Nógrád, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-04 / 79. szám

4 évtized emlékei — sportember élményei „Nógrád megye Sportjáért” kitüntető díjat adományoz a megyei tanács testnevelési és sportosztálya az arra érdé meseknek, minden esztendőben, felszabadulásunk évfor dulóján. Az idei négy kitüntetettet arra kértük: meséljék el élményeiket, emlékeiket, tapasztalataikat a magul munkaterületén, beszéljenek Nógrád megye sportmúltjánal egy-egy évtizedéről. Ha nem is áll össze egységes kép abból amit elmondtak, talán hasznosíthatja az itt leírtakat a töb bi helyi sportvezető, a mai versenyzőgárda; a nógrádi spor- jövőjének minden letéteményese. .Természetjárás, 1945-55 f „Élmény Iskolai sport, 1955-65 „Egymásért, a csapatért hajtottunk" ezeken a tájakon barangolni" — A felszabadulás után óri­ási lelkesedéssel vetettük rá magunkat a természetre, a túrázásra, hiszen felnyíltak a sorompók, addig soha nem látott tájakat ismerhettünk meg. Bejárhattuk a korábbi uradalmi birtokokat, s „bo­korugró virággyűjtőkből” las­san igazi sportemberekké, szervezett természetjárókká váltunk. Vártaik minket a tu­ristaházak, nem volt szégyen a magunk hozta elemózsiát szétpakolni a fogadó aszta­lán és kulacsból húzni rá a forrásvizet — idézi vissza csil­logó szemmel a négy évti­zeddel ezelőtti időket Szőcs Gyula, aki ma a Nógrád me­gyei turizmus első embere, a szakszövetség elnöke. — A szervezett természet, járásnak, úgy tudom, már akkor is voltak hagyományai az illegális munkásmozgalom­ban. — így igaz. A bányásztu­rizmus széles alapokra épült, bár igazán csak 45 után bon­takozott ki. Az akkori fő szervezők közül ma is aktív még Verbovszky Lászióné, de említhetném Stenczel József, Czibula Gábor nevét is. A természetjáró-szakosztály 1948- ban alakult meg félszáz tú- ristával, akikkel olyan forrá­sokat fedeztünk fel, mint a Gyopár-, a Margit- és az Ele­mér-forrás. Állandóan jártuk az erdőt, mezőt, megyei és or­szágos rendezvényeken vet­tünk részt, túráztunk a Sai­gon, a Mátrában és a Cser­hátban. Emlékszem, gyakran utaztunk az úgynevezett „Zsu- zsi-vasúttal”, amely a bányá­szokat vitte műszakba, Nagy- bát.ony—Szorospatak tájékán. Szőcs Gyula Élmény volt minden ilyen barangolás, szalonnasütés. Több generáció is együtt túrázott, valahogy családiasabb volt az egész, mint most, amikor a 20—45 évesek hiányoznak kö­zülünk. És persze nem volt olyan éles társadalmi réteg­ződés sem mint korábban: igazgató és segédmunkás, há­ziasszony és politikai vezető együtt kirándult hétről hétre. — A szervezett turizmus persze nem csak szórakozás... — Bizony dolgoznunk is kellett azért, hogy ma hétszáz kilométernyi jelzett túristaút- ja legyen Nógrád megyének, amelyből 160 az országos kék túra vonalába is beletartozik. Ez olyan megkülönböztetést jelent, mint a közutak sorá­ban az autósztráda. Egyébként akkoriban az, MHK mozga­lomban a megye gazdasági és pártvezetői is felkarolták a turizmust, ’ végül 1954-ben megalakult a megyei szakszö­vetség is Magyar József el­nökletével. Azokban az évek­ben állítottunk emléktáblát a Salgó váránál Petőfi Sándor­nak, aki bejárta ezt a vidéket és verset is írt róla. Azóta minden év március 15. táján megkoszorúzzuk az emlékhe­lyet, — Mi vonzotta a természet­be az akkori turistákat? — A bájos erdő, az ezer­arcú lankák, a felfedezésre váró csapások, tiszta vizű források, évszázados fák, nap­fényes tisztások, a szabad le­vegő, az együttlét öröme. Tel­jesebb életet éltünk, szívesen is fogadtak minket a turista­házaikban. a kispénzű gyalog­járókat. Gombáztunk, fotóz­tunk, szabad tűzön főztünk, közelről ismerkedtünk sző­kébb hazánk földrajzával, tör­ténelmével, geológiai viszo­nyaival. Nyitottak voltunk minden újra, lelkesek