Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-23 / 69. szám
Ortutay arcdi s harcai Nemzedékszervező? Tudós? A közművelődés élharcosa? Politika«? No persze, ez is, az is volt — és még sok minden más, de legfőbb műve az é 1 e t e : ez az ellentmondásokban gazdag, mégis oly következetes életmű. élet és mű párját ritkító egysége. A „Szegedi Fiatalok” kis egyetemi köre, melynek a harmincas évek közepén ő volt a motorja, jelentősebb vállalkozás, mint a köztudat számon tartja: szinte történelmi tett, az új, még marxizmuson kívüli, ám azzal érintkező fiatal, haladó polgári és plebejus törekvések első falanxa, s nemcsak — mint annyj más —derékba tört kísérlet, hanem nemzetközi viszonylatban párját ritkító műhely: a vizsgálódás, szépség, humánum, hagyomány és haladás, népiség és demokratizmus remek eredményeket létrehozó — és ez is csoda a magyar glóbuson! — v déki munkaközössége. Ba- róti Dezső. Bálint Sándor, Bu- doy György, Erdei Ferenc, Hont Ferenc, Szomjas-Schif- íert György, Tolnai Gábor, Tomory Viola és a többiek új hangot szólaltattak meg a magyar egyetemi életben, tudományosságban, könyvkled ásban, színjátszásban, etnológiában, szociológiában. Ahány személy, annyi arc, annyiféle pálya, s legfőbb szervező, összekötő: a jó humorú, megnyerő, szívós Or- tutay. Ragyogó népköltési kiadványaik külsőben is újat hoztak, a népi szellemű könyvművészet európai rangú biblioííliáját, munkaközösségük pedig a (spanyol vagy francia népfronttal egyidőben) népfrontszellemű együttműködést katolikusok, marxisták, polgárok népiek és urbánusok között. Szinte mindenki másnál komolyabban vették a népi értékek fölfedezésének. s a modern kultúrába való beemelésének gondolatát, de sosem visszalépve, s nosztalgikusan, hanem mindig az új, a korszerű felé előre tekintve, mindennek politikai konzekvenciáit is levonva mindig új fórumot teremtve, magyarság- tudományt alapítva, később rádiót szervezve. E széles körű, tudományos é.s népszerűsítő, majd politikai munka során Ortutaynak vállalnia kellett a nacionalista, parasztromantikus és revíziós hagyományokkal szembeni határozott kiállást, a marxizmussal való „lepak- tálást”, ezért elszenvedve a jobboldal és a tájékozatlan, megtévesztett tömegek előtti népszerűtlenséget is. Aztán kulturális irányítóként, kormánytagként új tankönyveket íratni, általános iskolát szervezni, iskolákat államosítani, az egyház akkori reak- • ciós vezetésével és megtéKALDI JANOS A kigondolt virág ’Amit már nézek napok óta, az egy kigondolt virág csupán. Látom alomba-hullva és leiocsúdva, s úgy látszik — hervadhatatlan. Hajítanám félre-sutba, de hordanom kell magamban. S ha nagyon jigyelem a szívemet, az remeg, — s mintha lombzizegés jönne a sose-látott erdők felöl — bólongja-mondja: hiszen e virágot nem is te gondoltad ki, csak kinyílt, lángragyúlt törvényszerűen, hirtelen. De jön az értelem, megcsillantja — akár a napfény az őszvégi tetőt — o vád szavát: te vagy a felelős, hogy él ez a virág, te gondoltad ki a szárát, szirmait, mozdulatát, finom-borongású kékjét, s ami süt belőle, azt a csodát, nosztalgiát, tzt az egész szerelmet magát. vesztett tömegeivel vitatkozni Ara épp a szocializmus megvalósulásának e!ső éveiben becsülték meg legkevésbé. A dogmatizmus alatt a néprajzunk mint tudományunk létéért kellett megküzdenie. Új világért, új erkölcsökért harcolt, s nemegyszer egy ódon morál nevében ítélték el. Oly korban, amikor a népi gondolatra gyakorta az ösztön össég, sőt a vajákosság volt a jellemző: ő ridegen racionalista tudott maradni, népismeretét alapos fölké- SíZÜltségre, széles körű európai tájékozottságra alapozva. A néprajzban, népkutatásban, folklórban szakszerű, szinte már pozitivista volt, de mindig a mélységek megismerésére, megértésére, föltárására, megmagyarázására törekedett. Tudományos és politikus racionalizmusa nem szorította ki életéből, művéből az érzelmeket — az is személyiségéhez