Nógrád, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-10 / 83. szám

I

Micsoda banda!

Megbélyegzett vezetőség — klubba zártan

„Gyere velem Csikágóba!"

Egy ilyen invitálásnak aligha lehet ellenállni, még akkor $em, ha a megszólított pontosan tudja, hogy a nevezett település nem az egyesült államokbeli nagyváros, hanem egy kis magyar városrész, amely történetesen Salgótarján egyik peremkerületében — Zagyvapálfalván — található. Hogy mi a hasonlóság az amerikai Chicago és a tarjáni Csikágó között, azt fedje jótékony homály, mindenesetre tény, hogy « Hársfa utat és környékét a rendőri szervek is így emlegetik. ..

Mezei Istvánnak, a városi-megyei művelődési központ munkatársának mégsem kellett megindokolnom, hogy miért fogadtam el kapásból meghívását. Feltehetően ő is ugyanazért vállalta el annak az itt levő művelődési intézménynek a hálózati felügyeletét, amelynek most eppen a társadalmi vezetőségi ülésére várták...

Filmjegyzet

Y E R M A

A Déryné Kultúrotthon épü- Jelét^nem nehéz megtalálni a ' Hársfa3úton. Bejáratát annál ískább. Egyik bejárata ugyanis ma egy kocsmába nyílik. Egykor ez volt a főbejárat, talán ezért is nagyobb itt a forgalom. Mi azonban rátalálunk a helyes útra, jóllehet egy illuminált kocsmai törzsvendég óva int; „Oda veszélyes bemerészkedni.”

Mi tagadás, a ma is köz- művelődési célokat szolgáló klubrészbe vezető folyosó elég barátságtalan, falai gyakori beázásról tanúskodnak, lyia- ga a klubrész mára két — egyenként alig húsz négyzet- méternyi — helyiségre zsugorodott. Berendezése enyhén szólva puritán. Az egyik helyiségben néhány kocsmai asztal, hozzá tartozó székekkel, egy páncélszekrény, játékokkal teli, no és tévé az állványon, meg egy kazettás magnó, hangerősítő tartozékokkal. A másik teremben (a két helyiség között nincs ajtó) ro- »oga biliárdasztal terpeszkedik középen, s mert a játékhoz hely kell. jószerével már csak egy ruhafogas fér el itt. A falak rideg színéről jobb nem beszélni, a padlóról viszont muszáj. Az ugyanis olajos. Valaha ez volt a „módi”, ma viszont olybá tűnik, hogy büdös és koszos. A lényeg persze nem ez, hanem a tartalom, hogy tudniillik, mit tesznek-vesznek itt esténként a klubtagok.

Erre remélünk választ a társadalmi vezetőségtől, amely röpke fél órával időre történt érkezésünk után testületileg a székekre huppan. Vagy két tucat fiatal, ünneplőruhában. A legfiatalabbat tizenhárom, a rangidőst huszonöt évesnek saccolja a vendég. Velük szemben most feláll helyéről az intézmény igazgatója: egy alacsony termetű, szőke hajú, szelíd tekintetű, huszonéves fiatalasszony, Varga Gvuláné. Csendet int és csend lesz. A társadalmi vezetőség biztató mosolyt küld a hivatalos

Kórházmúzeum

r Ä közelmúltban a grú- ziai Vardzijában kórházmúzeumot létesítettek egy •— régészek által feltárt — középkori barlangvárosban. A várost a régészek szerint, közel 50 éven át építették, s a legnagyobb kiterjedését Tamara uralkodása idején (1184—1213) érte el. Az ásatások során a gyógyháznak nevezett barlangból ficamok és csonttörések gyógyítására

használt eszközök is előkerültek. A barlang kőpadlójába vájt 14 mélyedés, valamikor gyógyszerek keverésére szolgált. A régészek e mélyedések falából mintákat vettek, s azok vegyelemzése során kiderült, hogy a gyógyszerek előállításához a középkori grúz orvosok egyebek között cinket, vasat, kén- és rézvegyületeket is használtak.

„— Merre van a mozi-mese?”

NÖGRÁD = 1985. április 10-, szerda

hangvételhez itt nem szokott

népművelő felé.

