Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-02 / 51. szám

űf galax:s születik

Nem Aladdin csadalámpása

f«

avagy viszonyunk a számítástechnikához

' „Szívünk míg vágyat érlel, nem kartotékadat” — foglalta össze a számi lás technikai kultúra terjedésével kapcsolatos véleményét megyénk egyik irodalmára. A József Attila Levegőt cím’"5 költeményéből vett idézettel voltaképpen az idegenkedését fogalmazta meg. Bár ő maga is belátja hogy szükség van rá, de a „bakizó” nagyszámítógépekről, az emberi sorsok szervezésében tévedő gépi információkról szóló, szenzáció- szagú rémhírek kétségtelenül ez emberi figyelem, a lelkiis- meret éberségére figyelmeztetnek.

Annyiban viszont megállapodhatunk,. hogy.. olykor bizony ■ a tömegkommunikáció sem használ a számítógépes kultúra terjesztésének.

— Valamifajta misztikum lengi körül a területet — mérgelődött is emiatt egy korábbi beszélgetésiünk alkalmával a SZÜV egyik fiatal szakembere Bakos Vince, a termelésirányítási csoport vehetője. —: Nézem a televíziót — folytatta —, egy nagy számítógépről van szó és erre a kamera azt mutatja, hogyan pörög a mágnesszalag. Mintha ez volna a lényeg. Ugyanaz, mintha egy autó helyett a sluszkullcsent mutatnánk és a nézőnek azt kellene hinnie, hogy ez az autó. Mindez természetesen nem kedvez az 4új ismeretanyag iránti fogékonyságnak.

Kérdésünk: fogékonyak vagyunk-e a számítástechnikára? Nem értékeljük-e túl, vagy nem becsütjük-e alhil a fiatal szakterületet?

Az e témáiban összegyűlt B-nvaig ugyanis 'arra utal, hogy Nógirád megyében is' jól elkülönül egymástól a számítástechnikához fűződő viszonyunk, három legfontosabb jellemvonása: a túlértékelő, a lekicsinylő és a realista megközelítés.

Nézzük őket sorjaiban!

— Ne várja senki se azt, hogy a számítógép-vásárlásból egy csapásra megoldódik minden gondja — fogalmazta meg a túlértékeléssel kapcsolatban Bodnár József, a SZÜV műszaki osztályvezetője, aki munkája mellett a „Neumann” Számítógéptudományi Társaság titkári teendőit Is ellátja megyénkben. — A számítógép nem varázseszköz nem az Aladdin csodalámpása. Nemrégiben készítettünk pél- duál egy felmérést a megye leg veszteségesebbnek tartott ipari vállalata szépiára, hogy állapítsuk meg, adottak-e a számi tógép-telep í tés feltételei. Az irtásiban is rögzített véle* ményünk, hogy sem termelésszervezési, sem pedig személyi szempontból nem eléggé érettek a feltételek a gép fo adására. Ez a vállalat ennek ellenére komolyan foglalkozik a több milliós beruházás gondolatával.

Rebesgetik azt is, hogy megyénk egyik mezőgazdasági termelőszövetkezete már kényelmetlen helyzetbe is került hasonló okök miatt. Engedelmeskedve a számítógép- vásánlási divathullámnak, ők maguk is vettek egy gépet, de „csodák-csodája”, attól hogy nyomogatni kezdték az irodán a gombokat, a gép még nem állt neki termelési adatokat. optimalizálni. Több év munkájával sikerült végül is hasznossá tenni a kissé elhamarkodottan megvásárolt szerkezetet.

Ugyancsak egy termelőszövetkezet szolgáltat példát a téma alulértékidlésére. Zengő Árpád rádióriporter, aki munkája mellett megyénkben maga is lelkes propagandistája a számítógépes kultúra terjesztésének, elmondotta, hogy bár nem ez a jellemző: egyszer mégis találkozott olyan termeliőiszövetkezeti elnökkel, aki így fakadt ki:

— Kapálni kell és nem komputesrizálni! Pedig — teszi hozzá Zengő Árpád — egyszer márt azt is ki kellene számítani, hogy mennyi lesz a többéves felzárkózási hátrányból eredő vesizteség? Mert a hátrány is veszteség, mind anyagi, mind erkölcsi tekintetibem.

