Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-02 / 51. szám
m Ä '13-5967 f Rozskenyér iránt érdeklődik Molnár Sándorné, o salgótarjáni 15-411-ről. „Csak ígérgetik már régóta az üzletben - panaszolta az asszony. — Arra hivatkoznak, hogy a kemence nem jó, átépítik. De hát már fél éve javítják. És úgy tudom, többen igényt tartanánk rozskenyérre, nemcsak én, mert nagyon finom!" Mint a telefonáló panaszára Gasparin Péter, az NSV feljesztési osztályvezetője elmondta: „Mint augusztusban közzétettük, rekontsrukció miatt a rozskenyér gyártását szüneteltetjük. Az eredeti terv szerint már szállítanának az üzletekbe ebből a sikeres termékből, de az elhúzódó fagy miatt a gázvezeték építése késett, így is, e hónap végén már az üzletekben lesz a rozskenyér!". Nem lehet szó nélkül megállni! — állította nyomdász olvasónk. — „Az történt, hogy a több órás várakozás után vásárolt alig egy- tnásfél mázsa szenet nem akárkivel, hanem csak a Volán teherautójával lehet elszállítani. Ilyet még nem hallottam”- Mint a szenvedélyes panaszra a TüZéP nem kevesebb szenvedéllyel válaszolva elmondta, a szénellátási nehézségek miatt kipattant konfliktusokat úgy kívánják enyhíteni, hogy a kányási dió- és a kányási kockaszenet a Volán-kocsikkal vitetik el. így, aki leadja a rendelést, annak nern kell tovább várnia, a beérkező szenet kiviszik a Volán-autók. A maszek szállítók a külföldről érkező szénszállítmányokat yiszik — mindezt vállalati központi utasításra szervezték így. A Volán-központban elmondták, hogy rugalmasan a TÖZÉP-igények- hez igazodnak, nem kötnek ki külön feltételeket a szállításhoz. Lehet-e tizenhét csőtörés két hét alatt? - kérdezte az új, távhívásra is alkalmas telefonfülkéből egy szécsényi olvasónk. „Nem tizenhét, hanem tizennyolc!" - közölték a vízmű szécsényi főnökségéről. „Sajnos a föld mozgásban van: hói fagy, hol felenged - bocsátkoztak részletekbe a szakemberek. — Ez okozza a törések töboségét, mivel zömében cementcsövek törtek el, a műanyag csövek, amik jobban bírják a gyűrődést, épségben maradtak. Most már minden hibát elhárítottunk, és remélhetőleg a közeli napokban nem ér bennünket újabb csőtörés, mindenütt lesz víz!” MN3-tájékoziató Diákhagyományok ápolása a főiskolán „Sók", sportversenyek, előadói estek Kedves diákhagyomány a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, hogy ilyentájt megrendezik a főiskolai napokat. A hat napon át tartó rendezvénysorozat —, amely hétfőn veszi kezdetét — gazdag programokat kínál az idén is. Lesz divat- és breakbemuta- tó, sapkasihow, számos sport- verseny, diaporáimás vetítés, táncház, kiállítás — és ez még csak töredéke az eseményeknek, hiszen ezen kívül egyéb diákhagyományokat is megelevenítenek. A kulturális rendezvények közül kiemelkedik Koiiez Gábor, Juhász Jácint és Zorán előadói estje, találkozó Baranyi Ferenc költővel, a Palócföld főszerkesztőjével. A programsorozat záróeseményei lesznek a Pu- páik-ikupa küzdelmek, s a farsangi bál. Nógrádiak Kijevben A közelgő felszabadulási évforduló alkalmából február végén 26 nógrádi dolgozó töltött bő egy heteit Kijeviben. Ott- tartózkodáeuk során megismerkedjek a szovjet város történelmi és természeti nevezetességeivel, politikai, kulturális életével. Ellátogattak egy színlházelőadásra is, Csajkovszkij Diótörő című balettjét tekintették meg. A résztvevők az élményekben dús kirándulásról a közeli napokban beszámolókat tartanak szűkebfo