Nem nehéz kitalálni, hogy a társadalmi vezetőség itt > azonos a mindenkori klubtagsággal, a klubtagság pedig — többé-kevésbé — a jelenlevő fiatalokkal. És máris érthető a népművelő lámpaláza, hiszen intézményében a lakóterületen élő valamennyi korosztálynak otthont kellene találnia. A vezetőségi ülés napirendjén is ez szerepel; miért nem jönnek be mások a klubba?

Költőinek tetszik a kérdés, aztán valaki elunja a csendet: „Miért-miért? Hát mert azt hiszik, hogy ide csak balhézó cigányok járnak!”

Szikrát vet az őszinteség, de a - keserűséget persze kacagás leplezi. Szót szó követ, s mind tisztább lesz a kép; előítélet tart távol másokat a helytől. Előítélet, amely nem is egészen alaptalan. A nagyszerű csak az, hogy erről is a srácok vallanak, felemlítve néhány emlékezetes pofont. Meg hát az is tudott, hogy még a fenntartás nélkül szeretett és vezetőnek elfogadott népművelőtől is lopott valaki egy százast a múltkorában.

„Az ördögbe is, hisz’ épp az a baj, hogy betéved ide egy-két ...., már hogyne kelne akkor újra és újra rossz hírünk!” — véli az egyik hangadó, majd hozzáteszi, így azután érthető, ami legutóbb történt, hogy amikor betörtek egy közeli lakásba, közöttük is keresték a tettest, és „meghívták” a rendőrségre az egész társadalmi vezetőséget.

Zavarban van a népművelő, hiszen ő tudja, hogy a jelenlevők nem olyan gyerekek. A fél év során — amióta itt van — elégszer volt alkalma megtapasztalnia, hogy a börtönből szabadult garázdára ma éppúgy számíthat, mint a kezdettől segítőkész helyi diszkósra. És talán már azt is tudja, hogy még milyen lehetőség rejtezik ebben a sokszor csak melegedni betérő klubtagságban. De honnan tudhatná, mit gondol a vendég, látják-e ők is, hogy igazából milyen ez a „banda”?!

De vajon elég-e, ha csak egy-két „vendég” ébred rá újra arra, hogy nincs elveszett, osak veszni hagyott, megbélyegzett banda?!

— pintér —

A magyar filmeseknek mindig jó érzékűik volt a szép filmek készítéséhez. A világ bármely tájára vetődve talán éppen ez a képességük segítette őket sikerhez. Napjainkban C^yöngyössy Imre és Kabay Barna rendezői „duettje” igyekszik tudatosan és következetesen folytatni ezt a hagyományt. Éppen csak azzal a különbséggel, hogy ők rendkívül körültekintően

ügyelnek egy-egy filmjük mindenoldalú szépségére. Gondoljunk a 74 éves Verus néniről forgatott Két elhatározás, vagy a nemrég Oscar-díj- ra is niominált Jób lázadása című alkotásaikra. Nyilvánvaló, hogy a rendezőpáros már a témavállasztás során nagy gondot fordít a történetek esztétikai értelemben vett szépségére. Hiszen egy magányosan élő becsületben megöregedett parasztasszony két elhatározása, hogy mielőtt lezárná életét, meglátogassa Londonban élő fiát és újratelepítse szőlőjét, valóban tisztéletreméltóan szép történet. Mind ahogyan nem kevésbé az a Jób lázadása sem, amely egy falusi, tisztességes, ám gyermektelen zsidócsalád- ról szól, akik a második világháborús üldöztetésüket és végzetüket megérezve gondoskodnak saját emberségük és szerény vagyonkájuk továbbadásáról. Teszik ezt oly módon, hogy egy intézeti vadó- cot, egy árva. de keresztény kisfiút fogadnak örökbe, akit saját gyermekükként tanítgat- nak az életre —, miközben ők maguk a halálra készülnek. A filmekben a tartalom és a forma kényes egyensúlya még megvan.