A S/ámí tástech n lka ered- mén yennek ftkliórtókelé&e

(ahogy a szak nyelv nevezi: detronizállása), azonban nem elsősorban a marad iságból, hanem merő gazdaságossági fontolgatásókból ered. Sokan ugyanis úgy vélik még ma is, hogy a gép munkaerőt képes megtakarítani. Többek között erről beszélgettünk Szabó Istvánnal, az MSZMP Nógirád megyei Bizottságának osztályvezetőjével.

— A számítástechnikától valóban nem szabad azt várni hogy .munkaerőt takarít meg. A gépet is ki kell szolgálni el kell látni információkkal gondoskodni • kell a számítások alkalmazásáról és

így tovább. De arra mindenképpen érdemes felfigyelni, hogy ez a munka már jóval magasabb szintű: a minőségi mutatók változnak meg. Nem véletlenül hangsúlyozzuk a közélgő megyei pártértekezlet határozati javaslatában az

elektronizálás és számítógépesítés fontosságait. A számítógép us’vanis hallatlanul nagy követelményekkel lép fel a pontosságot és a szervezettséget illetően. Mindezek a tulajdonságok pedig nagymértékben hozzájárulnak egyik alapvető gazdasági célunk megvalósításához, a hatékonyság növeléséhez. Ennek az eszköze a számítógép.

— Mi is külön taktikát dolgoztunk ki a számítógép megkedveltetésére — mondja szintén a realista megközelítésire példát szolgáltatva Németh Péter, a kohászati üzemeli számítástechnikai osztályvezetője. — Természetesnek tartottuk,, hogy kezdetben sokan idegenkednek majd. Ezért nem is kíséreltük meg, hogy rögtön nagy dolgokkal kezdjük. Kezdetben például a bérszámfejtés területén alkalmaztuk a gépet; a nem fizikai állományú dolgozóink számítógépes „fiizetéscédulámi” vehették át a bérűiket. A számítógép kedvezőbb fogadtatásához ez is hozizájárult. Később már azt is elértük, hogy

nem mi ajánljuk a saját munkánkat, hanem már úgy ke. esnek meg bennünket.

— A számítástechnikához fűződő viszonyt az is jelzi, hogy milyen mértékig veszi igénybe a gazdasági szervezet a saját számítógépét. Hallani, hogy nagyon sok helyen csak listák gyártására használják a gépet.

— Nálunk már ezen régein

túl vagyunk. A számítástechnika alkalmazásba vételén^ egyébként valóban három szintje van, a legprimitívebb az, amikor csupán az adminisztráció gépesítésére használják; más néven lista- gyártásra. A második szint már jóval' fejlettebb: a termelésoptimalizálás, a mi vállalatunknál már itt tartunk. A harmadik szint pedig a legfejlettebb, amikor a számítógép már automatákat vezérel, a folyamatirányítás.

— Önöknél tehát már optimalizálási célokra hasznosítják a gépet. Hallani viszont, hogy hiába készíti el a gép a legoptimálisabb anyaggazdálkodási tervet, ha mondjuk csörög a telefon és kiderül más szempontból fontos területre kell irányítani az anyagoi, az optimum rovására, így nézve, milyen a viszonyunk a számítógéphez?

— Igen, van ilyen. Előfordul néha, hogy nemcsak az optimalizációs szempontokat kell figyelembe' vennünk. De ilyenkor nem az a kérdés, hogy mi hogyan viszonyulunk a géphez, hanem az, hogy a gép hogyan „viszonyul” hozzánk. A számítástechnika ugyanis a gazdaságosságra, az optimalizálásra figyelmeztet.

László Mária: „Nálunk a bá nyagépgyárban, a műszaki osztály számára most vettü nk egy számítógépet”

. Ka.rtotékolható-e az élet? Hiszen a számítógép valóban mindig csak a legegzalktabb szempontokat veheti figyelembe. De jöhet bármi, rossz időjárás, újabb „elsőbbségi” megrendelés és a számításokat lehet kezdeni elölről.