tartozik, hogy korszerűen tárgyias vagy ironikus stílusa mögött mindig ott lüktetett a szegényparaszti tömegekkel való azonosulás szenvedélye, a szenvedés fölismerése és gyűlölete. Mindent megtudni, megtapasztalni, mindent belátni igyekezett, de sohasem belenyugodni abba, ami volt, ami van, hanem — akár az ősi paraszti kultúra szépségeinek feláldozása árán is! —új, emberibb világot teremteni. Munkáról, életműről, politikai tevékenységről mindez még lexikoncikkelyként is kevés. De talán egy kis fényt vet arra az életre, amely — ismétlem — tán még a műnél, az eredményeknél is nagyobb. Pedig Ortutay Gyulának akár ellenállási tevékenysége, akár tudományos vagy oktatásügyi, akár rádiós, akár népfrontos szervező munkája, elmélyülte« szakszerű é.s népszerűén tetszetős publikációs tevékenysége, több tucat könyve, sok száz beszéde, cikke, tanulmánya mind külön méltatást kívánna. Am ami tiszteletre, megbecsülésre méltó — méltatás nélkül is messze sugárzik. Most lenne hetvenöt éves... Kristó Nagy István A ielszabadulas utam magyar irodalom legfenyeseb- ben villanó vitája Fejes Endre Rozsdatemetője körül tört ki. Mintegy villámcsapás, úgy csapott fel a mű megjelenésekor az ellenkezés döbbeneté, de olyan gyorsan oszlott el, maradt abba, mint ahogy egy villámfény elenyészik. Ez is azon jelenségek közé tartozik, amelyeket ma már az akkori vitában tevékenyen részt vett, ma is működő kritikus sem ért teljesen. Mert mi is történt? Megjelent egy mű, egy igazi munkásregény. Noha itt mindjárt pontosítani illik: sokak szerint a Fejes által ábrázolt világ nem az igazi munkásosztályt ábrázolta, hanem a lumpenproletariátust, illetve voltak, akik az ábrázolt emberek világát minden addig ismert kategóriából kiemelték, és úgy fogalmaztak, hogy „Fejes nem kevesebbet állít... minthogy volt és van a magyar dolgozó társadalomnak egy olyan városi rétege, amely a munkásosztály, a lumpenproletariátus és a kispolgárság határterületén élve nem lépett rá a munkásság törzsének történelmi útjára: az ösztöntől nem jutott el az öntudatig, a vegetálástól nem jutott el az emberhez méltó életig.” Tehát ma így is értelmezhető: a vita arról folyt, kiket is ábrázol Fejes Endre. A valóság azonban az. hogy a hatalmas erejű megdöbbenést elősorban az okozta, hogy a szerző hőseit hogyan ábrázolta. A mű a Hábetler család történetének vázlatos elbeszélése. A családfőt, a félanalfabéta idősebb Hábetler Jánost úgy megnyomorítja 1919 után az urak országa, hogy ezt a megnyomorodást „törvénytisztelő” emberként egész családjába beletáplálja. Eddig még a „hol lehet altiszt, azt kutatja” létezésprobléma egyik írói feldolgozása lehetne. Miután azonban a történet napjainkig ér, s mert a természetes igazság elemi erejével hiányzik belőle minden hősi, lakkozó dagályos elem, viszont ha vázlatosan is, de naturalista hűséggel mutatja be a család megnyomorítottságát, mindazok felháborodása azonnali reakcióként bekövetkezett, akik a korábbi követelmények dicsőséges munkásosztály-ábrázolásait tartották egyetlen lehetséges modellnek. FEJES ENDRE: A vita villámgyorsan abbamaradt. A társadalom 1962— re, a mű megjelenésének időpontjára megért már any- nyira, hogy a regény valóságábrázolásában felismerte az evidens elemi igazságot. Már egy év múlva dráma is született belőle, amely harminc kis mozaikban igyekezett visszaadni a regény világát, nem is sikertelenül,' néhány ponton továbbjutva a regény által feltárt szituáció elemzésében. A „hábetlerizmus” azóta valami olyan fogalommá vált a magyar irodalomban, mint amilyen az oblovomizmus a világirodalomban. A korábbi munkásábrázolások sémája az volt, hogy az ifjú munkásember, hatalmas pofonokat kapva a kapitalista társadalomtól, egy szükségszerű véletlen segítségével eljut a munkásmozgalomig, és annak önfeláldozó, hű harcosaként pozitív olvasói eszménnyé emelkedik. Fejes Endre hőse, ifjabb Hábetler Jani azonban nem jut el, nem akar eljutni