Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-28 / 123. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XLI. ÉVF., 123. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1985. MÁJUS 28., KEDD Választási gyűlés Balassagyarmaton és Salgótarjánban Bizalom a politika iránt r A díszterem előterét is székekkel zsúfolták tele tegnap délután Balassagyarmaton a városi tanács épületében, ahol a Nógi'ád megyei 6-os számú országgyűlési választókerület választási gyűlése zajlott nagy érdeklődés kíséretében. A Himnuszt együtt énekelte a terem. Az elnökségben ott ült Letovai Ildikó, a Hazafias Népfront Megyei Bizottságának titkára, a ’város párt- és állami vezetői mellett. Balassagyarmat és körzete, -munkásai, mezőgazdasági dolgozói. értelmiségiéi előtt emelkedett szólásig Géczi János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a párt Nógrád megyei bizottságának első titkára. a választási gyűlés szónoka. Mint mondotta. bizonyos mértékig más lesz az idei választás, mint az ezt •megelőzőek voltak. A szocialista demokratizmus alapján állva megújították a régi választási formát. — A jelölő gyűléseken azt tapasztalhattuk, ho,gy az emberek bíznak a párt politikájában. Többet és jobbat akarnak a nehezebb nemzetközi és hazai feltételek között is. A továbbiakban gazdasági életünkről beszélt. A fejlődés a korábbi mennyiségi gyarapodásiról a minőség javítása felé törekszik. Mindezt az ország növekvő adossagáliomá- nva mellett igyekeztünk megvalósítani. Jelentős eredménynek könyvelhetjük el —• mondotta erről többek között Géczi János — hogy sikerült adósságaink egy részét törleszteni és hazai gazdasági életünk mérsékelt ütemben ugyan, de fejlődött. — A fejlődés vonatkozik Balassagyarmat üzemeire es intézményeire is, a terveiket a nehézségekhez alkalmazkodva készítették. Az ipar és a mezőgazdaság szép eredményeket. tudhat, magáénak. Szólt a népgazdaság egyensúlyáról, az ezt biztosító jó színvonalú gazdasági munkáról, de említette további országos gondjainkat is: a még mindig magas adósságállományt, a nem kielégítő miközött — úgy a Balassagyarmaton a 60-as években megkezdődött dinamikus városfejlesztést szorgalmaznám. Érdekességként említette, hogy akkor szaporodott meg a társadalmi munka, amikor a közkiadások forrásai apadtak, tavaly 34 millió forint értékben végzett közhasznú munkát a város lakossága. Említette a megoldandó gondokat: a kórházi rekonstrukció folytatását. a tornatermek hiányát, az áldatlan telefonállapotokat. A körzet kisebb településein a napi élelmiszer-beszerzés nehézségein kellene változtatni és több községbe is el kell juttatni a jó minőségű ivóvizet. Dr. Kecskeméthy (Syuláné országgyűlési képviselőjelölt programjában legfontosabbnak ugyancsak a város és vonzáskörzete alapellátásának javítását ítélte. — Ha bizalmat kapok foglalkozni szeretnék a lakásépítés és elosztás kérdéseivel, különös tekintettel a fiatalok otthonihoz jutására. Ügy vélem, hogy a kistelepülések megtartó erejét a társközségekben folyamatosan biztosított telkekkel segíthetnénk. nőségi javulást a termelésben, a világpiaci nehezsegeket, — A VI. ötéves terv utolsó esztendejét éljük, az első negyedév sok gondot okozott a gazdaságban, a lemaradást feltétlenül pótolni kell! A VI. ötéves tervi eredményeket sorba véve a - következő tervciklus előkészületeit is említette, majd hangsúlyozta, hogy az újabb eredmények eléréséhez — mert legfőbb érték az ember — politikában jártas, szakmailag felkészült, művelt emberekre van szükség. A párt szövetségi politikájáról szólva elmondotta, hogy országgyarapító munkánkban munkások, parasztok, értelmiségiek, hívők és ateisták, magyarok és nemzetiségiek ösz- szetögva vesznek részt. így' lesz ez az elkövetkezendőkben is. Végezetül Géczi János