Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-16 / 63. szám
Egyébként, íól van... Kis dolgok nagy örömei Amikor négy-öt esztendővel ezelőtt össze-összefutottunk, a fáradt ember benyomását keltette bennem. Csöndesen, kissé túl szerényen viselkedett. Testületi üléseken ritkán, akkor is röviden szólt. Ha a szünetekben összeverődött egy alkalmi vitatársaság, nem láttam közöttük, félrehúzódott, elmélyült az iratok, előterjesztések olvasásában. Nem firtattam fáradtságának okát. Csak az furdallt, hogy vajon mások megkérdezték-e tőle: mi van veled Éva? A minap Bátonyterenyén járva Kulcsár János területi KISZ-titkárral beszélgetve, ugyancsak meglepődtem, amikor ezt mondta: — Nagyon jó a harisnyagyári KISZ-esek munkája, s ez elsősorban Dudásné érdeme, aki emellett itt van a területi bizottságban is. Rengeteg hasznos ötlete, kezdeményezése van és óriási lelkesedéssel végzi munkáját. Ennyi jót hallva megkerestem Dudás Gábornét. Fáradtságnak nyoma sincs Derűs, könnyed, jó kedélyű, teli életkedvvel. Amint átmegyünk a harisnyagyári üzemeken, egy gyors helyzetképet rajzol föl a vállalati gazdasági helyzetről, miközben jut egy-egy pillantás, félmondat a kollégáknak is a teljesítményről, a munkakedvről, a délutáni programokról. Mikor leülünk, a tenyérnyi irodában, csak nem hagy nyugton a korábbi gondolat. — Félreismertem magát akkoriban... — kezdeném de közbevág. — Dehogy! Valóban fáradt és enervált voltam azokban az időkben. Az ok végtelenül egyszerű; túl sokat vállaltam. Nézzük csak, tagja voltam a megyei KISZ-bizottságnak, az alapszervezetben titkárnak választottak, kineveztek blokkvezetőnek, s a szocialista brigádom is engem bízott meg az irányítással. De még nincs vége! Ugyanis, úgy éreztem, tanulnom kell, beiratkoztam a középiskolába. Otthon pedig a családban építkezésbe fogtunk... Ugye, elmondani is sok? És még akkor a kisebb-nagyobb megbízatások nincsenek is benne. Komolyan mondom, néha azt sem tudtam, hol jár rz eszem! Mindent csináltam, de igazából jól semmit. Ez az igazság. Csak zárójelben jegyzem meg, a legtöbb gondot az építkezés okozta... No, szóval hamar rájöttem; ezt így nem szabad csinálni. Inkább kevesebbet, de jobban. És utána átgondoltam miben és hol van rám a legjobban szükség, meg aztán a dolgok is mentek maguktól. — És most? — Most blokkvezető-he- lyetes, KISZ-bizottsági titkár vagyok, s beválasztottak a megyei pártbizottságba is — válaszolja, majd hozzáteszi: — Persze, közben fölépült a házunk. A megyei KlSZ-bizott- ságban lejárt a mandátumom. Nagyon sajnálom, hogy akkoriban a középiskolát abbahagytam, de feltétlenül folytatni akarom! Nyolcvannvolcan dolgoznak az itteni KISZ-szervezetben. Többen is lehetnének, de nincs agitálás, erősködés, csak azokra van szükség, akik önkéntesen és komolyan veszik a mozgalmat. — Zömmel nődolgozóink vannak, nagy részük családos — említi Éva —, ehhez igazodnak a programok, ezekre meghívjuk az „otthoniakat” is. Volt olyan rendezvényünk, amelyre 170-en jöttek el! De a programok látogatottsága mellett még fontosabb az érdekképviselet. E szempontból szerencsés, hogy blokkveze- tő-helyettes vagyok, így jobban belelátok a szakmai és gazdasági ügyekbe. Megkönnyíti az érdekek érvényesítését, hogy a gyári vezetés egyenrangú partnernek tekinti a KISZ-t, s nemcsak akkor szólnak, amikor kérnek, hanem valamennyi jelentősebb döntés előtt is. Most például lehetőség nyílt a helyi lakásgondok enyhítésére, részben kölcsönökkel, részben pedig szükséglakás-megoldással. A mi javaslataink alapján döntenek ebbe/i is. Pártmegbízatása i- a KISZ- munka, azt mondják, köz- megelégedéssel végzi. Ugyancsak elismeréssel °mlegetik a kisterenyei nevelőotthonban, ahová a harisnyagyáiak gyakran eljárnak, 3—7 éves gyerekeket patronálnak. — Hát akkor, hogy is érzi magát? — kérdem búcsúzóul. » Elmosolyodik. Gondolkodik egy keveset, aztán válaszol. — Azt hiszem, az embernek tisztában kell lennie saját képességével, teherbírásával. Legjobb az optimális leterhelés, amikor úgy érezzük, hogy