Nógrád, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-04 / 28. szám
Hétfői magazin... n n Hétfői magazin... « Hétfői magazin... „ » Ismerőstől ismerősig Csaknem négymillió Szaunában „ Magam is Százak pihenője — változatlan áron palóc vagyok.,. zereti, ismen-e a népművészetet az, aki évek óta a népművészeti boltban dolgozik? Ezzel a kérdéssel fordultunk Celényi Árpádnéhoz, akit a múlt héten Tóth Jó- zsefné mátranováki pedagógus ajánlott figyelmünkbe. — Hosszú ideig háztartásbeli voltam, így a gyereknevelés, a családi teendők mellett jutott időm arra is, hogy kézimunkázzak, kössek, hí- mezgessek. Akkor még nem gondoltam, hogy valaha hasznát veszem ennek a szabadidős elfoglaltságnak. — A mai világban háztartásbeli? Kevés nő engedheti meg magának... — Engem is a kényszerűség vitt rá. Először az egyszem fiamnak, Csabának éltem. Sokoldalú gyerek volt, zenélni tanult, érdekelték a világ dolgai, később a férjem betegedett meg. két súlyos műtéten esett át. Akkor kezdtünk el gondolkodni azon. hogyan lesz tovább, miből élünk ezután? — És az anyuka munkába állt. — A Pécskő Üzletházban, a knthttáruosz tá lyon kitágult e'öttem a világ. Nagyon megszerettem a kereskedelmet, mert rengeteg emberrel lehetett kapcsolatot teremteni, a vevők kedvébe járni. A jutalom? Eny-eay kedves mosoly, elismerő szó. — Honnan változott meg a család élete? — Kezdem a fiammal. Miután elvégezte a közgazdasági rovetemet. két évet töltött Mexikóban. tanulmányúton. Nem mutattam, nem mondtam senkinek, de állandó feszültségben. szorongásban éltem, éjszakákat nem aludtam. Hol lehet, mit csinálhat? Most már nyugodt vagyok. Hazajött, az egyetemen tanársegéd. Kéthetenként meglátogatja a kisterenyei családi fészket, a szüleit. Időközben a férjem is felépült, bár régi egészségét nem nyerte vissza. Ami engem illet, reggel hatkor indulok otthonról és este hat. óra, mire benyithatom a ház ajtaját. — Három évvel ezelőtt került a salgótarjáni népművészeti boltba... — Igen, visszakanyarodva az első kérdéshez, itt jól kamatoztathatom a kézimunkaismereteimet. Rengeteg szép, különleges árut kínálunk a vevőknek. A legtöbb ember idp nem határozott céllal jön. Kérnek, segítsünk valamilyen szép tárgy vaav kelme kivá- la ztásánál. Olyan is előfordul, hogy azt mondják; ennyi meg ennyi pénzért mutassunk ajándéknakvalót. — Nem túl drágák a portékáik? — A különlegeset, az egyedit mindenhol meg kell fizetni. Ám vannak kifejezetten olcsó áruink is. Például kézzel hímzett csodálatos blúzok négy-ötszáz forintért. Az áruházakban sem kapják meg kevesebbért... — Az ön kedvencei? Amit szívesen elfogadna egy-egy ünnepi alkalomkor? — Nagyon szeretem a matyó és kalocsai mintás térítőkét, dísztárgyakat. Főleg a riseliős kézimunkát. Ezeket főleg a turisták, az idelátogató külföldiek vásárolják. De közel áll a szívemhez, minden, ami palóc. Mert magam is palóc vagyok. — Elégedett embernek tartja magát? — Igen. Nem csináltam az életben nagy dolgokat, de amit elhatároztam, azt sikerült megvalósítanom. Két év múlva nyugdíjba megyek... — Kedves ismerős? — Nagyon szeretek főzni, sütni. Valamikor Bükkszékre jártunk nyaralni, és ott, a bányászüdülőben, volt egy csodálatos szakács. A nevére már nem emlékszem, azt hiszem, most a Stop bisztróban dolgozik. Ha őt felkeresnék néhány jó receptért. ötletért. .. Egy hét múlva megpróbáljuk. Kiss Mária A Salgótarjáni Kohászati Üzemek mintegy 4000 dolgozójából évente valamivel több. mint 1100 felnőtt és nem egészen 500 gyermek élvezheti az üdülés örömeit. A