Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-09 / 107. szám

Ismerkedés Magyarországgal Vlagyimir Jakovlevlc» Bob­rov számtalan kitüntetése között, ott látható a Buda­pest Felszabadításáért Érdem­rend is. Bobrov jelenleg Ke- merovóban él, a Szocialista ipar című lan Kemerovo me­gyei és aitáji tudósítója. A Nagy Honvédő Háború­ban közikatona voltam Rá­diósként szolgáltam a 13. gár­da gépesített dandár aknave- tős-zaszl óaljánál. Egységünk­ről sokat írt Plijev tábor­nok. ő volt annak a lovas- gépesített csoportnak a pa­rancsnoka, amelynek állomá­nyába dandárunk is tartozott Én azokról a találkozásokról kívánok szólni, amelyek alap­ján megszerettem Magyaror­szág szorgalmas népét. Az ország keleti részében történt. Ebéd után váltottak le őrségből. Az úttól nem messzire néhány kisebb ház állott. Amikor társammal oda­értünk a házakhoz, az egyik előtt egy sámlin megláttunk esv kis termetű, vékony, vi­dám. szürke szemű öregemben. — Jó napot kívánok! — köszöntött bennünket oroszul az öreg. — Maga tud oroszul’ — csodálkoztam. — Egy kicsit. Jekaíyeri- mosziavban voltam fogságban. (A Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt ez volt Dnyepropetrovszk neve). — Mielőtt ideértek — me­sélte az öreg — a nyilasok összegyűjtöttek bennünket és az oroszokkal rémisztgettek. Azután azt mondták, hegy partizánharcot kell szervez­nünk. Fegyvereket osztottak szét. Voltaik, akik féltek tő­lük és elfogadták a fegyvert, ám később ahol tudták, el­dobták. Mögöttünk voltak a Jászbe­rényért és Hatvanért folyta­tott harcok, előttünk pedig az újabbak, amikor rövid pihe­nőt kaptunk. Megszálltunk a falu ba n. Há zi asszon yunkna k két kislánya volt. Egész nap féltő gonddal vigyázott rá­juk. Rendbe raktuk' dolgain­kat és pihentünk. Én leveleket kezdtem írni Hirtelen valaki kopogott az ajtón. A háziasszonyunk jött, kezében nagy korsó borral. Felénk ' nyújtotta az edényt és valamit mondott. Egyetlen szót sem tudott oroszul. A mi (magyar nyelvi ismerete­ink sem terjedtek tovább a van, nincs és köszönöm szé­pen szavaknál. Ennek ellené­re megértettük, hogy az asz- szony örömét akarja megosz­tani velünk, háláját akarja kifeiezenl nekünk. Hamarosan kiderült, hogy az új néohatalom szétosztot­ta a földbirtokosok földjeit a szeaényparasztok között. Há­ziasszonyunk egy rész földet maga. két részt két kislánya, egy másik részt pedig fog­ságban lévő férje után kapott. S az. oroszok, akik ellen fér­je harcolt, nem viselkednek ellenségesen sem vele, sem családjával. A föld meg ele­gendő lesz ahhoz, hogy ellás­sa az egész! családot. Az asszony elment, tni pe­dig megvitattuk a dolgot és örültünk a változásnak, amely háziasszonyunk sorsá­ban bekövetkezett. Jakov Fi- lippovics Zaszipko szakaszpa- rancsnok-helyettes bajuszát pödörve így szólt: , — Milyen érdekes! A há­ború előbb szomorúságot, majd örömet hozott e ház­nak... — Ami a szomorúságot il­leti, abban igazad van. Ám a háziasszony örömének nem a háború, hanem az új rend az oka — mondotta Dmitrijenko gárdaszézados, a zászlóalj törzsfőnöke, aki azért jött, hogy megnézze, hogyan he­lyezkedett el szakaszunk. Dandárunk később rövid pihenőkkel vonult keresztül Románián. Bulgárián, Ju­goszlávián és Magyarországon, egészen a csehszlovák határ­folyóig, a Garamig. Fáradtak voltunk, sok