Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-20 / 116. szám

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS GYÁSZJELENTÉS Hálás szívvel köszönjük a gyógyszerész kollégáknak és szomszédainknak, akik szere­tett halottunk, DB. MONOKI FERENC ny. onkológus főorvos súlyos betegségében önzetlen segítséget nyújtottak, azok­nak az orvosoknak és nővé­reknek, akik hivatásuk ma­gaslatán állva, a lehetetlent is megpróbálták, továbbá mindazon barátainknak és tisztelőinknek, akik temetésén megjelentek, soraikkal vigasz­taltak és részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSAL AD * Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett ha­lottunk, MOLNÁR JÓZSEF (vadaskerti) temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot helyez­tek, és fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÄD Szécsénybcn az óvodai be­iratkozás 1985. május 20-tól május 24-ig lesz. Naponta 8—17 óráig a Magyar úti óvo­dában. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat felvételi bildet — ÁCS — KŐMŰVES — SZERKEZET­LAKATOS — KAROSSZÉRIA- LAKATOS — AUTÓSZERELŐ — KUBIKOS szakmákban. Jelentkezni lehet a válla­lat munkaügyi és bérosz­tályán, Salgótarján, Mun­kás u 8. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. OLÁH GÉZANÉ (Gizi néni) 78 éves korában elhunyt. Te­metése május 21-én, kedden, 15 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ÁRAMSZÜNET Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy feszültségmentes háló­zat és berendezéseinek kar­bantartása miatt az alábbi időpontokban és helyeken tesznek kikapcsolások: Május 27—31-ig, 7—17 órá­ig Palotás, Pajta-puszta, Hé­halom. Erdőtarcsa. Május 27-én, 7—17 óráig Szécsény községben helyen­ként. Május 28-án, 7—17 óráig Benczúrfalva, Szécsény felfalu, Endrcfalva tsz, téglagyár, szennyderitő. Május 29-én. 7—17 óráig Endrefalva, Piiiny. Május 30-án, 7—17 óráig Alsótold, Felsőtold, Cserhátr szentiván, Bokor, Kutasó. Május 31-én, 7—17 óráig Felsőtold tsz, Garáb. Az érintett területen kér­jük fogyasztóink türelmét. A felsorolt községek, köz­igazgatási területeit érinti a feszültségmentesítés, beleért­ve tsz-eket. állami gazdasá­gokat és egyéb üzemeket, in­tézményeket. A Nógrád megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat (Salgótarján, Rákóczi út 194.) azonnali belépéssel felvesz konfekció- és méter-lakás­textil szakmában, bolti gyakorlattal rendelkező ÁRUFORGALMI ELŐADÓT Követelmény: szakirányú felsőfokú, vagy középfokú végzettség. Jelentkezés szakmai önélet­rajz benyújtásával — sze­mélyesen, vagy írásban — 1985. május 25-ig a válla­lat személyzeti vezetőjénél. A GALGAMENTI ÁFÉSZ, MAGYARNÁNDOR 1985. július 1-től ötéves időtartamra szerződéses üzemeltetésre felkínálja az alábbi üzleteket. 4. ßZ. Vegyesbolt Debercsény 6. sz. Élelmiszerbolt Mohora, Petőfi u. 97, 7. sz. Vegyesbolt Cserhát.haláp 9. sz. Húsbolt Cserhátsurány 14. sz. Vegyesbolt Szandaváral.ja 16. sz. Vegyesbolt Bércéi, Tabán út 18. sz. Zöldségbolt Bércéi 19. sz. Húsbolt Bércéi 21. sz. Gázcseretelep Bércéi 24. sz. Gázcseretelep Bércéi 27. sz. Élelmiszerbolt Nógrádkövesd, Kossuth u. 59. 28. sz. Vegyesbolt Nógrádkövesd, Kossuth u. 35. 29. sz. Húsbolt Nógrádkövesd 30. sz. Gázcseretelep Széc sénke 35. sz. Élelmiszerbolt Bércéi, Petőfi t*. 