a mozgalomig. Ha gyűlölve is a családi örökséget, a hábetlerizmust, de tulajdonképpen annak hálójában egy családi viszályban sógora gyilkosa lesz, és börtönbe kerül. Ennek az ökölcsapásnak a motívuma a korábbi életmód, életszemlélet, a hábetlerizmus ellen irányul. Sokak szerint ez a regény munkásábrázolásának fő hibája. Miért nem vitte el az író az öntudatnak olyan szintjéig hősét, ahol az már nem magányos farkasként akart volna harcolni az embertelenség ellen, hanem egy osztály szervezett tagjaként? Hiszen akkor a gyilkos düh nem a tehetetlenség következményeként bukna ki belőle... Csakhogy valószínűleg az már egy másik regény lenne. Fejes Endre maga is munkáscsaládban született, 1923- ban. Szülei a háború alatt meghaltak, ő maga 1945—49- ig Nyugat-Európában, főleg Franciaországban dolgozott; — gyári munkásként. Első novellái 1955-től jelentek meg. nagy sikerű elbeszéléskötete, A hazudós. 1958-ban, Jól ismertek drámai művei, többek között a Vonó Ignác, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, és a Cserepes Margit házassága. Szalontay Mihály (RÉSZLET) P ék Mária néhány hét# a Pannónia Export-Import R. T.-nél, a Színház utca 15. számú ház alagsorában dolgozott. Viselkedésével alaposan nyugtalanította Hábetlert. A vállalat 1921 tavaszán alakult hogy a hadsereg teljes lóálLományának a szénát, szalmát, zabot en gross beszerezze, ellátását biztosítsa. Vezérigazgatója Bali- kovics Móricz ezredes . volt. Gyönyörűen felszerelt hintó- val — kerékráfján gumi, a lovak patáján gumipatkó — hangtalanul közlekedett a macskaköves utcákon és ez ritkaságnak számított a fővárosban. Pék Mária zaboszsákot javított — darabonként négy ^fillérért — és nagyon sok port nyelt. Közvetlen főnöke butácska zászlós volt, Pék Mária minden szómba ton, az elszámolásnál, huszonöt- harminc zsákkal szemrebbenés nélkül becsapta. Hábetler félt. Könyörögve kérte, ne csinálja, börtönt emlegetett, komor színekkel ecsetelte a bukást- De Pék Mária nem hallgatott rá. őszig marakodtak, Hábetler nem bírta tovább. November közepén elment a Pannónia Export-Import R. T. Arany János utca 34. számú irodájába. A Vadász utcáról volt a bejárat. Hábetler fölment a szőnyeggel borított lépcsőkön, és nagy tisztelettel megkérte vitéz Tasnády Imre százados cégvezetőt, dobja ki a feleségét, mert áldott állapotban van, s ő hiába beszél neki, hogy a poros munka igen káros az egészségére. Vitéz Tasnády Imre kifizette a két hét föl mondást és másnap reggel kidobták Pék Máriát a munkából. 1922. január negyedikén született ifjabb Hábetler János. Pék Mária könnyen szült. Délután öt órakor elküldte férjét a bábaasszonyért, hat órakor már ordított a gyerek a petróleumlámpa fényében. Ujján cérnaszál volt. Küve- csesné azt mondta, szabó lesz. Hét nappal később keresztelték a Deák téri evangélikus templomban. Este vendégeket hívtak, Pék Mária halat rántott, túrós csuszát készített, demizsoniból itták a brügecsi bort. Hábetler becsípett, letérdepelt Pék Mária elé, megcsókolta horgas ujjú, csúnya kezét. Pék Mária elpirult. — Vén bolond! — mondta, megsimogatta a fejét és zavartan nevetett. Kalauz István keresztapa köszöntőt mondott, énekeltek, hajnalig itták a bort ifjabb Hábetler János egészségéreMárciusban idősebb Hábetler János elhozta Gizikét Brügecsről. A kislánynak ót- varos volt a feje, Pék Mária dühöngött, káromkodott, szidta anyósát, a leprást, napokig nem tudták csillapítani. Júniusban ötszáz gyereket Hollandiába vittek, kéthónapos hiz- lalási akcióra. Pék Mária azt mondta, az ő gyerekét ne etesse idegen, míg ő a karját bírja. Gyakorlóruhát, fehérneműt mosott a tiszteknek, egy katona hordta a csomagokat a Citadellából. Szombaton a Síp utcában, dr. Mathia Vilmos édesanyjánál takarított. A százados már nem volt Pesten, a kőszegi ka'détisko- lóba helyezték tanárnak. Délután Hábetler karjára vette Gizikét. Pék Mária tolta a kocsit, elmentek a Diószegi útra. A