katonát és gépet veszítettünk. Végre pihenőt kaptunk. Május eleje volt. A háború a végéhez közeledett Néhány nap múlva felvo­nulókat láttunk a falus’ ut­cán. Énekeltek, nevettek Többségükben nők voltak, Azt kiabálták, hogy vége a hábo­rúnak. Moszkvából ekkor még semmilyen hivatalos közle­ményt nem kaptunk, bár ve­vőkészülékünket állandóan a moszkvai adóra hangoltuk. Késő éjszaka az ügyeletes éb­resztett fel bennünket: — Ébresztő! Ébresztő! Vége a háborúnak! Énekeltünk, sírtunk és em­lékeztünk azokra, akik nem érhették meg e napot. V. Bobrov Magyarország felszabadításának résztvevője Emlékkiállítás a győzelem 40. évfordulóján Teherautón érkezik az utánpótlás a Ladoga-tó jegén Le­ningrádba r Az első képsorok a hit­szegő támadást idézik fel. Kijev bombázását látjuk, a moszkvaiak a. .rádiót hallgat? ják. 1941. június 22-e. Mo­lotov beszél: „Ma hajnali 4 órkor hadüzenet nélkül né­met csapatok támadták meg hazánkat. Sok ponton intéz­tek támadást határaink el­len és a levegőből bombáz­ták városainkat. Zsitomirt, Ki.jevet, Szevasztopolt, Kau- íia.szt. . A német fasizmus felett aratott győzelem 40. évfor­dulóján emlékkiállítás nyílt Budapesten, a Néprajzi Mú­zeumban a szovjet távirati iroda a TASZSZ haditudó­sító fotósainak képeiből. Több mint 250 fényképen elevenedik fel a II. világhá­ború, a szovjet nép elszánt küzdelme, szenvedése, majd győzelme a fasiszta betola­kodókkal szemben. Döbbe­netes erejű képeken élhetjük újra át az 1941-től 45-ig terjedő 4 évet az a hihetet­len véráldozat, amelyet a szovjet nép hozott Európa és a világ békéjéért. Már a háború első hetében önkénte­sek milliói jelentkeztek a Vö­rös Hadseregbe, hogy meg­védjék hazájukat. ..Az egész ország a haza védelmére si­et” — látjuk a képen, majd felelevenednek az ellenállás, a kemény csaták félelmetes pillanatai. Leningrad hős vé­delmének 900 napja, amikor a dolgozók 250 gramm, az eltartottak és a gyermekek 125 gramm kenyeret kaptak naponta. Még az Izsák-temp- lom udvarát is káposztával vetették be, hogy enyhítsék az éhezést. Aztán a moszk­vaiak, akik barikádokat, tankcsapdákat emeltek és 'esküvel (fogadták, hogy a né­met betolakodók sírgödrei­vel lesz tele az utca, mert lábukat nem tehetik be Moszkvába. A szovjet nép a megszál­lókkal, a terrorral és erő­szakkal szemben keményen ei'ená’.lt. A néni bosszúál­lók. a partizánosztagok so­raiban több mint 1 millió bátor hazafi küzdött. Mihail Troman fotóján egy ‘széna- kazal tövében fehér szakól- lú öregember ül, mellette ti­zenéves fiúcska. Mindkettő­jük kezében puska. A meg­szállóknak nem volt mara­dásuk. A partizánok 20 ezer ellenséges katonai szerel­vényt siklattak ki, 12 ezer repülőt, 50 ezer gépjármű­vet semmisítettek meg. Külön fejezetet szentel a kiállítás a fasizmus rémtet­teinek. Látjuk a lágerek la­kóit, a fasiszták kegyetlen­kedéseit a szovjet falvakban, a rombolást, pusztítást. Nem kíméltek senkit, nem számí­tott, hogy valaki nő, gyer­mek, vagy öreg. Borisz Ja- roszlovcev képének címe: A háború gyermekei. Két kis­gyermek. Két kislány. Az egyik fején kendő, érthetet­lenül néz a szemünkbe, a másik, a szőke térdel és zo­kog. A kép hátterében földig rombolt házak, csak egy kéményfal áll. (A vendég­könyvben olvasom egy 8 és egy 9 éves gyermek bejegy­zését: nem is gondoltuk