5. 39. sz. Vegyesbolt Szécsénke Pályázatokat 1985. június 14-ig fogadunk el, melyet a szö­vetkezet központjába kell két példányban benyújtani. Versenytárgyalás: 1985. június 20-án, délelőtt 10 órakor az áfész központi iroda (Magyarnándor, Fő út 19). MINDEN MAGÁNAUTŐS IGÉNYBE VEHETI díjtalan fényszóró-beállítás az autóklub balassagyarmati szervezete és a Balassagyarmati Közlekedésbiztonsági Tanács tavaszi akciója Balassagyarmaton május 22-én 8—19 óráig a kórház előtti parkolóban. A fényszóró-beállítás ideje alatt a helyszínen lehetőség van az autóklubba való kedvezményes belépésre. Belépési díj: 250 Ft, kedvezmény 50 Ft. Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhely­gyár felvételre keres kereskedelmi, közgazdasági, anyaggazdálkodási, pénzügyi és számviteli területre, — FŐOSZTÁLYVEZETŐI, — OSZTÁLYVEZETŐI munkakör betöltésére szakirányú, felsőfokú végzettséggel, megfelelő gyakorlattal rendelkező szakembereket, kiemelt fizetéssel. Jelentkezéseket a szem-szoc. igh.-hez kérjük eljuttatni (3100 Salgótarján, Rákóczi út 101—103. Tel.: 12-507.) Az ÜM 0i. Salgótarjáni Öblösüveggyár (Hajek R. u. 1.) Szakirányú közép-, vagy felsőfokú iskolai végzett­séggel, valamint gyakorlat­tal rendelkezőket felvesz árkalkuláíori munkakörbe.-V. A SALGÓTARJÁNI LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZ ÜJ BÚTORA. A 24 darabos lakószoba elemeiből változatos, Jelentkezni lehet a gyár személyzeti osztályán. Telefon: 14-457 Értesítem kedves megren­delőimet, hogy SlRKÖÜZEMEM TOVÁBBRA IS ÜZEMEL. Márvány és gránit sírkö­vek rövid szállítási határ­idővel megrendelhetők. Várom kedves megrende­lőimet. Deák Józsefné, Sal­gótarján, Schönherz Z. u. 15. (Rendelőintézettel szem bért.) URH RÁDIÓTELEFON-, CB-RÄDIÖ-, DISZPÉCSER-, TV KÖZPONTI ANTENNA­hálózatok szerelése, felújí­tása. Készülék javítás, -karbantartás. Érintésvédelmi mérések. f A V H í R GM 3100 Salgótarján Kercseg út 40.------------------­-------------------------­több funkciót betöltő szekrénysor állítható össze. Az „L” alakú polcok felhasználásával, sarokelem képezhető ki a svédfalba A „T” alakú polc térelválasztó szerepet betöltő elem rendszer kialakítását teszi lehetővé. Kérjük, tekintse meg II. emeleti bemutatónkban! Szállítást rövid határidőre vállaljuk. Előjegyzés 20 százalék előleg befizetésével. OTP-re is kapható! íU>1M)IIUU>ETÍLSEK MŰSZAKIVAL el­látott kerti traktor, pótkocsival eladó. Bakos Attila. Dorog- háza, Lenin út 103. TI-S Trabant eladó. Érdeklődni: egész nap. Salgótarján, 10-093 telefonon. SKODA Cupé új motorral eladó. Sal­gótarján, Schuver Ferenc út 35. 16 órá­tól. ETZ 250-es kitűnő állapotban eladó. Cím: a 10-977-es te­lefonon. 850-ES Fiat friss műszakival eladó. Cím: a 10-977-es tele­fonon. JAWA 50 cm3-es új állapotban eladó. Cím: 10-977 telefonon. CZ 350-es motor- kerékpár, 1988-ig ér­vényes műszakival eladó. Érdeklődni: Zagyvapálfalva, Zöld­fa út B/l. fsz. 4. 15 órától. DACIA kevés kilo­méterrel eladó. Te­lefon: Salgótarján, 10-682, délután. ROBl'R 3000-és friss műszaki vizsgával el­adó. Érdeklődni: Kiss János, Pásztó, Muzsla út 5. 16 órá­tól. UY Skoda 100-as sürgősen eladó. Irányár: 35 000 Ft. Érdeklődni: Pásztó, Kiss utca 10. OX-ES CZ 350-es motorkerékpár el­adó. Érdeklődni le­bet: Fra rívó József, Szirák, Petőfi u. 32. VOLKSWAGEN K 70-es. megkímélt ál­lapotban eladó. Tele­fon: Salgótarján. 