közösségükben. Termékváltás lábbelikre A piac igényeihez igazodva jelentős termékváltásra készül a Salgó Cipőipari Szövetkezet.. A szövetkezet életében nagy hagyományokra visszatekintő férfilábibelik gyártásának megtartása mellett egyre növeli a női cipők termelésben elfoglalt részarányát. A tervek szerint a későbbiekben a női cipők aránya el-' éri a 70 százalékot is. A termékváltás további részeként fiú- és lányikalábbeiilket is készítenek a szövetkezetben, csökkentve ezáltal a belföldi ellátási feszültségeket. A termékváltással egyidőben új technológiát vezetnek be, az úgynevezett kaliforniai eljárás férfi- és nőd cipők gyártására egyaránt alkalmas. A szövetkezeti fejlesztések sorában a megfelelő minőség biztosítására raktárbázis létrehozása is szerepel a tervekben. Naptár 1985. március 2., szombat. Lujza napja. A Nap kel 6.23 — nyugszik 17.30 órakor. A Hold kel 11.37 — nyugszik 3.45 órakor. * 1985. március 3., vasárnap. Kornélia napja. A Nap kel 6.21 — nyugszik 17.32 órakor. A Hold kel 12.43 — nyugszik 4.38 órakor. Élőzene általános iskolákban A Magyar Nemzeti Bank — az illetékes állami szervekkel történt egyeztetés alapján — módosította az egyes árucikkek külföldre küldési, illetve kiviteli tilalmáról szóló szabályozást. Az eddig tilalmi listán szerepelt élelmiszerek közül a hagyományos, aján- dékjellegű élelmiszereiket — fűszerpaprikát, dióbelet, süteményeket, tokaji aszút, egyéb borokat és szeszes italokat stb. — postaforgalomban, illetve utasforgalomban — 200 forint értékig — ajándékként devizahatósági engedély nélkül külföldre lehet küldeni, illetve vinni. A bank ezzel az intézkedéssel egyszerűsíteni kívánja az ajándiékjellegű élelmiszereik — főleg ünnepek előtt szokásos — külföldre küldésének adminisztrációját. A tilalmi listán szereplő további élelmiszereket ajándékként, ezután sem lehet engedély nélkül külföldre vinni vagy küldeni. Nem változtak az utasforgalomban útiélelemként kivihető élelmiszerekre vonatkozó előírások sem. Az „Élőzenét ae általános iskolákban” megyei mozgalom a korábbi évek kedvező tapasztalatai alapján az idén is folytatódik. A bátonyterenyed zeneiskola tanárai hétfőn, szerdán és csütörtökön a helyi általános iskolákban és a megye déli részén fekvő települések oktatási intézményeiben adtak hangversenyt. Sziráik, Vamyarc, Kálió, Alsótold, Szurdokpüspöki, Tair és Csecse iskolásai — a Badh- évforduló alkalmaiból — Johann Sebastian Bach életével és mupkásságávail, a barokk zenével ismerkedtek meg. Az élőzenei sorozat ebiben a hónapiban újiaibb bemutatókkal gazdagodik. A zenészek ekkor és az áprilisi előadásokon a vonósnégyes műfajával és irodalmával ismertetik meg a gyerekeket. A sorozatot a nagybátonyi kamarazenekar műsora zárja. Farmerszövet — kooperációban Űj, az eddiginél korszerűbb szövőgépek szerelését kezdtek meg a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat újszegedii gyárában. Segítségükkel évi fél- miililió négyzetméterrel — vagyis a jelenleginek a más- félszeresére — növelik egyik sikeres gyármányuk, farmerszövet termelését. A nagyarányú termelésnövelés többszörös külföldi és hazai kooperáció eredménye lesz: a gépeket attól az olasz cégtől kapták kölcsön, amely a farmerszlövefek indigófestett lánefortaiát eddig is szállította. A szegedi vállalat a gépek fejében öt évig ugyanettől az olasz cégtől szerzi be egés z iindigóísf ónál-szükségletét. Éhből a klé(k fonalból és a szegedi gyár