vol­na soha, hogy ilyen borzal­mas volt a háború.) Megrendítő képsorok, amit mindenkinek látnia kellene — többnyire így végződik minden beírás a vendég­könyvben. Valaki egy monda­tot írt: „Az ember nem arra született, hogy megöljék.” Igen, az ember békére szü­letett, s ezt a békét a szpv- jet hadsereg hozta el Euró­pa népeinek. A felszabadítás örömteli pillanatait újra átél­hetjük, mint ahogy Lengyel­ország, Románia, Bulgária népei, vagy Prága, Bécs és Budapest lakói ünnepeltek, ölelték, csókolták a szovjet katonákat. Ismert képsorok Berlinből, amikor térdre ■ kényszerül a fasizmus és Mihail Jegorov és Meíiton Kantarija kitűzi a vörös zászlót a Reichtag ormára, az épület falára pedig szov­jet katonák írják a győzel­mi megemlékezéseket. Színes fotókon emlékmű­vek, sírok, virágok, koszo­rúk. A 20 millió halottnak, a legendás névtelen hősöknek állít emléket a kiállítás. Fel­vételek a máról, a békés építőmunkáról, az összefo­gásról, a népek békeakara- tárói. Mert a háború tanul­ságai ma is élőek és aktuá- I lisak. Ahogy az egyik tablón olvashatjuk: „A történelem tanulsága arra tanít, hogy a béke meg­védéséhez elengedhetetlen valamennyi békeszerető erő aktív és egységes fellépése az imperializmus agresz- szív és kalandorpolitikájá­val szemben.. ” A kiállításnak, amely a Néprajzi Múzeumban május 26-ig tart nyitva „Hogy a földön boldogság legyen..” a mottója. Egy asszony bemá­solta a mondatot a kiállítás vendégkönyvébe és alája írt egy másikat: „Szívből kíván­juk, örökké így legyen!” Szokács László Emlékük nem fakul A győze'em 40. évfordulóiét Kemerovóban Vlagyimir Ivanovics Ov- gyenko, a ke- merovói váro­si pártbizott­ság első titká­rának család­jában a szov­jet családok többségéhez hasonlóan, fá­jó sebeket ha­gyott a hábo­rú. Édesapja, egy rohamszá­zad parancsno­ka 1945 feb­ruárjában Szovjet-Lett- ország felsza­badításakor esett el. V I. Ov- gyenko az APN tudósító­jának kérdése­ire elmondta, hogyan készíti 1- ■ tek a keme- rovóiak a győ­A gyárakban nők dolgoztak, gyártották a lőszert. zelem 40. évfordulójának megün neplésére. — A szovjet emberek tisz­telettel őrzik azok emlékét, akik a frontokon és a hátor­szágban a győzelemért küz­döttek. Hogyan emlékeznek meg a kemerovóiak a győ­zelemről, mit tesznek annak érdekében, hogy a hősök em­léke a háborút nem ismert nemzedék szívében se fakul­jon meg? — Ez a tevékenység folya­matos nálunk, ám a szovjet nép nagy ünnepére, a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem 40. évfordulójára külön készültünk. Jó alka­lom ez az ifjúság hazafias és internacionalista érzéseinek formáláséra, melynek fontos­ságáról oly nagy súllyal szól­tak az SZKP Központi Bi­zottsága rendkívüli márciu­si plénumán. A Tom folyó magas jobb pártján győzelem­parkot alakítottunk ki, ahol szobrot emeltünk a Győztes katonának, a város központ­jában pedig most fejeztük be a Hősök fasorának felújítá­sát. Városunkban 62 utcát ne­veztünk el a polgárháború és a Nagy Honvédő Háború hő­seiről. A városközpontban található a Vasziljev utca. Amikor 1941 őszén az ellen­ség Moszkva felé tört. Dubo- ázekovo vasúti kitérőnél 28 szovjet katona 50 ellenséges páncélost tartóztatott fel. Panfilov gárdistáinak e hős­tettét az egész országban so­kan ismerik. A hősök között volt városunk