Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-29 / 124. szám
NÉGYEI BAJNOKSÁG Gólzáporos forduló a hairában Gólzáporos fordulót játszott a mezőny a megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi 13/XXVIII. párosításában. A támadók 38 alkalommal találtak a hálóba, 27 gólt lőttek a pályaválasztó együttesek, 11-et a vendégcsapatok, csupán két csatársor maradt gólképtelen. Két kiállítás és négy sárga lapos figyelmeztetés mellett, különösen nagy csorbát ejtett a sportszerűségen, hogy Zagyvarónán, a nógrádme- gyeri tizenegy a 80. percben levonult a pályáról. Érsekvacikert—Ceredéölgye 3— 3 (2—1) Érsekvadkert, 300 néző, v: Kiss Gy. É.-vadkert: Vido- musz — Frecska, Molnár I., Karacs, Szabó II. — Gyurko- vics, Adame K., Valent — Adame A.. Oroszlán, Csabák. Edző: Adame András. Cered- völgye: Tajti F. — Bucsok, Simon G., Pádár, Tajti I. T. — Dániel, Hlavati (Tóth L.), Wágner — Kaspár (Simon Z.), Kiss-Simon, Radies. Edző: Szalai Miklós. A végig változatos, sportszerű mérkőzés első negyedórájában játszott igazán jól a hazai együttes, aztán a ceredvölgyiek egyenlítettek, majd a 85. percig vezetve közelebb álltak a győzelemhez. Ekkor a vadkertieknek 11-esből sikerült az egyenlítés. Góllövők: Adame K., Valent, Csabák, ill: Kiss- Simon (2), Radics. Jó: Molnár I., Karacs, Adame A., Valent, ill: Kiss-Simon, Pádár, Radics, Dániel. Balassi SE—Kisterenye 4— 1 (3—0) Nagyoroszi, 200 néző, v: Káposzta. BBHSE: Radics — Sivó, Brinyiczki, Berki L., Vanó Nyerges, Keresztes (Kónya T.), Németh Cs. — Németh Zs„ Áll (Kónya G), Gál .1. Edző: Nagy J. László. Kisterenye: Koruhely — Ozsgyáni (Szo- mora Gy.), Molnár, Szekula, Dobrocsi — Hegedűs (Radics), Rátóti, Oláh S. — Szeberényi, Bodor, Végh. Edző: Szilágyi Gyula. A hazaiak húsz perc alatt, gyors elfutásaikból, jó helyzetkihasználással három góllal elhúztak. A szünet után jobban igyekvő vendégeknek a félidő derekán sikerült szépíteniük, a végeredmény az utolsó .percben alakult ki. Góllövő: Gál I. (3), Kónya G., íIli Szomora G)', Jó: Sivó, Nyerges, Keresztes. Gál I., Kónya G., ill: Bodor, Molnár, Szeberényi. . Bgy. SE—Pásztó 2—1 (0—1) Pásztó, 500 néző. v: Szeberényi. Bgy. SE: Pintér — Jambrik, Földvári, Tóth F., Vaskor — Szlezák, Kopcsányi (Szalai), Litavszki — Sza- lánszki (Zsidai), Semetke, Taskó. Edző: Tományi Pál. Pásztó: Rády — Bodó, Ravasz, Andó, Berzák — Balogh. Nagy B., Veres (Nagy I.) — Alapi, Szabó J., Antal. Edző: Szabó Jácint. A sportszerű, nagy iramú mérkőzés 15. percében Szabó J. kicselezte a védőket, majd a kapust is és 5 méterről a bal sarokba lőtt. Az 53. percben a jobbról beívelt labdát Ravasz elvétette, Litavszki közelről kiegyenlített. A 78. percben Tóth F. elé került a labda, s ő remek benyúlással a hálóba juttatta a győzelmet jelentő gólt. Jó: Földvári, Tóth F„ Szlezák, Litavszki, Taskó, ill: Bodó, Ravasz, Nagy B., Szabó J. St. Volán—Málranovák 3—2 (0—0) St., Baglyas, 300 néző, v: Ágoston. Volán: Szikora — Botos (Berki Z.), Miklós, Blas- kó, Póczos — Dénes, Tábori (Horváth Zs.), Fekete L. — Fekete I., Isdinszki. Szűcs. Edző: Kis Imre. M.