A gép mindenesetre ott van, mint valami mesterséges lel- kíismeret: újból és újból a szervezettségre, a gazdaságosságra figyelmeztet...

Fernai Miklós

Megyeszerte több százan saj átítják el a számítógép-kezelést, közöttük nagyon sok ál talános iskolás

.................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................mi.........

O

lyan az a régi világ, mimt- Világaink a rege lenne. •*

Fél évszázada ilyentájt minden rimóci családnál megkezdődött a készülődés-tervezge- tés, javában folyt a szerződtetés, a bandákba tömörülés a májusi indulásra. Egy-egy csapatban, aztán vagy százan is voltak, közöttük házaspárok is nem kis számban és valamennyien Mezőhegyesre — itt úgy mondják „Hegyesre” — készülődtek mezőgazdasági munkákra az ottani nagybirtokra. A rimóci életforma ez volt; a májustól novemberig tartó folyamatos vendégmunkáskodás a summái és a szakmányos élet (ez utóbbi különbözik az előbbitől).

Előfordult aztán, hogy a nagy nyári munka, az aratás idején (ugyancsak ott Mezőhegyesen) éjjel-nappal, hétvégeken is ment a dolog; az embereknek annyi idejük sem maradt, hogy egy héten egyszer legalább rendesen megtisztálkodjanak, az asz- szonyok kimossák a fehérneműt. Hát, lázadoztak, kihozták rájuk a csendőröket, s volt vagy kettő egy évben a summások-szakmányosók között, akinek idő előtt ajánlatossá vált a hazamenetel. A „fikciós” a „mindenkinek megmondja az igazat” típusú ember nemkívánatos volt Hegyesen a szakadatlan paraszti robot idején. Heted- íziglen ilyen kemény életen nevelődött itt a nemzedékek

sor*

Varsány, Rimóc amúgy is sok mindenben (még a népviseletében is) hasonlatos. Szomszédok a történelemben is, úr volt itt is ott is a közeli Szécsényt birtokló Szé- csényi család a régmúltban és mind a többiek is, akik egymást követték ezen a tájon. A Guthy Országh-ok, Losonczyk, majd a Szécsényi Tamáshoz hasonlóan szédítő karriert befutó Forgách Zsig- mond is, aki felesége és adománylevelek révén négy megyében vagy száz birtokkal rendelkezett! Az 1500-as évek közepén Rimócon majd félszáz szőlőbirtokos élt, ami azt jelenti, hogy lehetett jóféle rimóci bor is errefelé, ahol manapság inkább csak a direkttermőről mondhat véleményt, aki issza és az ugyancsak erre a tájra híres közeli Sipek pálinkájáról. Az eljárás más vidékekre mun- kára-életre mégis úgy tartozik mind a mai napig Rimóchoz, mint fényhez az árnyék. Akkor is így van ez, ha maga a rimóci embet nem érzi sem fénynek sem árnyéknak ezt a kemény és sajátos életformát.

Tarthatjuk akár természetesnek is a százmilliárd tűhosszát járó emberi életformát. Tartják is sokan, azok

közül is, akik amúgy meg többet tehetnének esetleg a helybeni munkalehetőségekért — habár a szécsényi iparfejlődés ide is szól. S igaz mindenképpen, hogy a nyolc-tizenötezer forintos kereseteket itt a közelben semmilyen munkával nem lehetne megadni az embereknek. Ennyit keresnek a rimóciak és a varsányiak, természetesen szakmai képesítés szerint. De mindenesetre igaz az is, hogy a hetes vagy mindennapos eljárásban Rimóc vezet a megyében és abban is, hogy a legtávolabbi tájakra eljutnak a maiak. Így a kétezer körüli külön költség a távolléttel-utazással, külön- élettel is megéri. Minden hajnalban vagy négyszáz (!) rimóci ül a távolra induló buszokra és sokan közülük hetes-tíznapos turnusokra utaznak a családtól, például a Közép-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság munkahelyeire, ahol nehézgépkezelőként, gépkocsivezetőként sok rimóci vállal munkát hosszú ideje.

