Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-12 / 59. szám
NÓGRÁD Salgótarján tömegközlekedése és fejlesztése Végrehajtó bizottsági ülés a megyeszékhelyen, Pásztóit és Szécsényben ITT A 13-596! Összefogdossák o kenyeret a zagyvapálfalvai élelmiszerüzletben a bányagépgyári kultúrházzal szemközt — panaszolta Sándor István Hársfa úti olvasónk. ,,A kenyér nagy részét kirakják a gondolákra és ott megtapogatja azokat mindenki. A gyerek pedig szereti rágcsálni a kenyérhajat. Panaszoltam már a boltiaknak, de azt mondták: ez bevett kereskedelmi szokás. Most, szombaton délelőtt kénytelen voltam bejönni a városközpontba kenyérért. A buszköltség nyolc forint, és elmen* rá több mint egy órám. Nem lehetne valahogy másképp elhelyezni a kenyeret?" Málranovákról c Ganz-MÁVAG helyi gyárának telefonközpontjából érdeklődik Nagy Zoltánná, hogy Salgótarjánban épül-e tejüzem? Ugyanis, két gyermeke tejipari szakmát szerzett, s a megyeszékhelyen szeretnének dolgozni. De anyukájuk hiába kérdezi, senki nem tudja megmondani, hol lesz az új tejüzem? Nos, információink szerint: Salgótarjánban nem épül új tejüzem. A közeli években adtak át egyet Pásztón, s a jövőben a szécsényit korszerűsítik. Tanácstalan Salgótarján város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága hétfőn ülést tartott. A dr. Szitt- ner András tanácselnök vezetésével tanácskozó testület elsőként a megyeszékhely helyijárati közlekedésének helyzetét és a fejlesztés főbb feladatait vitatta meg. Húszak Artúr, a Volán 2. számú Vállalata Igazgatója, a helyi közlekedés főbb jellemzőit, a munkába járással összefüggő utazási igények kielégítését foglalta össze, majd a fejlesztési elképzeléseket vázolta. A végrehajtó bizottság a városi tanács műszaki osztályának kiegészítő jelentésével együtt vitatta meg a napirendet. A testület elismeréssel szólt a Volán törekvéseiről, majd hosszabb távú teendőket is ■megalapozó döntéseket hozott. A végrehajtó bizottság elfogadta a városgazdálkodási üzem ez évi gazdálkodási tervét, majd egyeb napirendek mellett dr. Sándor Gyula vb- titkár tartott tájékoztatót a választások előkészítésével kapcsolatban. Ugyancsak hétfőn ülésezett Pásztó város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága is. A többi között tájékoztatót hallgatott ■meg a testület a Kun Béla körzeti Általános Iskola felújítási munkálatairól, majd a soron következő tanácsülés előkészítésével összefüggő napirendeket vitatták meg. Szécsény városi jogú nagyközség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának hétfői ülésén a költségvetési üzem múlt évi munkájáról készített beszámoló-' szerepelt a napirenden. Szécsényben is előkészítették a tanácsülést, majd a választásokra való felkészülést vitatták meg. Naptár 1985. március 12., kedd. Gergely napja. A Nap kel 6.04 — nyugszik 17.45 órakor. A Hold kel —, nyugszik 8.45 órakor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, IDOO. március 12-én született Kecskeméten és 77 éves korában, 1977-ben halt meg Budapesten, Vásárhelyi Zoltán Kossuth-díjas karnagy, zeneszerző, főiskolai tanár, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, a hazai kóruskultúra kimagasló egyénisége. Időjárás szerdától szombatin Várható időjárás az ország területén ma estig: megszűnő, gyenge havazás, néhol havas eső. Keleten hosszabb időszakra csökken a felhőzet, ott csapadék nem lesz. Az északkeleti, keleti szél mérsékelt marad. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3, plusz 8 fok között valószínű. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Eleinte felhős, párás idő várható. maid megnövekszik a felhőzet, s havas esőre, havazásra lehet számítani. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte —5, 0, később —3, plusz 2 fok között várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2, plusz 7 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm napi) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Alapítók voltak Emlékünnepség az évfordulón Gecse Jánosné Homoktere- nyén, a Kossuth út 11. szám alatt, s mint telefonálta, végső elkeseredésében az újsághoz fordul. Hiszen már teljesen elöntötte telküket a víz, nem győzik lapáttal, vödörrel merni. Talán valaki segítségükre siet. .. Hasonló problémával hívott föl bennünket Salgótarjánból a zagyvapálfalvai Déry út 8. szóm alól Aranyi Gábor, aki azt tette szóvá, hogy utcájuk járhatatlan. Mintegy kétszáz család közlekedését „árnyékolták be" az esőzések, sáros, latyakos a talaj, balesetveszélyes a járáskelés. .. meddig? Kérdi. Bmd ékünn épség en ta Iá lkoz- ták Jászberényiben az elmúlt hét végén az 1945. március elején alakult 1. magyar gya- loghadosztály egykori tagjai. A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége által szervezett rendezvényen Nógrád megye több veteránja részt vett, míg az országból összesen négyszázan érkeztek az ünnepségre. Az új demokratikus honvédelem megalapítói bensőséges ünnepségen emlékeztek meg a negyven évvel ezelőtti eseményekről, majd a szovjet hősi emlékműnél elhelyezték a kegyelet és a hála virágjait. Népfrontosok a választások előkészítésében — Forgóváz gyártásában és egy szentgotthárdi csarnok acélszerkezetének összeállításában jeleskedtek szombaton a Ganz-MÁVAG mátratere- nyei gyáregységének dolgozói. Összesen 712-en vettek részt kommunista műszakban, s mintegy 100 ezer forint állt össze munkájukból. Az összeget a dolgozók lakásépítésének támogatására fordítják. A Hazafias Népfront megyei és salgótarjáni városi bizottsága programtervezetet készített az idei képviselői és tanácstagi választásoikkal kapcsolatos népfrontmozgalmi feladatokról. Ennek célja, hogy valamennyi réteg körében ismertessék a tennivalókat, a választással kapcsolatos változásokat. Tegnap a megyeszékhelyen a salgótarjáni nőbizottság és a nőklub együttes tanácskozásán Szabó Ferenc Könyvtári tagok Pásztón városi népfronttitkár tájékoztatta a megjelenteket a választási időszak „női” tennivalóiról. A nőbizottság tagjai eddig is sokat tettek a szava- zatszedő bizottságokban, sokan közülük levezető elnöki tisztet vállaltak, de ott voltak a mozgósításnál is. Az idei ■választások lebonyolításánál ■még többet várnak az asszonyoktól, tekintettel az új választójogi törvényre. A népfront feladatait a lakóterületeken, a fiatalok, az értelmiségiek körében ugyancsak tanácskozásokon ismertetik ezekben a hetekben. Mit fizet a fotó? A Sportfogadási és Lottó' Igazgatóság közlése szerint a totó 10. játékhetének végleges adatai a következők. 13 plusz 1 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 3 284 094 forint, 13 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 1 407 469 forint, 12 találatos szelvén;' 80 darab, nyereményük egyenként 46 916 forint, 11 találatos szelvény 1124 darab, nyereményük egyenként 3339 forint, 10 találatos szelvény 9275 darab, nyereményük egyenként 607 forint. A kifizetések időpontja: 10 000 forint alatt március 16-tól, 10 000 forint felett március 21-től. (MTI) — Együttműködési szerződés. A MÁV balassagyarmati körzeti üzemfőnökségének Baross Gábor Szocialista Brigádja együttműködési szerződést kötött a kábelgyár Kandó Kálmán Szocialista Brigádjával. A kollektívák 1 a kongresszusi munkaversenv- ben szeretnének jobb eredményt elérni azzal, hogy a vasútiak a szállítási kapacitás jobb kihasználását, a gyáriak a ki- és berakodás gyorsítását vállalták. Hatvanhéfezer kötetből válogathatnak Több mint 67 ezer kötet könyv, 200 időszaki kiadvány,' mintegy kétezer dokumentumot tároló adat-, kép- és hangrögzítő: íme egy kis ízelítő a pásztói városi könyvtár állományából. Tavaly az olvasók száma elérte a 2600- at, a látogatások száma a több mint 34 ezret. Az olvasók kor szerinti megoszlásában élen járnak a 15—29 év felettiek, őket követik az általános iskoláskorú gyerekek, majd a harminc év felettiek. A könyvtárintézményekkel, gazdasági egységekkel, társadalmi szervezetekkel megjavított együttműködése lehetőséget teremt a legfontosabb rétegekkel való foglalkozáshoz. Ezekhez az utat a különböző mozgalmakba való bekapcsolódás — Munka és művelődés mozgalom, Olvasó ifjúságért, olvasónapló-pályázat — segítette elő. Nógrádban háromszázezerrel több... Hasznosított hulladékok A' Hazafias Népfront a MÉH Tröszttel együttműködve több éve részt vesz a hulladék- és