Ringer-szanatórium előtt leültek a fűre, ‘bámulták a fák között járkáló, csodálatos betegeket. Legjobban a kibontott hajú öregasszonyt szerették. Tánclépésekkel járkált, csont-bőr karját szárnyként mozgatta, azt énekelte: „szép is vagyok, jó is vagyok, csak egy kicsit csalfa vagyok...” és kezdte újra elölről. Amikor Hábetler elunta magát, átsétálták a szomszédos „Linum Tauszig Sámuel és Fiai” futballpálvához. Egy alkalommal szerencséjük volt, a III. kerületi FC barátságos mérkőzést játszott, ekkor láthatták a híres Zsákot a kapuban. Esténként az ajtó elé ültek, előttük szaladt a kocsiút, nézegették a munkából érkező embereket, a sok szoknyás, copfos, budaörsi sváb lányokat, akik a Karolina úton, a Linum-szövőgyárban dolgoztak. Aztán hazajött a két szomszéd, Kalauz István és Küvecses Endre, Hábetler kihozta a kártyát, snapszliztak, az asszonyok beszélgettek, kiabáltak a gyerekekkel. Amikor a gyárak különféle hangon tíz órát jeleztek, mindenki ágyban volt. 1923 őszén megalakították a Budapesti Kelenföldi Dalárdát a Villányi út és Ábel Jenő út sarkán, Chri&t-vendég- lőben. Itt tartották a próbákat hetenként kétszer. Az elnök Christ' Károly volt, alel- nök Trafina Béla, titkár Küvecses Endre, pénztáros Kalauz István és Bugyi Gyula, szertáros Hábetler János, karvezető Kapi Gyula énektanár, templomi orgonista. Tavaszra hírük volt, Christ alig győzte írni a megrendeléseket. Részt vettek esküvőn, temetésen és szerenádot adtak. A szerenádot csinálták a legszebben. Égő gyertyákkal megálltak a barakk ablakánál, érzéssel, halkan énekelték: „Óh, mi zeng az éjszakában, — Álmait mi űzi el? — Lombok között kismadárka — Szerelemről énekel...” Pénzt nem fogadtak el. Műsor után borral fizettek. A Christ-vendéglő asztalénál ilyenkor azt énekelték: „Emelem poharam a kedves társaságra! — Igyál, igyál, az Isten éltessen soká...” Hábetler nem ivott. Küvecses annál inkább. Ha berúgott, összetört mindent, de ez ritkán fordult elő. vigyáztak rá. Inkább csak kötözködött. főleg Hábetler Jánossal. Váltig azt mondta, szerelmes az ö feleségébe, azt tanácsolta, költözzenek össze. — Te selyemfiú! — ordított. — Anna is téged bámul! Verjen meg benneteket az Isten ! Másnap kijózanodott, csöndesen, szomorúan bocsánatot kért. Választékos műsoruk volt. A ravatalnál azt énekelték: NÖGRAD - 1985. mó „Mért oly bús e sereg? — Őri cáiról a pír elköltözött..." A sírnál: „ö nincs a földön már...” 1924 júniusában a szép Anna fiút szült. Küvecses akaratára, heves vita, sírás, könyörgés után református templomban keresztelték. Pék Mária volt a keresztanya. Halat rántott, túrós csuszát készített, Kövecses öt liter bort hozott, megitták. Ezen a nyáron kis földszintes házban Piusz Otthon néven megnyitották a katolikus óvodát. Az apácák ott jártak a barakk előtt, tüntetőén nem fogadták Anna köszönését. Anna hívő katolikus volt, Mária-lány, zárdában nevelkedett. Sírva panaszkodott Pék Máriának, hogy Orsolya főnővér soha nem veti rá a szemét az ő gyerekére. Pék Máriát is bántotta az eset. Egy alkalommal elvette tőle a babakocsit, és az út közepére tolta. — Kedves' nővér — kérdez-’ te —, mért nem nézi meg az én keresztfiamat? — Azért — felelt hidegen a íőnővér —, mert ha már az anyja református emberhez ment feleségül, legalább azzal tette volna jóvá a bűnét, hogy katolikus keresztmamát hív. Pék Máriát elöntötte a düh; — De a hétszentséges úristenit, kedves nővér — mondta —, annak a katolikus nőnek nem ég le a lelke, ha református ember keresi neki a kenyerét? M ásnap a rendőrségre hív-' ták. A fogalmazó figyelmeztette, ne használjon drasztikus hangot az apácákkal és nevetve hazaküldte. Hábetler János betege volt az eseményeknek, igen szégyellte magát, szépen kérte feleségét, fogja a száját, ne vadítsa őt, mert egyszer elfogy a türelme, akkor periig baj lesz. Ezt elmondta napjában tízszer is. :ius 23., szombat 9 ROZSDATEMETŐ Olvassuk újra — együtt 1 FEJES ENDRE
