Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-20 / 116. szám

I NŐGRÁD Ifalaszfasi nagygyűlés SaSgötarjönban A jelölő gyűlések befejezése után országszerte zajla­nak a választási gyűlések. Hétfőn Salgótarján is kiemel­kedő esemény színhelye lesz. A nógrádi megyeszékhelyen délután három órakor a József Attila Városi-Megyei Művelődési Központban tarta­nak választási nagygyűlést, amelynek Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára lesz az előadója. Tapasztalatcserén Pom-pom és Füles MicH Bábcsoportok találkozója A nógrád megyei úttörő- elnökség a művészeti szemlék keretében vasárnap rendezte meg az úttörő- és kisdobos- bábcsoportok megyei találko­zóját. A rendezvényre a vá­rosi, nagyközségi szemlék­ről kilenc csoport jutott to­vább. A találkozón részt ve­vő csoportok munkáját egy szakzsűri és egy gyermek­zsűri minősítette. Az idei szemlének kiemelt jelleget adott, hogy országos ver­senyre is sor kerül, melyet júniusban, Zánkán rendez­nek meg. A zsűri véleménye alapján a részt vevő csopor­tok a gyermekek életkorát jól tükröző darabokból válo­gattak. messzemenően érvé­nyesült a gyermeki játékos­ság és alkotókészség. A zsűri döntése alapján arany oklevél minősítésben részesült a salgótarjáni Pom­pom bábcsoport és a balas­sagyarmati Főnix bábcso­port. Továbbá három csoport ezüst oklevelet, három bronz oklevelet kapott. A gyermek­zsűri díja a salgótarjáni Pom-pom és a szécsényi Fü­les Mackó bábcsopoitoknak jutott. A részt vevő csoportok értékes hanglemezcsomagokat kaptak. A zsűri munkájában részt vett Séd Teréz, az Ama­tőr Bábosok Országos Taná­csának alelnöke, aki a talál­kozó után részletes szakmai értékelést adott, amely jól se­gítette a csoportvezetők ee irányú továbbképzését. A Balatonon Megszűnt az általános iiorgászali tilalom r Szombaton hajnaltól megszűnt az általános horgászati tilalom a Balatonon és annak vízrend­szerén. A MÉM korábbi állás- foglalása szerint a Balatonon nincs a pontyra faj szerinti tilalom, tehát szombattól itt ez a hal is fogható. Tilalom csupán a márnára és a nyolc­van centiméternél rövidebb harcsára van június 15-ig. Egyúttal megszűnt — és ok­tóber 15-i.g tart — a horgá­szat Időbeni korlátozása is, tehát éjszaka is horgászhat­nak a Balatonon. A többi hor- gáazrvizen a ponty tilalma nem szűnt meg:, a különböző egyesületi vizeken a helyi horgászati rend érvényes. (MTI) A múlt hét végén három­napos tiszántúli tapasztalat- cserén vett részt Salgótarján és körzete huszonkét iskola- igazgatója, óvodai és tanfel­ügyelője, valamint a városi tanács művelődési osztályá­nak dolgozója. A tanulmány­úton a délutáni, szabadidős­foglalkozások szervezéséről, a klubnapköziről, az iskola és közművelődés kapcsolatá­ról gyűjtöttek itthon is hasz­nosítható tapasztalatokat. Szolnokon foglalkozásokat néztek meg. Békéscsabán négy intézmény munkájával ismerkedtek. Tűzoltó-szakalegységek versenyeztek a megyei Úttörő Gárda- szemle keretében vasárnap a megyei tűzoltó-parancsnokság baglyasaljai gyakorlópályáján. A hét fiú- és három leány- csapat elméleti kérdések megoldásában, váltófutásban és kismotorfecskendő-szerelésben mérte össze tudását, ügyes­ségét. A legfelkészültebbeknek — a lányoknál és a fiúknál egyaránt — a zagyvarónai általános iskolások bizonyultak. Tíznapos banki felkészítő táborozás után ők képviselik me­gyénket az augusztusban Zánkán rendezendő országos Út­törő Gárda-szemlén. A tárgyalóteremből Halál a nádasban Tavaly április utolsó szom­batján délelőtt meg esett a hó. Igaz, hamar el is olvadt, de esett. A romhányi fiatalok azonban nem ijedtek meg az időjárás zordabbik arcától sem: megrendezték1 vetélke­dőjüket, amelyiknek egyik feladata az volt, hogy a Kók- hegyre kaptassanak fel a versenyzők. Ez volt az utolsó próba, ott fent aztán előkerült a szalonna, tüzet