másodnyersanyag- hasznosítási kormányprogram végrehajtásában. Elkészült a tavalyi eredmények összegzése: a fővárosban és az ország 849 településén több mint huszonegymillió forint értékű hasznosanyagot adtak át. Nógrád megye számos települése is csatlakozott az akcióhoz, s munkájuk eredményeként közel 850 ezer forint értékű hulladék és másod- nyersanyag került hasznosításra, ez csaknem háromszáz- ezer forinttal több az 1983-as teljesítménynél. Különösen eredményesen dolgoztak a cserháíhalápiak, a szirákiak, a nógrádiak, az alsópetényiek, a rétságiak, a mátraterenyeiek s a diósjenőiek. A megyénkben tartózkodó indiai ifjúsági delegáció hétfőn a Nógrád megyei Tanácson kezdte programját. Vendégeink előbb Berki Mihály, tanácselnök-helyettestől kaptak tájékoztatást Nógrád megye történelmi múltjáról, jelenéről, majd Juhász András, a KISZ Nógrád megyei bizottságának első titkára beszélt a közel húszezer fős ifjúsági mozgalom politikai munkájáról, programjáról. Délután a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezetben dr. Hutter Csaba elnök kalauzolta a vendégeket, majd este Salgótarján művelődési központjában a Nógrád táncegyüttes próbáját tekintették meg az indiai delegáció tagjai, akik az esti órákban visszautaztak Budapestre. Képünkön a megyeszékhely főterével ismerkednek. ■— Műhelybeszélgetés. X Palócföld sz:rkesztőségének rendezésében hétfőn a megyeszékhely TIT-székházában műhelybeszélgetést tartottak. A vendég Alföldy Jenő kritikus. az Élet és Irodalom rovatvezetője, az eszmecsere témája pedig napjaink magyar lírája, s a Madách- pályázat versenyanyagának tanulságai voltak. — Szerződésben. A Balassagyarmat és Vidéke Áfész vendéglátóüzletei közül tizenkettő működik szerződésben. A fogyasztási szövetkezetek az idei év második negyedében újabb öt vendéglátóhely szerződésbe adását tervezi. — Hazám címmel nyílt kiállítás Verpeléten, a helyi pártházban, a balassagyarmati Csikász István Lászlónak. A tárlat anyagát a festő életének főbb állomásai, a hazai táj adják. A képek ősi technikával készült akvarel- lek. — Hajdara Viktória és Szűcs Zsolt nyerte meg a szombaton Salgótarjánban rendezett „Lenin ifjú távírásza” című MHSZ-versenvt. A két úttörő — a salgótarjáni lány és a bátonyterenyei fiú — továbbjutott az április elején, Le- ninvárosban megrendezendő országos távírászversenyre. — Húskészítmény Jászberényből. A Nógrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat szerződést kötött a jászberényi Kossuth Mgtsz húsüzemével. Az egyezség szerint a húsüzem az idén 22 tonna húskészítményt szállít a vállalat üzleteibe. ' BIZTONSÁGOSABB KÖZLEKEDÉSÉRT A Pásztói Közlekedésbiztonsági Tanács a helyi Vöröskereszttel és az autóklub városi szervezetével karöltve a téli estékre előadásokat szervezett a közlekedőknek. Az előadások hallgatói elsősorban a mezőgazdasági üzemek teherautóinak és vontatóinak „pilótái” voltak. Vetélkedőt hirdetett a gyerekek között is, amelyben tizenkét iskola tanulói vettek részt. A napokban adtak számot tudásukról fiatalabbak és idősebbek egyaránt. A tehergépkocsik vezetői köjzül Racskó Ödön vizsgázott a legjobban, a vontatók volánja mögött ülők első díját Augusztán József kapta. Az általános iskolák négytagú csapatai közül a lányok közül a pásztói Dózsa iskola, a fiúk versenyében az ugyancsak pásztói Kun Béla nevét viselő iskola gárdája jutott a megyei döntőbe. REVÉTLENITÖGÉP Újításban tervezett, mintegy ötvenezer forint értékű gépet helyeztek üzembe a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. Kereken két esztendővel az újítás benyújtása után vált valóra Szmorad Ferenc és Báli Nándor műszaki kezde- menyezése. A két technológiai csoportvezető a melegen kovácsolt gépjármű-alkatrészek revétlenítését oldotta meg az elmés szerkezettel. Újításuk érzékelhetően javítja a gyárban előállított gépkocsi- és traktoralkatrészek minőségét a jövőben. Forintban kiszámítható hasznát utókalkulációval állapítják még. Ittas vezetésért — Gyorsított eljárással hirdettek ítéletet a szécsényi Bátori József ügyében, aki március első hetében Balassagyarmaton — saját bevallása szerint — egy liter bort fogyasztott, aztán