megköszönte t jelei, ievőknek. hogy 15 esztendőn át bizalmat szavaztak neki, mint országgyűlési képviselőnek. Szakács íjászló, a kábelgyár munkása felszólalásában a városfejlesztés szemmel látható eredményeit vette sorra és elmondotta, hogy ebben a városban jól érzik magukat a munkások, s egyben kérte, oldják meg a középfokú szakemberek helyi képzését. Kalácska Béla, evangélikus igazgató lelkész a párt szövetségi politikájára hivatkozva a megye evangélikusai nevében mondta: ezt a szövetségi politikát elfogadják, hiszen ennek történelmi hagyományai vannak. Szót kért a két országgyűlési képviselőjelölt is, elsőként Dr. Bartalné dr. Borszéki Erzsébet. — Amennyiben engem választanak — mondotta többek Tervei között említette a várost szociális otthon elmaradt bővítésének napirendre tűzését, a megépítendő 12 tantermes középiskolát, amely a demográfiai hullámot „levezetheti”. Mindez — más feladatokkal együtt — csak a városban és a vonzáskörzetében élők összefogásával valósítható meg. Ehhez okos ter- vezés szükséges — mondotta — s a tervek többsége valóra is váltható. v A választási gyűlésen végül Látkóczki Bálint agrármérnök kért szót, aki a városban élő értelmiség szerepét hangsúlyozta az elmúlt' esztendők fejlődésében, s biztosította a képviselője löl töltet — bármelyikük is kerüljön júniusban a „tisztelt házba” — az általa képviselt réteg támogatásáról. A választási gyűlés résztvevői együtt énekelték el a Szózatot. Erőforrásunk a munka Salgótarján északi városrészének lakói mentek el hétfőn este a Beszterce-lakótele- pi Általános Iskolába, hogy választási gyűlésen találkozzanak a Nógrád megyei 1. .számú országgyűlési választó- kerület képviselőjelöltjeivel, megismerkedjenek nézeteikkel, véleményükkel. A választási gyűlést Szakmár Re- zsőné. a városi választási elnökség titkára nyitotta meg, az elnökségben köszöntve Szalai Lászlót, a városi párt- bizottság első titkárát, Győrf- fy Dezsőt, a városi tanács általános elnökhelyettesét, Szabó Ferencet, a Hazafias Népfront Városi Bizottságának titkárát. A választókerület képviselőjelöltjei közül elsőként Devcsics Miklós, a Nógrád Megyei Tanács elnöke mondott beszédet. Elöljáróban megállapította: a választási előkészület új és sajátos körülmények között folytatása a kongresszus előtt elkezdődött széles körű véleménycserének. A XIII. kongresszus határozatai végrehajtásának kapcsán megjegyezte: a leendő képviselőknek és tanácstagoknak a kongresszus útmutatása az irányadó, a párt politikája szellemében kell dolgozni a választókerület és az egész ország javára. A képviselőjelölt részletes számvetést készített az elmúlt évekről, a többnyire kedvezőtlen körülmények között elért eredményekről, a közeljövő kapcsán pedig így vélekedett: — A fő helyen a gazdaság kérdései szerepelnek. A legfontosabbak közé tartozik, hogy tudunk-e változtatni, új növekedési pályára állni? Ez a feltétele az életszínvonal kedvező változásának is, s ehhez kell kihasználni a rendelkezésre álló erőforrásokat. Helyzetünket mérlegelve, Devcsics Miklós így fogalmazott: —- A legfontosabb erőforrásunk az emberi tudás és a munka. A jobb teljesítmény meggyorsíthatja a fejlődést, s ezáltal érhető el tartós változás. A továbbiakban a lakossági aktivitás növelésének szükségességét hangsúlyozta a szónok. Hozzátéve: a közéletiség fejlesztése, a szocialista demokratizmus kiszélesítése ennek jó szolgálatot tehet. Az embereknek világosan kell látni és érteni, hogy milyen célok valóra váltásához kérik a segítségüket, s akkor könnyebb őket megnyerni a közös munkához. A munkastílus szükséges változtatásaira való utalás után részletesen szólt Devcsics Miklós képviselőjelölt a Nógrád megyei változásokról. Több olyan tényt és adatot is idézve, amely kedvezőbb az országos képet