jelentős számú üdültetésben nagy szerepet játszik a vállalat két meleg vizű és egy balatoni üdülője. Az üdülésben résztvevő dolgozók és gyerekek döntő részben ezekben az üdülőkben töltik pihenőjüket. A számok nyelvére lefordítva ezt, a következő képet kapjuk: A vállalati üdültetésben 727 felnőtt, és 381 gyermek, a SZOT belföldi üdültetésben 318 felnőtt és 70 gyermek vett részt az elmúlt esztendőben. Emellett mintegy 70-en vettek részt a SZOT által, illetve a vállalat által szervezett üdültetésben. A Salgótarján! Kohászati Üzemek azonban az üdültetés mellett lehetőséget nyújt dolgozóinak és a hozzátartozóknak, víkendházak és kempingtáborok igénybevételé-e is. Zsórifürdőn három, Berekfürdőn pedig két víkendház áll azok rendelkezésére, akik vasárnaptól vasárnapig egyhetes időközökben kívánnak pihenni Ezenkívül Berekfürdőn a kempingtáborban 28 sátorban. Balatonszabadiban pedig 48 sátorban mintegy 230 dolgozó, illetve hozzátartozó üdült, illetve pihent. A kohászati üzemek szak- szervezeti bizottsága már tavaly sem javasolta emelni a vállalati üdülési térítési díjat. Ezzel kétségtelenül növelte a vállalati üdülés népszerűségét a dráguló SZOT-üdülési lehetőséggel szemben. Emellett a vállalat és a szakszervezet jelentős támogatást nyújtott a nagycsaládosoknak, a gyermeküket egyedül nevelőknek, az alacsony jövedelmű dolgozóknak és a nyugdíjasoknak, az üdülési térítési díjak részbeni, vagy teljes átvállalásával. Az 1984-es üdültetésben csaknem 280 dolgozó 150 ezer forint támogatást kapott ahhoz, hogy üdülőben tölthesse el szabadságának egy részét. Az Idén, a lehetőségek hasonlóak a tavalyihoz. A gyár az idén is jelentős összeget, mintegy 3,8 millió fo 'intőt fordít a vállalati üdültetésre. Már elkészültek az üdülők fenntartási munkáinak tervei, hogy ezeket elvégezve, a kellő időre —Berek-és Zsó- riíürdőt májusra, Balatonsza- badiba júniusra — az üdülők felkészítve álljanak a dolgozók rendelkezésére. A vállalati üdültetésben a térítési díjat az ;dén sem emelik. Kórházfeilesztés Sopronban Másfél ezer éves műemlék Hatalmas sárga sátor emelkedik a pécsi Dóm téren, a négytornyú székesegyház előtt. Az aíkniamőlyítő bányászok állították fel, s az építmény védelmében fogtak hozzá egy másfél ezer éves műemlék, az úgynevezett korsós sipkáimra feltárásához és megóvásához. Az európai viszonylatban Is kiemelkedő értékű műemléket a közönség jelenleg mégsem látogathatja, elsősorban azért, hogy a bennük 'levő falfestményeket megóvják a rohamos pusztulástól,. Most azonban kitűnő megoldást talállak a szakemberek arra, hogy az érdeklődők megtekinthessék az ókori emlékeket. és mégis meggátolják további romlásukat. Ugyanazt az eljárást alkalmazzák, mint a római mauzóleumnál, amelyet szintén a székesegyház előtti területen tártak fel. Ezt az építményt ólomlernezzel szigetelt „betondobozba” foglalták, s keskeny folyosóval vették körül, így a látogatók körbejárhatják és egy üvegablakon betekinthetnek a sír belsejéDe, ahol a márvány szarkofág és a falfestmények vannak. A korsós sírkamra helyreállításához és hasonló módon való bemutatásához szükséges munka még több évet igényel. (MTI) Befejeződött a soproni kórház rekonstrukciójának első üteme. Ennek során korszerűsítették a tüdőgyógyászati pavilont, felépült egy hatvanszemélyes nővérszálló, elkészült a kórház .