Nógrád, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-28 / 49. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett férj, édesapa és nagyapa, KÖRMÖCZI GÉZA 66 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tásáról később történik in­tézkedés. A GYÁSZOLÓ CSALÁD * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS LASZLONE (Tériké) 57 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása 1985. március l-én, 18 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás kö­szönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, NEGRE JÓZSEF temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, és mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Kü­lön köszönetét mondunk a bányász férfiénekkarnak. A GYÁSZOLÓ CSALAD A bogyós gyümölcséről híres drégelypalánki termelőszövetkezetben eredményesen foglalkoz­nak a vetőburgonya termesztésével is. Az ipolyvecei üzemegységben harminchektárnyi te­rületről takarították be a vetőmag-termeltető részére a ki váló minőségű gumókat, ezen túl a háztáji gazdaságok számára is biztosítják a termés egy részét. A nagy hidegben is gondosan tárolják a burgonyát, így a tavaszi ültetés nem forog veszélyben. Az ipolyve- ceiek ezen túl hatvan hektáron áruburgonyát is termesztettek, ezt a szabadpiacon, vala­mint a váci és szobi áfészen keresztül értékesítik folyamatosan. Képünkön a nagyoroszi termelőszövetkezet háztáji gazdasága számára szállítják a vetöburgonyát. — kj — Ebben az évben már hatályos Newton mérgezésben halt meg? A........... .népesedéspolitikai re ndelkezések módosítása Isaac Newtont 1692-ben ál­matlanság és emésztési za­varok gyötörték, depresszió és üldöztetési rémképek kí­nozták. Ezuán két évig alig volt kapcsolata az emberek­kel, néhány régi barátját ki­véve, akiknek olykor zavart leveleket írt. A történészek teljesen valószínűtlen okok­ban keresték hosszú beteg­ségének okát. Volt, aki sze­rint anyja halála idézte elő. Csakhogy ez a haláleset 13 évvel megelőzte a tudós be­tegségét! Némelyek annak a nagy szellemi és fizikai meg­erőltetésnek tulajdonították baját, amellyel fő műve meg­írása járt. Ám a betegsége csaknem öt évvel később kez­dődött! Nemrég két tanulmány is azt a feltevést bizonygatta, hogy Newton betegségét fém­mérgezés okozta. Ismeretes, hogy Newton fémeket hasz­nált vegyi és optikai kísér­leteihez. A fémeket — az ól­mot, arzént, antimont, hi­ganyt — többnyire nyitott tartályokban hevítette, s így a mérgező gőzökből bizonyá­ra sokat beszívott, sőt nap­lója tanúsága szerint 108 al­kalommal meg is kóstolta ezt, amit összevegyített, s feljegyezte, hogy anyagait mi­iyen ízűnek találta. A fémmérgezés feltevését kikerült megerősíteni. New­ton néhány hajszálát neut­ronaktivációs módszerrel ele­mezték. A hajszálak eredeti voltához kevés kétség fér, ínért azokat mindmáig csa­ládi ereklyeként őrizték. Mind a négy hajszálmántá- ban szokatlanul sok ólmot, entimont, és higanyt találtak. Ez igazolni látszik azt a fel­tevést, hogy Newton halálát szándéktalan mérgezés okoz­ta. A Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy 1985. március l-én a beszteree-lakótelepi szolgáltatóházban új fordász- és kozmetikai szalont nyit. Népgazdaságunk mai hely­zetében csak úgy lehet előre­lépéseket tenni, ha a megle­vő erőforrásokra támaszko­dunk. Ez vonatkozik a tár­sadalombiztosítás, a népese­déspolitika területére is. E vonatkozásban intézkedések váltak indokolttá az egyes áremelések részleges ellensú­lyozására, újabb népesedés- politikai célok megvalósításá­ra, és az egyre nagyobb szám­ban megjelenő újabb gazda­sági vállalkozási formák ren­deltetésszerű működése ér­dekében. Így került sor a családi pótlék emelésére, meg­határozott alacsony összegű nyugdíjak és nyugdíjszerű el­látások kiegészítésére. Mó­dosultak a gyermekgondozási segéllyel kapcsolatos szabá­lyok, és az év folyamán ked­vezően megváltoznak a szü­lési szabadságra, az anya­sági segélyre, a gyermekápo­lási táppénzre vonatkozó ren­delkezések is. Űj jogintéz­ményként bevezetik a gyer­mekgondozási díjat. Növek­szik a gazdasági munka- közösségben, az ipari szolgál­tató szakcsoportban kiegészí­tő