gyújtottak, ital is akadt: ünnepeltek a győztesek, s velük minden résztvevő. A mulatozók között ott volt Pusztai József segédmunkás is a feleségével. A fiatalem­ber a maga 32 évével nem tar­tozott a szívesen lát act ven­dégek közé, mert munkatársai tudták róla, ha iszik, nem le­het vele bírni Beszélték róla Romhányban — ahová Kan­táiról nemrégen költöztek —, hogy bizony részegen oda- odahajított asszonyának, aki ezt tagadta mindenki előtt. A kék foltok azonban árulkod­tak az otthoni csetepatékról. A tűz lobogott, a szalonna sült, az ital fogyott, a hangu­lat mindjobban emelkedett. Pusztai követelni kezdte fe­lesegétől a magukkal hozott bort, amit az asszony/ akkorra már szétkínált az ismerősök között. Ezen feldühödött a mind ittasabb férfi, meg is ütötte emiatt a feleséget. A veszekedés elcsitult. Áprilisban hamar sötétedik még, Pusztaiék is szedelőzköd- ni kezdtek, várta őket ott­hon kislányuk is. A házaspár jócskán felöntött a garatra, bizonytalanul indultak neki a meredek lejtőnek. Á he­gyen maradt társaság egyik tagja negyedórával később in­dult utánuk, de hamar utol­érte őket. Segített hát nekik, kivált az italhoz nem szokott asszonynak. Ezt a tanú vallot­ta: — A meredeken jöttünk lefelé, én támogattam az asz- szonyt, de még így is több­ször elestünk. Egyszer be­zuhantunk a szőlők közé a sötétben. A férje ekkor több­ször megütötte, leringyózta Emmát, engem meg erélyesen elküldött onnan. Amikor le­értem a vendéglőbe. akkor vettem észre, hogy véres a ru­hám. Pusztai így emlékszik az esetre. — Amikor a tanú elment, a feleségem megint elesett, én azért pofozgattam, hogy ma­gához térjen. Nem veszeked­tünk az asszonnyal és a tanút sem küldtem el, ment az ma­gától. R. I., a másik tanú ezt mondta: — Sötét Volt ugyan, de fel­ismertem a hangjukat. Pusz­taiét meg a feleségéét. Hallot­tuk. hogy az asszony jajgat, ebből gondoltam, hogy a fér­je veri. Még a hegy aljában is hallottuk. . . Pontosan már sohasem le­het megállapítani, hogy mi történt a sötétben a házaspár két tagja között. Többen hal­lották, hogy a férfi durván szidalmazta az asszonyt, má­sok emlékeztek Pusztainé kö­HÉTELÖ Naptár 1985. május *0., hétfő. Bernát napja. A Nap kel 5.01 — nyug­szik 20.20 órakor. A Hold kel 5.09 — nyugszik 21.15 órakor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1900. május 20-án született Szombathelyen, és Ő3 éves ko­rában, 1963-ban halt meg Pá­rizsban Major Frigyes bank- tisztviselő, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom katonája. Felhős, esős idő Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Változóan felhős idő várható, hosszabb napos időszakokkal. Eső, zivatar továbbra is bárhol előfordulhat. A nyugati, észak- nyugati szél időnként megélén­kül. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 19, 24 fok kö­zött. Lotlóiwereménvek A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 20. játékhéten 5 találatos szel­vény is volt. A lottóny©reményeik a nye­reményilleték levonása után a 'következők: 5 találatot 1 fogadó ért el. Nyereménye 2 134 129 forint. 4 találatos szelvénye 221 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 38 627 forint. 3 találata 11 921 fogadónak volt, nyereményük egyenként 448 forint. A 2 találatos szelvények száma 280 407, ezekre egyen­ként 24 forintot fizetnek. (MTI) Júniusi Iv-lotló „Mióta bevezettük a kö­telező mosdóhasználati dí­jat, sokan a vendégek kö­zül inkább kimennek a te­raszra” — panaszolta a hé­ten az egyik salgótarjáni kávéház vezetője. A ven­déglátósfórumon elhang­zott észrevételt — bar „kis- dolgokra” vonatkozott — nem becsülték le a szak­emberek, sőt komoly elem­zésnek vetették alá. „Nem hiszem, hogy a két forint miatt lenne ez — fejtegette az egyik rangos vendéglátós vezető —, mert ha valaki azon a másodosz­tályú helyen kifizet több