Nógrád, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-05 / 29. szám

Készülünk a középiskolába Fonotéka Orosz és magyar nyel vb 51, valamint matematikából elő­készítő tanfolyamok indultak iskolánkban. A cél: a közép­iskola 1 Lényegében a felső ta­gozatos tudnivalókat ismé‘él­jük át, csak kicsit ma­gasabb szinten, itt most sok olyan kérdést meg tudunk beszélni, amire, sajnos, koráb­ban az órákon nem jutott idő. Azok járnak ezekre a foglal­kozásokra, akik középiskolák­ban szeretnének továbbta­nulni, a nyolc á-ból, például elég sokan megkísérlik a fel­vételit... bárcsak sikerülne valamennyiünknek 1 Fodor Krisztina Karancslapujtő lyik száznál is több régisé­get gyűjtött össze, de nem szégyenkezhettek a többiek sem, mert mindenki kitett magáért! így remélhetően egy szép gyűjteménnyel tesszük emlékezetessé felszabadulá­sunk negyvenedik évforduló­iát. Bacsa Ildikó Salgótarján, Lovász József Általános Iskola, 6. oszt. Iskolánk könyvtára a kö­zelmúltban kapott egy fono­téka nevű berendezést, a me­gyei tanács művelődési osz­tályának segítségével. Már ki is próbálhattuk a nagyszerű berendezést, amely több mint százezer forintba került. Nemrégiben , négy műsort is meghallgathattunk, mindenki­nek nagyon tetszett. Ügy gon­doljuk, hogy hamarosan nél­külözhetetlen tartozéka lesz az ének- és magyaróráinknak. László Krisztina Mátraterenye Túra a mesevárhoz Úttörőcsapatunkban a mi­nap rendeztük meg a kisdo- bos-meseversenyt. A részt­vevőknek egy fantasztikus mesevárba kellett eljutniuk. Ez azonban nem volt olyan egyszerű! Útjukat hat aka­dályon át kellett megtenniük, s itt bizonyíthatták, mennyi­re ügyesek, milyen meséket Ismernek. Rajzokban mutat­ták be azokat a szereplőket, akikkel találkozni szerettek volna... végül is mindannyi­an elérkeztek a „várhoz”, ahol Tasiné Kuti Valéria ta­nárnő hirdette ki az ered­ményt: az első és a harmadik osztályosok csoportja lett az első. I Budai Ildikó, Dóra Julianna Kálló Az aranyember Ml, a lucfalvai iskola 7. osztályos lány őrsének tagjai szeretnénk tudósítani egy ve­télkedőről. Ennek témája Jó­kai egyik legismertebb műve: Az aranyember című regény volt. A tudásfelméréshez kel­lő öt kérdést Nagyné Erki Mária tanárnőnk állította ösz- sze. Fel kellett ismernünk Jó­kai Mór képét, meg kellett mondanunk születésének és halálának évszámát. Izgalmas feladat volt, amikor szerep­lőket kellett felismernünk, tu­lajdonságaik alapján. Ezeken kívül valóságos helyszíneket kellett megneveznünk, majd villámkérdésekre válaszol­tunk. A vetélkedőnek köszön­hetően jobban megismertük a múlt századi magyar életet és a nagy romantikus írót. Az elérhető pontszám egyébként 13 volt, mi ebből 12-őt értünk el. Jutalmul könyveket kap­tunk. 1. osztály, Luciáivá Van jégpályánk Régiségek kerestetnek. Salgótarján felszabadulásá­nak negyvenedik évfordulója alkalmából a Lovász József Általános Iskola régiséggyűj­tő versenyt hirdetett. Nagy izgalommal fogadtuk a fölhí­vást, s ki-ki hozzálátott a munkához. Fölkerestek a ra­jok ismerősöket, és ismeretle­neket, mindenkit, aki csak rendelkezett valamiféle em­lékkel. Volt olyan raj, ame­Felszabadulási emlékprogramok Nagy volt a készülődés köz- üégünkben is a felszabadulá­si évfordulóra. Fogadtuk a Szabadság lángját, szavaló­versenyt rendeztünk, amelyen Sándor Krisztián kisdobos és Juhász Petra úttörők lettek az elsők. A rajzverseny ég- piker^pebb alkotásaiból kiállí­tás nyílt a művelődési ott­honban. Meghívtak a rajok foglalkozásaikra idős embere­ket, kikkel elbeszélgettek a régi időkről, eseményekről, Tar felszabadulásáról. Az is­kola előtti hősök sírját ez­után is gondozzák majd az őrsök... Ünnepélyes csapatösz­Papírgyűjtés Nemrégiben a dorogházi általános iskola hatodik osz­tályos tanulói őrsi gyűlést tartottak, melyen elhatároz­tak, hogy papírt gyűjtenek. Felosztottuk egymás között a területeket, s hozzáláttunk a munkához... Jártuk a házakat, különösen Tóth János és Tóth