-novak: Miskei — Nagy G., Mihály, Lakatos, Mezei — Kerényi, Tóth M., Danyi — Hársi, Gubán, Serfőző (Tóth Cs.). Edző: Szoó Miklós. A vendégek, nagy erővel támadva, megfeledkeztek a védekezés fontosságáról, s a Volán jobbról vezetett kontratámadásokból, háromgólos vezetésre tett szert. A novákiak az utolsó öt percben két góllal szépítettek, bár korábban is a helyzetek sorát hagyták ki, vagy a pompásan védő Szikora hárított. Góllövő: Dénes (2), Berki Z., ill.: Mezei (2). Jó: Szikora, Miklós, D^nes, Szűcs, Blaskó, Fekete I., ill: Miskei, Danyi, Mihály, Mezei. Erdőkürt—Szőnyi SE 2—1 (0—0) Erdőkürt, 300 néző, v: Raf- fai. Kürt: Pusztai — Holicza M., Bacsá, Ondrik (Proksza), Csitári — Számpor I„ Nede- liczki, Buris (Czeba) — Számpor II., Balogh, Petrás. Edző: Haviár János. Szőnyi: Fodor — Szrena, Lengyel, Gyetván (Balogh), Török — Kozma, Csorba J., Kosik (Ács) — Vá- radi, Petre, Sándor I. Edző: Csorba Tibor. A hazaiak az 55. percben 11-esből szerezték meg a vezetést, pár perc múlva tömörülésből egyenlítettek a vendégek. A 70. percben szabadrúgásból esett a győzelmet jelentő gól. A vendégek többet, de eredménytelenül támadtak. Buris, ill Gyetván sárga lapot kapott. Góllövő: Balogh (2), ill: Petre. Jó: Pusztai (a mezőny legjobbja), Ba- csa, Nedeliczki, Balogh, ill: Szrena, Török, Kozma, Sándor. Nézsa—Karancslapujtő 6—0 (2—0) Nógrádsáp, 300 néző, v: Bognár. Nézsa: Szépvölgyi — Marosi, Hugyécz, Grenács, Solti — Kucsera B. (Füle). Kovács, Gáli — German S., Bog- dányi. Szabó (Szklenár). Edző: Majnik János: K.-lapu.itő: Éhn — Földi. Horváth. Lantos, Tóth Z. — Jakubovics, Rozgonyi T., Orosz A, — Hegedűs, Danyi, Tóth L. Edző: Tóth László. A minden csapatrészben jobb nézsaiak erőteljes II. félidei játékukkal •könnyedén nyertek. • Az 55. pereljen Rozgonyit durvaságért kiállította a játékvezető. Góllövő: Gáli (2), Kovács, Kucsera B., Germán, Bogdányi. Jó: Gáli, Kovács, Szépvölgyi, Kucsera, Hugyecz, Grenács, German, ill.: Danyi, Hegedűs. St. Somos—Szécsény 3—2 (0—1) St., Somos, 300 néző, v: Po- lonkai (Heves megyei jv.), Somos: Hornyák — Kovács L., Szabó L., Brezovszky, Tőre — Orosz (Sági), Keleti, Nagy L. — Póti (Rácz), Szabó B., Bede. Edző: Bandúr Mihály. Szécsény: Hegedűs — Komjáti, Molnár, Sági, Gál — Kalmár, Bérezi, Mester — Majoros, Csábi, Vankó. Edző: Bállá János. Somosi fölényben az 5. percben,'egy távoli lövésből, váratlanul Vankó szerezte meg a vezetést a vendégeknek. A 62. percben Bede elfutott, s beadásából Szabó B. a hálóba vágta a labdát, öt perc múlva Keleti szögletéből Szabó L. fejelt vezető gólt. Csábit a játékvezető labdael- rúgásért kiállította, Molnár pedig sárga lapot kapott. A 75. percben Bérezi 20 méterről, szabadrúgásból egyenlített. A 80. percben Kovács L. visz- szagurított labdájából Rácz beállította a végeredményt. Jó: Szabó L., Szabó B., Nagy L., Rácz, ill: Hegedűs (a mezőny legjobbja), Molnár, Kalmár, Bérezi. . St. Ötvözetgyár—N.-megyer 5—0 (3—0) (a 80. percben félbeszakadt!) St., Zagyvaróna. 300 néző, v: Makovinyi. ÖMTE: Hulitka — Szőke. Tóth, Győré — Nagy, Miklós (Kovács P.), Imre — Kovács V., Bogár. Bar- tha, Borbély. Edző: Kriskó Lajos. N.-megyer: Kormány — Kruppa P., Sándor T., Rácz T. I., Józsa — Dénes L., Rácz T. II., Velki —Meló N„ Rácz B., Bangó J. Cs: Oláh A. Edző: Rácz István. A hazaiak léptek fel' támadólag; a vendégek csak a védekezéssel törődtek. A 12. percben Bogár 11-esét Kormány kivédte! Nyomasztó fölényben, csak a helyzeteik felét aknázták ki a hazaiak. A 80. percben, szögletrúgásnál Kormány elrúgta a labdát, sárga lapot kapott, mire a vendégcsapat a küzdelmet feladva, levonult a pályáról. Góllövő: Bogár (2), Bariba, Borbély, Kovács V. Jó: Tóth, Imre. Nagy, ill: Kormány, Rácz T. I., Velki. A