és fia­talok voltunk, ünnep volt számunkra egy bakancsos ba­tyubál is. — És a mai fiatalok? — A természet nem nyújtja nekik tálcán azt a jólétet és összkomfortot. amit otthon megszoknak. Változott a világ: igényes alternatívát kell ál­lítani napjaink ifjúsága elé; fejleszteni a diákturizmust. Hiszen közös érdekünk, hogy belőlük is olyan rendszeres túrázó váljék, mint amilyenek mi voltunk ilyen korunkban. Várkonyi Ferenc — Az én gyerekéveimben még nem volt tornaterem a Somoskőújfalui Általános Is­kolában, ahova jártam. Még­is mintha többet és rendsze­resebben mozogtunk volna, mint a mai gyerekek; szán­kóztunk, síeltünk, futkároz- tunk a kastélykertben nap­estig. összetoltuk a padokat a tanteremben és ott tornáz­tunk. Volt egy agilis testne­velőnk: Gőz Sándor, aki tár­sadalmi munkában többet fog­lalkozott velünk, mint ahány órát ma a délutáni tömeg­sporttal együtt a kisdiákok mozgással töltenek el. Angyal János, az SKSE at­létáinak vezető edzője így emlékezik vissza elemista ko­rára, az 50-es évek elejére, amikor rendszeresen kezdett sportolni. — Azokban az években na­gyobb becsülete volt a sport­nak, ahogy én is emlékszem. Különösen a focinak... — így van. Én is ebben a sportágban próbáltam ki ma­gam először, és ma is büszke vagyok rá, hogy csapattár­saim közül Antal Lajos NB Il-es gólkirály lett az SKSE- ben. Egyébként általános is­kolás koromban nem voltam igazolt versenyző, de a nagy- bátonyi körzetben, ahova tartoztunk, részt vettem az úttörő négytusa versenyeken. Akkoriban magas színvonalon állt a bátonyi atlétika, még országos csúcsot is tartottak az itteniek. Én aztán a gép­ipari technikumba kerül­tem, és miközben Somoson fociztam, testnevelő tanárom, Varga Mihály igyekezett az adottságaimnak legmegfele­lőbb sportág felé irányítani, mint minden tehetségesebb diákját. Került ki közülünk vívó, síelő, kézilabdázó is. Angyal János Engem az SÜMSE atlétacsa­patába invitált, ahol jobb, eredményesebb társaság gyűlt össze, mint a mostani Madách Gimnázium testnevelés tago­zatán. Az első versenyemen 110 gáton egyéni, távolugrás­ban megyei csapatbajnok let­tem. Pedig 5 méter alatt ug­rottam: ezzel az eredménnyel ma alig lenne esélyem beke­rülni az SKSE-be... — Azóta sokat fejlődött a sportág? — Igen, és nagy örömömre ebből én is kivehettem a részemet Salgótarjánban. An­nak idején inkább a labda­játékokban. továbbá sakkban volt rendszeres, színvonalas középiskolai bajnokság, lel­kesebben és szívesebben sportoltak a diákok. A ma­gam bőrén is tapasztalhattam, hogy a sport és a tanulás nem zárja ki egymást, sőt a rendszeres edzések és versed nyék megtanítanak az idővel való gazdálkodásra, a lé­nyeglátásra, a közösségi szel­lemre. Nem véletlen, hogy akkori versenyzőtársaim kö­zül Csábi Imre ma edzőkol­légám, Suhai Ferenc technikai vezető és folytathatnám to­vább a sort. Igyekszünk a mai tanítványok között is olyan jó szellemet megvalósí­tani, mint ami ránk volt jel­lemző. — Hogyan vált sportolóból sportvezetővé? — Még középiskolásként megnyertem a távolugrás megyei bajnokságát, ifiben magas-, távol- és hármasug­rásban is versenyeztem, és tá­volban országos 8. lettem. Aztán bevonultam és az Új­pesti Dózsában folytattam a sportolást. Margitics Béla többszörös bajnok és Tenke Zoltán edző ipellett. Az al­katomnak legmegfelelőbb hármasugrás mellett döntöt­tem végül, és leszerelésem után, Szepesi Antal edző irá­nyításával először jutottam 15 méteren túl Nógrád megyé­ben, az SKSE színeiben. Köz­ben a kohászati üzemek mű­szaki rajzolója lettem, aztán elvégeztem a segédedzői tan- folyamot, és még versenyző­ként kaptam egy kis csopor­tot a városi sportiskolások közül. Végül következett a TF, és azóta olyan válogatottak