László tett meg mindent azért, Legutóbbi feladványunk megfejtése: az üres négyzet hiányzik. Nyertesek: Járja Fe"enc, őrhalom. Rákóczi út 1?.8.: Huszkó Zsuzsanna, Nóg- fádmegyer, Petőfi út 11.; Föl­szejövetelt tartottunk, melyen részt vettek községünk ta­nácstagjai, elkészültek a „Tet­tek lapjai” is, melyek szavak­kal és képekkel örökítették meg a fontosabb eseménye­ket. Most az úttörőtanács és a rajvezetőségek már az ápri­lis 4-i. programokat, tervezik, s ugyancsak a napokban vég­legesítjük a hazánk felszaba­dulásának negyvenedik évfor­dulója tiszteletére tett válla­lásokat. Jankó Anita és Balogh Theodóra Tar hogy végül is az elsők legye­nek... Az őrs többi tagja kö­rülbelül egy mázsa papirt hordott össze. Az érte járó pénz jó lesz . a nyári kirándu­lásokra. Javaslom más isko­láknak is, gyűjtsenek papirt! Végh Tibor Szuha di Zoltán Érsekvadkert, Fürst Sándor út 36.; Kaszás Tamás, Mátraverebély, Liget út 18.; Szőke Sándor Pásztó, József Attila út 2. Csigavonal Induljatok el az áb­ra mértani közép­pontjából és csigavo­nalban haladva ol­vassátok össze a be­tűket úgy, hogy Ba­bits Mihály Városvég című verséből kapja­tok idézetei! Hogy szol az idézel? IB U """ .7 . I li .C* jg 0 A / $ s S V 'S1" GY r K if 41 á :Í1 Jll [ J£. rT s A 2 0-f '' T'!i u P [J V A f* ;s P 8 K Ö LJ, n b ff Tudom, ezekben a napok­ban sokaknak szerez örömet a tél, de a mi iskolánkban most van először igazi jégpá­lya. ezért ezt meg kell ír­nom. Bár igazán profi korcso­lyás kevés akad közöttünk, mégis nagy öröm mindnyá­junknak a csúszkálás, a fel­frissülés. A szabadban szer­zett örömök mellett egy „ben­ti” szórakozást is szeretnék megemlíteni a pajtásoknak. A balassagyarmati Rózsavöl­gyi Márk Zeneiskola tanárai látogatnak el hozzánk négy alkalommal, hogy „élő zenét” adjanak. Műsoruk igen szín­vonalas. előadásuk mindanv- nyiunkat leköti. Azelsőalka- lomma! táncdallamokat hall­gattunk tőlük, feszült figye­lemmel. Antal Gusztáv Érsekvadkent A lehetőségekhez igazodó fejlesztés Ersekvodkert: Az elmúlt esztendőkben lát­ványosan gyarapodott Érsek- vadkert. Jó feltételeket bizto­sít a vásárláshoz az ABC- áruház, összefogás segítette az ifjúsági ház és könyvtár megépítését, rendelőt kapott a fogorvos, jobb az ivóvízel­látás. Az idén szerényebb a ter­vezés, mert szolidabbak a le­hetőségek is. A fő cél most az alapellátás színvonalának megőrzése, az itt élők élet- körülményeinek további ja­vítása. A tanácsnak és intézmé­nyeinek — óvodák, iskolák, az egészségügyi ellátás, kul­turális szolgáltatások és sok egyéb értendő ezalatt — eb­ben az évben valamivel ke­vesebb, mint 14 millió forint­tal kell gazdálkodnia. A ki­adásokat a bevételekhez kell igazítani. A működéshez szük­séges forintokat szerényen gyarapítja a napközi otthonok térítési díjának csekély eme­lése, a mind elfogadottabb in­tézményes ' szemétszállításért fizetendő pénz, de a termelő- szövetkezet és a helyi építő­ipari szövetkezet fizette hoz­zájárulás is. A korábbihoz mérhető je­lentős építkezésre nem lesz mód az idén, de jelenleg nincs is. szorító hiány a kö­zösséget szolgáló épületekben. Támogatják az otthonterem­tőket telkek alakításával: a Hunyadi utcában 11 ház megépítéséhez mértek ki te­rületet. A fejlesztésre egyéb­ként rendelkezésre álló 2' és fél millió forintból egymil­liót szánnak útépítésre, a tel­kek kialakítására 650 ezer fo­rint jut, s ebből fizetik a vízműtársulati hozzájárulást is. A fejlesztési kiadásokat — természetesen — a bevételek határozzák meg. A két és fél milliós kiadást 200 ezer fo­rintos felsőbb tanácsi hozzá­járulás és 220 ezer forintos tavalyi pénzmaradvány teszi lehetővé. Veté kedösorozat BátooFlcienyéo (Tudósítónktól) A bátonyterenyei népkerti körzeti művelődési ház és a nagyközségi könyvtár az el­múlt év novemberében hir­dette meg hazánk, illetve a település felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére azt a vetélkedősorozatot, amelyre a városi jogú