tevékenységet folytató ta­gokat terhelő társadalombiz­tosítási járulék. Részletesen ezekről lesz szó a követke­zőkben. A TÁPPÉNZ­RENDSZERRŐL Ä kórházi ápolás idejére eddig, a biztosított beteg az egyébként járó táppénznek hetven százalékát, eltartott hozzátartozó (családtagja) ese­tén kilencven százalékát kap­ta. Akik már ebben az évben részesültek kórházi ápolás­ban, azok már a teljes táp­pénzre jogosultak, akik vi­szont a múlt évben kerültek kórházba, a korábbi rendel­kezések szerint kapják az el­látást akkor is. ha betegsé­gük erre az évre áthúzódik. Kedvezőbb rendelkezések léptek életbe a gyermekápo­lási táppénz folyósításában. Az egyévesnél idősebb, de háromévesnél fiatalabb gyer­mek ápolása címén, évenként és gyermekenként hatvan nap helyett nyolcvannégy naptári napon át, háromévesnél idősebb, de hatévesnél fiata­labb gyermeg ápolása címén, évenként és gyermekenként harminc nap helvett negy­venkettő, egyedülállónak hat­van nap helyett nyolcvannégy naptári napon át jár a táp­pénz. Űj rendelkezés. hogy a gyermekápolási táppénz felső határa a gyermek hatéves Ö NCGRÁD - 1985. február 28., csütörtök kora helyett, a tizedik élet­év. Itt évenként és gyerme­kenként tizennégy, egyedül­állónak huszonnyolc naptári napig folyósítják a táppénzt. A kedvező intézkedések a ter­melőszövetkezeti tagokat is érintik. A táppénz összege a napi átlagkereset hatvanöt, hosz- szatab (2 év alatt legalább 270 nap) megszakítás nélküli biz­tosítási idő esetén hetvenöt százalékánál kevesebb nem lehet. A tárgyévben fel nem használt napok a következő évre átvihetők. Kedvezően alakul a pálya­kezdő fiatalok táppénz- ellátása. A biztosítás tarta­mára tekintet nélkül kap ugyanis táppénzt, aki 18 éves kora előtt válik keresőképte­lenné, vagy iskolai tanulmá­nyai megszűnését követő 180 napon belül biztosított lesz, és legalább a keresőképtelen­ségig biztosított marad. A fiatalokat hetvenöt százalékos táppénz illeti meg akkor is, ha nincs kétévi megszakítás nélküli biztosításuk. Nő A TÁPPÉNZ A hosszabb ideig betegál­lományban levőkre kedvező az új szabály, hogy aki meg­szakítás nélkül 30 napon túl keresőképtelen, az a har­mincegyedik naptól öt száza­lékkal, a kilencvenegyedik naptól pedig további öt szá­zalékkal több táppénzre jo­gosult. Ezek szerint, aki het­venöt százalék táppénzre jo­gosult, azt a keresőképtelen­ség harmincegyedik napjá­tól nyolcvan százalék, a ki­lencvenegyedik naptól pedig nyolcvanöt százalék táppénz illeti meg. Emelkedik 5—5 százalékkal azok ellátása is, akik hatvanöt százalék táp­pénzre jogosultak. Ez a rendelkezés nem vo­natkozik azokra, akiknek táppénzét az elért keresettől függetlenül megállapított ősz- szegben, illetve meghatáro­zott összeg figyelembevételé­vel állapítják meg, mint pél­dául a gazdasási dolgozók­nál, háztartási alkalmazottak­nál. alkalmi fizikai munka- vállalóknál. Nem vonatkozik ez a rendelkezés azokra sem, akiknek a táppénzalapjából nvugdíjjárulékot levonni nem kell. például kismarosok, ma­gánkereskedők. ügyvédek. A táppénz összegének meg­állapításánál a nyugdíjjáru- lékkal, általános jövedelem- adóval csökkentett keresetet lehet a jövőben figyelembe venni, és új az a szabály is, hogy a jutalom után az év végi részesedésre vonatkozó rendelkezések szerint jár a táppénz, vagyis' a megszakí­tás nélküli keresőképtelenség harmincegyedik napjától. A táppénzhez a havi 310 forint összegű úgynevezett általános bérpótlékot változatlanul kap­ják a keresőképtelen beteg- állományban levők. GYERMEKGONDOZÁSI SEGÉLY Január 1-től gyermekgon­dozási segélyre jogosultak a felsőoktatási intézmények (egyetemek, főiskolák) nap­pali tagozatos hallgatói ak­kor, ha a gyermek a hallga­tói jogviszony fennállása alatt, vagy annak megszűnésétől számított 180 napon belül születik. Az új rendelkezés szerint, a jogosultság meg­állapításához szükséges 270 napi munkaviszony, illetve ipari szövetkezeti tagsági viszony akkor is jogosít a se­gélyre, ha az igénylő munka­ideje átlagban legalább a törvényes munkaidő felét el­éri. A gyermekgondozási se­gély mellett nem napi 4 órai, hanem a törvényes munka­idő felére lehet most már