rögzítő mutatószámoknál. Salgótarjánban például 1,2 milliárd forintot költöttek fejlesztésre, kétszer akkora összeg segítette a lakásfelújítást, mint korábban. A gyermekintézmények építését jelzi, hogy a feszültségek ellenére sem kellett bevezetni az általános iskolákban a váltott tanítást. Az egészségügy fejlesztését is a korábbinál kétszer nagyobb összeg szolgálta. Mindent összevetve: az éjét minőségének javítását csaknem ötmilliárd forint segítette Nógrádban. Szólt a megyei tanács elnöke a teendőkről, a VII. ötéves terv várható célkitűzéseiről is. A többi között a lakásigények mennyiségi kielégítését, . az iskolai program folytatását, az egészségügyi alapellátás továbbfejlesztését, a vízellátás biztonságosabb rendszerének megteremtését, a lakótelepek életét javító beruházásokat említve. Dr. Tamáskovics Nándor, a választókerület másik képviselőjelöltje mindenekelőtt azt mondta: — Öröm most együtt lenni azokkal, akikkel naponta találkozunk. Olyankor mindenki siet a dolgára, most egy kicsit megállunk, közös dolgainkról beszélgetni. Az ötvözetgyár igazgatója felidézett egy tíz évvel ezelőtti kérdést: — Amikor a kutatóintézeti beosztásomból a gyár élére kerültem, azt tudakolták: miért cseréltem fel a puha széket a keményre. Azért — válaszoltam — mert mindig (Folytatás a 2. oldalon.) __ Félszáz lakás, 11 millió nyereség Kiváló társulás az Agrofil „Megtalálták a megújulás módját akkor is, amikor a gazdasági körülmények szigorúbbá váltak” — mondta elismerőleg dr. Papócsi László MÉM-miniszterhelyettes az Agrofii kollektívájáról. A Salgótarjáni Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat tai'alyi munkájával kiérdemelte a „Kiváló szövetkezeti társulás” címet. Az ezt tanúsító oklevelet tegnap ünnepélyes keretek közt Efesztvényben adták át a vállalat képviselőjének. A rendezvényen a dolgozói kollektíva mellett jelen volt Devcsics Miklós megyei tanácselnök, Médved Károly, az SZMT vezető titkára. Szabó István, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Cseh Adolf TESZÖV-titkár. A munkasiker eléréséről készült beszámolót Varga József igazgató azzal kezdte, hogy legutóbb 1978-ban ért el hasonló kitüntetést a kollektíva, s a közben eltelt években kétszer1 részesültek miniszteri, illetve TOT-főtitkári dicséretben. A vállalatvezető részletesen elemezte, hogy a mostani középtávú tervidőszakban milyen döntésekkel, intézkedésekkel próbáltak igazodni a változó piaci igényekhez, illetve a szabályozókkal közvetített új és új követelményekhez. Kiemelte többek közt, hogy az eredetileg mezőgazdasági épületek készítésére alapított vállalat az agrárkultúra igényeinek megcsappanásával miként állt át a városi megrendelésekre, a lakásépítésre. Közben a termelés egyenletesen nőtt: négy év alatt húsz százalékkal gyarapodott a termelési érték, tavaly túlhaladta a 116 millió forintot. A növekedést csökkenő létszám mellett érték el, azaz, fokozódott a hatékonyság. Az egy főre jutó termelési érték az össztermelésnél lényegesen nagyobb mértékben: 33 és fél százalékkal bővült. Az eredményességet, rugalmasságot nagyban elősegítette a vállalatnál működő öt gazdasági munkaközösség — hangsúlyozta Varga József. Tavaly az Agrofii félszáz lakást épített a me* gyeszékhely Gorkij-lakótele- pén, s végrehajtott — több mint 16 millió forint értékben — egy kenyérgyári rekonstrukciót. Ezek és a kisebb jelentőségű munkák együttesen 11 millió 200 ezer forint nyereséget hoztak a vállalat kasszájába. Az elért eredmények jó alapot jelentenek a jövőre. A kollektíva —, melynek több mint fele törzsgárdatag — a ke1 > szorgalommal, elsőrangú szakértelemmel néz elébe a feladatoknak. Dr. Papócsi László miniszterhelyettes kifejezte azt az örömét, hogy nógrádi születésű létére szűkebb hazájában adhatja