mint harminc forintot egy pohár italra, az nem akad­hat fenn a mosdóhasználati díjon.” Érvelésében jelen van a vaslogika, mégis — úgy tűnik — az életben nem mindig a vaslogika ér­vényesül. Különösen a több mint harminc forin­tot érő ital bekortyintása után. A vendégek egy ré­sze, ha érzi, ki kell menni, a teraszra megy ki, S mindez azóta gyakorlat — az egyébként terjedelmes múltra visszatekintő „hi­vatalban” —, amióta beve­zették a kötelező dijat. Hogy mi nem okozza ezt a jelenséget, azt már tudjuk. Hogy mi okozza, azt még nem. De ennek tisztázása nem is feladata a vaslogikának. Csak a teen­dőt kell meghatározni, s ez sikerült is. A vaslogiká­nak megfelelően: vasrá­csot helyeznek el a kávé­házhoz vezető lépcső elé. így majd nem tudják meg­közelíteni a rendellenesen fölhasznált teraszt a — mint a rangos vezető íze­sen megfogalmazta — „simlisek”. A rendelkezés megszü­letett, hamarosan meg is valósul, s várhatólag meg­oldja e jellegzetes problé­mát. Mégis hasznos lehet­ne föltárni azt a döntési mechanizmust, amely alap­ján a „simlisek” a teraszt választják maguknak. Nem lehet kétséges, hogy alkalmankénti elhatározá­suk elvi alapon nyugszik. Hiszen aligha a „bélást” sajnálják a szorgalmas ta­karítónőtől (aki a szappant, papírt stb. ebből a beté­teiből fedezi). A pincérnők­nek föltehetőleg többet is adnak borravaló gyanánt. Hanem sokkal inkább ah­hoz az elvhez ragaszkod­nak, hogy amiért eddig sem fizettek, azért ezután sem fognak. Éveken — ki­nek évtizedeken — ói megszokott volt, hogy in­gyen és bérmentve, tetszés szerint állíthatták helyre testük vízháztartásának egyensúlyát. Most még ezért is fizetni? Azt már nem! Hiába, hogy csak jel­képes összegről van szó. Az elvhez megalkuvás nélkül tartani kell magunkat. Hi­szen hogyan néznénk majd a mosdó tükrébe?... Akad­nak persze, akikre nem a megszokotthoz való kon­zervatív ragaszkodás a jellemző. Ök egyszerűen azt vallják, hogy amit kapnak, azért fizetnek, amit kiad­nak, azért nem hajlandók még fizetni is... És még ki tudja, milyen indok le­hetséges. .. Tanulság, hogy merőben igaz az, amit a rangos ven­déglátós vezető a kocsmák védelmében mondott. Mint szakszerűen megfogalmaz­ta: kocsmákra szükség van, de nem a város központi területein. Ezek a „hivata­lok” ugyanis sajátos ven­dégkörüket „lekötik”. Hiá­nyukban a vendégkör más „intézményekben” nézne utána a keresletéhez szük­séges kínálatnak. S ki tudja, mi lenne annak a folyománya... Molnár Pál A Sportfogadási és Lottó '• Igazgatóság júniusra tv-lottó- szelvényt hoz forgalomba. A tv-lottó a júniusi előfizeté­ses szelvényeken —, amelyek már kaphatók — is szerepel; a számtáblás szelvények áru­sítása május 27-én kezdődik. A szelvények beérkezési ha­tárideje június 15-én, szom­baton déli 12 óra. A számsorsolást június 18- án tartják, a húzást a tele­vízió és a rádió is közvetíti. A jutalomsorsoláson, június 25-én összesen 501 nyeremény jut a szerencséseknek. A fő­nyeremény egy személygépko­csi, amelyet a nyertes öt kü­lönböző típus közül választ­hat ki. (MTI) — Nógrád és Diósjenő köz­ségekben két évvel ezelőtt kezdték meg a fizetővendég­szolgálat kiépítését, jelenleg nyolc családnál 25—30 ven­dég elhelyezésére van lehető­ség. Az idegenforgalmi sze­zonban természetesen ez ke­vés, az elhelyezés gondjain a Nógrád megyei Idegenforgal­mi Hivatal Diósjenőn üze­meltetett 350 férőhelyes kem­pingje segít hírek — Kommunista műszakon vett részt szombaton a Nóg­rád megyei Állami Építőipari Vállalat nyolcszáz dolgozója. A munka ellenértékét a vál­lalat saját üdülőinek támo­gatására fordítja. — A „Koncert” fúvószene­kar vasárnap tartotta bemu­tatkozó hangversenyét a sal­gótarjáni József Attila Városi- Megyei Művelődési Központ színháztermében. — Láncfűrész értékesítésé­re eseti export-import jogot kapott ez év végéig a