Legújabb filmjük története szintén a szép kategóriáját ostromolja, mi több már akkor megvalósította ezt az eszményt, amikor a film még nem is volt. Ugyanis a magyar—NSZK koprodukcióban készült alkotás alapját képező Federico Garcia Lorca hasonló című drámáját 1943-ban mutatták be színházban. Lorca drámájának és az abból készült filmnek szeretném az összehasonlítását elkerülni. Egyrészt, mert alapvetően csak a történet azonos (a filmben még néhány újabb szereplővel is kiegészül), és nem az eredeti műből és filmbeli másából sugárzó feszültség, élményvilág. Másrészt, mert — közeli rokonságúik ellenére — más-más művészi

ágról van szó és képtelenség olyasmit számon kérni az egyiktől, ami a másiknak sajátja.

A cselekvés középpontjában álló Yerma drámája, hogy hiába sóvárog gyermek után, férje Juan képtelen ezt a vá- rvát teljesíteni. Az asszonyt annyira nyomasztja termékte- lenségének súlya, hogy kétségbeesett helyzetekbe menekülve próbál kiutat keresni, ám erre ebben a környezetben nincs reális esélye.

A történet már eleve jelzi, hogy alkalom nyílik nemcsak drámai hatású, de egyben fel- emelően szép eszmék kifejezésére is. Ez viszont borzasztóan hitetlenül jelenik meg a filmben. Hiába a nemes veretű alapanyag és olyan általános emberi problémák, mint az egyenjogúság, ami nemcsak férfi és nő között, de ember és ember között is hiányzik. Hasonlóképpen csak felületesen képes érzékeltetni a film azt a szokások és előítéletek által behatárolt életteret, amely kétségbe vonja a nő legalapvetőbb jogát is, a termékenység, az anyaság jogát. Yerma hiába küzd önmagáért és férjéért, szerelmük beteljesületlenül foszlik semmivé és torkollik tragédiába. A lor- cai mondanivaló lényegét pedig már nem is kérem számon. A film ugyanis képtelen olyan mélységekig eljutni — a nézőt eljuttatni —, hogy a szabadságra, a virágzó termékenységre vágyódást érzékeltesse. Mint az a korabeli Spanyolország, amely saját korlátái miatt az értelmes emberi cselekvéstől is meg volt fosztva.

Gyöngyössy Imre és Kabay Barna ezúttal elvesztette egvensűlyérzékét és a tartalom helyett a forma került előtérbe. Rabul estek az an- dalúz táj valóban lenyűgözően szép látványának és úgy tűnik mintha a felületes turista lelkesedése hajtaná őket. Akik ipiután megérkeztek külföldi útjukról, kiválogatják legszebb diáikat és most megmutatlak összes rokonaiknak, ismerőseiknek. A kének valóban szépen sikerültek.

Bodnár Mihály l1

aiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiintiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiviiviiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiitiiiiiiiíKMMiiiiMti»

Intézmény Senior védjeggyel

Művelődés társbérletben

Nem sokban különbözik a Váci Kötöttárugyár kazári gyáregységének művelődési élete sem más ipari vállalatokétól, intézményekétől. A dolgozóknak itt is gondot jelent az anyagiak előteremtése, a munkaidőn túli elfoglaltság, egyszóval nem sok idő marad itt sem a tartalmas szabadidő-eltöltési formák megtalálására, kihasználására.

Mégis, van valami, ami mássá teszi a kazáriak és a gyáregység dolgozóinak a művelődését. Ami nemcsak a szűkebb értelemben vett munkahelyi kulturális lehetőségeket hivatott szélesíteni, hanem egyúttal a lakóterületét

is.

A Senior védjegyet — a Váci Kötöttárugyár márkajelzését — viselő művelődési ház.

Ez az intézmény ugyanis egyike azoknak a — megyénkben kisszámú — szak- szervezeti fenntartású művelődési házaknak, amely nemcsak a szűkén vett „munkahelyi társadalmat”, a dolgozói kollektívát, hanem magát a lakóterületet, a települést Is saját munkaterületének érzi. A fenntartó a gyáregység, de a művelődési javadalmakból: rendezvényekből, előadásokból részesednek a lakóterületen élők is. Közöttük például nyugdíjasok, gyerekek...