15-947. PA-S frsz. Lada V>no-as szeméivrf^D- koesi eladó. Érdek­lődni: Kozma Tstván, Csitár, Kossuth u. TRABANT olcsón eladó. Nagylóc, Kos­suth u. 4. Érdeklőd­ni: 15 óra után. ROBUR tehergép­kocsi jó állapotban levő, októberig vizs­gáztatva, Salgótar­ján, Kemerovo krt. E/14. sz. alatt eladó. Érdeklődni: hétköz­nap 17 órától, vasár­nap egész nap, a 15-220-as telefonszá­mon. 3 éves, 2000 km-t futott Trabant eladó. Pásztó, Attila út 4. Telefon: Pásztó 54. 1200-AS Zsiguli 7 éves eladó. Mátrano- vák, Bányatelep, Akácfa u. 6. KITŰNŐ állapotban levő ZM-es, 1200-as Lada eladó. ICarancs- alja. Szabadság út 71. SKODA mikrobusz 8 személyes, 3 éves vizsgával igényesnek eladó. Megtekinthető: Salgótarján. Damja­nich út 61/A. Autó­szerelő. 17 órától. KÉTÉVES, jó álla­potban levő TS 125 típusú MZ motorke­rékpár sürgősen el­adó. Salgótarján, Liszt Ferenc út 5. (Forgács) Jö állapotban levő ZS rendszámú 1200-as Lada eladó. Érdek­lődni: Salgótarján. 13-863-as telefonon, 15 órától. 3 és fél szobás, össz­komfortos családi ház eladó. OTP-lakást beszámítok. Érdek­lődni: 725-ÖS' telefo­non. vagy személye­sen 6 óra után, Ba­lassagyarmat, Honti út 45. DUNAKESZIN el­adó 2 és fél szoba -f- ebédlő gardrobos, er- kélyes, Dunára né­ző. összkomfortos, szövetkezeti lakás. 800 000 Ft 4- OTP. Ér­deklődni: naponta 18 órától. Cím: Weigl István 2120 Dunake­szi, Barátság út 5. 3. em. 21. IRODAHÁZNAK, vendéglátóiparnak, kisiparnak, össze- költözőknek alkal­mas, 1. emeletes, központi fűtéses, 11 helyiségből álló (mind külön bejáratú) -f mellékhelyiségek, ál­lattartásra is alkal­mas, kertes, családi ház eladó. Salgótar­ján, Idegér, Bereczki Máté út 21. (5-ös busz, 3. megálló). SALGÓTARJÁN központjában há­romszobás, központi fűtéses, szövetkeze­ti öröklakás azonna­li beköltözéssel el­adó. Érdeklődni: mindennap 17 órától, szombat, vasárnap egész nap. Salgótar­ján, Lovász József út 1. V/43. KISKUNMADARAS központjában, Berek- és Tiszaörs-fürdőtől 5—5 km-re, 3 szobás lakás, 900 négyszög- öles közművesített telekkel, jutányos áron eladó. Cím: Jobbágy Tgnác, Ti- szaörs, Rákóczi u. 57. SOMLYÓN szép ki­vitelű, 4x4-es belmé- retű hétvégi faház, szétszedhető és el­szállítható, eladó. Ér­deklődni : Salgótar­ján, 10-977 telefonon. ELADÓ háromszo­bás. központi fűtéses családi ház mellék­helyiségekkel. Ka­zár, Rákóczi út 15. Érdeklődni: a hely­színen. KOMFORTOS hé1­végi ház a somoskői elágazónál. busz­megálló mellett, gyü­mölcsössel' ,e!adó. Sal­gótarján. Aranv Já­nos út 21. VITT 8. szécsEnyrű’n há­rom és fél szobás csa­ládi ház garázzsal, összkomfortosán és 300 nég-'-szöeöi te»! ot-"- kel e’adó. Pmt»5*' S. út 90. Érdeklődni: Nográd’dpek, Arany J. út 13. BEFEJEZÉS élőt* áHó halvám ház el- n^ó Rpicnfariánhan a Tó'=f,'artdnál. rVm: a NdiCRÁD-kíadóban, telefon: 10-977/14. KETTŐ és fél szo­bás, garázsos, szö- yetjeideti lakai „ el­adó. ' Salgótarján Kercseg úton. Ér­deklődni: 11-326 te­lefonon, 19 órától. KERTES, csal-' náz, beépíthető kert­résszel eladó Szé­csény, Lenin út 3. sz. alatt, az autó- buszmegállónál. Ér­deklődni lehet: hely­ben, mindennap, 16— 20 óráig. TAR, Akácfa út 1. sz. alatt kétszoba, konyha, spájz, fürdő­szobának