Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-19 / 142. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édes­anya, gyermek, PÁLMÁI JÓZSEFNÉ (Anika) 25 éves korában, tragikus hir­telenséggel elhunyt. Temetése 1985. június 20-án, 11.30 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD Fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy CSÍKI kalmann® sz.: Berényi Irén hamvasztás utáni temetése, 1985. június 21-én, pénteken 15 órakor lesz a zagyvapálfalvai felső temetőben. GYÁSZOLÓ CSALAD ★ Fájdalommal, szomorúan tu­datjuk, hogy PAMPURIK REZSŐ életének 78. évében rövid szenvedés után elhunyt. Teme­tése 1985. június 21-én, pénte­ken. 16.30 órakor lesz, a bag- lyasaljai temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik TAKÁCS JANOS főtörzsőrmester temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. Külön kö­szönetét mondunk a megyei rendörfőkapitányság dolgozói­nak. A GYÁSZOLÓ CSALAD Budapest és Pest környé­ki munkahelyekre ItXPOR l’CSOMAGOLÖI MUNKÁRA férfi-női munkatársakat keresünk jó kereseti lehe­tőséggel. Férfiak részére munkásszállást biztosítunk. Továbbá kérésiünk targon­cakezelőket, felrakógép­kezelőket, szükség esetén tanfolj'amon kiképezzük a jelentkezőket. A tanfolyam idejére átlagbért biztosí­tunk. Jelentkezés. Budapest V., Marx tér 7. Munkaügy. Telefon: 120-650/108 mell. MeIiö (üli a lakást Bécsi kutatók lakások fűté­sere akarják hasznosítani a föld alatti vasút alagútjának melegét. Először az egyik föld alatti vonal szellőzőmű­vének közelében levő 123 la­kás fűtését akarják kísérlet­képpen megoldani. A szakér­tők számításai szerint a vo­nal hosszától függően 220— 250 kilowatt lehet a teljes hő­teljesítmény két állomás kö­zött. Énnek a hőmennyiségnek legalább a felét hasznosítani akarják kétfokozatú hőszi­vattyúval. Ez a megoldás ugyan drágább, mint a laká­sok csatlakoztatása a távfű­téshez, de a számítások sze­rint öt év alatt kifizetődik, s ezzel a megoldással évente 25 tonna fűtőolajat lehet meg­takarítani. Az OBV salgótarjáni bányagépgyárában néhány hete helyezték üzembe azt a görgőszere­lő célgépsort, mely nehéz fizikai munkától kíméli meg a dolgozókat. A célgépsor bein­dulásával javul a munka minősége és jelentősen nő a tér meiékenység. fi napraforgó karrierje Felfedezték a könnyek pg?ltó szerepet A szovjet orvostudományi akadémia kísérleti kardioló­giai tudományos kutatóinté­zetének tudósai felfedezték a könnymirigyek eddig isme­retlen belsőelválasztású funk­cióját: a könnymirigyek köz­vetlenül részt vesznek a sebek behegedésének folyamataiban. kísérlet céljából patkányok szemébe port hintettek, amely természetesen könnyeket fa­kasztott. Minél nagyobb volt a könnykiválasztás, annál gyorsabban hegedt be a pat­kány hátán levő seb. A köny- nyek átlagban 12 nappal meg­rövidítették a gyógyulási időt. A könnymirigyek eltávolítása esetén viszont meglepő jelen­séget észleltek: a seb szélei széjjelebbhúzódták, s a seb lassabban hegedt be. Az egyik nap pedig a bőr elvesztette rugalmasságát, petyhüdtté vált, mintha megöregedett vol­na. A könnymirigyek által ki­választott, s a vérbe /került anyagok nyilvánvalóan befo­lyásolják a bőr tónusát. Ami­kor a tudósok könnymiri­gyekből készült kivonatot jut­tattak rendszeresen a patká­nyok szervezetébe, bőrük is­mét visszanyerte rugalmassá­gát, a seb pedig jobban kez­dett behegedni. A Közép-Dunavölgyi Víz­agyi Igazgatóság salgótar­jáni egységéhez felvesz ÉPÍTÉSVEZETŐI munkakörbe: — egyetemi, főiskolai vagy technikusi végzettséggel rendelkezőket