szükség . van ránk, értelmes, másoknak is hasznos dolgokat végzünk. Ügy gondolom, sikerült ezt az arányt megtalálnom. Rettentően tudok örülni a kis, apró sikereknek, mert ezek biztatást adnak... Egyébként, jól vagyok! T. L. A 2. ukrán front 53. hadseregének katonái 1944. december 21-én délután erős tüzérségi tűz után kiverték a községből a szívós ellenállást tanúsító fasiszta német csapatokat. A német hadvezetés a községet fontos védelmi bázisnak tekintette. Figyelembe véve stratégiai szerepét, a közlekedés, valamint az ipar szempontjából. A község fekvése, domborzati viszonyai alkalmassá tették arra, hogy a Mátra felől Dorogháza irányából előrenyomuló szovjet csapatokat feltartóztassák. A községhez tartozó Aranyhegy—Nagyróth-hegy lábainál, valamint a Zagyva-patak vonalán védelmi állásokat építettek. Ugyancsak a község több, a mátrai oldalra néző kiemelkedő helyein géppuskafészket helyeztek el. A község mégsem vált védelmi hadszíntérré, mert északkelet felől a 27. hadsereg csapattestei Salgótarján felé közeledtek, így a bekerítés elkerülése végett a németek nem tudták kihasználni a katonailag kedvező védőállásokat és terephelyzetet. A rabló és romboló tevékenységüket azonban itt is kiélték. A kál-kápolna— kisterenyei vasútvonal sínjeit felrobbantották. A hatvan —salgótarjáni vasútvonalat, ■külön talpfaszaggatásra készített rombolóeszközzel felszaggatták. Felrobbantották a kazári, valamint a Zagyvapatakon átívelő vasúti hidakat. Felrobbantották a MÁV- fűtőháznál a háromemeletnyi magas víztornyot. A lakosság á front átvonulását hevenyészetten készített bunkerekben és pincékben élte át. A harcok mégis polgári személyek életét is követelték. A Kúria utcában három férfi és egy nő halt meg a bunker telitalálatakor. A községben több lakást ért kisebb-nagyobb találat és helyenként tűz is keletkezett. A Vörös Hadsereg katonái a község felszabadítása után Vizslás környékén az úgynevezett Pecsenyés-hegvén vívtak még nagy véráldozattal járó ütközetet, amelynek során az egész környéket megtisztították a fasiszta csapatoktól. A felszabadulás első napjai a túlélés és a megkönnyebbülés jó érzésének napjai voltak. A lakosság jóKisferenye első részt a katonai hadtáp segítésében a közlekedés helyre- állításában vett részt. Sokan dolgoztak az átmenetileg kórháznak berendezett helyeken. 1945. január 3-án megélénkült a község társadalmi és politikai élete is. Ezen a napon délelőtt a Tanácsköztársaság direktóriumának tagjai, az 1932-es politikai per elítéltjei, valamint ezek hozzátartozóinak egy részéből és néhány haladó gondolkodású személyből megalakult a Magyar Kommunista Párt kisterenyei alapszervezete. Titkára: Kaposi Béla mozdonyvezető lett. Az alakuló ülésen határozat született arról. hogy meg kell indítani az életet a községben. A közigazgatást új alapokon kell életre kelteni. Január 5-én délután az általános iskola udvarán nép- gyűlést tartott a már megalakult kommunista párt vezetősége. A párt előadója Koós Hutás Gergely tájékoztatást adott elsősorban az általános katonai helyzetről, a Vörös Hadsereg sikereiről, a hitleri német hadsereg minden fronton bekövetkezett kudarcáról. A komunista párt első gyűlése igen jól sikerült. A lakosság érezte, hogy a petróleumlámpa fényénél a párt előadója arról beszélt, hogy van kibontakozás, és a nép előtt egy új, szabad élet kapui nyíltak meg. Az a tény, hogy Debrecenben megalakult az ideiglenes nemzet- gyűlés és a kormány, államjogi lag is lehetőséget adott a közélet és közigazgatás működéséhez. A községben igen érdekesen alakult a közigazgatás új formájának alakítása. Mivel felsőbb, megyei, járási szervek még nem jöttek létre, az új helyzetben teljesen a helyi szervek elképzelése szerint alakult a köz- igazgatás. Kisterenyén az első hetekben a Tanácsköztársaság múltját idéző direktóriumot hoztak létre. Igv eleinte a közéletet egy háromtagú direktórium irányította. A direktórium tagjai: Koós Hutás Kálmán, Tóth Béla, Tóth zöld Márton. A direktórium legfontosabb feladatának