munkát vállalni. A gyermekgondozási segély­hez kiegészítés jár, amely ja­nuár 1-től 80 forinttal emel­kedik. Így 360 forint helyett, 440 forint kiegészítést kap a jogosult az első gyermek után esedékes 800 forint összegű gyermekgondozási segélyhez. A második gyermek utáni 900, a harmadik és minden további gyermek utáni 1000 forint gyermekgondozási se­gélyhez is jár a 440 forint ki­egészítés. A gyermekgondozási segély a felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanuló apát is megilleti. A gyermekgon­dozási segélyre való jogosult­ságot felsőoktatási intézmény hallgatója esetében az iskola bírálja el. A gyermekgondo­zási segély a felsőoktatási in­tézmény nappali tagozatos hallgatója részére a szülés napjától jár, tekintettel arra, hogy a tanuló szülési se­gélyt, illetve gyermekgondo­zási díjat nem kaphat. (mól) A salgótarjáni síküveggyár felvételt hirdet pénzügyi osztályára számlázol munkakörbe, középiskolai végzettségű dolgozó részére. A számlázás Soemtron 383 típusú számlázógépen tör­ténik. Bér megegyezés szerint. A BÖRZSÖNY ÁFÉSZ pályázatot hirdet a 149 sz ABC (NAGYOROSZI) vezetői és vezetöhelyettesi munkakörének betöltésére. Jelentkezni: az áfész központjában (Rétság, Kossuth út 4.), a személyzeti vezetőnél. Bérezés: megegyezés szerint. Feltétel: boltvezetői vagy kereskedelmi szakközépiskolai képesítés. Kőműves, hidegburkoló, villany-, víz-, gáz-, fűtés- szerelő szak- és betanítót! munkásokat kecskeméti és budapesti munkahelyekre, asztalos szakmunkásokat, külső szerelésekhez betonozókai is FELVESZÜNK. Bérezés: teljesítménybér­ben. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk Csoportos jelentkezés ese­tén tárgyalásra helyszínre utazunk. Jelentkezés: személyesen vagy írásban, Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat, 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. Munkaerő-gazdálko­dás. Telefon: 76-22-144. (Salgótarján, Erdész út, Gyurtyános) ajánlatai! Padlófűtő cső csatlakozókkal, már itt is kapható! KPE-csövek P.—10 nyomásra 20—200 mm-ig. Alumínium esőcsatornák, garázsajtóhoz és tetőfedéshez trapézlemezek, Műanyag hullámlemezck, Pvc-padlóburkolók, több színben és mintában nagy választékban kaphatók. 2 méter széles, már 336,— Ft-tól. Nyitva: 7 45-től 16 óráig. Szombaton zárva. Telefon: 10-438. Hirdessen Öa is o NÓCRÁD ban! Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Karancslapujtő keres KIVITELEZÉSBEN jártas, előkészítő gyakorlattal rendelkező építész szakembert főmérnökhelyettes beosztásba. Jelentkezni a tsz személyzeti vezetőjénél lehet. RÉVFÜLÖPÖN 4 szobás ház, 10 férő­hellyel májustól októberig kiadó. ,.Teljesen berende­zett 110162” jeligé­re a Felszabadulás téri hirdetőbe, Bu­dapest. KUVASZKÖLY­KÖK eladók. Pat- varc, Gyarmati u. 74. MINDENFÉLE be­dolgozást vállalok. Ajánlatokat: taka­rékszövetkezet, ör- halom. Nö 17 óra után al­kalmi munkát vállal Ajánlatokat a balas­sagyarmati takarék- szövetkezetbe kérek 20 db anyabirka eladó. Karancskeszi, Fő út 15. ZÁRT Zuk kétéves műszakival eladó. Csonka Olivér. Nag.y- loc, Rákóczi út 104. HAJDÚSZO­BOSZLÓN 100 m2-es, összkomfortos csalá­di ház, 120 négyszög­öl telekkel eladó, Harsányi u. 22. Eladó divatüzlet Szécsényben, a posta mellett. Bármilyen célra alkalmas, érdek­lődni az üzletben. ELSŐ emeleti OTP-öröklakás el­adó. Érdeklődni le­het 15 órától, Szé- csény, Magyar u. 6. Józsa. GÖDÖLLŐI más­fél szobás, gázfűté­ses tanácsi lakáso­mat salgótarjáni ha­sonlóra cserélném. Minden megoldás ér­dekel. Érdeklődni: 3163 Karancsság, Mik. szath út 28. DUNA-KANYAR­BAN körpanorámái; kétszintes családi ház parkosított kerttel el­adó. Érdeklődni: 260-580 telefonon. ÖTÉVES Wartburg Limousin, megkímélt állapotban eladó. Vizslás, Kossuth út 148. 64 éves, ipari nyug­díjjal és családi ház­zal rendelkező férfi vagyok. Nem iszom és nem dohányzom. Szeretnék megismer­kedni korban ITbz- zámillő özvegy vagv független asszonnyal házasság céljából. Leveleket: ..Téli ta­lálkozás” jeligére a kiadóba kérek. KÉTSZOBÁS szö­vetkezeti lakás őszi beköltözéssel eladó. Érdeklődni: 13 őrt után. Tel.: 18-iM. Salgótarján.

Next

/
Thumbnails
Contents