új mosodája és megkezdődött. a . közművek felújítása. Az idén fognak hozzá a második ütem munkálataihoz, amelyekkel a tervek szerint, 1987-re végeznek. Ebben az időszakban a legfontosabb beruházás a kétezer adagos Az Április 4. Gépipari Művek energetikai gépgyártó leányvállalata több éves munka után befejezte szállítását a Törökországban épülő kan- gáli hőerőműhöz készített berendezéseknek. Ezzel mintegy 15 millió dollár értékű exportkötelezettségüknek tettek eleget a gyár dolgozói. Az idén egy másik törökországi megrendelésüket is teljesítik, amelynek keretében összesen csaknem 9 millió dollár értékben vállalkoztak hőerőműéi berendezések szállításira a Catalagziban megépülő bőerőműhöz. Az építkezések előrehaladtával a magyar gyár konyha, amely több egészségügyi intézményt is ellát, s lehetővé teszi, hogy a betegek számára személyre szólóan is főzzenek. A rekonstrukció harmadik ütemének a határideje 1990. Ehhez tartozik a 80 ágyas sebészeti. a 40—40 ágyas szülészeti és nőgyógyászati tömb felépítése. Ekkor fejeződik be a folyamatosan végzett közműfelújítás, és az egész kórházat bekapcsolják a távfűtésbe. szakembereinek Irányításával mindkét városban nozzá- kezdtek a folyamatosan érkező berendezések felszereléséhez. A törökországi megrendeléseket az Április 4. Gépipari Művek energetikai gépgyártó leányvállalata a Magyar Hajó- és Darugyárral közösen, társas, fővállalkozásban nyerte el. Az MHD a kazánok, az Április 4. Gépipari Művek budapesti leányvállalata pedig a vízelőkészítő berendezéseknek, a kazánok olajellátó rendszerének és tápházi berendezéseinek megtervezésére, gyártására vállalkozott. Hőerőműéi berendezések Törökországba A téli hónapokban sokan keresik fel Salgótarjánban az uszoda szaunáját, főleg most, a zordabb napokban. Hétköznap esténként, szombaton egész nap átlagosan 15—2(1 ember izzad a 90—100 fokos helyiségben. A két „kínzás’* közt ki-ki pihenéssel, vagy úszással tölti ki az időt, s a bátrabbak még fürdőruhás hócsatára is kimerészkednek. S, hogy kinek, mit nyújt e pár óra — kikapcsolódást, felfrissülést, esetleg fogyókúrát? Ki lehet próbálni. (Bencze Péter képriportja) Amikor az ember nagyobbrészt bejárta már a környező országok és a távolabbi tájak, városok híres múzeumait és azt hiszi, hogy neki újat mutatni már nehéz, akkor egy napon szinte véletlenül — éppencsak benézett — szembetalálja magát egy asztallal és mondhatja „ilyet még nem láttam.. .1” Nagyorosziban kerül elém ez a különlegesség, ott áll a helyi művelődési ház nagy előterében vagy száz másféle-fajta tárgy társaságában, de amióta felfedeztem a sarokban — mással, a többivel alig valamit törődök. Pedig lenne min álméikodni, lenne miihez közelhajolni, tárgyhoz, dokumentumhoz, miegyébhez. .. Hát végezzünk velük illőn sorba, kis sietséggel. Vár az asztal a sarokban. Itt van mindjárt egy kis tárló, felnyitott üvegtetővel, mert különben meg nem férne alatta a mozsár a múlt századból, vagy a kávédarálók fogója törné ki az üveget. A községi-közösségi ösz- szetartozás szép példája, ahoOy ez a helytörténeti kis tárlatféle összeállt szinte egy szóra, a helyi társadat mi-po- ^trkad-kulbufálic -vezetők íeihí- ■*3» »HP*.