át a MÉM és a TOT oklevelét. A dolgozói kollektívát köszöntő szavak közt elmondta, hogy a jövőben még hatékonyabb módszerekkel kell törekedni a nyereségre: ez képezi a továbbfejlődés alapjait. Keresni kell a módjait a struktúra- váltásnak, korszerű technológiákat kell meghonosítani. A mezőgazdaságban az állattenyésztést és a kertészetet érdemes mennyiségileg is fejlesztenünk. Szarvasmarha-tenyésztésben a , veszteséges gazdálkodást mielőbb át kell „fordítani” a nyereséges pályára. Sok fáradozással, seregnyi leleménnyel jelentősen növelnünk kell az exportot. Konkrétan az Agrofilra utalván felhívta a vezetők és a kétkeziek figyelmét arra, hogy az idei árbevételi terv „visszafogását” tekintsék átmenetinek, ne törődjenek bele abba, hogy ez tartós tendencia legyen. j . i Az ünnepi alkalommal számos kitüntetést, elismerést, jutalmat adtak át. Kiváló Munkáért miniszteri dicséretet kapott Csizmadia Bertalan nehézgépkezelő. Nagy Károly művezető és Géczi Mihály kubikos. Kiváló termelő- szövetkezeti munkáért plakettet kapott Nádasdi András anyaggazdálkodási vezető és Pardy Lászlóné számviteli vezető. j Nógrádi gyáregységek a BNVf-n Színvonalas bedolgozás KÖPORC, HAGY, FOKGYEM, FORCUN, Gránit — sorakoznak a vállalatnevek, amelyelvnek nógrádi vonatkozása is van: a megyénkben gyáregységeik portékáit is kiállították a BNV-n. Kerámiakondenzátorokat is bemutat a Kőbányai Porcelángyár az A pavilonban: e híradástechnikai termékek egy részét a vállalat balassagyarmati kollektívája készíti. Mint Szepesi László mérnöküzletkötő elmondta: már kifejlesztették a monolitkondenzátorokat is, így szélesebb körű piaci igényeknek tehet eleget az egység. A balassagyarmatiak jó minőségű termékeket adnak ki a kezük- i bői, ezzel könnyítik a piaci munkát. A KŐPORC egyébként mintegy húsz országba exportál: Albániától az NDK- ig valamennyi .szocialista ország a partnerek listáján szerepel. Belföldi vevőik között az Orion, a Videoton, a MÁV említhető elsőként. „Az a tapasztalatunk a BNV-vel, hogy, akik itt megkeresnek minket, fél éven belül megrendeléssel is jelentkeznek nálunk” — utalt az üzleti partnerekre Szepesi László. Hosszú évek óta higanygőz- lámpákhoz készít előtéteket a Híradástechnikai Anyagok Gyárának romhányi gyáregysége. Fabi Zoltán műszercsoportvezető korábban huzamosabb időt töltött Romhány- ban, így a BNV-n szívesen válaszolt a nógrádi érdeklődésre. „Nyugat-Európába. beleértve Skandináviát is és a Közel-Keletre exportálunk leginkább. A romhányi termékek is kiváló minőségűek: megfelelnek mind a MEEI, mind a VDE előírásainak. A szakemberek jól alkalmazzák a külföldről vett technológiát.” Egy újdonság: a PUL- SATRON nevű gyógyítóberendezés is a BNV közönsége előtt áll az A pavilonban. Emellett nagy érdeklődést váltanak ki — a BRG-től a Medicorig több vállalatnál — a nyomtatott áramköri lapok, amelyekkel importot lehet pótolni — tudtuk meg Varga László értékesítési osztályvezetőtől. Sofita foglalat, kábelláb,’ lámpatükör, és még egy tucat termékhez van „köze” a diósjenőieknek: a VILLTESZ ottani telephelyén minden termékbe „bedolgoznak”. Horváth György műszaki osztály- vezető büszkén mutatta azokat a lámpatesteket, amelyeket a vadonatúj Ikarus bu-i szókra építenek rá: a szövetkezet frissen igazodik a nagyobb gyár megrendeléseihez, elősegítvén a magyar ipar külföldi sikereit. A 46- os pavilonban levő standon számosán megállnak az utcáról, járművekről ismerős préselt, fröccsöntött termékek előtt. De az üzletemberek is fölkeresik a standot: a vásár ideje alatt jelentett be újabb 67 millió forint értékű igényt az Ikarus. Ezenkívül az Autó- kerrel,'a Mogürttel is tárgyaltak a VILLTESZ-képviselők. (Folytatás a 2. oldalonJ j A választási gyűlés résztvevői Géczi Jánost hallgatják — kg <•*