a volán mögé ült, hogy tízéves Ladáját hazavezesse. A • véralkoholvizsgálat közepes alkoholos befolyásoltságot mutatott ki, ezért tízez.er forint pénzbüntetésre ítélték, a személygépkocsi vezetésétől egy esztendőre eltiltották az ittas vezetőt. Az ítélet jogerős. SzemEintegséiiel Ezekben a hetekben több alkalommal esik szó a köH zépiskolák osztályfőnöki óráJ in a -káros szenvedéivekl egészség- és személyiségromboló hatásáról. E negatív társadalmi jelenség visszaszól rítására és a megelőzésre irányuló egészségnevelő munkái az ifjúsági Vöröskereszt programjában is szerepel. A mi-J nap a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola har-' madikos diákjainak a megyei kórház nőgyógyász szakorvosa tartott tájékoztatót a szexuális élet kérdéseiről, a nerrt kívánt terhesség megelőzésének lehetőségeiről. A Táncsics Mihály Közgazdasági] Szakközépiskola tanulói a do-j hányzás, az alkohol és a kábítószer okozta betegségekről hallgattak előadást ,,Szenvedélybetegségek” címmel. A MESEKÖNYVEK BIRODALMÁBAN A salgótarjáni 16. sz.' napközi otthonos óvoda íaz Arany János úton) 1976-ban nyitott kaput a körzet óvodáskorú gyermekeinek. Korszerű épületben, kellemes körJ nvezetet biztosítanak jelenleg 160 kisgyermeknek. Ma már ez természetes, hiszen a város többi óvodáiban is azono-' sak a nevelési módszerek, a foglalkozások. Ez az óvoda azonban annyiban különbözik a többitől, hogy szinte egyedülálló, 3500 kötetes gyermekkönyvtára van, amelyben a természettől az állatvilágtól kezdve, a mesék sokszínű birodalma tárulkozik fel. Elsődleges célja az óvodai könyvtár létrehozásának, hogy a gyermekekkel már itt megszerettessék a könyvet. Mint. ahogy arról Mészáros Ottóné, az óvoda vezetője tájékoztatott, az óvoda anyanyelvi megyei munkaközösségi feladatokat 's ellát. Évente 4 alkalommal fogadják, a munkaközösségi vezető óvónőket tapasztalatcserére a megyéből. Az óvoda vezetése jó kap-' csolatot tart a szülőkkel, a különböző szervekkel, valamint 8 szocialista brigáddal,’ amelyek sokat tesznek az óvoda parkosításáért, az épületben keletkező hibák kijavításéért. Az így nyújtott tárJ sadalmi segítség évente hatJ vanezer forintra tehető. — Juhhodályépítés, villamosítás. A mátramindszenti Mátragyöngye Termelőszövetkezet tavaly építési beruházásokra 2 millió 200 ezer forintot költött. Ebből az ösz- szegből megépítették a 640 férőhelyes íunhodálvt, Neműben pedig elvégezték a juh- hodály belső villanyhálóza iával kapcsolatos munkálatokat.’ Az előbb említett összegbe még belefért a tan kos tejfejésre való áttérés költsége is.’ A MAGVAR NEMZETI BANK HIVATAI.OS DEVIZA ÁRFOLYAM AI Érvényben: 1985. március 12-én. Devizanem! vétel) eladási árf. 1(H) Ft.-ban Angol font 5053,57 5664.89 Ausztrál dollár 3607,70 3675.04 Belga frank 77,64 77,80 Dán korona 437,00 437.88 Finn márka 752,78 754.28 Francia frank 511.10 512,12 Hollandi forint 1380.54 1383 30 Japán yen (1000) 201,69 202.09 Kanadai ö. 3759,04 3766.56 Kuvaiti d. 17082,41 17116.61 Norvég korona 545,14 546.24 NSZK márka 1561.56 1564.68 Olasz 1. (1000) 25,03 25.09 Osztrák sch. 222.27 222.71 Portugál e. 28,39 28.45 Spanyol peseta 28,16 28 22 Svájci frank 1834.16 1837.85 Svéd korona 5*9.58 550.68 Tr. és Cl. rubel 2597,40 2602.60 USA dollár 5237,47 5247,95 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1984. december ll-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. U-5! ifi] NÓGR.AD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNE. Szerkesztőség: Sál gőtarján, Palóez Imre tér 4 Telefon- 10-977 Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója, kiadóhivatal: Salgótarján, Palóez Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3tM.-JerjesVui a Mágyar PoSta Előfizethető; bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta központi Hírlap Irodánál (Kill) Budapest V., József nádor tér 1. 1900. közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KH1 215—90162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 12» i forint, egy évre: 516 forint. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér A, pí*; 3«, felelős vezetői KELEMEN GAneil igazgató, HU ISSN 0133-1553