féhér pamut- fonalából áll össze ugyanis a jellegzetes színű, keresett fair- meranyag. Gyártásával kapcsolatban a vállalat megállapodást kötött a szövettanyag zömét konfekcionáló zalaszenitigróti ruházati szövetkezettel, s tagja lett az Interfer nevű gazdasági társulásnak. A többszörös hazai és külföldi együttműködés célja: valamennyien anyagilag is érdekeltek legyenek abban, hogy a végtermék, a kész farmernadrág folyamatosan, kiváló minőségiben kerüljön a fogyasztókhoz. Száztíz évvel ezelőtt 1875. március 2-án született Nagykárolyban és 82 éves korában, 1957-ben halt meg az Egyesült Államokban Jászi Oszkár publicista, a Huszadik Század című folyóirat főszerkesztője, politikus, szociológus, egyetemi tanár, a magyarországi polgári radikalizmus vezető alakja és teoretikusa. * Száztizenöt évvel ezelőtt, 1870. március 3-án született Szegeden és 81 éves korában, 1951-ben hunyt el Budapesten Maróczy Géza nemzetközi sakknagymester, építész. Hó, eső Várható időjárás ma estig? napközben erősen felhő« lesz az ég, és több csapadék várható. Nyugaton főként eső, keleten hóesés is. A szél dél, délkelet felöl megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke általában 2 és 7 fok között alakul,' de keleten 0 fok körül marad. — Ebben az ötéves tervben Balassagyarmaton kétszázötven tanácsi lakást adtak vissza a bérlők, amiért 16 millió forintot fizetett ki az otthonok „gazdája”, a városi tanács. A lottó nyerőszámai: 15. 28, 58, 70, 72 Sztárparádé Balassagyarmaton Nagy sikere volt a balassagyarmati filmklub Sztárparádé című összeállításának, amelyben a filmtörténet kiemelkedő színészegyéniségeivel forgatott filmekből adtak ízelítőt. Ez ösztönözte a Madách Filmszínházat arra, hogy megszervezze a Sztárpadáré második sorozatát. Ebben a két világháború között készült magyar filmek öt darabja kapott helyet: Kalmár László Lángok, Tóparti látomás, Vaszary János Papucshős,, Székely István Lovagias ügy és Bánky Viktor Kereszt- útón című munkája. A bérletes sorozat első vetítését március 4-én tartják. A Lángokban olyan kiválóságok szerepelnek, mint Mezey Mária, Jávor Pál, Mafcláry Zoltán, míg a későbbi filmekben: Kabos Gyula. Bilicsi Tivadar, Pethes Sándor, Simor Erzsi, Tolnay Klári, Perczel Zita, Gőzön Gyula, Somlay Artúr, A közönség havonta láthat egy-egy produkciót. NDK, japán, szovjef vállalatoktól Számítógépek, robotok, telefonok Az idén ismét megújul a műszer- és irodagép-kínál at mintegy egyötöde, a MIGÉRT (Műszer- és Irodaigépértékesí- tő Vállalat) számos korszerű, illetve korszerűsített terméket rendelt hazad és külföldi partneréitól. Ú'donság lesz az idén az NDK-iból importált 1715-ös típusú személyi számítógép, amelyből aiz első példány a tavaszi lipcsei vásár után kerül az országba. Egyelőre 35—40, a jövő évre 500 számítógép szállításában állapodott meg a MIGÉRT NDK- beli partnerével, de igyekeznek további mennyiségire is szerződést kötni. Ugyancsak idei újdonság a 6010-es típusú cserélhető margarétafejes, számítógéppel összekapcsolható írógép, amelyből ebben az évben 3—400-ati vásárolnak aiz NDK-tól. A lipcsei vásáron tárgyalnak ezen kívül a 6011-es programozható írógép korszerűsített változatának importjáról is, amelyből a tervek szerint az idén 4000-et, jövőre 5000-et vásárolnak. A MIGÉRT NDK, japán és szovjet cégékkel tárgyad ipaird robotok vásárlásáról. Erre a felmérések szerint van iigóny a hazad iparvállalaitoíkinéil, a szűkös