nagy­község üzemeiben, intézmé­nyeiben dolgozó szocialista brigádok nevezhettek be. Az első két forduló értéke­lését követően január végén nyolc brigád kezdte meg a harmadik forduló feladatainak: teljesítését. A döntő kezdete előtt a csapatokat a művelő­dési ház Palóc-népdalkor e műsorral köszöntötte. A prog­ram keretében nyílt meg a 40 év képekben című, Bátonv- terenye négy évtizedes fejlő­dését bemutató kiállítás. A jól megszervezett, válto­zatos módszereket alkalmazó játék maradandó élményekkel gazdagította a résztvevőket. A győztesek: SKÜ Rózsa Ferenc, az áfész Zrínyi Ilona és a MÁV November 7. Szocialis­ta Brigádja. Általános tapasz­talat szerint a vetélkedősoro­zat jó alapul szolgált a ké­sőbbi, közös rendezvén vekhez. — éné — A lélegző Balaton Az 1983-as kormányhatá­rozat érvénybe lépése óta gyorsan javulnak a balatoni partmenti települések higiéniai viszonyai, s lassan „levegőhöz jut” a tó leginkább szennye­zett nyugati medencéje. Az ember és a természet harmó­niájának helyreállítása érde­kében következetesen érvényt szereztek annak az előírás­nak, amely 1987 végéig meg­tiltotta az üdülőkörzetben újabb szállodák. penzi­ók, fogadók, pihenőházak, üdülőtáborok, sátortele­pek és más átmeneti szállások építését, gazdasági épületek és állattartási épít­mények magánhasználatú lé­tesítését. 1983—84-ben 1 mil­liárd 600 millió forintot fordí­tottak vizvédelmii beruházá­sokra, s a különösen „beteg” szakaszokon — terv szerint — hatékonyan halad a három­éves medertisztítási program. Központi keretből több mint 40 millió forint céltámogatást kaptak a Balatont övező me­gyék tanácsai a szemétgyűj­tés és -elszállítás javítására. Korlátozták a lakásépítést a parti sávban és néhány, amúgy is túlterhelt háttérte­lepülésen. A biztató fejlődés mellett szükségessé vált a korábbi 1 terv kiegészítése, kisebb mér­tékű módosítása — éppen a fő feladat: az egész régió re­konstrukciójának maradékta­lan megvalósítása végett. En­nek során kiemelt figyelmet élvez az üdülőterület legkriti­kusabb helyzetben lévő részé­nek szervezett felújítása, a túlzsúfolt részek fellazítása. Alapelv, hogy ennek eredmé­nyeként ne növekedjen az üdülők létszánra, s a „kimen­tett” területeket elsősorban sport-, kulturális egészség- ügyi és szórakoztató létesít­mények felépítésére vegyék igénybe. Cél a szabályoknak megfelelő beépítettségi ará­nyok helyreállítása, s ezzel egyidejűleg az üdülési intéz­ményhálózat korszerűsítése, az épített környezetnek a táj­hoz, a természeti adottságok­hoz történő igazítása, s nem utolsósorban az egyes telepü­lések sajátos üdülési-idegen­forgalmi arculatának megraj­zolása. Szigorító kitétel, hogy a partmenti településeken — a tervszerű és gazdaságos terü­letfelhasználás érdekeben — csak szennyvízcsatornával el­látott részeken és megfelelő szennyvíztisztító kapacitás ese­tén szabad a szennyvízmeny- nyiség növekedésével járó építkezést, felújítást és kor­szerűsítést végezhi. A part­mente kertészeti gondozására, a gépjárműparkolók kiépíté­sére intézkedtek és 880 ezer­ben maximálták az üdülőné­pesség csúcslétszámát, legfel­jebb 445 ezer lehet a szállás­helyek száma. A hosszú távra szóló prog­ram célja az üdülőkörzet 2000-ig történő fejlesztési fel-, adatainak, a fejlesztés főbb szakaszainak meghatározása. De az üdülőkörzet változat­lanul a hazai és a külföldi vendégek tartós pihenését szolgáltja majd, s így a gya­korlati tennivalók között a fürdésre alkalmas víz bizto­sítása all az első helyen. Előtérbe kerül azonban — a tervek szerint — a hulladék- mentes és hulladékszegény technológiák alkalmazása is, továbbá a jóéti célú erdőte­lepítések sora. a tájvédelmi követelmények határozott ér­vén yesítése. Szükséges a kör­nyezet ál’.'potánar folyamatos mérése, éríékelé.ve, a beavat­kozások "udományos megn la­pozása. G. R. | ftOGRAD - 1965. február 5., kedd Munkásnő az öblösüveggyárban Megfejtés, nyertesek

Next

/
Thumbnails
Contents