szülötte. Illa­rion Romanovics Vasziljev is. Vera Volcsina önként ment Kemerovóból a frontra, ön­feláldozóén küzdött egy par­tizánosztagban, ám a fasisz­ták kezébe került és hősi ha­lált halt. Róla is egy utcát neveztünk el. A városi ta­nács a győzelem 40. évfordu­lója alkalmából újabb négy hősről nevezett el egy-egy utcát. Érdeklődnek a fiatalok azokról is, akik a nehéz évék­ben a város gyáraiban dol­goztak. A város gyárnegye­dében a munkások találkoz­tak. melyen részt vettek a há­ború veteránjai, a Himpron és a Karbolit egyesülés, va­lamint a koksz-vegyészeti gyár dolgozói. Decemberben ugyanitt került sor a mun­kásdinasztiák és a szakmun­kásképző iskolák tanulóinak találkozójára. J. A. Burlov, a szocialista munka hőse, aki a háborúban egy ifjúsági Komszomol-frontbrigád bri­gádvezetője volt, a kerületi pártiskola hallgatóival be­szélgetett a háborús evekről! Minden kerületben, minden vállalatnál sor került, vagy kerül hasonló találkozókra — Mondjon néhány szót a városban kibontakozott mun­kaversenyről. melynek jelsza­va- 40 kiemelkedő teljesítmé­nyű hét a győzelem 40. év­fordulójának tiszteletére. — A mozgalom kezdeméJ nyezői a Nagy Honvédő Há­ború idején Kemerovóban megalakult vállalatok kol­lektívái voltak. Az eredmé­nyeket hetenként. 10 napon­ként. havonként és negyed­évenként összegeztük. A győzteseket vándorzászlóval és serleggel jutalmazzuk. a Himprom-egyesülésnél azon­ban egy I. A. Volkovról és T P Csecsulinról, a Szov­jetunió hőseiről elnevezett vörös zászlót kapnak Az egyesülés két volt dolgozója a fronton esett el — Hogyan készültek a juJ bileumra azok, akik még ta­nulnak? — A város több felsőokta­tási intézményében a főisko­lai és egyetemi hallgatók a Nagy Honvédő Háború egv- egy hősét választották a nyá­ri munkatáborok brigádjai­nak jelképes tagjává. Az iskolákban. szakmunkáskép­zőkben, technikumokban és a főiskolákon harci és mun- kadicsőség-múzeumokat léte­sítettek, ahol a fiatalok meg­ismerkedhetnek népünk hő­si múltjával, gyűléseket tart­hatnak. veteránokkal talál­kozhatnak. A városi fiata­loknak egyik kedvence a győztesek klubja, amelyet az élemiszer-ipari technikum­ban szerveztek. Figyelemre méltó az a fél-' tő szeretet, amellyel a fia­talok a háború és munka veteránjairól gondoskodnak. Az orvostudományi főiskola végzős hallgatói két kerület 30 veteránját gondozzák. Gya­korlati idejük alatt otthonuk­ban keresik fel az idős em­bereket. A Tom folyó partján, Ke­merovo központjában emlék­művet állítottunk a Kuz- nyeck-medence hőseinek. A város egyes számú őrhelyénél, az emlékmű előtt lobogó örök­lángnál a város legjobb diák­jai állhatnak őrt. Alekszandr Szorokin imiiiiiiiiiHiMMimimiiiiii 1111111111111111 tm inn tiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiHiiiiimiiimiiiiiiiiiumiiiiiiiimiiuiiiiiiimiiiiimimiHmmmiiMiiusuMiHin ii ti mmn z idei tavasz számomra áprilisban kezdődött, emlékeimben a zajló Néva jégtábláival, a befagyott Finn­öböl szikrázásával, vagy ép­pen a Moszkva folyó kanya­rulatában megbúvó Kolo- menszkoje húsvéti hóförgete­gével azonos, amely elől hiába menekül az ember az ősi Voz- nyeszenyije-templom, Orosz­ország egyik legelső tégla- templomának ugyancsak hó­fehér árkádjai alá, ott is utoléri a folyó felől süvöltő szél. Berlioz, Rákóczi-indu- lónk zenekari