megyei bajnokság állása Súlyemelés Lombos József (NBSC) aranyérmes A közelmúltban rendezték még a súlyemelők hagyományos Savaria Kupa viadalát Szombathelyen. A versenyen elindult Lombos Jpzgef, a Nágytoátpnyi Bányász S<5 versenyzője is. aki az ifjúsági I. korcsoportban a 60 kg-osok kategóriájában kiemelkedő teljesítménnyel nyert, aranyérmet (szakítás 100. lökés 220, összetett 220 kg): Ezzel másodszor teljesítette túl az aranyjelvényes szintet. Súlyos korcsoportjában ez az eredmény megyei csúcs! ISKOLAI SPORT Elsöpiő salgótarjáni fölény Kecskeméten 1. Bgy. SE 28 20 5 3 84-22 40 2. M.-novák 28 19 5 4 70-29 43 3. Balassi SE 28 16 7 5 62-36 39 4. Nézsa 28 14 8 6 59-30 36 5. St. Volán 28 11 11 fi 48-38 33 6. Pásztó 28 12 7 9 47-37 31 7. St. ötvözet. 28 12 6 10 54-44 30 8. St. Somos 28 12 6 10 37-39 30 9. Erdőkürt 28 10 9 9 41-42 29 10. É.-vadkert 28 11 fi 11 58-51 28 11. Szőnyi SE 28 8 8 12 44-47 24 12. Szécsény N 28 4 12 12 35-57 20 13. K.-laoujtő 28 7 fi 15 34-59 20 14. Cered. 28 5 8 15 37-68 18 15. Kisterenye 28 4 5 19 33-82 13 16. N.-megyer 28 4 1 23 20-82 9 Ma 17 órakor játsszák le az MNK előző heti fordulójából felhőszakadás, illetve' a pálya használhatatlansága miatt elmaradt Szanda—Romhány mérkőzést. Az Öblösüveggyár ellen pedig a Balassi SE jutott tovább tizenegyes rúgásokkal. Az MNK selejtezőinek utolsó megyei fordulója nem az előzetesen közölt játéknapon, hanem június 12-én, szerdán lesz 17 órai kezdettel. Összegyűjtötte1 Andó Miklós A napokban Bács-Kiskun megye székhelye, Kecskemét látta vendégül területi versenyen Heves és Nógrád megye legjobb középiskolás atlétáit. A három megye bajnokcsapatai és egyéni győztesei indulhattak a viadalon. A területi döntő győztesei jogot szerezhettek a június 1—2-i miskolci országos középiskolai bajnokságon való részvételre. Kecskeméten a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Építőipari Szakközépiskola leánytanulói elsöprő sikert ■Mariak. A 13 versenyszámból '•Met megnyertek es három második helyet is szereztek. Fiú iskolatársaik két számban nyertek és négy további érmet hoztak. A csapatversenyeken öt diákatléta közül csapatonként a legjobb négy eredményét értékelték. Itt csak az első-másodikosok indulhattak. a váltókban viszont már az idősebbek is. Végeredményben kilenc versenyszámban képviselik Nógrád megyét. a madáchosok az országos döntőn: leánytávol- ugrásban. gerelvhajításban, diszkoszvetésben, 4x100 (1. kés.) és 4x400 (mindkét kcs), valamint 4x800 méteren, illetve fiú 4x100-as (2. 'kcs.) és 4x400-as (1. kcs.) váltóban. Héttőn barátságos kispályás labdarúgó-mérkőzésén látták vendégül a. NÓGRÁD szerkesztőségének amatőr játékosai a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusait. Az egy héttel korábbi találkozón, szabad téren a tanárok győztek Szécsény- ben, a tornateremben az újságírók és tudósítók. A visz- szavágóra az ingatlankezelő vállalat nagyszerűen előkészített pályáján, ideális labdarúgóidőiben került sor. A NógMérkőzés előtt Felszabadultan a kiesőjelölt el!