Salgó­tarjáni Kohászati Üzemek és jelenleg a fővárosban export­irodát szerveznek, amely a gyár hagyományos termékei" nek kivitelével is foglalkozik. nyörgésére: „Ne hagyj itt, mert meghalok!” Az bizonyos, hogy Pusztai egyedül jelent meg otthon, szinte önkívületi állapotban és azt kiáltotta: „Megöltem a feleségem”, majd azt, hogy „Mentsétek meg a drága feleségemet”. Ekkor mentek el ismerősök megke­resni az asszonyt, akit meg is találtak véresen, összeverve a Lókos-patak partján, a ná­dasban. Azonnal meleg helyre vitték, kihívták az orvost, ő azonban már csak a halál be­álltát tudta megállapítani. Az orvosszakértők véleménye szerint a halált az elszenve­dett sérülések, a keringés és a légzés ' összeomlása, és az elfogyasztott ital együttesen okozták. A sérülések tomoa tárgytól, közepes erővel mért ütések nyomán keletkezhettek. A Nógrád Megyei Bíróság Pusztai Józsefet bűnösnek ta­lálta halált okozó testi sértés bűntettében, amiért. 3 évi es 6 hónapi börtönbüntetésre ítél­ték, egyben elrendelték kény­szergyógyítását is. A vádlott és védője a tény­állás téves megállapítása mi­att és fölmentés végett föl- lebbezett. Pusztai ügyét a Legfelsőbb Bíróság tárgyalja majd. — h. — — Bér községben megkez­dődött a villamos hálózat fel­újítása. A több mint nyolc- százezer forint értékű mun­ka során átépítik a transz­formátorállomást és bojlerek, hőtárolós kályhák bekapcso­lásához központi vezérlőszá­lat alakítanak ki. — A középtávú tervben eredetileg tervezett összegnél 38 százalékkal többet költöt­tek fejlesztésre Bátonytere- nvén. A komplex felügyeleti ellenőrzés tapasztalatai sze­rint ehhez hozzájárult az is, hogy a nagyközségi tanács si­keresen vett részt a megyei tanács által meghirdetett pá­lyázatokon. i Károkat okozott a zivatar Károkat okozott a szomba­ti égiháború Nógrád megyé­ben. A villámcsapások átme­neti zavart okoztak az áram­szolgáltatásban Ráróspusz- ta—Mihálygerge és Pásztó térségében. Néhány kisebb településen, így például Kis­ecseten, Kozárdon és másutt hosszabb-rövidebb ideig tartó áramszünetek voltak. A leg­súlyosabb kárt a villámcsapá­sok a salgótarjáni sík-, üveggyár elektromos be­rendezéseiben okozták, ami háromórás áramszünetet idé­zett elő. A kár helyreál­lításáig a gyár saját áram­fejlesztő telepe szolgáltatta az üzemmenet fenntartásá­hoz szükséges minimális ener­giát. Riasztották szombaton a tűzoltóságot is a felhőszaka­dás után. A salgótarjáni Sal- gó úton elöntött egy lakást a latyak. A Pintér-telepen egy pincelakósba zúdult be az esőié: hatvanöt köbméter vizet kellett kiszivattyúzni; egy ötvözetgyár úti lakásból nyolc köbméter vizet emelt ki a tűzoltóautó szivattyúja. u 596 NOGKÄD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő. A'INCZF, ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nőgrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér Telefon: 12-542. Tel*:: 229 109. Irányitószám: 3101.. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesitöknél, 9 Posta hírlapuzleteifcen és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI* Budapest V., József nádor tér-1. 1900. közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KHl *15—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 12» (print, egy évre: 516 forint. Előállítja, a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, BIOI Salgótarján, ftttócz Imre tér i. Pí.-.i Jí. Felelős vezető; KE E* MEN igazg-ato* UH ISSN 0133-1558 1 Kisiparosok béketalálkozója venedik évfordulójáról. A nap további részében kulturális és sportesemények zajlottak. A találkozón Nógrád megye kisiparosait ötvenen képvisel­ték. Nógrád és Heves megye . kisiparosai béketalálkozót . tartottak szombaton Felső- tárkányban. A résztvevők megemlékeztek a fasizmus fe- i lett aratott győzelem negy­Kimennek a ieraszra

Next

/
Thumbnails
Contents