Nógrád megyei, Heves megyei telephelyre. Jelentkezni lehet: BUVIZIG II. szakaszmér­nökségénél, Salgótarján, 3100, Vörös Hadsereg út Í73. Telefon: 10-138. Virágkorukat élik az olajos növények Magyarországon. Az 1961—1970. évek átlagában 122 ezer hektáron termelték az olajtartalmú növényeket — napraforgót, repcét, szóját —, s az alacsony termésátlagok miatt csak 126 ezer tonna ter­mést takarítottak be. A kö­vetkező tíz esztendőben a termőterület kétszeresére, a termés mennyisége pedig há­romszorosára emelkedett. A nyolcvanas években megkö­zelítően 400 ezer hektáron termelik e növényeket, s a be­takarított termés 800 ezer tonna körül ingadozik. Kistermelők, kereskedők, üzemi konyhák, termelőszövetke­zetek, állami gazdaságok figyelmébe! Szolnokon éjszakai nyitvatartással zöldség-gyümölcs nagybani piac nyílt az evezőspálya parkolójánál május 31-en Nyitva: október 31-ig, minden héten: hétfő, szerda, péntek du.: 6-tól éjfél után 02 óráig. Egyéb szolgáltatások: — árinformáció: budapesti szabadpiaci napi árak, *— ZÖLDÉRT felvásárlási árak, i •— ZÖLDÉRT szabad felvásárlás, JF <— mérlegelési lehetőség. Szolnok Városi Tanács Csarnok és Piac Intézmény Nyári méteráru­vásár a Pásztói Áfés^ Áruház méteráruosztályán június 20-án, csütörtökön. szazaién t ÁFÉSZ VEZETŐSÉGE CT-S Wartburg fel­újított állapotban sür­gősen eladó. Cím: Balassagyarmat, Le- nin-ltp. 11. ép. 2. lh. Zuck. NYITOTT ZUK nyolcezer kilométer­rel megkímélt álla­potban eladó. Érdek­lődni: Balassagyar­mat, Felszabadulás u. 9. 17.00 óra után. 1988-ig vizsgáztatott Pl rendszámú Skoda 120-as sürgősen eladó. Érdeklődni: Balassa­gyarmat, Rákóczi u. 48. II/6. TF-ES Trabant Spe­ciál eladó. Sztálin út 1. Kazár, TO-S Skoda 105-ös sürgősen eladó. Kis­terenye, Dobó Út 70. 3 éves 350 cm3 já­wa sürgősen eladó. Károlyi, Kishartyán, Rákóczi út 76. TF-ES 1200-as, ga­rázsban tartott Lada eladó. Salgótarján, Kemerovo krt. 37., II/6. 17 óra után. Tel.: 13-381. PE rendszámú 1500- as Lada eladó. 126-os Fiatot beszámítok. Érdeklődni: Salgó­tarján. Ybl Miklós u. 51. Petneházi.« Tel.: 13-858. ÜJ SZKIF (sátras utánfutó) eladó. Ér­deklődni: Rétság, Mikszáth út 17. 1 db Wartburg Com­bi komplett fényezett karosszéria eladó. Érdeklődni: Szécsény, Salgótarjáni út 31. Horváth Béla. autó­javító. amm DOG foltos kan, öt hónapos, világ- és Európa-győztes uno­kája eladó. Eger, At­tila u. 9/a. Tel.: 12-294. BONTOTT cserép­kályha 7x4x2,5-es aj­tókkal eladó 1600 Ft­ért. Varga József Szé­csény, Attila út 3. TSZKER HASZNALT­GUMI­FELVASARLÄS, teherméretű, fu­tózott eladás. Ba­lassagyarmat, Honti út 21. Nyitva: 12.00—18.00 óráig. TÖRZSKÖNYVE­ZETT perzsa kandúr sürgősen eladó. Sal­gótarján, Somogyi- Bacsó út 2. (Ferenc- telep.) 300-AS gyalugép fé­lig kombinált eladó. Hasznos, Vidróczki út 5. ÉPÍTKEZŐK, kis­iparosok figyelem! Betonkeverő 220 volt­ról üzemelő, 1201-es nap! 150 Ft-ért bér­be adó. Cím: Balassa­gyarmat. Mártírok út 32. ELADÁSRA kí­nálunk 40x30x25 cm szabványmé­retű salakblokkot, 36 Ft/db egység­áron Ügyintézés: Job­bágyi, Felszabadu,- s út 101. sz. alatt, a szállításvezető- nél. ZL-ES Trabant, jó karban levő, az Ideg­érben garázs eladó. Érdeklődni: Salgótar­ján, Úttörők útja 13, fszt. 3. KAZÁRON építési telek már elkészült alappal eladó. Érdek­lődni : kedd kivételé­vel mindennap. Ka­zár, Sport büfében. SAMSONHAZAN háromszobás, össz­komfortos, családi ház garázs festői kör­nyezetben eladó. Sámsonháza, Petőfi út 91. sz. BEKÖLTÖZHETŐ­EN olcsón eladó két és fél szobás családi ház Balassagyarmat, Kodály u. 21. SALGÓTARJÁN, Kemerovo körúton kétszobás, erkélyes, OTP-öröklakás 550 000 Ft-'ért sürgősen eladó. Cím: 10-977 telefonon. baglyasaljan, Petőfi út 140. szám alatti 4 szobás, ker­tes, családi ház el­adó. Érdeklődni: Pe­tőfi út 128. 17 órától. RARÖSPUSZTÁN te­lek faliázzal eladó. Hím: a 10-977 telefo­non. KÖZÉPFOKÚ MŰSZAKI VÉG­ZETTSÉGGEL KÖZÉPVEZETŐI • BEOSZTÁSBA • jelentkezőket ke­resünk salgótarjá­ni munkahelyre. Kereseti lehető­ség 7—8 ezer Ft között. Levele­ket: .Vasipar” jel­igére a NOGRAD- kiadóba kérjük. A Pásztói Építő-, Szerelő- és Szol; gáltató Ipari Szö­vetkezet felvesz lakatos és HEGESZTŐ SZAK­MUNKÁSOKAT a pásztói télep- helyen induló új lakatosüzembe. Je­lentkezés: a szö­vetkezet személy­zeti és munkaügyi vezetőjénél, Job­bágyi, Felszabadu­lás út 101. A Magyarnándori Állami Gazdaság FELVESZ szakmai gyakor­lattal rendelkező HEGESZTŐKET. Jelentkezni sze­mélyesen Szügy- ben az ipari fő­ágazat vezetőjénél lehet Fizetés: megegyezés sze­rint. Pásztói telep­helyű szerelöüze* münkbe felvétel­re keresünk NŐI DOLGOZÓKAT egy műszakos munkakörbe. Bé­rezés: teljesítmény alapján. Érdek­lődni lehet: Job­bágyi. Felszaba­dulás út 101. cí­men, a munka­ügyi vezetőnél. BALASSAGYAR­MATON kiadó egy 4» két félszobás össz­komfortos berende­zett lakás július l-töl. Érdeklődni: a taka­rékszövetkezetben. 1985. aug. 1-től 42 m2 alapterületű ASZTALOS­ÉS LAKATOS­berendezésekkel főút mellett MŰHELY KIADÓ. Megtekinthető: Salgótarján. Cso­konai út 46. sz. alatt. Érdeklődni: a 130-088, vagy a 141-696 számú te­lefonon. EGYEDÜLÁLLÓ 53 éves, józan életű nem- dohányzó férfi keres 42—48 évesig olyan hölgyet házasság cél­jából, aki káros szen­vedélytől mentes. La­kás van, Leveleket: .Szerény. nemdo­hányzó” jeligére a ki­adóba kérek. ELCSERÉLNÉM Salgótarján, Tán­csics M. út 27. alatt levő kertes, nagvmé- retű lakásomat 1 vagy másfél szobás, lehetőleg tanácsi la­kásért. Ráfizetést ké­rek. Érdeklődni: a helyszínen 16—19 órá­ig FIATAL házaspár külön bejáratú lak­részt bérelne Salgó­tarjánban. Ajánlato­kat: a 10-977-es tele­fonon kérek a kiadó­ba. Szobafestést, ta­pétázást vállalok Telefon: Salgótar­ján, 14-419. Barát Béla. ÓZD városközpon­ti 2 és fél szobás fő- bérleti és egy örök­lakást cserélnék sal­gótarjáni hasonlóra. Érdeklődni: Ózd, 47-ll-69l-es telefonon,. A Börzsöny Áfész pályázatot hirdet a 209. Italbolt, Tereske, 148. Vegyesbolt-italbolt, Kisecset szerződéses üzemeltetésére 1985. augusztus 1-től 1990. július 31-ig terjedő időszakra. A versenytárgyalást 1985. július 23-án 8.30 órakor tartjuk az áfész központi tárgyalótermében (2651 Rétság, Kossuth út 4.) A pályázatokat 1985. július 20-ig lehet benyújtani. MAGÁNSZEMÉLYEK, KISIPAROSOK, FELHASZNÁLÓK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK LÉG KOM PRESSZÓ1 RAIN KAT JUL-^g. £-----é-----fTU FAIPARI EGYENGETŐ. ÉS KOMBINÁLT GÉPEINKET 6— 15 bar nyomás mellett 4-től 100 m’.h teljesítménnyel V- ~ J ~ZJ 1, 2, 4 és 6 műveletes kivitelben Forgalomba hoiza: %7/sz \r Forgalomba hozza: GÉP- ÉS SZERSZÁMÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT GÉP- ÉS SZERSZÁMÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT BUDAPEST BUDAPEST X., Kőbányai u. 49. sz. Gyártja: VII., Madách 1. u. 8. sz. Üi.: Takács Mária — Telefon: 271-660 Debreceni Fémfefdolgozó és Javító Ipari Szövetkezet, 4030 Debrecen, Vágóhíd u. 3 A Üi.: Csenkey Árpádné — Telefon: 413-201, 211-898 Telex: 22-4250 ' Üi.: Sorosánszki Károlyné j Telefon: (52) 11-511 és 11-957 /Telex: 72-243 Telex: 22-7686

Next

/
Thumbnails
Contents