anyagiak azonban behatárolják vásárlási lehetőségeiket. Ezért a kereskedelmi vállalat azt tervezi, hogy hi- telvásárlási lehetőséget segít teremteni a vállalatok részére ipari robotok vásárláséra, A tervék szerint az idén hozza forgalomba a vállalat a 40 memóriaegységes telefonkészüléket. A készülékbe 40 telefonszám táplálható be, s a szerkezet szükség esetén egypercenként megismételi a számok hívását. A körülbelül 26 ezer forintért kínált automata telefonihívó közületek- nek és magánszemélyeknek egyaránt hasznos lehet. Fogadénapok a városi tanácson Salgótarján város Tanácsának tisztségviselői március hónapban az alábbiak szerint tartják fogadónapjukat. Március 6-án Győrffy Dezső általános' elnökhelyettes, 13-án, dr. Sándor Gyula vb-tifckár, 20-án, dr. Balogh Miklós elnökhelyettes és 27-én * dr. Szittner András tanácselnök fogadja az ügyes-bajos dolgaikban hozzájuk fordulókat. A fogadónapok a jelzett napokon reggel 8 órától délután 15 óráig tartanak. Hallgassuk együtt! Zenés rejtvényjátékunk február 18-i feladványára a helyes válasz: Bartók Béla és Doh- nányj Ernő. A megfejtésért ezúttal Búzás Tímea szufiai játékosunk nyert könyvjutalmat. — Szobrászati kiállítás. Fusz György szobrászművész kiállítását nyitották meg pénteken Balassagyarmaton, a Horváth Endre Galériában. A művelődési központ által . rendezett tárlat március 21-ig várja az érdeklődőket. — Az Érsekvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetnek immár 6300 tagja van. Eddig a székhelyközségben, Patakon, Dejtáron, Romhányban és Tereskén „kezelték” az emberek pénzét, az idén már Rétságra is kiterjesztették működési körzetüket. INFLUENZÁS MEGBETEGEDÉSEK Az Egészségügyi Minisztérium közlése szerint influenzás gócok, helyi járványok alakultak ki február utolsó hetétől kezdődően Borsod, Fejér, Pest, Veszprém és Zala megye egyes területein. A jelentések szerint a megbetegedések gyermekek és felnőttek között egyaránt előfordulnak, elsősorban közösségekben. Az eddigi járványügyi adatok alapjáén az ország más területein is számítani kell az influenzamegbetegedések elszaporodására. PIACI JELENTÉS Olcsóbb a tojás Bővülő felihozatal, jobb és mérsékeltebb árú primőr választék, ez volt jellemző a salgótarjáni vásárcsarnok heti forgalmára. Az árak alakulásáról! Burgonya változatlan áron kilónként 7,10—10 forintért, sárgarépa 8,50—20, petrezselyem 16—25, vöröshagyma 12—20, fejes káposzta 6—10, kelkáposzta 26—30, karalábé 14—15, téli retek 12—16, fokhagyma 30—40 Ft/kg-os áron kaphatók a standokon. Nagyon, sok és jó minőségű az ailma, kilóját minőségétől függően adják 10—24 forintért. Bőven kapható körte, kilója 16—30 forint. Az üvegházi saláta darabonként 16 forintért talált gazdákra. Feltornázta árát a paradicsom, kilóját 540 forintért kínálták a vásárlóknak. Csökkent a zöldpaprika ára, hegyeset, erőset darabonként 3—12 forintért adták. Olcsóbb az uborka, az elmúlt heti 140 helyett most 120 forintért kínálták. Csomónként 10 forintot kértek a hónapos retekért. Sóskából kevés volt és drágább ús, kilója 140 forint. ' Héjas dió kilója 40—50 forint, szárazbab 60—80 forint, savanyú káposzta 10—20 forint, máik 55—90 forint/kg áron kapható. Csökkent a tojás ára, darabja 2,30—3,20 "forint. Szegényes a baromífiikiínálait. Csak vágott csirkét és tyúkot adtak, kilóját 70 forintért. Tejföl literét 45, túró kilóját 28 forintért árulták. Begyes Blanka Végelgyengülésben kimúlt a kubai „csodatehén”, amely három évvel ezelőtt naponta sorozatosan rekordmennyiségű tejet adott — jelentette a Granma című kubai lap. Az akkor tízesztendős Blanka naponta több mint 100 liter tejet adott és ezzel bekerült a rekordok könyvébe. A híres állatot kitömik és múzeumiban kiállítják. ír m Közelgő tavasz ! — Miskolci mikrofonok előtt. A miskolci rádió szombati Mikrofonlánc című műi sorában a STÉSZ nyugdíja-» sai beszélnek a régi munka-. helyükre való visszatérésről^! közérzetükről. Vasárnap délelőtt az Űtonjárók sorozatban négy Nógrád megyei riport hangzik el, többi között a felszabadulási évforduló kapcsán a varsányi földosztásról, a rimóci elvándorlás egykori és mai társadalmi, gazdasági gyökereiről. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAARFOLYAMAI ÉRVÉNYBEN: 1985. március 2-től 4-ig Devizanem: vételi árf. 100 eladási Ft-ban Angol font 5033,02 5644,3# Ausztrál d. 3717,84 3725,2» Belga frank 77,89 78,09 Dán korona 437,58 438,46 Finn márka 753,26 754,7# Francia frank 513,12 514,11 Hollandi f. 1384,83 1387,61 Japán y. (1000) 200,39 200,79 Kanadai d. 3776,09 3783,65 Kuvaiti d. 16999,79 17033,83 Norvég korona 544,14 545,22 NSZK márka 1566,08 1569,22 Olasz 1. (ÍGOO) 25,17 25,23 Osztrák s. 222,90 223,34 Portugal e. 28,97 29,03 Spanyol p. 28,33 28,39 Svájci frank 3829,01 3832,67 Svéd korona 553,35 554,45 Tr. és cí. rubel 2597,40 2602,60 USA doíiár 5229,14 5239,60 kon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1984. december ll-l közlésnek megfelelően vannak érvényben. A MERKUR jelenti Autósorszámok 1985. márciua 1-én. Trabant Lim. H. (Bp.) 1J(I7 Trabant H. Combi (Bp.) 198 Trabant Lim. (Bp.) 32 (i:!8 Trabant Lim. (D.) 22 802 Trabant Lim. (Gy.) 31 836 Trabant Combi (Bp.) 9307 Trabant Combi (Gy.) 4687 Wartburg Stand. (Bp.) 14 221 Wartburg Stand. (Gy.) 7848 Wartburg Spec. (Bp.) 20 89« Wartburg Spec. (Gy.) 11127 Wartburg Spec, tolót. (Bp.) 4418 Wartburg Tourist (Bp.) 7783 Wartburg Tourist (Gy.) 3510 Skoda 105 S (Bp.) 8730 Skoda 105 S (D.) 6789 Skoda 105 S (Gy.) 6849 Skoda 120 L (Bp.) 17 749 Skoda 120 L (D.) lo 115 Skoda 120 L (Gy.) 12283 Skoda 120 GLS (Bp.) 1148 Lada 1200 (Bp.) 33 988 Lada 1200 (D.) 21150 Lada 1200 (Gy.) 10 841 Lada 1300 S (Bp.) 12 524 Lada 1300 S (D.) 9692 Lada 1300 S (Gy.) 4480 Lada 1500 (Bp.) 12 474 Lada 1500 (D.) 8514 Lada 1500 (Gy.) 3937 Lada Combi (Bp.) 5900 Lada Combi (D.) 3381 Moszkvics (Bp.) 13 485 Polski FIAT 126 P (Bp.) 20 839 Polski FIAT 126 P (Gy.) 7093 Polski FIAT 1500 4908 Dacia (Bp.) 25 464 Dacia (D.) 15 428 Zasztava (Bp.) 8421 NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottságé és ■ Nógrád megyei Tanán» lap)«, -FósrefkesztO: VINCZB ISTVANNÉ. Szerkesztőségi Salgótarján, Palóci Imre tér 4. Telefon) 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-598. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér «, Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányltószám-. 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely blrlapkézbesítő postahivatalnál, a blrlapkézbesltóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap , Irodánál (KHI) Budapest V., József nádor tér 1. 1900. közvetlenül, yagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dfj egy hónapra: 43 forint, negyedévra 12t J forint, egy évrej 516 forint, Előállítja! a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Fald« Imre tér 4, Fiat 36, Feleld* vezetői KELEMEN GABOR igazgató. HU ISSN 0X33-1533 -4 i