©n A sűrített programban az ßBTC szerdai ellenfele a Tapolcai Bauxitbányász együttese lesz. Az ellenfél már az NB II-ből kiesettnek tekinthető. A bentmaradásért harcoló Szekszárckól és a Bakony Vegyésztől 10 pont választja el. A tapolcaiak egymás után kétszer is igen súlyos hétgólos vereséget szenvedtek. legutóbb a kiesési rangadón Szekszárdon. Ezúttal' Bencze kivételével a telies védelem csődöt mondott. Teljesítményükre jellemző összesen 84 kapott góljuk. ami alighanem negatív csúcs. A tavasszal hétszer 1—0-ra nyerő SBTC már teljesítette kitűzött tervét. Az ellenfél célja legfeljebb a „szép halál” lehet. A találkozón a vasárnapi együttesből Gyöngyösi nem játszik szerdán. A keret: László, Tarlósi, Nagy, Ta- iapa, Zimonyi, Gyimesi. Bab- csán, Balga, Földi, Urbányi, Lipták, Jónás, Oláh M. A tar- jániak keddep utaztak el Veszprémbe ott edzettek, majd Balatonfüreden szálltak meg. Szerdán érkeznek meg a mérkőzés színhelyére. Üjság még az SBTC (jerkéiben, hogy a két tehetséges fiatal, Tarlósi és Jónás iránt az Űjpesti Dózsa érdeklődik. Az újpestiek, úgy látszik, a saját játékos-utánpótlás nevelése helyett sorozatosan Salgótarjánból erősítenek (Kardos. Kozma. Bogdán stb.b Alighanem, igen jó a tarjáni informátoruk... Teljes forduló lesz egyébként nemcsak a második, de a hazai első vonalban is. A Bp. Honvéd ma — függetlenül a hátralevő fordulóktól —- bebiztosíthatja idei bajnoki címét... ökölvívó EB Botosnak már helye van a dobogón FÉRFI NB II. Nádudvar—Bgy. Kábel SE 31—21 (11—11) Nádudvar, 400 néző, v.: Ónodi, Zrinszki. Kábel: Kenyeres — Kür- tössy (3), Sándor (4), Varga (5), Leszák (2), Bélák (3), Kovács (4). Cs.: Szukán (kapus), Cseri, Urban, Horváth, Czunyi. Edző: Lombos István. Az eredmény alakulása: 15. p.: 5—'8, 27. p.: 7—9, 35. p.: 15—13, 41. p.: 18—15, 48. p.: 22—15, 57. p.: 28—19. Első idegenbeli pontjáért utazott Nádudvarra a Balassagyarmati Kábel csapata. Az erőviszonyok és a látottak ezt alátámasztották. Mégis súlyos vereség lett a vége, néhány játékos fegyelmezetlensége miatt. A mérkőzés úgy alakult, hogy a vendégek meg is szerzik a két pontot. Az első félidőben végig vezetett, még három góllal is; a pályán az történt, amit ők akartak. Igaz, a félidő végén kiegyenlített a hazai csapat, de az is a vendégek hibájából történt. Ami a második félidőben történt, azt mielőbb el kell felejteni. Kapkodás, előkészítetlen kapuralövések, eladott labdák és természetesen: hazai gólok sorozatban. Az addig padlón lévő ellenfél „felállt” és kiütötte a vendégcsapatot. Voltak játékosok, akik akartak, de most már1 ki kell mondani: nem elég csak hazai pályán becsületesen küzdeni, szükség van erre idegenben is. Kiállítások: 2, ill.: 4 perc. Hétméteresek: 1/0, ill.: 11. A Nádudvar legjobb dobói: Hegedűs 12, Nagy 5. Jók: Hegedűs, Hornyák (kapus), Nagy, ill.: Kenyeres. TENISZ OB III. Keserves kezdet országos bajnokság III. osztályában szombaton Gödön lépett először pályára a Bgy. SE teniszcsapata. Az egyéni mérkőzések kemény csatákat hoztak, s ott még tartotta magát a nógrádi gárda, ám a párosok eldöntötték a két pont sorsát: Göd— Balassagyarmat 6—3. A balassagyarmatiak győzelmeit Palotás, Koplányi és Szádvári szerezte. vasárnap, a Budapesti Szolgáltató Spartacus fogadta a palóc város teniszezőit és nem ir- galmaztak. Az eredmény súlyos vereség, hiszen a fővárosiak 8—1 arányban ..lelépték” az OR III. E csoportjának újoncát Ezen a hét végén szombaton Fehérgyarmatra, vasárnap pedig Berettyóújfaluba utazik a nógrádi gárda. rád megyei SPORI-tól kapott szerelésben ezúttal nem vallottak szégyent szabad téren sem a salgótarjániak: 2—0-ás szécsényi vezetés után a második félidőben egyenlítettek, sőt jó. néhány gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. A vendégek két találatát Schuk- kert szerezte, az újságírókét Bencze Péter és Molnár Pál, Harcsa bíráskodása mellett. A barátságos találkozók sorozata ősszel folytatódik. _ » A 26. ökölvívó EB-n Botos Tibor, az 54 kilogrammos EB- újonc biztosította helyét a dobogón. Pénteken este az elődöntőben a jugoszláv Szi- miccsel méri össze tudását a döntőbe jutásért. A salgótarjáni ökölvívó olasz ellenféllel találkozott. A 19 éves Cappai Botostól szenvedte el a második vereségét. Az első három percben a magyar távolról, jobbal harcolt ki fölényt a második menetben pedig rövid időkre Immár hatodik éve rendezik meg minden esztendőben a Nógrád megyei és szlovákiai mezőgazdasági szakközépiskolások nemzetközi sport- találkozóját. Az idén Szé- csényben mérték össze tudásukat a helyi diákok Sachy és Banska Bystrica középiskolásaival atlétikában, röplabdában és nagypályás labdarúgásban. A házigazdák rendezőként is jól vizsgáztak, ráadásul ők szerezték a legtöbb elsőséget, így az összesített pontverseny megnyerésével a vándordíját is ők őrizhetik az idén. Nem maradt el ezúttal sem a hagyományos, tanárok közötti kispályás labdarúgó-mérkőzés sem, amelyet ugyancsak a nógrádiak nyertek meg. Az atlétikai számok közül vállalta a közelharcot. A záróharmad elején ' az itáliai kemény balegyenese meglepte Botost, aki szerencsére csak egy villanásnyira lassult le ettől. A hajrá ismét az övé volt, noha Cappai körömszakadtáig próbálkozott fejre és gyomorra, nem vetve meg a közelharcot sem. Botost már nem lehetett zavarba hozni, a pontozók 4:l-gyel őt hozták ki győztesnek. Mindössze egy holland ítélt a magyar ellen 59:58 arányban. Ez a bronz lehet még fényesebb is! magas- és távolugrásban, valamint 4x100 méteren nyertek a szécsényiek, súlylökésben Poparinszki Sándor (Sachy), 100 és 200 méteren Jiri Konkal, 400-on Jozef Tenora, 800-on és 1500-ön Jozef Cladch (mind besztercebányai) nyert. Röplabdában a szécsényiek mindkét mérkőzésüket 2—0-ra nyerték, a két szlovák csapat közül Banska Bystrica bizonyult jobbnak, ilyen arányban. Labdarúgásban őket 4—0-ra, Sachyt 2—1-re verté Szécsény, a két vendég együttes 1—1-es döntetlennel végzett egymással. A nógrádi tanárok kispályán 6—4-re nyertek a szlovák pedagógusok ellen. Jövőre Banska Bystrica rendezi a három szakközépiskola sporttalálkozóját. A NÓGRÁD totótippjei, 22. hét i. Frankfurt—Hamburg X 2 2. Düsseldorf—Möncheng ladbach 1 2 3. Schalke 04—Dortmund 1 4 St. Pauli—Blau Weiss 90. 1 X 5. Ulm—Fortuna Köln X I : 6. FC Homburg—Duisburg I !•* Aachen—Saarbrücken X 2 8. Darmstadt—Nürnberg 2 X 9. Bologna—Pescara X 10. Campobasso—Genoa 1 11. Parma—Varese X 2 12. Taranto—Empoli X 13. Triestina—Lecce 1 X 14. Monza—Cesena X 15. Sambenedettese—Arezzo 1 16. Perugia—Cagliari 1 Cólfotipályázat Az elmúlt héten pályázatunkra 203 szelvény érkezett. A két. mérkőzés végeredménye: Cagliari—Bologna 2—0. Genoa—Pisa 2—1 volt. Mindkét találkozóra egyetlen pályázó sem tippelt helyesen. A 49 egy találatot elért olvasónk közül a következők nyertek 5—5 darab totószelvényt: Janicsek Ferencné, Salgótarján. Pécskő út 5.. Holéczi János, Salgótarján, Csizmadia-telep 106 b., László István, Egyházasger- ge, Táncsics u. 7., Bostai Sándorné, Karancsság, Kossuth u. 90., ifj. Gál Barnabás, Szilaspogony, Dankó u. 11., Sulyok József, Salgótarján, Derkovits út 10. Mezőgazdasági szakközépiskolások a pályán Nemzetközi találkozó Szécsényben Kispályás labdarúgás Fé! siker a visszavágón