kerültek ki a kezem alól, mint Varga János, Szabó Gábor, Gibicsár István, Novák Gyu­la, Czuder Tamás és legutóbb Kadlót Zoltán. Régi vágyam átadni minden tudásomat a fiataloknak, hogy minél több­re vigyék. A lelkiismeretes munkát az eredményeikkel hálálják meg. (vár—) Minőségi sport, 1965-75 „A dicső múlthoz méltó helytállást!" Községi sportélet, 1975-85 „Megszerettetni a fiatalokkal ! — Nagyon érdekes és ta­nulságos időszak volt az a 10 év, amely aktív sportolói pá­lyafutásom végét és sportve­zetői munkám kezdetét jelen­tette. Ha nem is alulnézetből, de belülről ismertem meg azt a világot előbb, amelyben ké­sőbb irányító lettem. Az 50-es évek elejétől napjainkig jóko­ra változásoknak lehettem ta­núja. Ferencz Gyulának, az SBTC elnökének bizony volna mit mesélnie. Szűkre szabott azon­ban az ő ideje csakúgy, mint ennek az írásnak a terjedel­me. Csak emlékfoszlányokat tudunk felvillantani: — Sopronban, még általá­nos iskolás koromban, 1952- ben kezdtem focizni az úttö­rő korosztályban — mondja a sportvezető. — Aztán a ser­dülő- és az ificsapat követke­zett az SVSE-ben, közben 1955-ben ifjúsági válogatott is lettem. Az akkori legjobbak közül kevesen lettek stabil felnőttválogatottak. Nemes, Szabó I., Kuharszky, Henni II. nevére emlékszem. A három csoportos NB II-ben 1956-ban, Várpalotán debütáltam. Köz­ben le kellett érettségiznem és bár hívott a Vasas, segítet­tek volna bekerülni a gépész- mérnöki karra is, ám édes­apám közben megbetegedett, íigv inkább otthon tanultam tovább az erdőmérnöki főis­kolán. Egyetemistaként is fo­ciztam, a közben NB III-ból kiesett Sopronból lettem B- váloaatott. Utolsó éves ko­romban több NB I-es csapat hívott. A soproni bánvász-di- ák társak hívására választot­tam Salgótarjánt. — Milyen volt itt akkori­ban a sportélet? — Itt még lű61-ben is olyan Ferencz Gyula népszerű volt a labdarúgás, mint az 50-es években. A Bá­nyász mellett sokáig rivális­ként szerepelt az SKSÉ, és benne volt a levegőben az a feszültség, amely a két csapat szurkolótáborát elválasztotta egymástól. A sportban itt szinte minden a foci köré cso­portosult, még jobban is, niint másutt. Ennek előnye és hát­ránya is van: a játékosok és vezetők előtt nincsenek zárt ajtók, ugyanakkor a sok ön­jelölt szakember gyakran ne­hezíti a munkát. Egyébként akkoriban a városnak NB I-es röplabdacsapata és második vonalbeli kosarasai voltak, teljes felnőtt ökölvívócsapata és olyan atlétái, mint Komka Magdolna és Mecser Lajos. A természetjárás is fénykorát élte. Érdekes: a minőségi 1 sportban itt mindig inkább egy-két kiemelkedő tehetség volt, mint egységesen jó együttesek. Igaz, a focicsapat­ban Cserhátival, Oláh Dezső­vel, Szojkával, Menczellel, Bablenával, Vasassal, Bodon- nal és Taligával kezdtem itt, majd Krajcsi is átkerült az SKSE-ből. Akkor kezdődött a fiatalítás, ki is estünk az 1963- as fél szezon végén az NB I B-be, de aztán 1965-ben visz- szajutottunk. Grosits Gyula edzősége idején. Akkor ját­szott itt Bánkuti László és Kocsis Lajos, és 1969-re jó középcsapat lett a STC, Básii- val, Szálaival és Répással az élen. — Aztán következett a bú­csú... — Igen, 1970-ben szögre akasztottam a stoplis cipőt és a Szénbányáknál előbb osz­tályvezető-helyettes, majd ve­zető lettem, közben a labda­rúgó-szakosztály irányítását is átvettem. Megválasztottak aztán megyei tanácstagnak, később a kisterenyei fa-, majd építési üzemet igazgattam. Aztán 1980-ban úgy kerültem vissza a salgótarjáni anyag- és áruforgalmi osztály élére, hogy az STC társadalmi elnökének is megválasztottak. Ma már csak emlék a 12—14 évvel ezelőtti időszak, amikor a Bá­nyász az NB I-ben harmadik, majd negyedik és a yidék leg­jobb csapata volt. Most más a helyzet, nehezebbek