Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-08 / 106. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NOGRÁD XLI. ÉVF., 106. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1985, MÁJUS 8., SZERDA Magyar pari- és kormányküldöttség Moszkvában és Prágában Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az Elnöki Tanács helyettes elnökének vezetésével kedden magyar párt- és kormányküldöttség utazott Moszkvába, hogy az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa , Elnökségének és a Szovjetunió kormányénak meghívására részt vegyen a fasizmus feletti győzelem 40. évfordulóján rendezett ünnepségeken. A küldöttség tagjai: Czinege Z^ajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Klenovies Imre, az MSZMP Somogy megyei Bizottságának első titkára és Rajnai Sándor, hazánk szovjetunióbeli nagykövete. az MSZMP Központi Bizottságának tagjai. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, a Központi Bizottság tagja és őszi István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. Jelen volt Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Övári Miklósnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának. a Központi Bizottság titkárának vezetésével kedden magyar párt- és kormányküldöttség utazott Prágába, hogy részt vegyen a Csehszlovákia felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. A küldöttség tagja: Berecz Frigyes, az MSZMP KB ragja, a BHG Híradástechnikai Vá. la lat vezérigazgatója és Kovács Béla, hazánk prágai nagykövete, aki a csehszlovák fővárosban csatlakozik a küldöttséghez. A delegáció búcsúztatására a Ferihegyi , repülőtéren megjelent Kótai Géza. az MSZMP KB tagja, a KB külügyi osztályának vezetője és Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes. Jelen volt Oldrich Mohelsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyar- országi nagykövetségének követtanácsosa. Kedden Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja, a Központi Bizottság titkára vezetésével magyar párt- és állami küldöttség megérkezett Prágába. A delegációt Prága ruzynei repülőterén Josef Koreák a CSKP KB elnökségének tagja és Matej Lucán miniszterelnökhelyettesek fogadták. Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az Elnöki Tanács helyettes elnökének vezetésével a magyar párt- és kormányküldöttség kedden megérkezett Moszkvába. A magyar küldöttséget a moszkvai repülőtéren Viktor Gr isin, az SZKP KB PB tagja. a moszkvai városi párt- bizottság első titkára és Sztyepan Salajev. a szovjet szakszervezetek központi tanácsának elnöke fogadta. Idegenforgalmi számvetés Salgótarjánban ülésezett a Mátra—Bükki Intézd Bizottság r Salgótarján adott otthont kedden délelőtt a Mátra— Riikki Intéző Bizottság soron következő ölesének, amelyen, többek között részt vett Illés Miklós. No«rád megye Tanácsának általános elnökhelyettese, dr. Szabó Islván. a megyei pártbizottság osztályvezetője. Az egybegyűlteket Molnár Károly, az intéző bizottság elnöke köszöntötte, majd Domán Imre főtitkár főzött szóbeli kiegészítést az elmúlt évi gazdálkodásról, valamint az idei elképzelésekről szóló beszámolójához. Egyebek között elmondotta. hogy tavaly mintegy 130 millió forint értékű beruházás valósult meg a Mátra— Bükk vidéken. A lakossági és intézményi társadalmi munka értéke közéi a duplájára nőtt, említette Domán Imre. Elismerésre méltó a Csanyik- völgyi fogadőbáz.isnál végzett 8 millió forint értékű társadalmi munka, de a szilvásvárad! fogathajtó-világbajnokság szervezéséből, lebonyolításából is jelentős reszt vállaltak a társadalmi munkások. Elmondotta az előadó, hogy az elmúlt négy évben egyenletesen nőtt a támogatások ösz- szege. s ez bővíti a fejlesztési lehetőségeket is. A kiemelt feladatok sorában szerepeltek a környezet- és tájvédelemhez kapcsolódó munkálatok, például jelentős ösz- szegeket fordítottak Pásztón, a kemping környékének rendbetételére. Gondot jelentett több helyütt a szennyvíz elszállítása és tisztítása, ugyanakkor az ivóvízellátás az üdülőterületeken kielégíthetőnek mondható. Az előterjesztest követő kérdésekre Molnár Károly válaszolt, részletesen szólva a Mátra—Bükk vidék idegen- forgalmi lehetőségedről, az országos koncepció helyi alkalmazásáról. A tanácskozás további részében Moldován Tamás, az idegenforgalmi propagandavállalat igazgatója adott tájékoztatót a propagandamunka tapasztalatairól. Hangsúlyozta, hogy általában túl keveset fordítunk a propagandára, sőt ezen anyagi lehetőségekkel is rosz- ’ szui sáfárkodunk, nem eléggé „célozottan” használjuk föl. Akkor lehet hatásos az idegenforgalmi propaganda, — mondotta —, ha az anyagi lehetőségeket, összefogva. s