— Véleményem szerint nem is volna szabad sehol sem mereven különválasztani a munkahelyi és a lakóterületi közművelődést, a tanácsi és a szakszervezeti fenntartású művelődési formákat — fogalmazza ezzel kapcsolatban az intézmény fiatal vezetője, Tőzsér László. — ha egyszerűen csak az anyagi feltételeket vesszük figyelembe, már akkor indokolt elgondolkoznunk a közös fenntartás és a közös feladatvállalás lehetőségeiről. Egyszerűen szűklá- tókörűség volna, ha a szak- szervezeti fenntartású intézmények csak a gyárkapun belül fejtenék ki munkájukat.

Tőzsér László — bár szak- képesítés nélkül vezeti a kazári művelődési intézményt —, az egyik legfontosabb közös feladatunkat fogalmazta

meg. A művelődést nem szabad „zártkörűvé” tennünk. Már csak az anyagi eszközök beszűkülése végett is szükség van a további erőkoncentrálásra. és a különböző állami, társadalmi szervek együttműködésére. A közelmúlt nagy politikai eseményén, az MSZMP XIII. kongresszusán nem véletlenül fogalmazta meg több felszólaló is ennek a szükségességét.

— Saját munkámon érzem, hogv mennyivel eredményesebben lehet úgy dolgozni, ha nemcsak a lakóhelyen vagy nemcsak a munkahelyen

tudom elérni azokat, akik számára a művelődési rendezvényeinket szervezzük — mondja Tőzsér László.

— A közös fenntartás, a „társbérlet”, általában konfliktusokat szül. Itt Kazáron nem volt erre példa?

— Ellenkezőleg! Az intézmény öt éve alatt nem volt még olyan esetünk, hogy a fenntartónk, és esetleg a kazári tanács, vagy éppen a Zöld Mező Termelőszövetkezet összekülönböztek volna. Mindenki tudja, hogy nem is lehet teljesen elválasztani, hogy az egy családban élők, hol melyik csatornán keresztül „jogosultak” a művelődésre? Gehet, hogy férj a termelőszövetkezetben dolgozik, lehet hogy a feleség a kötöttáru-gyáregységben, és lehet, hogy a gyerekeik pedig ugyancsak itt szeretnének elhelyezkedni. A fenntartónk egyébként a gyáregység, a tanács és a termelőszövetkezet a támogató szerepét tölti be.

Az intézmény éves szinten 390 ezer forinttal gazdálkodik Az állami kulturális alapból 80. a vállalattól 65, a textilipari dolgozók szakszervezetétől 20. a kazári tanácstól 50, a Zöld Mező Tsz-től pedig 20 ezer forintot kap. Voltaképpen egyik sem „ég- rengető” tétel, mégis az így összejött összeg már kedvező feltételeket biztosít a tartalmi munkához... És. ha ehhez még hozzávesszük, hogy a villanyszámla, a tisztítószerek és egyéb anyagköltség, valamint a technikai dolgozók bére a Váci Kötöttáru- gyár számláját terheli, az intézmény helyzete már-már irigyelhető.

— A munkánk eredményessége elsősorban a kiscsoportos művelődési formák területén mérhető — folytatja a fiatal intézményvezető. Gver- mektánccsoportunk például a területi döntőn a zsűri kü- löndíját nyerte el. A felnőtttáncegyüttesünk eljutott az országos minősítő versenyre, a területin arany fokozatot kapott, az asszonykórusunk pedig Nádudvaron területi arany fokozattal végzett, és az egri országos döntőn is részt vesz. Most szeretnénk szervezni egy népi szövőszakkört. amellvel a palóc népi szövésminták megőrzését kívánjuk szolgálni.

— Megfelelő módszertani segítséget kap-e az intézmény?

— Sajnos ebben mutatkozik egy kis hiány. Szakképesítés nélkül vészem a munkámat, szeretnék továbbtanulni. De azt így is érzem, hogy több mindent ki lehetne hozni ebből a házból egv kis módszertani segítséggel. A mnds7ertani központunk a textilipari dolgozók szakszervezete. de ugyanakkor „tanácsi” jellegű feladatokat is el kell látnunk. Kérdezte a „társbérletet”, talán éppen ezért ebben az egy dologban, kissé kényelmetlen esvszerr« munkahelyi és egvs7erre lakóterületi intézményvezetőként dolgozni...

__ > — Fontai »■