a fel­adatok. A város közönsége, a szurkolótábor azonban most is elvárja a dicső múlthoz méltó helytállást. Föl kell ven­nünk a kesztyűt és vállalni mindent, hogy erőnkhöz mér­ten a lehető legjobban szere­peljenek az SBTC labdarúgói. De az ökölvívók is és Nógrád megye minden minőségi spor­tolója ! V, f. — Valamikor a 60-es évek végén kötöttem komolyabb barátságot a sporttal. Nagy- bátonyban voltam ipari tanu­ló, a megyei bajnokságban szereplő kézilabdacsapatban játszottam — emlékezik visz- sza Szép Bertalan, a nógrád- sipeki sportegyesület elnöke. A sport szeretete a mai napig megmaradt. Az SE „volánja” mellett bizonyítja, hogy a szervezéshez, irányítás­hoz is remekül ért. Alig múlt 20 éves, amikor 1973-ban elfogadta a község sportbarátaitól ezt a megbí­zást. Az évek során kialakí­totta azt a modellt, ahogyan ennek a falusi sportegyesület­nek működni kell: — Elvállaltam, mert tud­tam, hogy 'a hozzám hasonló fiatalok sportolni szeretnének, s mint nógrádsipeki lakosnak sem volt közömbös, hogyan vélekednek ők maguk és má­sok községünk sportéletéről. Munkámat a sportbarátok mindig támogatták. Szép Bertalan irányításá­val az egyesület komoly sike­reket ért el. A község lakos­ságának egynegyede sportköri tag. Labdarúgópályát, öltözőt építettek, futballcsapatuk a megyei B osztályban játszik. Röplabda, sakk, asztalitenisz, kézilabda, atlétika sportág­ban, a falusi dolgozók spar- takiádja versenyein bizonyí­tanak. Baranyi Ágnes például sakkban eljutott az országos döntőig. Koperda László röp­labda-válogatott kerettag Nógrádsipeken sajátította el a sportág alapjait. Kialakultak itt a szabadidős-sport hagyo­mányai is. A működéshez a sportot" Szép Bertalan szükséges anyagiak jelentős részét saját bevételükből, tár­sadalmi munkavégzéssel gyűj­tik össze az egyesületi tagok. A sportkör elnöke a mun­kája, a társadalmi megbíza­tása mellett tanult is. Le­érettségizett, jjpjd szakmája, a gépszerelés mellé megszerez­te a vendéglátóipari, sőt a boltvezetői „jogosítványt” is. Amióta a szécsényi Skála Áruház élelmiszer-osztályának helyettes vezetője, az utazás is megrövidíti szabad idejét. — A családja hogyan vé­lekedik erről a sokirányú el­foglaltságról? — A feleségem megérti, hogy minden embernek tény­kedni kell a köz érdekében. Én a sportot választottam. A lányom is szeret sportolni, a középiskolában kézilabdá­zik. — Mint sportvezető, gondo­lom, figyelemmel kísérte és kíséri egész megyénk sport­életét. — Igen. Sajnos Nógrád- szerte sehol sem tapasztalha­tó kirobbanó fejlődés. A fa­lusi sportegyesületek nagy része anyagi gondokkal küzd. Szécsényben az atléták értek el jó eredményt. Korábban a súlyemelők is sikeresen sze­repeltek; kár, hogy most stagnál a szakosztály. A ba­lassagyarmati labdarúgócsapat most kezd visszakapaszkodni a harmadik vonalba. Viszont az ökölvívók . egyre többet hallatnak magukról. Az Ipoly- parti atléták évekkel ezelőtt több sikert könyvelhettek el. Sokan szeretnénk, ha ismét lenne megyénknek NB I-es labdarúgócsapata. A salgótar­jáni síelők helyet követeltek az élvonalban. Megyénkben egy új sportág, a karate is bontogatja szárnyát. Ügy ér­zem, hogy az utóbbi években a szabadidős-sportban előbb­re lépett Nógrád. — Mik a tervei, elképzelé­sei? — Míg szükség lesz rám, addig végzem ezt a tásadal- mi munkát. Faluhelyen nem beszélhetünk komolyabb ver­senysportról. A mi feladatunk: megszerettetni a fiatalokkal a sportot, a tehetségeket na­gyobb egyesületekbe irányíta­ni. A szabadidős-sportot nép­szerűsíteni, lehetőséget terem­teni a lakosságnak a rendsze­res mozgásra. Ezért dolgoztam eddig és ezért ténykedem a jövőben is. Szenográdi Ferenc 8 NÖGRAD — 1985. április 4-, csütörtök 4

Next

/
Thumbnails
Contents