konkrét céloknak alárendelve használják föl. Az elmúlt évi idegenforgalom tapasztalatai, illetve az idei célkitűzések témaköre szerepelt a tanácskozás következö napirendjén, Domán Imre főtitkár előterjesztésében hangsúlyozta, hogy Magyarország nemzetközi idegenforgalma összességében kedvezően alakult, tovább nőtt az érdeklődés mind a szocialista, mind a nyugati országok részéről. A Mátra— Bükk üdülőterület forgalma tavaly — a kereskedelmi szálláshelyeken — megközelítette az 500 ezer főt, amely szám nagyjából megfelel az előző évinek. Ugyanakkor a külföldi vendégek száma mintegy 10 százalékkal gyarapodott. Idegenforgalmunk gyenge pontja —, említette az előadó —, a toínálatszervezés. Az ajánlható programok olykor jelentős késéssel kerülnek az utazási irodákhoz, a kulturális és sportszervek között nem alakult ki érdemleges együttműködés, hiányzanak a szakértők, a lelkes menedzserek. Jó példaként hozta föl Domán Imre a fogathajtó- világbaj noks ág megrendezését, a Nógrád megyei, a pásztói kulturális és vendéglátói rendézvényeket, utalva arra. hogy felkészült, kiemelkedő teljesítményre is képes szervezetekkel, gárdával is rendelkezik az idegen- forgalom. Végezetül a Mátra —Bükki Intéző Bizottság egyéb szervezeti kérdéseket, bejelentéseket tárgyalt. A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban működő vizuális műhelyt rendszeresen látogatják a képzőművészet iránt érdeklődők. Csemniezky Zoltán, a szabadiskola és egyúttal a vizuális műhely vezetője — képünkön — délutánonként várja és tanítja a betérő fiatalokat, akik szabadkézi rajzolás, linómetszés, kerámiakészités terén fejleszthetik kézügyességüket. —kulcsár—---- — ....... -■ . ....— —..................'■ ■ -...... .. . .. ...............................................-..-m l ii krettlmiÉ első negyedéve A kemény tél érezhető hatással volt hazánk külkereskedelmének első negyedévi alakulására. A Külkereskedelmi Minisztérium szakemberei által a közelmúltban készített összesítés szerint az idei év első három hónapjában — a tavalyi hasonló időszakhoz képest — a konvertibilis elszámolású export mennyisége megközelítette a múlt évit, míg értéke — dollárban mérve — mintegy 9 százalékkal csökkent. Eközben az energ ia- hordozók többletimportja néven erőteljesen nőtt a behozatal. A szocialista országokba irányuló export valamelyest meghaladja a tavalyit, azonban az időjárás hatásának jobban kitett ágazatok kivitelénél e relációban is csökkenés következett be. ^ A ' konvertibilis exporton belül — dollárban mérve — egyedül a mezőgazdasági termékek kivitele érte el a múlt év azonos időszakáét. Ejső- sorban a fejlődő . országok piacain értékesítettünk kevesebb terméket, emellett csökkent a fejlett tőkésországokba irányuló kivitelünk is. Jelentős az elmaradás a kohászati cikkek exportjánál; ennek oka részint a hideg miatti termeléskiesés, részint egyes termékéknél az árviszonyok kedvezőtlen .alakulása. Hasonló okok súlyosan érintették a vegyipari ágazatot is. Az élelmiszer-ipari kivitel csökkenését értékesítési nehézségek, valamint a belföldi árualapok (Folytatás a 2. oldalon.) Tanácskozott a megyei gyermek- és ifjúságvédelmi albizottság Együtt a veszélyeztetett gyermekekért r A maga hatáskörében csak részproblémák megoldására vállalkozhat a gyámügyi előadó. az isikola ifjúságvédelmi felelőse, a védőnő, a köi'zeti megbízott is. A veszélyeztetett fiatalok érdekeinek védelme azonban összehangolt munkát követel, ezért az illetékes és felelősséget érző felnőttek csak együtt segíthetnek érezhető mértékben a rászorulók rossz helyzetén. E felismerés 1983-ban a gyermek- es ifjúságvédelmi albizottság megalakulásához vezetett, amely a megyei tanács művelődési bizottsága alá rendelve tevékenykedik. Az elmúlt két évben számos eredményt könyvelhetett eiaz albizottság, ám még nem sikerült a célnak megfelelően elérni, hogy valamennyi településen összehangolják a már említett szakemberek munkáját. Sok helyen megesik, hogy a védőnő nem tájékoztatja megfelelően az óvodát, vagy az óvoda az iskolát, esetleg az általános iskola a középiskolát, így az egyszer már felfedezett és gondoskodásba vett veszélyeztetett gyermek kikerülhet az illetékesek figyelmének köréből. Emiatt olykor veszélybe kerül a tankötelezettségi törvény végrehajtása is, bár az ma már igen ritka, hogy senki sem veszi észre, ha egy tanköteles korú gyermek nem jár iskolába. Az összehangoltság hiánya miatt fordulhat elő az is, hogy akadnak, akik visszaélnek a szociális juttatásokkal, s jogtalanul több helyről is vesznek fel segélyt. Szükség lenne a segélyben részesülők körének időnkénti felülvizsgálatára is, hiszen a