- ' Trébe! bácsi asztala vására „mutassuk be a negyvenedik évfordulón, milyen volt az élet tárgyi valósága a felszabadulás előtt.. .1” Nik- házy Zoltán mozsarakat, ilyenolyan vasalókat hozott a bemutatóra, Kürtös Jánosné korsókkal érkezett a kiállítás rendezőihez, a régi oroszi élet köcsögtanúit Varga Istvánná bocsátotta a rendezők kezére, Hornyák Sándor naiv • festő a drégelyi várról, a kastély bejáratáról készült olajképeit hozta a falra, de van itt (vagy talán már csak volt, közben be is zárhatott a kis kiállítás és a tárgyak visszakerültek a házakhoz) minden más is. ami főiként a századfordulós mindennapi életet szolgálta a leghétköznapibb, legpraktikusabb oldai felől, s nem a szemnek, vagy pláne a szívnek okozott gyönyörűségét, -ijV?; é ' Ezért is tűnik ki a tárgyik közül Trébel Ferenc egykori ácssegéd „történelmi” íróasztala. „Egyszerű munkásember vagyok, Nagyorosziban élek születésem óta. Foglalkozásom ács. Sok vidéket bejártam. Szeretem a történelmet, s ezekkel kapcsolatos gondolataim szeretem fúrással- faragással kifejezni. Ezt tettem ebben a művemben is.’’ És az aláírás — Trébel Ferenc. A kis gépelt szövegről kiderül aztán, hogy a művelődésiek szerezték meg valahonnan, ők gépelték le és tették az asztalra, hogy a betévedők is megtudják, ki volt, mi volt az az ember, aki huszonegy évig készített egy íróasztalt! Minden pontján körös-körül intarziásat. JSem nagyon, érték az ác*szakmához. Csak annyit tudok belőle, ami nem is any- nyira magára a szakmára vonatkozik, sokkal inkább a környék és a község, Nagyoroszi ácsmestereinek és kőművesmestereinek történetét érinti, s amelyben nagy szerep jut a fővárosi építkezéseknek mind a mai napig. Az ácshoz mégis a szekerce (ha ugyan így igaz ez is?) illik, és hozzá a szálfa, gerenda és minden más is, amivel az ács-állványozó foglalkozik. Nemrégiben hallottam egy riportot a rádióban a ma is tájunkon élő és ingázó ácsokról, akik közül Szél Júlia néhányat csak úgy beszólított a stúdióba majdhogynem az ablakon keresztül. Akkor állványozták a rádió épületét a felújítás végett, akkor szerepelte^ megyei yeze-iouüt egy fórum keretében a rádióban, hát miért is hagyta volna ki a vidék dolgait mindig is szívén viselő, s máig ízes tájszólássa.l beszélő Szél Júlia ezt a találkozást, ácsok és kőművesek, megyei vezetők között?!... De hogy bármelyikük ilyen vagy ehhez hasonló intarziás asztalt fúrna- faragna, hogy ilyesmit egyáltalán készíteni tud egy nehéz kezű ács — arra ott nem kerülhetett szó. Trébel Ferenc 1918-tól 1939- ig dolgozott ezen a küllemre kicsit népies formájú asztalon: ez alatt meg azt értem, hogy valahogy nem egészen olyan formája-vonalyezetése, mint azoknaik a hivatalosoknak, amelyek mögött a bürokrata társaság üldögél, nem is ipari ez a forma, valahogy egyszerűbb, olyan, mint egy nagyobbacska láda — mégis éppen ezért emberibb, barátságosabb. Trébel Ferenc — ahogy a helybeliektől megtudtam — már nem él. A békeévek alatt készítette asztalát, az első világháború végétől a második kezdetéig. További sorsa érdekel, utána is járok rövidesen, mert kíváncsivá tesz — milyen volt az ács, aki 1342 darabból ezt a régi országcímerrel, a történelmi Magyarország térképével, a régi vármegyék jelvényével díszített asztalt készítette. És minden darabját belföldi fából válogatta — dióból, eperből, cseresznyéből, tölgyből, égerből, bükkből, szilvából, nyárból, szilből, cserfából és mind a többiből. Eszembe jut aztán az a sulykolófa — fehérre ázott örök időkre a sok használattól — amelyet jártamban-kel- temben valamelyik paraszti porta padlásán leltem, s kértem el a gazdaasszonytól. Azon éppencsak annyi virágdíszítés, faragás volt, de az is inkább ügyes kézzel végzett karcolás, amennyit a régi palóc ízlés mindenképpen megá kívánt. Sebtében készült, X918-* ban, úgyszintén, amikor hazaért a háborúból az emiberj Trébel Ferenc is akkor vágott bele a munkába, a* ácsolások szünetében, háborútól háborúig faragva aa „ország asztalát”. T. Pataki László l ^ÚCRÁD — 1985. február 4., hétfő v. 9 i