A szakmányos kényszer- Herkules-é let, s a sumimás világ kellett a fennmaradáshoz, kellett a mindennapihoz, ahhoz, hogy novemberben,

RIMÓCI REGÉLÉ

| NÖGRÁD - 1985. március 2., szombat

t

amikor már a hegyesi cukorrépával is végeztek a rimó- ciak, a jól dolgozók hazahozzanak egy új bakancsot egy bársonynadrágot és vagy ötszáz kiló gabonát, amivel ki lehetett húzni a következő májusig. Akkor újra le az Alföldre. Itthon vagy bezárták a portákat, vagy maradtak az öregek a ház körül a kisgyerekekkel. A földosztással, a háború végi időkkel változott a helyzet, akkor sokan jártak például romot takarítani a fővárosba, amiként Rimóc mai tanácselnöke Kobe la András is, vagy mint régi levelezőnk Kiss Béla egykori tanácsi vb-titkár, aki még korábban volt szakmá- nyos sorstársaival együtt. Ez az újkori felvállalása a tömeges eljárásnak mindenképpen minőségi változást hozott, hiszen másként hogyan lehetne, hogy aki négy-öt éve nem járt Rimócon és ma befordul utcáira — nem győz csodálkozni a sok új kétszintes ház láttán. Egy esztendőben átlagosan számítva tizenkét, nagyobbrészt kétszintes házat felhúznak a rimóciak a régi házak helyén és az újabb telkeken is, de már a gyerekek is új iskolába járnak és a szomszédban,, Varsány köz»;

pén új művelődési ház avatására készülnek.

Rimócon Szabados Gyula meg Gross Jenő volt birtokos a negyvenöt előtti időkben aztán még szegődhetett a nincstelen a Zsunyban tulajdonos vitéz Fógly Emilhez is. De éppen ezen a tájon — pontosan Varsány határában — fejeződött be negyven évvel ezelőtt elsőnek a megyében a földosztás is! A régi rimóci birtokviszonyokra az lehetett a jellemző, amit egy ; százötven éves adat rögzít: 53 jobbágy és 59 zsellér család volt itt az ántivilágban, hát hogyne kellett volna felvállalni a féléves alföldi sum- más-szakmányos életet, az eljáró máshol dolgozó ’ itthon csak a teleket végigalvó, pi- ! henő, de a népi kultúrát ép- , pen így jól megőrző életformát?! Ha már ez szóba i került — új jelenségnek szá- { mítódik az is, hogy a fiatalabb asszonyok közül so- ' kan megcsinálják vagy meg- : csináltatják itt és Varsány- : ban (meg nyilván Sipéken) is a régi népviseletest, és felveszik akkor amikor ioloo

ünnepi alkalom adódik. A rimóci népi baba ma s ott

ált a főhelyen a tanácselnök irodájában és talán sehol máshol nem lehet olyan köny- nyen felöltöztetni valamilyen felvétel vagy filmrészlet kedvéért a fiatat és idősebb asszonyokat, sőt, a kislányokat is, miint ezen a tájon (na, meg persze Bujákon, Kazáron). A rimóci, varsányi, síi- peki népviselet aliig különbözik egymástól. A külső szemlélőnek talán észrevétlenül vannak csak éltérések például . a színekben, az árnyalatokban (a varsányi halványabb, mint a rimóci). A népviselet egyik legékesebb része a fekete varrása tatón már csak Rimócon fellelhető, külön tudást igénylő foglalatosság, hiszen például a varsányi féketővanró asszonyok elidő- södésével és hiányával a ri- móciakra vár a környék „fé- ketőigényének” kielégítése is. Amiben persze nincs semmi hiba. Itt még ma is vannak jó néhányan, akik megvarrják a helybelit és a vele rokon közeli községbéli asszonyoknak vallót egyképpen.

Felépült időközben ebből az erős eljárás életből egy új Rimóc. Hány ezer kilometer van ezekben a házakban vajon? Néhány évvel ezélőtt vagy százötvenen elhagyták a falut, aki ma benne él nem hagyja el soha —■ úgy tűnik. A fiatafliaibbja meg már köny- nyebb életre kel.

T. Pataki László