szociális változásokról nem mindig értesülnék időben a támogatás elosztására illetékesek. Az üzemekkel, vállalatokkal való együttműködést erősíteni kell, hogy javuljon a kisegítő iskolában végzett gyerekek foglalkoztatási, munkába állási lehetősége. Kevés a rehabilitációs - munkahely a megyében, mert a gazdálkodó egységeknek nem érdekük az erre rászorulóik foglalkoztatása. A közeii jövőben azonban e téren is változások esedékesek. Olyan új rendelkezésektől várják az ifjúságvédelemmel foglalkozók a megoldást, amelyek gazdasági érdelekké teszik a rehabilitációhoz való hozzájárulást. Minderről a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottság kedd délelőtt megtartott ülésén volt szó a Nógrád megyei Tanács székhazában. Berki Mihály tanácselnök-helyettes előterjesztésében a tanácskozás elfogadta azt a beszámolót, amely az albizottság munkájáról készült, május végén kerül a művelődési bizottság elé, majd Véghseő Tamás, a művelődési osztály főmunkatársa a területi gyermekvédelemben megnyilvánuló együttműködésről, a körzetközponti és községi albizottságok munkájáról számolt .be„ Vöröskeresztes világnap M ájus 8. immár több mint három évtizede vöröskeresztet; világnap. A dátum egy svájci bankember születésnapjához fűződik, aki „üzleti ügyben” kereste III. Napóleont a solferinói csatatéren 1859-ben. Amit ott a csatatéren tapasztalt, mélyen megrendítette. Különösen az. hogy a haldoklókkal nem törődtek, hogy a súlyos sérülteket sorsukra hagyták. A szomszédos falu lakóinak segítségével próbált mentöosztagokat szervezni, és valahogyan ellátni a sebesülteket, tekintet nélkül arra, hogy melyik oldalon harcoltak. Valahogyan így kezdődött, mígnem 1883-ban Henrv Dunant néhány társával együtt megalapította a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát. Az eredetileg háborús körülmények re alakult nemzetközi szervezet tevékenységi köre később egyre szélesedett, de az alapeszme megmaradt; az emberi humanitás gondolata. Az 1985-ös esztendő pedig az ENSZ áltál meghirdetett ifjúság éve, ennek alapeszméjéhez, gondolatához csatlakozik a Nemzetközi Vöröskereszt is. A vöröskeresztes világnapon ugyanis minden esztendőben egy központi gondolatot fogalmaztak meg, amellyel abban az esztendőben kiemelkedően óhajtanak foglalkozni. Az idei jelszó: „A Vöröskereszt együtt a fiatalokkal”. A 135 országban már működő, és 28 országban megalakulóban levő Vöröskereszt nemzeti társaságoknak ugyanis szinte mindenütt van külön ifjú vöröskeresztes tevékenysége. Egy felmérés szerint szerte a világon mintegy 80 millió fiatal tartozik szorosan e szervezethez. Magyarországon 1921 óta működik ifjúságii Vöröskereszt. Van néhány igen szép hagyománya. Az ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezte annak idején az anyák napja meg ünneplését: az általuk szervezett közadakozásból állították fel 1933-ban az anyák szobrát Budapesten. Már'a harmincas években házi betegápolói tanfolyamokat tartottak a részükre. Napjainkban a magyar ifjú vöröskeresztesek sokoldalú tevékenységét még távirati stílusban sem könnyű felsorol ni: egészségnevelés, tisztasági mozgalom, családi életre nevelés, csecsemőgondozás, gyermeknevelés; idősek, rászoru iók rendszeres gondozása. A fiatal vöröskeresztesek — a felsőbb osztályokba járó általános iskolások, középiskolások a múlt évben mintegy hatezer embernek' oldották magányát, segítettek a ház körüli munkákban, bevásároltak, ebédet vittek. • Idén, az ifjúság évében világszerte is többet hallat magáról az ifjúsági Vöröskereszt, Már lezajlott Moszkvában a vöröskeresztes európai ifjúsági konferencia. Igen aktív a finn ifjúsági Vöröskereszt. A nyáron ifjúsági béketáborozást 'rendeznek, melynek feladata: ifjúsági vezetőket képezni a-fejlődő országokban végzendő segítségnyújtó munkára. Az október 22-vel kezdődő héten — ugyancsak finn kezdeményezésre — pénzgyűjtési akció kezdődik a legrászorultabbak megsegítése érdekében. Kanadában augusztusban nemzetközi ifjúsági vöröskeresztes konferencia lesz. Szenegálban augusztus 13—31. között ■ if júsági faültető tábort szerveznek. Sokoldalú a hazai program is. Ennek érdekében a Magyar Vöröskereszt a fiatalokhoz fordult: csatlakozzanak az októberben, sorra kerülő európai vöröskeresztes kampányhoz. A tervek szerint Magyarországról varrógépeket és írógépeket küldenének Sierra Leonéba, ahol ezekkel szerelnék fel a Vöröskereszt által létesítendő iskolákat; Etiópiába pedig élelmiszercsomagokat küldenek az éhező gyermekek részére. B . sokoldalú, gazdag program segíti megvalósítani az egyik vöröskeresztes alapgondolatot; Emberséggel a békéért! _______________________________________