tartotta: a közrend és a közbiztonság helyreállítását, a lakosság élelmezésének segítését az egészségügyi ellátás megszervezését, a választási alapon működő testület és közigazgatás létrehozását. A közrend és közbiztonság érdekében megszerveztek egy 12 főből álló polgárőrséget, amelynek parancsnoka. Ora- vecz József MÁV-szertári munkás lett. A polgárőrség tagjai kommunisták, akik önként vállalták a felelősségteljes feladatukat a közreód helyreállítása érdekében. A lakosság ellátásáért a direktórium vezetői engedélyt kértek és kaptak a helyi szovjet parancsnoktól arra, hogy az elhagyott uradalmi magtárakból búzát hozzanak és azt megőröljék. A kommunista párt aktívái 24 szekér búzát hoztak. (Tizenkét szekérrel a vizslási Baranyj-féle, másik tizenkettővel a kotv- házi Solymossy-féle magtárból.) A búzát a helyi szovjet parancsnok segítségével, aki a malom megindításához a hajtószíjat és a fűtőanyagot adta. sikerült is megőrölni. Az első demokratikus községi választás meg is történt 1945. február 10-én. A község minden rétegét kénvisei- ve nyolc bírójelöltből, öt törvénvbírójelöltből, három pénztárnokjelöltből, egyet- egyet az esküdteket illetően pedig, tíz jelöltből négyet, valamint nyolcvan képviselő- jelöltből negyvennégy képviselőt lehetett választani. A jelöltek adatait írásbeli bejelentés alapján, vagy a már megalakult pártok által tett javaslat szerint fogadta el a direktórium. A választáson szavazó polgárként számított minden olyam tizennyolc életévét betöltött férfi és nő, aki legalább két éve a községben lakik. Az igen nagy aktivitást mutató, első demokratikus helyi választáson községi bírónak választották Tóth zöld Mártont, törvénybírónak Kiss zsadák Sándort, pénztámoknak Németh Mihályt. Esküdteknek választották Herczeg Vince, Szomszéd r. József, Kaszás a. József, Koós Hutás András községbeli lakosokat. A tisztségviselőkön kívül megválasztottak még negyvennégy községi képviselőtagot. A háromtagú direktórium működése ezzel megszűnt. Vasdobos Pál Bátonyterenye ■' „Nem üdülni jöttünk, hanem élni.. Stromfe/dnapok A három tavasz ünnepéhez kapcsolódva tegnap a salgótarjáni Stromfeld Aurél szak- középiskolában kezdődtek meg a Stiromfeld-napok, az Iványi Ödön festőművész ak- varelljelből válogatott kiállítás megnyitásával. Az eseményre vendégek is érkeztek. A szlovákiai Kisuce Nőve Mesto-i középiskola diákjainak és tanárainak küldöttsége is reszt vett az ünnepségen, a sportversenyeken. Délután Hrivnák Mihály íróval, a Ludove Noviny hetilap szerkesztőjével találkoztak a diákok. A szlovák textilipari szakközépiskola fiataljain kívül ott voltak azok a gépiparisok is, akik a megy >nkbeli szlovák nemzetiségi községekből járnak be a megyeszékhelyi intézménybe. A Stromfeld-napok keretében számos más programra is sor kerül. Az iskola tanulói hétfőn megtekintik A vörös grófnő című új magyar filmet. Szerdán a szülőknek tartanak előadást, a család szeretjéről. Március 21-én azonban újra a diákoké a főszerep. Ekkor kerül sor egyebek mellett a történelem- és a csillagászszakkör nyilvános tudományos ülésére, számítástechnikai gép- és programbemutatóra, s az első választók szekcióülésére. Ekkor avatják fel az új KlSZ-tagokat is, értékelik a Stromfeld-napokra meghirdetett versenyeket. A takaros családi ház bejárati ajtaján a felirat : Adorján Attila és Éva. Félreértés ne essék, nem testvérpárról van szó. Éva férjhezmene- telkor élt a névválasztás adta lehetőségekkel, így lett a férje után ő is Adorján. Kissé különc a választás? Nem tudom. Egy biztos, a két fiatalban egyéb rendhagyó vonás is felfedezhető. Például az, hogy egyik hónapról a másikra eldöntötték; falura költöznek Salgótarjánból. Ök, a tősgyökeres városiak. Odahagyva a népes baráti kört, a szórakozás számtalan formáját, a beszterce- lakótelepi összkomfortos lakást. — A második gyereket vártuk, megélhetési lehetőségeink nem voltak a legvirágosabbak. Én a GYIVI-nél főhivatású nevelőként dolgoztam, bizony be kellett osztani a pénzt, hogy mindenre