feldolgozója is sétált e vastag falak körül, nem tudom, napsütésben-e vagy havazásban, a szél muzsikáját, a madarak szár­nyainak suhogását minden­esetre hallhatta. Én a múlt századi nagy orosz tájkép- festő, Alekszej Szavraszov madarainak kavargását fi­gyeltem. Megjöttek a 'varjak! című festménye annak idején esemény volt. Az orosz táj lírai meghittsége, sejtelmes távlatossága, a természet ta­vaszi ébredése süt ma is a képből, amely előtt mindig hosszan álldogálok a Tretya­kov galériában, amikor csak időm van rá Moszkvában. Igen, a varjak érkezése kü­lönös módon szintén a tavaszt jelzi, ormótlan fészkeiket ha­marosan elfödi a fák lomb­jának zöldje. Az idei tavasz érkezése szá­zadunk egyik legnagyobb mű­vészének távozását is jelenti. Még itthon ért a hír, hogy 98 éves korában Párizsban el­hunyt Marc Chagall. Már Moszkvában olvastam a Hí ég színe Moscow News április 7-i szá­mában megjelent emlékező cikket, amelyben a költő, Andrej V oznyeszenszkij a festészet nagy pátriárkájának nevezi a művészt, s idézi sze­mélyes találkozásaikat 1962- ben Párizsban és 1973-ban Moszkvában. A költő szerint, Chagall egész életében di­csőítette az élet pompáját, a szépséget a hétköznapokban és az egyszerűben találta meg: Szeretettel idézi alak­ját. Elmondja. Peregyelkinó- ban, az írók Moszkva környé­ki lakóhelyén a festő hosszú ideig álldogált a tornácon élvezve a vidék nemes szép­ségét, mielőtt belépett a ház­ba. Magába szívta a szíveket. A világoskék volt számára a vityebszki gyermekkor, a be­lorusz ég színe. Pedig ez az ég is sokszor elborult. Négy évtizeddel ez­előtt a fasizmus tűzbe és vér­be borította Chagall gyermek­korának világát, a háború füstjébe fojtva világoskék ég­boltját, s elpusztítva azt a zsidó közösséget is, amelyről most már mindörökre csak a festő képei vallanak a szárny­ra kelt rabbikkal, a zöld he­gedűsökkel. az ősi ünnepek hagyományos gyertyafényével. Chagall hűségének példáival. Május van. Béke van, ha nincs is min­denütt békesség. Az emberiség jobbik része május 9-én ünnepli a fasiz­mus, a barbárság fölött ara­tott győzelem napját. Ez a nap és ez a május is arra fi­gyelmeztet, hogy a béke áldá­sa, az építés emberi örömé­nek lehetősége nem önmagá­tól, hanem sohasem felejt­hető áldozatok árán hullott a földre. Sajnos, tudjuk, a pusztítás is az emberi törté­nelem része. Ügyeljünk arra, hogy ne lehessen újra és új­ra rossz arcú a föld, hiszen olyan megdöbbentően szép a másik arca. Idén későbben ébredt * a természet egész Euró­pában. De pár nappal ez­előtt már láttam a fényes tollú vadkacsákat, amint olt lubickolnak Moszkvában a Jauza folyócska jeges vizében is. Kijev alatt már tavaszia- san áradt a terjengő Dnyeper. Vinyicánál a Déli-Bug körül zöldbe öltöztek a dombok, a Podóliai-hátság. És igen, k Duna—Tisza tájékán virága ba borultak a gyümölcsfák. Ne érje őket fagy. A cseresznye­fák úgy világítanak, mint Kari Brjulov szintén múlt századi orosz festő emlékes képén Virszavija hófehér teste, amint fésülködik a für­dő után, haja sötét zuhatag. Csak áll az ember a fest­mény előtt és arra gondol, nincs szebb annál, mint ami­kor ránk talál a szerelem. Bódi Tóth Elemér NÖGRmD — 1985. május 9, csütörtök 5 I .HOGY A FÖLDÖN BOLDOGSÁG LEGYEN”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents