címmel. A bányavállalat az elsők között jutott arra a következtetésre, hogy szavakban is, döntésekben is megbecsülje a rendelkezésére álló fiatal munkaerőt. Miként a bizottságban kitűnő érzékkel megállapították: a fiatalok „későbbi munkájára, közérzetére nagymértékben kihat, hogyan fogadják őket, mennyire segítik vezetőik, idősebb munkatársaik a kezdeti nehézségek leküzdését.” Már hosszú évek óta kialakult — és gazdagodott — a vállalatnál a fiatalok fogadé- - bának formailag körülhatárolt gyakorlata. Felelőse van a pályaválasztásnak, kipróbált apparátus intézi a tanulmányi szerződések ügyeit, iskolásokat foglalkoztatnak a vakációban, üzemlátogatásokat szerveznek nekik, ösztöndíjakat fizetnek ipari tanulóknak, és így tovább. E fáradozások többnyire meghozzák a várható eredményt. Hagyománnyá nemesült, hogy a pályakezdő fiataloknak tájékoztatást adnak a vezetők. A leginkább életrevaló módszer a bátonytere- nyei gépüzemben alakult ki: itt igazgató, főművezető, munkahelyi vezető külön-külön ad információt a fiataloknak, s pár hónap múlva személy szerint minden fiatalt értékelnek, közösen megbeszélik a sorsának alakításához kellő teendőket. Gond az, hogy e teendők végrehajtását nem mindenütt ellenőrzik utólag. A kisterenyei üzemben nyilvántartást vezetnek a pályakezdőkről: ebben az adatokon kívül a munka értékelése is helyet kap. Teljes . kapacitással dolgoznak a MÉM repülőgépes szolgálatának gépei; az idén eddig összesen hárommillió hektárnyi szántóföld és gyümölcsültetvény növényvédelmét végezték el, 10 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. A többlet elsősorban a mezőgazdasági üzemek megnövekedett igényéből adódik: a sok eső ugyanis nemcsak a hasznos növények fejlődését serkentette, hanem egyúttal a fertőzés veszélyét is fokozta, Nemrég átfogó vizsgálat készült a fiatal diplomások beilleszkedéséről a vállalatnál. Ennek egyik lényeges megállapítása, hogy e kezdő munkatársaknak viszonylag kevés a közéleti gyakorlatuk. Aktivitásuk fölkeltése érdekében fontos teendők várnak az ifjúsági szövetségre. Testre szabott feladatokat adnak nekik az FMKT-ban, funkciókat. bíznak rájuk a szövetségben. Tapasztalatok szerint a diplomás fiatalok lelkiismeretesen, szívósan oldják meg a konkrét mozgalmi teendőket. Több helyen is emJíti a művelődési bizottság elemzése. hogy a fiatalokat patronáló személyek kiválasztása még «nem kellően eredményes. Néhol — a tartalék munkahelyeken — a formális mozzanat: a kijelölés is hiányzik. Ám, még több gondot jelent a tartalmi momentum: a megfelelő személy kiválasztása. A jelentés pontokba szedve meghatározza, mit látnak jónak a pálvkezdők fogadtatásának nívósabbá tételére. Az így megszabott számon kérhető, statisztikába foglalható formai teendők önmagukban is hasznosak, sőt, nélkülözhetetlenek. Ám nem mindig elegendőek. Fontos tovább erősíteni — ahol kell: megteremteni — azt a légkört, szellemet, amelyben a fiatal „foglalkoztatási terv” nélkül is naponta érzéke'li: szükség van rá, fontos, önálló, tiszteletben tartott munkatárs. E szellem megteremtése nem kizárólag vezetői feladat: minden régebbi dolgozó természetes teendője. A közösség ráhangolása, e ráhangoltság megőrzése vezetői munka a javából! M. P. elszaporodott a lisztharmat, a vetésfehérítő bogár, a levéltetű, elterjedtek a különféle gombák. E kártevők most főként a kalászos gabonát támadják. ellenük azonban a vegyszert szóró földi gépekkel már nehéz a védekezés, a kerekek letaposnák a gabonát. Éppen ezért a légi permetezőké a főszerep. Hamarosan a napraforgó-, a rizs- és a kukoricatáblák, illetve a burgonyaföldek légi növényvédelme is megkezdődik. Vállozások a nrapzfeági Iliidéi Idáiéin Az Országos Takarékpénztártól kapott tájékoztatás szerint nagyobb számú szerződéses szarvasmarhát, sertést, juhot tartó árutermelő háztáji és kisegítő gazdaságok részére ezentúl egyetlen célra Is engedélyezhető a maximálisan 150 ezer forint összegű mező- gazdasági termelési hitel. Korábban egy-egy hitelcélra nem adtak ékkora összeget, hanem több termelési hitel együttes összegének volt a felső határa a 150 ezer forint. Az új feltétel szerint a maximális hitelösszeg állat és takarmány beszerzésére, abban az esetben engedélyezhető, ha azokat az állatforgalmi és húsipari vállalattól, állat- tenyésztési vállalattól, termelőszövetkezettől, állami gazdaságtól vásárolják. Újdonság az is, hogy az OTP kölcsönt nyújt a Magyar Vagon- és Gépgyár által gyártott Rába—15 típusú kistraktor vásárlásához. A kölcsönt azok a kistermelők vehetik igénybe, akik legalább 1500 négyzetméter földterülettel rendelkeznek. A kölcsön legmagasabb összege 60 ezer forint lehet, visszafizetési ideje pedig legfeljebb 36 hónap. A kölcsön kamata évi 8 százalék. A folyóirat közli övári Miklósnak,-a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság főtitkárának' a Lenin- emlékünnepségen elmondott beszédét. Övári Miklós rámutatott: a helyes válaszok megtalálásához önmagában nem legendő Marx, Engels és Lenin tanításéinak idézése. A ma kérdéseire a ma emberének kell válaszolnia. Az MSZMP XIII. kongresszusa megkülönböztetett figyelemmel * elemezte a társadalom tudati állapotát, po- . litikai műveltségét, és meghatározta a marxizmus—leni- ni/.mus vezető szerepének erősítésével összefüggő feladatokat. A Propagandista ezzel összefüggésben folytatja a kongresszusi küldöttekkel a propagandmunkáról i megkezdett beszélgetést, Két új védett terület jelent meg a Szovjetunió térképén. Az egyik Szibéria közepén fekszik, és 972 ezer hektárnyi területet foglal el. Az erdőségekben olyan értékes növényzet található, amelyeket bejegyeztek a Szovjetunió és az Orosz SZSZK Vörös Könyveibe. Az itt élő állatok között Van-e A megyei tanács kereskedelmi osztályának kereskedelmi felügyelősége idén két hónapon át vizsgálta az olcsó élelmiszerekből tapasztalható ellátást. Nyolc kereskedelmi vállalat, illetve szövetkezet központján túl 105 üzletet jártak végig az ellenőrzés során, hogy alapos tájékozódás után szűrhessék le a tapasztalatokat. Az olcsó élelmiszerek iránti kereslet főleg az idei januári árváltozás után jelentkezik erőteljesen. A megnövekedett igényeket azonban sem az ipar, sem a kereskedelem nem képes az ellátással követni. A vizsgálódók az összesen 105 bolt közül 54-ben kifogásolták az olcsó élelmiszerek hiányát — s ez igen magas arány! A hiány elsősorban a baromfira, a töltelékárura, a szalonnára, a májkrémre, a húsA pártirányítás jellege, módszere mindig is befolyásolta a gazdasági viszonyokat, ugyanakkor a gazdasági viszonyok is visszahatottak az irányítás módjára. Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetését követően általánossá vált az a gyakorlat, hogy a párthatározatok elsősorban a párttagokra kötelezőek, és az adott terület kommunistáinak útján i érvényesült a párt szándéka. Markó István elemzi a pártnak a gazdaságban betöltött szelepét Kornidesz Mihály áttekinti a televízió művelődés- és mű vészetköz vetítő tevékenységét. Megállapítja: a televízió szemszögéből a továbbfejlesztés fő irányát az elkötelezett, érdekközvetítő, kö; megtalálhatjuk a cobolyt, a jávorszarvast, a medvét, a borzot és a hiúzt. A másik új park Kelet-Szi- bériában van. Itt is nagyon sok olyan értékes állat él, mint például a marál (Cervus maral), a jávorszarvas, a vaddisznó, az őz, a coboly, a mókus és a szibériai nyérc. Vankonzervre, a natúrlecsóra, a savanyúságra és a vegyes illetve almabefőttre vonatkozott, de akadt olyan üzlet is, ahol margarint, étolajat, réteslisztet és búzadarát sem lehetett kapni. Az ipari háttér mellett az ok a boltvezetők túlontúl óvatos rendeléseire is visszavezethető. A kistelepülések vegyesboltjaiban esetenként az alapvető napi cikkeket is hiába keresték. Ezért a helyzetért fele-fele arányban viselik a felelősséget a boltvezetők, illetve a nagykereskedelem. Választékhiányos ellátással találkoztak a felügyelők az ABC-kben és az élelmiszer- jellegű üzletekben, jobb ellátást inkább a városi nagyobb egységek, illetve a munkáslakta települések üzletei élveznek, a többcsatornás árubeszerzésnek', a megyén kívüli vásárlásnak is köszönhetően. zönségtisztelő művelődéspolitikai és művészetközvétítő gyakorlat kialakításában látjuk. Budapesten 1985 októberében kerül sor a kulturális fórumra, a madridi európai biztonsági és együttműködési találkozó kulturális utóértekezletére. Berényi Pál ismerteti a kulturális fórum előzményeit, felvázolja várható lehetőségeit, esélyeit. A folyóirat szerkesztve közreadja Pálos Tamásnak a kaposvári országos elméleti tanácskozáson elhangzott, a mai kapitalizmus és a magyar tömegtájékoztatás összefüggéseit vizsgáló előadását. nak ritka fajták is: a tuvin hód, a fekete gólya, a hegyi liba és mások. Jelenleg a Szovjetunióban több mint 150 nemzeti park van. Valamennyi éghajlati övezetben található belőlük. A nemzeti parkok területe évről évre növekszik. Az év végére már 12,5 millió hektárnyi területet tesznek ki. A mirelit baromfi árusításának feltételei az üzletek zömében biztosítottak, ennek ellenére harminc üzletben egyáltalán nem találtak mélyhűtött baromfit ■ az ellenőrök, volt ahol a boltvezető nem is rendelt. Mirelit hal alig-alig kapható, s 16 üzletben egyáltalán nem volt húskészítmény. A 68 forint alatti áron- vásárolható sajtokból 61 bolt nem rendelt, hivatkozva a kereslet hiányára. A vizsgált üzletek közül minden másodikban nem lehetett olcsó „fehérterméket” kapni, részben az elégtelen szállítás, részben a lejárt minőségmegőrzési határidők miatti vásárlói bizalmatlanság miatt. A próbavásárlások, a csomagellenőrzések elfogadható eredményeket hoztak, pontatlanság csak ritkán fordult elő, akkor is fele-fele arányban a több, illetve a kevesebb számolás. Ezekhez az árfeltüntetések hiánya is hozzájárult, a gyakori árváltozások teljes terhe a kiskereskedelem dolgozóit nyomja, s igen nehéa helyzetbe hozza őket. Az értékesítés körülményei 25 üzletben nem feleltek meg a követelményeknek: rendezetlen árutárolást, szakszerűtlenséget, takarítatlanságot tettek szóvá az ellenőrök. Ami a hűtést igénylő élelmiszerek tárolását illeti, sok helyült megszakad a hűtőlánc, a tejtermékek és töltelékáruk részére vagy egyáltalán nincs hűtővitrin vagy csak egyféle áru bemutatására elegendő. Minden második víSsgált boltban hűtetlenül tárolják a tejet, kakaót. A hiányosságok miatt hat személy bírságot, hét figyelmeztetést kapott, az érintett vállalatok és szövetkezetek vezetőit pedig a hibák megszüntetése végett átfogó intézkedések megtételére szólították fel a felügyelők. NÓGRÁD — 1985. június 20., csütörtök Permetezés — levegőből Megjelent a Propagandista legújabb száma ölesé élelmiszer boltokban? 1 Dolgos nyár