jusson. Volt egy ennél is nyomosabb okunk, amikor a falusi élet mellett döntöttünk. Nagyobbik fiunk légúti problémákkal küzdött, szinte állandóan beteg volt. Az orvos környezetváltozást javasolt — meséli Attila. Kilincselés, kérdezősködés — kiderült, nem is olyan könnyű kiköltözni a városból. Aztán a pásztói művelődési osztályon biztató híreket közöltek; szirákon van pedagógusállás az iskolában, lakást is tudnak adni. — Először csak én magam jöttem terepszemlére, másodjára már Éva is velem tartott. Ami első pillantásra megtetszett: a csodálatos környék, a tiszta levegő, az a csendes béke, ami fogadott. Eszembe jutottak e táj szerelmesei; Glatz Oszkár, Mikszáth. .. A házat is jónak találtuk, bár láttuk, lesz rajta mit alakítgatni, formálni. Adorján Attila 1984. március 16-án reggel már az új munkahelyére, a Sziráki Általános Iskolába indult a megyeszékhelyről. — Fél nyolckor toppantam be az iskolába. Tetszett, hogy nem csinálnak külön hűhót az érkezésemből. Az iskola vezetője azzal fogadott; „Mondom az órarendjét!” És magyar—történelem szakos tanár létemre elsőként földrajzórát helyettesítettem. Zsinórban végigtanítottam a napot. Egy hónap múltán megérkezett a feleség is a két gyerekkel. A bútorok a helyükre kerültek és mehetett az élet a köznapi kerékvágásban. Vagy mégsem? — Néhány nap elteltével döbbentem rá arra, hogy én nem üdülni jöttem ide, hanem élni — kapcsolódik a beszélgetésbe Éva — és ekkor egy kicsit elszorult a szivem. Mi Éi lesz velem? Gyesen vagyok, egyedül vagyok, senkit nem ismerek, Attila reggeltől estig dolgozik, estéi egy részét a kultúrházban tölti, mert annak a vezetését is elvállalta másodállásban. Ahhoz voltam szokva, hogy napközben sokat mentem a megyei egészségnevelési osztály munkatársaként, esténként pedig vagy mi látogattunk a barátokhoz, vagy ők csöngettek ránk. Szóval, mi is lesz velem? Történt itt néhány dolog, ami elterelte a figyelmemet a meditálásról. Egy napon felrobbant az olajkályhában a korom, másik alkalommal a szobában kiesett a cső a kályhából..., meg kellett tanulnom szakszerűen fűteni, tüzet rakni. S, hogy mi mindent megtanultam azóta! Férjemmel járunk fát gyűjteni, élünk a kedvezményes akció nyújtotta lehetőségekkel, saját termesztésű gyümölcsöket, savanyúságot, raktam el. Ásunk, kapálunk, szántunk, vetünk. Lassan összebarátkozunk az emberekkel is, akik ezen a vidéken nagyon segítőkészek, közvetlenek. Eljárok a kézimunka-szakkörbe az asszonyokkal diskurálni, gyakran megfordulok az öregek napközi otthonában, elsősegély- nvújtó-tanfolyamot vezetek az iskolásoknak. Rájöttem, hogy az egészségügyi főiskolán tanultakat, itt a faluban, remekül tudom kamatoztatni. Beszélgetés közben hazaérkezik az óvodából Attila, a nagyfiú és felébred az egyéves Ádám is. Pillanatok alatt csatateret varázsolnak a szobában. — Amióta Szirákon lakunk, Attila légúti problémáit elfelejtettük. Naphosszat a kertben, a friss levegőn rohangál. Ezek szerint hasznára vált a családnak a környezetváltozás?, — Egymásra vagyunk utalva, ebben van jó is, meg rossz is. Néha összeszólalkozunk, öt perc múlva kibékülünk. Ha már mindenből elegünk van, hét végén hazautazunk Salgótarjánba. Meglátogatjuk a szüleinket, barátainkat. És beszerezzük a legújabb könyveket, mert mindketten szenvedélyes olvasók vagyunk. A barátaink valóban üdülni járnak Szirákra, „végre egy falusi haver” felkiáltással. Ilyenkor előkerül a gitár, mellé a palóc babfőzelék csülökkel. Mindez olyan romantikus. De aztán a haverok visz- szamennek a városba, ti pedig maradtok. Meddig? — A salgótarjáni lakásunktól nem váltunk meg. Biztos, ami biztos. Kocsira spórolga- tunk, ami nagyobb mozgáslehetőséget teremtene a családnak. Egyelőre nem gondolunk rá, hogy elköltözzünk. Jön a tavasz, a nyár, kivirágzik a környék. Nincs annál csodálatosabb, mint amikor nyári estéken kiülünk a ház teraszára és élvezzük a csendet, a nyugalmat. Ilyenkor eszünkbe sem jut a városi, panelházas korszakunk. Kiss Máris 4 NOGRÁD — ,1985. március 16., szombat 4 »