kialakítható helyiség, pince, ga­rázs, 280 négyszögöles kerttel eladó. ELADÓ 1 szoba, konyha, fürdőszobás, kertes lakásrész be­költözhetően. Salgó­tarján, Damjanich u. 16. (Rokkant-telep.) BUDAPESTTŐL 60 km-re, Kálión í)9rn2 lakóalap-területű csa­ládi házas ingatlan 300 négyszögöles te­lekkel teljesen új ál­lapotban eladó. Kész­pénz -f- OTP-aiváila- lás. Esetleg Pest kör­nyéki, új állapotú házasingatlanra cse­rélhető. értékmeg­egyezéssel. Jeli ge: Tavaszi megoldás. Cím: a takarékszö­vetkezetnél. Balas­sagyarmaton. KÉTSZOBÁS csa­ládi ház 300 négyszö­göl kerttel Karan os- kesziben eladó. Ér­deklődni: Karancske- szi. Szabadság út 10. GARÁZS eladó Zagyvapálfalva. fel­ső temetői garázs­soron. Érdeklődni le­nét: minden délután 14-380 telefonszámon. Adminisztrációs vezetőt felvesz: nagykereskedelmi vállalat, közép­fokú vagy felső­fokú végzettség­gel. Érdeklődni lehet: 12-346 te­lefonszámon. 40XH0X25 cm mé­retű salakblokk gyártására be­dolgozókat kere­sünk. Az anyagot helyszínre szál­lítjuk. A gyártás­hoz gépeket biz­tosítunk. A be­dolgozók részére költségtérítévSt fi­zetünk. Jelent­kezés: Jobbágyi, Felszabadulás út 1.01. sz, alatt, a munkaügyi cso­portvezetőnél. A Salgótarjáni In­gatlankezelő Vál­lalat felvételre ke­res — normás- tel­jesítmény­elszámoió, —■ könyvelő. — gazdálkodási ügyintéző. — lakáscsere- előadó, — utókalkulátor, — fűtés műszaki előkészítő, — számviteli vezető és — villanyszerelő, — kőműves, — lakatos, — vízvezeték- szerelő szak­munkásokat, valamint — gépkocsi­rakodót és — férfi segéd­munkásokat. Fizetés kollektív szerződés szerint kiemelt bértéte­lekkel. évenkénti jutalmazással, egyéb szociális juttatásokkal. Munkahelyek csak s város területén. Jelentkezni lehet a vállalat munka­ügyi osztályán, Salgótarján, Baj- csy-Zs. út 40. sz. COMMODORE—20, adattárolóval. vám­kezelten eladó. Nagy­lóc, Ady út 19. 1 hold lucernás el­adó. Szécsény, Pető­fi út 10. Juhász. HŐTÁROLÓS káíy^ ha 3,15 és 6 kW-os eladók. Zagyvaoál- fálva, Hősök út 37. STÍL kontra mo­torfűrész eladó. Sal­gótarján. Erdész út 20. (Károlyi). 600-AS önjáró sza­lagfűrész. stílre át­alakított erdei fűrész, hegesztótrafó és laphegesztő eladó. Salgótarján, Idegér, Bereczki Máté u. 21. (5-ös busz, 3. meg­állójánál.) 3 db lemezradiátor szelepekkel eladó. Te­lefon : Salgótarján, 11-094. Használt gumik vétele. Személy- és teher-gk.-ra min­denféle méret­ben. Balassagyar­mat, Honti út 21. FIGYELEM! Futózottgumi-el- adás, szerelés, eentírozás, minden szgk.-típusra. Ba­lassagyarmat, Rá­kóczi út ISO. sz. Nyitva: de. 10-től du. 18 óráig. 46 éves. 170 cm ma­gas. saját lakással rendelkező, elva:t férfi megismerkedne hozzáillő. özvegy vagy elvált asszony­nyal házasság célj - ból. ,,Aki hozzáköl­tözne 114118*’ jeligére a salgótarjáni hirde­tőbe. B E S ZTERCE-lakó­telepen kiadó két­szobás, gázfűtéses lakás vállalatnak is. Érdeklődni: Salgó­tarján, Kilián krt. 28. _________ 3 2 éves, 165 cm magas. barna hajú, lakással rendelkező szakmunkás fiatal­ember megismer­kedne korban hozzá­illő hölggyel, házas­ság céljából. Levele­ket: ,,Májusi talál­kozás” jeligére a kiadóba kérek. BOG A"csov há­romszobás lakás üdü­lés céljára kiadó. (Komfortos.! Fr-rj«ir, lődni: Kiss János, Pásztó, Muzsla út t.

Next

/
Thumbnails
Contents